Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy
Tájékoztatás A COFIDIS – a 8.9 pontban meghatározott adatátadás kivételével – a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történő adatátadást kö- vetően legfeljebb öt munkanapon belül írásban tájékoztatja az Adóst az adatátadás megtörténtéről. A KHR-be adatot szolgáltató pénzügyi szervezetnél Adós / Adóstárs jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely pénzügyi szervezet adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, Adós / Adóstárs korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A pénzügyi szervezet a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a pénzügyi szervezetnek, amely azt, a kézhezvételt követően ugyancsak zárt mó- don, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktala- nul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja a kérelmezőnek.
Hívásvárakoztatás Egy, már folyamatban lévő hívás közben sípoló hang jelzi, hogy új hívás érkezett, a hívott fél így eldöntheti, hogy fogadja-e az új hívást. A hívó fél ebben az esetben nem foglalt hangot hall, hanem úgy érzékeli, hogy a szám kicseng. A hívásvárakoztatás és a hívástartás szolgáltatások együttes használatával az aktív hívást nem kell befejezni az új hívás fogadásához, és lehetőség van arra is, hogy az Előfizető a beszélőpartnereivel felváltva beszéljen. ❖ Az igénybevétel feltétele: A hívásvárakoztatást a Szolgáltató minden Előfizetőnek díjmentesen aktiválja az alapszolgáltatással együtt. ❖ Az igénybevétel korlátja: Előfordulhat, hogy a mobiltelefon nem alkalmas a szolgáltatás igénybevételére. ❖ A szolgáltatás havi előfizetési díja: Hívásvárakoztatás díjmentes Hívásvárakoztatás esetén a hívó fél a beszélgetési díjakat a hívott bejelentkezésétől a hívás bontásáig, hívott partnerenként külön-külön fizeti.
Módosítás 21.1 Jelen Szerződés kizárólag írásban módosítható, a Kbt. 141. § -ában foglaltak alapján. A Szerződés módosítása kizárólag úgy érvényes, ha a szerződésmódosítást a Felek által cégszerűen aláírt egy okirat foglalja magában, azaz a Szerződés módosítását mindkét Fél által aláírt egyazon okiratnak kell tartalmaznia. A Szerződés nem módosítható egyoldalú nyilatkozattal, levélváltással, ráutaló magatartással, vagy szóbeli jognyilatkozattal sem. 21.2 Nem minősül szerződésmódosításnak valamely Fél jelen Szerződésben meghatározott adataiban (pl. levelezési cím, számlavezető pénzintézet, bankszámlaszám) vagy a felhasználási helyek jellemzőit jelentő adatokban (pl. gázmérő csere, mérési és felhasználási hely műszaki átalakítása) bekövetkezett jogszerű változás. 21.3 A Kbt. 141. § szerinti szerződésmódosítás az, ha a Felhasználó felhasználási helyet érintő esetleges és előre nem látható intézményi átszervezés, vagy a Felhasználói érdekkörben felmerülő bármely jogügylet folytán Felhasználó helyett más alany válna az adott felhasználási hely fenntartójává, vagy minősülne e felhasználási helyen felhasználónak, és ennek folytán az adott fenntartó a Szerződésben Felhasználó helyébe lépne (Felhasználói jogutódlás). A jogutódlás bekövetkeztéről Kereskedőt Felhasználó a jogutód Szerződést elfogadó nyilatkozatának csatolásával (Felhasználó és a jogutód nyilatkozata egy okiratban is kifejezhető) írásban értesíti legalább 30 (harminc) nappal a jogutódlás megállapodott időpontját megelőzően. A jogutódlás naptári hónap első napjára szólhat. A jogutódlás az értesítés Kereskedői kézhezvételével, az abban megjelöl jogutódlási időponttal (ez a kézhezvételt követő legkorábbi 30. (harmincadik) napot követő hónap első napja) hatályosul. A Felhasználói jogutód felhasználó jogosult és köteles a Kereskedővel jelen Szerződésnek megfelelő tartalommal a jogutódlást tartalmazó megállapodást kötni, a jogutódlással érintett felhasználási helyekre vonatkozóan. A jogutódlás esetén a jogutódot a Szerződésben foglaltak teljesítésének kötelme a jogutódlással érintett felhasználási hely(ek) vonatkozásában terheli, beleértve a felhasználási helyeken való Szerződött Földgázmennyiség átvételével kapcsolatos kötelezettséget. Felhasználó vonatkozásában meghatározott Szerződött Földgázmennyiséget a jogutódlással érintett felhasználási helyek Szerződött Földgázmennyiségeivel csökkenteni kell. A jogutódlás a Szerződés 1. sz. mellékletét a jogutódlással érintett felhasználási helyet illetően módosítja. A jogutódlással az 1. sz. mellékletből a jogutódlással érintett felhasználási hely elhagyásra kerül.
Adatszolgáltatás Az előfizető a Szolgáltató kérésére köteles az adatszolgáltatásra: - ha a hálózat biztonságát veszélyeztető magatartást tapasztal az előfizető részéről, - ha nem megfelelő végberendezés használatát tapasztalja a Szolgáltató, - ha a személyes adatok valódiságával kapcsolatban megtévesztő magatartást tapasztal, - ha bűnüldöző szervek, nemzetbiztonság és honvédelem szervek kérnek információkat a szolgáltatótól és azt, csak az előfizető adatszolgáltatásával tudja teljesíteni.
Titoktartás A Szerződő Xxxxx kijelentik, hogy a Rendszerhasználati szerződés megkötésével és teljesítésével összefüggésben a másik Szerződő Féllel és annak tevékenységével kapcsolatban bármilyen módon tudomásukra jutott adat, tény, így különösen, de nem kizárólagosan a Rendszerhasználati szerződés léte és tartalma üzleti titoknak minősül, azt a Szerződő Xxxxx harmadik személynek nem adhatják ki, nem tehetik hozzáférhetővé és a Rendszerhasználati szerződés teljesítésétől eltérő más célra nem használhatják fel. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki az alábbi információkra: • amelyek a nyilvánosság számára rendelkezésre állnak, vagy amelyek a jövőben az információt kapó Szerződő Fél hibáján kívül válnak nyilvánossá, vagy • amelyek bizonyíthatóan már a Rendszerhasználati szerződés hatályba lépését megelőzően is, jogszerűen ismertek voltak az információt kapó Szerződő Fél számára, vagy • amelyek olyan harmadik fél által jutottak az információt kapó Szerződő Fél tudomására, akit vagy amelyet nem köt titoktartási megállapodás azon Szerződő Féllel szemben, akire/amelyre az információ vonatkozik, vagy • amelynek nyilvánosságra hozatalát vagy kiadását jogszabály, tőzsdei szabályzat vagy hatósági rendelkezés teszi kötelezővé, az előírt mértékben és kör részére, vagy • a KP üzemeltető és a Központi Szerződő Fél részére a Rendszerhasználati szerződés megkötésére és megszűnésére vonatkozó tájékoztatásra • a Központi Szerződő Fél részére a kiegyensúlyozó elszámoláshoz kapcsolódó kockázatok teljeskörű értékeléséhez szükséges, a napi betáplálások és vételezések összesített allokált mennyiségére. A Rendszerhasználó részére küldött fizetési felszólításokról, és annak jogszabályi, valamint szerződéses jogkövetkezményei alkalmazásáról a Társaság jogosult a Hivatalt tájékoztatni. A titoktartási kötelezettségvállalás hatályosságát nem érinti a Rendszerhasználati szerződés bármilyen okból történő megszűnése. Amennyiben a szerződésszegő Fél a titoktartási kötelezettségét a Rendszerhasználati szerződés hatálya alatt, vagy annak megszűnését követő 3 éven belül megszegi, szerződésszegésenként 10.000.000 forint (tízmillió forint) kötbért köteles fizetni a másik Fél részére. A szerződésszegő Fél köteles a kötbér összegét a terhelő levél kiállításától számított 8 napon belül a másik Fél részére megfizetni. A kapcsolt kapacitástermék esetén a Rendszerhasználó elfogadja és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Rendszerhasználati szerződés teljesülésével kapcsolatos körben (így különösen, de nem kizárólagosan a szerződés érvényessége, hatályba lépése, a teljesítés felfüggesztése, a Rendszerhasználó nemfizetése, a Rendszerhasználati szerződés rendes és rendkívüli megszűnése, megszüntetése, stb.) a Társaság az általa a Rendszerhasználóval kapcsolatos adatokról, információkról kizárólag a kapcsolt kapacitástermék másik felét biztosító rendszerüzemeltetőt tájékoztassa, abból a célból, hogy a kapcsolt kapacitástermékre vonatkozó szerződések összehangolt teljesítése és teljesülése a szerződés teljes időtartama során biztosított legyen. A fentieknek megfelelő adat- és információtovábbítás nem minősül az üzleti titok megsértésének.
Adatátadás a) A biztosító a fenti 1.3.1 d) pont szerinti esetben a veszélyközösségbe tartozó biztosítók és a biztosítók közös adatbázisa kezelője részére köteles átadni az általa kezelt személyes adatokat. b) A biztosító a fenti 1.3.1 g) pont szerinti esetben az adat- átadást előíró jogszabályban megjelölt intézmények, szervek, szervezetek részére köteles átadni az általa kezelt személyes adatokat. c) A biztosító a fenti 1.3.1 e) pont szerinti esetben az általa igénybe vett viszontbiztosítók részére átadja az általa kezelt személyes adatokat.
Alapszolgáltatás (1) Az ADSL alapú (nagysebességű) Internet hozzáférési alapcsomagok szélessávú digitális hozzáférési lehetőséget nyújtanak az Előfizetőknek a Szolgáltatás igénybe vételére. (2) A Szolgáltatás a Szolgáltató ADSL hálózatára, és a Szolgáltató azon Társszolgáltatóinak előfizetői hálózatára épül, amelyen a Társszolgáltatók az Előfizetőiknek telefonszolgáltatást, telefonszolgáltatás nélküli ADSL hozzáférést, vagy Vonal-üzembentartási Szolgáltatást nyújtanak sodrott érpáron, és amely Társszolgáltatókkal a Szolgáltató nagykereskedelmi ADSL Szolgáltatás igénybevételére hálózati szerződést kötött. Az ADSL hozzáférés elnevezés a továbbiakban összefoglalóan jelenti az ADSL, ADSL2+, VDSL technológiákat. Ahol a Szolgáltató vagy a Társszolgáltató terület specifikus szolgáltatást nyújt, külön jelölésre kerül. (3) A Szolgáltatás azokon az Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési pontokon vehető igénybe, ahol a műszaki feltételek (fizikai érpár, távolság stb.) biztosítottak. Az igénybevétel további feltétele, hogy telefonszolgáltatás mellett igénybe vett egyéb Szolgáltatás esetén az Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton élő telefonszolgáltatás nem áll korlátozás vagy szüneteltetés alatt. Az ADSL kapcsolat aktuális sebessége többek között függ a Szolgáltató által beállított maximális sávszélességtől, ill. a Szolgáltató adatközpontjától mért fizikai távolságtól, annak forgalmi és műszaki jellemzőitől, az Előfizető által látogatott honlap kapacitásától és annak válaszidejétől valamint a használt átviteli protokolltól. Az ADSL kapcsolat kb. 2 km-en belül érheti el a maximális teljesítményét Az ADSL alapú szolgáltatás maximális hatótávolsága kb. 5 km, amely távolság felett csak egyedi vizsgálatok alapján létesíthető. A VDSL alapú kapcsolat kb. 500 m-en belül érheti el a maximális teljesítményét, e felett csak egyedi vizsgálatok alapján létesíthető. (4) Az ADSL alapú Szolgáltatás egy olyan digitális átvitel-technikai megoldáson alapul, mely a meglévő, hírközlő Előfizetői hálózat sodrott rézvezetékét felhasználva a hagyományos telefonszolgáltatás által használt beszédsáv felett másodlagos kihasználásként nagysebességű, de aszimmetrikus (letöltés irányban a Szolgáltatótól az Előfizető felé magasabb, míg feltöltés irányban az Előfizetőtől a Szolgáltató felé alacsonyabb) adatátviteli lehetőséget biztosít. (5) A hagyományos alapsávi analóg (POTS) típusú, vagy digitális ISDN (2B+D) szolgáltatások zavarása nélkül vehető igénybe a Szolgáltató ADSL alapú nagysebességű Internet elérés Szolgáltatása, mert a felhasznált ADSL átvitel-technikai rendszer az adatátviteli csatorna biztosítására mind az Előfizetői oldalon, mind pedig hálózati oldalon hozzáférésenként egy-egy leválasztó szűrőt alkalmaz. (6) Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton Előfizető a több szolgáltatást is igénybe vesz, a szolgáltatások korlátozása vagy szüneteltetése az ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint történhet. Az ADSL alapú Internet hozzáférésen történő bejelentkezéshez (PPPoE) az Előfizetői szerződésben rögzített felhasználónevet és jelszót kell használni, legfeljebb egy aktív bejelentkezés lehetséges. Az internet elérés háztartáson vagy telephelyen belül több eszköz közötti megosztáshoz olyan végberendezés (pl. broadband router) alkalmazása szükséges, amely képes az internet forgalom megosztására és a hálózati címfordítás (NAT) funkció kezelésére. (7) Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton az Előfizető az ADSL internet szolgáltatás mellett a Szolgáltató Internet Protokollon keresztül nyújtott műsorterjesztési (IPTV) szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek szerinti IPTV szolgáltatást is igénybe vesz, az ADSL internet és az IPTV szolgáltatás egyidejű használata esetén – a szolgáltatás műszaki sajátosságaiból eredően – előfordulhat, hogy az egyes szolgáltatások minősége a rögzített paramétereikhez képest alacsonyabb, ám ez a minőségromlás a garantált sebesség-értékeket nem érinti. (8) Az Internethez való kapcsolódáskor a kapcsolat idejére, amennyiben az Előfizető nem rendelkezik Fix IP kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel, a Szolgáltató publikus, vagy CGN IP cím tartományából véletlenszerűen kiválasztott IP cím rendelődik a végberendezésre csatlakoztatott eszközhöz, pl. az Előfizető számítógépéhez.
Szolgáltatás Szolgáltatási kategória
Szerződésmódosítás A Szerződés csak közös megegyezéssel, írásban módosítható. Nem minősül szerződés- módosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 (tíz) napos határidővel, vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 (tíz) napon belül köteles értesíteni.