Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnésére, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában (ajánlott levélben, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosak. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok az alábbi esetekben minősülnek közöltnek: (a) ajánlott levél esetén a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagy (b) tértivevényes levél esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontban, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy (c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy (d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban az esetben köt új Előfizetői Szerződést, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egy) hónappal az esedékességet követően! egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá.
Appears in 6 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg A Szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben nem rögzített módon Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnésére, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában (ajánlott levélben, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosak. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok Előfizető értesítésével az alábbi esetekben minősülnek közöltnekjogosult:
(a) ajánlott levél esetén az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a levél elküldésétől számított 5. hálózat rendeltetésszerű működését (ötödik) napon vagy2.3.2 pont), ha az Előfizető a Hírközlési Berendezéshez megfelelőségtanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezést, vagy nem megfelelő interface-szel rendelkező Végberendezést csatlakoztat;
(b) tértivevényes levél esetén az Előfizető a tértivevényen szereplő átvételi időpontbanSzolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, amennyiben viszont vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
c) az Előfizetőnek a levél „díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban (amely a Szolgáltató választása szerint történhet külön levélben, a Szolgáltató által megküldött számlalevélen, vagy a 12.1.2 pontban meghatározott bármely egyéb értesítési módon) megjelölt - legalább 30 napos - határidő lejártát követően is esedékes Díjtartozása van, és az Előfizető nem kereste”adott az ilyen Díjtartozások fedezetére a Szolgáltatónak az ÁSZF 12.3.5 pontjában meghatározott mértékű vagyoni biztosítékot.
d) Az a), b), c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 (három) nappal megelőzően értesíti az Előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A Szolgáltató továbbá jogosult a Szolgáltatás korlátozására, ha: • az Előfizető megszegi a 2.3.1 pontban meghatározott rendeltetésszerű használat feltételeit; • ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető vagy a nevében eljáró harmadik személy az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” Szerződés megkötése vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett visszaszolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon (Díjtartozás esetén ide értve azt az esetet, abban amikor az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén Előfizető által befizetett összeget a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban az esetben köt új Előfizetői SzerződéstElőfizető egyenlegére könyveli) tudomást szerez, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történtSzolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egy) hónappal korlátozás okának megszüntetésekor az esedékességet követően! egyenlítette kiElőfizetői Szerződést felmondja, úgy és arról a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírnikorlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői Szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozata hiányában - a korlátozást az Előfizetői Szerződés megszűnéséig fenntartja. A befizetett díjelőleget Szolgáltató a Szolgáltatás visszaállításáért a 2. sz. Mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden megkezdett késedelmes nap után kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. A korlátozás – kivéve a megtévesztés esetét – a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosanelőfizetői szerződésszegéssel érintett Szolgáltatásra terjed ki. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Szolgáltatással arányos díjat számít fel, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóváamelynek mértékét a 2 sz. melléklet tartalmazza.
Appears in 6 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Telecommunications and Internet Services, General Terms and Conditions for Telephone and Internet Services, General Terms and Conditions for Services
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben Szolgáltató az előfizetői szerződés késedelmes, vagy hibás teljesítése esetén kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, nem, vagy nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé tesziszerződésszerűen teljesít. Az előfizetői Szerződés megszűnéséreszerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában (ajánlott levélbenamelyet a késedelem, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosakilletve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok kötbér az alábbi esetekben minősülnek közöltnek:
(a) ajánlott levél esetén arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától a levél elküldésétől számított 5szerződésszegés megszűnésének napjáig jár. (ötödik) napon vagy
(b) tértivevényes levél esetén Szolgáltató mentesül a tértivevényen szereplő átvételi időpontbankötbér megfizetésére vonatkozó kötelezettsége alól, amennyiben viszont ha a levél „nem kereste”szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5adott helyzetben általában elvárható. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén A Szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban Előfizetőt megillető kötbér mértékéről, a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és a kötbérfizetési kötelezettség teljesítésének módjáról szóló kifejezett tájékoztatással együtt köteles eleget tenni. A Szolgáltató köteles továbbá a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számítást a tájékoztatásban olyan módon feltüntetni, hogy az esetben köt új Előfizetői Szerződést, ha Előfizető számára lehetővé váljon a számítás helyességének ellenőrzése. A kötbérfizetési kötelezettség teljesítéséhez nem szükséges az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fennElőfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentése. A Szolgáltató kötbérfizetési kötelezettségnek a szerződésszegő magatartás megszűnésétől számított 30 napon belül köteles eleget tenni az alábbiak szerint: • a kötbért az előfizetői szerződéshez igazodó szolgáltatási díjfizetéstől függően a havi számlában, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben egyenlegén jóváírja, • az előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egy) hónappal részére egy összegben, jelenlévők esetében az esedékességet követően! egyenlítette kiügyfélszolgálaton, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget amennyiben a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkétElőfizető szükséges adataival rendelkezik, úgy banki átutalással, egyéb esetben postai úton fizeti meg. A Szolgáltatónak nincs kötbérfizetési kötelezettsége az alábbi esetekben:
a) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá.a jelen ÁSZF-ben meghatározott hálózat-karbantartási munkálatok miatti ideiglenes szolgáltatás- szünetelés esetén;
Appears in 6 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válikSzolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az Előfizetési Szerződésben általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált ajánlattevőt, Xxxxxxxxxx és felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis maior okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem rögzített módon úgy járt el, ahogy az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnésére, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában (ajánlott levélben, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosakadott helyzetben általában elvárható. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az alábbi esetekben minősülnek közöltnek:
(a) ajánlott levél esetén Előfizető vállalja, hogy a levél elküldésétől számított 5Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. (ötödik) napon vagy
(b) tértivevényes levél esetén A Szolgáltató nem felel azokért a tértivevényen szereplő átvételi időpontbankárokért és költségekért, amennyiben viszont a levél „amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem kereste”, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontbanteljesítette. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén Szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.4. pont tartalmazza. Amennyiben az Előfizetővel előfizetői szerződés szerint kínált csatornák közül egy vagy több csatorna kikerül, a szolgáltató az ezt követő naptól csak abban az esetben köt új Előfizetői Szerződéstelőfizetői szerződés szerint kínált csatornák számához képest igénybe vehető csatornák számával arányos díjat számíthat fel az érintett előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy Eht. 132. § (2) bekezdésének d) pontja szerinti előfizetői szerződésmódosítást a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egy) hónappal az esedékességet követően! egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvákínált csatornákban bekövetkezett változás indokolja.
Appears in 5 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Subscriber Telecommunications Services, General Terms and Conditions for Subscriber Telecommunications Services, General Terms and Conditions for Subscriber Telecommunications Services
Általános szabályok. (a) Az Előfizető a határozott idejű Előfizetői Szerződést rendkívüli felmondással mondhatja fel az alábbiakban meghatározott esetekben:
i) Amennyiben Szolgáltató általi egyoldalú módosítás az Előfizetőre nézve bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a szolgáltatás tartalma -, az Előfizető a módosításról szóló értesítés kézhezvételét követő 45 (negyvenöt) napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult a határozott idejű Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg azonnali hatályú felmondására.
ii) Az Előfizető rendkívüli felmondással jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést, amennyiben Szolgáltató a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válikhiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 (tizenöt) napig nem tudja elhárítani. Az Előfizetési Szerződésben Ebben az esetben a Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket sem követelheti és a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak fűzhet még abban az esetben szüntethető sem, amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé tesziés a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt. Előfizető a rendkívüli felmondási jogának érvényesítésétől számított legkésőbb 30 (harminc) napon belül a Szolgáltató tulajdonában levő, a Szolgáltató által az Előfizető részére átadott Eszközöket köteles a Szolgáltatónak hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszolgáltatni.
iii) Az előfizetői Szerződés megszűnésére, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában (ajánlott levélben, tértivevényes postai levélben; Előfizető rendkívüli felmondással jogosult felmondani az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumbanSzerződést, elektronikus levélbenamennyiben az Előfizetői Szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 (kilencven) hatályosaknap alatt több, mint 10 (tíz) hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el.
iv) Az Előfizető rendkívüli felmondással jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést, amennyiben a Szolgáltató a határozott időre kötött Előfizetői Szerződést egyoldalúan az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen havi előfizetési díj), az Előfizetői Szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szolgáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében egyoldalúan módosítja, ide nem értve azt, ha azt az ÁSZF 12.1.2.II./(1) ii pontjában (jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja), illetve iv. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok pontjában (az alábbi esetekben minősülnek közöltnek:
(aElőfizetői Szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az Előfizető számára előnyös módon változnak) ajánlott levél esetén a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagyfoglaltak indokolják, amely eset nem keletkeztet az Előfizető számára rendkívüli felmondási jogot.
(b) tértivevényes levél Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ezen esetben a felmondási idő 8 (nyolc) nap. Az igénybe vett kedvezményeket a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.
(i) A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető által, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontbanSzolgáltató a 12.4.2.1. (b) pontban meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizető az Előfizetői Szerződésben szereplő címre Szerződést a 12.4.2.1
a) pont ii) vagy iii) vagy iv) alpontjaiban meghatározottak miatt mondja fel, valamint a műsorterjesztési szolgáltatás esetén a csatornakiosztás nem a garantált idő lejárata, illetve a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony miatt vagy lakossági felmérés alapján módosul, valamint a Szolgáltató a műsorterjesztési szolgáltatást 30 napig nem az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagyElőfizetői Szerződés szerint teljesíti.
(c) fax esetén A jelenlevők között üzlethelyiségen kívül kötött és a küldő félhez visszaérkezetttávollévők között megkötött Előfizetői Szerződés esetén, ha a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagySzolgáltató az Előfizetői Szerződés teljesítését már a 12.5.4.1. pont ii. alpont szerinti elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az Előfizetői Szerződés megkötésétől számított 14 (tizennégy) napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg, melyre vonatkozó részletesebb szabályokat az érintett pont tartalmaz.
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén Amennyiben a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Szolgáltató a határozott időtartamú Előfizetői Szerződés megszűnése esetén időtartama alatt egyoldalúan módosítja a Szolgáltató műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét - ide nem értve a csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az Előfizetővel csak abban Előfizető számára -, akkor az esetben köt új Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú Előfizetői Szerződést, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egy) hónappal az esedékességet követően! egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnéséreszolgáltatás igénybevételének korlátozására, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (ajánlott levélbenaz előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosak. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az alábbi előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben minősülnek közöltnekjogosult:
(a) ajánlott levél esetén az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagy
(b) tértivevényes levél esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontbanszolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban az esetben köt új Előfizetői Szerződéstígy különösen, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem áll fennrendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
b) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
c) az előfizetőnek a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, é s az előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a szolgáltatónak nem adott az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történtáltalános szerződési feltételekben meghatározott vagyoni biztosítékot;
d) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; A korlátozás a megtévesztést esetét kivéve, valamint – amennyiben az előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe a c) pontban szabályozott díjtartozás esetét kivéve a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. A korlátozás időtartama alatt az előfizető korlátozási díj fizetésére kötelezheti a Szolgáltató, amelynek mértékét az ÁSZF 4./5. sz. melléklete tartalmazza. A korlátozás ideje alatt a Szolgáltató a következő szolgáltatást nyújtja: • email postafiók elérhetősége (egy korlátozás nélkül működő internet kapcsolatról), • meglévő saját weboldal elérhetősége (egy korlátozás nélkül működő internet kapcsolatról). A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Amenny i b e n a szolgáltatás korlátozásra kerül , a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások igénybevétele is korlátozottan biztosított. Szolgáltató fenntartja magának a jogot , hogy – a díjtartozás fennállásának ideje alatt – az előfizetőt a szolgáltatás igénybevételét biztosító berendezés(ek)re küldött szöveges üzenet formájában tájékoztassa (egyakár többször is) hónappal a díjtartozás fennállásáról. Ha az esedékességet követően! egyenlítette kielőfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, úgy a Szolgáltató jogosult szolgáltató köteles az előfizető kérésétől számított 72 órán belül a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírnikorlátozást megszüntetni. A befizetett díjelőleget korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató szolgáltató a 6.3. pontban meghatározott mértékű kötbért köteles fizetni. A szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóváelőfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét a 4./5. sz. melléklet tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Electronic Communications Services
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg előfizetői szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetében az elektronikus hírközlési szolgáltató a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válikfelhasználó vagyonában okozott kárt az előfizető írásban benyújtott igénye alapján köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. Az Előfizetési Szerződésben A Szolgáltató felelőssége a tényleges kárra vonatkozóan is csak annak felróhatósága esetében áll fenn, azaz a Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem téríti meg a Szolgáltató a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem rögzített módon úgy járt el, ahogy az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető megadott helyzetben elvárható. A Szolgáltató az Elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. számú törvény (Eht.) 143.§ (3). bekezdése szerinti külön jogszabály, amennyiben azt a 16/2003. (XII.27.) IHM rendelet szerinti, és az alábbiakban meghatározott esetekben az előfizetői szerződés késedelmes, vagy hibás teljesítése esetén kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, nem, vagy nem szerződésszerűen teljesít (kötbér – Ptk. 246.§). A késedelmes, illetve hibás teljesítés miatti jogos kötbért és a kötbért meghaladó, az Előfizető meglévő vagyonában okozott kár esetén a Szolgáltató a kárt megtéríti. A Szolgáltató mentesül a kötbér, illetve kártérítés megfizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszikötelezettsége alól, ha a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ha az Előfizető a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását vitatja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz, békéltető testülethez, illetve a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez fordulhat. Az előfizetői Szerződés megszűnéséreszerződésből származó igények egy év alatt évülnek el, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában (ajánlott levélbenmelyet a késedelem, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosakilletve a hibás teljesítés esetén azok bekövetkezésétől kell számítani. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok az alábbi esetekben minősülnek közöltnek:
(a) ajánlott levél esetén a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagy
(b) tértivevényes levél esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontban, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban előfizetői szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetén kötbérfizetési kötelezettséggel is tartozik az esetben köt új Előfizetői Szerződést, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egy) hónappal az esedékességet követően! egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóváalábbiak szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Általános szabályok. (a) Az Előfizető a határozott idejű Előfizetői Szerződést rendkívüli felmondással mondhatja fel, az alábbiakban meghatározott esetekben:
i) Amennyiben Szolgáltató általi egyoldalú módosítás az Előfizetőre nézve bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a szolgáltatás tartalma -, az Előfizető a módosításról szóló értesítés kézhezvételét követő 45 (negyvenöt) napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult a határozott idejű Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg azonnali hatályú felmondására.
ii) Az Előfizető rendkívüli felmondással jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést, amennyiben Szolgáltató a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válikhiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 (tizenöt) napig nem tudja elhárítani. Az Előfizetési Szerződésben Ebben az esetben a Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket sem követelheti és a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak fűzhet még abban az esetben szüntethető sem, amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé tesziés a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt. Előfizető a rendkívüli felmondási jogának érvényesítésétől számított legkésőbb 30 (harminc) napon belül a Szolgáltató tulajdonában levő, a Szolgáltató által az Előfizető részére átadott Eszközöket köteles a Szolgáltatónak hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszolgáltatni.
iii) Az előfizetői Szerződés megszűnésére, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában (ajánlott levélben, tértivevényes postai levélben; Előfizető rendkívüli felmondással jogosult felmondani az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumbanSzerződést, elektronikus levélbenamennyiben az Előfizetői Szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 (kilencven) hatályosaknap alatt több, mint 10 (tíz) hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el.
iv) Az Előfizető rendkívüli felmondással jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést, amennyiben a Szolgáltató a határozott időre kötött Előfizetői Szerződést egyoldalúan az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen havi előfizetési díj), az Előfizetői Szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szolgáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében egyoldalúan módosítja, ide nem értve azt, ha azt az ÁSZF 12.1.2.II./(1) ii pontjában (jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja), illetve iv. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok pontjában (az alábbi esetekben minősülnek közöltnek:
(aElőfizetői Szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az Előfizető számára előnyös módon változnak) ajánlott levél esetén a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagyfoglaltak indokolják, amely eset nem keletkeztet az Előfizető számára rendkívüli felmondási jogot.
(b) tértivevényes levél Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ezen esetben a felmondási idő 8 (nyolc) nap. Az igénybe vett kedvezményeket a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.
(i) A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető által, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontbanSzolgáltató a 12.4.2.1. (b) pontban meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizető az Előfizetői Szerződésben szereplő címre Szerződést a 12.4.2.1
a) pont ii) vagy iii) vagy iv) alpontjaiban meghatározottak miatt mondja fel, valamint a műsorterjesztési szolgáltatás esetén a csatornakiosztás nem a garantált idő lejárata, illetve a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony miatt vagy lakossági felmérés alapján módosul, valamint a Szolgáltató a műsorterjesztési szolgáltatást 30 napig nem az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagyElőfizetői Szerződés szerint teljesíti.
(c) fax esetén A jelenlevők között üzlethelyiségen kívül kötött és a küldő félhez visszaérkezetttávollévők között megkötött Előfizetői Szerződés esetén, ha a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagySzolgáltató az Előfizetői Szerződés teljesítését már a 12.5.4.1. pont ii. alpont szerinti elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az Előfizetői Szerződés megkötésétől számított 14 (tizennégy) napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg, melyre vonatkozó részletesebb szabályokat az érintett pont tartalmaz.
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén Amennyiben a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Szolgáltató a határozott időtartamú Előfizetői Szerződés megszűnése esetén időtartama alatt egyoldalúan módosítja a Szolgáltató műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét - ide nem értve a csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az Előfizetővel csak abban Előfizető számára -, akkor az esetben köt új Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú Előfizetői Szerződést, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egy) hónappal az esedékességet követően! egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnéséreszolgáltatás igénybevételének korlátozására, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (ajánlott levélbenaz előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosak. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az alábbi előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben minősülnek közöltnekjogosult:
(a) ajánlott levél esetén az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagy
(b) tértivevényes levél esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontbanszolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban az esetben köt új Előfizetői Szerződéstígy különösen, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem áll fennrendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
b) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
c) az előfizetőnek a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítás a céljából a szolgáltatónak nem adott az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történtáltalános szerződési feltételekben meghatározott vagyoni biztosítékot;
d) az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy adatmennyiséget;
e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; A korlátozás a megtévesztést, valamint a c) pontjában szabályozott díjtartozás esetét kivéve, a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. A korlátozás időtartama alatt az előfizető korlátozási díj fizetésére köteles, amelynek mértékét az ÁSZF 4.sz. melléklete tartalmazza. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Amennyiben a szolgáltatás korlátozásra kerül, a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások igénybevétele is korlátozottan biztosított. Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy - a díjtartozás fennállásának ideje alatt - az előfizetőt a szolgáltatás igénybe vételét biztosító berendezés(ek)re küldött szöveges üzenet formájában tájékoztassa (egyakár többször is) hónappal a díjtartozás fennállásáról. Ha az esedékességet követően! egyenlítette kielőfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, úgy a Szolgáltató jogosult szolgáltató köteles az előfizető kérésétől számított 72 órán belül a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírnikorlátozást megszüntetni. A befizetett díjelőleget korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató szolgáltató a 6.3. pontban meghatározott mértékű kötbért köteles fizetni. A szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá4. sz. melléklet tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnéséreszolgáltatás igénybevételének korlátozására, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában , így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének az esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (ajánlott levélbenaz előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosak. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az alábbi előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben minősülnek közöltnekjogosult:
(a) ajánlott levél esetén az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a levél elküldésétől számított 5szolgálta t ó szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését (ide értve azt, ha az előfizető az internet szolgáltatást a jelen ÁSZF 3. (ötödik) napon vagysz. ,mellékletében meghatározott Hálózat Használati Irányelvek valamely lényeges előírásába ütköző módon használja), így különösen, ha az előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
(b) tértivevényes levél esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontbanszolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagyazt hálózati szolgáltatás céljára használja;
(c) fax esetén az előfizetőnek a küldő félhez visszaérkezettdíjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az előfizető a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagydíjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a szolgáltatónak nem adott az ÁSZF 7.1.14 pontja szerint meghatározott vagyoni biztosítékot; határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, é s az előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a szolgáltatóna k nem adott az általános szerződési feltételekben meghatározott vagyoni biztosítékot;
(d) elektronikus dokumentum az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az ÁSZF-ben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy elektronikus levél esetén hívás-, üzenet-, illetve adatmennyiséget;
(e) ha a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontbanrendelkezésreszolgáltató rendelkezésére álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén körülmény – így különösen a személy e s adatok – vonatkozásában megtévesztette; A korlátozás a megtévesztést
(f) A számlán feltüntetett fizetési határidő lejáratát követő 8. naptól szolgáltató az előfizető internetes böngészőjében fizetési emlékeztetőt jelenít meg. A számlán feltüntetett fizetési határidőt követő 15. naptól, a tartozás rendezéséig, de legkésőbb a korlátozás érvényesítéséig korlátozást megelőző fizetési felszólítást kerül megjelenítésre az előfizető internetes böngészőiben, majd az ÁSZF 5.2 pontjának (c) bekezdésében leírt szolgáltatás korlátozására kerülhet sor. Szolgáltató jogosult a számla fizetési határidejének lejáratát követő 40 nappal, az ÁSZF 10.1.2 pontja szerint követelés kezelő céget bevonni. A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve, valamint – amennyiben az előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, úgy a fenti (c) pontban szabályozott díjtartozás esetét kivéve – a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelésterjed ki. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. A korlátozás időtartama alatt az előfizető korlátozási díj fizetésére kötelezheti a Szolgáltató, amelynek mértékét az ÁSZF 4./5. sz. melléklete tartalmazza. A korlátozás ideje alatt a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban az esetben köt új Előfizetői Szerződésta következő szolgáltatást nyújtja: • email postafiók elérhetősége (egy korlátozás nélkül működő internet kapcsolatról), ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn• meglévő saját weboldal elérhetősége (egy korlátozás nélkül működő internet kapcsolatról). A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy korlátozni a szolgáltatások körét, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történtilletve használatát. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Amenny i b e n a szolgáltatás korlátozásra kerül , a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások igénybevétele is korlátozottan biztosított. Szolgáltató fenntartja magának a jogot , hogy – a díjtartozás fennállásának ideje alatt – az előfizetőt a szolgáltatás igénybevételét biztosító xxxxxxxxxx(ek)re küldött szöveges üzenet formájában tájékoztassa (egyakár többször is) hónappal a díjtartozás fennállásáról. Ha az esedékességet követően! egyenlítette kielőfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, úgy a Szolgáltató jogosult szolgáltató köteles az előfizető kérésétől számított 72 órán belül a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírnikorlátozást megszüntetni. kötbért köteles fizetni. A befizetett díjelőleget szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá4./5. sz. melléklet tartalmazza.
