Általános dokumentumok mintaszakaszok

Általános dokumentumok. A Biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött Kárbejelentő lapot; • A Biztosított azonosságának megállapításához szükséges dokumentumok (személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány); Ezeken felül az egyes Biztosítási Események esetén az alábbi dokumentumokat kell benyújtani: • a Közlekedési Balesetre vonatkozó rendőrségi jegyzőkönyv másolatát, • a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, amennyiben ilyen készült; • a Gépjármű vezetőjének jogosítvány másolatát és a Gépjármű forgalmi engedélyének másolatát. • a közlekedési vállalat által a helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyv másolatát, amennyiben ilyen készült; • a halottvizsgálati bizonyítvány másolatát; • a Biztosított halotti anyakönyvi kivonatának hiteles másolatát; • a halál – vagy a Közlekedési Baleset – közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat; • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar fordítását; • a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítvány; • a Kedvezményezetti jogosultságot igazoló okirat (jogerős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) másolatát, feltéve, hogy a Kedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg; • amennyiben a biztosítási eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, az eljárást befejező határozat (így különösen az eljárást megszüntető határozat, vagy a jogerős bírósági határozat vagy az eljárást megtagadó határozat) másolatát. A szolgáltatási igényt a halálesetet követő legkésőbb 15 napon belül kell írásban a Biztosítónak bejelenteni. • a Közlekedési Balesetre vonatkozó rendőrségi jegyzőkönyv másolatát, • a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, amennyiben ilyen készült, • orvosi diagnózis, dokumentáció; • a Baleseti egészségkárosodást igazoló orvosi dokumentumok; • a hatósági eljárásról szóló jogerős határozat, ha a Balesettel kapcsolatban hatósági eljárás indult; • a Kórházi zárójelentés másolatát; • a Közlekedési Balesetre vonatkozó rendőrségi jegyzőkönyv másolatát, • a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, amennyiben ilyen készült, • a Gépjármű vezetőjének jogosítvány másolatát és a Gépjármű forgalmi engedélyének másolatát. • a Balesettel kapcsolatos valamennyi orvosi dokumentumot a Biztosítási Esemény időpontjától; • a csonttörést/csontrepedést igazoló röntgenlelet vagy orvosi igazolás másolatát, • a Közlekedési Balesetre vonatkozó rendőrségi jegyzőkönyv m...
Általános dokumentumok teljeskörűen kitöltött és aláírt kárbejelentő nyomtatvány (kötvényszám, lakcím, átutaláshoz szükséges adatok megadásával); más biztosító/felelősséggel rendelkező térítéséről szóló igazolás; rendőrségi vagy más hatósági eljárásban született érdemi határozat, ha indult ilyen; orvosi dokumentáció: betegség diagnózisát tartalmazó ambuláns lap, Kórházi zárójelentés, ellátási lap, szövettani lelet, háziorvosi vagy kezelőorvosi dokumentáció a kiutazást megelőző betegségekről/balesetről, kórtörténet és/vagy TB nyilvántartás kivonata, a vizsgálatot vagy kezelést végző orvos, vagy intézmény adatai; számlák, vagy bizonylatok, amelyek alapján a kártérítési összeg megállapítható; kiutazást igazoló dokumentumok: jegy, vízum vagy útlevélpecsét másolata, beszállókártyák vagy poggyászcímkék.
Általános dokumentumok. Ajánlattevő adatai az I. rész 16.2. pontja alapján Felolvasó lap az I. rész 2.8. pontja és a V. rész 1. pontja szerint Tartalomjegyzék az I. rész 16.6. pontja alapján Ajánlati összesítő lap (részenként külön-külön)

Related to Általános dokumentumok

  • Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok 324. A szolgáltatás igénybevételéhez a biztosítóhoz be kell nyújtani az alábbi dokumentumokat:

  • A teljesítéshez szükséges dokumentumok 70. A biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez a szolgálta- tásra jogosultnak az alábbi iratokat kell bemutatnia, illet- ve átadnia:

  • Általános feltételek Az akcióban azok a mindigTV PRÉMIUM TV szolgáltatással rendelkező Előfizetők vehetnek részt, akik: • az akcióban való részvételre irányuló szándékukat kifejező nyilatkozatuk megtételekor a szolgáltatóval Belépő, Alap, Családi vagy Gyerek műsorcsomagot határozatlan, vagy határozott időtartamú előfizetői szerződéssel veszik igénybe; • meglévő előfizetésük megszüntetésével egyidejűleg vállalják, hogy új előfizetői szerződést kötnek TV+NET csomagra az alábbiak szerint: • az új, határozott tartamú előfizetői szerződés keretében, o TV+NET 60 Alapcsomaggal, o TV+NET 60 Családi csomaggal, o TV+NET 150 Alapcsomaggal, o TV+NET 150 Családi csomaggal o vagy TV+NET 300 Családi csomaggal, televízió és mobilinternet szolgáltatást tartalmazó csomagok egyikére fizetnek elő, • a választott előfizetési csomag első hónapra esedékes díját és az egyszeri regisztrációs díjat előre megfizetik, az alábbiaknak megfelelően: o Személyes szerződéskötés esetén az új előfizetői szerződés megkötésével egy időben, o telefonon vagy weben történő megrendelés esetén pedig a szolgáltatáshoz szükséges eszközök átvételekor. Az előfizetői szerződést személyes ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében, telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül vagy webshopunkban rendelik meg és a szerződéskötéssel egyidejűleg a szolgáltatásokhoz új eszközt vásárolnak. Az akció keretén belül szolgáltatási címenként csak egy előfizetői szerződés megkötése és maximum 3 kedvezményes árú dekóder / CI+ modul megvásárlása lehetséges. Személyes ügyfélszolgálati irodáink elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxxx/ Telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége: 1211 (07:00 – 21:00 élő hang) A webshop elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxx Az akcióban megköthető előfizetői szerződés időtartama 12 hónapos határozott tartam. Az akció időtartama: 2021. október 27-től visszavonásig. Az akció visszavonásáról a Szolgáltató a honlapján közzétett tájékoztatással, és/vagy a vonatkozó általános szerződési feltételeinek „A Szolgáltató által indított jelenleg hatályos akciók” fejezetcím alól a lejárt akciók közé történő áthelyezésével értesíti az előfizetőket.

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.

  • Általános szabályok Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a szolgáltató, a fogyasztó vagy más felhasználók (a továbbiakban együtt: felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek, amely meg kell, hogy feleljen a közérthetőség és ellentmondás-mentesség követelményének. Az előfizetői szolgáltatásokat nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra vonatkozóan általános szerződési feltételeket köteles készíteni, amelyek elektronikus hírközlési szabályoknak való megfelelőségét a Xxxxxxx rendszeresen vizsgálja. Az előfizetői szerződés az általános szerződési feltételekből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. - A szolgáltató az előfizetői szerződést úgy köteles kialakítani, hogy az megfeleljen a közérthetőség, ellentmondás-mentesség és áttekinthetőség követelményének. - Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a szolgáltató által az előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: előzetes tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. - Az Eht. törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kibocsátott, az előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló NMHH rendeletben (Eszr) nem szabályozott esetekre a Ptk. szerződésekre vonatkozó rendelkezései irányadók. - Az Elnök rendeletben meghatározta azon előfizető szerződésekre és általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések körét, amelyek alkalmazása üzleti előfizetők esetében nem kötelező. - Kis és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a szolgáltató köteles részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást adni. A tájékoztatás megtörténtét a szolgáltató köteles igazolni. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződés semmis. - A felek az egyedi előfizetői szerződésben az Eht. törvényben, az Eht. törvény felhatalmazása alapján kibocsátott, az előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló NMHH rendeletben és az általános szerződési feltételekben foglaltaktól az előfizető javára egyező akarattal eltérhetnek. - Az előfizetői szerződésben semmis az a kikötés, amely az előfizetőnek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban biztosított jogait megállapító rendelkezésektől – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az előfizető hátrányára eltér. Semmis az előfizetőnek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban megállapított jogáról lemondó jognyilatkozata. - Hatósági eljárás esetén a szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban meghatározott, előfizetői szerződéssel kapcsolatos értesítési, tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a határidők betartására vonatkozó előírásokat megtartotta, valamint az előfizető elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban előírt hozzájárulásait beszerezte. - A szolgáltató nem követelhet az előfizetőtől díjat, ellenszolgáltatást, ha olyan szolgáltatást, terméket vagy elektronikus hírközlő végberendezést értékesít, amelyet az előfizető nem rendelt meg. A szolgáltató erre vonatkozó ajánlata az előfizetőnek az Eszr 6. § (2) bekezdésével összhangban tett kifejezett jognyilatkozata alapján tekinthető elfogadottnak. - Az előfizető az előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni. - Az elektronikus hírközlési szolgáltató nem teheti függővé valamely előfizetői szolgáltatás igénybevételét az adott előfizetői szolgáltatáshoz nem nélkülözhetetlen más előfizetői szolgáltatás igénybevételétől, vagy az adott előfizetői szolgáltatáshoz nem nélkülözhetetlen más szolgáltatás vagy termék megvásárlásától vagy igénybevételétől. - Az elektronikus hírközlési szolgáltató és az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője nem akadályozhatja meg és egyoldalúan nem korlátozhatja, hogy az előfizető vagy a végfelhasználó választása szerinti, harmadik személy által üzemeltetett rádiós helyi hálózathoz csatlakozzon. Az előfizető és a végfelhasználó jogosult – a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló NMHH rendelet szerint – a rádiós helyi hálózatához és azon keresztül az elektronikus hírközlési szolgáltató, illetve az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője által üzemeltetett hálózathoz viszonossági alapon, vagy szélesebb körben hozzáférést nyújtani más végfelhasználó számára. Ezt a jogosultságot az elektronikus hírközlési szolgáltató és az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője egyoldalúan nem korlátozhatja.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • A Biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok 3.1. A Biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - a következő dokumentumokat kéri:

  • Milyen korlátozások vannak a biztosítási fedezetben? A Biztosító mentesül a kártérítési kötelezettség alól, ha: