PORTFÓLIÓKEZELÉSI SZERZŐDÉS
PORTFÓLIÓKEZELÉSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről
Név/Cégnév:
Lakcím/Székhely:
(Cégjegyzékszám:
Törvényes képviselő: )
Adószám/Adóazonosító jel:
E-mail cím:
(A további azonosító adatokat a Számlaszerződés és egyben jelen szerződés mellékletét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó (továbbiakban: Ügyfél),
másrészről
az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xxx 0-0., xxxxxxxxxxxxxx: 00-00-000000, adószám: 12517091-2-41), mint portfoliókezelést végző (a továbbiakban: SPB)
(együttesen: Felek) között, az alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
I. Előzmények
1) A Felek rögzítik, hogy egymással az SPB Üzletszabályzatában foglaltaknak megfelelően számlaszerződést kötöttek.
2) Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB Üzletszabályzatát – különösen, de nem kizárólagosan annak 5.6.3. pontját – és annak mellékleteit, így különösen a Kondíciós Listát az SPB vele megismertette, az SPB továbbá kifejezetten felhívta az Ügyfél figyelmét a jelen szerződés, az SPB Üzletszabályzata, annak valamennyi melléklete, ideértve a Kondíciós listát is, valamint az azokban hivatkozott szabályzatok jogszabálytól és a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő, illetve a Felek között esetleg korábban alkalmazott kikötésektől eltérő rendelkezéseire, e dokumentumokat az Ügyfél elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat kifejezetten elfogadja, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződést ezek ismeretében köti meg.
3) Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően az Üzletszabályzatában előírt módon elvégezte az Ügyfél ügyfél-azonosítását, az ügyfél-átvilágítást és az azonosításkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben foglaltak figyelembe vételével járt el.
4) Az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően az Üzletszabályzat szerinti megfelelési és alkalmassági tesztet elvégezte az Ügyfél tekintetében, az Ügyfél kijelenti, hogy jelen szerződést a tőkepiaci kockázatok teljes körű ismeretében köti meg.
5) Az SPB kijelenti, hogy a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény [a továbbiakban: Bszt.] alapján a Magyar Nemzeti Bank engedélyével működő befektetési vállalkozás, mely jogosult portfóliókezelési szerződés megkötésére.
II. Értelmező rendelkezések
1) „Portfólió” az SPB számára átadott eszközök, illetőleg ezen eszközökből az SPB által összeállított, többféle vagyonelemet tartalmazó eszközök összessége.
2) „Portfóliókezelés” az a tevékenység, amelynek során az Ügyfél eszközei előre meghatározott feltételek mellett, az Ügyfél által adott megbízás alapján, az Ügyfél javára pénzügyi eszközökbe kerülnek befektetésre és kezelésre azzal, hogy az Ügyfél a megszerzett pénzügyi eszközből eredő kockázatot és hozamot, azaz a veszteséget és a nyereséget közvetlenül viseli.
3) A „portfólió nyilvántartási értéke” a jelen szerződés értelmében a portfóliót képező értékpapírok és származékos pozíciók aktuális értéke.
4) A „portfólió nyitó értéke” a jelen szerződés értelmében azon a napon számított eszközérték, amelyen az SPB első ízben rendelkezhet a portfólió felett.
5) A „portfóliókezelés induló napja” a jelen szerződés értelmében az a nap, amelyen az SPB első ízben rendelkezhet a portfólió felett, a jelen szerződésben meghatározott feltételek együttes teljesülése esetén.
6) A „portfólió záró értéke” a jelen szerződés értelmében a portfóliókezelés lejáratának / megszűnésének napján megállapított eszközérték.
7) A „portfóliókezelés záró napja” a jelen szerződés értelmében a szerződés lejáratának, megszűnésének napja.
8) Az „átlagosan lekötött tőke” a jelen szerződés értelmében az induló portfóliónak az évközi pénzmozgásokkal
korrigált, az I. számú melléklet szerint számított éves átlagos állománya.
9) Az „elért hozam” a jelen szerződés értelmében a portfólió záró értéke és a portfólió nyitó értéke különbségének a pénzmozgásokkal korrigált értékének, az I. számú melléklet szerint kalkulált, éves szintre meghatározott, százalékos mutató.
10) „Értékpapírok” a jelen szerződés értelmében a jelen szerződés értelmében a hatályos jogszabályokban meghatározott pénzügyi eszközök.
11) „Származékos pozíciók” a jelen szerződés értelmében a tőzsdei vagy OTC piacon létrehozott, ellenirányú ügylettel le nem zárt és még nem lejárt határidős és opciós pozíciók.
12) A „Portfóliókezelési célra történő eszközátadás” a jelen szerződés értelmében úgy történik, hogy az Ügyfél az SPB rendelkezési joga alatt álló számlára helyezi az átadni kívánt eszközöket.
III. A szerződés tárgya
1) Az Ügyfél megbízza az SPB-t, hogy az Ügyfél által átadott, a jelen szerződés VII. pontjában és I. sz. mellékletében meghatározott pénzügyi eszközök vonatkozásában értékpapírból vagy más befektetési eszközből álló portfóliót alakítson ki, valamint végezzen számára portfóliókezelési tevékenységet. SPB a megbízást elfogadja.
2) Az Ügyfél kijelenti, hogy a jelen szerződés II. számú mellékletében meghatározott, az SPB által ismertetett és alkalmazott befektetési politikát megismerte és elfogadja. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB részletesen megismertette vele a portfóliókezelés kockázatait, valamint minden további - adott időben - általa alkalmazott befektetési politikát, rámutatva, hogy mely befektetési politika alapul kockázatos, és mely befektetési politika alapul kevésbé kockázatos portfóliókezelési irányelveken, ily módon mely típus választása esetén számolhat az Ügyfél nagyobb kockázattal, és mely típus választása esetén kisebb a kockázat. Az előbbiek ismeretében az Ügyfél kijelenti, hogy kifejezetten a jelen szerződés II. számú mellékletében megjelölt befektetési politika alkalmazását kéri az SPB-től. Az Ügyfél kifejezetten akként rendelkezik, hogy a portfólió kialakításakor a jelen szerződés I. számú mellékletében megjelölt induló portfólióösszetétel kerüljön kialakításra, és az a jelen szerződésben, valamint a jelen szerződés mellékleteiben rögzítettek szerint kerüljön kezelésre.
3) Az Ügyfél jelen szerződés és az annak II. számú mellékletének aláírásával nyilatkozik, hogy a portfóliókezelési tevékenység kockázatait ismeri, azok ismeretében köti meg a jelen szerződést. Az Ügyfél e körben tudomásul veszi és elfogadja azt is, hogy a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli hozamok tekintetében, a múltbeli adatokból és információkból nem lehetséges a jövőbeli hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni.
4) A jelen szerződés II. sz. melléklete rögzíti a portfólió kezelése során érvényesülő célkitűzéseket és az SPB mérlegelése során szerepet játszó kockázati szintet.
IV. A szerződés tartalma, a felek xxxxx és kötelezettségei
1) Felek rögzítik és az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával elismeri, hogy az SPB a szerződéskötést megelőzően a szerződéskötést követően lakossági ügyfélnek minősülő Ügyfél számára, illetőleg a lakossági ügyfélnek minősülő Ügyfél számára a Bszt. 43.§ szerinti tájékoztatási kötelezettségét teljesítette, lehetővé tette az Ügyfélnek, hogy kérdéseit feltehesse és Ügyfél a feltett kérdéseire kielégítő választ kapott. A Bszt. 43.§ (4) szerinti kérdésekről a tájékoztatást a jelen szerződés tartalmazza, ideértve annak részét képező elválaszthatatlan mellékleteit is.
2) Az SPB a portfóliókezelési tevékenysége körében az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
- meghatározza az Ügyfél befektetéseinek összetételét, lejáratát és nagyságrendjét;
- szervezi és bonyolítja az Ügyfél befektetési ügyleteit;
- vezeti a portfóliókezelésbe átadott eszközök nyilvántartását.
3) Az SPB a portfóliókezelési tevékenysége végzése kapcsán olyan gondossággal köteles eljárni, ahogyan az egy portfóliókezelési tevékenységet végző befektetési vállalkozástól az adott helyzetben általában elvárható. Az SPB a jelen portfóliókezelési szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítéséért az Üzletszabályzat rendelkezései és a polgári jog általános szabályai szerint felel.
4) Az SPB-nek jelen szerződés keretei között szabad mérlegelési joga van, azaz önállóan rendelkezik a portfólió és a szerződés időtartama alatt keletkezett szabad pénzeszközök kezelésbe átadott hányada felett, és gondoskodik arról, hogy a portfólió az Ügyfél által kiválasztott, jelen szerződés II. számú mellékletében részletezett befektetési politika szerint kerüljön hasznosításra, illetve újra-befektetésre. Ügyfél tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy a portfóliót érintően egyedi ügyleti megbízásokat nem jogosult adni.
A jelen szerződés II. sz. melléklete rögzíti
- azon eszközöket, amelyekből a portfólió összeállhat,
- a kereskedés biztonságossá tételére vonatkozó elveket,
azon ügyleteket (típusok szerint), amelyeket az eszközökre az SPB köthet.
A hivatkozott melléklet ezen rendelkezései képezik az SPB mérlegelési jogának korlátját. Az SPB mérlegelési jogának korlátját képezik továbbá a jelen szerződés IV.8. és IV.9. pontjainak rendelkezései.
5) Az SPB a portfóliókezelési tevékenysége keretében az általa kezelt portfólióba tartozó pénzügyi eszközök esetében saját nevében, valamint az Ügyfél javára és terhére jár el. Az SPB a portfóliókezelési tevékenysége keretében harmadik személytől igénybevett szolgáltatás esetében az Ügyfél, mint megbízója felé sajátjaként felel.
6) Az SPB a portfóliókezelési tevékenysége keretében jogosult alvállalkozót igénybe venni. Az SPB az általa harmadik féltől igénybe vett portfolió-kezelési tevékenységért az Ügyfél felé, mint sajátjáért felel.
7) Az SPB a portfóliókezelési tevékenysége során sem tőke-, sem pedig hozamgaranciát nem vállal. AZ SPB a portfóliókezelési tevékenysége keretében sem a tőke megóvására (tőkevédelem), sem a hozamra vonatkozóan (hozamvédelem) nem tesz ígéretet.
8) Az SPB a portfóliókezelési tevékenysége során - ha az Ügyfél a jelen szerződés III. sz. mellékletében kifejezetten eltérően nem rendelkezik - az Ügyfél javára kezelt portfólió terhére nem szerezhet
a) saját maga által forgalomba hozott pénzügyi eszközt,
b) kapcsolt vállalkozása által forgalomba hozott pénzügyi eszközt, ide nem értve a szabályozott piacra bevezetett és a multilaterális kereskedési rendszerben kereskedés tárgyát képező értékpapírt, és
c) a Tpt. szerinti nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettséget eredményező befolyást.
9) Az SPB portfóliókezelési tevékenysége keretében az Ügyfél javára kezelt portfólió terhére nem köthet ügyletet szabályozott piacra be nem vezetett vagy multilaterális kereskedési rendszerben történő kereskedés tárgyát nem képező értékpapírra olyan személlyel vagy szervezettel, amelyben az SPB minősített befolyással rendelkezik, vagy amely az SPB-ben minősített befolyással rendelkezik.
10) Ha az SPB a portfóliókezelési tevékenysége keretében az Ügyfél javára olyan pénzügyi eszközt szerez, amely tekintetében jogszabály bejelentési vagy közzétételi kötelezettséget ír elő, azt az SPB teljesíti.
11) Ügyfél a portfolió kezelésére – az SPB-vel közösen kialakított befektetési politika és irányelvek által meghatározott kereten túl – semmiféle befektetési elvet nem határozhat meg. Az Ügyfél a konkrét portfoliókezelési tevékenységgel kapcsolatban egyes szerződések megkötésére az SPB-nek utasítást nem adhat.
12) Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés II. sz. mellékletét képező befektetési politikát írásos közös megegyezéssel jogosultak módosítani. Amennyiben az SPB a befektetési politika módosítására jogszabályváltozásnak való megfelelés érdekében tesz javaslatot, ezt jelezni köteles és ilyen esetben, ha az Ügyfél - kifejezetten - nem fogadja el a javasolt módosítást, úgy az SPB jogosult a szerződést a módosítás elfogadására nyitva álló határidő elteltét követően azonnali hatállyal felmondani.
13) A Felek rögzítik, hogy amennyiben a befektetési politika módosítására nem jogszabályváltozás folytán kerül sor, úgy a rögzített befektetési politika módosítása mindkét fél írásos megegyezése alapján, legalább 15 napos határidővel, minden negyedév első napjával történhet.
14) A befektetési politika módosítására vonatkozó, jelen szerződés IV/12) és 13) pontjában meghatározott rendelkezéseket Ügyfél kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja.
15) Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésből eredő minden tényről, körülményről, illetve az azokban beálló változásokról haladéktalanul értesítik egymást.
16) A Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés szerinti határidőket akkor tekintik teljesítettnek, ha az adott jognyilatkozat, értesítés legkésőbb a határidő utolsó napján, illetve a határnapon a másik félhez igazolhatóan megérkezik. E rendelkezés az Üzletszabályzat 9.1. pontjában meghatározott kézbesítési vélelem alkalmazhatóságát nem zárja ki és nem korlátozza.
17) AZ SPB portfoliókezelési tevékenysége megkezdésének Ügyfél által teljesítendő előfeltételei a következők: számlaszerződés megkötése; megfelelési és alkalmassági teszt kitöltése; jelen szerződés megkötése, ideértve annak mellékleteinek kölcsönös elfogadását; a portfolió nyitó értékének tényleges rendelkezésre bocsátása (az SPB-hez történő beérkezése).
18) Az SPB óvadéki joga a számlaszerződés vonatkozó rendelkezései szerint a portfoliókezeléssel érintett vagyonra kiterjed.
V. Eszköznyilvántartás, jelentési kötelezettségek, elszámolások
1) Az SPB az Ügyfél befektetett eszközeinek összetételéről, értékéről, realizált és várható hozamáról a saját vagyonától és könyveitől jól elkülönített módon vezet nyilvántartást.
2) A portfólió értékelése és az azon elért teljesítmény (hozam) mérése a portfólióban lévő befektetési eszközök I. számú mellékletben rögzített eszközérték-számítási szabályai szerint történik, amely rendelkezik a portfólió értékelésének gyakoriságáról és módszereiről. Amennyiben Felek meghatároznak olyan referenciaértéket, amelyhez képest az Ügyfél portfóliójában lévő pénzügyi eszköz hozama meghatározásra kerül, úgy ezt a referenciaértéket (annak meghatározását) Felek a jelen szerződés I. számú mellékletében írásban rögzítik.
3) Az SPB havonta jelentést, egyben elszámolást (havi elszámolást) készít a tárgyhónap utolsó napjára vonatkozóan, és azt a tárgyhónapot követő hónap 10. munkanapjáig köteles az Ügyfél számára írásban vagy más tartós adathordozón megküldeni. Amennyiben a jelen szerződés megkötésének és megszűnésének időpontja hónapot eredményez, úgy a hozam
kiszámítása arányosítással történik az 1. és a 2. számú mellékletben rögzítettek szerint.. A havi jelentés tartalmazza a Bszt. 68.-69. §§-ában meghatározottakat, ideértve a portfólió záró eszközértékét, az elért hozamot, az esedékes díjak kalkulációját, valamint a portfóliókezelési tevékenységről készített írásos értékelést. A havi jelentést és elszámolást az SPB díjmentesen bocsátja az Ügyfél rendelkezésére.
4) A felek kifejezetten rögzítik, hogy az elszámolás, eltérő megállapodás hiányában, forintban (HUF) történik. Amennyiben Xxxxx az elszámolás pénzneméről eltérően állapodnak meg, ezen megállapodásukat a jelen szerződés I. számú mellékletében írásban rögzítik; ilyen esetben az SPB tájékoztatást ad az egyes devizák vagy valuták megnevezéséről, az alkalmazott átváltási árfolyamról és az átváltás költségeiről, ha a jelen szerződés VIII. 2. szerinti teljes árat vagy annak egy részét külföldi valutában vagy devizában kell megfizetni.
5) Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél úgy rendelkezik, hogy a rendszeres havi jelentés keretében kapjon tájékoztatást a portfóliókezelési tevékenység keretében végrehajtott ügyletekről.
6) Amennyiben külön írásbeli nyilatkozatában az Ügyfél úgy rendelkezik, hogy a portfóliókezelési tevékenység keretében végrehajtott ügyletekről ügyletenként kér tájékoztatást, az SPB legkésőbb az ügylet végrehajtásának napját követő első kereskedési napon, vagy ha a megbízást az SPB harmadik személy közreműködésével hajtotta végre, e harmadik személy igazolásának kézhezvételét követő kereskedési napon köteles megadni a portfólióval kapcsolatban igényelt információkat, tájékoztatást a Bszt. 68.§ (4) szerint. Ennek díja alkalmanként a jelen szerződés 3. sz. mellékletében meghatározott összeg. Ügyletenként történő tájékoztatás kérése esetében az SPB a rendszeres jelentést a Bszt. 68.§ (6) szerinti időközökben készíti el és bocsátja az Ügyfél rendelkezésére.
7) Az SPB az Ügyfél fenti, jelen szerződésben foglalt vagy külön rendelkezésétől függetlenül, legkésőbb a veszteséget eredményező feltételes kötelezettségvállalással járó nyitott pozíciót eredményező ügylet végrehajtásának napját követő kereskedési napon tájékoztatja az ügyfelet, ha az ügyfél által realizált veszteség eredményeként a portfólió értéke a jelen szerződés III. sz. mellékletében meghatározott érték alá csökken.
8) Amennyiben az Ügyfél a havi jelentés illetve az annak keretében megadott elszámolás, egyéb elszámolások, nyilatkozatok – az Üzletszabályzatban szabályozott módon történő – kézbesítésétől számított 8 napon belül nem emel kifogást, a dokumentumokban foglaltakat az SPB jogosult az Ügyfél által elfogadottnak tekinteni, és azokkal kapcsolatban a továbbiakban vitának nincs helye. A megkeresés elmulasztásából eredő valamennyi kár az Ügyfelet terheli.
VI. Be-és kifizetések az Ügyfél kezdeményezéséből
1) Az Ügyfél jogosult az SPB-re bízott vagyon terhére rendkívüli kifizetést elrendelni. Az Ügyfél - amennyiben az SPB-t utasítja, hogy rendkívüli kifizetést teljesítsen - köteles azok várható mértékéről és időpontjáról, a befektetések gyors és hatékony felszabadítása, valamint a kényszerlikvidáció során felmerülő elmaradt haszon csökkentése érdekében haladéktalanul értesíteni az SPB-t. Az Ügyfél köteles írásban rendelkezni arról, hogy a portfolió elemeit pénz formájában kívánja átvenni vagy a portfolió-kezelés eredményeképpen meglévő értékpapírokra tart igényt, és megjelölni azt a számlát, amelyre pénzfizetés esetén az utalást, azt a számlát, amelyre értékpapírok esetén a transzfert teljesíteni kell. Ezen értesítés hiányában az SPB a portfoliót alkotó értékpapírokat bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. A kiutalt eszközök a kifizetést (transzfert) követő első munkanaptól nem számítanak be az SPB által kezelt vagyon átlagosan lekötött tőkeértékébe.
2) Az Ügyfél jogosult az alább meghatározott korlátozásokkal a portfólióba eseti befizetéseket eszközölni, amelyet a jóváírást követő első munkanaptól kell beszámítani a Portfoliókezelő által kezelt vagyon átlagosan lekötött tőkeértékébe. Az Ügyfél az eseti befizetések esetén – amennyiben az eseti befizetést átutalással teljesíti - az átutalást megelőző munkanapon az átutalás összegét írásban (telefaxon) közli az SPB-vel. Az Ügyfél a meghatározott pénzösszeg átadást teljesítheti úgy, hogy a pénzösszeget az SPB pénztárába közvetlenül befizeti.
3) Az Ügyfél az eseti befizetéseket teljesítheti az SPB által elfogadott és megfelelőnek ítélt értékpapírok transzferálásával is. Az SPB azokról az értékpapírokról, amelyeket portfoliókezelésre átvesz, tájékoztatja az Ügyfelet. Ilyen esetben az Ügyfél szavatol az SPB-vel szemben az átadott értékpapírok érvényességéért, teljességéért, azért, hogy az értékpapírok az Ügyfél tulajdonát képezik, valamint azok per-, teher- és igénymentességéért.
4) Az Ügyfél a kezelési időszak végén jogosult dönteni arról, hogy a portfolió elért nettó - portfoliókezelési díj, sikerdíj és egyéb költségek kifizetése utáni fennmaradó - hozama tőkésítésre vagy pedig kifizetésre kerüljön és erről 8 napon belül, írásban köteles tájékoztatni az SPB-t. A megjelölt határidőn belüli értesítés hiányában az SPB a hozamot tőkésíti. Az elért hozam tőkésítése esetén a teljes hozam hozzáadódik a portfolió értékéhez.
5) Amennyiben az Ügyfél a portfoliókezeléssel érintett vagyon részét képező eszközöket kíván megterhelni, vagy azokkal egyéb módon rendelkezni kíván, köteles az eszközök portfoliókezelésből történő kiutalását kezdeményezni, a VI. 1. pont rendelkezései szerint.
6) Amennyiben az Ügyfél a jelen szerződés VI. pontjában előírt kötelezettségeit nem teljesíti, az ennek elmulasztásából eredő károkért – ideértve az elmaradt hasznokat is – az SPB felelősséget nem vállal.
VII. A portfóliókezeléssel érintett vagyon
1) A portfoliókezelés induló értéke a jelen szerződés megkötésekor az Ügyfél által az SPB részére a portfóliókezelés céljából átadott vagyon. A portfólió nyitó értékét és induló összetételét Felek a jelen szerződés I. sz. mellékletében rögzítik.
2) A jelen szerződés hatálya alatt az Ügyfél portfóliójába a jelen szerződés II. számú mellékletében meghatározott
pénzügyi eszközök kerülhetnek.
VIII. Díjak és költségek
1) A jelen szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítéséért az SPB-t, a jelen szerződés III. számú mellékletben meghatározott díjazás, illetve költség illeti meg.
2) A III. számú mellékletben foglalt díjak, költségek összege megegyezik a Bszt. 43.§ (9) bekezdésének a) pontja szerinti teljes árral. Az Ügyfél kijelenti, hogy a III. sz. mellékletről és az abban hivatkozottak szerinti díjmértékekről és költségekről a jelen szerződés megkötését megelőzően teljes körűen tájékozódott, azt elfogadja.
3) Az SPB jogosult az elszámolás és a kiszámított díj mértékét elfogadottnak tekinteni, amennyiben az Ügyfél az elszámolás kézbesítésétől számított 8 munkanapon belül nem emel kifogást ellene.
4) Az SPB felhívja az Ügyfél figyelmét arra, hogy a szerződésben meghatározott pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet kapcsán olyan költség, illetve adófizetési kötelezettség keletkezhet, amely megfizetése nem az SPB-n keresztül történik. Az Ügyfélre vonatkozó adózási szabályoknak való megfelelés minden esetben kizárólag az Ügyfél felelőssége.
5) Valamennyi díj és költség elszámolása a jelen szerződés I/1. pontjában meghatározott számlaszerződés alapján vezetett ügyfélszámla terhelésével történik. Amennyiben az ügyfélszámlán a díj, költség összege nem áll rendelkezésre, az SPB jogosult a portfóliót az esedékes díj, költség összegének megfelelő részben csökkenteni. Fizetési késedelem esetén az SPB jogosult továbbá külön fizetési felszólítást kibocsátani, az Ügyfél köteles tartozását a fizetési felszólításban rögzítettek szerint, befizetéssel rendezni. Jelen szerződés megszűnésekor valamennyi díj, az egyébkénti esedékességtől függetlenül elszámolásra kerül.
6) A díjak megfizetésére egyebekben az SPB Üzletszabályzatának és a jelen szerződés I/1. pontjában meghatározott számlaszerződés vonatkozó rendelkezései irányadók.
IX. Titoktartás
1) A Felek kijelentik, hogy mindazon információkat, amelyek az Ügyfélre, az SPB-re, a portfólióra, a jelen szerződés tartalmára, valamint a portfóliókezelési tevékenység során létrejött ügyletekre és egyéb műveletekre, a befektetési irányelvekre vonatkoznak, a Felek üzleti és értékpapír titokként kezelik.
2) Üzleti titok fogalma alatt a Felek a Ptk. 2:47. § (1) bekezdésében meghatározott fogalmat értik.
3) Az SPB-t a titoktartási kötelezettség a rá irányadó szabályok szerint, különösen az SPB Üzletszabályzata és a Bszt. vonatkozó rendelkezései szerint terheli.
X. A szerződés hatálya, megszűnése és módosítása
1) A jelen szerződés az aláírás napjával lép hatályba és a tárgyév decemberének 31. napjáig tart azzal, hogy amennyiben legkésőbb a hatály utolsó napját megelőző 30. napon szerződő Xxxxx egyike sem jelzi igazolható módon a másik Fél felé a szerződés felmondásának szándékát, az alkalmanként egy éves időtartamra a Xxxxx minden további nyilatkozata nélkül meghosszabbodik.
2) Felek kikötik, hogy amennyiben a jelen szerződés I./1. pontjában meghatározott számlaszerződés bármely okból megszűnik, a jelen szerződés hatályát veszti.
3) A szerződés egyes pontjai – ide nem értve a befektetési politika negyedévenkénti változtatásának jogát – az éves elszámolás alkalmával felülvizsgálatra kerülhetnek és kölcsönös megegyezéssel, kizárólag írásban módosíthatók.
4) A szerződést bármelyik fél felmondhatja két hónapos felmondási idővel negyedév végére. A felmondást írásban kell a másik féllel közölni. A felmondó Xxxxx indoklási kötelezettség nem terheli.
5) Az Ügyfél felmondása esetén köteles az SPB-nek megfizetni mindazon díjakat, amelyek a szerződés lejártáig esedékessé válnának. A felmondás közlésétől számított egy hónapon belül az Ügyfél köteles rendelkezni arról, hogy az SPB által kezelt vagyont készpénzben, vagy a befektetés eredményeképpen meglévő értékpapírok formájában veszi át. Amennyiben a fenti határidőn belül ellenkező rendelkezés nem érkezik az Ügyfél részéről, úgy az SPB az Ügyfél részére a befektetések eredményeképpen a felmondás hatálybalépésének időpontjában meglévő értékpapírokat bocsátja rendelkezésre. Amennyiben az Ügyfél a készpénzben történő vagyonátadást választja, úgy az SPB köteles a felmondási idő alatt az értékpapírok értékesítését megkísérelni. Ha az adott időtartam lejárta előtt 15 nappal a portfolióban még vannak értékpapírok, úgy erről az SPB köteles haladéktalanul az Ügyfelet értesíteni. Letétkezelő igénybevételekor felmondás esetén az SPB köteles a szerződés megszűnéséről a letétkezelőt értesíteni.
6) Az értékpapírok folyamatos értékesítéséből származó összegeket az Ügyfél számlájára az SPB haladéktalanul köteles átutalni. A felmondási idő lejárta után, vagy ha a vagyon átadására korábban került sor, akkor a vagyon átadásával egyidejűleg a felek elszámolnak egymással.
7) A rendes felmondás szabályait kell alkalmazni a szerződésnek a közös megegyezéssel történő megszüntetésének esetére is.
8) Az Ügyfél az SPB-hez intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozattal, rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondhatja a jelen szerződést, amennyiben az SPB Üzletszabályzatában hivatkozott MNB engedélyét visszavonják, vagy amennyiben az SPB elleni felszámolási vagy csődeljárást a bíróság jogerős végzésben közzéteszi. Rendkívüli felmondás esetén az SPB köteles a rendelkezésre álló eszközöket az Ügyfél által írásban kijelölt számlára transzferálni. Ebben az esetben az SPB az Ügyfélnek a vagyont a meglévő eszközök formájában adja át, aki az átadás napján érvényes értékek szerint köteles azokat átvenni.
9) Az SPB az Ügyfélhez intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozattal, rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondhatja a jelen szerződést, amennyiben az jelen szerződésben, vagy az SPB mindenkor hatályos Üzletszabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban foglalt lényeges kötelességeit súlyosan megszegi. Felek az Ügyfél lényeges kötelességének súlyos megszegéseként értékelik – különösen, de nem kizárólagosan az alábbi eseteket:
- amennyiben az Ügyfél a jelen szerződésben vállalt eszközszolgáltatási, illetőleg díjfizetési kötelezettségének az abban meghatározott határidőn belül nem tesz eleget és azt az SPB írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított 8 napon belül sem teljesíti,
- amennyiben az Ügyfél az SPB által megkövetelt nyilatkozatokat, dokumentumokat nem készíti el, avagy nem bocsátja az SPB rendelkezésére a jelen szerződésben meghatározott határidőn belül, s azt az SPB felhívásának kézhezvételétől számított 8 napon belül sem pótolja,
- amennyiben az Ügyfél Pmt., vagy a Bszt., illetve egyéb, a gazdálkodás szabályait megsértő magatartásából fakadó felelősségét illetékes szerv jogerősen megállapítja,
- amennyiben nem természetes személy Ügyfél felszámolását jogerős bírósági határozat elrendeli,
- amennyiben az Ügyfél a jelen szerződés IV. sz. mellékletében meghatározott kapcsolattartásra kijelölt személyen keresztül nem érhető el, vagy jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségeinek az arra nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően az SPB részéről érkezett felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül sem tesz eleget;
- a titoktartási kötelezettség megszegése.
10) Az SPB rendkívüli felmondása esetén – amennyiben azt illetékes szerv, vagy nyomozóhatóság jogerős döntése nem tiltja – köteles a rendelkezésre álló eszközöket az Ügyfél által írásban kijelölt számlára transzferálni. Ebben az esetben az SPB az Ügyfélnek a vagyont a meglévő eszközök formájában adja át, aki az átadás napján érvényes értékek szerint köteles azokat átvenni.
XI. Vegyes és záró rendelkezések
1) A Felek a jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal.
2) A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok – különösen a Ptk., a Tpt., a Bszt. és a Pmt. –, továbbá a Számlaszerződés és az SPB hatályos Üzletszabályzata az irányadóak.
3) Jelen szerződésben foglaltakat az Ügyfél megértette és magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés aláírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri.
4) Jelen szerződés, annak mellékletei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, hatályát veszti a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, jognyilatkozata a jelen szerződés tárgyában.
Budapest, …………………………..
SPB Befektetési Zrt.
.................................................. ..............................................................
Ügyfél SPB Befektetési Zrt.
Mellékletek:
I. számú melléklet A portfóliókezelésbe átadott eszközök és azok értékelése
II. számú melléklet Befektetési politika
III. számú melléklet Kockázatfeltáró nyilatkozat
IV. számú melléklet Portfolióérték meghatározásának szabályai
V. számú melléklet Díjazás, költségek
VI. számú melléklet Kapcsolattartás szabályai
I. számú melléklet
Budapest,
..............................................
Ügyfél
................................................
SPB Befektetési Zrt.
A kezelésre átadott eszközök értékelése
Ügyfél által átadott eszköz megnevezése | Mennyisége | Eszköz értéke (Ft) | Értékelés napja |
II. számú melléklet Befektetési politika
A Felek az alábbi befektetési politikában állapodnak meg:
1.A portfolió megoszlása egyes deviza nemek között:
………………..% HUF
………………..% EUR
………………..% USD
………………..% GBP
………………..% …….
2.A portfolió ……%-át kötvények/kötvényalapok képezik.
I. Hazai Állam/vállalti kötvények::
Elnevezés Kockázati megoszlás (%)
II. Külföldi Állam/vállalati kötvények:
Elnevezés Kockázati megoszlás (%)
III. Kötvényalapok:
Elnevezés Kockázati megoszlás (%)
3.A portfolió …… % -a kockázatosabb tőkepiaci instrumentumokba kerül befektetésre. Ezek az instrumentumok az alábbiak lehetnek:
I. Tőzsdei ügyletek a BÉT-en:
Elnevezés | Kockázati megoszlás (%) |
II. Tőzsdei ügyletek egyéb elismert tőzsdén:
Elnevezés | Kockázati megoszlás (%) |
III. Tőzsdéken kívüli ügyletek, részvény alapok, vegyes alapok:
Elnevezés | Kockázati megoszlás (%) |
Xxxxxx által megjelölt egyedi irányelvek, korlátozások leírása (pl.: nyitott pozíciók maximális mértéke):
..........................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................
..
A fenti Befektetési Politikát a Xxxxx jóváhagyták, azt gazdasági megfontolásaik eredményével egyezőnek tartják és alkalmazását önmagukra kötelezőnek tekintik.
Budapest,
.............................................. ................................................
Ügyfél SPB Befektetési Zrt.
III. számú melléklet Kockázatfeltáró nyilatkozat
Xxxxxxxxx ..................................... Ügyfél a portfoliókezelésre irányuló szerződéssel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot teszem.
Tudomással bírok arról, hogy a portfoliókezelés során a portfolió kockázata az abban szereplő eszközök diverzifikációjával csökkenthető, tekintettel azonban a ki nem zárható szisztematikus (nem diverzifikálható) kockázatra, pozícióimat veszteséggel is zárhatom, mely elérheti vagy kiemelkedően kedvezőtlen piaci mozgások esetén meg is haladhatja a portfóliókezelésbe adott pénzügyi eszközök értékét.
Kijelentem, hogy tudomással bírok arról, hogy a portfóliókezelés eredményét, tehát az abból származó veszteséget és nyereséget közvetlenül én viselem, azt az SPB -re nem háríthatom át.
Kijelentem továbbá, hogy kifejezett erre irányuló, írásbeli nyilatkozat hiányában az SPB a portfóliókezelés eredményességére vonatkozó kötelmet nem vállal, tehát tőke- vagy hozamvédelmet nem ígér, illetve tőke- vagy hozamgaranciát nem biztosít.
Kijelentem, hogy az SPB kifejezetten felhívta a figyelmemet arra, hogy a származékos ügyletek kiemelkedően magas kockázattal bírnak. Ilyen ügyletek kötésénél reális lehetőségként kell számolni a veszteség kockázatával. Tudomásul vettem továbbá, hogy a származékos tőzsdei, illetve tőzsdén kívüli ügyleteknél a tőkeáttétel alapján a termék ára az egyes piaci eseményekre a tőkeáttétel mértékétől függően, nagyobb mértékben reagál, eszerint a veszteség és a nyereség mértéke az alapul szolgáló termék árában bekövetkező elmozdulás többszöröse is lehet.
Tudomással bírok arról, hogy jelen kockázatfeltárás nem teljes körű, az itt vázolt eseteken kívül a piac sajátosságaiból és a gazdasági eseményekből kifolyólag számolni kell előre nem látható kockázatokkal is.
Jelen nyilatkozatom aláírásával igazolom, hogy azt megértettem, az SPB-vel megkötött szerződésem ennek ismeretében és tudatában kötöttem.
Budapest,
.............................................. ................................................
Ügyfél SPB Befektetési Zrt.
IV. számú melléklet Portfolióérték meghatározása
Az SPB köteles gondoskodni az Ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok és más eszközök folyamatos értékeléséről az eszközérték-számítás szabályainak megfelelően. Az értékelést havonta el kell készíteni.
Az SPB az eszközértéket forintban, az Ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok értékének, valamint pénz- és egyéb eszközeinek összegeként az alábbi módon határozza meg.
1. Lekötött betét: a lekötött betéteknél a betét összege a fordulónapi záró állományértéke.
2. Hazai államkötvények, diszkont kincstárjegyek
❖ A Magyar Állam által belföldön kibocsátott állampapírokat az adott időpontra vonatkozó Bloomberg, Reuters vagy egyéb elismert adatszolgáltató záróárai alapján kell értékelni.
3. Részvények értékelése
❖ A tőzsdére bevezetett részvényeket a fordulónapi tőzsdei záróárfolyam szerint kell értékelni.
❖ Ha az adott napon nem történik üzletkötés, akkor a legutolsó záróárfolyamot kell használni, ha ez az árfolyam a fordulónaphoz képest 30 napnál nem régebbi.
❖ Ha a tőzsdére bevezetett részvényeknek nincsen 30 napnál nem régebbi árfolyama, akkor a tőzsdén kívüli kereskedelem szerinti regisztrált és a BÉT hivatalos lapjában közzétett záróárfolyam alapján is meghatározható az eszköz értékelési árfolyama, ha az nem régebbi 30 napnál. Ugyanezen módszert kell alkalmazni a tőzsdére be nem vezetett, de elismert értékpapírpiacon forgalmazott részvényekre.
❖ Ha egyik módszer sem alkalmazható, akkor függetlenül annak régiségétől, az utolsó tőzsdei, ennek hiányában tőzsdén kívüli árfolyam, illetve a beszerzési ár közül az alacsonyabbat kell figyelembe venni.
4. A befektetési jegyek értékelése
❖ A nyíltvégű befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyeket az alapkezelő által közzétett legutolsó egy jegyre jutó nettó eszközértéken kell figyelembe venni.
❖ Zárt végű befektetési alap által kibocsátott befektetési jegy esetében az utolsó tőzsdei átlagárfolyam és az utolsó nyilvánosságra hozott nettó eszközérték közül az alacsonyabbat kell figyelembe venni.
❖ Ingatlanalapok esetében a zárt végű befektetési alapokra érvényes eljárást kell alkalmazni.
5. Jelzáloglevél: a jelzáloglevelet a kötvényekhez hasonlóan, a 2. pont szerint kell értékelni.
6. Egyéb hazai értékpapírok
Azokat a forintban denominált értékpapírokat, amelyek nem felelnek meg a fenti pontoknak, vagyis nem rendelkeznek hivatalosan közzétett piaci (tőzsdei, kibocsátói vagy árjegyzői) árfolyammal, a beszerzési értéken kell értékelni. Amennyiben a beszerzés óta tőketörlesztés történt, abban az esetben a beszerzési értéket csökkenteni kell a törlesztett összeggel.
7. Külföldi befektetések értékelése
A külföldi devizában denominált kötvények értékét az utolsó ismert záróárfolyamon, az MNB által közzétett deviza- átlagárfolyamon kell értékelni.
A külföldi devizában denominált részvényeket az utolsó ismert záróárfolyamon kell értékelni, az MNB által közzétett deviza-átlagárfolyamon.
A külföldi devizában denominált befektetési jegyeket az utolsó közzétett nettó eszközértéken kell értékelni, az MNB által közzétett deviza-átlagárfolyamon.
Amennyiben az adott devizára nem áll rendelkezésre MNB árfolyam, akkor azt az MNB EUR/HUF árfolyamból és az adott ország jegybankja által meghatározott EUR keresztárfolyamból kell kiszámítani.
A devizában denominált tőzsdei határidős ügyleteket tőzsdei elszámoló áron kell naponta értékelni, az MNB által közzétett deviza-átlagárfolyamon.
Azokat a devizában denominált értékpapírokat, amelyek nem felelnek meg a fenti pontoknak, vagyis nem rendelkeznek hivatalosan közzétett piaci (tőzsdei, kibocsátói vagy árjegyzői) árfolyammal, a beszerzési értéken, az MNB által közzétett deviza-átlagárfolyamon kell értékelni.
V. számú melléklet
Az SPB díjazása és a felmerülő költségek
Az SPB által a portfolió-kezelési tevékenysége keretében megállapított díj elemei:
• a portfoliókezelés negyedéves díja
• a sikerdíj,
az alábbi tartalommal.
1. A portfoliókezelés negyedéves díja
A fizetendő negyedéves portfoliókezelési díj 0,25 %. A díj minden negyedév elején, a fordulónapi lekötött tőke alapján kerül kiszámolásra és levonásra.
2. A sikerdíj
Az SPB ösztönzése érdekében az elért hozamból az SPB a következőképpen részesedik. Első lépésben meghatározásra kerül az Ügyfél és az SPB által közösen elfogadott BENCHMARK. Második lépésben meghatározásra kerül a portfoliókezelés körébe bevont vagyonon elért hozam éves szinten. Amennyiben az eseti portfolió-értékelés és annak Ügyfél általi elfogadása során a Felek közösen eltérő mértéket nem határoznak meg, úgy a benchmark …….%/év (……. alapon). Amennyiben az eseti portfolió-értékelés és annak Ügyfél általi elfogadása során a Xxxxx közösen eltérő mértéket nem határoznak meg, úgy a sikerdíj mértéke a közösen meghatározott BENCHMARK-ot meghaladó hozam …….%-a. A sikerdíj a naptári év végén esedékes.
A sikerdíj a naptári év, illetve a kezelési időszak végén esedékes.
Az SPB az Ügyfél javára megkötött üzletek után az alábbi költségeket számolhatja el.
- a mindenkori Díjtáblázatnak megfelelő számlavezetési költség
- a mindenkori Díjtáblázatnak megfelelő tranzakciós díjak
- a mindenkori Díjtáblázatnak megfelelő értékpapír transzfer díj,
- a mindenkori Díjtáblázatnak megfelelő készpénzfelvételi és utalási díj
- a rendkívüli információ-szolgáltatás költsége
Az SPB a portfolió kezelésével kapcsolatosan egyéb költségeket nem számolhat el.
A sikerdíj megállapítása:
Jelölések:
T= átlagos lekötött tőke
bi = az i-edik tőkebefizetés óta eltelt napok száma ki = az i-edik tőkekifizetés óta eltelt napok száma n =a időszak eleje óta eltelt napok száma
P = a portfolió értéke a hozamszámítás napján
Po = az induló vagyon
B = tőkebefizetés
K = tőkekivonás
Vl = likvidációs veszteség
h = a portfolió hozama éves szinten
s = sikerhozam éves szinten
T = Po +
∑ B∗bi − ∑( K + Vl)∗ki n
P − (Po + ∑ B − ∑ K − ∑Vl)
h = T
s = (h − dkjátlaghozam)∗0,2
VI. Kapcsolattartás szabályai
1. Jelen szerződés teljesítése során a kapcsolattartó személyek:
Az Ügyfél részéről:
1.1.2
Név:
Cím: Szigsz.: Tel: Fax: Email:
Az SPB részéről:
1.1.3
Név:
Cím: Szigsz.: Tel: Fax:
E-Mail:
2. Kapcsolattartás módja, nyelve:
Kapcsolattartás módja: a Számlaszerződésben illetve az SPB Üzletszabályzatában foglaltak szerint. Kapcsolattartás nyelve: magyar
Kapcsolattartásra kijelölt időtartam: 9:00-17:00, nyitvatartási időben