Appears in 1 contract
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben nem rögzített módon az Előfizetési Szerződés csak abban az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnéséreszolgáltatás igénybevételének korlátozására, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (ajánlott levélbenaz előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélben) hatályosak. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az alábbi előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben minősülnek közöltnekjogosult:
(a) ajánlott levél esetén az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagy
(b) tértivevényes levél esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontbanszolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, amennyiben viszont a levél „nem kereste”, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban az esetben köt új Előfizetői Szerződéstígy különösen, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem áll fennrendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
b) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
c) az előfizetőnek a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt - de legalább 30 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a szolgáltatónak nem adott az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történtáltalános szerződési feltételekben meghatározott vagyoni biztosítékot;
d) az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy hívás, üzenet, illetve adatmennyiséget;
e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; A korlátozás a megtévesztést esetét kivéve, valamint - amennyiben az előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe a c) pontban szabályozott díjtartozás esetét kivéve a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. A korlátozás időtartama alatt az előfizető korlátozási díj fizetésére köteles, amelynek mértékét az ÁSZF 0.xx. melléklete tartalmazza. A korlátozás ideje alatt a Szolgáltató a következő szolgáltatást nyújtja: • email postafiók elérhetősége (egy korlátozás nélkül működő internet kapcsolatról) • meglévő saját weboldal elérhetősége (egy korlátozás nélkül működő internet kapcsolatról) A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Amennyiben a szolgáltatás korlátozásra kerül, a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások igénybevétele is korlátozottan biztosított. Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy - a díjtartozás fennállásának ideje alatt - az előfizetőt a szolgáltatás igénybe vételét biztosító berendezés(ek)re küldött szöveges üzenet formájában tájékoztassa (egyakár többször is) hónappal a díjtartozás fennállásáról. Ha az esedékességet követően! egyenlítette kielőfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, úgy a Szolgáltató jogosult szolgáltató köteles az előfizető kérésétől számított 72 órán belül a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírnikorlátozást megszüntetni. A befizetett díjelőleget korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató szolgáltató a 6.3. pontban meghatározott mértékű kötbért köteles fizetni. A szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az előleg befizetésétől számítva 12 (tizenkét) befizetett számla után folyamatosan, előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóvá4. sz. melléklet tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Általános szabályok. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. Az Előfizetési Szerződésben nem rögzített módon szolgáltatás igénybevételének korlátozására, így különösen az Előfizetési Szerződés csak abban Előfizető által indított vagy az esetben szüntethető meg, amennyiben azt vonatkozó jogszabályi rendelkezés kötelezővé teszi. Az előfizetői Szerződés megszűnésére, megszüntetésére tett jognyilatkozatok kizárólag írásos formában Előfizetőnél végződtetett (ajánlott levélben, tértivevényes postai levélben; az Előfizetői Szerződésben meghatározott fax számra küldött üzenet útján; elektronikus dokumentumban, elektronikus levélbenElőfizető hozzáférési pontjára irányuló) hatályosak. A felek által írásban megküldött e nyilatkozatok az alábbi esetekben minősülnek közöltnek:
(a) ajánlott levél esetén a levél elküldésétől számított 5. (ötödik) napon vagy
(b) tértivevényes levél esetén a tértivevényen szereplő átvételi időpontban, amennyiben viszont a levél „nem kereste”forgalom korlátozására, az Előfizetői Szerződésben szereplő címre szolgáltatás minőségi vagy az Szolgáltató/Előfizető székhelyére való címre való címzés ellenére a „címzett ismeretlen” vagy a „címzett ismeretlen helyre költözött” megjegyzéssel érkezett vissza, abban az esetben a második kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) napon vagy
(c) fax esetén a küldő félhez visszaérkezett, a sikeres adás tanúsító visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban vagy
(d) elektronikus dokumentum vagy elektronikus levél esetén a rendszerüzenet szerinti visszaigazoláson szereplő kézbesítési időpontban. Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizetővel csak abban Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult:
a) az esetben köt új Előfizetői SzerződéstElőfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizetőnek vele szemben Szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása Előfizető az Előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem áll fennrendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
b) a szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az Előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
c) az Előfizetőnek a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnése nem az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt. Amennyiben díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel /legalább 1 (egydíjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az általános szerződési feltételekben meghatározott vagyoni biztosítékot;
d) hónappal az esedékességet követően! egyenlítette kiamennyiben Előfizető 90 napnál régebbi lejárt díjtartozással rendelkezik, úgy a Szolgáltató jogosult a hitelképesség- vizsgálat eredményétől függő összegben díjelőleg befizetését előírni. A befizetett díjelőleget a Szolgáltató az előleg befizetésétől számítva 12 részleges vagy teljes korlátozásra (tizenkétbelföldi / külföldi, feltöltési / letöltési sávszélesség)
e) befizetett számla után folyamatosan, az Előfizető mindenkori aktuális számlájában írja jóváfogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy adatmennyiséget;
f) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; A korlátozás a megtévesztést, valamint a c) illetve d) pontjában szabályozott díjtartozás esetét kivéve, a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek