Common use of Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátartozók adatainak kezelése Clause in Contracts

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátartozók adatainak kezelése. 89. Az elhunyt szerződő féllel illetve biztosítottal kapcsolatba hozható ada­ tok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer­ ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is – jelen adatkezelési tájékoztató rendelkezései vonatkoz­ nak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azo­ nosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10­i hatállyal a biztosító a hagyatéki eljárás jogerős lezárásá­ ról történő tudomásszerzés napjáig az elhunyt szerződő által kötött vagyon­ biztosítási szerződéshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szer­ ződés díjfizetéssel történő fenntartása érdekében a biztosítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás összegéről, valamint a szerződés évfordulójáról az elhunyt szerződő közeli hozzátarto­ zója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére ­ annak írásbeli kérelmére ­ ada­ tot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező okirattal igazolja. A biztosító a kérelmező személyes adatait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig a biztosítási szerződés alapján igény érvényesíthető, de leg­ alább öt évig.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató, Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató, Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátartozók adatainak kezelése. 8984. Az elhunyt szerződő féllel illetve biztosítottal kapcsolatba hozható ada­ tok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer­ ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is ­ jelen adatkezelési tájékoztató rendelkezései vonatkoz­ nak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azo­ nosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10­i 10­ei hatállyal a biztosító a hagyatéki eljárás jogerős lezárásá­ ról történő tudomásszerzés napjáig az elhunyt szerződő által kötött vagyon­ biztosítási szerződéshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szer­ ződés díjfizetéssel történő fenntartása érdekében a biztosítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás összegéről, valamint a szerződés évfordulójáról az elhunyt szerződő közeli hozzátarto­ zója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére ­ annak írásbeli kérelmére ­ ada­ tot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező okirattal igazolja. A biztosító a kérelmező személyes adatait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig a biztosítási szerződés alapján igény érvényesíthető, de leg­ alább öt évig.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató, Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

Örökösök, hagyatéki eljárással érintett hozzátartozók adatainak kezelése. 8957. Az elhunyt szerződő féllel illetve biztosítottal kapcsolatba hozható ada­ tok hoz- ható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer­ ződésben szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is - jelen adatkezelési tájékoztató rendelkezései vonatkoz­ nak vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azo­ nosítását azonosítását követően nyújt tájékoztatást. 2021. március 10­i 10-ei hatállyal a biztosító a hagyatéki eljárás jogerős lezárásá­ ról lezárásáról történő tudomásszerzés napjáig nap- jáig az elhunyt szerződő által kötött vagyon­ biztosítási vagyonbiztosítási szerződéshez kapcsolódóan, kizárólag az érintett biztosítási szer­ ződés szerződés díjfizetéssel történő fenntartása érdekében a biztosítási szerződés fennállásáról, a biztosítást igazoló okirat számáról, az általános szerződési feltételekrőlfeltéte- lekről, a szerződés díjegyenlegéről, az esedékes díjtartozás összegérőlösszegé- ről, valamint a szerződés évfordulójáról az elhunyt szerződő közeli hozzátarto­ zójahozzátartozója, illetve a vagyontárgy birtokosa részére ­ - annak írásbeli írás- beli kérelmére ­ ada­ tot - adatot szolgáltathat, feltéve, hogy e minőségét a kérelmező okirattal igazolja. A biztosító a kérelmező személyes adatait ada- tait az adatszolgáltatást követően addig kezeli, ameddig a biztosítási biztosí- tási szerződés alapján igény érvényesíthető, de leg­ alább legalább öt évig.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató