a K&H Biztosító Zrt.
a K&H Biztosító Zrt.
K&H vállalkozói biztosításának szerződési feltételei (KVB-11)
A K&H Biztosító Zrt. (a továbbiakban: Biztosító) kötelezettséget vállal arra, hogy díjfizetés ellenében a jelen szerződési feltételekben részletezettek szerint megtéríti a Biztosított azon kárait, amelyekre a biztosítási kötvény és a jelen szerződési feltételek alapján kockázatviselése kiterjed.
A biztosítási szerződés részét képezi a kötvény, a jelen szerződési feltételek, továbbá a felek egymáshoz intézett írá- sos jognyilatkozatai. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. A biztosítási szerződésre a magyar jogot kell alkal- mazni.
1. általános feltételek
Jelen általános feltételek azokat a rendelkezéseket tartalmaz- zák, amelyek a K&H vállalkozói biztosítási szerződés egészére alkalmazandók. Amennyiben azonban az egyéb (2. és 3.) fejezetekben leírt feltételek eltérően rendelkeznek, annyiban az azokban meghatározottak az érvényesek.
1.1. a Szerződő (Biztosított)
1.1.1. A jelen feltételek szerint Biztosított a szerződésben (kötvényben) név szerint megnevezett olyan természetes személy (egyéni vállalkozó), jogi személy, vagy jogi szemé- lyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, akinek a va- gyontárgy megóvásához érdeke fűződik (a továbbiakban: Biztosított).
1.1.2. A Szerződő a szerződésben (kötvényben) megnevezett Biztosított, vagy aki a szerződést a vagyontárgy megóvásában érdekelt személy javára köti meg (a továbbiakban: Szerződő). A díjfizetési kötelezettség a Szerződőt terheli, a Biztosító a jognyilatkozatokat hozzá intézi.
1.1.3. A Szerződő (Biztosított) az ajánlat átadásával egyidőben köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt a Biztosító tudomására hozni, amelyeket ismert, vagy ismernie kellett (közlési kötelezettség). A közlési kötelezettség feltétlenül fennáll minden olyan körülményre vagy adatra, amelyre a Biztosító az ajánlaton vagy mellék- leteiben, valamint bármilyen más írásos formában kérdést tett fel. A Szerződő (Biztosított) köteles emellett változásjelentési kötelezettségének is eleget tenni az 1.11. pontban rész- letezettek szerint.
1.2. a szerződés létrejötte, megállapodás az első díj halasztott fizetésében, a további díjrészletek fizetése és a minimálisan fizetendő díj
1.2.1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásá- val jön létre oly módon, hogy a szerződő által aláírt biztosítási ajánlat alapján a Biztosító kötvényt bocsát ki. A Biztosító koc-
kázatviselése az ajánlaton feltüntetett időpontban megkez- dődik, kívéve, ha az ajánlatot a Biztosító annak átadásától számított, a Ptk. által rendelkezésre bocsátott 15 napon belül visszautasítja. Az ajánlaton a kockázatviselés kezdeteként megjelölt időpont érvényesen nem lehet korábbi, mint az aján- lat aláírásának napját követő nap 0:00 órája.
A szerződés akkor is létrejön, ha a Biztosító az ajánlatra annak átadásától számított 15 napon belül nem nyilatkozik. Ez eset- ben a szerződés az ajánlatnak a Biztosító vagy képviselője részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre.
Ha a kötvény tartalma a szerződő ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a ren- delkezés a lényeges eltérésekre csak akkor vonatkozik, ha a Biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a kötvény megküldésekor írásban felhívta.
A biztosító az árvíz, földrengés és vihar biztosítási eseményekre a szerződéskötés napjától számított 30 napos várakozási időt köt ki.
A várakozási idő alatt a Biztosító kockázatviselése árvíz, földrengés, vihar biztosítási események miatt bekövetkezett károkra a biztosítási szerződés hatályba lépése esetén sem terjed ki.
A biztosító eltekint a várakozási időtől, amennyiben a biztosítás egy korábbi (már nem terjesztett) módozatú K&H biztosítási szerződés új módozatra történő átdolgozása eredményeként jött létre.
1.2.2. Az ajánlat aláírásával egyidejűleg a felek díjhalasztás- ban állapodnak meg az első díj megfizetése tekintetében. E megállapodás szerint az első díj megfizetésének ese- dékességét a Biztosító által kiállított és a Szerződőnek megküldött kötvény és díjesedékességi értesítő tartalmazza.
1.2.3. Az első díjat követő díjrészletek annak az időszaknak az első napján esedékesek, amelyre a díj vonatkozik. A díjfizetési gyakoriság - a szerződésben (kötvényben) megjelöltek szerint
- éves, féléves, negyedéves vagy havi lehet.
A biztosítás díját, a fizetés módját és esedékességét a biztosítási szerződés (kötvény) tartalmazza.
0-00000-00
Ha az ajánlat a díjfizetési gyakoriságról nem tartalmaz ren- delkezést, akkor a kötvény éves díjfizetés gyakoriság szerint kerül kiállításra. A szerződés díja fizethető csoportos beszedési megbízással, folyószámláról vagy készpénz-átutalási meg- bízáson. Az esedékes díj megfizetése akkor teljesül, amikor annak összegét a biztosító fizetési számláján jóváírják. Készpénzátutalási megbízás esetén a biztosító a díj meg- fizetését a feladás napján teljesítettnek tekinti, amennyiben azt a szerződő kétséget kizáróan igazolja. A biztosítási szerződés díjfizetési ütemezésének módosítása kizárólag évfodulóval, a díjfizetés módjának módosítására az adott biztosítási időszakban bármikor van lehetőség.
1
KVB-11
A Biztosító csak az azonosításra alkalmas adatokkal érkezett díjat tekinti befizetettnek.
1.2.4. Ha a Szerződő a díjrészletet annak esedékességekor nem fizeti meg, akkor elveszíti a részletfizetésre vonatkozó, szerződésben kikötött jogosultságát. Ekkor a teljes biztosítási időszakra járó díj egy összegben esedékessé válik, a meg nem fizetett díjrészlet esedékessége napján.
1.2.5. A jelen feltételek szerint létrejött biztosítási szerződés díja egy teljes biztosítási időszakra - az engedményeket is figyelembe véve - minimálisan 12.000 Ft, havi díjfizetési üte- mezés esetén a minimális díj mértéke 24.000 Ft. A minimáldíj alatti ajánlatokat a Biztosító jogosult a minimáldíjon kötvényesíteni.
1.3. a szerződés időbeli és területi hatálya
1.3.1. A szerződés határozatlan tartamú. A tartamon belül a biztosítási időszak egy év, a biztosítási évforduló minden évben a kockázatviselés kezdete hónapjának első napja.
1.3.2. Jelen feltételek eltérő rendelkezései hiányában a Biztosító a kockázatviselés helyén bekövetkezett, valamint a Magyarország területén okozott és bekövetkezett károkat a K&H vállalkozói biztosítás feltételeinek különböző fejezeteiben foglalt korlátozások figyelembevételével téríti meg.
1.4. a szerződés megszűnése
1.4.1. A felek a szerződést a biztosítási időszak végére írás- ban felmondhatják. A felmondási idő 30 nap. Szerződő fel- mondása esetén a felmondásnak a Biztosító székhelyére legalább 30 nappal a biztosítási évforduló előtt be kell érkeznie.
1.4.2. A kötvényben és a díjesedékességi értesítőben meg- jelölt esedékességi naptól számított harmincadik nap eltelté- vel a biztosítási szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a Szerződő halasztást sem kapott, illetőleg a Biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.
A Biztosító a szerződés megszűnését és a bírósági út igény- bevételének határidejét további 30 nappal meghosszab- bíthatja, ha az esedékességtől számított 30. nap eltelte előtt ennek a körülménynek a közlésével a Szerződőt a fizetésre írásban felszólítja.
A díjnemfizetés miatt megszűnt biztosítási szerződést a biz- tosítási díj utólagos megfizetése nem hozza újból létre. A Biztosító köteles a díjkülönbözet visszatérítésére.
Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, a szerződés a kifizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. Ezen időtartam leteltével a Biztosító kockázatviselése megszűnik.
1.4.3. Ha a biztosítási szerződés hatálya alatt a Biztosítottnak a biztosított vagyontárgyak megóvásához fűződő érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával.
A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni.
1.4.4. Biztosítási esemény bekövetkezte esetén a Biztosító a biztosítási időszakra járó teljes díj megfizetését követelheti.
1.5. biztosítási események, a biztosítási összeg, az önrészesedés
1.5.1. A biztosítási események meghatározását a 2. és 3. fejezetek (illetve ezek alpontjai) tartalmazzák.
1.5.2. A biztosítási összegeket és a Biztosított által viselt önrészesedés mértékét a biztosítási kötvény és/vagy a 2. és
3. fejezetekben (illetve ezek alpontjaiban) részletezett feltételek tartalmazzák. A szerződésben összegszerűen vagy százalékosan rögzített önrészesedés a kárkifizetésből le- vonásra kerül.
1.6 nem biztosítható tevékenységek
– időszakosan (szezonálisan) működő kereskedések,
– italbolt, alkoholos italok helyszíni fogyasztása céljából italkimérést végző vendéglátó ipari egység
– vegyszerraktározás,
– piaci árusok, vásározók vállalkozása,
– disco, játékterem,
– használtcikk kiskereskedés,
– zálogház, ékszerbolt,
– nem működő panzió, szálloda és egyéb vendéglátói- pari egységek
1.7. általános kizárások
1.7.1. A Biztosító nem téríti meg
– a nukleáris eseményekkel és radioaktív szeny- nyezéssel,
– környezetszennyezéssel, kemikáliákkal,
– a közvetve vagy közvetlenül mágneses vagy elek- tromágneses mezők által előidézett vagy okozott, vagy ezek sugárzásával,
– a polgárháborúval, katonai gyakorlattal, terrorcselek- ménnyel, felkeléssel, lázadással, zavargással, tün- tetéssel, sztrájkkal, tömegmegmozdulással, háború- val és harci cselekményekkel,
– hatósági rendelkezésekkel összefüggésben kelet- kezett károkat,
– az 1.6. pontban felsorolt, nem biztosítható tevékenységre kötött biztosítási szerződés alapján benyújtott kárigényeket.
1.7.2. Nem téríti meg továbbá a Biztosító
– a bírságot, a kötbért, a késedelmi kamatot vagy egyéb büntető jellegű költségeket,
– a jogszabály, vagy más biztosítási szerződés alapján térülő károkat,
– egyéb kötelező felelősségbiztosítás hiánya miatti károkat,
– a vissza nem térítendő állami, központi költségvetési, helyi önkormányzati költségvetési, elékülönített állami
2
KVB-11
pénzalapokból nyújtott támogatás, külföldi állam, nemzetközi szervezet vagy az Európai Közösségek által vagy nevében kezelt pénzalapokból származó támogatás alapján megtérülő károkat,
1.8. a Biztosító mentesülése
1.8.1. Mentesül a Biztosító a szolgáltatási kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt (biztosítási eseményt) jogel- lenesen
– a Biztosított,
– a Biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozója (hozzátartozó: a Ptk. 685.§ b. szerint),
– a Biztosított - vezető munkakört vagy a biztosított vagyontárgyak kezelésével együtt járó munkakört betöltő - alkalmazottja, megbízottja, tagja vagy szerve szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
Ezeket a rendelkezéseket a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegésére is alkalmazni kell.
A felelősségbiztosítás keretében átvállalt kockázatok tekin- tetében a Biztosítót a károsulttal szemben a Biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti. Ilyen esetekben a Biztosítót a Biztosítottal szemben visszakövetelési jog illeti meg.
1.8.2. A jelen feltételek alapján súlyos gondatlanságnak különösen az alábbi esetek minősülnek:
– a károkozás engedélyhez kötött tevékenység enge- dély nélküli végzése során, és ezzel okozati összefüg- gésben történt,
– a kár a Biztosítottnak (illetve a 1.8.1. pontban meghatározott személyeknek) 0,8 ezrelék véralkohol
- vagy 0,5 mg/l légalkohol - szintet meghaladó ittas vagy kábító hatású szer hatása alatti állapotával közvetlen okozati összefüggésben keletkezett,
– a kár a korábbi károsodással azonos körülmények között azért következett be, mert a Biztosított nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kármegelőzés érdekében annak ellenére sem, hogy a hatóság vagy a Biztosító a kár bekövetkezésének vagy ismétlődésének veszélyére írásban is figyelmeztette,
– a károkozást a bíróság súlyosan gondatlannak minősítette.
1.8.3. A közlési kötelezettség (1.1.3. pont) illetőleg a vál- tozásbejelentési kötelezettség (1.11. pont) megsértése esetében a Biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.
1.9. kárbejelentés és kárrendezési eljárás
1.9.1. A Biztosított a káreseményt (biztosítási eseményt) bekövetkezése után haladéktalanul, de legkésőbb a tudomás- ra jutástól számított két munkanapon belül írásban (levélben, faxon, e-mailben) vagy telefonon köteles bejelenteni a Biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat köteles megadni, és lehetővé kell tennie a bejelentés, valamint a felvilágosítá- sok tartalmának ellenőrzését.
1.9.2. Amennyiben a Biztosított e kötelezettségét nem tel- jesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné vál- nak, a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be.
1.9.3. A Biztosító köteles a kárbejelentés beérkezésétől számított öt munkanapon belül (kivéve a katasztrófa károk esetét) a kárrendezést megkezdeni.
1.9.4. A Biztosító kizárólag a mindenkor érvényes törvényes belföldi fizetőeszközben téríti meg a károkat.
1.9.5. A Biztosított a kárrendezés megkezdéséig, de legfel- jebb a kár bejelentésétől számított ötödik napig a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Amennyiben a megengedettnél na- gyobb mérvű változtatás következtében a Biztosító számára
- fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából - lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, kötelezettsége nem áll be.
1.9.6. Ha a Biztosító a bejelentés kézhezvételétől számított ötödik munkanapon sem kezdte meg a kárrendezést, a Biztosított intézkedhet a károsodott vagyontárgy helyreál- lításáról. A helyreállítás megkezdése esetén a Biztosított köte- les fényképe(ke)t készíteni a vagyontárgy károsodásának utólagos igazolása érdekében. A károsodott vagyontárgyak maradványait azonban további harminc napig, de legfeljebb a kárrendezési eljárás befejezéséig köteles változatlan állapotban megőrizni és a Biztosító kérésére bemutatni.
1.9.7. A károk felmérése, megállapítása a Biztosító helyszíni vizsgálata során a Biztosítottal illetőleg a károsulttal közösen készített, tételes felsorolású jegyzőkönyvben foglaltak alapján történik.
1.9.8. A Biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez a Biztosító rendelkezésére kell bocsátani mindazokat az ira- tokat, amelyek a biztosítási esemény, a szolgáltatásra való jogosultság és a szolgáltatás összegének megállapításához szükségesek, így különösen:
– a tulajdoni lapot, a bérleti szerződést, a károsult va- gyontárgy tulajdonjogát, vagy magát a kárt, illetőleg annak mértékét bizonyító dokumentumokat,
– az árajánlatot, költségvetést, és az ezek alapján a Biztosító által történt elfogadás után kiállított számlát, törött üveg helyreállítási számláját,
– a beszerzési számlát, az adásvételi szerződést,
– tűz- és a robbanáskár esetén az önkormányzat hatósági bizonyítványát vagy az önkormányzati tűzoltóság igazolását,
– a hatósági igazolást vagy határozatot, ha volt hatósá- gi eljárás,
– betöréses lopás, rablás esetén a rendőrségi feljelen- tést,
– a szállítóeszközhöz tartozó, rendszeresen vezetett szállító- vagy menetlevelet a következő adatok feltün- tetésével: a szállítás időpontja, az áru megnevezése, az áru darabszáma ill. tömege, a rendeltetési hely.
1.9.9. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összegszerűségének bizonyítása a Biztosítottat, illetőleg a károsultat terheli.
A Szerződő (Biztosított) vagy a Biztosító kérheti a kár okának és összegének független szakértő által történő megál- lapítását. A független szakértő költségét a megbízó fizeti.
3
KVB-11
1.9.10. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentést követő 15 napon belül esedékes. Ha a Biztosított (felelősségi károk esetén a károsult) bármilyen iga- zoló iratot tartozik bemutatni, a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a Biztosítóhoz beérkezett.
A Biztosító a szolgáltatás összegét visszatarthatja
– ha kétség merül fel a Biztosított, illetőleg az általa megjelölt személy pénzfelvételi jogosultságát illetően, a Biztosító által megkívánt igazolás benyújtásáig, és/vagy
– az eljárás befejezéséig, ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban a Biztosított ellen büntetőeljárás indult. Ilyen esetekben a Biztosítót kamatfizetési kötele- zettség nem terheli.
1.9.11. Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény, tényező, vagy ok is közrehatott, a Biztosító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási esemény következménye.
1.9.12. A Biztosított hozzájárulását adja, hogy a Biztosító képviselője, illetve megbízottja a kárüggyel kapcsolatos hatósági iratokat megtekinthesse. Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyújtásáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról
- annak fénymásolatban való megküldésével - a Biztosított köteles a Biztosítót a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban értesíteni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a Biztosító a szerződésben vállalt kötelezettségének már eleget tett.
1.10. a Biztosított kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettsége
1.10.1. A Biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni, különösen: köteles az épület alkotó részei és tar- tozékai folyamatos karbantartásáról, a biztonságtechnikai berendezések üzemképes állapotban tartásáról gondoskodni, valamint az érvényes hatósági és építészeti előírásokat betar- tani.
Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szükséges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletkezését.
A károk megelőzésére és elhárítására a jó gazda gondos-
xxxxx túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósá- gi határozatok, szabványok az irányadók.
1.10.2. A Biztosított a káresemény észlelését követően ha- ladéktalanul köteles
– tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot az oltás, mentés eredményessége érdekében,
– betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban az eltulajdonított, illetve károsodott vagyontárgyakat tételesen és azonosít- hatóan megjelölni.
1.10.3. A Biztosított köteles a vezetékek és a hozzájuk csat- lakozó berendezések karbantartásáról gondoskodni. Köteles továbbá a vízvezetékek és vízvezető berendezések üzemeltetésével kapcsolatban a hatósági és építészeti előírásokat betartani, fagykárok megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni.
A Biztosított köteles a nem használt (nem működő) telep-
helyen, vagy épületben, épületrészben a vízvezeték- és fűtésrendszert vízteleníteni az elfagyás, csőtörés megelőzése érdekében; köteles továbbá a telephelyen működő, de több mint 72 órán át felügyelet nélkül hagyott, nem használt épületek vezetékeit, berendezéseit, felszereléseit ellátó fővezeték csapját elzárni.
1.10.4. A Biztosító maga, képviselője, illetve megbízottja útján jogosult a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehaj- tásának ellenőrzésére.
1.11. változásbejelentési kötelezettség
1.11.1. A szerződés hatálya alatt a Szerződő (Biztosított) ha- ladéktalanul, de legfeljebb nyolc napon belül köteles a Biztosítónak írásban bejelenteni
– minden olyan körülményben bekövetkezett változást, amelyről a szerződéskötéskor nyilatkozott, illetve
– minden olyan tényt, lényeges körülményt, amely a Biztosító kockázatviselésének mértékét befolyásolja.
A Biztosító kockázatviselését, kockázatvállalását befolyásoló ténynek, körülménynek minősül a biztosítási kötvény, ajánlat, telephelyi adatközlő és mellékleteinek bármely adata.
A Szerződő (Biztosított) ellen indított csőd-, felszámolási eljárás, végelszámolás, illetőleg az átalakulás megindulása változás-bejelentési kötelezettség alá esik.
1.11.2. A Biztosító a kockázatviselésének mértékét befolyá- soló változások bejelentését új ajánlatként kezeli, és jogosult azt elbírálni az erre a Polgári Törvénykönyv szerint nyitva álló 15 napos határidőn belül.
1.11.3. Lényeges körülménynek minősülnek különösen az alábbiak:
– ha a biztosított épület(ek) alapterülete megváltozott,
– ha a kockázatviselés helyén vállalkozói tevékenység indul, vagy a már létező jellege megváltozik (helységek bérbeadása, eladása),
– ha más biztosítóval a biztosított vagyontárgyakra további biztosítási szerződés jön létre,
– csődeljárás megindítása, amennyiben a Szerződő (Biztosított) gazdálkodó szervezet,
– ha a kockázatviselés helyeként megjelölt ingatlan címadatai megváltoznak,
– ha a kapcsolattartóként, képviselőként, tisztségviselőként megjelölt személy / szervezet adataiban változás történik, a kapcsolattartó, képviselő, tisztségviselő személye megváltozik.
1.12. a kiegészítő biztosításokra vonatkozó közös szabályok
1.12.1. Az egyes kiegészítő biztosítások feltételeiben nem szabályozott kérdésekben az általános feltételekben (1. fejezet) foglaltak az irányadóak. A kiegészítő biztosítások az alapbiztosítás nélkül nem köthetők meg.
1.12.2. A kiegészítő biztosítások vonatkozásában a Biztosító kockázatviselésének kezdete az alapbiztosítás kockázat- viselési kezdetével megegyező időpontban indul. Amennyiben a kiegészítő biztosítás megkötését a Szerződő az alapbiztosítástól eltérő időpontban kezdeményezi, az a biz- tosítási szerződés módosítása kezdeményezésének minősül.
4
KVB-11
1.12.3. Az alapbiztosítások megszűnésével egyidejűleg a kiegészítő biztosítások is megszűnnek.
1.12.4. A Biztosító kockázatviselése kizárólag a biztosítási kötvényben feltüntetett kiegészítő biztosításokra terjed ki.
1.13. egyéb rendelkezések
1.13.1. A Biztosított vállalja, hogy a betöréses lopás és rablás esetén a rendőrségi nyomozást megszüntető határozatot vagy a jogerős bírósági ítéletet beszerzi, és a Biztosító részére bemutatja. A Biztosítottnak ez a kötelezettsége független a kárigény elbírálásától.
1.13.2. A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény bekövetkezésétől, illetve annak a Biztosított tudomására jutásától számított 1 (egy) év elteltével évülnek el.
1.13.3. A Szerződő felek jognyilatkozataikat, beleértve a biz- tosítási szerződés felmondását tartalmazó nyilatkozatukat is, írásban kötelesek megtenni. A Szerződő (Biztosított) nyi- latkozata a Biztosítóval szemben akkor hatályos, ha az a Biztosító szerződést kezelő egységének tudomására jutott.
1.13.4. Ha a Biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a Biztosítottat illették meg a kárért felelős személlyel szemben.
A Biztosított minden elvárható támogatást megadni tartozik a Biztosítónak, hogy az a törvényi engedmény alapján őt megillető visszkereseti jogát érvényesíthesse.
1.13.5. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos bejelentéseket és nyilatkozatokat írásban kell közölni.
A Biztosító jogosult a kockázati viszonyokat és a Biztosított által szolgáltatott adatok helyességét a helyszínen - a szerző- dés tartama alatt - bármikor ellenőrizni vagy ellenőriztetni.
1.13.6. A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalókat a "Nyilatkozat biztosítási szerződés megkötéséhez" elnevezésű nyomtatvány tartalmazza, amely a biztosítási szerződés részét képezi.
1.13.7. Panaszbejelentés, panaszkezelés
A szerződéssel kapcsolatban felmerült panaszokat:
- írásban (K&H Biztosító Zrt., Budapest 1851),
- személyesen a Központi Ügyfélszolgálat (1095 Budapest, Xxxxxxx Xxxx fasor 9.) ügyintézőinél vagy vezetőjénél,
- faxon: (00 0) 000 0000,
- telefonos ügyfélszolgálatunknál a (06 1/20/30/70) 335 3355-ös, vagy a (06 1) 328 9000-es telefonszámokon lehet bejelenteni.
Fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén az önál- ló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (fogyasztó) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (1013 Budapest, Krisztina krt. 39.) fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet.
A biztosítási szerződés megkötésével és teljesítésével kap- csolatos (pénzügyi fogyasztói) jogvita esetén a fogyasztó álláspontját alátámasztó bizonyítékaival a Pénzügyi Békéltető
Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. 99., levelezési cím: 1525 Budapest BKKP Pf.:172) eljárását kezdeményezheti, vagy bírósághoz fordulhat.
A Károsult felelősségbiztosításon alapuló kárigényét kizárólag bírósági úton érvényesítheti, arra a Pénzügyi Békéltető Testület nem illetékes.
Gazdálkodó szervezetek (ideértve az egyéni vállalkozót is), jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, társasházak stb. igényüket bírósági úton érvényesíthetik.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 39.
További szerv:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 00/x.
2. a vagyonbiztosítás feltételei
A Biztosító kötelezi magát, hogy a szerződésben megállapított módon és mértékben megtéríti azokat a károkat, amelyeket a szerződés hatálya alatt a biztosítási események a kockázat- viselés helyén a biztosított vagyontárgyakban okoztak.
A kockázatviselés helye:
– a biztosított telephely, épület(ek), építmény(ek) kötvényben feltüntetett címe (település, utca, házszám, vagy a Földhivatali ingatlan- nyilvántartásban szereplő helyrajzi szám szerint feltüntetett ingatlan).
Ha a biztosított vagyontárgyban nem a kockázatviselés helyén
keletkezik kár, akkor a Biztosító kötelezettsége csak abban az esetben áll fenn, ha a jelen fejezetben foglaltak erről egyértelműen rendelkeznek.
2.1. biztosítható vagyoncsoportok
2.1.1. épületek, építmények:
Az épületek, építmények jelen feltételek tekintetében tárgyi eszköznek minősülnek.
2.1.2. egyéb tárgyi eszközök:
Műszaki berendezések, gépek, rendszám nélküli járművek, üzemi és üzleti felszerelések, irodai és kereskedelmi elektro- nikus berendezések és eszközök, egyéb berendezések valamint befejezetlen beruházások, amelyek tartósan, közvetlenül vagy közvetett módon szolgálják a biztosított vál- lalkozási tevékenységét, függetlenül attól, hogy üzembehe- lyezésre kerültek-e vagy sem.
2.1.3. készletek:
Anyagok, alapanyagok, göngyölegek, befejezetlen termelés és félkésztermékek, késztermékek és áruk, amelyek a tevékenységi folyamatban részt vesznek, a folyamatban át- alakulnak, illetőleg a tevékenység során változatlan állapotban maradnak.
2.1.4. készpénz
2.1.5. kizárások, korlátozások Nem biztosítható vagyontárgyak:
– az állatok,
– a lábonálló növényi kultúrák,
5
KVB-11
– a gépjármű-felelősségbiztosítás kötési kötelezettség alá tartozó járművek,
– az értékpapír, értékcikk,
– termelésből kivont, használaton kívüli tárgyi eszközök, épületek.
2.2. biztosítási összeg, értékkövetés (indexálás)
A vagyontárgyak (vagyoncsoportok) biztosítási összegét a Szerződő határozza meg. A biztosítási összeg a Biztosító szol- gáltatásának felső határa és egyben a biztosítási díj megál- lapításának alapja.
A biztosítási összeget a Szerződő az alábbiak szerint köteles meghatározni:
A Szerződő nem köteles a biztosításba vont telephelyen lévő összes - a 2.1.1-2.1.4. pontokban meghatározott - vagyon- csoportot biztosítani, azonban a biztosítani kívánt vagyoncso- port tekintetében a teljes telephelyi vagyonértéket köteles biz- tosítási összegként megjelölni. A Szerződő köteles a tárgyi eszközök legalább egyik vagyoncsoportjának (2.1.1. illetve
2.1.2. pont) teljes vagyonértékét biztosítási összegként meg- jelölni, azaz a biztosítási szerződésbe bevonni.
Ha a biztosítási összeg a biztosításba vont vagyoncsoport tel- jes értékénél kevesebb, a Biztosító alkalmazhatja az alulbiz- tosítás jogkövetkezményét. Ilyen esetben a Biztosító a kárt csak olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a vagyoncsoport teljes, kár időpontjában fennálló értékéhez aránylik (aránylagos kártérítés). Az aránylagos kártérítés mértékét a Biztosító vagyoncsoportonként külön-külön állapít- ja meg. Nem alkalmaz aránylagos kártérítést a Biztosító akkor, ha a vagyoncsoport kár időpontjában fennálló teljes értéke és a biztosítási összeg közötti eltérés nem haladja meg a 10%-ot.
A Szerződő által meghatározott biztosítási összeget a tárgyi eszközök és készletek esetében a Biztosító a biztosítási évfor- dulót megelőzően a következő biztosítási időszakra automatikusan (azaz külön jognyilatkozat tétele nélkül) indexálja (értékkövetés) az alábbiak szerint:
A módosított (új biztosítási időszakra érvényes) biztosítási összeg az előző évi biztosítási összeg és a KSH-index szorza- ta. A biztosítási összeg indexálásának alapja a KSH által az indexálás alkalmazását megelőzően utoljára közzétett,
12 hónapos tartamra vonatkozó számított árindex. Az indexáláshoz alkalmazott árindex az építőipari és a fogyasztói árindexből képzett súlyozott átlag árindex.
A biztosítási összegek változását a biztosítási díj követi.
A biztosítási összeg módosítását a Szerződő a Biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. Az ilyen nyilatkozat szerződésmódosításnak minősül.
2.2.1. tárgyi eszközök (2.1.1. és 2.1.2.) biztosítási összege
a) új érték (újrabeszerzési, utánpótlási ár),
b) valóságos érték, káridőponti tényleges (avult) érték.
2.2.2. készletek (2.1.3.) biztosítási összege
– vásárolt és saját készletek, anyagok, alapanyagok, áruk, késztermékek esetében a beszerzési ár, illetve előállítási (önköltségi) ár,
– a készletek között kimutatandó kisértékű (50.000 forint egyedi érték alatti beszerzési árú) anyagi eszközök (szerszám, műszer, berendezés, felszerelés, stb.) esetében a valóságos érték, melyet a felek a beszerzési ár 50 %-ában határoznak meg,
– göngyölegek esetében a betétdíj,
– befejezetlen termelés és félkész termékek esetében a készültségi foknak megfelelő költségráfordítás, saját előállítású késztermékek esetében az előállítási költ- ség, alaptevékenységen kívüli építő- és szerelőipari tevékenység esetében a teljes költségráfordítás és a legnagyobb készletezett mennyiség szorzata képezi a biztosítási összeget.
2.2.3. A 2.1.1. és a 2.1.2. pontban meghatározott vagyon- tárgyak (vagyoncsoportok) értékelésének módját (a Szerző- dő választása alapján új érték vagy valóságos érték) a kötvény tartalmazza.
2.2.4. Idegen tulajdonú készletek biztosítási összege az éves legnagyobb készletezett mennyiség és a beszerzési ár, vagy előállítási költség szorzata, vagy a külön listán tételesen rész- letezett biztosítási összeg.
2.2.5. önrészesedés
Abban az esetben, ha a biztosított vagyoncsoportok összesített biztosítási összege nem haladja meg a
100 000 000 forintot, a biztosított káreseményenként a bekövetkezett kár 10%-át, de legalább 10 000 forintot és legfeljebb 200 000 forintot maga viseli (önrészesedés).
Abban az esetben, ha a biztosított vagyoncsoportok összesített biztosítási összege meghaladja a 100 000.000 forintot, a biztosított káreseményenként a bekövetkezett kár 10%-át, de legalább 10 000 forintot és legfeljebb 500 000 forintot maga viseli.
A jelen pontban meghatározottaktól eltérő módon kerül az önrészesedés megállapításra azon károk tekintetében, ame- lyekre vonatkozóan jelen feltételek speciális önrészesedési szabályokat állapítanak meg.
2.3. biztosítási események, kizárások és korlátozások
2.3.1. az alapbiztosítás körébe tartozó biztosítási események:
2.3.1.1. tűzkárok (és tűzkár típusú károk) tűz
amely nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezett, vagy ott keletkezett, de azt elhagyta és saját erejéből tovább terjedt,
elektromos tűz
amely elektromos áram hatására keletkezett, és lánggal égő tűzzel kárt okoz,
6
KVB-11
robbanás
olyan hirtelen fellépő erőhatás, amelyet gázok vagy gőzök kiterjedése okoz,
összeroppanás
amely a vagyontárgyban hirtelen nyomáscsökkenés miatt keletkezett,
villámcsapás
a vagyontárgyban a villámcsapás által közvetlenül és közvetve okozott kár,
ismeretlen közlekedési eszköz ütközése miatt keletkezett rongálási kár,
légijármű ütközés
a személyzettel ellátott légijármű, annak alkatrésze vagy rakománya becsapódása által okozott kár.
kizárások, korlátozások
a) A Biztosító nem téríti meg tűzkár kockázat alapján azokat a károkat, amelyek:
– vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi pörkölődés, hő hatására történő átlyukadás, elszíneződés, elváltozás, deformálódás miatt keletkeztek,
– a rendeltetésszerűen tűznek, hőhatásnak kitett va- gyontárgyakban (kazánok, kohók, kemencék stb.) elhasználódás, használatuk közbeni kilyukadás, repedés folytán álltak elô, valamint ezek hatására magukban a kiáradó anyagokban, vagy a kemencékben levő vagyontárgyakban az égetés során keletkeztek,
– magában az öngyulladt anyagban keletkeztek, kivéve az abból átterjedő tűzkárt,
– kizárólag erjedés, befülledés, pörkölés, szín, alakvál- tozás, biológiai égés, korrózió, szag vagy vegyi folya- mat formájában következtek be,
– az elektromos gépekben, berendezésekben vagy fel- szerelésekben természetes elhasználódás, vagy az előírt védelem hiánya illetve kiiktatása következtében álltak elő,
– elektromos gépekben, berendezésekben, felszere- lésekben az elektromos áram hatására - tűzkár nélkül történő sérülés vagy megsemmisülés miatt következtek be (pl. túláram, túlfeszültség, zárlati hatá- sok, szigetelési hibák, elégtelen érintkezés, mérő-, irányító- és biztonsági berendezések meghibásodása),
– tűzkár nélküli füst- vagy koromszennyeződésből szár- maztak, ide nem értve a kockázatviselés helyén kívül keletkezett tűz által a biztosított vagyontárgyakban okozott füst- és koromszennyeződési károkat,
– bármely anyag (növényi vagy állati termék, stb.) fel- dolgozása közben (nyílt főzés, forró levegős szárítás) rendeltetésszerűen használt energia hőhatására a fel- dolgozás alatt levő anyagban égés, pörkölés, elszíneződés, vagy alakváltozás miatt álltak elő.
b) A Biztosító nem téríti meg robbanáskár kockázat alapján azokat a károkat, amelyek:
– céltudatos, tervszerű robbantás miatt keletkeztek,
– az üzemi nyomás túllépése nélkül keletkeztek (pl. kazánokban, gumiabroncsokban, belsőégésű motorokban),
– tartályban/készülékben keletkeztek, ha a robbanás ténye a tartály/készülék műszaki hibájára vagy kar- bantartási hiányosságokra vezethető vissza,
– elektromos megszakítókban (pl. nyomólég- és nyomógáz, megszakítók stb.) a már meglévő, vagy keletkező gáznyomás folytán következtek be,
– a folyadékkal töltött tárolók, csővezetékek befagyása, illetve a tárolókban levő anyagok természetes nyomása miatt keletkeztek, kivéve, ha ezek falazata olyan mértékben szakad fel, hogy a külső és belső nyomás kiegyenlítődése hirtelen következett be,
– a berendezések, készülékek vagy más műszerek, üveg, kvarc, kerámia határoló elemmel elválasztott terei között álltak elő, (de téríti az egyéb vagyontár- gyak e miatt bekövetkezett károsodását),
– a hasadó anyagok robbanása, illetve ennek következtében fellépő sugárszennyezés miatt kelet- keztek,
– a repülőgépek által előidézett hangrobbanás miatt keletkeztek.
c) A Biztosító nem téríti meg az összeroppannás kárt, ha az épület, építmény összeomlása az épület, építmény sta- tikai és méretezési elégtelensége miatt keletkezett.
d) A Biztosító nem téríti meg villámcsapás kockázat alapján azokat a károkat, amelyek:
– az előírt villámvédelmi rendszer hiánya miatt kelet- keztek,
– hűtőberendezésekben tartott anyagokban, szerekben keletkeztek (következményi károk),
– oly módon következtek be, hogy a biztosított telep- helyek, épület(ek) 72 órán át használaton kívül voltak és a vagyontárgyak indokolatlanul csatlakoztak az elektromos, elektronikus hálózathoz, vagy anten- nához, antennarendszerekhez.
– magában a villámvédelmi rendszerben (kivéve: beltéri túlfeszültségvédelmi berendezésekben), vagy kizáró- lag elektromos vezetékekben keletkeztek.
e) A biztosítás az ismeretlen közlekedési eszköz ütközés és légijármű ütközés kockázat alapján nem terjed ki:
– a felelősségbiztosítással rendelkező, illetőleg az arra kötelezett, azonosítható járművek által okozott károkra,
– az olyan járművek által okozott károkra, amelyeket a biztosított épület, építmény tulajdonosa, használója vagy ilyen személyek hozzátartozója, tagja, alkalma- zottja, megbízottja, tisztségviselője vagy szerve üzemeltet,
– a kárt okozó járművekben keletkezett károkra,
– legénységgel nem rendelkező repülő eszköz ütközése által keletkezett károkra.
2.3.1.2. földmozgás károk földrengés
a Föld belső energiájából származó olyan talajmozgás, amely
a káresemény helyén az EMS (Európai Makroszeizmikus Skála) 6. fokozatát elérte, vagy meghaladta.
7
KVB-11
földcsuszamlás
a földfelszíni talajrétegek (föld-, kőtömeg) hirtelen, váratlan balesetszerű lejtő irányú megcsúszása által okozott kár.
föld- és kőomlás
a talaj fizikai, vagy szilárdsági tulajdonságainak megváltozása következtében illetve bármilyen külső terhelés miatt hirtelen bekövetkező kő, kőtörmelék, szikla, vagy föld leomlása, lezú- dulása.
ismeretlen üreg beomlása
sem a Biztosított, sem a Szerződő által nem ismert, vagy a káreseményig fel nem tárt, illetve az építési dokumentációban nem szereplő építmény vagy üreg hirtelen, balesetszerűen bekövetkező beomlása.
kizárások
a) A Biztosító nem téríti meg azokat a földmozgások miatt keletkezett károkat,amelyek:
– már feltárt, vagy megkutatott üregek, bányák föld alatti részének beomlása miatt keletkeztek,
– tudatos emberi tevékenység során, vagy miatt keletkeztek (robbantás, bányászati tevékenység - beleértve a külszini kitermelést is -, alagút, föld- munkaárok építése, kútfúrás, talajvíz-szintsüly- lyesztés),
– a föld (talaj) kitermelése miatt keletkeztek,
– a talaj állagát érintő mesterséges beavatkozás folytán a talajállapot változásából erednek (pl. szivárgó csatorna, hibás tömörítésű töltés stb.).
b) A Biztosító nem téríti meg azokat a földrengés miatt keletkezett károkat, amelyeket:
– jelen feltételben megjelölt határértéket el nem érő földrengés okozott.
c) A Biztosító nem téríti meg azokat a földcsuszamlás, valamint föld- és kőomlás miatt keletkezett károkat, amelyek:
– a támfalakban, mesterséges rézsűkben keletkeztek,
– a műszakilag indokolt támfal hiánya, vagy a támfal nem megfelelő műszaki állapota (tervezési, kivite- lezési, karbantartási hiányosság) miatt keletkeztek.
d) A Biztosító nem téríti meg azokat az ismeretlen üreg beomlása miatt keletkezett károkat, költségeket, amelyek:
– csapadékvíz, természetes- vagy mesterséges vizek okozta kiüregelődésből erednek,
– alapok alatti talajsüllyedésből, épület(ek), épít- mény(ek) alatti feltöltések süllyedéséből, ülepedé- séből erednek,
– beomlott, vagy biztosítási esemény kapcsán fellelt újabb üregek, építmények megszűntetéséből, vagy a tömedékeléséből, vagy a szükségessé vált tömedékelésének elmaradásából adódnak,
– bányák föld alatti részének beomlásából keletkeztek.
2.3.1.3. viharkárok vihar
a) A legalább 54 km/óra sebességű szél nyomó- és szívóhatása, illetve ha a vihar által sodort tárgyak a biztosított vagyontárgyakban kárt okoznak.
b) A szélviharral együttjáró csapadék által (eső, hó, jég) oko- zott károk biztosítási fedezete csak az épületekre és az épületekben elhelyezett biztosított vagyontárgyakra vonatko- zik, ha a csapadék a vihar által megrongált tetőzeten, kiszakí- tott nyílászáron, illetve a vihar okozta falazati résen keresztül károsít.
c) A viharbiztosítási fedezet nem vonatkozik a biztosított va- gyontárgyak közül a nem rendeltetésszerűen szabadban tároltakra.
kizárások
Nem minősül biztosítási eseménynek és nem téríti a Biztosító, ha a viharkár:
– épületek külső vakolatában, vakolati rendszerében, burkolatában és festésében,
– ideiglenes fedésben (fólia, ponyva, stb.),
– üvegházakban, fóliasátrakban,
– halastavakban, víztározókban, medencékben és egyéb mélyépítési létesítményekben (gát, zsilip, stb.),
– tetőszerkezet építése vagy felújítása alatt álló épületekben, építményekben az építés vagy felújítás által érintett épületrészben,
– karbantartás elmulasztása miatt,
– üvegezésben, üvegfelületekben,
– nem rendeltetésszerűen szabadban tárolt vagyontár- gyakban,
– közlekedő járműben,
– vízen úszó vízi járműben, vontatmányokban és kikötői létesítményekben,
– a helyiségeken belüli légáramlás következtében tár- gyak feldöntése, elsodrása, leszakítása folytán előálló törés vagy egyéb károsodásként következett be.
2.3.1.4. jégeső és hónyomás
a) Jégesőnek minősül a jégszemek, jégszemcsék formájában lehulló csapadék által okozott törés vagy deformációs sérülés.
b) Xxxxxxxxxxx minősül a nagy mennyiségben felgyülemlő hó statikus vagy dinamikus hatása miatt bekövetkező törés vagy deformációs sérülés.
c) A Biztosító jégeső, hónyomás kapcsán kizárólag a biztosí- tott épületek és építmények - kivéve a hideg- és melegágyak üvegezése, üvegtetők - tetőzetében keletkezett és a megrongált vagy elpusztult tetőn keresztül beáramló csapadék (hó, jég) által az épületekben és építményekben elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okozott károkat téríti meg. Megtéríti továbbá az épületek, építmények - illetve azok egyes részeinek - ledőlése, összeomlása miatt a bennük elhe- lyezett biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkat.
kizárások
A biztosítás nem terjed ki a hófúvás következtében a vál- lalkozási térbe vagy tetőtérbe befújt hó olvadása miatt keletkezett károkra.
A Biztosító nem téríti meg azokat a jégeső vagy hónyomás károkat, amelyek
– épületek külső vakolatában, vakolati rendszerében, burkolatában és festésében,
– hideg- és melegágyak üvegezésében, üvegtetőkben,
8
KVB-11
üvegházakban, fólia sátrakban, üvegezésben, előtetőben, csatornában, ereszben,
– a tetőszerkezet és a csapadék elvezető rendszer kar- bantartásának elmulasztásával okozati összefüggésben,
– esővíz-elvezető csatornákban, hófogó szerkezetek- ben,
– nem rendeltetésszerűen szabadban tárolt vagyontár- gyakban,
– fedett medencékben vagy ezek üvegezésében keletkeztek
2.3.1.5. vízkárok
a) természetes vizek károkozása árvíz
az állandó, vagy időszakos jellegű természetes vagy mester- séges vízfolyások, tavak, víztározók olyan kiáradása, amikor a víz árvíz ellen védett területet önt el.
felhőszakadás
olyan csapadékhatás, amikor a rövid idő alatt lezúdult, nagymennyiségű (1 mm/perc intenzitású) csapadékvíz a tala- jszinten felgyülemlik és elöntéssel károsít.
kizárások
A Biztosító nem téríti meg azokat az árvíz, illetve felhőszakadás okozta károkat, amelyek
– a befogadó és elvezető létesítményekben, vízügyi létesítményekben, gátakban, öntözőberendezésekben, halastavakban, víztározók- ban keletkeztek,
– a hullámtérben, egyéb lefolyástalan területen, vagy a nem mentett árterületeken levő vagyontárgyakban keletkeztek (hullámtér a felszíni élővizek ármentesített szakaszán a partél és a töltéskorona vagy ter- mészetes magaspart közötti terület, nem mentett árterület: az árvízvédelmi művekkel nem védett terület, vagy amelyet a vízügyi hatóság annak minősít.)
Nem téríti meg továbbá azokat a károkat (illetve költségeket), amelyek
– hatósági kirendeléssel vagy anélkül végzett árvíz- megelőzési, ill. árvízvédelmi munka során merültek fel,
– talajerőben, illetve talajszerkezetben keletkeztek,
– felhőszakadás következtében a talajszint alatti padozatú helyiségekben tárolt biztosított egyéb tárgyi eszközökben, készletekben és készpénzben kelet- keztek, ha azokat nem tárolták legalább 30 cm-rel a padlószint felett,
– felhőszakadás következtében az épületek (építmények) külső vakolatában, vakolati rendsz- erében, burkolatában és festésében keletkeztek,
– elöntés nélküli átnedvesedés, lábazaton keresztüli átszivárgás, vagy felázás, rozsdásodás, gombásodás, penészesedés, korhadás miatt keletkeztek.
– belvíz, vagy talajvíz miatt keletkeztek.
Az árvízkár kockázat fedezete nem terjed ki a vályog, illetve agyag falazatú épületekre, építményekre, valamint azokra az
épület- és építményrészekre, amelyek anyaga vályog vagy agyag.
b) vezetéktörés vezetéktörés
A kockázatviselés helyén belül található ivó- és szennyvíz-
vezetékek épületszerkezeten belül, vagy kívül, vízelvezető rendszerek, melegvízellátási, valamint távhővezeték, csapadék, egyéb ipari vezeték rendszerek, központi fűtési és hűtési rendszerek, továbbá ezek tartályainak, berendezé- seinek, tartozékainak törése, repedése vagy kilyukadása miatt a víz (folyadék) váratlan, előre nem látható körülmények között szabályozhatatlanná vált kiáramlása, amely során a biztosított vagyontárgyakat a kiáramlott víz (folyadék) károsítja.
A biztosítás kiterjed a biztosított
– épületekben (építményekben) a szerkezetileg beépí- tett vezetékszakaszok, vízvezeték esetén az épületek (építmények) vízellátását biztosító fővezeték(ek)be épített vízmérőhely(ek)et követő vezetékszakaszok,
– ingatlanok esetén az ott levő épületek (építmények) ellátását biztosító összes, az ingatlanon belül található vezeték, vízvezeték esetén az ingatlan vízellátását biz- tosító fôvezeték(ek)be épített vízmérőhely(ek)-et követő vezetékszakaszok törése következtében kifolyó víz (folyadék) által okozott károkra.
kizárások
Nem minősül biztosítási eseménynek és nem téríti a Biztosító,
– magukban az elfolyt folyadékokban, gázokban, gőzökben keletkezett károkat, illetve az elfolyt folyadék, gáz, gőz értékét,
– a tűzoltó-berendezések - beleértve azok tartozékait - törése, repedése, kilyukadása miatt keletkeztek,
– az olyan szennyezési károk, amelyek eltávolíthatóak és az üzemszerű működést nem befolyásolják,
– a gombásodás, fakorhadás, penészesedés formájában keletkező károkat,
– csapok, szelepek, tolózárak vagy egyéb elzárószer- kezetek nyitvahagyása miatt keletkezett károkat,
– a talajszint alatti padozatú helyiségekben tárolt, biz- tosított egyéb tárgyi eszközökben, készletekben és készpénzben keletkezett károkat, ha azokat nem tárolták legalább 30 cm-rel a padlószint felett,
– magában a károsodást előidéző sérült vezetékben, tartozékokban, szerelvényekben keletkeztek,
– nem rendeltetésszerű üzemelés során keletkeztek (próbaüzem, tudatos túlterhelés stb.).
c) technológiai csővezetéktörés technológiai csővezetéktörés
a folyadékok, savak, lúgok, sóoldatok, folyékony szén-
hidrogének és származékaik (zagyok, flotátumok és hasonlók) csővezetékeinek, armaturáinak, edényzetének törése vagy repedése miatti váratlan, előre nem látható körülmények között szabályozhatatlanná vált kiáramlása, mely során a biz- tosított vagyontárgyakat a kiáramlás dinamikus erőhatása rombolja, deformálja, a kiáramló folyadék anyagi tulajdon- ságával összefüggésben szennyezi, áztatja, károsítja.
9
KVB-11
kizárások
A Biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek
– tolózárak, szelepek, csapok vagy egyéb elzáró szerkezetek nyitvahagyása miatt keletkeztek,
– olyan szennyezési károk, amelyek eltávolíthatóak és az üzemszerű működést nem befolyásolják,
– a gombásodás, fakorhadás, penészesedés formájában keletkező károkat,
– magukban az elfolyt anyagokban, vagy a meghibá- sodott (törött vagy repedt) csővezetékekben, armaturákban, edényekben keletkeztek,
– bizonyíthatóan a technológiai vezetékrendszerek előírt karbantartási munkáinak elmulasztása miatt következtek be,
– technológiai beüzemelés, nem rendeltetésszerű üzemeltetés során keletkeztek.
– a talajszint alatti padozatú helyiségekben tárolt, biz- tosított egyéb tárgyi eszközökben, készletekben és készpénzben keletkeztek, ha azokat nem tárolták legalább 30 cm-rel a padlószint felett.
2.3.1.6. üvegtörés károk
A Biztosító megtéríti a biztosított üvegezésben bármely okból bekövetkező törés vagy repedés károkat.
A Biztosító kockázatviselése
– a biztosított épületek és építmények szerkezetileg beépített üvegezésében,
– a biztosított épületek és építmények nyílászáróinak üvegezésében és
– a fenti két pontban megnevezett üvegfelületeken lévő betörésvédő fóliában
keletkezett károkat foglalja magában, darabonként legfeljebb 6 négyzetméteres méretig, a biztosítási időszak alatt legfeljebb a biztosításra feladott épületérték 2%-áig.
A biztosított - a 2.2.5. pontban foglaltaktól eltérően - káreseményenként a bekövetkezett üvegtörés kár 10%-át maga viseli (önrészesedés).
korlátozás
A Biztosító kockázatviselése csak a fent megnevezett üve- gezésre vonatkozik, és azok közül is csak arra, amely a jelen szerződés keretében biztosított épület tartozékát képezi.
A kártérítés kizárólag a töröttel azonos méretű, kivitelű, minőségű és beépítettségű üvegtábla pótlására és azon szük- séges és indokolt költségekre vonatkozik, amelyek a pótlás, javítás érdekében szükségképpen felmerülnek (pl.: védőrá- csok, belső zárak, a nyílászáróra szerelt tárgyak le- és vissza- szerelési költségei, felmérés, bontás, stb., költségei), ide nem értve a befoglaló - különös tekintettel a gyártás során egy- beépített üvegezésű - szerkezet átalakítását, javítását, pótlását.
A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki az alábbi kockáza- tokra:
– az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésének törése, repedése,
– az üvegtetők és üvegezett előtetők, télikertek üvege- zésének törése, repedése,
10
– építmények üvegezése, az üvegház, meleg- és hidegágy üvegezése, úszómedence vagy medence üvegezése,
– üvegtégla, üveg tetőcserép,
– az üvegfelületen, vagy annak díszítésében keletkezett karcolódás, le- vagy kipattogzódás, leütődés, illetve biztonsági és fényvédő fóliában üvegtörés nélkül keletkező sérülések,
– a keretezés, foglalat sérülése,
– a biztosítási szerződés megkötésekor már törött, repedt vagy toldott üveg kára vagy a keletkezett további kárai,
– taposóüvegekben keletkezett károk.
2.3.2. A kiegészítő (választható) biztosítások körébe tartozó biztosítási események
Az alábbiakban meghatározottak közül a Biztosító kocká- zatviselése azon kiegészítő vagyonbiztosításokra (biztosítási eseményekre) terjed ki, amelyeket a Szerződő az ajánlaton megjelölt és a külön biztosítási díjat megfizette.
2.3.2.1. betöréses lopás és rablás kiegészítő biztosítás biztosíthatók, az alapbiztosításban biztosított vagyontárgyak:
– az egyéb tárgyi eszközök, a készletek,
– a készpénz. biztosítási események
a) betöréses lopás:
amikor a tettes a lopást úgy követte el, hogy a biztosított vagyontárgyakat magába foglaló lezárt helyiségbe erőszakosan behatolt, vagy a lezárt helyiség ajtaját bizonyí- tottan hamis vagy jogellenesen birtokba vett kulccsal, illetve más eszközzel felnyitotta.
Nem minősül biztosítási eseménynek, ha a helyiségbe a nyit- va hagyott, nem bezárt nyílászárón (bejárati-, teraszajtó, ablakok stb.), vagy nyíláson keresztül jutottak be.
kártérítési limitek betöréses lopás biztosításnál
A Biztosító kárkifizetési kötelezettségének maximális értékeit az alábbi táblázat tartalmazza. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a kockázatviselés helyén lévő épületben, ahol a biztosítási esemény bekövetkezett az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz.mellékletben foglaltak alapján.
n védelem típusa | n vagyoncsoportok és az ahhoz ren- delt biztosítási eseményenkénti maxi- mális kártérítési limit ezer forint | ||
egyéb tárgyi eszközök | készletek | készpénz | |
minimális mechanikai védelem | 600 | 600 | 0 |
minimális mechanikai védelem + riasztó | 2 000 | 2 000 | 120 |
minimális mechanikai védelem + szakszolgálathoz bekötött riasztó | 6 000 | 6 000 | 300 |
részleges mechanikai védelem | 15 000 | 15 000 | 300 |
részleges mechanikai védelem + riasztó | 30 000 | 30 000 | 600 |
részleges mechanikai védelem + szakszolgálathoz bekötött riasztó | biztosítási összeg | biztosítási összeg | 2 400 |
KVB-11
Legfeljebb 200 000 Ft értékben megtéríti a Biztosító a betö- réses lopás vagy annak kísérlete során a biztosított vagyon- tárgyakban rongálással okozott károkat is a kártérítési limiten felül.
b) rablás:
amikor a biztosított vagyontárgyak jogtalan eltulajdonítása során a tettes a Biztosított vagy alkalmazottja (vagy megbí- zottja tagja, tisztségviselője, szerve) ellen erőszakot, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazott, illetve e személyt ennek érdekében öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezte, továbbá, ha a tetten ért tolvaj az eltulajdonított tárgy megtartása végett erőszakot, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazott.
kizárások
A biztosítás nem fedezi a betöréses lopás illetőleg a rablás kárt, ha:
– értékpapír, váltó, kötvény, részvény károsodott,
– a Biztosított (illetőleg alkalmazottja, megbízottja tagja, tisztségviselője, szerve) a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek összes külső (bejárati) ajtaját, kirakatát és ablakát az alkalmazott zár, védőberendezés felhasználásával a helyiség elhagyásakor nem zárta le, illetőleg a kettős szárnyú külső ajtók zár nélküli szárnyainak rögzítő reteszeit reteszhúzás ellen nem védte,
– az alkalmazott pénz-, vagy páncélszekrényt csak az ún. szúrózárral zárta le, ill. az azokra felszerelt összes zár bezárását elmulasztotta,
– ha a pénzkazetta- vagy páncélszekrény kulcsait (beleértve a másodkulcsokat is) az üzlet- ill. üzemzárás után a kockázatviselés helyén tartotta, ahol a pénz- vagy páncélszekrény, ill. xxxxxxx volt, és azt a jogtalan eltulajdonítás során a tettes felhasználta.
2.3.2.2. üzemszünet kiegészítő biztosítás
Az üzemszünet-biztosítási esemény a vállalkozás (ipari, kereskedelmi, szolgáltató tevékenység) kényszerű szünetelése, ha a szünetelést kiváltó ok a Biztosított jelen szerződésének alapbiztosításában foglalt 2.3.1.1-2.3.1.5. pontokban meghatározott tűz-, földmozgás, vihar-, jégeső és hónyomás vagy vízkár biztosítási esemény valamelyikének bekövetkezte azzal a feltétellel, hogy az ilyen biztosítási esemény a Biztosító kárfizetési kötelezettségét eredményezi. E szerződés szerint üzemszüneti veszteség az alapbiztosítás- ban foglalt a Biztosító szolgáltatási kötelezettségét kiváltó tűzkárok (és tűzkár típusú károk), földmozgás károk, viharkárok, jégeső és hónyomás valamint vízkárok (2.3.1.1-
2.3.1.5. pontok) miatti üzemszünet következtében fellépő olyan költségek (fix költség, bér jellegű kifizetések), amelyek az üzemszünet alatt is terhelik a biztosítottat - amelyeket az üzemszünet bekövetkezte nélkül kigazdálkodott volna -, valamint az elmaradt adózás előtti pozitív eredmény.
kizárások
Nem téríti meg a Biztosító azt a kárt üzemszüneti kárként:
a) amely a vállalkozásnak egyéb okból történő tényleges szüneteltetése alatt következett be (pl.: átalakítás, tatarozás,
szezonon kívüli szünetelés stb. időszakában). A Biztosító ezek- ben az esetekben is térítést nyújt az arra az időtartamra eső üzemszüneti veszteségekre, amellyel az - egyébként nor- mális - üzemszünet a károsító biztosítási esemény miatt meghosszabbodott,
b) amely pénz, betétkönyv, értékpapír, értékcikk, okmány, üzleti könyv, terv, rajz, számla, egyéb irat, program, szoftver megsemmisülése, elrablása, ellopása, elvesztése vagy megrongálódása miatt következett be,
c) amely az elektromos eszközök, berendezések és gépek károsodásából eredő olyan üzemszüneti veszteség, melynek során a károsodott elektromos eszközről, berendezésről és gépről tűz más vagyontárgyra nem terjedt át,
d) amely olyan üzemszüneti, illetve többlet-üzemszüneti veszteség, amelyet hatósági intézkedésekkel elrendelt építési (vagy helyreállítási és üzemkorlátozási) tilalom okozott,
e) amely üvegtörés következtében keletkezett,
f) a károsodott, elpusztult, elveszett vagyontárgyak előállításához, ill. újrabeszerzéséhez szükséges pénzügyi fedezet (hitelfedezet) hiánya, továbbá késedelmes biztosítása, a helyreállítási vagy újrabeszerzési tevékenység indokolatlan vagy jelentős késedelme, illetve nem körültekintő, nem kellően gondos szervezése okozott.
a kár megállapításánál figyelembe veendő (biztosított) veszteségek, veszteségcsoportok
a) Az üzemszünet tartama alatt az alkalmazottak részére kifizetett munkabér és az ahhoz kapcsolódó közterhek.
b) Az anyag és anyagjellegű költségek kivételével minden olyan egyéb költség, amely (általános költségek, fel nem osz- tott költségek) az üzemszünet alatt is terheli a Biztosítottat; feltéve, ha az üzemszünet hiányában azt kigazdálkodta volna. Ilyen költségek a következők:
– rendszeres befizetési kötelezettségek, ha azokat az üzemszünet tartama alatti időszakra is be kell fizetni, és jogszabályon alapuló törlési lehetőség nincs. Ennek keretében kerülnek térítésre az adók (általános forgalmi adó, fogyasztási adó kivételével), biztosítási díjak, illetékek stb.,
– olyan állandó fenntartási kiadások, amelyek a tevékenység szünetelésének ellenére rendszeresen felmerülnek, és kiegyenlítésüket a vállalkozó az üzemszünetet kiváltó ok bekövetkezte előtt létrejött szerződés alapján köteles teljesíteni. Ennek keretében kerülnek megtérítésre az üzemszünet tartamára eső bérleti, előfizetési, használati, postai díjak, továbbá azok a rezsiköltségek, amelyek nem a helyreállítással összefüggésben merülnek fel (pl. energiaköltség, iro- dai kiadások, telefondíjak, gépjárművek üze- meltetése, fenntartási költség stb.),
– az értékcsökkenés,
– az üzemszünet miatt elmaradt pozitív üzemi nyereség (a forgalmi adóval és a különböző nem normatív támogatásokkal módosított, az elszámolás alapjául szolgáló nettó nyereség).
11
KVB-11
a kár megállapításánál figyelembe nem veendő (nem biztosí- tott) veszteségek, veszteségcsoportok
A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki az alábbiakra:
a) a nyers-, segéd- és üzemanyagokra, valamint a beszerzett árukra, termékekre, továbbá a termékek előállítására, forgal- mazására, szolgáltatások teljesítésére irányuló közvetlen ráfordítás, amennyiben nem a folyamatos üzemfenn- tartásához szükséges ráfordításokról vagy kívülről jövő ener- gia illetve tárolás legalacsonyabb díjszabásáról van szó,
b) az általános forgalmi adó, a fogyasztási adó,
c) a kötbér, bírság, büntetőkamat, perköltség,
d) a forgalomtól függő biztosítási díjak,
e) a forgalomtól függő licencdíjak és a forgalomtól függő feltalálói díjak,
f) azok a nyereségek és költségek, amelyek nem kapcsolód- nak a termeléshez, kereskedelemhez (pl. tőkeműveletekből származó nyereségek).
a Biztosító kockázatviselésének terjedelme, önrészesedés
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a fentiek szerint körülírt üzemszünet ötödik napjától kezdődően felmerülő üzemszüneti veszteségekre vonatkozik és legfeljebb a kilencvenedik napig felmerülő üzemszüneti veszteségekig ter- jed. E határidőket az üzemszünetet kiváltó alap biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjától kell számítani. Az alap biztosítási eseménytől számított első négy napra jutó üzemszüneti veszteségeket a Biztosított maga viseli, azt önrészesedésként a kárkifizetésből a Biztosító levonja (önrészesedés).
A Biztosító egy biztosítási időszakban csak az első üzem- szüneti biztosítási eseményre nyújt térítést.
A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége - a fenti korlátozásokat is figyelembe véve - egy üzemszüneti biztosítási eseményre legfeljebb 5 000 000 forintig terjed.
a biztosítási díj meghatározásának alapja
A biztosítási díj meghatározásának alapja a biztosítási időszakot megelőző pénzügyi év teljes árbevétele.
2.3.2.3. kiegészítő szállítmánybiztosítás
A kiegészítő szállítmánybiztosítás alapján a Biztosító megtéríti az alapbiztosításban biztosított saját vagy idegen tulajdonú tárgyi eszközben, árukészletben, kész- és félkész termékben, valamint a javításra vagy bizományba átvett vagyontárgyak- ban a saját tulajdonú (illetve bérelt vagy lízingelt) gépjármű- vel végzett belföldi szállítás során a Magyarország területén bekövetkező károkat az alábbiak szerint.
A kockázatviselés tartama a szállítmány haladéktalan szál- lításához elvégzett berakodás befejezésétől a rendeltetési helyen az áru haladéktalan kirakodása megkezdéséig terjedő időszak.
A biztosított vagyontárgyak az alapbiztosításban biztosított,
– saját vagy idegen tulajdonú árukészlet,
– saját gyártású kész- és félkész termékek,
– idegen tulajdonú javításra átvett és a szállítmány bizonylatán (szállítólevélen) feltüntetett vagyontár- gyak.
A biztosítási események az alapbiztosításban meghatározott alábbi biztosítási események:
– tűzkárok (2.3.1.1. pont szerint)
– földmozgás károk (2.3.1.2. pont szerint)
– viharkárok (2.3.1.3. pont szerint) valamint
– a közlekedési baleset: e tekintetben biztosítási eseménynek minősül, ha a szállítóeszközt ért közlekedési baleset következtében a biztosított va- gyontárgyak megrongálódnak, megsemmisülnek. Megtéríti a Biztosító a szállítóeszközt ért közlekedési balesettel összefüggésben a biztosított vagyontár- gyakban bekövetkezett, igazolt lopáskárokat is.
kizárások
Nem terjed ki a szállítmánybiztosítás
– a szállítmány be- és kirakodása, illetve a szállító eszközön történő elhelyezése közben keletkezett sérülésekre,
– a fegyverekre,
– a telephelyen belüli áru- vagy anyagmozgatásra,
– a túlterhelt szállítóeszközzel történő szállításra,
– a szakszerűtlen vagy alkalmatlan járművel végzett szállításból eredő károkra,
– a lopásból (kivéve a közlekedési baleseti kárnál fent írtakat), feltörésből, rablásból eredő károkra.
E feltételek alapján nem téríti meg a Biztosító a szállítás közben a szállítmány rögzítésének hiányossága miatt a biz- tosított vagyontárgyakban keletkezett károkat.
biztosítási összeg, önrészesedés
A Biztosító egy biztosítási időszakban legfeljebb az első két szállítmánybiztosítási biztosítási eseményre nyújt kárki- fizetést. A Biztosító kárfizetési kötelezettsége biztosítási időszakonként a kötvényen feltüntetett biztosítási összegig, legfeljebb azonban 1 000 000 forintig, egy biztosítási ese- ményre pedig legfeljebb 500 000 forintig terjed.
A Biztosított - a 2.2.5. pontban foglaltaktól eltérően - kár- eseményenként a bekövetkezett kár 10%-át, de legalább 10 000 forintot és legfeljebb 50 000 forintot maga viseli (önrészesedés).
2.3.2.4. irodai és kereskedelmi elektronikus berendezések, eszközök kiegészítő biztosítása
biztosítási eseménynek minősül a biztosított vagyontárgyak- nak vagy azok bármely részének a kockázatviselés tartamán belül, a biztosítási szerződésben megnevezett koc- kázatviselési helyen, az alapbiztosítás keretében biztosított irodai és kereskedelmi elektronikus berendezésekben, eszközökben a rövidzárlat és a kezelési hibák okozta, előre nem látott és hirtelen bekövetkező olyan részleges vagy teljes fizikai károsodása, amely javítást vagy cserét tesz szük- ségessé.
biztosítható vagyontárgyak: jelen feltételek szempontjából iro- dai és kereskedelmi elektronikus berendezéseknek, eszközöknek minősülnek a számítógépek és kiegészítőik (pl. nyomtató), a telefonközpontok, a telefax, a fénymásoló, a
12
KVB-11
szkenner és a riasztó berendezés, valamint a digitális pénztárgép, elektronikus mérleg, árleolvasó és árazó beren- dezések.
Jelen kiegészítő biztosításra feladott vagyontárgyak biztosítási összegét a Szerződő határozza meg. Az érték meghatározásá- nak alapja a biztosítható vagyontárgyak új értéke. A Szerződő által ilyen módon meghatározott biztosítási összeg a kötvényen szerepel, azonban annak értéke - érvényesen - nem haladhatja meg az 5.000.000 forintot.
kizárások
A Biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek oka közvetlenül vagy közvetve:
a) a EMS (Európai Makroszeizmikus Skála) 6. fokozatát el nem érő földrengés, földcsuszamlás, föld és kőomlás valamint üregbeomlás;
b) a vagyontárgy jogtalan eltulajdonítása;
c) olyan hibák vagy hiányosságok, amelyek már e szerződés hatályba lépésekor a Szerződő (Biztosított) számára ismertek voltak, vagy ismerni kellett;
d) bármely közüzemi, gáz-, víz- vagy áramszolgáltatás, tele- fonhálózat, műholdas vagy rádió hullámú adatátviteli csatorna kimaradása vagy megszakadása;
e) a folyamatos működés hatása miatt (pl. elhasználódás, kavitáció (kiüregesedés), erózió, korrózió, lerakódás), vagy a légköri viszonyok miatt bekövetkező fokozatos romlás;
f) a funkcionális meghibásodás kiküszöbölésével kapcso- latosan felmerülő bármilyen költség, kivéve ha az ilyen meghibásodást a biztosított vagyontárgyban biztosítási esemény okozta;
g) a biztosított vagyontárgyak karbantartásával kapcsolatosan felmerülő bármilyen költség. Ez a kizárás vonatkozik a karbantartási műveletek során kicserélt alkatrészekre is;
h) amelyért jogszabály vagy szerződés szerint a biztosított vagyontárgyak gyártója vagy szállítója felelős;
i) az olyan bérelt berendezések károsodása, amelyért nem a bérlő, hanem a tulajdonos felelős jogszabály, bérleti, lízing vagy karbantartási szerződés alapján;
j) bármilyen következményi kár;
k) az izzók, elektroncsövek, szalagok, biztosítékok, szigetelések, hevederek, kábelek, láncok, gumiabroncsok, cserélhető eszközök, vésett hengerek, üveg-, porcelán- és kerámiatárgyak, sziták vagy szövetek, üzemi közegek, gáz, kenőolaj, üzemanyag, vegyszerek károsodása;
l) esztétikai hiányosságok, mint pl. a festett, csiszolt vagy zománcozott felületek karcolásai;
A k.-l. pontokban felsorolt kizárások ellenére a Biztosító kártérítést nyújt a kizárt eseményekre abban az esetben, ha biztosított vagyontárgyakban a szerződés szerint egyéb térítendő kár is keletkezett.
2.4. a Biztosító szolgáltatása (kártérítés) az alap- és kiegészí- tő vagyonbiztosításoknál, korlátozások, kizárások
Az alap- és kiegészítő vagyonbiztosítások tekintetében a biz- tosítási események bekövetkezésekor a Biztosító az alábbiak szerint, a biztosítottság mértékétől függően nyújt szolgál- tatást.
A Biztosító szolgáltatására vagyonbiztosítás esetén a Biztosított jogosult.
2.4.1. A Biztosított tulajdonában lévő, termelésben résztvevő tárgyi eszközök az alábbiak szerint kerülnek térítése.
a) Részleges kár esetén:
– Újérték biztosításnál a javítási vagy helyreállítási költ- ségen.
– Valóságos érték biztosítás esetén valóságos értéken, azaz a javítási költségből az értékemelkedés levonás- ra kerül.
Ha a részleges kár összege nem éri el a károsodott vagyon- tárgy káridőponti valóságos értékének 25 %-át, a Biztosító eltekint az értéknövekedés levonásától.
b) Teljes kár esetén: (teljes megsemmisülés vagy gazdaságta- lan javíthatóság)
– Új érték biztosítás esetén újértéken, de maximum a biztosítási összegig történik.
– Valóságos érték biztosítás esetén valóságos értéken, de maximum a biztosítási összegig.
c) Ha a helyreállítás eltér az eredeti állapottól, a kártérítés alapja az eredeti állapot kalkulált helyreállítási költsége.
d) Új értéken biztosított vagyontárgy teljes károsodása esetén a vagyontárgy helyreállításáig a kár a vagyontárgy valóságos értékéig kerül térítésre.
A helyreállítás befejeztével - de legkésőbb a káresemény bekövetkezésétől számított 1 éven belül - a Biztosított jogo- sulttá válik a valóságos és az újérték közti különbözet megtérítésére a biztosítási összegig.
e) A károk térítési összegéből levonásra kerül a térítési összegnek az a hányada, amilyen mértékű állami támogatás- ban vagy visszatérítésben részesül a Biztosított, a vagyon- tárgy újjáépítése vagy újra beszerzése során. (Pl. ÁFA.)
2.4.2. A termelésből kivont, használaton kívüli tárgyi eszközök kárát a valóságos értékig, de maximum a biztosítási összegig téríti meg a Biztosító. Lebontásra, kiselejtezésre kijelölt tárgyi eszközök térítése a hasznosítási összeg.
2.4.3. Befejezetlen beruházásokban bekövetkezett kárt a Biztosító a káridőpontig ténylegesen felmerült beruházási költségek mértékéig téríti meg a káridőponti befejezési árak, illetve előállítási vagy építési költségek figyelembevételével.
2.4.4. Idegen vagyontárgyakat (a Biztosított által bérelt, köl- csönvett, lízingbe vett, kezelésre, megőrzésre, tárolásra,
13
KVB-11
javításra átvett épületeket, építményeket, gépeket, beren- dezéseket, felszereléseket) a valóságos értéknek megfelelően téríti a Biztosító, az 2.4.1.-2.4.2. pont szerint.
2.4.5. Saját készletek kára esetén a térítés a biztosítási összegnek megfelelően történik, előállítási vagy beszerzési áron.
2.4.6. Kereskedelmi áruk kárát:
a) nagykereskedelmi áruk esetén a káridőponti beszerzési áron,
b) kiskereskedelmi áruk vagy készletek esetén a forgalmazási költséggel növelt beszerzési áron,
c) vendéglátóipari nyersanyag és áruk esetében a káridőponti újrabeszerzési áron,
d) felvásárolt termékek esetében a felvásárlási áron téríti a Biztosító.
2.4.7. A Biztosított tulajdonát képező, a kötelező számviteli nyilvántartásban nem szereplő vagyontárgyak, prototípusok, minták, modellek kárkori értékének megállapítása a tervek, dokumentációk alapján történik.
2.4.8. Nem a Biztosított tulajdonát képező, de biztosított és a Biztosítottnál lévő megmunkálásra, feldolgozásra, eladásra, tárolásra vagy javításra átadott nem tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyak (készletek) károsodása esetén
– a javítással helyreállítható károknál a javítási költség,
– teljes megsemmisülés esetén a káridőponti valóságos érték kerül térítésre.
2.4.9. Nem a Biztosított tulajdonát képező (betétdíjas) göngyölegek térítése a betétdíjon történik, amelynek felső határa a biztosítási összeg.
2.4.10. A teljes kárt szenvedett vagyontárgyak térítési összegéből az értékesíthető, ill. hasznosítható maradványok értékét a Biztosító minden esetben levonja.
2.4.11. A Biztosító megtéríti a biztosítási fedezetbe vont káre- semények (biztosítási események) folytán a biztosított va- gyontárgyakkal kapcsolatosan ténylegesen felmerült és iga- zolható költségeket a biztosítási összeg erejéig a következők szerint:
a) a károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések következtében felmerült költségeket, amelyek a károsodott vagyontárgy elszállításával, az ideiglenes fedéssel (tetőzet), dúcolással, állványozással, az ideiglenes közművesítéssel, továbbá az esetleges kényszer kitelepítési, vagy megmentett vagyon biztonságát szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban merültek fel, a Biztosító a teljes biztosítási összegen belül, annak 5%-áig, de legfeljebb
200.000 forintig téríti;
b) a Biztosítottat terhelő, a biztosítási eseménnyel kapcso- latosan felmerülő mentési, oltási, romeltakarítási költségeket, beleértve az idegen tulajdonban az oltás, mentés kapcsán
keletkezett károkat, a Biztosító a teljes biztosítási összegen belül, annak 5%-áig, de legfeljebb 200.000 forintig téríti.
2.4.12. A károk mennyiségi megállapítása a Biztosító helyszíni vizsgálata során a károsulttal készített tételes fel- sorolású jegyzőkönyvben foglaltak alapján történik.
2.4.13. A Biztosító nem téríti meg a kárt, ha:
a) az olyan vagyontárgyakban keletkezett, amelyekre az adott biztosítási fedezet nem terjed ki,
b) az üzemszünet biztosítás kivételével azon költségeket, amelyek a termelési folyamat leállásából, szüneteltetéséből származó gazdasági hátrányként jelentkeznek (pl. ter- meléskiesés, elmaradt haszon, állásidőre kifizetett bér, többletköltség, vagy egyéb veszteség),
c) a károsodott vagyontárgy olyan értékcsökkenéséből szár- mazik, amely további rendeltetésszerű használatát nem befolyásolja,
d) a megsemmisült, biztosított vagyontárgy nem károsodott tartalék alkatrészeinek, tartozékainak eredeti célú fel- használása a kár miatt híusult meg,
e) a normalizált hiány (káló),
f) készpénz, értékpapír, értékcikk, tervek, dokumentációk, üzleti könyvek és okmányok károsodása következményeként keletkezett, (kivéve, ha a készpénzkár betöréses lopás, rablás során következett be, és a Szerződő e kockázatokra kiegészítő biztosítást kötött).
Nem téríti meg továbbá a Biztosító azt a kárt, amely:
g) talajban,
h) az épületek, építmények, gépek, berendezések avultságá- val, azok karbantartásának elmulasztásával, vagy az építési és üzemeltetési szabályok be nem tartásával okozati összefüg- gésben,
i) tervezési és kivitelezési hibák és hiányosságok miatt,
j) természetes elhasználódás miatt keletkezett.
2.4.14. A Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a javítás, pótlás, helyreállítás, ill. egyéb kártalanítás értékét versenytár- gyalási folyamat során határozza meg.
2.4.15. A károsultnak a károk helyreállításával kapcsolatos anyag- és munkabér, valamint egyéb költségeket vagyontár- gyanként külön kell nyilvántartania és elszámolnia, függetlenül attól, hogy a helyreállítást a Biztosított saját maga vagy idegen kivitelező végzi.
2.4.16. A Biztosító az általános forgalmi adóval csökkentve teljesíti a szolgáltatást. A Biztosító csak abban az esetben téríti meg az általános forgalmi adóval növelt helyreállítási
14
KVB-11
költséget, ha a Biztosított bizonyítja, hogy az ÁFA a károsodott vagyontárgy helyreállítása, újraépítése, újrabeszerzése során felmerült, és a Biztosító kérésére igazolja, hogy a pótlás, javítás kapcsán ÁFA-visszaigénylésre nem jogosult.
2.4.17. Ha az eredetivel egyező alkatrész vagy elem már nem kapható, és emiatt eltérő alkatrészt vagy elemet kell fel- használni, a Biztosító nem téríti meg a vagyontárgy esztétikai értékcsökkenését.
2.4.18. Ha technológiai váltás miatt az eredeti állapot a károsodottal azonos műszaki jellemzőkkel, egyenértékű módon már nem állítható helyre, akkor a Biztosító a kor- szerűbb technológiából eredő értéknövekedést a kártérítési összegből levonja.
Nem az eredeti állapotra történő helyreállítás vagy pótlás esetén a Biztosító csak az eredeti állapotnak megfelelő pótlás vagy helyreállítás költségeit fizeti.
2.4.19. A jelen feltételek alkalmazásában:
– Teljes (totál)kárnak minősül, ha a biztosított vagyon- tárgy teljesen megsemmisül, vagy olyan mértékben sérült, hogy a helyreállítás műszakilag nem lehet- séges, vagy gazdasági számítással alátámasztva nem indokolt.
– Az újérték megegyezik a károsulttal azonos gyárt- mányú, típusú vagyontárgy új állapotban való felépítésének vagy újrabeszerzésének az általános forgalmi adóval csökkentett átlagos költségével.
– A valóságos (avult) értéket a Biztosító úgy számítja ki, hogy az új értékből levonja a használati idő alatt bekövetkezett értékcsökkenést.
3. a kiegészítő felelősségbiztosítások feltételei
Az alábbiakban részletezett általános és épülethasználói, munkáltatói, bérlői, termék -, valamint szolgáltatói felelősségbiztosítások az alap vagyonbiztosítás választható kiegészítő biztosításai, amelyek közül a Biztosító kock- ázatviselése azokra terjed ki, amely kiegészítő felelősségbiztosítások a biztosítási szerződésben megjelölésre kerültek, és amelyeket a biztosítási kötvény tartalmaz. A munkáltatói, bérlői, termék- és szolgáltatói felelősségbiztosítás megkötésének feltétele az általános és épülethasználói felelősségbiztosítás egyidejű megkötése.
Jelen feltételek szempontjából a károkozás napja az a nap, amikor a kárt előidéző cselekmény vagy mulasztás történt. Mulasztás esetén a károkozás időpontja az a nap, amikor a mulasztást még a kár bekövetkezése nélkül pótolhatták volna. A kár bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a károkozó fizetési kötelezettsége esedékessé válik. Ez az időpont személyi sérüléses károknál: halál esetén a halál beállta; sérülés vagy egészségkárosodás esetén a sérülés vagy károsodás időpontja; egészségromlás (lassan észlelhető személyi sérülés) esetén az egészségkárosodás megál- lapításának napja; dologi károknál a károsodás időpontja; sorozatkár esetén a sorozat első káreseményének időpontja. A kár bejelentésének napja az a nap, amikor a Biztosított a kár bekövetkezését a Biztosítónak írásban bejelentette.
a) kizárások
Az általános feltételek 1.7. pontjában szereplő kizárásokon felül nem terjed ki a biztosítás
– a Biztosított által elszenvedett kárra,
– a Szerződő és a Biztosított egymásnak okozott káraira,
– légi járművek, repülőterek üzembentartói minő- ségében, légi járművek alkatrészeinek és tar- tozékainak tervezéséből, gyártásából, forgalomba hozatalából, karbantartásából, javításából eredő károkra,
– lassú folyamatos állagromlással okozott károkra, amelyek zaj, rakódás, szag, füst, kormozódás, korrózió, gőz, vagy egyéb hasonló hatások következtében álltak elő,
– olyan károkra, amelyeket a Biztosított azonos károkozási körülményekkel okozott, és a Biztosító fel- hívása ellenére a károkozási körülményt nem szün- tette meg, noha az megszüntethető lett volna,
– ha a Biztosítottat a Biztosító vagy harmadik személy írásban a kár bekövetkezésének lehetőségére figyelmeztette, és a kár ezután a szükséges intézkedédés elmaradása miatt következett be,
– többletkárokra, ha a Biztosított – a Biztosító felhívása ellenére – kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget,
– elektronikus eszközök dátumfelismeréssel összefüg- gésben bekövetkező közvetett és közvetlen káraira,
– szerzői jog, védjegy, szabadalom, szellemi termékkel kapcsolatos jog megsértéséből eredő károkra,
– a szerződéssel fel- vagy átvállalt felelősségi károkra,
– a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján téríthető károkra, valamint a vízi és a légi járművek, egyéb gépjárművek üzemeltetésével, használatával okozott károkra,
– az épülethasználói minőségben nem a szerződésben (kötvényben) megjelölt telephelyen okozott károkra,
– az épülethasználói minőségben nem a 3.1.1.2. pont- ban részletezett épülethasználói felelősségbiztosítási esemény körébe tartozó károkra,
– ha a kár jogszabályban, egyéb előírásban meghatáro- zott személyi és tárgyi feltételek hiányában végzett munka során keletkezett,
– a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozat- ban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló kár- igényekre,
– a tanulók és hallgatók által a gyakorlati képzés alatt okozott károkra,
– a munkáltató által kezdeményezett és jóváhagyott tár- sadalmi munka során keletkezett károkra,
– a Biztosított szerződő partnerének vagy a szerződési lánc bármely tagjának okozott károkra,
– a házi- és a vadállatok által okozott károkra,
– azokra a károkra, amelyeket a biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak,
– épület(ek)ben, építmény(ek)ben az alátámasztások gyengítése, eltávolítása, rezgése, vagy a megépítésük elmulasztása miatt bekövetkező károkra,
– a hivatalos építési tervtől (szabálytalanul) eltérően, vagy annak hiányával megépített épület(ek), épít- mény(ek) kivitelezési hibája miatt, az arra visszavezethető károkra, amennyiben a kivitelező/építettő a Biztosított volt,
– a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzéséből eredő károkra,
15
KVB-11
– a munkagépek által okozott nem baleseti jellegű útrongálási, mesterséges tereptárgyakban okozott (töltés, támfal stb.), illetve a talaj vagy növényi kultúrák letaposásából származó károkra,
– a vagyontárgyak (ideértve a pénzt, értékpapírokat, értékcikkeket) elvesztéséből eredő károkra,
– azokra a károkra, amelyeket a Biztosítottak egymás- nak, alkalmazottaiknak, megbízottjaiknak, tagjaiknak, vezető tisztségviselőiknek, tulajdonosa(i)nak, a tulaj- donukban lévő szervezetnek vagy hozzátartozóiknak okoztak,
– a szállítással, szállítmányozással összefüggésben keletkezett károkra,
– az azbesztózissal összefüggő károkra
– a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igényekre.
A Biztosító nem téríti meg továbbá:
– a termék vagy szolgáltatás hibájából keletkezett (termékfelelősségi) károkat,
– a bérlői, szolgáltatói minőségben okozott károkat,
– a munkáltatói felelősség körébe tartozó károkat, kivéve, ha ezen kockázatokra a vonatkozó kiegészítő felelősségbiztosítások megkötésre kerültek.
b) a biztosítási összeg, önrészesedés
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a szerződésben (kötvényben) feltüntetett biztosítási eseményenkénti és a biztosítási időszakra szóló biztosítási összeghatárokig (limit) terjed, amely magában foglalja az eljárási költségeket is.
Abban az esetben, ha a kárösszeg meghaladja a biztosítási eseményenkénti biztosítási összeget, a Biztosító szolgáltatása a szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti biztosítási összeghatárig terjed.
Amennyiben egy biztosítási esemény vonatkozásában több személy lép fel kártérítési igénnyel, és a biztosítási eseményenkénti biztosítási összeg nem elegendő valamennyi kártérítési követelés kielégítésére, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést.
Amennyiben a Biztosított a biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeget már annak lejárta előtt igénybe veszi, a Biztosító további szolgáltatási kötelezettsége megszűnik.
Ha a Biztosított egy adott biztosítási időszakban bekövetkezett kár miatt vele szemben támasztott kártérítési igényt valamely későbbi időszakban, de még a kárigény elévülése előtt jelent be, a Biztosító kártérítési kötelezettsége a kár bekö- vetkezésének időpontjában fennálló biztosítási esemé- nyenkénti, de maximum a még ki nem merített biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összegig áll fenn.
A Biztosító a jelen kiegészítő feltételek alapján nyújtott szol- gáltatása összegéből nem von le önrészesedést.
c) a kárbejelentés és a kárrendezési eljárás különös szabályai A biztosítási esemény bejelentése a Biztosított kötelessége.
A Biztosító szolgáltatására a károsult jogosult. A Biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti ki, a károsult azonban igényét közvetlenül a Biztosító ellen nem érvényesítheti.
A Biztosított csak akkor követelheti, hogy a Biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult követelését ő egyenlítette ki. Ennek tényét a Biztosítottnak kell hitelt érdemlően igazolnia.
A Biztosított és a károsult egyezsége a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító azt tudomásul vette, a Biztosított bírósági elmarasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gon- doskodott, vagy ezekről lemondott. A Biztosító jogosult ellátni a Biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét. A képviselet- tel felmerülő költségek is a Biztosítót terhelik, de csak abban az esetben, ha a perben részt vett, vagy a perről az első tár- gyalás megtartása előtt értesült és a részvételről lemondott.
A Biztosító a biztosítási összeg erejéig, a magyar jog szabályai szerint, a biztosítási eseménnyel összefüggésben a Biztosított helyett megtéríti:
– személyi sérüléses kár esetén a keresetveszteséget (jövedelem kiesést), illetőleg a jövedelem pótló járadékot, és a nem vagyoni kárpótlást,
– a károsult ténylegesen felmerülő vagyoni kárát,
– mindazt a költséget, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszö- böléséhez szükséges,
– kár bekövetkezésekor a kármegelőzés és kárenyhítés körébe eső indokolt és a Biztosító által elfogadott költ- ségeket, akkor is, ha azok eredményre nem vezettek,
– azokat a bírósági vagy peren kívüli eljárási költ- ségeket, amelyek a károsult által támasztott kárigény körülményeinek megállapítása, a kárigény jogosságá- nak tisztázása, a Biztosított peren kívüli vagy perbeni képviselete során merülnek fel. A biztosítás fedezi a Biztosított polgári és büntetőjogi védelmével, a bizonyítási eljárással, a kár megállapításával kapcso- latos költségeket. A perköltségekre csak akkor nyújt fedezetet, ha a Biztosító képviselője a perben részt vett, illetve a perben való részvételről lemondott.
Amennyiben egy káreseményt több károkozó idézett elő, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosítottja felelősségének mértékéig terjed.
A Biztosító a kártérítés összegéből a maradványértéket és a máshonnan megtérülő kárértéket jogosult levonni.
A Biztosító nem téríti meg a károsult
– elmaradt hasznait, üzemszüneti veszteségeit, kivéve a károsult személyi sérülésével összefüggésben bekövetkezett rendszeres jövedelem kiesést;
– gazdasági veszteségeit és az egyéb olyan következményi károkat, amelyek abból származtak, hogy a károsult nem tudott eleget tenni vállalt vagy jogszabályon alapuló kötelezettségeinek.
Jelen szerződési feltételek szempontjából egy káreseménynek tekintendő, ha a Biztosítottal szemben több olyan kárigényt érvényesítenek, amelyek azonos okra vezethetőek vissza, függetlenül a károk bekövetkeztének, illetve az igény- érvényesítések időbeni eloszlásától és az igényt érvényesítő károsultak számától (sorozatkár). (Sorozatkár esetén a biz- tosítási összeg károsultak közötti felosztása során a Biztosító a Biztosított iránymutatása szerint jár el. A biztosítási összeg elégtelensége, vagy elosztása miatt a Biztosítottal szemben érvényesített igények többletköltségeire a biztosítási fedezet nem terjed ki.)
16
KVB-11
A Biztosított a káreseménnyel kapcsolatos, hozzá bármilyen címen befolyó megtérülést köteles 8 napon belül a Biztosítónak írásban bejelenteni, és a már kifizetett kártérítés erejéig tartozik azt a Biztosítónak megtéríteni.
d) a Biztosító megtérítési igénye (visszkereset)
A Biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti a Biztosítót a szolgáltatási kötelezettség alól a károsulttal szemben.
A Biztosító azonban a kifizetett összeg megtérítését követel- heti a Biztosítottól, ha a kárt a Biztosított szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta. A jelen kiegészítő feltételek te- kintetében súlyosan gondatlannak minősül a károkozás, ha
– a kár a Biztosított - vezető munkakört vagy a Biztosított vagyontárgyak kezelésével együtt járó munkakört betöltő - alkalmazottjának, megbízottjá- nak, tisztségviselőjének, tagjának 0,8 ezrelék véralko- hol- vagy 0,5 mg/l légalkohol-szintet meghaladó ittas vagy kábító hatású szer hatása alatti állapotával közvetlen okozati összefüggésben keletkezett,
– a kárt a Biztosított a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségek, a foglalkozási vagy balesetvédelmi szabályok súlyos megsértésével okozta, illetve ezen szabályok olyan ismétlődő vagy folyamatos meg- sértésével idézte elő, amiből eredően három éven belül már következett be biztosítási esemény,
– a kár a korábbi károsodással azonos körülmények között és azért következett be, mert a Biztosított nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kár- megelőzés érdekében annak ellenére sem, hogy a hatóság vagy a Biztosító a kár ismétlődésének veszé- lyére írásban is figyelmeztette.
– ha a károsult kára a Biztosítottra irányadó hatósági vagy szerződési kármegelőzési előírások súlyos vagy folyamatos megsértése miatt következett be.
A Biztosító abban az esetben is követelheti a kifizetett összeg megtérítését a Biztosítottól, ha a károkozást a bíróság súlyosan gondatlannak minősítette.
e) felek együttműködése
– Szerződő köteles a szerződés megkötésekor a Biztosítót a kárfelelőssége szempontjából minden lényeges kérdésről megfelelően tájékoztatni akkor is, ha a szükséges adatok, információk megadása üzleti, foglalkozási titoknak minősül. Az adatok helyességéért, valóságtartalmáért a Szerződő felel akkor is, ha az adatfelvételben a Biztosító vagy képviselője közreműködött,
– Szerződő köteles a biztosítási szerződés megkötésekor, módosításakor, valamint a biztosítási évfordulót megelőzően a díjszámítás alapját képező adatokról (pl.: bérköltség, forgalom, növénytermelési érték) a Biztosítót értesíteni, ami alapján a Biztosító a biztosítási díjat aktualizálja,
– a Biztosítót a birtokába jutott üzleti, szolgálati, illetőleg foglalkozási titok tekintetében titoktartási kötelezettség terheli,
– a Szerződő a Biztosító kérésére köteles a Biztosító kockázata és kárrendezése szempontjából jelentős igazolásokat kiállítani, okiratokat, szerződéseket, hatósági határozatokat (társasági szerződés, szabály- zatok, munkaköri leírás, stb.) a Biztosító részére átad- ni, vagy ezekbe betekintést biztosítani,
– a Szerződő 8 napon belül köteles bejelenteni, ha más biztosító társasággal olyan biztosítási eseményre is szóló felelősségbiztosítási szerződést kötött, amelyre érvényes szerződés szerint a Biztosító kock- ázatviselése kiterjed.
f) A 3.1. általános és épülethasználói, 3.2. munkáltatói,
3.3. bérlői, 3.4. termék -, valamint 3.5. szolgáltatói kiegészítő felelősségbiztosítási fejezetekben nem szabályozott kérdések- ben az 1. általános feltételek fejezet, valamint a 3. kiegészítő felelősségbiztosítások feltételei fejezet rendelkezései az irányadók.
3.1. a kiegészítő általános és épülethasználói felelősségbiztosítás feltételei
Az alábbiakban részletezett feltételek szerint a Biztosító díj- fizetés ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy biztosítási esemény bekövetkezte esetén jelen feltételekben és a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesíti a Biztosítottat a szerződésen kívüli harmadik személynek okozott károk megtérítése alól, amelyekért a magyar polgári jog szabályai szerint kártérítési kötele- zettséggel tartozik.
3.1.1. biztosítási események
3.1.1.1. általános felelősségbiztosítás
Jelen kiegészítő feltételek értelmében biztosítási esemény az a Magyarország területén a vállalkozási tevékenység végzésével összefüggésben, szerződésen kívüli harmadik személynek jelen szerződés hatálya alatt okozott, bekövetkezett és a Biztosítóhoz bejelentett (együttesen teljesítendő feltételek) személyi sérüléssel vagy dologi (tárgy- rongálási) kárral járó káresemény, amelynek megtérítéséért a Biztosított a magyar polgári jog szabályai szerint felelősséggel tartozik.
3.1.1.2. épülethasználói felelősségbiztosítás
Jelen kiegészítő feltételek értelmében biztosítási esemény az a szerződésen kívüli harmadik személynek a jelen szerződés hatálya alatt okozott, bekövetkezett és a Biztosítóhoz bejelen- tett (együttesen teljesítendő feltételek) személyi sérüléses vagy dologi (tárgyrongálási) kárral járó káresemény, amelynek megtérítéséért a Biztosított, mint a kötvényen megjelölt telep- hely
– tulajdonosa vagy
– bérlője,
e minőségében a magyar polgári jog szabályai szerint felelősséggel tartozik.
17
KVB-11
3.1.1.3. K&H Gyógyszertári felelősségbiztosítási záradék
A Biztosító kockázatviselése külön díj fizetése ellenében kiter- jed a szerződésben rögzített biztosítási összeghatárig (limit) azokra a szerződésen belül okozott személyi sérüléses károkra, amelyeket a Biztosított, vagy a Biztosított alkal- mazásában álló gyógyszerész, gyógyszertári asszisztens, illetőleg gyógyszerkiadó szakasszisztens a gyógyszertári munkavégzés közben a foglalkozási szabályok megsértésév- el/megszegésével okozott és amelyekért a Biztosított kártérítési kötelezettséggel tartozik.
Személyi sérülésnek minősül a károsult halála, testi sérülése, valamint egészségkárosodása.
A biztosítási fedezet kiterjed a Biztosítottat, mint magisztrális gyógyszer előállítóját terhelő kártérítési kötelezettségekre is. Nem téríti meg a Biztosító a bizonyíthatóan vérrel, vérkészít- ménnyel átvitt betegségekkel összefüggésben előterjesztett kártérítési igényeket, továbbá a vér, vérkészítmények és vér- transzfúziós berendezések által okozott károkat, valamint az AIDS és Hepatitis fertőzésekből eredő károkat.
Jelen záradék alapján a Biztosított önrészesedése 10%, de minimum 20 000 Ft káreseményenként.
A fentieken túlmenően a záradékra a K&H vállalkozói biz- tosítás (KVB-11) szerződési feltételeiben foglaltak az irányadók.
3.2. a kiegészítő munkáltatói felelősségbiztosítás feltételei
3.2.1. biztosítási esemény
Az alábbiakban részletezett feltételek szerint a Biztosító biz- tosítási díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy biz- tosítási esemény bekövetkezte esetén jelen feltételekben és a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesíti a Biztosítottat a munkabalesettel összefüggésben jelen szerződés hatálya alatt a Magyarország területén oko- zott, bekövetkezett és a Biztosítóhoz bejelentett (együttesen teljesítendő feltételek) károk megtérítése alól, amelyekért a Biztosított munkáltatói minőségében a magyar polgári jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
3.2.2. kizárások
Nem terjed ki a biztosítás
– munkáltatói felelősségbiztosítás tekintetében a foglalkozási ill. munkahelyi ártalomból és megbetegedésből eredő károkra, valamint a dologi károkra,
– munkáltatói felelősségbiztosítás tekintetében a munkavállalókat munkahelyükre menet vagy onnan távozóban, útközben ért balesetek miatti károkra.
3.3. kiegészítő bérlői felelősségbiztosítás
3.3.1. biztosítási esemény, a kockázatviselés helye
Az alábbiakban részletezett feltételek szerint a Biztosító biz- tosítási díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy biz- tosítási esemény bekövetkezte esetén jelen feltételekben és a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesíti a Biztosítottat a kockázatviselés helyén jelen szerződés hatálya alatt
– tűz,
– robbanás, összeroppanás,
– vezetékekből kiömlő víz vagy gőz által a bérelt épület- ben, építményben okozott, bekövetkezett és a Biztosítóhoz bejelentett (együttesen teljesítendő
feltételek) dologi (tárgyrongálási) károk megtérítése alól, amelyekért a Biztosított - mint a kötvényen meg- jelölt telephely (épület, helyiség vagy helyiségcsoport) bérlője - a bérbeadóval szemben a magyar polgári jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
A kockázatviselés helye a Biztosított bérelt telephelye.
3.4. kiegészítő termékfelelősség-biztosítás
3.4.1. biztosítási esemény
Az alábbiakban részletezett feltételek szerint a Biztosító biz- tosítási díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy biz- tosítási esemény bekövetkezte esetén jelen feltételekben és a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesíti a Biztosítottat jelen szerződés hatálya alatt a Magyarország területén okozott, bekövetkezett és a Biztosítóhoz bejelentett (együttesen teljesítendő feltételek) személyi sérüléssel járó vagy dologi (tárgyrongálási) károk megtérítése alól, amelyekért a Biztosított, mint a termék gyártója, importálója, forgalmazója a magyar polgári jog, illetve a termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
3.4.2. kizárások
Nem terjed ki a biztosítás
– a tudomány és technika adott színvonalán fel nem ismerhető kárforrás által okozott károkra,
– magában a hibás termékben és tartozékaiban keletkezett kárra,
– közvetlenül a felhasználási, kezelési, karbantartási utasítások hiányából, illetve hibáiból, hiányosságaiból keletkező kárra,
– a hibás termék feldolgozása, más termékkel való - gyártási, előállítási folyamatban történő - összeépítése során más dologban keletkezett kárra,
– a felülvizsgálatra, javításra, szervízelésre, cserére, vagy a forgalomból történő kivonásra történő vissza- hívás költségeire,
– a hibás termék kijavításával, kicserélésével, illetve hibátlan termékkel való pótlással kapcsolatos költ- ségekre,
– a genetikai károkra,
– tisztán pénzügyi veszteségekből eredő károkra.
3.4.3. a súlyos gondatlanság speciális esetei
Az általános, és épülethasználói felelősségbiztosítás feltételeiben szereplő eseteken (3.1.5. pont) túlmenően súlyosan gondatlannak minősül a károkozás, és így a Biztosító visszakövetelését alapozza meg, ha a Biztosított
– a terméket a gyártásra vonatkozó kötelező technológiai előírások, szabályok megszegésével, azok be nem tartásával bocsátotta ki,
– a termékgyártásra vagy -raktározásra vonatkozó speciális egészségügyi/egészségvédelmi előírásokat súlyosan megsértette, és a kár így következett be,
– a kárt olyan termékkel okozta, amelynek forgalomból való kivonását (visszahívását) a hatóság elrendelte, és a Biztosított ezen kötelezettségét nem teljesítette,
18
KVB-11
– a termék fokozottan veszélyes tulajdonságáról tájékoztatást, felhívást nem, vagy tévesen illetve hiányosan adott, és a személyi sérülés (egész- ségkárosodás) kapcsán keletkezett károkat a termék e fokozottan veszélyes tulajdonsága idézte elő.
3.4.4. biztosítási összeg, önrészesedés
3.4.4.2. Több, azonos okból bekövetkezett káresemény egy biztosítási eseménynek (egy káreseménynek) minősül a Biztosító szolgáltatása tekintetében.
3.5. kiegészítő szolgáltatói felelősségbiztosítás
3.5.1. biztosítási esemény
Az alábbiakban részletezett feltételek szerint a Biztosító biz- tosítási díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy biz- tosítási esemény bekövetkezte esetén jelen feltételekben és a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesíti a Biztosítottat a szerződés hatálya alatt a Magyarország területén a szolgáltatás teljesítése során oko- zott, bekövetkezett és a Biztosítóhoz bejelentett (együttesen teljesítendő feltételek) dologi (tárgyrongálási) károk megtérítése alól, amelyekért a Biztosított - mint a Biztosított által a Biztosító felé írásban közölt tevékenysége során történő szolgáltatás nyújtója - szerződéses partnerével, illetve annak képviselőjével szemben a magyar polgári jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
Jelen kiegészítő feltételek szempontjából biztosítási esemény a Biztosított által a Biztosító felé írásban közölt tevékenysége során történő szolgáltatásnyújtás közben, illetve hibás tel- jesítése következtében szerződéses partnerének, illetve annak képviselőjének okozott közvetlen dologi kár.
3.5.2. kizárások és korlátozások
A Biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki:
– a jótállási, szavatossági igényekre, illetve az ezzel kapcsolatban felmerült költségekre, a késedelemmel, illetve a nem teljesítéssel összefüggésben felmerült igényekre,
– azon vagyontárgyakban bekövetkezett károkra, ame- lyek a szolgáltatás tárgyát képezik, illetve amelyekre a Biztosított szolgáltatása irányul,
– azon engedélyköteles tevékenység végzése folytán keletkezett megtérítési igényekre, amelyre a Biztosított a szükséges engedélyekkel nem ren- delkezett, vagy az egyéb előírásoknak nem felelt meg,
– a tisztítással eltávolítható szennyezési károkra,
– államigazgatási (közigazgatási), hatósági jogkör gyakorlásával összefüggésben okozott károkra,
– a Biztosított alvállalkozójának okozott károkra, illetve a Biztosított alvállalkozója által okozott károkra,
– targoncák, daruk által okozott károkra.
3.5.3. egyéb rendelekzések
A biztosítási díj meghatározásának alapja a biztosítási időszakot megelőző pénzügyi év teljes forgalma.
melléklet:
védelmi előírások betöréses lopás biztosításhoz
minimális mechanikai - fizikai védelem
Minimális a mechanikai - fizikai védelem, ha a védendő/védett helyiséget minden oldalról a MABISZ BETÖRÉSES LOPÁS- ÉS RABLÁSBIZTOSÍTÁS BIZTON-
SÁGTECHNIKAI ÚTMUTATÓ-ban írtak szerint kiépített védelemmel látták el az alábbiak szerint:
A minimális mechanikai védelem kialakításához 6 cm vastagságú tömör téglafal szilárdsági mutatóival egyenértékű falszerkezet kialakítása szükséges. Néhány támpont az egyenértékűség meghatározásához:
– 6-10 cm vastagságú egyedi, vagy tipizált szendvic- sszerkezet, illetve más két- vagy többrétegű lemezből készült szerkezet, amely legalább 10 cm vastagságú
– speciális könnyűszerkezetes elemekből készített szerkezetek, amelyek legalább kétrétegűek, közöttük hőszigetelő, tűzálló anyag található, vagy a mechanikai ellenálló-képességet biztosító egyéb anyagot helyeztek el
– az ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek
– az ajtók zárását olyan zár végzi, amely min. 5 csapos hengerzár, vagy min. 6 rotoros mágneszár, vagy két- tollú kulcsos zár, vagy szám-, vagy betűjel-kombiná- ciójú zár, illetve minden olyan zár, minősített lakat, melyek variációs lehetőségeinek száma meghaladja a 3000-et és az egyedi minősített lamellás zár
– az ajtók, ablakok ráccsal nem védett üvegezése összességében min. 6 mm vastagságúak
részleges mechanikai - fizikai védelem
Részleges a mechanikai - fizikai védelem, ha a védendő/védett helyiséget minden oldalról a MABISZ BETÖRÉSES LOPÁS- ÉS RABLÁSBIZTOSÍTÁS BIZTON-
SÁGTECHNIKAI ÚTMUTATÓ-ban írtak szerint kiépített védelemmel látták el az alábbiak szerint:
1. falazatok, födémek, padozatok
A részleges mechanikai védelem kialakításához 15 cm vastagságú tömör téglafal szilárdsági mutatóival egyenértékű falszerkezet kialakítása szükséges. Néhány támpont az egyenértékűség meghatározásához:
– 6 cm vastagságú vasalt betonfal, vagy padozat, ill. födémszerkezet (a vasalás 15x15 cm rácskiosztású 5 mm átmérőjű betonvas háló lehet, a beton minőségére a C 12/15 épületszerkezeti beton elfo- gadott)
– speciális könnyűszerkezetes elemekből készített falazatok, amelyek legalább kétrétegűek, közöttük hőszigetelő, tűzálló anyag, illetve a mechanikai ellenálló-képességet biztosító egyéb anyag található
2. nyílászárók (ajtók, ablakok, fix portálelemek, függönyfalak stb.) Nyílászárók esetében alapvető szempont, hogy megfeleljenek a vonatkozó magyar és európai szabványok által előírt minimális követelményeknek.
– az ajtó és az ajtótok szerkezet anyaga fém, kemény- fa, vagy ezekkel támadás szempontjából egyenértékű ellenállást biztosító szerkezeti kialakításúnak kell lenni. Fa tokozat esetén a zár reteszvasak fogadására
19
KVB-11
megerősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzített ellenlemezt kell alkalmazni
– a tokszerkezetet a határoló falszerkezethez 30 cm- enként rögzíteni kell. A rögzítést téglafalnál, legalább 15 cm mélyen, 12 mm átmérőjű köracél tartószilárdságával egyenértékű erősséggel, betonfal- nál legalább 10 cm mélyen, 10 mm átmérőjű köracél tartószilárdságával egyenértékű erősséggel kell biz- tosítani
– az ajtólap fém, vagy faszerkezetű lehet. Faszerkezet esetén legalább 25 mm vastagságú tömör keményfa szilárságával egyezőnek kell lenni. Amennyiben a fémszerkezetű ajtó belső rácsszerkezet erősítést kap, a rácsszerkezet osztásának meg kell felelni az előírások szerinti 30x10 cm minimális rácskiosztás követelményeinek, vastagsága pedig faborításnál legalább 10 mm átmérőjű, acéllemez borításnál legalább 6 mm átmérőjű legyen
– az ajtólap szerkezetek külső borítólemezeit úgy kell rögzíteni, hogy az kívülről csak roncsolással legyen bontható. Az ajtólapot fémszerkezet esetén legalább 1 mm vastagságú acéllemezzel kell borítani
– az ajtólap és tok közötti zárási hézag legfeljebb 4 mm lehet oldalanként. (Keményfa szerkezet esetén legfel- jebb 6 mm záráspontosság megengedett.) Az ajtólap és a tok vetemedése a zárás biztonságát nem befolyásolhatja
– az ajtólapokat min. 3 darab diópánttal - vagy azzal egyenértékű szilárdságú egyedi kialakítású forgópánt- tal - kell a tokozathoz rögzíteni. Az ajtólapokat kiemelés, be- és kifeszítés elleni védelemmel, két- szárnyas ajtóknál a fixre rögzíthető szárnyat reteszhúzás elleni védelemmel kell ellátni
– a zárást legalább két darab, egymástól legalább 30 cm-re elhelyezett biztonsági zárszerkezetnek kell biz- tosítani. A reteszelési mélységnek legalább 14 mm-t el kell érnie. A zárbetétet letörés ellen védeni kell. Önálló reteszelési pontként csak az egymástól legalább 30 cm-re elhelyezkedő reteszvasak fogad- hatók el
– a nyílászárókat (ablakok, kirakatok, portálok, függöny- falak stb.) - abban az esetben, ha valamely segédeszköz felhasználása nélkül a járószinttől 3 m- nél alacsonyabb helyezkedik el - teljes felületét mini- mum 100 x 300 mm-es kiosztású, 12 mm átmérőjű köracél anyagból készült - vagy ezekkel egyenszilárd- ságú - kívülről nem szerelhető más műszaki megoldású rácsozattal kell ellátni. A rácsszerkezet helyettesíthető a MABISZ által minősített, rács kiváltására alkalmasnak elismert más szerkezettel is. pl.:
- minősített behatolás-késleltető, áttörésbiztos üveg, min. A3 minősítéssel
- minősített belső leereszthető, zárható rács elektronikai jelzőrendszerrel
- minősített biztonsági fóliával szerelt üveg
– a fix portálelemek szerkezetileg megegyeznek az ablakokra előírt követelményeknek azzal a különb- séggel, hogy ezeknél mozgó szerkezet (zár, forgópánt, nyitó mechanizmus nem kerül beépítésre. A fix portálelemekkel szemben támasztott követelmények értelemszerűen megegyeznek az ablakoknál leírtakkal
– a függönyfalak sajátossága, hogy a vázszerkezetekbe az üveglapokat kívülről helyezik be és rögzítik. Előírás
szerinti rögzítésnek az fogadható el, ha a csavarok legalább 300 mm-enként követik egymást és legalább minden második csavar fejét úgy roncsolják, hogy a bontás csak az üvegszorító léc levágásával, roncsolásával valósítható meg.
3. zárszerkezetek
– a zárszerkezeteknek általában meg kell felelniük a szabványokban előírt biztonsági követelményeknek.
4. hengerzárbetétek
– a részleges mechanikai védelem alkotóelemeként a min. 5 csapos hengerzárbetét, ill. 6 rotoros mág- neszárbetét fogadható el, amelyek variációszáma a
10 000 meghaladja, letapogatásos nyitás elleni védelemmel rendelkezik, maghúzással legalább 3 percig nem nyitható
5. fix és mobil rácsok
– a nyílászárókat (ablakok, kirakatok, portálok, függöny- falak stb.) - abban az esetben, ha valamely segédeszköz felhasználása nélkül a járószinttől 3 m- nél alacsonyabb helyezkedik el - teljes felületét mini- mum 100 x 300 mm-es kiosztású, 12 mm átmérőjű köracél anyagból készült - vagy ezekkel egyenszilárd- ságú - kívülről nem szerelhető más műszaki megoldású rácsozattal kell ellátni. A rácsszerkezet helyettesíthető a MABISZ által minősített, rács kiváltására alkalmasnak elismert más szerkezettel is. pl.:
- minősített behatolás-késleltető, áttörésbiztos üveg, min. B 1 minősítéssel
- minősített belső leereszthető, zárható rács elektronikai jelzőrendszerrel
- minősített biztonsági fóliával szerelt üveg ill. A1 minősítésű dobásálló üveg
– mobil rácsok esetén a rögzítést az ajtókra meghatáro- zottaknak megfelelő zárszerkezettel kell ellátni. A rác- sok sínszerkezetből való kitépésének lehetőségét kívülről csak roncsolással megvalósítható megoldás- sal kell biztosítani. A legördülő "detektívrácsok" fel- tolás elleni védelmét áttételes mozgatószerkezettel, vagy más megoldással biztosítani kell.
– a rácsok a falazathoz 300 mm-enként (de legkevesebb 4 darab), a rács keresztmetszeténél nem kisebb keresztmetszetű (falazó) körömmel erősítendő, a minimális beépítési (rögzítési) mélység 150 mm 38 cm-es hagyományos tömör téglafal esetén (vagy ezzel egyenértékű, kívülről nem szerelhető műszaki megoldású)
megjegyzés:
Hagyományos, vagy MABISZ minősítéssel nem rendelkező lakatok biztonsági zárként nem fogadhatók el.
minimális elektronikai jelzőrendszer
Minimális az elektronikai jelzőrendszer, ha éles üzemmódban felügyelet térvédelem, tárgyvédelem, személyvédelem vonatkozásában nincs, a felületvédelem csak a 3 m-nél ala- csonyabban lévő nyílászárókra terjed ki, vagy csapdaszerű területvédelem van kialakítva.
20
KVB-11
rendszerrel szemben támasztott követelmények:
A telepített elektronikai jelzőrendszerben csak a MABISZ által minősített eszközök alkalmazhatók. A rendszerben felhasznált tápegység rendelkezzen MEEI engedéllyel.
A központi egység élesítése hatástalanítása kódkapcsolóval, kulcsos kapcsolóval vagy ugrókódos távvezérlővel történhet. A vezetékes kapcsoló eszközök a védett téren belül legyenek felszerelve, ahol a belépési késleltetés nem haladhatja meg a 30 másodpercet. Kültéri szerelés esetén gondoskodni kell az eszköz szabotázsvédelméről.
Az élesbe kapcsolt központi egységnek valamennyi jelzővo- nalat, jeladó áramkört, kapcsoló eszközt felügyelnie kell.
Vezeték nélküli rendszereknél az egyes rendszerelemek legalább 8 bites azonosítókóddal rendelkezzenek.
A védelem megsértésének érzékelése után a rendszer két másodpercen belül riasszon.
A ki- és bekapcsolt, valamint a riasztott védelmi kör(ök) a központi egységen azonosíthatók legyenek.
A központi egység (vezeték nélküli rendszereknél az antenná- ja is) a védett téren belül kerüljön szerelésre.
A riasztás jelzése a központi egységből folyamatosan töltött saját akkumulátorral, valamint a burkolat nyitását és a töltés kimaradását érzékelő szabotázsvédelemmel rendelkező hangjelző készülékkel történjen. A készülék hangereje legalább 100 dB/m legyen.
A riasztásjelzőt a védett objektum külső felületén, úgy kell fel- szerelni, hogy egyszerű eszközökkel ne lehessen elérni.
A kültéri hangjelzésnek a riasztást kiváltó ok megszűnte után 1-3 percen belül automatikusan meg kell szűnnie, illetve kizárólag az arra illetékes kezelő által lekapcsolhatónak kell lennie.
Az energiaellátást két energiaforrás: a 230 V, 50 Hz-es elek- tromos hálózat és az arról folyamatosan töltött akkumulátor biztosítsa.
Az akkumulátor a hálózati energiaellátás kiesése esetén automatikusan és megszakítás nélkül biztosítsa a teljes rend- szer legalább 24 órás üzemeltetését, valamint 24 óra eltelte után legalább egy riasztási ciklus végrehajtását. A hálózati táplálás kimaradása a központi egységen kerüljön kijelzésre. Elemes táplálású rádiós érzékelők használata esetén a rend- szer min. 3 hónapig maradjon üzemképes. A rádiós érzékelő a tápfeszültség üzemi szint alá csökkenéséről küldjön olyan hibaüzenetet a központi egységnek, amely meggátolja a rend- szer élesítését.
távfelügyelt elektronikai jelzőrendszer
Távfelügyelt elektronikai jelzőrendszernek minősül az a jelzőrendszer, amely riasztási jelzéseit vonalas telefon, rádiótelefon, vagy rádió adó-vevő berendezés útján biztonsá- gi távfelügyeleti központba juttatja el. A távfelügyeleti rend- szer a helyi riasztórendszerre épül, annak jelzéseit fogadja, és intézkedésekkel aktív védelemmé alakítja a jelzésre szolgáló rendszert. A távfelügyeletet ellátó szakszolgálat kivonuló szol- gálattal, és a rendőrséggel kiépített kapcsolattal rendelkezik. A távfelügyeleti rendszer gyűjti, feldolgozza, kijelzi, naplózza és archiválja a védett objektumban telepített elektronikus biz- tonsági rendszer által kiadott riasztási, üzemviteli és állapot információkat.
készpénz tárolási szabályai
A biztosítási szerződés feltételeiben meghatározott legalább az alábbiak szerint tárolandó (a tárolás céljára szolgáló hely- iség - a biztosítási összegnek megfelelő - védettségi szintű legyen:
a) 100 000 forint biztosítási összeg alatt beépített, rögzített lemezkazettában
b) 100 000 forint és 300 000 forint biztosítási összeg között megerősített, rögzített lemezszekrényben
c) 300 000 forint és 2 000 000 forint biztosítási összeg között biztosítási összegnek megfelelő értékhatárú megerősített, rögzített lemezszekrényben, páncélszekrényben
d) 2 000 000 forint biztosítási összeg felett
MABISZ minősítéssel rendelkező, megfelelő értékhatárú páncélszekrényben, melyet nyitásérzékelő, testhang- érzékelőkkel kell csatlakoztatni az elektronikai jelzőrendszerre
21
K&H vállalkozói biztosítás
tájékoztató a K&H Biztosító által a kárrendezés során bekérhető okiratokról
tájékoztató a K&H Biztosító által a kárrendezés során bekérhető okiratokról
A biztosítókról és biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) 2010. április 1-jei hatályú módosítása kötelezően előírja, hogy a biztosító a biztosítási szerződési feltételekben köteles meghatározni, hogy a káresemény bekövetkezése esetén milyen károkat és költségeket milyen okiratok bemu- tatása ellenében térít.
A K&H Biztosító (továbbiakban: Biztosító) a törvény által előírt kötelezettségének eleget téve a K&H vállalkozói biztosítások szerződési feltételeit az alábbi ren- delkezésekkel egészíti ki.
A K&H Biztosító a kárigény elbírálásához és a kárösszeg megállapításához az alábbi táblázatban felsorolt okira- tokat, dokumentumokat kérheti be:
K&H vállalkozói biztosítások kárrendezésekor a Biztosító az alábbi okiratokat kérheti be | káresemény bekövetkezésekor minden esetben | a Biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött és aláírt kárbejelentő nyomtatvány |
tulajdoni lap, banki engedményező nyilatkozat | ||
építési tervdokumentáció és engedély | ||
árajánlat, költségvetés | ||
a károsult vagyontárgy tulajdonjogát bizonyító dokumentumok, beszerzési számla, adásvételi szerződés, bérleti szerződés, bérbeadási szerződés, kölcsönszerződés | ||
fényképek, tanú nyilatkozat | ||
a felmerült költségeket igazoló eredeti számla, bizonylat, egyéb, hitelt érdemlő igazolás | ||
hatósági eljárás esetén hatósági igazolás vagy határozat (hatósági kármegállapítás) | ||
vállalkozói igazolvány, cégbejegyzést igazoló bírósági végzés | ||
ÁFA nyilatkozat | ||
Biztosított nyilatkozata vissza nem térítendő állami, önkormányzati vagy egyéb támogatás felvételéről | ||
bizományosi szerződések | ||
vámokmány, leltárhiány, hiányleltár, telephelyi leltár, selejtezési jegyzőkönyv, nyilvántartó kartonok, leltárívek, könyvelési bizonylatok | ||
érintésvédelmi szabvány-felülvizsgálati jegyzőkönyv | ||
őrnapló, őrutasítás | ||
eredeti jótállási jegy | ||
szervizjegyek, használati utasítás | ||
a kár jogalapjának és összegszerűségének megállapításához szükséges szakvélemény | ||
tűzkárok esetén | a jogszabály szerint előírt hatósági bizonyítvány vagy hatósági igazolás | |
árvízkárok esetén | illetékes vízügyi hatóság igazolása | |
vihar- és jégveréskárok esetén | meteorológiai intézet igazolása | |
villámcsapáskárok esetén | meteorológiai intézet igazolása | |
szakvélemény szerviztől | ||
földrengéskárok esetén | szeizmológiai intézet igazolása | |
bányatérkép | ||
betöréses lopás-, rablás-, és épületrongálási károk esetén | rendőrségi feljelentés, helyszíni, tanúkihallgatási jegyzőkönyv, iratbetekintési hozzájárulás, védel- mi berendezések minősítését igazoló dokumentum (pl. XXXXXX által kiadott minősítési tanúsítvány) | |
tűz üzemszünet károk esetén | Tb járulék elszámolására szolgáló és a járulék tényleges kifizetését igazoló bizonylat | |
jogszabályokon, valamint szerződéseken nyugvó fizetési kötelezettségek kárösszegét és a kifizetését tanúsító eredeti nyugták, számlák | ||
szakértői jelentések | ||
a folyó évre szóló megrendelések, visszaigazolások, vállalkozási, szállítási szerződések, üzleti terv és jelentés | ||
folyó évi és előző háromévi üzleti könyvek, mérlegek, számlák, költség és fedezet kalkulációk, és azok a bizonylatok, melyek alapján megítélhető, hogy hogyan alakult volna az üzletmenet az üzem- szünet bekövetkezése nélkül | ||
könyvvizsgálói és audit szakvélemény |
22
K&H vállalkozói biztosítás
tájékoztató a K&H Biztosító által a kárrendezés során bekérhető okiratokról
K&H vállalkozói biztosítások kárrendezésekor a Biztosító az alábbi okiratokat kérheti be | gépjárműben bekövetkező károk esetén | forgalmi engedély |
állapotlap | ||
szállítás során bekövetkező károk esetén | szállító- és menetlevél | |
felelősségi károk bekövetkezésekor minden eset- ben | a Biztosított nyilatkozata a felelősség elismeréséről | |
a Károsult részletes igénybejelentése | ||
a Biztosított felelősségének és a kár mértékének megállapítására vonatkozó hatósági határozatok, társasági szerződés, szabályzatok, munkaköri leírás, belső szabályzatok | ||
a Károsult sérülése, egészségkárosodása vagy halála esetén a teljes orvosi dokumentáció (diag- nózis, orvosi leírás, zárójelentés, orvosi iratok), halotti anyakönyvi kivonat és a halál okát igazoló orvosi bizonyítvány | ||
káresettel összefüggő jegyzőkönyvek | ||
személyi sérüléses kár esetén a keresetveszteséget (jövedelem kiesést), illetőleg a jövedelem pótló járadékot, és a nem vagyoni kárpótlást igazoló irat, orvos szakértői vélemények, orvosi leletek | ||
bírósági vagy peren kívüli eljárási költségeket, perköltséget igazoló, eredeti számla, polgári illetve büntetőeljárás ügyvédi költségét igazoló, eredeti számla | ||
polgári és büntetőjogi védelmével, a bizonyítási eljárással, a kár megállapításával kapcsolatos költségeket igazoló, eredeti számla vagy jogerős bírósági végzés | ||
általános felelősségi károk esetén | beruházásokhoz szükséges hatósági engedély | |
épülettulajdonosi vagy -használói minőség igazolása | ||
szakképzésben résztvevő tanuló tanulmányi szerződése | ||
állatorvos magángyakorlati engedélyének igazolása | ||
őrző-védő szerződés, őrnapló, őrigazolvány | ||
elektronikus betörésvédelmi eszközök megrendelési szerződés | ||
teljes orvosi dokumentáció (diagnózis, orvosi leírás, zárójelentés, orvosi iratok) | ||
károsodott vagyontárgyak eredeti számlái | ||
károsodott vagyontárgyak javítási árajánlata, számlája | ||
balesettel okozati összefüggésben felmerült költségek számlái | ||
jövedelemigazolás | ||
táppénz igazolás | ||
rokkantsági-, öregségi-, özvegyi nyugdíj igazolás | ||
árvaellátás igazolása | ||
szociális és társadalombiztosítási ellátások igazolása | ||
munkaköri leírás | ||
tulajdoni lap | ||
halotti anyakönyvi kivonat, boncjegyzőkönyv | ||
születési-, házassági anyakönyvi kivonat | ||
hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány | ||
bérlői felelősségi károk esetén | bérleti szerződés | |
munkáltatói felelősségi károk esetén | alkalmazott, valamint megbízott igazolása (pl. munkaviszonyt igazoló okirat, megbízási szerződés) | |
termékfelelősségi károk esetén | a biztosított termékgyártói (előállítói), forgalmazói, importálói minőségének igazolása | |
külföldi féllel kötött szerződések és egyéb megállapodások igazolása, a termék használati utasítása | ||
a termék forgalomba hozatali engedélyének igazolása | ||
szolgáltatói felelősségi károk esetén | a Biztosított szolgáltatói minőségének igazolása | |
a szolgáltatás igénybe vételét igazoló dokumentum, eredeti számla | ||
jegyzőkönyv, amely tartalmazza a kár keletkezésének körülményeit, okát, időpontját, a károsodá- sok pontos adatait, mértékét |
A felsorolt okiratokon kívül a Biztosítottnak, illetve a Károsultnak joga van egyéb okiratokat, dokumen- tumokat is benyújtani a biztosítási esemény bekövetkezésének és a teljesítendő szolgáltatás mértékének igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint, annak érdekében, hogy követelését érvé- nyesíthesse.
Jelen tájékoztató a K&H vállalkozói biztosítások szerződési feltételeinek részét képezi, az abban foglal- takkal együtt érvényes.
23
feljegyzések
24