Zöld Sarok mintaszakaszok

Zöld Sarok kialakítása, szakkönyvek, folyóiratok, videó anyag és CD-k beszerzése. Internet hozzáférés biztosítása.

Related to Zöld Sarok

  • A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás (1) A biztosító (e § alkalmazásában: megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdeké- ben - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgál- tatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkeresés- sel fordulhat más biztosítóhoz (e § alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által - a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével - kezelt és az alábbiakban meghatározott adatok vonatkozásá- ban, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben (a Biztosító Ál- talános Szerződési Feltételeiben) rögzítésre került. (2) A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meg- határozott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak. (3) A megkereső biztosító az életbiztosítási ágazatokhoz, valamint a nem-életbiztosítási ágazatok közül a bal- esetbiztosításhoz tartozó szerződés teljesítésével kap- csolatban az alábbi adatokat kérheti: (a) a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett sze- mély azonosító adatait; (b) a biztosított személy adatfelvételkori, a szerződé- ses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat; (c) az a) pontban meghatározott személyt érintő ko- rábbi - az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos - biztosítási ese- ményekre vonatkozó adatokat; (d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat fel- méréséhez szükséges adatokat; és (e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyon- tárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges ada- tokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés cél- jának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének. A meg- kereső biztosító felelős az (1) bekezdésben meghatá- rozott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért. (5) A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilenc- ven napig kezelheti. (6) Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosí- tó tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés (5) bekezdésben meghatározott időtartama meghosszab- bodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig.Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e bizto- sító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető. (7) A megkereső biztosító az (1) bekezdésben meghatá- rozott megkeresés és a megkeresés teljesítésének tényéről, továbbá az abban szereplő adatok köréről a megkereséssel érintett ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti. (8) Ha az ügyfél az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szabályozott módon az adatairól tájékoztatást kér és a megkereső biztosító - a (8)-(10) bekezdésben meghatározottakra tekintettel - már nem kezeli a kérelemmel érintett ada- tokat, akkor ennek a tényéről kell tájékoztatni a kérel- mezőt. (9) A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként kapott adatokat biztosított érdekre nem vonatkozó, tu- domására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal az (1) bekezdésben meghatározottól eltérő célból nem kapcsolhatja össze. (10) A megkeresésben megjelölt adatok teljesítésének a he- lyességéért és pontosságáért a megkeresett biztosító a felelős.

  • Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra az Áru. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét. Amennyiben a Vásárló véglegesítette rendelését és a megadott adatokban hibát fedez fel, akkor a lehető legrövidebb időn belül kezdeményeznie kell a rendelése módosítását. A hibás rendelés módosítását a megrendeléskor megadott e-mail címről küldött levéllel, vagy telefonhívással jelezheti Vásárló az Eladó felé.

  • Információ a tárgyalásról (klasszikus ajánlatkérők esetében; kizárólag tárgyalásos eljárás esetében) Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szerződést az eredeti ajánlat alapján, tárgyalások lefolytatása nélkül ítélje oda.

  • Az előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módjai A Szolgáltató által a szolgáltatásnyújtás megkezdésére vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért fizet, melynek összege minden késedelmes nap után az ÁSZF-ben foglalt kedvezmények nélküli belépési díj egy tizenötöd része, vagy az Előfizetői Szerződés szerinti díjcsomagra az ÁSZF-ben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj egyharmincad részének nyolcszorosa vagy, az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa közül a magasabb összeg. A Szolgáltató ezen kötbér felét fizeti meg, amennyiben az Előfizetői Szerződésben foglalt határidő teljesítésére műszaki okból mégsem képes, és ezért az Előfizetői Szerződést rendes felmondással megszünteti, a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig. Áthelyezés esetén amennyiben a Szolgáltató az Előfizetővel közölt teljesítési időpontot nem tartja be, úgy a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada. A Szolgáltató a kötbér összegét az áthelyezés díját tartalmazó számlán írja jóvá. Átírás esetében, a határidő Szolgáltató által történő be nem tartásakor a Szolgáltató minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizedével megegyező összegű kötbért köteles fizetni, és a kötbér összegét az átírás díját tartalmazó számlán jóváírni. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden megkezdett késedelmes nap után kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Ha a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után az Előfizetői Szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban a visszakapcsolás időpontja szerinti hónapra vonatkozó havi előfizetési díj, vagy előre fizetett díjú szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát 72 órán belül kijavítani. A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles: a. a hibabejelentés kivizsgálásáról szóló értesítés valamint a hibaelhárításról szóló értesítés elmaradása esetén a fenti értesítésekre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig;

  • Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól? Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.

  • Az adatvédelmi felelős 6.1. A Szolgáltató által az adatvédelmi feladatok ellátására kinevezett személy neve: Xxxxx Xxxxx beosztása: Ügyvezető elérhetősége: 0000 Xxxxxxx Xxxxx xx 00. email:xxxxx.xxxxx@xxxxxxx.xx 6.2. Az adatvédelmi felelős köteles biztosítani a) azt, hogy a Szolgáltató és alkalmazottja, tagja, megbízottja az adatvédelemre és az adatbiztonságra vonatkozó jogszabályokat és jelen szabályzatot megismerje és munkája során xxxxxxxx,

  • Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól? A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Xxxxxxxx a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

  • Eltérés a Polgári Törvénykönyvtől és a korábbi szerződési gyakorlattól Az Allianz Gondoskodás Programok Kockázati Célra vonatkozó szerződési feltételek az alábbiak tekintetében térnek el a Polgári Törvénykönyvtől és a korábbi szerződési gyakorlattól: − jelen szerződés vonatkozásában eseti díj nem fizethető. − a biztosítási díj havi gyakoriság szerint fizetendő, − jelen szerződés vonatkozásában visszavásárlási rendelkezés nem adható, a szerződés visszavásárlási értékkel nem rendelkezik, − jelen szerződés vonatkozásában pénzkivonási rendelkezés nem adható, pénzkivonásra lehetőség nincs, − természetes személy szerződő halála, vagy jogi személy szerződő jogutód nélküli megszűnése esetén a főbiztosított – korábbi hozzájárulására tekintettel – a szerződő helyébe lép; − a főbiztosított csak a szerződő hozzájárulásával léphet a szerződő helyébe, kivéve ha a szerződés felmondás vagy díjnemfizetés miatt szűnne meg; − lehetőség van a kedvezményezett személyét folyamatosan hatályban tartani; − a szerződő a biztosítási ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig, ha az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, akkor 60 napig kötve van, − az alapbiztosítás határozatlan, míg a kiegészítő biztosítási fedezetek – a főbiztosítottra az alapbiztosításban megkötött és a biztosítottakra vonatkozó kiegészítő életbiztosítási fedezet kivételével – határozott 1 éves tartamúak; − a kiegészítő biztosítási fedezetek a szerződő felek ezzel ellentétes jelzése hiányában automatikusan további egy évvel meghosszabbodnak; − a biztosítási időszak egy hónap, azzal, hogy az első időszak ettől eltérhet. Az első időszak a kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszak; − a szerződés és a kiegészítő biztosítási fedezetek létrejötte és hatálybalépése az ajánlattételt követő nap 0 óra; − a szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet esetében a kockázatviselés kezdete az ajánlattételt követő nap 0 óra; − a tartam alatt kötött kiegészítő biztosítási fedezetek létrejötte és hatálybalépése az azt követő napon 0 óra, amikor a kiegészítő biztosítási fedezet létrejöttét kezdeményező nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett; − a tartam alatt kötött kiegészítő biztosítási fedezetek esetében a kockázatviselés kezdete az azt követő hónap első napján 0 óra, amikor a szerződőnek a kiegészítő biztosítási fedezet létrejöttét kezdeményező nyilatkozata a biztosítóhoz beérkezett; − a biztosítás területi és időbeli hatálya meghatározásra került; − a szerződési feltételek kiegészítésre kerültek a szerződés megkötésekor és a szolgáltatási igény bejelentésekor csatolandó dokumentumok felsorolásával; − a kockázatviselés kezdetétől eltérhet a biztosítási tartam kezdete; − egyedi kockázatelbírálás esetén a kockázatelbírálási idő 60 nap; − a változás-bejelentési kötelezettség szempontjából lényeges körülmény az ügyfél-átvilágítási adatokban bekövetkezett változás; − a biztosító ráutaló magatartásával a szerződés csak akkor jöhet létre, ha az ajánlat megtétele előtt a szerződő a szükséges tájékoztatásokat megkapta és az ajánlatot a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon, a díjszabásnak megfelelően tette; − a szerződés első díja az ajánlattételkor esedékes, ha a szerződés nem díjhalasztással jön létre; − ha a felek díjhalasztásban állapodtak meg, akkor a halasztott díjat a tartam kezdetétől számított 15 napon belül kell megfizetni; − ha a díjat az esedékesség időpontjáig nem fizetik meg, a biztosító felszólító levelében – a következményekre történő figyelmeztetés mellett –, pontos dátummal jelölve, a felszólítás elküldésétől számított legalább további 30 napos póthatáridőt ad a díj megfizetésére; − a jogszabályi változásokra tekintettel a biztosító a szerződés megkötése előtt az ügyfél igényeit felméri,; − a költségek között részletesen ismertetésre kerül az eszközalapok mögöttes befektetési költségeinek célja, mértéke és a levonására vonatkozó szabályok; − a biztosítói teljesítés összegéből levonásra kerül a biztosító által fizetendő adó és egyéb köztehernek megfelelő költség; − az elévülési idő az általános 5 éves elévülési időtől eltérően a kiegészítő fedezetek tekintetében – a kiegészítő fedezetek különös szerződési feltételeiben foglalt eltérő rendelkezés hiányában – 1 év; − az elévülési időt nem szakítja meg a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás; − a biztosítónak lehetősége van az elektronikus kapcsolattartásra; − a szerződőnek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint lehetősége van az elektronikus úton történő nyilatkozattételre; − egészségbiztosítási fedezetek esetén nincs várakozási idő; − egészségbiztosítási fedezetek esetén a biztosítási szolgáltatás lépcsőzetes; − a szerződés egyoldalú módosítására, csak az előre rögzített okok esetén van lehetőség; − a szerződés rendszeres díja megegyezik a szerződéshez kapcsolódó, az Allianz Gondoskodás Programokhoz köthető kiegészítő biztosítások Általános és Különös Szerződési Feltételei szerint létrejövő kiegészítő biztosítási fedezetek költségének összegével; − a feltételben kiemelésre került, hogy a szerződés az el nem számolt költségek miatt megszűnhet, ha a költségek elvonására az egységszámlán nyilvántartott rendszeres befizetésből képzett egységek már nem nyújtanak fedezetet, és a szerződésre további rendszeres befizetés nem érkezik, − a szervezett tömegsport fogalma a kiegészítő biztosítások Általános Szerződési Feltételeiben meghatározásra került, − a szerződéskötéskor és a szolgáltatási igény benyújtásához – a pénzmosási törvényben foglalt előírások alapján – szükséges, az ügyfelek által benyújtandó iratok módosításra kerültek, − a szerződéskötés és az adatváltozás bejelentés során megadandó adatok köre módosult, − a biztosító a szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat a szerződő magyarországi postai címére küldi el, − a függő biztosításközvetítő az Allianz Gondoskodás Programok esetében készpénzben nem vehet át díjat a szerződőtő.

  • Kikkel osztjuk meg az Ön személyes adatait? Az adatkezelések során külsô szolgáltatókat (mint adatfeldolgozókat) és függô biztosításközvetítôket veszünk igénybe, akik részére az Ön adatait átadhatjuk. Adatfeldolgozóinkat Ön a xxx.xxx.xx weboldalunkról elérhetô adatkezelési tájékoztatóból ismerheti meg, a biztosító mindenkori függô biztosításközvetítôirôl pedig Ön a Magyar Nemzeti Bank, mint pénzügyi felügyelet honlapján tájékozódhat xxxx://xxx.xxx. hu/felugyelet/engedelyezes-es-intezmenyfelugyeles/piaci-szereplok- keresese

  • Tájékoztató az eljárás eredményéről A közbeszerzési eljárás eredménye 2014/24/EU irányelv szakasz: Ajánlatkérő