Teljesítés határideje. 7.1. Az EEM a jelen ÁSZF-ben, illetve a Szerződésben meghatározott Szolgáltatások teljesítését a Szerződés hatálybalépésétől számított 30 naptári napon belül kezdi meg.
7.2. Igénybejelentés beküldése EEM által az illetékes elosztói engedélyeshez: a Szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül.
7.3. A Szerződés Tárgyának (2.1. pont) maradéktalan teljesítése: a Szerződés hatályba lépését követően minden szükséges, jelen ÁSZF 4.12.-ben meghatározott dokumentum átadásától számított 180 napon belül.
7.4. A jelen feltételek alapján teljesített munkára a jelen ÁSZF-ben meghatározott határidők szigorúan kötelezik EEM-t. Az EEM előteljesítésre akkor jogosult, ha ehhez az Ügyfél előzetesen, írásban hozzájárult.
Teljesítés határideje. 8.1 Amennyiben minden szükséges adatot, kísérő dokumentumot az Ügyfél a Vállalkozó rendelkezésére bocsát és együttműködik a Vállalkozóval a Szerződésnek megfelelően, úgy Vállalkozó vállalja
8.1.1 a Szerződés ügyfél általi aláírása után annak befogadását 10 munkanapon belül. A Szerződést Vállalkozó is aláírja, erről Ügyfél e-mailben értesítést kap és az Ügyfél részére megküldésre kerül az aláírt Szerződés.
8.1.2 az előzetes szolgáltatói engedélyezéshez szükséges anyag szolgáltatóhoz történő eljuttatását a Szerződés befogadását követő 10 munkanapon belül.
8.1.3 az előzetes szolgáltatói engedély kézhezvételéről való Vállalkozó általi tudomásszerzést követően a szükséges elektromos tervek elkészítését és szolgáltatóhoz történő beadását 15 munkanapon belül.
8.1.4 a végleges szolgáltatói jóváhagyást követően a Rendszer telepítését 30 munkanapon belül készpénzes Ügyfél esetén azzal, hogy Hitelprogram esetén a Rendszer telepítése a banki folyósítást követő 45 munkanapon belül történik.
8.2 A munkák ütemezését a Vállalkozó saját belátása szerint dönti el a teljesítési határidők figyelembevételével. Vállalkozó jogosult előteljesítésre.
8.3 Bármely, a Szerződés Vállalkozó általi teljesítését akadályozó, vagy korlátozó olyan körülmény, amely nem a Vállalkozó érdekkörében merül fel különösen, az engedélyeztetési folyamat vagy a banki hitel bírálat kapcsán felmerülő késedelem, illetve készlethiány, az automatikusan az akadályozás/korlátozás időtartamával megegyezően meghosszabbítja a Vállalkozó teljesítési határidejét.
8.4 Ügyfél bármely kötelezettségének késedelmes teljesítése esetén a Vállakozó teljesítési határideje az ügyféli késedelem időtartamával automatikusan meghosszabbodik. Abban az esetben, ha az Ügyfél közbenső szolgáltatása véglegesen meghiúsul, az Ügyfél köteles a vállalkozónak a Szerződés szerinti meghiúsulási kötbért és a kötbéren felüli kárt megfizetni.
8.5 Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Hitelprogramban hozandó döntésekre Vállakozónak nincs ráhatása, valamint a kivitelezéshez szükséges dokumentumok elbírálása és engedélyezése a területileg illetékes elosztói engedélyes feladata, az engedélyezés teljesítési határidejére a Vállalkozónak nincs befolyása.
Teljesítés határideje. 3.2.1 Kiszerelt termékek esetén mennyiségi korlátozástól függetlenül a MOL-LUB Ügyfélmenedzsmentjére leadott egyedi megrendeléseinek teljesítési határideje 2 munkanap, amennyiben a termék készleten van, valamint a Megrendelő nem lépte túl a részére megállapított hitelkeretet, és nincs határidőn túli kinnlevősége, illetve a rendelése 12:00-ig beérkezik. A 12:00 után beérkező rendelés teljesítése 3 munkanap, amennyiben a termék készleten van, valamint a Megrendelő nem lépte túl a részére megállapított hitelkeretet, és nincs határidőn túli kinnlevősége. Kivételt képeznek a rendelésre, egyedileg gyártott ömlesztett és kiszerelt termékek, amelyek teljesítése előzetes egyeztetés alapján történik.
Teljesítés határideje. 7.1. EEM vállalja, hogy a tervezés, a kivitelezés és a karbantartás teljesítése a Szerződésben meghatározott teljesítési időn belül megtörténik.
7.2. A teljesítési határidőbe nem számít bele az az időtartam, amely alatt az EEM-nek fel nem róható okból a Szerződés Tárgya szerinti Szolgáltatás teljesítése nem végezhető el, így különösen
a) az az időtartam, amely alatt jogi vagy műszaki akadálya (pl. fázisbővítés, teljesítménybővítés, építkezés, EEM által biztosítandó eszközök igazoltan készlethiány miatt nem állnak rendelkezésre stb.) van a munkavégzésnek,
b) harmadik fél nyilatkozatának a beszerzéséhez szükséges időtartam, vagy eljárásának lefolytatásához szükséges időtartam,
c) az az időtartam, amíg Ügyfél a munkavégzés lehetőségét nem biztosítja, vagy a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat nem adja át,
d) az az időtartam, amíg az EEM-nek nem biztosítja az Ügyfél a teljesítéshez szükséges anyagokat, eszközöket, munkaterületet,
e) azaz időtartam, mely alatt az EEM szerződésszerű teljesítése nemzeti vagy nemzetközi hatóság, kormány, kormány által meghatározott szerv által elrendelt intézkedés teljesítése miatt akadályozott vagy ellehetetlenül.
Teljesítés határideje. A különböző anyagok teljesítésének határideje az egyedi megrendelésekben lesz rögzítve, azonban a leszállítandó anyagok elkészítésének és átadásának végső határideje: 2018. december 31.
Teljesítés határideje. 7.1. Az EKER a jelen ÁSZF-ben, illetve a Szerződésben meghatározott Szolgáltatásokat a Szerződés hatálybalépésétől számított 30 naptári napon belül kezdi meg.
7.2. Igénybejelentés beküldése az illetékes elosztói engedélyeshez a Szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül.
7.3. Kivitelezés teljesítése minden szükséges 4.11.-ben meghatározott dokumentum átadásától számított 180 napon belül.
7.4. A jelen feltételek alapján teljesített munkára az ÁSZF-ben meghatározott határidők szigorúan kötelezik EKER-t. Az EKER előteljesítésre akkor jogosult, ha ehhez az Ügyfél előzetesen, írásban hozzájárult.
Teljesítés határideje. 9.1. Vállalkozó vállalja, hogy a kivitelezés teljesítése a Szerződésben meghatározott teljesítési időn belül megtörténik.
9.2. Az MFB vagy egyéb pályázati-, hitelprogramra vonatkozó szerződésben vállalt határidő meghatározásánál figyelembe vett, elvárt szolgáltatói eljárási idők: • igénybejelentő elbírálása és a válasz beérkezése: beküldéstől számított 10 munkanapon belül • csatlakozási dokumentáció elbírálása és a válasz beérkezése: benyújtástól számított 10 munkanapon belül
Teljesítés határideje. A kivitelezés véghatárideje: 2011. augusztus 31. A véghatáridő a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását jelenti.
Teljesítés határideje. A Szerződésben foglalt kivitelezési munkák teljesítési véghatárideje jelen Szerződés hatályba lépésétől számított 6 hónap. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés hatálybalépése a „Nyergesújfalu, Vadkörtefa utca földmunkák és tereprendezési munkák”, valamint a „Nyergesújfalu, Vadkörtefa utca ivóvíz és tűzivíz hálózat, szennyvíz hálózat, csapadékvíz csatorna hálózat kialakítása” tárgyú szerződések műszaki átadás-átvételét követően lehetséges (addig a Szerződés függő hatályú). A Szerződés hatálybalépésének napját Xxxxx külön jegyzőkönyvben rögzítik. (2. rész esetében) Kötbérterhes teljesítési részhatáridők: jelen Szerződésben csak a 4.1. pontban rögzített véghatáridő kötbérterhes. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk”) 6:247. § (2) bekezdése alapján határidőben teljesít Vállalkozó, ha az átadás-átvétel a Szerződésben előírt teljesítési határidőn belül megkezdődik. A műszaki átadás-átvétel időtartama legfeljebb harminc nap. Vállalkozó részére előteljesítés megengedett Megrendelő előzetes tájékoztatása, illetve Megrendelővel történő megállapodás alapján. Az előteljesítés írásbeli visszaigazolása Megrendelő részéről a szerződésszerű teljesítés elfogadására, illetve az ellenérték kifizetésére vonatkozó vállalást jelent.
Teljesítés határideje. A különböző fotózási anyagok teljesítésének határideje az egyedi megrendelésekben lesz rögzítve, azonban a leszállítandó anyagok elkészítésének és átadásának végső határideje: 2018. március 31.