Befektetési politika mintaszakaszok

Befektetési politika. Az SPB-re mint portfóliókezelőre irányadó, az Ügyfél által a megfelelő tájékozódási és tájékoztatási kötelezettség teljesítését követően meghatározott, illetve általa kiválasztott és a jelen szerződésre irányadó befektetési politikát a jelen szerződés II. sz. melléklete tartalmazza. Az Ügyfél kijelenti és szavatolja továbbá, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező portfólió kezelésére vonatkozóan az Ügyfél jogállására, tevékenységére vagy a kezelésbe átadott portfólióra vonatkozóan jogi szabályozásnak az Ügyfél által kiválasztott befektetési politika mindenben megfelel, az ennek megsértéséből eredő minden következmény az Ügyfelet terheli. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB részletesen megismertette vele a portfóliókezelés kockázatait, valamint minden további - adott időben - általa alkalmazott befektetési politikát, rámutatva, hogy mely befektetési politika alapul kockázatos, és mely befektetési politika alapul kevésbé kockázatos portfóliókezelési irányelveken, ily módon mely típus választása esetén számolhat az Ügyfél nagyobb kockázattal, és mely típus választása esetén kisebb a kockázat. Az előbbiek ismeretében az Ügyfél kijelenti, hogy kifejezetten a jelen szerződés II. számú mellékletében megjelölt befektetési politika alkalmazását kéri az SPB-től. Az Ügyfél jelen szerződés és az annak II. számú mellékletének aláírásával nyilatkozik, hogy a portfóliókezelési tevékenység kockázatait ismeri, azok ismeretében köti meg a jelen szerződést. Az Ügyfél e körben tudomásul veszi és elfogadja azt is, hogy a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli hozamok tekintetében, a múltbeli adatokból és információkból nem lehetséges a jövőbeli hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. A jelen szerződés II. sz. melléklete rögzíti a portfólió kezelése során érvényesülő célkitűzéseket és az SPB mérlegelése során szerepet játszó kockázati szintet. A Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés II. sz. mellékletét képező befektetési politikát írásos közös megegyezéssel jogosultak módosítani. Amennyiben az SPB a befektetési politika módosítására jogszabályváltozásnak való megfelelés érdekében tesz javaslatot, ezt jelezni köteles és ilyen esetben, ha az Ügyfél - kifejezetten - nem fogadja el a javasolt módosítást, úgy az SPB jogosult a szerződést a módosítás elfogadására nyitva álló határidő elteltét követően azonnali hatállyal felmondani. Az SPB a rábízott vagyon terhére összeállított portfólió kialakításánál a jelen szerz...
Befektetési politika. A Felek az alábbi befektetési politikában állapodnak meg: Jellemzők Cél allokáció Limit korlátok (%) Benchmark Benchmark súly
Befektetési politika. Megbízott Xxxxx szerződésre irányadó befektetési politikáját a jelen Szerződéssel egységes szerkezetet és közös okiratot alkotó 1. sz. elválaszthatatlan melléklet tartalmazza, melyet a Felek a Jelen szerződéssel egységes szerkezetben írnak alá elfogadásuk jeléül. Megbízó a jelen – melléklettel egységes szerkezetű – Szerződés aláírásával kifejezetten kijelenti, hogy e Szerződés megkötését megelőzően Megbízott befektetési politikáját részletesen tanulmányozta, annak tartalmát megértette és elfogadja – ez alapján köti meg a jelen Szerződést.
Befektetési politika. A biztosító a hozamszint stabilizálása, növelése és a befektetésre kerülő tőke maximális biztonságának megteremtése érdekében az egyes eszközalapok kezelését külső szakmai vagyonkezelőre (a továbbiakban: Portfoliókezelő) bízhatja. A Portfoliókezelő személyét, tevékenységét a biztosító – ügyfeleinek érdekvédelme miatt – ellenőrzi, szükséges esetben ügyfelei külön értesítése nélkül megváltoztathatja. A Portfoliókezelő feladata a napi árfolyam- meghatározáshoz szükséges napi eszközértékek biztosító felé történő hiteles és időben történő közlése. E közlés mellett a biztosító számára az egyes eszközalapokat érintő befektetési feladások nyilvántartásba vételéről, függő státuszáról, illetve megvalósulásáról, az egyes eszközalapokban meglévő pénzügyi instrumentumokat érintő változásról forgalmi napló küldése történik. Az egyes eszközalapok árfolyama – az értékelési napokon – a Portfoliókezelő által megküldött eszközértékek és forgalmi naplók, valamint a biztosítónál nyilvántartott, befektetésre feladott, de a Portfoliókezelőhöz még meg nem érkezett tételek együttes értékelése (azaz együttesen a napi eszközérték) alapján határozódik meg, és kerül közzétételre a különös feltételekben szabályozott módon. A biztosító portfoliókezelése esetén a nyilvántartás szerint kerül megállapításra az árfolyam.
Befektetési politika. A Megbízó által meghatározott befektetési politikát a Szerződés 1. sz. melléklete tartalmazza azzal, hogy a Megbízó az alábbi 4. fejezetben járul hozzá a befektetési politika jövőbeli lehetséges átalakításához és az 5. fejezetben adja hozzájárulását az ott felsorolt eszközök portfólióba való megszerzéséhez, valamint az ott szereplő ügyletek megkötéséhez.
Befektetési politika természetes személy lakossági ügyfél részére
Befektetési politika. A Felek az alábbi befektetési politikában állapodnak meg:
Befektetési politika. 1) A befektetési politika általános, minden eszközalapra vonatkozó szabályai
Befektetési politika. A biztosító az eszközalap pénzeszközeit Magyarországon, forintban, a Magyar Ál- lam, a Magyar Nemzeti Bank, önkormányzatok, kitûnõ minõsítésû pénzintézetek és vállalatok, valamint jelzálog-hitelintézetek által kibocsátott értékpapírokba fekteti. Javasolt minimális befektetési idõtáv: 1 év Kockázatok Makrogazdasági helyzet, valamint az állampapírpiaci hozamemelkedés kockázata. Garancia: nincs Referenciaindex: MAX Composite index.
Befektetési politika. Az eszközalap fix lejárattal rendelkezõ eszközalap, melynek lejárati dátuma: 2016. október 3. Az eszközalap portfólióját teljes egészében a SGA Société Générale Acceptance N.V. által kibocsátott és a Société Générale által garantált hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírokba (Equity Linked Notes) fekteti be. A hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok (Equity Linked Notes), és ezáltal az esz- közalap eszközeit forintban denominált betétekbe (biztonságos eszközök), valamint különbözõ nemzetközi részvényekbe, indexekbe és befektetési alapokba fekteti be (kockázatos eszközök). A hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok, és ezáltal az eszközalap eszközösszeté- tele az aktuális piaci viszonyok alapján folyamatosan változik. A fentiek érdekében a SGA Société Générale Acceptance N.V. létrehoz egy stra- tégiát, amin belül a következõ instrumentumokba fektethet be többek között: – kockázatmentes eszközök – részvények, befektetési alapok és egyéb kockázatos eszközök. A kockázatos eszközök az alábbi indexeket követhetik: Index neve Rövidítés Piac Hang Seng Index (HSI) Kína NSE S&P CNX Nifty Index (NSEI) India Dow Jones Industrial Average Index (DJI) USA Dow Jones EuroStoxx50 Index (STOXX50E) Európa Tokyo Stock Price Index (TOPX) Japán EPRA Europe Index (FTEPRA) Ingatlan LYXOR Gold Bullion Securities (GBS LN Equity) Arany LYXOR ETF Russia (RUS FP Equity) Oroszország ISHARES MSCI Brazil (IBZL LN Equity) Brazília LYXOR ETF Commodities CRB (CRB FP Equity) Árupiac (Olaj) A fenti indexek, alapok közül minden alkalommal négy típus kerül be azon kocká- zatos eszközök közé, melyet az alap referenciaindexként követni fog, olyan mó- don, hogy negyedévente felülvizsgálatra kerülnek ezen instrumentumok teljesítmé- nyei. Azon négy instrumentum fogja a referenciaindexet alkotni a fenti stratégiában, egyenlõ arányban, a következõ negyedév vonatkozásában, amely az elmúlt ne- gyedévben a legjobban teljesített. Szélsõségesen negatív piaci tendenciák esetén a hitelviszonyt megtestesítõ érték- papírok (Equity Linked Notes) és ezáltal az eszközalap 100%-ban kockázatmentes eszközökben is tarthatja a pénzeszközöket. Az alap indulásakor ezen kockázatos eszközök megoszlása az alábbi: 25 % Hang Seng Index 25 % NSE S&P CNX Nifty Index 25 % LYXOR ETF Russia 25 % ISHARES MSCI Brazil