Hengerzárbetétek mintaszakaszok

Hengerzárbetétek a hengerzár-betéteknek meg kell felelni a vonatkozó szabványban meg- határozott követelményeknek; – minimum 5 csapos hengerzárbetét, illetve 6 rotoros vagy mágneszárbe- tét fogadható el, amelyek variációszáma a 10 000 meghaladja, legalább 3 percig ellenáll a HSS fúróheggyel történő támadásnak, letapogatásos nyitással szembeni védelemmel rendelkezik, valamint a maghúzásnak legalább 3 percig ellenáll; – a biztonsági ajtók betörést gátló hatásuk időtartamának (3 vagy 5, vagy 10, vagy 15, vagy 20 perces ellenálló-képességnek) megfelelően az adott ajtóra felszerelt zárakat, hengerzár-betéteket olyan védelemmel kell ellátni, hogy vagy önmagukban (szerkezeti kialakításuknál fogva), vagy kiegészítő védelemmel ellátva ugyanazt az ellenállási értéket telje- sítsék, amennyi az adott ajtóra megállapított ellenállási időtartam; – a hengerzárbetétet védeni kell letörés ellen oly módon, hogy a védő- pajzsot a külső tér felől – a támadási oldalról – ne lehessen roncsolás nélkül leszerelni.
Hengerzárbetétek a hengerzár-betéteknek meg kell felelni a vonatkozó szabványokban meghatározott követelményeknek; – a részleges mechanikai védelem alkotóelemeként az érvényes Mabisz termékazonosítással rendelkező minimum 5 csapos hengerzárbetét, il- letve 6 rotoros mágneszárbetét fogadható el, amelyek variációszáma meghaladja a 10 000, letapogatásos nyitás elleni védelemmel rendelke- zik, valamint a maghúzásnak legalább 3 percig ellenáll; – a hengerzárbetétet védeni kell letörés ellen oly módon, hogy a védő- pajzsot a külső tér felől – a támadási oldalról – ne lehessen roncsolás nélkül leszerelni.
Hengerzárbetétek a részleges mechanikai védelem alkotóelemeként a min. 5 csapos hengerzárbetét, ill. 6 rotoros mág- neszárbetét fogadható el, amelyek variációszáma a 10 000 meghaladja, letapogatásos nyitás elleni védelemmel rendelkezik, maghúzással legalább 3 percig nem nyitható
Hengerzárbetétek. A hengerzárbetétekkel szemben támasztott követelmények:

Related to Hengerzárbetétek

  • Díjmeghatározások Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:

  • Felhasználási Feltételek 2.1. A Vásárló a Honlapot a saját kockázatára használja. A Szolgáltató a szerződésszegésért való felelősségen túlmenően nem vállal felelősséget a használat során bármely okból bekövetkező vagyoni és nem vagyoni kárért. A Szolgáltató nem felel a Xxxxxxx által tanúsított magatartásért, valamint az általa közzétett, vagy közzétenni megkísérelt tartalmakért. 2.2. A Vásárló a Honlap használata során az általa megadott adatok valóságáért, pontosságáért és érvényességéért felelősséggel tartozik. A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait és törvényes érdekeit vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. A Vásárló felel a saját és az érdekkörébe tartozó személyek magatartásáért különösen, de nem kizárólagosan a vásárlási folyamat és a Termék rendeltetésszerű használata körében. A Vásárló tudomással bír arról, hogy bizonyos tartalmakra, termékekre, szolgáltatásokra országonként eltérő jogszabályok vonatkozhatnak. A Szolgáltató nem felel azért, ha a Honlap használatával a Vásárló személyes joga, az állandó lakhelyének vagy tartózkodási helyének joga vagy egyéb, alkalmazandó jog szerint jogsértést valósít meg. 2.3. A Szolgáltató együttműködik az illetékes hatóságokkal a jogsértések felderítése céljából. A Vásárló által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 2.4. A Honlap és szolgáltatási oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket, bannereket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezet(het)nek. Ezen szolgáltatók tevékenységéért, az általuk üzemeltetett honlapok tartalmáért, adatkezelési és adatvédelmi gyakorlatáért a Szolgáltató nem felel. 2.5. Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére, vagy annak módosítására. 2.6. Amennyiben a Vásárló megsérti a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket, úgy a Szolgáltató – jogai és törvényes érdekei érvényesítése egyéb módjainak fenntartása mellett – jogosult figyelmeztetést küldeni a Vásárló részére, a Vásárló felhasználói fiókját felfüggeszteni vagy törölni, időlegesen vagy véglegesen megszüntetni a Honlaphoz való hozzáférését, megakadályozni a Vásárló IP címét használó eszközök Honlaphoz történő csatlakozását, megkeresni a Vásárló internetszolgáltatóját a Honlaphoz való hozzáférés blokkolása érdekében. A Vásárló tudomásul veszi, hogy jogsértése esetén a Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározott irányadó jogon túlmenően a Vásárló személyes joga vagy bármely egyéb, alkalmazható jog által biztosított igényérvényesítési lehetőséggel élhet. 2.7. A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogait, illetve követeléseit egyoldalú intézkedésével (nyilatkozatával) másra átruházni. A Vásárló a továbbiakban is hivatkozhat azokra a kifogásokra, illetve beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket, amelyek az átruházásról szóló értesítéskor már fennállt jogalapon a Szolgáltatóval szemben keletkeztek. A Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a Vásárló nem jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogainak, illetve követeléseinek átruházására. 2.8. A Szolgáltató a távolsági kommunikációért díjat nem számít fel. A Vásárló internet szolgáltatója vagy bármely hatóság, szervezet által a Honlaphoz történő hozzáférés esetére felszámított díj, költség a Vásárlót terheli.

  • Jellemző kockázatok Árukockázat Likviditási kockázat Devizaárfolyam-kockázat Ország / politikai kockázat •

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.

  • Panaszügyintézés Amennyiben munkatársaink segítő közreműködése ellenére sem sikerült felmerült problémáját megnyugtatóan rendezni, a Generali Biztosító Zrt. Ügyfélkapcsolati Területén szóban (személyesen) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, avagy postai úton, továb- bá a megadott telefaxszámon, vagy elektronikus levelezési címen) élhet bejelentéssel, illetőleg a biztosító, a biztosító ügynöke, vagy a biztosító által megbízott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát az alábbi elérhetőségi címeken és módon közölheti. Email: xxxxxxxx.xx@xxxxxxxx.xxx Szóbeli panaszát személyesen valamennyi, személyes ügyfélfogadásra nyitva álló ügyfélszolgálati irodánkban, annak nyitvatartási idejében teheti meg. Írásbeli (személyesen vagy más által átadott irat útján, avagy postai úton, továbbá a megadott telefaxszámon, vagy elektronikus levelezési címen) panaszát a biztosító fenti elérhetőségein keresztül közölheti. A telefonon közölt szóbeli panasz megtételére telefonos ügyfélszolgálatunk hívásfogadási idejében, a panaszkezelési szabályzatban és a tár- saságunk honlapján közöltek szerint biztosítunk lehetőséget. Társaságunk panaszkezelési eljárásával, a panaszkezelés módjával és a panaszkezelési nyilvántartás vezetésével kapcsolatos további részle- tes információkat talál honlapunkon, illetőleg az ügyfélszolgálati irodáinknál kihelyezett panaszkezelési szabályzatban. Tájékoztatjuk, hogy az Európai Unió tagállamaiban bevezetett alternatív, az Európai Parlament és a Tanács fogyasztói jogviták online rende- zéséről szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU rendelete (Rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozta az uniós szintű online vitarendezési platformot (platform), amely az alábbi internetes oldalon érhető el: xxxx://xx.xxxxxx.xx/xxx A platformon az Unióban tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztók (magánszemélyek), az Unióban letelepedett kereskedőkkel szemben, online szolgáltatási szerződéssel kapcsolatos jogvitáik bírósági eljáráson kívüli rendezését kezdeményezhetik. Az online vitarendezési platform felhasználható a pénzügyi fogyasztói viták rendezéséhez. A Rendelet nem alkalmazandó a fogyasztók és kereskedők közötti azon vitákra, amelyek a nem internetes (offline) úton létrejött szerződések kapcsán, illetve kereskedők között merülnek fel. A Rendelet hatálya közvetlenül kiterjed a Magyarországon székhellyel rendelkező pénzügyi szolgáltatókra, így a Generali Biztosító Zrt-re is, amennyiben a fogyasztó és a biztosító között létrejött biztosítási szerződést a fogyasztó a biztosító, vagy biztosításközvetítő weboldalán (jellemzően biztosításközvetítő személyes közreműködése nélkül) elérhető, szerződéskötést lehetővé tévő alkalmazások igénybevételével kötötte meg. A Rendelet értelmében a fogyasztók a platform használatával online kezdeményezhetik a jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezését. A jogvita peren kívüli rendezésére Magyarországon a Pénzügyi Békéltető Testület jogosult. Az online vitarendezési platformról a Magyar Nemzeti Bank tájékoztatót adott ki, mely az alábbi internetes oldalon érhető el: xxxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx/xxxxxx-xxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxx

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

  • A hálózathasználati irányelvek szerepe A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások, hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni. A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy esetleg gondatlan felhasználók ellen. Az ISzT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását, továbbá javasolja, hogy a jelen hálózathasználati irányelvek a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeiben szerepeljenek. A felhasználóknak a hálózathasználati irányelvek megsértése ügyében a szolgáltatójukkal ajánlott felvenniük a kapcsolatot, a külön ilyen célra fenntartani javasolt abuse@<szolgáltatónév>.hu alakú e-mail címen.

  • Fenntartott szerződés A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott

  • Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében: