A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás mintaszakaszok

A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 15. § (1) A biztosító (e § alkalmazásában: megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e § alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által - a 1. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével - kezelt és a (3)-(6) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 19.2.5.1. A biztosító (e fejezet alkalmazásában: megkereső biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érde- kében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogsza- bályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e fejezet alkalmazásában: megkeresett biztosító) azebiztosítóáltal – a
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 16. A Biztosító – a veszélyközösség érdekeinek megóvása érdekében – a jogszabályban, vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatás jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz. A Biztosító a más biztosító által hozzá intézett, a fentiek szerinti megkeresés esetén a megkeresésben szereplő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkereső biztosítónak.
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 1. A biztosító (e fejezet alkalmazásában: megkereső biz­ tosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érde­ kében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatá­ sok jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesí­ tése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélé­ sek megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e fejezet alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által – a IV.1. pontban meghatá­ rozottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és a 3­6. pontokban meg­ határozott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megke­ reső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 1. A biztosító (e fejezet alkalmazásában: megkereső biztosí- tó) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 1) A Biztosító (e pont alkalmazásában: megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdeké- ben - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések meg- akadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e pont alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által - a Bit. 135.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével - kezelt és a (3) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában.
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 15. § A biztosítotti veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében a Biztosító - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) 161/A. §-ában biztosított felhatalmazás alapján jogosult megkereséssel fordulni más biztosítóhoz az e biztosító által a Bit. 155. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével kezelt - a Bit. 161/A. § (3)-(5) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában. A megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének.
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 24. A biztosító – a veszélyközösség érdekei- nek megóvása érdekében – a jogszabályban, vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatás jogszabá- lyoknak és szerződésnek megfelelő teljesí- tése, a biztosítási szerződésekkel kapcsola- tos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz. A biztosító a más biztosító által hozzá inté- zett, a fentiek szerinti megkeresés esetén a megkeresésben szereplő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől szá- mított tizenöt napon belül köteles átadni a jog- szabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkereső biztosítónak.
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. (1) A Biztosító (e pont alkalmazásában: megkereső biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdeké- ben – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e pont alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által – a 14.8 pontban meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és a (3) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában.
A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás. 10.2.5.1. A biztosító (e fejezet alkalmazásában: megke- reső biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezett- ségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kap- csolatos visszaélések megakadályozása céljá- ból megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e fejezet alkalmazásában: megkeresett bizto- sító) az e biztosító által – a 10.2.1.1. pontban meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és a 10.2.1.3-10.2.1.6. pontokban meghatáro- zott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a meg- kereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.