Átadás mintaszakaszok

Átadás. 3.1 Az Értékesítési Tételhez szállítólevél kerül kiállításra, amely tartalmazza az Értékesítési Tételből leszállított termékek típusát és számát, és egyéb információkat. 3.2 Az Értékesítési Tétel átadásakor a B/I/3.1 pont szerint kiállított szállítólevelet az Ügyfélnek vagy az Ügyfél képviselőjének és a PERI- nek két példányban alá kell írnia. A PERI és az Ügyfél egyaránt megkapják a szállítólevél egy-egy példányát.
Átadás. Az Ingatlan átadására három ütemben kerül sor, elsőként Műszaki átadás-átvételi eljárással, majd ezt követően a birtokbaadással és a Birtokátruházással.
Átadás. Az árak az Accenture által teljesítési helyként meghatározott helyen történő átadás függvényében kerülnek megállapításra azzal, hogy valamennyi illetéket, adót, fuvardíjat, biztosítást, valamint a szállításhoz és fuvarozáshoz kapcsolódó minden egyéb költséget a Szállító köteles viselni. Az áruk tulajdonjoga és a kárveszély mindaddig a Szállítót illeti meg és terheli, amíg az árukat le nem szállította az Accenture részére, és azokat Accenture meg nem vizsgálta és át nem vette. Szállító minősül a hivatalos importőrnek és exportőrnek. A Szállító vállalja, hogy haladéktalanul és díjmentesen, minden további költségigény nélkül kicseréli a fuvarozás közben elveszett vagy megsérült árukat az Accenture erre vonatkozó felhívásától számított 3 munkanapon belül. A Szállító teljesítése szempontjából a teljesítési határidő lényegi feltétel. Amennyiben a Szállító késedelembe esik, Accenture jogosult a jelen Megállapodást a 8. pont rendelkezései szerint megszüntetni.
Átadás. Vállalkozó a létesítményt (vagy annak szerződés szerinti részeit) a szerelés befejezése és/vagy a saját próbák elvégzése után készre jelenti átadásra és/vagy a közös próbákra és/vagy a próbaüzem kezdésre felkínálja. A készre jelentés írásban történik, általában a szerelési naplóban. • Megrendelő az átvételi eljárás időpontját 8 napon belül kitűzi a készre jelentést követő 30 napon belüli időpontra. • Ha a Megrendelő a fenti időponton belül nem kezdi meg az átvételi eljárást a berendezést átveszi állagmegőrzésre. A jótállás, garancia ebben az esetben ettől az időponttól kezdődik. • Megrendelő az átvételi eljárás során meggyőződik, hogy a szerelés terv szerint elvégzésre került, a berendezés létesítmény feszültség alá helyezhető. A feszültség alá helyezéshez szükséges hatósági engedélyek, előírt szemlék (munka és tűzvédelmi) biztosítása a Megrendelő feladat. • A próbák során a kapcsolásokat és a feszültség alá helyezést Megrendelő vagy az általa megbízott üzemeltető szakszemélyzet végzi. A feszültség alá helyezésre Megrendelő adhat utasítást, Vállalkozó kapcsolásokat nem végez, utasításokat nem ad. • A feszültség alá helyezéssel Megrendelő a berendezést, létesítményt vagy az átvételi eljárásban érintett részlétesítményt kezelésre, őrzésre átveszi a teljes létesítmény végleges átadásáig. • A próbaüzemet Megrendelő tartja és vezeti saját személyzetével. • A próbaüzem időtartama folyamatos, üzemzavar nélküli 72 óra. Ha a próbaüzem nem a Vállalkozó hibája miatt kerül megszakításra úgy ismételt próbaüzemi részvételre nem kötelezhető díjmentesen. • A próbaüzem tartama alatt, amennyiben a szerződésben így kerül rögzítésre, Vállalkozó a helyszínen tart készenléti szolgálatot, amelynek a díját külön felszámítja. • Felek a létesítmény, berendezés végső átadását jegyzőkönyvben rögzítik.
Átadás. Ha – a 12. pontban foglaltaktól eltérően – a Wavin intézi a szállítást, akkor az ilyen szállítás csak egy központi címre történhet még akkor is, ha a Termékeket különböző helyek között kell elosztani. Az Ügyfélnek minden munkanapon lehetővé kell tennie a Wavin vagy a Wavin által alkalmazott szállítmányozók számára a Termékek tényleges leszállítását, és ezzel összefüggésben minden tőle telhetőt meg kell tennie a várakozás megelőzése, illetve a várakozási idők korlátozása érdekében. A Termékek lerakodása és átvétele során az Ügyfélnek segítséget kell – az Ügyfél költségén – nyújtania a Wavinnak vagy Wavin által alkalmazott szállítmányozónak – többek között – gépi berendezések rendelkezésre bocsátásával. Ilyen esetben a Wavinnak nem kell a leszállítandó Termékeket azon a ponton túl szállítania, ameddig a gépjármű járható és biztonságos terepen haladhat.
Átadás. 3.1 A Vállalkozó a design kialakítása során egy változat készítésére köteles, valamint ennek a változatnak a Megrendelő igényei szerinti módosítására. 3.2 Megrendelő köteles a szükséges módosításait a bemutatástól számított 2 munkanapon belül megadni.
Átadás. III.1. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a II.1. és II.2. pont szerinti vagyon tulajdonjogát ingyenesen átadja az Egyházközség részére, az Egyházközség pedig azt átveszi. Felek tudomásul veszik, hogy az Egyházközség az Ingatlanok tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével válik az Ingatlanok tulajdonosává. III.2. Az Egyházközség kijelenti, hogy hogy a II.1. és II.2. pont szerinti vagyont a jelen megállapodás I.4. pontjában foglaltaknak megfelelően használja. III.3. Az Egyházközség tudomásul veszi, hogy az Ingatlanok tulajdonba vételével, a birtokbaadással, valamint a tulajdonjog átruházás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével kapcsolatos költségek az Egyházközséget terhelik. III.4. A II.1. és II.2. pont szerinti vagyon birtokának átruházására a jelen megállapodás aláírásával egyidejűleg, minden további jogcselekmény nélkül kerül sor. Felek rögzítik, hogy Egyházközség jelenleg is a fenti vagyontárgyak birtokában van, így külön birtokbaadásra nem kerül sor.

Related to Átadás

  • Szerződésmódosítás A Szerződés csak közös megegyezéssel, írásban módosítható. Nem minősül szerződés- módosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 (tíz) napos határidővel, vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 (tíz) napon belül köteles értesíteni.

  • Számhordozás Amennyiben az Üzleti Előfizető a Törzskártya számhordozását kéri átvevő szolgáltatóhoz (számhordozás a Yetteltől), abban az esetben legkésőbb a számhordozási igény elindításával egyidejűleg nyilatkoznia kell, hogy: - valamely másik neve (és számlázási címe) alatt lévő, alkalmas előfizetéshez kapcsolja hozzá (új Törzskártya) az Adatmegosztóját (mely esetben megtartja járulékos, kiegészítő jellegét), vagy - átváltja Adatmegosztóját a Szolgáltató valamely értékesítés alatt álló, ÁSZF-ben szereplő publikus vagy EESZ-ben foglalt számlás mobilinternet tarifacsomagjára (mely esetben megszűnik a járulékos, kiegészítő jellege és önálló előfizetéssé válik), vagy - megszünteti az Adatmegosztó szolgáltatást. Amennyiben az Üzleti Előfizető legkésőbb a számhordozási igény elindításáig nem rendelkezik az Adatmegosztóról, az a Szolgáltató értékesítés alatt álló, legalacsonyabb havidíjú ÁSZF-ben szereplő publikus számlás mobilinternet tarifacsomagjára kerül átváltásra. Az Adatmegosztó elhordozása esetén a tarifacsomag-váltással megszűnik a kapcsolat a Törzskártyával és a Törzskártya adatmennyisége a továbbiakban nem lesz megosztható.

  • Szerződéskötési eljárás 2.1.1.2.1 A 2.1.1.2. pont szerinti igénybevételi és -elfogadási eljárás alapján az előfizetői szerződés az alábbi időpontban jön létre: jelenlévők között - különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében - az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának megtételével, távollevők között az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával. Szolgáltató a határozott idejű szerződések esetén a határozott idejű szerződések megkötését megelőzően tájékoztatja az Előfizetőt a szerződés teljes időtartama alatt az Előfizetőt terhelő valamennyi költségről, illetve a határozott időtartam lejáratának napjáról. Szolgáltató a távollévők között írásban megkötött határozott idejű szerződések esetén a határozott idejű szerződés esetén a szerződés létrejöttének időpontjáról szóló értesítésben az Előfizetőt tájékoztatja a határozott időtartam lejáratának napjáról is. Ráutaló magatartással csak akkor jön létre előfizetői szerződés, ha az előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt. Szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak kizárólag az a tevőleges magatartás minősül, amely minden kétséget kizáróan kifejezi az előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratot. A nyilatkozattétel elmulasztása, vagy valamilyen magatartástól tartózkodás nem minősül előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak. 2.1.1.2.2 A távollévők között írásban megkötött előfizetői szerződés létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül értesíti az előfizetőt. Az előfizetői szerződés szóban, vagy ráutaló magatartással történő megkötése esetén az előfizetői szerződés 2.1.1.2.1. szerinti létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább az NMHH rendeletnek megfelelő kötelező adatokat tartalmazó dokumentumot ad az előfizetőnek, amennyiben arra az előfizetői szerződés létrejöttét megelőzően nem került sor. A szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek megegyezése szerint tartós adathordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni. Az előfizetői szerződés megkötése előtt a szolgáltató köteles az előfizetőt igazolható módon tájékoztatni arról, hogy az előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül, az előfizető évente egyszer ingyenesen kérheti az előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló, legalább a 2/2015 (III.30). NMHH rendelet 11. § (1) bekezdés szerinti elemeket tartalmazó dokumentum átadását. E dokumentumot a szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, vagy más tartós adathordozón, vagy elektronikus levélben köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni. 2.1.1.2.3 Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül az előfizetői szerződés létrejöttét elektronikus úton visszaigazolni és az előfizetői szerződést maradandó módon rögzíteni. Az előfizetői szerződést a szolgáltató a rögzítéstől számított 5 napon belül köteles az előfizetőnek elektronikus levélben megküldeni, vagy az előfizetői szerződéshez történő hozzáféréséhez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni. Előfizető online ajánlatának elutasítását Szolgáltató az Előfizető által megadott elérhetőségeken (telefonon, faxon, levélben, ügyfélkapun értesítésben vagy e-mailben) közli Előfizetővel, illetve ugyanígy jogosult Szolgáltató az adatok kiegészítését vagy pontosítását kérni. Szolgáltató a megkötött Egyedi Előfizetői Szerződéseket elektronikus módon nyilvántartja, azokról kérésre Előfizetőnek e-mailben díjmentesen évente egyszer másolatot küld, illetve lehetőséget biztosít azok személyes megtekintésére az ügyfélszolgálaton. Előfizető tudomásul veszi, hogy amennyiben az ajánlati kötöttség ideje alatt a szerződéskötési szándékától visszalép, akkor köteles a Szolgáltató ebből fakadó igazolt költségeit – így különösen a társszolgáltatóknak fizetendő díjakat – teljes körűen megtéríteni. 2.1.1.2.4 Amennyiben a szerződéskötésre a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül (pl. Előfizető lakása, munkahelye, átmeneti tartózkodási helye) kerül sor, az Előfizetőt a szerződéskötési ajánlat akkor köti, ha a Szolgáltató – képviselője útján – azt nyomban elfogadja. Az Előfizető a lakásán 19 és 9 óra között szerződéskötés céljából nem kereshető fel. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül vagy távollévők között kötött szerződés esetén az üzlethelységen kívül illetve a távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó irányadó jogszabály szerinti határidőn belül indokolás nélkül elállhat az Előfizető szerződéstől, mely elállási jogról a Szolgáltató a szerződés megkötésekor írásban köteles az Előfizetőt tájékoztatni a Szolgáltató nevének és azon címének megjelölésével, akivel szemben az Előfizető az elállási jogát gyakorolhatja és amely keltezéssel ellátott tájékoztató tartalmazza a megkötött szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat. A jelen pont szerinti elállás határidőben érvényesítettnek minősül, ha az Előfizető nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi (postára adja). A jelen pont szerinti elállás esetén a Szolgáltató nem köteles a belépési díj vagy a 2.4.7. pont szerinti díj visszafizetésére, ha a hozzáférési pont kiépítését, illetve a csatlakozást megvalósította, míg a csatlakozás megvalósítása hiányában a belépési vagy a 2.4.7. pont szerinti díjat kamatmentesen köteles visszafizetni. Amennyiben a csatlakozás megvalósításához a Szolgáltató kihelyezett hírközlési berendezést biztosít, az Előfizető általi elállás esetén az Előfizető köteles az elállásra vonatkozó nyilatkozat megtételétől számított legkésőbb 3 munkanapon belül a kihelyezett hírközlési berendezést a Szolgáltató részére visszaszármaztatni az Előfizető saját költségére, valamint köteles megtéríteni a berendezés azon értékcsökkenését, mely az Előfizetőnek felróható. Nem minősül az Előfizetőnek felróható értékcsökkenésnek a rendeltetésszerű használatból eredő értékcsökkenés. A Szolgáltató ugyancsak köteles az Előfizető által fizetett rendszeres szolgáltatási díjat kamatmentesen visszafizetni az Előfizető általi és jelen pont szerinti elállás esetén. Nem gyakorolhatja az Előfizető a jelen pont szerinti elállási jogát, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását már megkezdte. 2.1.1.2.5 Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést írásban, az ÁSZF-et pedig az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában - tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában - a rendelkezésére bocsátani. Egyéb módon történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSZF elérhetőségéről. 2.1.1.2.6 A 2/2015. (III.30) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) alapján azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatott létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint e rendelet rendelkezéseitől. 2.1.1.2.7 Az 2.1.1.2.6. bekezdésbe nem tartozó üzleti előfizetők esetében, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 127. § (4b) bekezdés, 128. § (2) bekezdés, 134. § (1)-(2), (6), (10), (10b), (11), (13), (15) bekezdés, 135. §, 140. § (1)-(2), (4) bekezdés, továbbá e rendelet 3. § (9) bekezdés, 7. §, 11. §, 17. § (1) bekezdés rendelkezéseitől, valamint a szolgáltató általános szerződési feltételeitől. Ebben az esetben az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a felek az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan térnek el, valamint tartalmazza az üzleti előfizetőnek az eltérés elfogadására vonatkozó kifejezett nyilatkozatát. Az üzleti előfizetők esetében a szolgáltató az Eht. 129. § (5) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, továbbá a 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet 10. § rendelkezéseitől eltérhet. Ebben az esetben az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a szolgáltató az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan tér el.

  • Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerződés II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

  • Elszámolás 7.13.1. A Számlán végrehajtott műveletekről, illetve a teljesítés eredményéről a Fióktelep a végrehajtott Megbízást követően a Tájékoztatási szabályzat szerinti időben és módon az Ügyfél részére tájékoztatást ad a Megbízás végrehajtásáról. Az előbbi, Megbízás végrehajtását követő tájékoztatást Felek egyidejűleg elszámolásnak is tekintik. A Megbízások részteljesítése esetén a Fióktelep jogosult az Ügyfelet csak akkor értesíteni, ha a Megbízás egésze teljesült. Az Ügyfél az elszámolás tartalma ellen az Üzletszabályzat 9.2 pontjában (Az értesítési kötelezettség teljesítése) meghatározott szabályok szerint emelhet kifogást. Az e pontban szabályozott elszámolási rendtől az egyes tevékenységekre vonatkozó különös szabályok, illetve az egyes szerződések eltérhetnek, ilyen eltérés esetén az elszámolásra e különös szabályok vagy egyes szerződések az irányadók. 7.13.2. Az Ügyfél köteles a Fióktelep figyelmét felhívni az esetleges tévedésekre. A Fióktelep jogosult az Ügyfél rendelkezése nélkül vagy annak ellenére a tévedés felismerésekor a tévesen jóváírt vagy terhelt összeget vagy értékpapírt az Ügyfél Számláján helyesbíteni. Ez a jog a Fióktelepet időkorlátozás nélkül megilleti. Amennyiben a Számla nem nyújt fedezetet a tévesen jóváírt összeg vagy értékpapír terhelésére, akkor a Fióktelep felhívja az Ügyfelet arra, hogy tartozását a Fióktelep felé rendezze. Amennyiben az Ügyfél tartozását nem rendezi, a fizetési határidő lejártától a Fióktelep a Kondíciós Listában meghatározott késedelmi kamatot, valamint az irányadó jogszabályok szerint kötelezően felszámítandó egyéb költségeket számítja fel. A Fióktelepnek nem felróható téves kimutatás alapján vagy visszaszolgáltatási kötelezettsége miatt az Ügyfél nem tarthat igényt kártérítésre. 7.13.3. A Megbízás bármely okból történő megszűnése esetén a Felek elszámolnak egymással úgy, hogy a Fióktelep köteles a megvásárolt értékpapírokat az Ügyfél Számláján jóváírni, illetve az Ügyfél javára letétbe venni; az értékesített értékpapírok ellenértékét pedig a Fióktelepet illető bizományosi díjjal, kezelési költséggel, és a felmerülő egyéb költségekkel csökkentve köteles az Ügyfél Számláján jóváírni. A Fióktelep a Megbízás teljesítés nélküli megszűnése esetén a Megbízáshoz fedezetként elhelyezett pénzt és értékpapírokat köteles az Ügyfél kérésére visszaszolgáltatni, ez azonban nem zárja ki a Fióktelepnek azt a jogát, hogy a fedezettel szemben a Fióktelepet esetleg megillető díjakat, költségeket, egyéb követeléseket érvényesítse. 7.13.4. A Fióktelep nem felel az elszámolási késedelemért abban az esetben, ha a késedelem tőzsdei teljesítés esetén a tőzsdei elszámolás késedelme miatt, vagy tőzsdén kívüli teljesítés esetén a Fióktelepnek fel nem róható okból következett be.

  • Díjazás A Hívókártyák 300, 1000, 2000 és 5000 forintos névértékben vehetők igénybe, illetve ettől eltérő névértékben akciós jelleggel. Elektronikus feltöltés esetén 10 000 forintos címlet is vásárolható. A szolgáltatás díjait a Díjszabás tartalmazza. A Szolgáltató jogosult a nemzetközi díjzóna besorolást és a díjakat egyoldalúan módosítani. A szolgáltatás az értékesítési helyeken megvásárolható kártya díjának kiegyenlítését követően azonnal igénybe vehető. Az igénybevevő a kártyát addig használhatja, amíg a kártyán pozitív egyenleg található. Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételéhez egyéb díjat nem számít fel. A kártya egyenlegének csökkentése megkezdett perc alapú számlázással történik (kivéve ahol az adott szolgáltatás díjazása ettől eltér), azonban az automata hangbemondás forintra kerekítve ad tájékoztatást a még felhasználható összegről.

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Kockázatkizárás A kockázatból kizárt események: – a nem saját eszközön tárolt adatok eltulajdonításából, megszerzéséből eredő károk; – bank-, hitel-, vagy internetes vásárlásra alkalmas kártyák felhasználásától különböző, elektronikus banki szolgáltatások – például elektronikus banki átutalás, más elektronikus banki megbízások – igénybevételével elkövetett, visszaéléssel okozott károk.

  • Díjvisszatérítés Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben köteles díjvisszatérítésre. A teljes adóhálózat 48 órát meghaladó és Szolgáltatónak felróható okból bekövetkező üzemzavara esetén Szolgáltató a szolgáltatási díjat időarányosan és csatorna arányosan csökkenti. Ha a Szolgáltató a vállalt éves rendelkezésre állást nem teljesíti, abban az esetben a tényleges és a vállalt éves rendelkezésre állás különbözetének napokban kifejezett mértéke alapján a.) előre történő fizetés esetén díjvisszatérítés helyett a Szolgáltatás időtartamának a meghosszabbítására,

  • Határozati javaslat Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete a háziorvosi ellátás tárgyában 2016. szeptember 30-án kötött feladat-ellátási szerződés módosítását, és az egységes szerkezetű feladat-ellátási szerződést az előterjesztés mellékletei szerint elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződésmódosítást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szentantalfa, 2022. november 15. Mely létrejött egyrészről Zánka Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxx Xxxxxx polgármester), Balatonszepezd Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxx polgármester), Balatoncsicsó Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), Óbudavár Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxx Xxxxx xxxxxxxxxxxx), Szentantalfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxxx polgármester), Szentjakabfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxx polgármester), Tagyon Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), mint megbízók (továbbiakban: megbízók), másrészről az OLIKALMI és TÁRSA Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. (székhely: 8251 Zánka, Xxxxxxx xx 00.; Cg. 00-00-000000; adószám: 23723056-1-19.; képviseli: xx. Xxxx Xxxxxx háziorvos, mint személyes ellátásra kötelezett orvos), mint megbízott (továbbiakban: megbízott) között alulírott helyen és időpontban az alábbi feltételekkel: