TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés | |
I. Fejezet | Útmutató az ajánlat elkészítéséhez |
II. Fejezet | Nyilatkozatminták |
III. Fejezet | Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum |
IV. Fejezet | Tájékoztató a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról |
V. Fejezet | Szerződés tervezete |
VI. Fejezet | Közbeszerzési műszaki leírás |
BEVEZETÉS
A Semmelweis Egyetem „Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére” tárgyában, közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Része szerinti (uniós eljárásrend szerinti) nyílt közbeszerzési eljárást folytat le, mint ajánlatkérő.
A megfelelő ajánlat benyújtásának elősegítése érdekében a jelen közbeszerzési dokumentumokat bocsátjuk az ajánlattevők rendelkezésére.
A közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák a műszaki követelményeket (közbeszerzési műszaki leírást), a nyertes ajánlattevővel/ajánlattevőkkel aláírásra kerülő szerződés tervezetét, az ajánlat elkészítéséhez szükséges előírásokat, formai követelményeket, nyilatkozatmintákat, egységes európai közbeszerzési dokumentum mintáját, továbbá az ajánlati felhívásban – az ott lehetséges szűk terjedelemben – megadott információk, feltételek részletesebb ismertetését.
Kérjük, hogy az ajánlat összeállítását megelőzően figyelmesen tanulmányozzák át a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakat, és ajánlatukat szigorúan a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint állítsák össze, bizonytalanság esetén éljenek a közbeszerzési törvény által lehetővé tett „kiegészítő tájékoztatás” kérés lehetőségével.
Felhívjuk a figyelmüket a Kbt. 36. §-ában foglaltakra, miszerint
„Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen,
b) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlatot benyújtó ajánlattevő, illetve más részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés]”.
Bízunk abban, hogy érvényes ajánlatok kerülnek benyújtásra, biztosítva a számunkra legkedvezőbb ajánlat kiválasztásának lehetőségét.
I. FEJEZET
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
1. A közbeszerzési dokumentumok
Az ajánlat elkészítéséhez szükséges információkat/előírásokat, a benyújtás feltételeit, az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok jegyzékét, a nyilatkozatmintákat, a szerződés(ek) tervezetét és a beszerzés tárgyának leírását (közbeszerzési műszaki leírás) a közbeszerzési dokumentumok, és az annak részét képező ajánlati felhívás tartalmazza.
Az ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentumokban foglalt információkat bizalmasan kezelni. Harmadik fél részére információ kizárólag olyan mértékben adható, amely az ajánlat elkészítéséhez feltétlenül szükséges.
A közbeszerzési dokumentumok, azok egyes részei, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányai, illetve azok részei kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a dokumentumokban feltüntetett rendeltetési célnak megfelelően használhatóak fel.
Ennek teljesítéséről az ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban megadottak szerint, írásban nyilatkoznia kell.
Az ajánlattevő köteles ellenőrizni, hogy a közbeszerzési dokumentumok tartalmukban megfelelőek-e a tartalomjegyzék szerinti tartalomnak. Bármely eltérést vagy hiányt az ajánlattevőnek haladéktalanul írásban jeleznie kell. Amennyiben ezt elmulasztja, az ajánlat beadását követően már nem hivatkozhat arra, hogy bármely, a tartalomjegyzékben szereplő információ nem volt a részére elérhető.
A közbeszerzési dokumentumot ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell kérnie az ajánlattételi határidő lejártáig. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők esetén elegendő az egyik ajánlattevő részéről a dokumentumok átvétele. A dokumentumok másra nem ruházható át és nem tehető közzé. Az ajánlat összeállításának költségét az ajánlattevő viseli.
2. Az ajánlattétel költségei
A dokumentumok átvételével, az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlatkérő semmilyen módon nem tehető felelőssé vagy kötelezetté ezekkel a költségekkel kapcsolatban, az eljárás lefolytatásának eredményétől függetlenül.
3. Kiegészítő tájékoztatás
Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal.
Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani.
Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat.
Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
4. A közbeszerzési eljárás és az ajánlat nyelve
A közbeszerzési eljárás nyelve: magyar.
Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el.
Az ajánlattétel nyelve: magyar.
Idegen nyelvű dokumentum, irat benyújtása esetén, az idegen nyelvű dokumentummal együtt benyújtandó annak magyar nyelvű egyszerű fordítása is. A fordítás helyességéért az ajánlattevő felel.
Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. (Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján).
5. A benyújtandó iratok eredetisége
A benyújtandó dokumentumok az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint benyújtott nyilatkozatának kivételével - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújthatók. Eredeti példányban kell azon dokumentumokat benyújtani, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak.
6. Aláírásra jogosult személy(ek)
Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő, vagy alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén – joghatás kiváltására alkalmas módon – alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
Az aláírási jogosultság ellenőrzése érdekében ajánlattevőnek, alvállalkozónak és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát (hiteles cégaláírási nyilatkozatát) vagy aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak részét képező nyilatkozatokat aláírták (kivéve természetes személyek esetén).
Amennyiben az ajánlatot, illetve a szükséges nyilatkozatokat az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában cégjegyzésre jogosult képviselőnek felhatalmazása alapján más személy írja alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza.
Amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet olyan formában működik, ahol nem szükséges aláírási címpéldány vagy aláírás-minta készítése, úgy kérjük az aláíró fél nyilatkozatát erre vonatkozóan, valamint a kötelezettség vállalásra jogosult személy aláírásának mintáját is tartalmazó teljes bizonyítóerejű magánokirat benyújtását egyszerű másolatban.
7. Üzleti titok, az adatok nyilvánossága
A gazdasági szereplő az ajánlatban, hiánypótlásban vagy felvilágosításban, valamint a Kbt. 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
A gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen az alábbiakat: [Kbt.44.
§ (2) bek.]
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott
ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés- vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat,
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak,
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak.
A gazdasági szereplő nem tilthatja meg továbbá nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt. 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás
keretében köteles felhívni az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására.
A Kbt. 43. § (1) bekezdés d) pontja alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződést a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban – amennyiben az Adatbázisban való közzététel valamely okból nem lehetséges a saját honlapján – köteles közzétenni.
A szerződésben foglalt adatok közérdekből nyilvános adatok, azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg.
8. Az ajánlat tartalmi követelményei
Az ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania.
A közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák azokat az előírásokat, melyeket az ajánlat összeállítása és benyújtása során be kell tartani. A közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. rendelkezései az irányadóak.
Jelen közbeszerzési dokumentumok II. fejezetében megtalálhatóak azok a „bekérő” lapok és ajánlott nyilatkozat minták, valamint III. fejezetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum, amelyek segítségével az ajánlat elkészíthető. Azokon a helyeken, ahol az előírt igazolások/nyilatkozatok becsatolása szükséges, az adott irat benyújtásának szükségességét ismertető lapok találhatóak, amelyek az ajánlattétel összeállítása során kicserélhetők a szükséges dokumentumokra.
9. Az ajánlat formai követelményei
A papír alapú ajánlat formai követelményei a következők:
a) Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő, az alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén joghatás kiváltására alkalmas módon alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak, vagy olyan személy(ek)nek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
b) Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
c) Az ajánlatot roncsolásmentesen, nem bontható kötésben kell benyújtani.
„Roncsolásmentesen, nem bontható” kötésen az ajánlatkérő olyan bekötési módot ért, ami nem teszi lehetővé, hogy a benyújtott dokumentumban annak látható megsértése nélkül lapokat cseréljenek vagy pótoljanak. Ennek a követelménynek megfelel a ragasztott, könyvszerű bekötésen kívül a spirálozott kötés is, ha két lyukon spárgát vezetnek át, csomóra kötik, és a néhány cm-re levágott két szabad végét öntapadós matricával leragasztják, majd arra cégszerű aláírást tesznek oly módon, hogy az aláírás a papírlapra is áttérjen.
d) Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.
e) Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
f) Az ajánlatot az ajánlati felhívásban meghatározott számú és formátumú példányban kell beadni.
g) Az ajánlati példányon fel kell tüntetni az ajánlattevő nevét, székhelyét, továbbá a jelen eljárásban kijelölt kapcsolattartó nevét, beosztását, telefon- és faxszámát, e-mail címét.
h) A fent megjelölt kapcsolattartóval közöltek a közbeszerzési eljárás során joghatályos közlésnek minősülnek. A kapcsolattartó személynél megjelölt faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
i) Az ajánlati példányok közötti eltérés esetén az eredeti nyomtatott példány az irányadó.
10. A nyomtatott ajánlat összeállításának ajánlott menete
a) Ha minden irat elkészült, ezek sorba rendezése.
b) Az ajánlat oldalszámozása.
c) Tartalomjegyzék aktualizálása (iratok felsorolása, oldalszámok feltüntetése az egyes iratokhoz).
d) Az így véglegessé vált ajánlat CD/DVD-re történő átírása.
e) A papír alapú ajánlati példány leírt mód szerinti összefűzése/bekötése (ld. jelen pontban feljebb).
f) A papír alapú ajánlat és CD/DVD csomagolása csomagba/borítékba.
g) A csomag/boríték címzéssel történő ellátása, feltüntetve a jelen pontban meghatározott szövegeket.
h) A boríték/csomag lezárása.
11. Az ajánlat benyújtása
Az ajánlatot írásban, magyar nyelven, egy papíralapú eredeti példányban, borítólappal ellátva, oldalszámozva, cégszerűen aláírva, oldalszámos tartalomjegyzékkel ellátva, roncsolás-mentesen nem bontható kötésben, zárt csomagolásban az ajánlattételi határidő időpontjáig kell benyújtani a jelen felhívásban megadott címen.
Ajánlattevőnek továbbá a teljes ajánlatát elektronikusan is, nem módosítható, jelszó nélkül megnyitható és olvasható pdf. formátumban (nem újraírható CD-n vagy DVD-n), a beadásnak megfelelő formában (cégszerűen aláírva) csatolnia kell az ajánlatához, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy az elektronikus példány megegyezik az eredeti papíralapúval. Eltérés esetén a papír alapú az irányadó.
Továbbá kérjük, hogy az ajánlat részeként nyújtsák be elektronikus módon a „Tételes árajánlat” című táblázatot excel formátumban is.
Ajánlattevőnek az ajánlat papíralapú és elektronikus példányait egy közös borítékban kell elhelyeznie.
A nem elektronikusan benyújtott ajánlat esetében ajánlattevőnek ajánlata papír alapú eredeti és elektronikus másolati példányait a biztonságos kezelés érdekében nem átlátszó csomagban/borítékban kell elhelyezni, lezárni és az ajánlati felhívásban megjelölt helyre eljuttatni.
A borítékon/csomagon fel kell tüntetni:
- az ajánlattevő nevét és címét,
- a benyújtás címét: Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság, 1091 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00. I. em.
- a következő feliratokat: „Ajánlat – „Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”, „Ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel!”
Amennyiben a boríték/csomag nincsen lezárva és a fentieknek megfelelő jelölésekkel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért vagy idő előtti felbontásáért.
Az ajánlatot az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani, az ajánlati felhívásban megadott címre. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy az épületbe történő belépés a biztonsági szolgálat munkája következtében néhány percet igénybe vehet. A beléptetés miatti esetleges késésekért ajánlatkérő nem vállalja a felelősséget.
Az ajánlati felhívásban meghatározott helyen kívül személyesen benyújtott (pl. portaszolgálatnál, stb.) ajánlat beérkezéséért az ajánlatkérő nem vállal felelősséget.
A postai úton benyújtani kívánt ajánlat kapcsán az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatot a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 1091 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00. I. em. címre kell címezni!
Amennyiben az ajánlattevő ajánlatát postai úton vagy futárszolgálat igénybevételével nyújtja be, az ezzel járó kockázatot az ajánlattevő saját maga viseli. (Az ajánlattételi határidőt követő beérkezés, az ajánlatot tartalmazó boríték elvesztése, megsérülése, stb.) A Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be.
Az ajánlatkérő csak azt az ajánlatot tekinti az előírt határidőre beérkezettnek, amelyek az ajánlattételi határidőig, az ajánlati felhívásban is megadott, az ajánlatok benyújtásának címére megérkezik.
A fentiek értelmében az ajánlatkérő határidőn túl érkező, késedelmesen benyújtott, illetve a postai úton késedelmesen beérkező ajánlatot csak az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontja fel.
12. Tájékoztatás a Kbt. 73. § (5) bekezdés szerint
A Kbt. 73. § (5) bekezdésének megfelelően ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni:
Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi Szervének Munkavédelmi Felügyelősége | és | Munkaügyi | Szakigazgatási |
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 35. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 | |||
Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi Szervének Munkaügyi Felügyelősége 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. tel: 00-0-000-0000 fax: 00-0-000-0000 | és | Munkaügyi | Szakigazgatási |
Adózás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: x00-0-000-0000 Fax: x00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 |
Környezetvédelem:
Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 1016 Budapest, Mészáros u. 58/A-B
1364 Budapest Pf. 270.
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xx/xxxx/
Egészségvédelem:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság Cím: 1054 Budapest, Akadémia u. 3.
Központi telefonszám: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx
Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10.
Telefonszám: 06-1-795-54-78
e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
13. Az alkalmasság igazolása
Az alkalmasság igazolásával kapcsolatban Ajánlatkérő a következőkre hívja fel T. Ajánlattevők figyelmét:
„A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az ajánlattételi felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az ajánlattételi felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.”
Az ajánlattevők által az ajánlatban benyújtandó igazolások:
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, az ajánlati felhívás
III.1.3) pontja szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető – illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb – ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására.
Az e körbe tartozó, az ajánlatban esetlegesen már becsatolt igazolásokat az ajánlatkérő az ajánlatok Kbt. 69. § (2) bekezdés szerinti bírálata során figyelmen kívül hagyja, és csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevők tekintetében vonja be az
ajánlatkérő a bírálatba, amely ajánlattevőket ajánlatkérő az igazolások benyújtására kíván felhívni.
Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. [Kbt.69. § (4), (6) bekezdései]
Ha az ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan [Kbt. 69. § (7) bekezdés], bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a Kbt. 69. §
(4) bekezdés szerinti igazolásokat.
Ajánlatkérő jelen eljárásban csak műszaki, szakmai alkalmassági követelményeket ír elő.
Kiegészítés az ajánlati felhívás III.1.3) pont M1) alkalmassági követelményhez:
Az ajánlati felhívás kiegészítéseként ajánlatkérő az alkalmasság megítéléséhez szükséges részenkénti alapmennyiség 65 %-t részenként is megadja az alábbiakban:
Rész száma | Részenként referencia mennyiség |
1. | 8028 liter |
2. | 8028 liter |
3. | 5265 liter |
4. | 10 liter |
5. | 2204 liter |
6. | 85 liter |
7. | 43 liter |
8. | 46 liter |
9. | 1300 liter |
10. | 650 liter |
11. | 72 liter |
12. | 585 liter |
13. | 650 liter |
14. | 7475 liter |
15. | 98 liter |
16. | 650 liter |
17. | 84500 db |
18. | 10400 db |
19. | 156000 db |
20. | 1950 db |
21.a-b | 113776 db |
21.c | 130 liter |
22. | 1755 liter |
23. | 208 liter |
24. | 39 kg |
25. | 21125 db |
26. | 1820 liter |
27. | 293 liter |
28. | 403 liter |
29. | 130 liter |
30. | 585 liter |
31. | 260 liter |
32. | 293 liter |
33. | 4225 kg |
34. | 1300 liter |
Kiegészítés az ajánlati felhívás III.1.3) pont M2) alkalmassági követelményhez:
Az 1-22. rész(ek) esetében megajánlott termék(ek) 1-1 mintapéldányát térítésmentesen, az adott fertőtlenítőszer vizsgálatát lehetővé tevő, a közbeszerzési eljárás műszaki leírásában előírt legkisebb kiszerelési egységben és zárt borítékban/csomagolásban kell benyújtani az igazolások benyújtásakor, az igazolások benyújtásának helyén. A külső csomagoláson kérjük feltüntetni az ajánlattevő megnevezését és címét. A benyújtott mintatermék(ek)nek és az alkalmassági minimumkövetelmény igazolásában bemutatott termék(ek)nek azonosnak kell lenniük.
14. Egyéb információk
a) Az ajánlatban a Felhívásban előírtakon túlmenően a következő dokumentumokat kell csatolni:
1. Oldalszámokkal ellátott tartalomjegyzék.
2. Xxxxxxxxxx az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy változás-bejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában. Amennyiben az ajánlattevő (cég)adataiban, illetőleg az ajánlattevő nyilatkozata alapján változásbejegyzés (vagy adatváltozás) van folyamatban, abban az esetben cég esetében csatolni kell a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelmének kinyomtatott változatát, valamint a cégbíróság által a kérelem érkezéséről megküldött igazolást, nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében a nyilvántartó bíróság/költségvetési szerv/kamara/jegyző által átvett (érkeztetett) változásbejegyzési/ adatváltoztatási kérelem egyszerű másolati példányát is.
3. Amennyiben az ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, meg kell neveznie e szervezetet (vagy személyt) és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolás érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ez esetben csatolni kell továbbá az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Amennyiben az ajánlattevő az alkalmasságát önállóan igazolja, nyilatkozni köteles arról, hogy az alkalmassági feltételeknek történő megfelelése érdekében nem támaszkodik más szervezet kapacitására.
4. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 47. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltakra. A Kbt.
69. § (11) bekezdésében foglaltak alapján nem kérhető igazolás benyújtása, ha az ajánlatkérő az Európai Unió bármely tagállamában működő, – az adott tagállam által az e-Certis rendszerben igazolásra alkalmas adatbázisként feltüntetett – ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz vagy egyéb releváns információhoz. Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén az ajánlatkérő kérheti a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordításának benyújtását. A magyarországi nyilvántartások közül a hatósági nyilvántartások, valamint a külön jogszabályban nevesített nyilvántartások tekintendőek az igazolás benyújtásának kiváltására alkalmas nyilvántartásnak.
5. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. Az elektronikus és a papíralapú ajánlat eltérése esetén ajánlatkérő a papír alapon benyújtott ajánlatot tekinti irányadónak.
6. Az idegen nyelven benyújtott dokumentumok esetében csatolni kell ezen dokumentumok magyar nyelvű fordítását. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetén nem követeli meg a hiteles fordítás benyújtását, azaz a Kbt. 47. § (2) bekezdésének megfelelően az ajánlattevő általi felelős fordítás benyújtása is elfogadott.
7. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
8. Nyilatkozat bizalmas adatkezelésről, az eljárás során az ajánlattevő tudomására jutott információk megtartásáról, valamint arról, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya az eredeti nyomtatott példánnyal mindenben megegyezik.
9. Nyilatkozat a szerződéstervezet elfogadásáról, valamint a szerződésben feltüntetendő adatokról és a szerződés teljesítése során kapcsolattartó személy(ek)ről.
10. Nyilatkozat idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról (adott esetben).
11. Csatolandó ajánlattevő nyilatkozata az átláthatósági nyilatkozat megtételével kapcsolatban.
12. A Kbt. 136. § (2) bekezdése alapján a külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
13. Nyilatkozat az ajánlatában található üzleti titokról, illetve csatolja annak indokolását.
14. Valamennyi rész tekintetében csatolandó az ajánlattevő tételes árajánlata – a dokumentációban meghatározottak szerint-, valamint műszaki ajánlata – a termékek magyar nyelvű prospektusa vagy magyar nyelvű termékleírása vagy magyar nyelvű használati utasítása, valamint magyar nyelvű biztonsági adatlapja, amelyekből megállapítható a műszaki követelményeknek való megfelelés - valamennyi megajánlott termék vonatkozásában. Ahol Ajánlatkérő az 1 liter munkaoldat nettó egységárát értékeli, ott a benyújtott dokumentumnak tartalmaznia kell a munkaoldat koncentrációját (%)
15. Az 1-25. részek (kivéve a tisztító hatású folyékony szappanok, kézápoló készítmények) tekintetében csatolandó az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (vagy jogutódja) által kibocsátott forgalomba hozatali engedély másolata.
16. A 27. rész, 28.a tétel, és a 29., 30., 31., 32., 33., 34. részek tekintetében benyújtandó a megajánlott termék vonatkozásában azon gyártói nyilatkozat, amely tartalmazza a megajánlott termék felhasználhatóságának időtartamát, vagy ajánlattevő azon nyilatkozata, amely szerint a megajánlott termék vonatkozásában létezik hatóanyag- koncentrációt vizsgáló tesztcsík, amelyből a termék felhasználhatóságának időtartama megállapítható.
17. Csatolandó ajánlattevő nyilatkozata a biocid termékekről, mely szerint ajánlattevő nem ajánlott meg a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló, 2012. május 22-i 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre az 1., 6. és 9. terméktípusban felhasznált PHMB (1600; 1.8) hatóanyagot tartalmazó biocid terméket, illetve triclosan- tartalmú készítményt.
b) Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
c) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
Közös ajánlat esetén csatolni kell a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását, mely tartalmazza:
- a szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztását;
- azt a tényt, hogy a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők, nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak.
A megállapodást valamennyi félnek cégszerűen alá kell írnia. A megállapodásnak minden felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltétel nélkül, a szerződés hatálya beálltának vagy megszűntének valamely időponthoz kötése nélkül, továbbá harmadik személy beleegyezéséhez, illetve hatóság jóváhagyásához való kötése nélkül a megállapodás valamennyi résztvevőjének az aláírásával hatályba kell lépnie.
Közös ajánlattétel esetén az Ajánlatkérő a nyertes - közös - ajánlattevővel kötendő szerződésben rögzíti az egyetemleges felelősségvállalás tényét is. Mindezeknek a szerződésben való rögzítése nem jelenti a dokumentum részét képező szerződéstervezet módosítását.
A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését
d) A nem a kért valutanemben rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az átszámítás alapját az MNB által, az ajánlati felhívás feladásának napján közzétett devizaárfolyamok képezik. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, akkor az átszámítás alapját az adott devizára az ajánlattevő letelepedése szerinti ország központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes devizaárfolyamon számított euró ellenérték képezi. Előzőektől eltérően a referenciák esetében az azok teljesítése kori, árbevételre vonatkozó adatok esetén pedig a tárgyév utolsó napján hatályos árfolyamot kell figyelembe venni.
e) Ajánlatkérő – figyelemmel a Kbt. 35. § (1) bekezdésében foglaltakra – azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az érdeklődését írásban jelzi. Egyidejűleg meg kell adnia az írásbeli kapcsolattartási forma alkalmazása során használható fax számot és e-mail címet, amelyre ajánlatkérő a Kbt.-ben előírt tájékoztatásokat küldi az érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek.
f) Az irányadó idő: A felhívásban és dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlattételi határidő lejártát a xxx.xxxxxxxxx.xx weboldal „Budapest idő” adatai alapján állapítja meg.
g) Irányadó jog: A felhívásban és a dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei az irányadóak. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
h) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó adatai:
• Szaktanácsadó neve: Xx. Xxxxxxxx Xxxxx
• Levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00. I. em.
• E-mail címe: xxxxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx
• Lajstromszáma: OO275 helyettese:
• Szaktanácsadó neve: Xx. Xxxxxx Xxxxx
• Levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 78.
• E-mail címe: xxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx
• Lajstromszáma: OO281
II. NYILATKOZATMINTÁK
Xxxxxxxxxxx neve: …………………………………………..
Ajánlattevő székhelye: …………………………………………..
A közbeszerzési eljárás során kapcsolattartó személy adatai:
Név:
Beosztás:
Telefonszám:
Fax-szám:
E-mail cím:
AJÁNLAT
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, uniós eljárásrend szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban
TARTALOMJEGYZÉK1
(a benyújtandó igazolások, nyilatkozatok, egyéb iratok jegyzéke)
Irat megnevezés | oldal |
Felolvasólap a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerint | |
Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint | |
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint, Kkvt. szerinti minősítésről | |
Közös ajánlattétel (adott esetben) (bekérő lap) | |
Nyilatkozat a közös ajánlattételről (adott esetben) | |
Együttműködési megállapodás (adott esetben) | |
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdése a)-b) pontja szerint | |
Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdése vonatkozásában | |
Aláírási címpéldány(ok), aláírásmintá(k), meghatalmazás (adott esetben) (bekérő lap) | |
Jogutódlás | |
Nyilatkozat változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról és a kérelem (adott esetben) | |
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Nyilatkozat a Kbt. 67. §. (4) bekezdése és 321/2015. Korm.rendelet 15.§ (2) bekezdésének megfelelően | |
Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7)-(9) bekezdései vonatkozásában az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezetről (vagy személyről) (adott esetben) | |
Nyilatkozat kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint (adott estben) | |
Szerződéses/előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okirat (adott estben) (bekérő lap) | |
Referencia bemutatása (bekérő lap) | |
Nyilatkozat a referenciákról (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Referencialevelek (adott esetben) (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Mintapéldány (Jelen mintapéldányt az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
CE tanúsítvány (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Magyar nyelvű prospektus vagy magyar nyelvű termékleírás vagy magyar nyelvű használati utasítás |
1 A fenti tartalomjegyzéket a benyújtásra kerülő ajánlat tartalmának megfelelően aktualizálni kell!
Magyar nyelvű biztonsági adatlap | |
Országos Tisztifőorvosi Hivatal (vagy jogutódja) által kibocsátott forgalomba hozatali engedély másolata | |
Gyártói nyilatkozat vagy nyilatkozat tesztcsík létezéséről (adott esetben) | |
Nyilatkozat biocid termékekről | |
Nyilatkozat a szerződéstervezetről | |
Nyilatkozat bizalmas adatkezelésről | |
Nyilatkozat az elektronikus formában benyújtott ajánlatról | |
Nyilatkozat idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról (adott esetben) | |
Nyilatkozat az átláthatósági nyilatkozat megtételével kapcsán | |
Külföldi adóilletőségű ajánlattevő meghatalmazása adóhatóságtól történő adatok bekérésére (adott esetben) | |
Nyilatkozat üzleti titokról | |
Tételes árajánlat | |
Egységes európai közbeszerzési dokumentum |
FELOLVASÓLAP2
amely tartalmazza azokat az adatokat, amelyek az ajánlatok felbontásakor ismertetésre kerülnek
Az ajánlattevő neve: ……………………………………………………………………
Székhelye: ….……………………………………………………………………………
Az ajánlat tárgya: Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére
A közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után kijelentjük, hogy ajánlatunk elfogadása esetén a szerződésben meghatározottak teljesítését az alábbiak szerint vállaljuk: 3
Rész száma | Terméknév | nettó összár (Ft) (teljes mennyiségre: alap + opciós mennyiségre) | 1 liter munkaoldat nettó egységára (Ft) |
1. | Kézfertőtlenítő család I. | ||
2. | Kézfertőtlenítő család II. | ||
3. | Műtői kézhigiéne | ||
4. | Nyálkahártya fertőtlenítő tejsavval | ||
5. | Jód tartalmú fertőtlenítők nettó | ||
6. | Jód tartalmú folyékony fertőtlenítő hatású szappan nettó | ||
7. | Multirezisztens kórokozók dekolonizációjára alkalmas sebkezelő család | ||
8. | Bőrfertőtlenítő_1, alkoholos, színezett | ||
9. | Bőrfertőtlenítő_2, benzalkónium kloriddal, színezett | ||
10. | Bőrfertőtlenítő_3 | ||
11. | Bőrfertőtlenítő_4 | ||
12. | Bőrfertőtlenítő_5 | ||
13. | Bőrfertőtlenítő_6 hidrogénperoxiddal, színtelen |
2 Közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevő adatát fel kell tüntetni a nyilatkozatban és a nyilatkozatot az együttműködési nyilatkozatban foglalt képviseleti mód szerint kell aláírni!
3 A Felolvasólapon az Ajánlattevőknek csak azokhoz a részekhez tartozó sorokat kell kitölteniük, amely részek esetében ajánlatot kívánnak tenni. Kérjük Ajánlattevőket, hogy azon részek esetében, amelyeknél nem kívánnak ajánlatot tenni, legyenek szívesek a táblázatokban a „Nem releváns” megjegyzést feltűntetni, vagy az adott sorokat kihúzni, kitörölni szíveskedjenek! A szürkével jelölt cellákat kérjük üresen hagyni.
14. | Alkohol tartalmú gyors felületfertőtlenítő spray | ||
15. | Gyors felületfertőtlenítő hab | ||
16. | Sporocid hatású felületfertőtlenítő spray | ||
17. | Alkoholos gyorsfertőtlenítő kendő (előre impregnált) adagoló rendszerrel | ||
18. | Fertőtlenítő kendő alkohol-érzékeny felületekre, előre impregnált | ||
19. | „Univerzális” gyorsfertőtlenítő kendő (előre impregnált) adagoló rendszerrel | ||
20. | Sporocid hatású felületfertőtlenítő kendő adagoló rendszerrel | ||
21. | Felületfertőtlenítő törlőkendő adagoló rendszer (a törlőkendő fertőtlenítő oldattal helyben történő impregnálására) | ||
22. | Aldehid mentes általános tisztító- fertőtlenítő hatású szer | ||
23. | Xxxxxxx mentes tisztító-fertőtlenítő hatású szer | ||
24. | Sporocid hatású tisztító-fertőtlenítő hatású szer | ||
25. | Aktív klór tartalmú tabletta klórálló felületekre | ||
26. | Alkoholos spray nem invazív orvostechnikai eszközök gyors fertőtlenítésére | ||
27. | Aldehid mentes folyékony eszközfertőtlenítő szer koncentrátum | ||
28. | Aldehid tartalmú eszköz-endoszkóp tisztító-fertőtlenítőszer rendszer | ||
29. | Aldehid mentes eszköz-endoszkóp tisztító fertőtlenítő | ||
30. | Alkilamin alapú eszköztisztító-fertőtlenítő szer | ||
31. | Két komponensű endoszkóp-fertőtlenítő | ||
32. | Alkohol alapú fogászati forgóeszköz fertőtlenítő | ||
33. | Eszköz és endoszkóp fertőtlenítőszer | ||
34. | Kézi eszköz- és műszerfertőtlenítő folyadék |
Az ellenszolgáltatás összege (forintban megadott nettó ajánlati ár) tartalmazza a szerződésszerű teljesítésével összefüggő, az ajánlattételkor ismert valamennyi felmerülő költséget, adót, illetéket, ráfordítást és egyéb fizetési kötelezettséget.
…………………………, 2017. év ………..………. hó nap
………………….……………… cégszerű aláírás(ok)/aláírás
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT4
a ….. rész tekintetében
a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint
Alulírott …………………………………. (név), mint az Ajánlattevő/közös ajánlattevők
……………………………… (ajánlattevő/közös ajánlattevők neve) nevében nyilatkozom arról, hogy a Semmelweis Egyetem által indított
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú közbeszerzési eljárásban a(z) ………………………….. (cégnév) ajánlattevő/közös ajánlattevők részt kíván/részt kívánnak venni.
Miután az Önök fenti tárgyú közbeszerzési eljárásához kapcsolódó ajánlati felhívásának és dokumentációjának feltételeit – a műszaki leírást a szerződéses feltételekkel együtt – átvizsgáltuk, megértettük, ezúton nyilatkozunk, hogy azokat elfogadjuk és ajánlatot teszünk a szerződés teljesítésére az ajánlatunkban megadottak szerint.
Nyertességünk esetén a szerződést az ajánlatunkban foglalt feltételeknek megfelelően kívánjuk megkötni és azt teljesíteni szándékozunk.
Xxxxxxxxx ....................................................., mint a(z) …...........................................................
(ajánlattevő/közös ajánlattevő5 megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre6 jogosult képviselője kijelentem, hogy a (cég
megnevezése) által benyújtott, az ajánlat részét képező valamennyi dokumentum tartalma megfelel a valóságnak, azok tartalmáért felelősséget vállalok.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
………………….…………… cégszerű aláírás(ok)/ aláírás
4 Az ajánlat eredeti példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevő adatát fel kell tüntetni a nyilatkozatban és a nyilatkozatot az együttműködési nyilatkozatban meghatározott képviseleti mód szerint kell aláírni!
5 Megfelelő aláhúzandó!
6 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT7
A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint
Kkvt. szerinti minősítésről
Xxxxxxxxx ....................................., mint a(z) cégjegyzésre
jogosult képviselője a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy a(z)
............................................................. xxxxxxxxxxx a kis-és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. (Kkvt.) törvény 3. §-a8 értelmében9:
🞎 mikrovállalkozásnak minősül;
🞎 kisvállalkozásnak minősül;
🞎 középvállalkozásnak minősül;
🞎 nem minősül KKV-nak.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………… (cégszerű aláírás)
7 Közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevőnek külön-külön kell nyilatkozatot tennie.
8 3. § (1) KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(2) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(3) A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(4) Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati joga alapján - külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot.
(5) A (4) bekezdésben foglalt korlátozó rendelkezést nem kell alkalmazni a 19. § 1. pontjában meghatározott befektetők részesedése esetében.
(6) Ahol jogszabály „KKV-t”, „mikro-, kis- és középvállalkozást”, illetve „kis- és középvállalkozást” említ, azon
- ha törvény másként nem rendelkezik az e törvény szerinti KKV-t kell érteni.)
9 A megfelelő választ X-szel kell jelölni!
KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL10
(adott esetben)
Közös ajánlattétel esetén ezen lap helyére csatolni kell az ajánlattevők nyilatkozatát, amelyben:
- korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért,
- kijelölésre kerül az az ajánlattevő, amely a közös ajánlattevőket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek képviselője a közös ajánlatot tevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet.
- ismertetni kell a közbeszerzési eljárás során kért dokumentumok aláírásának módját.
Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását, mely tartalmazza:
- a szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztását, részarányát
- azt a tényt, hogy a közös ajánlatot benyújtók, nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak.
A megállapodást valamennyi félnek cégszerűen alá kell írnia.
A megállapodásnak minden felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltétel nélkül, a szerződés hatálya beálltának vagy megszűntének valamely időponthoz kötése nélkül, továbbá harmadik személy beleegyezéséhez, illetve hatóság jóváhagyásához való kötése nélkül, a megállapodás valamennyi résztvevőjének az aláírásával hatályba kell lépnie.
A közös ajánlattevők, illetve részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők megjelölését.
10 Felhívjuk figyelmüket a Kbt. alábbi rendelkezéseire:
35. § (1) Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot vagy nyújthat be részvételi jelentkezést.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
(3) A közös ajánlattevők, illetve részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők megjelölését.
(4) Ahol e törvény az ajánlatkérő számára az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [56. §], a hiánypótlás [71. §], a felvilágosítás [71. §] és indokolás [72. §] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek (részvételre jelentkezőknek) szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a (2) bekezdés szerinti képviselőnek küldi meg.
(5) Amennyiben az ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását [54. §] írja elő, a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
(6) A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek.
(7) A közös ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
NYILATKOZAT
a közös ajánlattételről a ….. rész tekintetében
(adott esetben)
Alulírott cégjegyzésre jogosult személyek nyilatkozunk, hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárásban a(z) (ajánlattevő neve, székhelye), valamint a(z) ………………………………………… (ajánlattevő neve, székhelye) gazdasági szereplők a Kbt. 35. §-a alapján közös ajánlatot nyújtunk be.
A Kbt. 35. § (2) bekezdése szerint a közbeszerzési eljárás során a közös ajánlattevők vezetőjének szerepét a (cégnév) vállalja.
Közös akarattal ezennel úgy nyilatkozunk, hogy az eljárás során a közös ajánlatot benyújtók kizárólagos képviseletére, a közös ajánlatot benyújtók nevében kötelezettségvállalásra, hatályos jognyilatkozat tételére, a vitás kérdésekben való döntésre, a nevükben történő eljárásra a közös ajánlattevőket (konzorciumot) vezető tag (cég) képviselője teljes joggal jogosult.
A megjelölt képviselővel közöltek valamennyi közös ajánlatot benyújtó vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek.
Egymás közötti és külső jogviszonyunkra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:29. § - 6:30. §-aiban foglaltak irányadóak.
A közbeszerzési eljárás során kért dokumentumok aláírásának módja: ………………………..
Ezúton nyilatkozunk továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalunk, és tudatában vagyunk annak, hogy közös ajánlat benyújtása esetén a közös ajánlatot benyújtók személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Az eljárás eredményeként megkötött szerződést az ajánlattevőként szerződő fél, vagy – ha az jogutódlással megszűnik – annak jogutódja teljesítheti.
A szerződés teljesítése során végzett feladatok megosztását az együttműködésről szóló megállapodás tartalmazza, melyet ajánlatunkhoz csatolunk.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………… ……………………………… (cégszerű aláírás) (cégszerű aláírás)
EGYÜTTMŰKÖDÉSI (KONZORCIUMI) MEGÁLLAPODÁS (minta)
(adott esetben)
…………………………………………………… (név, székhely) ajánlattevő és
…………………………………………………… (név, székhely) ajánlattevő (továbbiakban: Felek) között, a Semmelweis Egyetem által
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás keretében.
Alulírottak a fent hivatkozott közbeszerzési eljárás eredményeképpen létrejövő szerződés teljesítésével kapcsolatban a közös ajánlattevők közötti szerződés fontosabb tartalmi kérdéseiben – előzetesen – az alábbi megállapodást kötik:
1. Szerződésteljesítés irányítása
A szerződés teljesítésének irányítására a konzorcium tagjainál egy-egy megbízott személy kerül kijelölésre, az alábbiak szerint:
- ……………………………... (cégnév) részéről: ………………………………….
- ……………………………... (cégnév) részéről: ………………………………….
2. Felelősségvállalás
Felek kijelentik, hogy nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak az ajánlatkérő irányában.
3. Feladatmegosztás
A szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztása a Felek között a következő:
Feladat | Feladatrész aránya a teljes feladathoz (%) | Cég |
A közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés teljesítése során a Felek az általuk elvégzett és az ajánlatkérő által igazolt teljesítések tekintetében jogosultak számla benyújtására.
A Felek álláspontjukat a kijelölt megbízottak útján egyeztetik.
A megállapodás minden felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltétel nélkül, a szerződés hatálya beálltának vagy megszűntének valamely időponthoz kötése nélkül, továbbá harmadik személy beleegyezéséhez, illetve hatóság jóváhagyásához való kötése nélkül, a megállapodás valamennyi résztvevőjének az aláírásával hatályba lép.
A Felek a jelen együttműködési megállapodást, mint akaratukkal mindenben egyezőt, véleményeltérés nélkül elfogadják, és cégszerű aláírással hitelesítik.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………… ……………………………… (cégszerű aláírás) (cégszerű aláírás)
NYILATKOZAT11
a rész(ek) tekintetében
a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjára vonatkozóan
a közbeszerzés során igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében
a)
Xxxxxxxxx ........................................., mint a(z) (xxxxxxxxxxx
/közös ajánlattevők megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre12 jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítéséhez az alábbi részek tekintetében kívánunk alvállalkozó(ka)t13 igénybe venni. Az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor ismert alvállalkozók az alábbiak14:
A közbeszerzésnek azon részei, amelyeknek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni | Az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt, és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók | |
1. | ||
2. |
……………………, 2017. év ……………. hó nap
….…………………………………. ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
11 Az ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitöltenie. Több részre történő ajánlattétel esetén részenként kell megadni a releváns információkat, a táblázat fölött megjelölve az adott rész sorszámát. Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
12 Megfelelő aláhúzandó.
A Kbt. 3. § 2. szerint alvállalkozó: az a szervezet vagy személy, amely, vagy aki a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag
eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.
14 Amennyiben ajánlattevő az ajánlat benyújtásakor az igénybe venni kívánt alvállalkozókat nem ismeri, azt a táblázat vonatkozó részének áthúzásával kérjük jelölni.
b)
Xxxxxxxxx ........................................., mint a(z) ................................................
(ajánlattevő/közös ajánlattevők megnevezése) cégjegyzésre/ jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítéséhez nem kívánunk alvállalkozót igénybe venni.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………….……………………. ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
NYILATKOZAT
a ….. rész tekintetében
a Kbt. 65. § (7) bekezdése vonatkozásában
az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetről (vagy személyről)
a) Xxxxxxxxx , mint a(z)
…................................................................ (xxxxxxxxxxx/közös ajánlattevők15 megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre16 jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a …………………………………………….. (xxxxxxxxxxx/közös ajánlattevő megnevezése)
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági követelményeknek történő megfelelésünk igazolása érdekében más szervezet (vagy személy) kapacitását nem vesszük igénybe.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
………………………………… ajánlattevő cégszerű aláírása
b)
Xxxxxxxxx ....................................................., mint a(z)
…................................................................ (xxxxxxxxxxx/közös ajánlattevők megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a …………………………………………….. (xxxxxxxxxxx/közös ajánlattevők megnevezése)
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági követelményeknek történő megfelelésünk igazolása érdekében más szervezet (vagy személy) kapacitását17
15 A megfelelő aláhúzandó.
16 A megfelelő aláhúzandó.
17 A megfelelő válasz aláhúzással, vagy a szükségtelen részek törlésével jelölendő.
igénybe vesszük az alábbiak szerint: 18
Szervezet megnevezése | Az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának és alkalmassági követelménynek a megjelölése, melynek igazolásához bevonja |
……………………, 2017. év ……………. hó nap
………………………………… ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
18Amennyiben az ajánlattevő alvállalkozóval kívánja alkalmasságát igazolni, akkor a fenti nyilatkozat tekintetében az alvállalkozó kapacitást biztosító szervezetnek vagy (személynek) minősül, azt a jelen nyilatkozattétel során figyelembe kell venni. Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
ALÁÍRÁSI CÍMPÉLDÁNY(OK)
Jelen bekérő lap cserélendő valamennyi jogi személynek minősülő ajánlattevő és az ajánlatban nevesített alvállalkozó, valamint - ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példányára, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet olyan formában működik, ahol nem szükséges aláírási címpéldány vagy aláírás-minta készítése, úgy kérjük az aláíró fél nyilatkozatát erre vonatkozóan, valamint a kötelezettség vállalásra jogosult személy aláírásának mintáját is tartalmazó teljes bizonyítóerejű magánokirat benyújtását egyszerű másolatban.
JOGUTÓDLÁS
Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
NYILATKOZAT
Változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról19
a)
Xxxxxxxxx ....................................................., mint a(z) …..........................................................
cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az aktuális (cég)állapotot nyilvántartó bíróság/ hatóság nyilvántartásában foglaltakat módosító változás-bejegyzési eljárás van folyamatban, ezért a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelem kinyomtatott változatát, valamint a cégbíróság által a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány kinyomtatott változatát, illetőleg az adatváltozást nyilvántartó illetékes bíróság/ intézmény/ hatósághoz/ hivatal/ szervezet, visszaigazolásának érkeztetett példánya másolatát az ajánlathoz csatolom.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
…………………………………………. (cégszerű aláírás)
b)
Xxxxxxxxx ...................................................., mint a(z) ...............................................................
cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az, aktuális (cég)állapotot nyilvántartó bíróság/ hatóság nyilvántartásában foglaltakat módosító változás-bejegyzési eljárás nincs folyamatban, illetőleg a nyilvántartó illetékes bírósághoz/ intézményhez /hatósághoz/ hivatalhoz/ szervezethez nem került benyújtásra adatváltozás bejegyzési kérelem.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
…………………………………………. (cégszerű aláírás)
19Fenti nyilatkozatokat a közös ajánlattevőknek külön-külön kell megtenniük.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA20
a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján
Xxxxxxxxx …........................................, mint a(z) …............................................................
(ajánlattevő) cégjegyzésre/ nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján nyilatkozom, hogy a
.....…......……………………………………….. (cég megnevezése) mint ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet
🞎 jegyeznek
🞎 nem jegyeznek szabályozott tőzsdén .
(A megfelelő állítás elé a jelölőnégyzetbe x-et kell tenni)
Ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor az alábbiak kitöltése is szükséges: 21
I. Ha a gazdasági szereplőnek van a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa:
Mivel cégünket nem jegyzik szabályozott tőzsdén, így a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos neve és állandó lakóhelye a következő:
Tényleges tulajdonos neve | Tényleges tulajdonos állandó lakóhelye |
II. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, akkor az alábbi nyilatkozat kitöltése szükséges:
Cégünknél a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonos nincs.
………………………….……., 2017. év……………….. hó nap
………………………………………….
cégszerű aláírás
20 Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
21 A megfelelő aláhúzandó, illetve értelemszerűen kitöltendő az I. és II. pontok közül.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA22
a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján
Xxxxxxxxx …........................................, mint a(z) …............................................................
(ajánlattevő) cégjegyzésre/ nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján nyilatkozom, hogy a
.....…......……………………………………….. (cég megnevezése) mint ajánlattevő olyan társaságnak minősül, amely esetében
a Kbt. 62. § (1) bekezdés kc) pontja szerint nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely cégünkben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik.
Vagy
a Kbt. 62. § (1) bekezdés kc) pontja szerint az alábbi jogi személy / személyes joga szerint jogképes szervezet vállalkozásunkban közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, és annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn1 / fennállnak23:
Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése | Xxxx személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet székhelye |
………………………….……., 2017. év……………….. hó nap
………………………………………….
cégszerű aláírás
22 Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
23 A megfelelő aláhúzandó, illetve értelemszerűen kitöltendő.
NYILATKOZAT24
a Kbt. 67. §. (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján
Xxxxxxxxx ................................................., mint a(z)
............................................................................ xxxxxxxxxxx cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 67. §. (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően
n y i l a t k o z o m,
hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe olyan alvállalkozót, amely a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdései és a Kbt. 63. §
(1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá tartozik.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
…………………………………………. cégszerű aláírás
24 Magyarországon letelepedett ajánlattevő, valamint nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében is kitöltendő!
NYILATKOZAT*
a ….. rész tekintetében
a Kbt. 65. § (7)-(9) bekezdései vonatkozásában
az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezetről (vagy személyről)25
(adott esetben)
Xxxxxxxxx ....................................................., mint a(z) ….........................................................
xxxxxxxxxxx/közös ajánlattevő cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a …………………………………………….. (xxxxxxxxxxx/közös ajánlattevők megnevezése)
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen a beszerzés vonatkozásában létrejövő, szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági követelményeknek az alábbi szervezet (vagy személy) erőforrásaira támaszkodva felel meg:
………………………………………………….. (szervezet (vagy személy) megnevezése).
A fenti szervezetet (vagy személyt) a
műszaki-szakmai alkalmasság
🞎 Az ajánlati felhívás III.1.3. pontjában meghatározott, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti igazolására (referencia)
🞎 Az ajánlati felhívás III.1.3. pontjában meghatározott, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének h) pontja szerinti igazolására (mintapéldány)
🞎 Az ajánlati felhívás III.1.3. pontjában meghatározott, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének i) pontja és a 24. § (3) bekezdése szerinti igazolására (CE tanúsítvány)
vesszük igénybe.
A fenti szervezet (vagy személy) alkalmasságra vonatkozó igazolásait, nyilatkozatait a Kbt.
69. § (4) bekezdés szerint csatoljuk.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………… ajánlattevő cégszerű aláírása
25 A megfelelő négyzetbe X jelet kell tenni!
Minden kapacitást biztosító szervezetre külön nyilatkozat benyújtása szükséges.
Amennyiben az ajánlattevő alvállalkozóval kívánja alkalmasságát igazolni, akkor a fenti nyilatkozat tekintetében az alvállalkozó kapacitást biztosító szervezet vagy (személynek) minősül, azt a jelen nyilatkozattétel során figyelembe kell venni.
NYILATKOZAT26
kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről
a Kbt. 65. § (7) bekezdései szerint az erőforrások rendelkezésre állásáról
(adott esetben)
Xxxxxxxxx ................................................., mint a(z) .................................................................
kapacitást biztosító szervezet cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nyilatkozom, hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmasságának igazolásaként általam biztosított erőforrásokat az ajánlattevő/közös ajánlattevők rendelkezésére bocsátom, azok a(z)
………………………………………. ajánlattevő/közös ajánlattevők rendelkezésére állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Rendelkezésre bocsátott erőforrás megnevezése: ……………………………………..
Jelen nyilatkozat mellékleteként csatoljuk továbbá azon szerződéses/előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okiratot is, amely alátámasztja, hogy az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasságának igazolásaként általam biztosított erőforrásokat ajánlattevő rendelkezésére állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
………………………………… (cégszerű) aláírás
kapacitást biztosító szervezet/személy
26 Jelen nyilatkozatot abban az esetben kell benyújtani, amennyiben az ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetet vagy (személyt) kíván igénybe venni. Amennyiben az ajánlattevő több kapacitást biztosító szervezetet (vagy személyt) vesz igénybe, az alkalmasság igazolásához minden szervezetnek (vagy személynek) külön-külön nyilatkoznia kell. Amennyiben az ajánlattevő alvállalkozóval kívánja alkalmasságát igazolni, akkor a fenti nyilatkozat tekintetében az alvállalkozó kapacitást biztosító szervezet vagy (személynek) minősül, azt a jelen nyilatkozattétel során figyelembe kell venni.
Szerződéses/előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okirat27
(adott esetben)
27 Jelen okiratot abban az esetben kell benyújtani, amennyiben az ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetet vagy (személyt) kíván igénybe venni. Amennyiben az ajánlattevő több kapacitást biztosító szervezetet (vagy személyt) vesz igénybe, úgy szervezetenként külön-külön kérjük mellékelni.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum! A szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki-szakmai alkalmasság igazolása
Referenciák bemutatása
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Valamennyi rész tekintetében:
M1)
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb a közbeszerzés tárgyára vonatkozó (fertőtlenítőszer szállítása) referencia/referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni:
• a teljesítés idejét (év/hó/nap),
• a szerződést kötő fél nevét,
• szállítás tárgyát (az elvégzett szállítás rövid bemutatását olyan részletességgel, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen),
• ellenszolgáltatás összegét vagy mennyiségét,
• nyilatkozatot, hogy a teljesítés az előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt.
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e szerint,
• ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást;
• ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
A referenciaigazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell a referenciabemutatásban előírt valamennyi adatot. Egy rész esetében csak mennyiség vagy az ellenszolgáltatás összege alapján teljesíthető az alkalmasság.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel – közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésben
foglaltak szerint.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető – illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb – ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt.69. § (4), (6) bekezdései]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1)
Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától [felhívás
VI.5) pont] visszafelé számított 3 évben teljesített, a közbeszerzés tárgyára (fertőtlenítőszer szállítása) vonatkozó referenciával, összesen legalább az alábbi nettó értékeket vagy pedig a referenciában bemutatott mennyiség eléri a részenkénti alapmennyiség 65 %-t:
1. rész: Kézfertőtlenítő család I. nettó 5.548.257 Ft
2. rész: Kézfertőtlenítő család II. nettó 5.548.257 Ft
3. rész: Műtői kézhigiéne nettó 4.191.205 Ft
4. rész: Nyálkahártya fertőtlenítő tejsavval nettó 38.024 Ft
5. rész: Jód tartalmú fertőtlenítők nettó 2.921.994 Ft
6. rész: Jód tartalmú folyékony fertőtlenítő hatású szappan nettó 149.336 Ft
7. rész: Multirezisztens kórokozók dekolonizációjára alkalmas sebkezelő család nettó 207.950 Ft
8. rész: Bőrfertőtlenítő_1, alkoholos, színezett nettó 35.276 Ft
9. rész: Bőrfertőtlenítő_2, benzalkónium kloriddal, színezett nettó 1.065.220 Ft
10. rész: Bőrfertőtlenítő_3 nettó 433.220 Ft
11. rész: Bőrfertőtlenítő_4 nettó 125.512 Ft
12. rész: Bőrfertőtlenítő_5 nettó 681.844 Ft
13. rész: Bőrfertőtlenítő_6 hidrogénperoxiddal, színtelen nettó 697.972 Ft
14. rész: Alkohol tartalmú gyors felületfertőtlenítő spray nettó 5.141.043 Ft
15. rész: Xxxxx felületfertőtlenítő hab nettó 81.022 Ft
16. rész: Sporocid hatású felületfertőtlenítő spray nettó 659.366 Ft
17. rész: Alkoholos gyorsfertőtlenítő kendő (előre impregnált) adagoló rendszerrel nettó 496.866 Ft
18. rész: Fertőtlenítő kendő alkohol-érzékeny felületekre, előre impregnált nettó 137.817 Ft
19. rész: „Univerzális” gyorsfertőtlenítő kendő (előre impregnált) adagoló rendszerrel nettó 1.689.869 Ft
20. rész: Sporocid hatású felületfertőtlenítő kendő adagoló rendszerrel nettó 232.185 Ft
21. rész: Felületfertőtlenítő törlőkendő adagoló rendszer (a törlőkendő fertőtlenítő oldattal helyben történő impregnálására) nettó 1.323.656 Ft
22. rész: Aldehid mentes általános tisztító-fertőtlenítő hatású szer nettó 2.365.710 Ft
23. rész: Xxxxxxx mentes tisztító-fertőtlenítő hatású szer nettó 110.811 Ft
24. rész: Sporocid hatású tisztító-fertőtlenítő hatású szer nettó 174.706 Ft
25. rész: Aktív klór tartalmú tabletta klórálló felületekre nettó 179.014 Ft
26. rész: Alkoholos spray nem invazív orvostechnikai eszközök gyors fertőtlenítésére nettó
1.102.296 Ft
27. rész: Xxxxxxx mentes folyékony eszközfertőtlenítő szer koncentrátum nettó 479.714 Ft
28. rész: Aldehid tartalmú eszköz-endoszkóp tisztító-fertőtlenítőszer rendszer nettó 1.012.103 Ft
29. rész: Xxxxxxx mentes eszköz-endoszkóp tisztító fertőtlenítő nettó 197.606 Ft
30. rész: Alkilamin alapú eszköztisztító-fertőtlenítő szer nettó 803.594 Ft
31. rész: Két komponensű endoszkóp-fertőtlenítő nettó 527.850 Ft
32. rész: Alkohol alapú fogászati forgóeszköz fertőtlenítő nettó 344.452 Ft
33. rész: Eszköz és endoszkóp fertőtlenítőszer nettó 4.785.753 Ft
34. rész: Kézi eszköz- és műszerfertőtlenítő folyadék nettó 1.129.921 Ft
A fenti alkalmassági követelménynek – részenként - ajánlattevő(k) több referenciával is megfelelhet(nek), amelyek értéke részenként elérte összesen legalább a részenként meghatározott összeget vagy mennyiséget.
Ugyanazon teljesítésről szóló igazolás (referencia) több rész vonatkozásában is bemutatható, feltéve, hogy az alapján az egyes részteljesítések szerinti összegek vagy mennyiségek egyértelműen megállapíthatóak.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
Nyilatkozat a referenciákról28 a ….. rész tekintetében
Alulírott ……………………….., mint a cég cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy „Adásvételi
szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére” tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás során a 321/2015. (X. 30.) Kr.
21. § (1) bek. a) pontja alapján a műszaki-szakmai alkalmasság igazolásaként – mint az általunk az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb, a közbeszerzés tárgyát (fertőtlenítőszer szállítását) az alábbi referenciákkal ismertetjük:
… . rész:29
Ssz. | A teljesítés ideje30 (év, hónap,nap) | A szállítás tárgya | A szerződést kötő másik fél cégszerű megnevezése, székhelye, kapcsolattartó neve, elérhetősége | Ellenszolgáltatás összege vagy mennyiség31 | A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (igen/nem) | Saját teljesítés aránya (adott esetben)32 |
1. | ||||||
2. | ||||||
… | ||||||
n |
……………………, …... év ……………. hó nap
…………………………………………….........
28 A nyilatkozatot az ajánlattevőnek, az alkalmasság igazolásához igénybe vett szervezetnek (személynek) külön-külön ki kell töltenie.
A referenciák ismertetését olyan tartalommal és részletességgel kell elvégezni, melyekből egyértelműen megállapítható legyen az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés.
29 Ajánlattevőnek a nyilatkozatban az egyes részeket külön-külön kell feltüntetnie.
30 Ugyanazon referencia több rész tekintetében is benyújtható, ha abból az egyes részek szerinti mennyiség egyértelműen megállapítható.
31 Egy rész esetében csak mennyiség vagy az ellenszolgáltatás összege alapján teljesíthető az alkalmasság.
32 Amennyiben a saját teljesítés aránya 100 %, kérjük a „Saját teljesítés aránya (adott esetben)” elnevezésű oszlopot törölni, vagy annak minden sorában feltüntetni a 100 % kifejezést.
cégszerű aláírás
REFERENCIA IGAZOLÁS
(Referenciát adó által töltendő ki!)
1. A referencia igazolást kiállító szervezet megnevezése: .........................................................
2. A referencia igazolást kiállító személy
a. neve: ....................................................................................................................
b. beosztása: ............................................................................................................
c. elérhetősége: ........................................................................................................
3. A szállítást/szolgáltatást teljesítő cég megnevezése: ..............................................................
4. A teljesítés adatai:
a) A szállítás tárgya: ..........................................................................................................
b) A teljesítés ideje: ...........................................................................................................
c) Az ellenszolgáltatás összege vagy mennyiség: ..............................................................
5. Nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e:
................................................................................................................................................
……………, 2017. év ………….… hó nap.
..............................................
Név
(a referenciát kiállító részéről)
A szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki-szakmai alkalmasság igazolása Mintapéldány
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Valamennyi rész tekintetében:
M2)
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. h) pontja alapján Ajánlattevő csatolja az 1-22. rész(ek) esetében megajánlott termék(ek) 1-1 mintapéldányát az adott fertőtlenítőszer vizsgálatát lehetővé tevő, a közbeszerzési eljárás műszaki leírásában előírt legkisebb kiszerelési egységben. (A megajánlott termék(ek)nek és az alkalmassági minimumkövetelmény igazolásában szereplő termék(ek)nek azonosnak kell lenniük).
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel – közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésben foglaltak szerint.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető – illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb – ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt.69. § (4), (6) bekezdései]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M2)
Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben az 1-22. rész(ek) esetében megajánlott termék(ek) mintapéldánya megfelel a Dokumentáció VI. Közbeszerzési műszaki leírás fejezetében előírt követelményeknek.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum! A szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki-szakmai alkalmasság igazolása
CE tanúsítvány
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
M3)
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja és a 24. § (3) bekezdése alapján Ajánlattevő a 26-34. részekben megajánlott termék(ek) esetén csatoljon a megajánlott termékek vonatkozásában külső akkreditált szervezet által kiállított CE tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű intézkedések bizonyítékait a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9 §. (2) bekezdésében foglaltak szerint (gyártói megfelelőségi nyilatkozatot és – ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges – CE megfelelőség értékelési tanúsítványt).
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel – közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésben foglaltak szerint.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető – illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb – ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt.69. § (4), (6) bekezdései]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M3)
Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a 26-34. részekben a megajánlott termékek vonatkozásában CE tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű intézkedések bizonyítékaival a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9 §. (2) bekezdésében foglaltak szerint (gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és – ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges – CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal).
Egyéb dokumentumok
Ezen lap helyére csatolandóak:
- Magyar nyelvű prospektus vagy magyar nyelvű termékleírás vagy magyar nyelvű használati utasítás
- Magyar nyelvű biztonsági adatlap
- Országos Tisztifőorvosi Hivatal (vagy jogutódja) által kibocsátott forgalomba hozatali engedély másolata – az 1-25. részek (kivéve a tisztító hatású folyékony szappanok, kézápoló készítmények)
- Gyártói nyilatkozat felhasználhatóságról vagy nyilatkozat tesztcsík létezéséről – 27. rész, 28.a tétel, és a 29., 30., 31., 32., 33., 34. részek tekintetében
NYILATKOZAT
biocid termékekről
Alulírott …………………….., mint a ajánlattevő/közös
ajánlattevők33 jelen eljárásban cégjegyzésre/nyilatkozattételre34 jogosult képviselője nyilatkozom, hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás keretében nem ajánlottam meg a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló, 2012. május 22-i 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre az 1., 6. és 9. terméktípusban felhasznált PHMB (1600; 1.8) hatóanyagot tartalmazó biocid terméket, illetve triclosan-tartalmú készítményt.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás/aláírás
33 Megfelelő aláhúzandó!
34 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
szerződéstervezetről
Alulírott …………………….., mint a ajánlattevő/közös
ajánlattevők35 jelen eljárásban cégjegyzésre/nyilatkozattételre36 jogosult képviselője nyilatkozom, hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás szerződés tervezetét elfogadjuk, nyertességünk esetén a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben feltüntetendő adatok (cégadatok) az alábbiak:
székhely:
cégjegyzékszám:
adószám:
számlavezető pénzintézet:
számlaszám:
képviselő:
A szerződés teljesítésével, módosításával, és operatív ügyekkel összefüggésben cégünket az alábbi személyek képviselik:
Témakör | Személy adatai | ||
Szerződéssel általános kérdésekben | és | kapcsolatos operatív | Név: Beosztás: Telefonszám: Mobil: Fax-szám: E-mail: |
Számlázással kérdésekben: | kapcsolatos | Név: Beosztás: Telefonszám: Mobil: Fax-szám: E-mail: |
A fent megjelölt kapcsolattartóval közöltek a szerződés teljesítése során joghatályos közlésnek minősülnek. A kapcsolattartó személynél megjelölt faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás/aláírás
35 Megfelelő aláhúzandó!
36 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
bizalmas adatkezelésről37
Xxxxxxxxx ................................., mint a(z) (cég megnevezés)
cégjegyzésre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás során rendelkezésemre bocsátott ajánlati dokumentációban foglalt információkat bizalmasan kezel(t)em, harmadik fél részére információt kizárólag olyan mértékben adtam, amely az ajánlat elkészítéséhez, a Kbt.-ben meghatározott jogaimnak gyakorlásához és kötelezettségeimnek teljesítéséhez feltétlenül szükséges volt.
Az ajánlati dokumentációt, annak egyes részeit, vagy az ajánlati dokumentáció másolati példányait, illetve annak részeit kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a Kbt-ben meghatározott jogainknak gyakorlásához és kötelezettségeink teljesítéséhez használtam fel.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás
37 A nyilatkozatot közös ajánlattevők esetén valamennyi ajánlattevőnek ki kell töltenie, valamint amennyiben az alkalmasság igazolásához igénybe vesz kapacitást biztosító szervezetet, azoknak is ki kell tölteni és be kell csatolni az ajánlatba a fenti nyilatkozatot.
NYILATKOZAT
az elektronikus formában benyújtott ajánlatról
Alulírott …………………….., mint a ajánlattevő/közös
ajánlattevők38 jelen eljárásban cégjegyzésre/nyilatkozattételre39 jogosult képviselője nyilatkozom, hogy
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás során az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú ajánlattal mindenben megegyezik.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás/aláírás
38 Megfelelő aláhúzandó!
39 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról
(adott esetben)
Alulírott …………………………, mint a(z) (ajánlattevő/közös
xxxxxxxxxxx00) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre41 jogosult képviselője
„Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárásban nyilatkozom, hogy a fent nevezett eljárásban az általam ajánlatom részeként idegen nyelven becsatolt valamennyi dokumentum magyar nyelvű fordítását is becsatoltam. Nyilatkozom továbbá, hogy a becsatolt magyar nyelvű fordítások megegyeznek az idegen nyelvű eredeti dokumentumok tartalmával.
……………………, 2017. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás/aláírás
40 Megfelelő aláhúzandó!
41 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
átláthatósági nyilatkozat megtétele kapcsán
Alulírott,….…………….…………(név) mint a …..………………………...………
(xxxxxxxxxxx),…………………..………………… (székhely) törvényes képviselője teljes felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja értelmében42:
1. átlátható szervezetnek minősül
2. nem minősül átlátható szervezetnek.
Kijelentem, hogy a ……….………………….. tárgyú közbeszerzési eljárásban – nyertességem esetén – legkésőbb a szerződés aláírásáig43 vállalom a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdése alapján kötelezően előírt nyilatkozat megtételét44 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről.
………………………….……., 2017. ……………….. hó nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
42Közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő részéről kitöltendő, külön-külön. A megfelelő válasz jelölendő.
43Felhívjuk az ajánlattevő(k) figyelmét, hogy a Semmelweis Egyetem - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 41.§ (6) bekezdés értelmében - nem köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve ilyen szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést olyan jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, amely szervezet nem minősül a Nemzeti Vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek.
44 Felhívjuk az ajánlattevő(k) figyelmét arra is, hogy valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést a Semmelweis Egyetem az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31.) Korm. rend. 50. § (1a) bekezdése alapján jogosult felmondani, vagy - ha a szerződés teljesítésére még nem került sor - a szerződéstől elállni.
MEGHATALMAZÁS
külföldi ajánlattevő vonatkozásában
(adott esetben)
Alulírott,….…………….…………(név) mint a …..………………………...………
(ajánlattevő neve), (székhely) törvényes képviselője
meghatalmazom
az illetőségem szerinti adóhatóságot, hogy közvetlenül a magyar adóhatóság rendelkezésére bocsásson a cégünkre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
………………………….……., 2017. ……………….. hó nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
NYILATKOZAT
üzleti titokról
Alulírott, mint a (cég megnevezése, címe):……………………………………………
.…………………………….. cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az általam benyújtott ajánlat:
□ üzleti titkot tartalmaz ajánlat ……… oldalától az ajánlat ……… oldaláig, amelynek nyilvánosságra hozatalát megtiltom.
□ üzleti titkot nem tartalmaz.45
Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, úgy az üzleti titokká minősítés indokolását ajánlatunkban benyújtjuk, továbbá az üzleti titkot tartalmazó iratokat elkülönített módon csatoljuk az ajánaltunkban.
Kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozat a valóságnak megfelel és kijelentéseimet polgári jogi és büntetőjogi felelősségem tudatában teszem meg, azokért mindenkor helytállni tartozok.
………………………….……., 2017. év ……………….. hó …… nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
45 a megfelelő rész a □-ban jelölendő vagy a szöveg aláhúzandó!
Tételes árajánlat
Ezen bekérő lap helyett csatolandó az ajánlattevő tételes árajánlata, az alábbiak szerint:
Az ajánlattevőnek legalább az ajánlatkérő által az Ajánlati dokumentáció 1. számú elengedhetetlen mellékleteként rendelkezésre bocsátott ártáblázat szerinti részletezettséggel kell benyújtania árajánlatát.
Meg kell határoznia a megajánlott termékek konkrét megnevezését, a megajánlott termékek gyártóját. Ezt követően meg kell adnia a megajánlott termékekre vonatkozó ÁFA %-os mértékét, a megajánlott termékek nettó egységárát tételenként, forintban, amely az alapmennyiségre, továbbá az opciós mennyiségre kiírt mennyiség mértékegységét figyelembe véve az 1 egységre vonatkoztatott árat adja meg (pl. 1 liter, 1 db, 1 kg), függetlenül attól, hogy ajánlatkérő hány egység összecsomagolását írta elő a szállításra vonatkozóan. Ezt követően ajánlattevőnek meg kell határoznia a megajánlott termékek teljes mennyiségre (alapmennyiség + opciós mennyiség) vonatkozó nettó összárát tételenként, forintban, az előzőekben már meghatározott nettó ajánlati árak alapján.
Végezetül ajánlattevőnek a 22., 23., 24., 27., 29., 30., 31., 32., 34. részek vonatkozásában az ajánlati árat a koncentrátum literenkénti ára mellett a legkisebb, az OTH engedélynek vagy termékleírásnak megfelelő baktericid hatású 1 liter munkaoldatra is meg kell adnia. Meg kell határoznia a munkaoldat koncentrációját (%), majd 1 liter, a fentieknek megfelelő munkaoldat nettó egységárát forintban. Amennyiben a megajánlott munkaoldat nem az OTH engedélyben vagy termékleírásban szereplő koncentrációnak megfelelő, az ajánlat az adott rész tekintetében érvénytelen.
A szürkével jelölt cellákat kérjük üresen hagyni.
A megajánlott áraknak tartalmazniuk kell a szerződés teljesítésével összefüggő, az ajánlattételkor ismert valamennyi felmerülő költséget, adót, illetéket, ráfordítást és egyéb fizetési kötelezettséget. Az ajánlati ár legfeljebb két tizedesjegy pontossággal adható meg.
Ajánlattevőnek az adott részajánlaton belül valamennyi termékre, annak teljes mennyiségére kell ajánlatot tennie. A részajánlat további részekre nem bontható.
Az alapmennyiség és opciós mennyiség egységárának egyeznie kell.
Nem feltétel, hogy ajánlattevőnek egy főcsoporton (római számmal jelzett) belül minden sorra ajánlatot kell tennie, azonban minden arab számmal jelzett rész esetében minden alsorra kötelező az ajánlattétel.
Xxxxxxxxxxx által a megajánlott termékre vonatkozó nettó ellenszolgáltatási ár fix árnak minősül, amelynek összegét a megkötendő szerződés időtartama alatt Eladó Vevő hátrányára nem módosíthatja, így az nem módosítható a magyarországi, vagy a világpiaci árak
alakulására, az inflációs rátára és az árfolyamok változására tekintettel sem. A megajánlott ártól Eladó akkor térhet el, ha a termelői árat és/vagy a nagykereskedelmi árat csökkentő kormányzati, miniszteri vagy egyéb intézkedés történik, vagy az Eladó saját maga kezdeményezi az árcsökkenést akció formájában; ilyen esetekben az árcsökkentés százalékos arányát a megajánlott árban is csökkenteni szükséges.
Az ajánlatok értékelése során, a 22., 23., 24., 27., 29., 30., 31., 32., 34. részeket kivéve az ellenszolgáltatás a részteljesítésenkénti teljes mennyiségre (alapmennyiség + opciós mennyiség) vonatkoztatott nettó összár alapján kerül összehasonlításra.
A 22., 23., 24., 27., 29., 30., 31., 32., 34. részek esetében az ellenszolgáltatás összehasonlítása a fentiek szerint képzett munkaoldatok 1 literének nettó egységára alapján történik.
A termékek ajánlati árának tartalmaznia kell a műszaki leírásban szereplő paramétereket, és rendelkeznie kell az ott megjelölt tulajdonságokkal.
A szerződés teljesítése során Ajánlatkérő a műszaki leírásban előírt kiszerelések bármelyikét megrendelheti nyertes ajánlattevőtől, melyet köteles leszállítani.
III. FEJEZET
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD)
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum a gazdasági szereplő olyan nyilatkozata, amely a hatóságok vagy harmadik felek által kibocsátott igazolásokat helyettesíti előzetes bizonyítékként.
A 2014/24/EU irányelv 59. cikkében foglaltak szerint ebben a gazdasági szereplő előzetesen, hivatalosan kinyilvánítja, hogy nincs azon helyzetek egyikében sem, amelyek miatt a gazdasági szereplőket ki kell, illetve ki lehet zárni; hogy megfelel a vonatkozó kiválasztási (alkalmassági) szempontoknak, és adott esetben megfelel az objektív szabályoknak és kritériumoknak, amelyeket a részvételre felhívandó, alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának korlátozása céljából határoztak meg. Célja a kizárási és a kiválasztási kritériumokhoz kapcsolódó jelentős számú igazolás, illetve egyéb dokumentum benyújtásának kötelezettségéből eredő adminisztratív terhek csökkentése.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése során a gazdasági szereplők feladatát megkönnyítendő a tagállamok útmutatót bocsáthatnak ki az egységes európai közbeszerzési dokumentum használatáról, például jelezve, hogy a nemzeti jog mely rendelkezései relevánsak a III. rész A. szakaszára46 vonatkozóan, hogy az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzéke vagy azzal egyenértékű igazolás esetleg nem létezik, vagy ilyet nem bocsátanak ki egy adott tagállamban, vagy pontosítva, hogy mely hivatkozásokat és információkat kell megadni ahhoz, hogy az ajánlatkérő szervek vagy a közszolgáltató ajánlatkérők elektronikusan hozzáférjenek egy adott igazoláshoz.
Egy adott közbeszerzési eljárás dokumentumának elkészítése során az ajánlatkérő szerveknek és a közszolgáltató ajánlatkérőknek az ajánlati felhívásban hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban vagy a szándék megerősítésére vonatkozó felhívásban jelezniük kell, hogy mely információkat fogják bekérni a gazdasági szereplőktől, beleértve annak egyértelmű kijelentését, hogy a II. és III. részben meghatározott információt47 meg kell adni vagy nem kell megadni azon alvállalkozók tekintetében, amelyek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe48.
Azáltal is megkönnyíthetik a gazdasági szereplők feladatát, hogy ezt az információt közvetlenül az egységes európai közbeszerzési dokumentum elektronikus változatában jelzik, például az ESPD-szolgáltatás felhasználásával (xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxx-
databases/ecertis2/resources/espd/index.html49), amelyet a Bizottság szervezeti egységei díjmentesen fognak az ajánlatkérő szervezetek, a közszolgáltató ajánlatkérők, a gazdasági szereplők, az elektronikus szolgáltatók és más érdekelt felek rendelkezésére bocsátani.
46 Például hogy annak a gazdasági szereplőnek, akit elítéltek a nemzeti büntető törvénykönyv x, y és z cikke alapján, erről nyilatkoznia kell a bűnszervezetben vagy pénzmosásban való részvételért kapott ítélettel kapcsolatos információ kitöltése során...
47 Kizárási okokra vonatkozó információ.
48 Lásd a 2014/24/EU irányelv 71. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdését, és a 2014/25/EU irányelv 88. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdését.
49 Ez a fejlesztés alatt álló előzetes verzió linkje. Amikor rendelkezésre áll a teljes kész verzió, annak linkje kerül feltüntetésre, vagy egyéb módon elérhető lesz.
A nyílt eljárások esetében az ajánlat, továbbá meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd és innovációs partnerség esetében a részvételi kérelem mellett a gazdasági szereplőknek be kell nyújtaniuk a kért információk megadásával kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot is.50 A keretmegállapodásokon alapuló egyes szerződések kivételével az eljárás nyerteséül kiválasztott ajánlattevőnek be kell nyújtania a naprakész igazolásokat és kiegészítő dokumentumokat.
A tagállamok szabályozhatják, vagy az ajánlatkérő szervekre és a közszolgáltató ajánlatkérőkre hagyhatják annak eldöntését, hogy használják-e az egységes európai közbeszerzési dokumentumot olyan közbeszerzési eljárások részeként is, amelyek nem, vagy nem teljesen tartoznak a 2014/24/EU vagy a 2014/25/EU irányelv hatálya alá, például a vonatkozó értékhatár alatti beszerzéseknél, vagy a szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó különös szabályok hatálya alá tartozó beszerzéseknél (a továbbiakban: az enyhébb szabályozás)51. Hasonlóképpen a tagállamok szabályozhatják, vagy az ajánlatkérő szervekre és a közszolgáltató ajánlatkérőkre hagyhatják annak eldöntését, hogy használják-e az egységes európai közbeszerzési dokumentumot koncessziós szerződések odaítélésével kapcsolatban is, attól függetlenül, hogy azok a 2014/23/EU irányelv52 hatálya alá tartoznak-e.
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő az eljárás során bármikor felkérheti bármelyik ajánlattevőt, hogy nyújtsa be az összes kért igazolást és kiegészítő dokumentumot, vagy azok egy részét, amennyiben ez az eljárás megfelelő lefolytatásához szükséges.
A gazdasági szereplő kizárható a közbeszerzési eljárásból, vagy ellene a nemzeti jognak megfelelően vád emelhető, ha az egységes európai közbeszerzési dokumentumban vagy – általánosabban – a kizárási okok fenn nem állásának és a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett, információkat tartott vissza, vagy nem tudja bemutatni a megkívánt kiegészítő dokumentumokat.
50 Összetettebb a helyzet a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások tekintetében, amelyekről a 2014/24/EU irányelv 32. cikke és a 2014/25/EU irányelv 50. cikke rendelkezik, mivel e rendelkezések igen eltérő valós helyzetekre vonatkoznak.
Egységes európai közbeszerzési dokumentum bekérése szükségtelen adminisztratív terhet jelentene, vagy egyéb tekintetben nem lenne helyénvaló 1) ahol csak egy, előre meghatározott résztvevő lehetséges (a két irányelvet tekintve, a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének b) pontja, (3) bekezdésének b) és d) pontja, valamint (5) bekezdése, illetve a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének c), e), f) és i) pontja), és 2) a sürgősségi helyzetből adódóan (a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének c) pontja, illetve a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének d) és h) pontja) vagy árutőzsdén jegyzett és vásárolt áruk esetében az ügylet egyéni sajátosságai miatt (a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (3) bekezdésének c) pontja és a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének g) pontja).
Másrészt az egységes európai közbeszerzési dokumentum teljes körűen szerepet játszana és azt be kellene kérni a fennmaradó esetekben, amelyekre az jellemző, hogy egynél több a lehetséges résztvevő, nincs sürgősségi helyzet, és az ügylethez nem kötődnek egyéni sajátosságok; ez érvényesül a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének a) pontja, (3) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének a), b) és j) pontja tekintetében.
51 A 2014/24/EU irányelv 74–77. cikke, és a 2014/25/EU irányelv 91–94. cikke.
52 Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/23/EU irányelve a koncessziós szerződésekről (HL L 94., 2014.3.28., 1. o.).
A gazdasági szereplők később is felhasználhatják azt az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megadott információt, amelyet egy korábbi közbeszerzési eljárásban már megadtak, amennyiben az információ továbbra is helytálló és releváns. Ennek a legkönnyebb módja, az információ beillesztése az új egységes európai közbeszerzési dokumentumba a megfelelő funkciókkal, amelyek e célra rendelkezésre állnak a fent említett elektronikus ESDP szolgáltatásban. Természetesen lehetőség lesz az információ ismételt felhasználására a másolás és beillesztés más formáinak segítségével is, például a gazdasági szereplő informatikai berendezésein (PC-n, táblagépen, szerveren ...) tárolt információ felhasználásával.
A 2014/24/EU irányelv 59. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum kizárólag elektronikus formában fog rendelkezésre állni, azonban ez legkésőbb 2018. április 18-ig halasztható53. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2018. április 18-ig az egységes európai közbeszerzési dokumentumnak mind elektronikus, mind pedig papíralapú változatai felhasználhatók. Az említett ESPD- szolgáltatás minden esetben lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy elektronikusan töltsék ki az egységes európai közbeszerzési dokumentumukat, lehetővé téve számukra a felkínált lehetőségek minden előnyének kiaknázását (nem utolsósorban az információ újrafelhasználását). Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az elektronikus kommunikációt elhalasztották (amely legkésőbb 2018. április 18-ig szintén lehetséges), az ESPD (azaz EEKD)- szolgáltatás lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára elektronikusan kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumuk kinyomtatását papíralapú dokumentumként, amelyet azután az elektronikus kommunikációtól eltérő módon eljuttathatnak az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek
Az előzőkben említetteknek megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a gazdasági szereplő hivatalosan kinyilvánítja, hogy a vonatkozó kizárási okok nem állnak fenn, hogy az adott kiválasztási kritériumoknak megfelel, valamint kötelezettséget vállal arra, hogy megadja az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által kért releváns információkat.
Amennyiben a közbeszerzések részekre vannak bontva, és a kiválasztási szempontok54 részenként változnak, az egységes európai közbeszerzési dokumentumot mindegyik részre vonatkozóan ki kell tölteni (vagy a részek olyan csoportjára, amelyekre ugyanazon kiválasztási szempontok vonatkoznak).
A nyilatkozatnak emellett tartalmaznia kell, hogy a kiegészítő iratok55 kiállításáért melyik hatóság vagy harmadik fél a felelős, továbbá tartalmaznia kell a gazdasági szereplő arra vonatkozó hivatalos nyilatkozatát, hogy kérésre haladéktalanul be tudja mutatni az említett kiegészítő iratokat.
Az ajánlatkérő szervek vagy közszolgáltató ajánlatkérők dönthetnek úgy, vagy a tagállamok előírhatják56 számukra, hogy a kiválasztási szempontokról előírt információt egyetlen
53 Lásd a 2014/24/EU irányelv 90. cikkének (3) bekezdését.
54 Ez az eset lehetséges a legkisebb előírt árbevételnél, amelyet ilyen esetekben az egyes részek legnagyobb becsült értékének függvényében kell megállapítani.
55 Kivéve, ha az ajánlatkérő szervek vagy a közszolgáltató ajánlatkérők jelezték, hogy a követelmények teljesítéséről az első alkalommal elegendő az általános információ („igen”/„nem”). Erről a lehetőségről a további magyarázatot lásd lent.
56 Az ilyen előírások lehetnek általános jellegűek, vagy szorítkozhatnak csak bizonyos helyzetekre, pl. csak nyílt eljárásoknál, vagy kétszakaszos eljárásoknál csak akkor, amikor minden részvételre jelentkezőt felhívnak a részvételre.
kérdésre korlátozzák arra vonatkozóan, hogy a gazdasági szereplők megfelelnek-e az előírt kiválasztási szempontoknak, igen vagy nem. Bár ezt további információ és/vagy dokumentum bekérése követheti, körültekintően el kell kerülni azt, hogy túlzott adminisztratív terheket rójanak a gazdasági szereplőkre azáltal, hogy egy adott közbeszerzési eljárásban minden résztvevőtől szisztematikusan bekérik a tanúsítványokat vagy egyéb igazolásokat, illetve az olyan gyakorlatot, amelynek során megkülönböztető módon azonosítják be azokat a gazdasági szereplőket, amelyektől ilyen dokumentumot kérnek.
Az ajánlatkérő szervek és a közszolgáltató ajánlatkérők azon kötelezettsége, hogy az érintett dokumentumot bármely tagállamban közvetlenül a díjmentes nemzeti adatbázishoz történő hozzáféréssel szerezzék be, akkor is fennáll, amikor a kiválasztási szempontokra kezdetben bekért információ az igen vagy nem válaszra szorítkozott. Ha ilyen elektronikus dokumentációt kérnek, akkor a gazdasági szereplők az érintett dokumentáció beszerzéséhez szükséges információt a kiválasztási szempontok ellenőrzésekor fogják megadni az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, nem pedig közvetlenül az egységes európai közbeszerzési dokumentumban.
Amennyiben a szükséges információ (például erkölcsi bizonyítvány) elektronikus úton elérhető az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, a gazdasági szereplő annak érdekében, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő hozzáférjen ezekhez az információkhoz, közölheti az információ elérési útját (meg kell adnia az adatbázis nevét, internetcímét, a keresett adat nyilvántartási számát stb.).
Ennek közlésével a gazdasági szereplő hozzájárul ahhoz, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a személyes adatok feldolgozásáról szóló 95/46/EK irányelvet57 végrehajtó nemzeti szabályoknak megfelelően hozzáférjen a vonatkozó dokumentumokhoz és különösen egyes különleges adatokat, például bűncselekményekre, büntetőítéletekre vagy biztonsági intézkedésekre vonatkozó adatokat tartalmazó dokumentumokhoz.
A 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 64. cikkével összhangban az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzékébe felvett vagy közjogi vagy magánjogi szervezetek által kiállított vonatkozó tanúsítványokkal rendelkező gazdasági szereplő a III–V. részben kért adatok vonatkozásában benyújthatja az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek a hivatalos jegyzékbe való felvételről az illetékes hatóság által kiadott igazolást, vagy az illetékes tanúsító szervezet által kibocsátott tanúsítványt.
Azon gazdasági szereplőnek, amely egyedül vesz részt és a kiválasztási szempontok teljesítéséhez nem veszi igénybe más szervezetek kapacitásait, egy egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell kitöltenie.
Azon gazdasági szereplőnek, amely egyedül vesz részt, de a kiválasztási (alkalmassági) szempontok teljesítéséhez más szervezet vagy szervezetek kapacitásait veszi igénybe, biztosítania kell, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a gazdasági szereplő egységes európai közbeszerzési dokumentuma mellett kézhez kapjon egy külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot is, amely minden egyes igénybe vett szervezet vonatkozásában tartalmazza a releváns információkat58.
57 Az Európai Parlament és a Tanács 1995. október 24-i 95/46/EK irányelve a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 281., 1995.11.23., 31. o.).
58 Lásd a II. rész C. szakaszát.
Végül, amennyiben a közbeszerzési eljárásban gazdasági szereplők egy csoportja – adott esetben ideiglenes társulás keretében – együttesen vesz részt, a II–V. részben foglalt információk tekintetében minden egyes részt vevő gazdasági szereplőnek külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell benyújtania. (közös ajánlattétel)
Minden olyan esetben, amikor a gazdasági szereplő igazgatói, vezetői vagy felügyelői testületének egynél több tagja van, illetve e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra, vagy annak kontrolljára vonatkozó jogkörrel egynél több személy rendelkezik, lehetséges, hogy mindegyiküknek alá kell írnia ugyanazon egységes európai közbeszerzési dokumentumot a nemzeti szabályoktól függően, beleértve az adatvédelemre vonatkozó szabályokat.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum aláírását (aláírásait) illetően felhívjuk a figyelmet, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon előfordulhat, hogy nem szükséges aláírás, amennyiben az egységes európai közbeszerzési dokumentumot egy dokumentum csomag részeként küldik el, amelynek hitelességét és sértetlenségét a küldés módjánál megkövetelt aláírás(ok) biztosítja (biztosítják)59.
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az ajánlati felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, a I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez.
Ha az ajánlati felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum a következő részekből és szakaszokból áll:
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
– II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk
– III. rész: Kizárási okok:
A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok (a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazásuk kötelező. A 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazásuk az ajánlatkérő szervek számára is kötelező, míg azok a közszolgáltató ajánlatkérők, amelyek nem ajánlatkérő szervek, dönthetnek úgy, hogy alkalmazzák ezeket a kizárási szempontokat).
– B: Adófizetési vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok (jogerős és kötelező határozat esetén alkalmazásuk a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (2) bekezdése értelmében kötelező. Ugyanilyen
59 Például, ha az ajánlatot és az azt kísérő egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyílt eljárásban olyan e-mail útján küldik el, amely a szükséges típusú elektronikus aláírással van ellátva, akkor előfordulhat, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon további aláírás(ok) nem szükséges(ek). Az is lehetséges, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon elektronikus aláírás sem szükséges, amennyiben az egységes európai közbeszerzési dokumentum elektronikus közbeszerzési platformba van illesztve, és a platform használatához elektronikus hitelesítésre van szükség.
feltételekkel alkalmazásuk az ajánlatkérő szervek számára is kötelező a 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (1) bekezdése értelmében, míg azok a közszolgáltató ajánlatkérők, amelyek nem ajánlatkérő szervek, dönthetnek úgy, hogy alkalmazzák ezeket a kizárási okokat). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyes tagállamok nemzeti joga nem jogerős és kötelező határozatok esetén is kötelezővé teheti alkalmazásukat.).
– C: Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok (lásd a 2014/24/EU 57. cikkének (4) bekezdését) (olyan esetek, amelyekben a gazdasági szereplők kizárhatók; tagállamuk kötelezővé teheti ezen okok alkalmazását az ajánlatkérő szervek számára. A 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (1) bekezdése alapján minden közszolgáltató ajánlatkérő, függetlenül attól, hogy ajánlatkérő szerv-e, eldöntheti, hogy alkalmazza-e ezeket a kizárási okokat, vagy tagállamuk előírhatja számukra ezek alkalmazását).
– D: Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok
– IV. rész: Kiválasztási kritériumok60:
– α: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése
– A: Alkalmasság
– B: Gazdasági és pénzügyi helyzet
– C: Technikai és szakmai alkalmasság
– D: Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok61 62
– V. rész: Az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése63
– VI. rész: Záró nyilatkozat
II.1.1. EEKD KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
60 A 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (2) bekezdése alapján a közszolgáltató ajánlatkérők – függetlenül attól, hogy ajánlatkérő szervek-e – eldönthetik, hogy alkalmazzák- e a 2014/24/EU irányelv 58. cikkében előírt kiválasztási szempontokat (IV. rész, A., B. és C. szakasz).
61 A 2014/25/EU irányelv nem írja elő kifejezetten a közszolgáltató ajánlatkérők számára az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazását minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok tekintetében (IV. rész, D. szakasz), azonban ezt gyakorlati okoknál fogva lehetővé kell tenni, mivel a 2014/24/EU irányelv 62. cikke és a 2014/25/EU irányelv 81. cikke lényegében ugyanaz.
62 A 2014/25/EU irányelv 77. cikkének (2) bekezdése és 78. cikkének (1) bekezdése értelmében a közszolgáltató ajánlatkérőknek objektív szabályok és szempontok alapján kell kiválasztaniuk a résztvevőket. A fent leírtak szerint ezek bizonyos esetekben lehetnek a 2014/24/EU irányelvben előírt szempontok, vagy lényegileg azonos rendelkezéseket foglalhatnak magukba (lásd a 9. és a 11. lábjegyzetet). Az objektív szabályok és szempontok azonban szintén vonatkozhatnak egy adott közszolgáltató ajánlatkérőre vagy egy adott közbeszerzési eljárásra. Az ilyen esetekhez azonban nem alkalmazható az egységes formanyomtatvány.
63 A 2014/25/EU irányelv nem írja elő kifejezetten a közszolgáltató ajánlatkérők számára az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazását az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése tekintetében (V. rész), azonban ezt gyakorlati okoknál fogva lehetővé kell tenni, mivel a 2014/24/EU irányelv 65. cikke és a 2014/25/EU irányelv 78. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy e részvevők számának bármilyen csökkentését objektív és megkülönböztetésmentes szempontok vagy szabályok alapján kell végezni.
Ajánlattevő és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő/ kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet a felhívásban előírt kizáró okok és alkalmassági követelmények tekintetében előzetes igazolásként csak az EEKD kitöltött és aláírt formanyomtatványát nyújtja be, majd ezt követően, az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt. 69.§ (4) bek szerint, az ajánlatkérő erről szóló felhívásától számított
5 munkanapon belül utólagosan igazolások, nyilatkozatok benyújtásával igazolja alkalmasságát, illetve a kizáró okok hatálya alá nem tartozását.
AZ EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM FORMANYOMTATVÁNYA (EEKD)
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az ajánlati felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, az I. részben előírt információ automatikusan beolvasásra kerül, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást64 használták az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltéséhez. Az Európai Unió Hivatalos lapjában közzétett vonatkozó hirdetmény65 hivatkozási adatai:
A Hivatalos Lap S sorozatának száma [], dátum [], [] oldal,
A hirdetmény száma a Hivatalos Lap S sorozatban : [ ][ ][ ][ ]/S [ ][ ][ ]–[ ][ ][ ][ ][ ][ ][ ] Ha az ajánlati felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását.
Amennyiben nincs előírva hirdetmény közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában, kérjük, hogy adjon meg egyéb olyan információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását (pl. nemzeti szintű közzététel hivatkozási adata): [….]
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. | ||
A beszerző azonosítása66 | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
64 A Bizottság szervezeti egységei az elektronikus ESPD-szolgáltatást díjmentesen bocsátják az ajánlatkérő szervek, a közszolgáltató ajánlatkérők, a gazdasági szereplők, az elektronikus szolgáltatók és más érdekelt felek rendelkezésére.
65 Ajánlatkérő szervek részére: vagy az eljárást megindító felhívásként alkalmazott Előzetes tájékoztató, vagy Szerződési hirdetmény. Közszolgáltató ajánlatkérők részére: az eljárást megindító felhívásként alkalmazott Időszakos előzetes tájékoztató, Szerződési hirdetmény, vagy a Minősítési rendszer meglétéről szóló hirdetmény
66 A vonatkozó hirdetmény I. szakaszának I.1 pontjából átmásolandó információ. Közös közbeszerzés esetén kérjük feltüntetni minden résztvevő beszerző nevét.
Név: | [ ] | |
Melyik beszerzést érinti? | Válasz: | |
A közbeszerzés megnevezése vagy rövid ismertetése67: | [ ] | |
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)68: | [ ] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. |
II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk A: A GAZDASÁGI SZEREPLŐRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Azonosítás: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Név: | [ ] | Kötelezően kitöltendő! |
Héa_azonosító szám (uniós adószám), adott esetben: Ha nincs héa_azonosító szám, kérjük egyéb nemzeti azonosító szám feltüntetését, adott esetben, ha szükséges. | [ ] [ ] | Adott esetben kitöltendő. |
Postai cím: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Kapcsolattartó személy vagy személyek69: Telefon: E-mail cím: Internetcím (adott esetben): | [……] [……] [……] [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Általános információ: | Válasz: | |
A gazdasági szereplő mikro-, kis- vagy középvállalkozás70? | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Ajánlatkérő által kiadott |
67 Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 és II.1.3 pontját.
68 Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 pontját.
69 Kérjük, ismételje meg a kapcsolattartó személyekre vonatkozó információt, ahányszor szükséges.
70 Lásd a Bizottság 2003. május 6-i ajánlását a mikro-, kis és középvállalkozások meghatározásáról (HL L 124., 2003.5.20., 36. o.). Ez az információ csak statisztikai célból szükséges.
és annak megfelelő tartalmú nyilatkozat benyújtása kötelező jelen pont kitöltése mellett! | ||
Csak ha a közbeszerzés fenntartott71: A gazdasági szereplő védett műhely, szociális vállalkozás72 vagy védett munkahely-teremtési programok keretében fogja teljesíteni a szerződést? Ha igen, mi a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók százalékos aránya? Ha szükséges, kérjük, adja meg, hogy az érintett munkavállalók a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók mely kategóriájába vagy kategóriáiba tartoznak. | [] Igen [] Nem […] [….] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. Amennyiben ajánlattevő kitölti, ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja. |
Adott esetben, a gazdasági szereplő szerepel-e az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzékében, vagy rendelkezik-e azzal egyenértékű igazolással (pl. nemzeti (elő)minősítési rendszer keretében)? | [] Igen [] Nem [] Nem alkalmazható | Adott esetben kitöltendő. |
Ha igen: Kérjük, válaszolja meg e szakasz további részeit, e rész B. szakaszát és amennyiben releváns, e rész C. szakaszát, adott esetben töltse ki az V. | a) [……] | Adott esetben kitöltendő. |
Mikrovállalkozás: olyan vállalkozás, amely 10-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió eurót. Kisvállalkozás: olyan vállalkozás, amely 50-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 10 millió eurót; Középvállalkozás: olyan vállalkozás, amely nem mikro- és nem kisvállalkozás, és amely 250-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma nem haladja meg az 50 millió eurót, és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió eurót.
71 Lásd a szerződési hirdetmény III.1.5. pontját.
72 Azaz fő célja a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű személyek szociális és szakmai beilleszkedése.
részt, valamint mindenképpen töltse ki és írja alá a VI. részt. a) Kérjük, adott esetben adja meg a jegyzék vagy az igazolás nevét és a vonatkozó nyilvántartási vagy igazolási számot: b) Ha a felvételről szóló igazolás vagy tanúsítvány elektronikusan elérhető, kérjük, tüntesse fel: c) Kérjük, tüntesse fel a referenciákat, amelyeken a felvétel vagy a tanúsítás alapul, és adott esetben a hivatalos jegyzékben elért minősítést73: d) A felvétel vagy a tanúsítás az összes előírt kiválasztási szempontra kiterjed? Ha nem: Kérjük, hogy KIZÁRÓLAG akkor töltse ki a hiányzó információt a IV. rész A., B., C. vagy D. szakaszában az esettől függően, ha a vonatkozó hirdetmény vagy közbeszerzési dokumentumok ezt előírják: e) A gazdasági szereplő tud-e igazolást adni a társadalombiztosítási járulékok és adók megfizetéséről, vagy meg tudja-e adni azt az információt, amely lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, hogy közvetlenül beszerezze azt bármely tagország díjmentesen hozzáférhető nemzeti adatbázisából? Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő | b) (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……] c) [……] d) [] Igen [] Nem e) [] Igen [] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……] |
73 A hivatkozások és a minősítés, ha van ilyen, a tanúsításon szerepelnek.
információkat: | |||||
Részvétel formája: | Válasz: | ||||
A gazdasági szereplő másokkal együtt vesz részt a közbeszerzési eljárásban?74 | [] | Igen | [] | Nem | Kötelezően kitöltendő! |
Ha igen, kérjük, biztosítsa, hogy a többi érintett külön egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványt nyújtson be. | |||||
Ha igen: | Adott esetben kitöltendő. | ||||
a) Xxxxxx, adja meg a | a:) | [……] | |||
gazdasági szereplő | |||||
csoportban betöltött | |||||
szerepét (vezető, | b): | [……] | |||
specifikus feladatokért | |||||
felelős, ...): | |||||
b) Xxxxxx, adja meg, | c): [……] | ||||
mely gazdasági | |||||
szereplők a | |||||
közbeszerzési eljárásban | |||||
együtt részt vevő csoport | |||||
tagjai: | |||||
c) Adott esetben a részt | |||||
vevő csoport neve: | |||||
Részek | Válasz: | ||||
Adott esetben annak a résznek (azoknak a részeknek a feltüntetése, amelyekre a gazdasági szereplő pályázni kíván: | [ ] | Kötelezően kitöltendő! |
B: A GAZDASÁGI SZEREPLŐ KÉPVISELŐIRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Adott esetben adja meg azon személyek nevét és címét, akik a jelen közbeszerzési eljárásban jogosultak képviselni a gazdasági szereplőt: | ||
Képviselet, ha van: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Teljes név; | [……]; | Kötelezően kitöltendő! |
valamint a születési idő és hely, | [……] | |
ha szükséges: | ||
Beosztás/milyen minőségben jár | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
74 Nevezetesen egy csoport, konzorcium, közös vállalkozás vagy hasonló részeként.
el: | ||
Postai cím: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Telefon: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
E-mail cím: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Amennyiben szükséges, részletezze a képviseletre vonatkozó információkat (a képviselet formája, köre, célja stb.): | [……] | Adott esetben kitöltendő. |
C: Más szervezetek kapacitásainak igénybevételére vonatkozó információk
Igénybevétel: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk | |
Az alábbi IV. részben feltüntetett kiválasztási kritériumoknak és (adott esetben) az alábbi V. részben feltüntetett kritériumoknak és szabályoknak való megfelelés során a gazdasági szereplő igénybe veszi-e más szervezetek kapacitásait? | []Igen []Nem | Kötelezően kitöltendő! | |
Amennyiben igen, minden egyes érintett szervezetre vonatkozóan külön egységes európai | |||
közbeszerzési dokumentumban adja meg az e rész A. és B. szakaszában, valamint a III. | |||
részben meghatározott információkat, megfelelően kitöltve és az érintett szervezetek által | |||
aláírva. | |||
Felhívjuk a figyelmet, hogy ennek magában kell foglalnia azokat a szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akik/amelyek nem tartoznak közvetlenül a gazdasági szereplő vállalkozásához, különösen a minőség-ellenőrzés felelőseit, továbbá építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés esetében azon szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akiket/amelyeket a gazdasági szereplő a beruházás kivitelezéséhez igénybe vehet. Amennyiben a gazdasági szereplő által igénybe vett meghatározott kapacitások tekintetében ez releváns, minden egyes szervezetre vonatkozóan adja meg a IV. és az V. részben meghatározott információkat is75. |
D: Információk azokról az alvállalkozókról, akiknek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe
(Ezt a szakaszt csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten előírja ezt az információt.) | ||
Alvállalkozás: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Szándékozik-e a gazdasági szereplő a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni | []Igen []Nem Ha igen, és amennyiben ismert, kérjük, sorolja fel a | Kötelezően kitöltendő! Ajánlatkérő által kiadott és annak megfelelő |
75 Pl. a minőség-ellenőrzésben részt vevő műszaki szervezetek esetében: IV. rész C. szakasz, 3. pont.
harmadik félnek? | javasolt alvállalkozókat: […] | tartalmú nyilatkozat benyújtása kötelező jelen pont kitöltése mellett! |
Ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten kéri ezt az információt az e szakaszban lévő információn kívül, akkor kérjük, adja meg az e rész A. és B. szakaszában és a III. részben előírt információt mindegyik érintett alvállalkozóra (alvállakozói kategóriára) nézve.
III. rész: Kizárási okok
A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
A 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése a következő kizárási okokat határozza meg:
1. Bűnszervezetben való részvétel76;
2. Korrupció77;
3. Csalás78;
4. Terrorista bűncselekmény vagy terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmény79;
5. Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása80;
6. Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái81
Az irányelv 57. cikke (1) bekezdésében foglalt okokat végrehajtó nemzeti rendelkezések szerinti büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő | [] Igen [] Nem Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa)- af) és ah) alpontjára |
76 A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
77 Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke
(1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
78 Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C 316., 1995.11.27., 48. o.)
79 A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
80 A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
81 Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az
áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15.,
1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a fent felsorolt okok valamelyikéért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? | információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……]82 | vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Amennyiben igen, kérjük,83 adja meg a következő információkat: a) Elítélés dátuma, adja meg, hogy az 1–6. pontok közül melyik érintett, valamint az ítélet okát (okait), b) Xxxxxxxxx meg az elítélt személyét [ ]; c) Amennyiben az ítélet közvetlenül megállapítja: | a) Dátum:[ ], pont(ok): [ ], ok(ok):[ ] b) [……] c) A kizárási időszak hossza [……] és az érintett pont(ok) [ ] Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……]84 | Adott esetben kitöltendő. |
Ítéletek esetén hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek a releváns kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát85 (öntisztázás)? | [] Igen [] Nem | Adott esetben kitöltendő. |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket86: | [……] | Adott esetben kitöltendő. |
82 Kérjük, szükség szerint ismételje.
83 Kérjük, szükség szerint ismételje.
84 Kérjük, szükség szerint ismételje.
85 A 2014/24/EU irányelv 57. cikke (6) bekezdését végrehajtó nemzeti rendelkezésekkel összhangban.
86 Az elkövetett bűncselekmény jellegét figyelembe véve (egyszeri, ismételt, szisztematikus ...) a magyarázatnak tükröznie kell e megtett intézkedések megfelelőségét.
B: Adófizetési vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Adó vagy társadalombiztosítási járulék fizetése: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk | |
Teljesítette-e a gazdasági szereplő összes kötelezettségét az adók és társadalombiztosítási járulékok megfizetése tekintetében, mind a székhelye szerinti országban, mind pedig az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti országtól? | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. | |
Ha nem, akkor kérjük, adja meg a következő információkat: a) Érintett ország vagy tagállam b) Mi az érintett összeg? c) A kötelezettségszegés megállapításának módja: 1) Bírósági vagy közigazgatási határozat: – Ez a határozat jogerős és kötelező? – Kérjük, adja meg az ítélet vagy a határozat dátumát. – Ítélet esetén, amennyiben erről közvetlenül rendelkezik, a kizárási időtartam hossza: 2) Egyéb mód? Kérjük, részletezze: d) Teljesítette-e a gazdasági szereplő kötelezettségeit oly módon, hogy az esedékes adókat, társadalombiztosítási járulékokat és az esetleges kamatokat és bírságokat megfizette, vagy ezek megfizetésére kötelezettséget vállalt? | Adók | Társadalo mbiztosítás i hozzájárul ás | |
a) [……] b) [……] c1) [] Igen [] Nem [] Igen [] Nem [……] [……] c2) [ …] d) [] Igen [] Nem Ha igen, kérjük, részletezz e: [……] | a) [……] b) [……] c1) [] Igen [] Nem [] Igen [] Nem [……] [……] c2) [ …] d) [] Igen [] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [……] | Adott esetben kitöltendő. | |
Ha az adók vagy társadalombiztosítási járulékok befizetésére vonatkozó dokumentáció elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): 87 [……][……][……] | Adott esetben kitöltendő. (például: xxxx://xxx.xxx.xx/xxx/xxxx bazisok/koztartozasmente s vagy egyéb más, az adók |
87 Kérjük, szükség szerint ismételje.
következő információkat: | vagy társadalombiztosítási járulékok befizetését igazoló elektronikus elérhetőség), figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés d) pontjában előírtakra. Felhívjuk figyelmüket, hogy a kibocsátó hatóság feltüntetése kötelező. |
C: FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL, ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGGEL VAGY SZAKMAI KÖTELESSÉGSZEGÉSSEL KAPCSOLATOS OKOK88
Felhívjuk a figyelmet, hogy e közbeszerzés alkalmazásában lehetséges, hogy a következő kizárási okok valamelyikét a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok pontosabban meghatározzák. Így például a nemzeti jog rendelkezhet úgy, hogy a „súlyos szakmai kötelességszegés” fogalma több különböző magatartásformát takarhat. | ||
Esetleges fizetésképtelenség, összeférhetetlenség vagy szakmai kötelességszegés | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
A gazdasági szereplő tudomása szerint megszegte-e kötelezettségeit a környezetvédelmi, a szociális és a munkajog terén89? | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 63. § (1) bekezdés a) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Ha igen, hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek e kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát (öntisztázás)? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | ||
A gazdasági szereplő a következő helyzetek bármelyikében van-e: a) Csődeljárás, vagy b) Fizetésképtelenségi eljárás | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés c), d) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági |
88 Lásd a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (4) bekezdését.
89 E közbeszerzés alkalmazásában a nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban vagy a 2014/24/EU irányelv 18. cikke (2) bekezdésében hivatkozottak szerint
vagy felszámolási eljárás alatt áll, | – [……] – [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | szereplőnek nyilatkoznia. |
vagy | ||
c) Hitelezőkkel csődegyezséget | ||
kötött, vagy | ||
d) A nemzeti törvények és | ||
rendeletek szerinti hasonló eljárás | ||
következtében bármely hasonló | ||
helyzetben van90, vagy | ||
e) Vagyonát felszámoló vagy | ||
bíróság kezeli, vagy | ||
f) Üzleti tevékenységét | ||
felfüggesztette? | ||
Ha igen: | ||
– Kérjük, részletezze: | ||
– Kérjük, ismertesse az | ||
okokat, amelyek miatt | ||
mégis képes lesz az | ||
alkalmazandó nemzeti | ||
szabályokat és | ||
üzletfolytonossági | ||
intézkedéseket | ||
figyelembe véve a | ||
szerződés teljesítésére91. | ||
Ha a vonatkozó információ | ||
elektronikusan elérhető, kérjük, | ||
adja meg a következő | ||
információkat: | ||
Elkövetett-e a gazdasági szereplő súlyos szakmai kötelességszegést92? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem, [……] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek |
nyilatkoznia. | ||
Ha igen, tett-e a gazdasági | ||
szereplő öntisztázó | ||
intézkedéseket? | ||
[] Igen [] Nem | ||
Amennyiben igen, kérjük, | ||
ismertesse ezeket az |
90 Lásd a nemzeti jogot, a vonatkozó hirdetményt vagy a közbeszerzési dokumentumokat.
91 Ezt az információt nem kell megadni abban az esetben, ha az a)–f) pontokban fölsorolt esetek valamelyikében a gazdasági szereplők kizárását a nemzeti jog kötelezővé tette az eltérés lehetősége nélkül abban az esetben, ha a gazdasági szereplő mindazonáltal képes a szerződés teljesítésére.
92 Adott esetben lásd a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatározásait.
intézkedéseket: [……] | ||
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés n) o) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | Adott esetben kitöltendő. | |
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen összeférhetetlenségről93 a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! |
Tapasztalta-e a gazdasági szereplő valamely korábbi közbeszerzési szerződés vagy egy ajánlatkérő szervvel kötött korábbi szerződés vagy korábbi koncessziós szerződés lejárat előtti megszüntetését vagy az említett korábbi szerződéshez kapcsolódó kártérítési követelést vagy egyéb hasonló szankciókat? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] |
93 A nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban jelzettek szerint.
Megerősíti-e a gazdasági szereplő a következőket? a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során nem tett hamis nyilatkozatot, b) Nem tartott vissza ilyen információt, c) Késedelem nélkül be tudta nyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat, és d) Nem kísérelte meg jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket. | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés h), i), j), o) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
D: Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok
Tisztán nemzeti kizárási okok | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Vonatkoznak-e a | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! |
gazdasági | Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont | |
szereplőre azok a | ag) ah) alpontjára,62.§ (2) bek. az (1) bekezdés | |
tisztán nemzeti kizárási okok, | (internetcím, a kibocsátó hatóság | ag) és ah) pontjai kapcsán, e), f), g), k), l), p) és q)pontjára, illetve 63.§ (1) bek. d) pontjára |
amelyeket a | vagy testület, a | vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek |
vonatkozó | dokumentáció | nyilatkoznia. (például: |
hirdetmény vagy | pontos hivatkozási | |
a közbeszerzési | adatai): | tott-ajanlattevok/ és/vagy |
dokumentumok meghatároznak? | [……][……][……] 94 | xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xxxx.xxx.xx/ és/ vagy xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/ és/vagy xxxx://xxx.x- |
Ha a vonatkozó | xxxxxxxxxx.xx/?xxxxxxxxxx és/vagy egyéb más, az | |
hirdetményben | a tisztán nemzeti kizárási okokra vonatkozó |
94 Kérjük, szükség szerint ismételje.
vagy a közbeszerzési dokumentumokba n megkívánt dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | adatot igazoló elektronikus elérhetőség), figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában előírtakra. Felhívjuk figyelmüket, hogy a kibocsátó hatóság feltüntetése kötelező. | |
Amennyiben a tisztán nemzeti kizárási okok fennállnak, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázási intézkedéseket? Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: | [] Igen [] Nem [……] | Adott esetben kitöltendő. |
IV. rész: Kiválasztási szempontok
A kiválasztási szempontokat illetően (α szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
α: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése
A gazdasági szereplőnek csak ezt a mezőt kell kitöltenie abban az esetben, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban jelezte, hogy a gazdasági szereplő szorítkozhat a IV. rész α szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie: | ||
Minden előírt kiválasztási szempont teljesítése | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Megfelel az előírt kiválasztási szempontoknak: | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Ajánlatkérő a felhívás III.1.3) pontjában jelzettek alapján elfogadja gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozóan. A IV. rész további |
szakaszainak (A-D) kitöltése nem követelmény. |
A: Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | ||
Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
1) Be van jegyezve a letelepedés helye szerinti tagállamának vonatkozó szakmai vagy cégnyilvántartásába95: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | […] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
2) Szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseknél: A gazdasági szereplőnek meghatározott engedéllyel kell-e rendelkeznie vagy meghatározott szervezet tagjának kell-e lennie ahhoz, hogy a gazdasági szereplő letelepedési helye szerinti országban az adott szolgáltatást nyújthassa? | [] Xxxx [] Nem Ha igen, kérjük, adja meg, hogy ez miben áll, és jelezze, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e ezzel: [ …] [] Igen [] Nem | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
B: Gazdasági és pénzügyi helyzet
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | ||
Gazdasági és pénzügyi helyzet | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
1a) A gazdasági szereplő („általános”) éves árbevétele a | év: [……] árbevétel:[……][…]xxxxxxx | Xxxxxxxxxxxxxx ezt a pontot nem kell |
95 A 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében leírtak szerint egyes tagállamok gazdasági szereplőinek egyes esetekben az adott mellékletben meghatározott egyéb követelményeknek is meg kell felelniük.
vonatkozó hirdetményben vagy a | év: [……] | kitöltenie. |
közbeszerzési | árbevétel:[……][…]pénznem | |
dokumentumokban előírt számú | év: [……] | |
pénzügyi évben a következő: | árbevétel:[……][…]pénznem | |
És/vagy 1b) A gazdasági szereplő | (évek száma, átlagos | |
átlagos éves árbevétele a | árbevétel): | |
vonatkozó hirdetményben | [……],[……][…]pénznem | |
vagy a közbeszerzési | ||
dokumentumokban előírt számú évben a következő96 (): | (internetcím, a kibocsátó | |
Ha a vonatkozó információ | hatóság vagy testület, a | |
elektronikusan elérhető, kérjük, | dokumentáció pontos | |
adja meg a következő | hivatkozási adatai): | |
információkat: | [……][……][……] | |
2a) A gazdasági szereplő éves | év: [……] | Xxxxxxxxxxxxxx ezt a |
(„specifikus”) árbevétele a | árbevétel:[……][…]pénznem | pontot nem kell |
szerződés által érintett üzleti területre vonatkozóan, a | év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem | kitöltenie. |
vonatkozó hirdetményben vagy a | év: [……] | |
közbeszerzési | árbevétel:[……][…]pénznem | |
dokumentumokban | ||
meghatározott módon az előírt | ||
pénzügyi évek tekintetében a | ||
következő: | ||
És/vagy 2b) A gazdasági szereplő | (évek száma, átlagos árbevétel): | |
átlagos éves árbevétele a | [……],[……][…]pénznem | |
területen és a vonatkozó | ||
hirdetményben vagy a | (internetcím, a kibocsátó | |
közbeszerzési | hatóság vagy testület, a | |
dokumentumokban előírt | dokumentáció pontos | |
számú évben a következő97: Ha a vonatkozó információ | hivatkozási adatai): [……][……][……] | |
elektronikusan elérhető, kérjük, | ||
adja meg a következő | ||
információkat: | ||
3) Amennyiben az (általános vagy specifikus) árbevételre vonatkozó információ nem áll rendelkezésre a kért időszak egészére vonatkozóan, kérjük, adja meg a gazdasági szereplő létrejöttének dátumát vagy azt az időpontot, amikor megkezdte | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
96 Csak amennyiben a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok lehetővé teszik.
97 Csak amennyiben a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok lehetővé teszik.
üzleti tevékenységét: | ||
4) A vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott pénzügyi mutatók98 tekintetében a gazdasági szereplő kijelenti, hogy az előírt mutató(k) tényleges értéke(i) a következő(k): Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (az előírt mutató azonosítása – x és y99 aránya - és az érték): [……], [……]100 (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
5) Szakmai felelősségbiztosításának biztosítási összege a következő: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……],[……][…]pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
6) Az esetleges egyéb gazdasági vagy pénzügyi követelmények tekintetében, amelyeket a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatároztak, a gazdasági szereplő kijelenti a következőket: Ha a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban esetlegesen meghatározott vonatkozó dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
C: Technikai és szakmai alkalmasság
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban.
98 Pl. az eszközök és a források aránya.
99 Pl. az eszközök és a források aránya.
100 Kérjük, szükség szerint ismételje.
Technikai és szakmai alkalmasság | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
1a) Csak építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési szerződések esetében: A referencia-időszak folyamán101 a gazdasági szereplő a meghatározott típusú munkákból a következőket végezte: Ha a legfontosabb munkák megfelelő elvégzésére és eredményére vonatkozó dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | Évek száma (ezt az időszakot a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok határozzák meg): […] Munkák: [ ] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
1b) Csak árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések esetében: A referencia-időszak folyamán102 a gazdasági szereplő a meghatározott típusokon belül a következő főbb szállításokat végezte, vagy a következő főbb szolgáltatásokat nyújtotta: A lista elkészítésekor kérjük, tüntesse fel az összegeket, a dátumokat és a közületi vagy magánmegrendelőket103: | Évek száma (ezt az időszakot a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok határozzák meg): […] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
2) A gazdasági szereplő a következő szakembereket vagy műszaki szervezeteket104 veheti igénybe, különös tekintettel a minőség-ellenőrzésért felelős | [……] [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
Leírás | ö s eg k | dátu ok | megren delők |
101 Az ajánlatkérő szervek nem több, mint öt évet írhatnak elő, és elfogadhatnak öt évnél régebbi tapasztalatot.
102 Az ajánlatkérő szervek nem több, mint három évet írhatnak elő, és elfogadhatnak
három évnél régebbi tapasztalatot.
103 Vagyis minden megrendelőt fel kell sorolni, és a listának tartalmaznia kell mind a közületi, mind pedig a magánmegrendelőket az érintett szállítások vagy szolgáltatások tekintetében.
104 Azon szakemberekre és műszaki szervezetekre vonatkozóan, akiket/amelyeket nem közvetlenül a gazdasági szereplő vállalkozása alkalmaz, ám akik/amelyek kapacitását a gazdasági szereplő igénybe veszi, a II. rész C. szakaszában meghatározottak szerint, külön- külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell kitölteni.
szakemberekre vagy szervezetekre: Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési szerződések esetében a gazdasági szereplő a következő szakembereket vagy műszaki szervezeteket veheti igénybe a munka elvégzéséhez: | ||
3) A gazdasági szereplő a minőség biztosítása érdekében a következő műszaki hátteret veszi igénybe, valamint tanulmányi és kutatási létesítményei a következők: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
4) A gazdasági szereplő a következő ellátásilánc- irányítási és ellenőrzési rendszereket tudja alkalmazni a szerződés teljesítése során: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
5) Összetett leszállítandó termékek vagy teljesítendő szolgáltatások, vagy – rendkívüli esetben – különleges célra szolgáló termékek vagy szolgáltatások esetében: A gazdasági szereplő lehetővé teszi termelési vagy műszaki kapacitásaira, és amennyiben szükséges, a rendelkezésére álló tanulmányi és kutatási eszközökre és minőségellenőrzési intézkedéseire vonatkozó vizsgálatok105 elvégzését. | [] Igen [] Nem | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
6) A következő iskolai végzettséggel és szakképzettséggel rendelkeznek: a) A szolgáltató vagy maga a vállalkozó, és/vagy (a vonatkozó | a) [……] b) [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
105 A vizsgálatot az ajánlatkérő szerv vagy – amennyiben az utóbbi ezt jóváhagyja – nevében a szállító/szolgáltató székhelye szerinti ország egy erre illetékes hivatalos szerve végezheti el.
hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban foglalt követelményektől függően) b) Annak vezetői személyzete: | ||
7) A gazdasági szereplő a következő környezetvédelmi intézkedéseket tudja alkalmazni a szerződés teljesítése során: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
8) A gazdasági szereplő átlagos éves statisztikai állományi létszáma és vezetői létszáma az utolsó három évre vonatkozóan a következő volt: | Év, átlagos statisztikai állományi létszám: [……],[……], [……],[……], [……],[……], Év, vezetői létszám: [……],[……], [……],[……], [……],[……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
9) A következő eszközök, berendezések vagy műszaki felszerelések fognak a gazdasági szereplő rendelkezésére állni a szerződés teljesítéséhez: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
10) A gazdasági szereplő a szerződés következő részére (azaz százalékára) nézve 106kíván esetleg harmadik féllel szerződést kötni: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
11) Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződés esetében: A gazdasági szereplő szállítani fogja a leszállítandó termékekre vonatkozó mintákat, leírásokat vagy fényképeket, amelyeket nem kell hitelességi tanúsítványnak kísérnie; Adott esetben a gazdasági szereplő továbbá kijelenti, | [] Igen [] Nem [] Igen [] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
106 Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a gazdasági szereplő úgy határozott, hogy a szerződés egy részére alvállalkozói szerződést köt, és az alvállalkozó kapacitásait igénybe veszi annak a résznek a teljesítéséhez, akkor kérjük, hogy mindegyik ilyen alvállalkozóra nézve külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot töltsön ki, lásd a fenti II. rész C. szakaszát.
hogy rendelkezésre fogja bocsátani az előírt hitelességi igazolásokat. Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……][……][……] | |
12) Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződés esetében: Rendelkezésre tudja-e bocsátani a gazdasági szereplő a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban foglalt, a hatáskörrel rendelkezőként elismert hivatalos minőségellenőrző intézetek vagy hivatalok által kiállított bizonyítványokat, amelyek műszaki leírásokra vagy szabványokra való egyértelmű hivatkozással igazolják a termékek megfelelőségét? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, és azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem […] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
D: Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben a minőségbiztosítási rendszereket és/vagy környezetvédelmi vezetési szabványokat az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | ||
Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes | [] Igen [] Nem | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | |
Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
V. rész: Az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő meghatározta az ajánlattételre vagy a párbeszédben való részvételre felhívandó részvételre jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív és megkülönböztetésmentes szempontokat vagy szabályokat. Ez az információ, amelyhez kapcsolódhatnak a tanúsítványokra és egyéb igazolásokra (és azok típusára) vonatkozó követelmények, ha vannak ilyenek, a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban található.
Csak meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd és innovációs partnerség esetében:
A gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
A számok csökkentése | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
A gazdasági szereplő a következő módon felel meg a részvételre jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív és megkülönböztetésmentes szempontoknak vagy szabályoknak: Amennyiben bizonyos tanúsítványok vagy egyéb igazolások szükségesek, kérjük, tüntesse fel mindegyikre nézve, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e a megkívánt dokumentumokkal: Ha e tanúsítványok vagy egyéb igazolások valamelyike elektronikus formában rendelkezésre áll107, kérjük, hogy mindegyikre nézve adja meg a következő információkat: | [….] [] Igen [] Nem108 (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]109 | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
VI. rész: Záró nyilatkozat
Alulírott(ak) a hamis nyilatkozat következményeinek teljes tudatában kijelenti(k), hogy a fenti II–V. részben megadott információk pontosak és helytállóak.
Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy a hivatkozott tanúsítványokat és egyéb igazolásokat kérésre képes(ek) lesz(nek) késedelem nélkül rendelkezésre bocsátani, kivéve amennyiben:
a) Az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy egy bármely tagállamban lévő, ingyenesen hozzáférhető nemzeti adatbázisba belépve közvetlenül hozzájusson a kiegészítő iratokhoz110, vagy
b) Legkésőbb 2018. április 18-án111 az ajánlatkérő szervezetnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek már birtokában van az érintett dokumentáció.
Alulírott(ak) hozzájárul(nak) ahhoz, hogy [az I. rész A. szakaszában megadott ajánlatkérő szerv vagy közszolgáltató ajánlatkérő] hozzáférjen a jelen egységes európai közbeszerzési
107 Kérjük, egyértelműen adja meg, melyik elemre vonatkozik a válasz.
108 Kérjük, szükség szerint ismételje.
109 Kérjük, szükség szerint ismételje.
110 Feltéve, hogy a gazdasági szereplő megadta a szükséges információt (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai), amely ezt lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára. Amennyiben szükséges, ehhez csatolni kell a hozzáférésre vonatkozó jóváhagyást.
111 A 2014/24/EU irányelv 59. cikke (5) bekezdése második albekezdésének nemzeti végrehajtásától függően.
dokumentum [a megfelelő rész/szakasz/pont azonosítása] alatt a [a közbeszerzési eljárás azonosítása: (rövid ismertetés, hivatkozás az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hirdetményre, hivatkozási szám)] céljára megadott információkat igazoló dokumentumokhoz.
Keltezés, hely, és – ahol megkívánt vagy szükséges – aláírás(ok): [……]
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az ajánlati felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, az I. részben előírt információ automatikusan beolvasásra kerül, feltéve, hogy az elektronikus ESPD- szolgáltatást1 használták az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltéséhez.
Az Európai Unió Hivatalos lapjában közzétett vonatkozó hirdetmény2 hivatkozási adatai: A Hivatalos Lap S sorozatának száma S105, dátum 02/06/2017, 60 oldal,
a hirdetmény száma a Hivatalos Lap S sorozatban: 2017/S 105-209463
Ha az ajánlati felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását.
Amennyiben nincs előírva hirdetmény közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában, kérjük, hogy adjon meg egyéb olyan információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását (pl. nemzeti szintű közzététel hivatkozási adata): [ ]
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD- szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
A beszerző azonosítása3 | Válasz: AK 06765 |
Név: | Semmelweis Egyetem |
Melyik beszerzést érinti? | Válasz: árubeszerzés |
A közbeszerzés megnevezése vagy rövid ismertetése4: | Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére |
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)5: | [ ] |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk
A: A GAZDASÁGI SZEREPLŐRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Azonosítás: | Válasz: |
Név: | [ ] |
Uniós adószám (HÉA-azonosító szám), adott esetben: | [ ] |
Ha nincs uniós adószám (HÉA-azonosító szám), kérjük | [ ] |
egyéb nemzeti azonosító szám feltüntetését, adott esetben, |
ha szükséges. |
Postai cím: | [......] |
Kapcsolattartó személy vagy személyek6: | [......] |
Telefon: | [......] |
E-mail cím: | [......] |
Internetcím (adott esetben): | [......] |
Általános információ: | Válasz: |
A gazdasági szereplő mikro-, kis- vagy középvállalkozás7? | [ ] Igen [ ] Nem |
Csak ha a közbeszerzés fenntartott8: A gazdasági | [ ] Igen [ ] Nem |
szereplő védett műhely, szociális vállalkozás9 vagy védett munkahely-teremtési programok keretében fogja teljesíteni a szerződést? | [...] |
Ha igen, mi a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók százalékos aránya? Ha szükséges, kérjük, adja meg, hogy az érintett munkavállalók a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók mely kategóriájába vagy kategóriáiba tartoznak. | [....] |
Adott esetben, a gazdasági szereplő szerepel-e az elismert (minősített) gazdasági szereplők hivatalos jegyzékében, vagy rendelkezik-e azzal egyenértékű igazolással (pl. nemzeti (elő)minősítési rendszer keretében)? | [ ] Igen [ ] Nem [ ] Nem alkalmazható |
Ha igen: Kérjük, válaszolja meg e szakasz további részeit, e rész B. szakaszát és amennyiben releváns, e rész C. szakaszát, adott esetben töltse ki az V. részt, valamint mindenképpen töltse ki és írja alá a VI. részt. a) Kérjük, adott esetben adja meg a jegyzék vagy az igazolás nevét és a vonatkozó nyilvántartási vagy igazolási számot: b) Ha a felvételről szóló igazolás vagy tanúsítvány elektronikusan elérhető, kérjük, tüntesse fel: c) Kérjük, tüntesse fel a referenciákat, amelyeken a felvétel vagy a tanúsítás alapul, és adott esetben a hivatalos jegyzékben elért minősítést10: d) A felvétel vagy a tanúsítás az összes előírt kiválasztási szempontra kiterjed? | a) [ ] b) (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][......] c) [......] d) [ ] Igen [ ] Nem |
Ha nem: Ezen kívül kérjük, hogy KIZÁRÓLAG akkor töltse ki |
a hiányzó információt a IV. rész A., B., C. vagy D. szakaszában az esettől függően, ha a vonatkozó hirdetmény vagy közbeszerzési dokumentumok ezt előírják: e) A gazdasági szereplő tud-e igazolást adni a társadalombiztosítási járulékok és adók megfizetéséről, vagy meg tudja-e adni azt az információt, amely lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, hogy közvetlenül beszerezze azt bármely tagország díjmentesen hozzáférhető nemzeti adatbázisából? Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | e) [ ] Igen [ ] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][ ] |
Részvétel formája: | Válasz: |
A gazdasági szereplő másokkal együtt vesz részt a közbeszerzési eljárásban?11 | [ ] Igen [ ] Nem |
Ha igen, kérjük, biztosítsa, hogy a többi érintett külön egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványt nyújtson be. | |
Ha igen: a) Xxxxxx, adja meg a gazdasági szereplő csoportban betöltött szerepét (vezető, specifikus feladatokért felelős, ...): b) Kérjük, adja meg, mely gazdasági szereplők a közbeszerzési eljárásban együtt részt vevő csoport tagjai: c) Adott esetben a részt vevő csoport neve: | a): [ ] b): [ ] c): [ ] |
Részek | Válasz: |
Adott esetben annak a résznek (azoknak a részeknek) a feltüntetése, amelyekre a gazdasági szereplő pályázni kíván: | [ ] |
B: A GAZDASÁGI SZEREPLŐ KÉPVISELŐIRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Adott esetben adja meg azon személyek nevét és címét, akik a jelen közbeszerzési eljárásban jogosultak képviselni a gazdasági szereplőt:
Képviselet, ha van: | Válasz: |
Teljes név; a születési idő és hely, ha szükséges: | [......]; [......] |
Beosztás/milyen minőségben jár el: | [......] |
Postai cím: | [......] |
Telefon: | [......] |
E-mail cím: | [......] |
Amennyiben szükséges, részletezze a képviseletre vonatkozó információkat (a képviselet formája, köre, célja stb. | [......] |
C: MÁS SZERVEZETEK KAPACITÁSAINAK IGÉNYBEVÉTELÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Igénybevétel: | Válasz: |
Az alábbi IV. részben feltüntetett kiválasztási kritériumoknak és (adott esetben) az alábbi V. részben feltüntetett kritériumoknak és szabályoknak való megfelelés során a gazdasági szereplő igénybe veszi-e más szervezetek kapacitásait? | [ ]Igen [ ]Nem |
Amennyiben igen, minden egyes érintett szervezetre vonatkozóan külön egységes európai közbeszerzési dokumentumban adja meg az e rész A. és B. szakaszában, valamint a III. részben meghatározott információkat, megfelelően kitöltve és az érintett szervezetek által aláírva.
Felhívjuk a figyelmet, hogy ennek magában kell foglalnia azokat a szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akik/amelyek nem tartoznak közvetlenül a gazdasági szereplő vállalkozásához, különösen a minőség-ellenőrzés felelőseit, továbbá építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés esetében azon szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akiket/amelyeket a gazdasági szereplő a beruházás kivitelezéséhez igénybe vehet.
Amennyiben a gazdasági szereplő által igénybe vett meghatározott kapacitások tekintetében ez releváns, minden egyes szervezetre vonatkozóan adja meg a IV. és az V. részben meghatározott információkat is12.
D: Információk azokról az alvállalkozókról, akiknek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe
(Ezt a szakaszt csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten előírja ezt az információt.)
Alvállalkozás: | Válasz: |
Szándékozik-e a gazdasági szereplő a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek? | [ ]Igen [ ]Nem Ha igen, és amennyiben ismert, kérjük, sorolja fel a javasolt alvállalkozókat: [...] |
Ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten kéri ezt az információt az e szakaszban lévő információn kívül, akkor kérjük, adja meg az e rész A. és B. szakaszában és a III. részben előírt információt mindegyik érintett alvállalkozóra (alvállalkozói kategóriára) nézve.
III. rész: Kizárási okok
A: BÜNTETŐELJÁRÁSBAN HOZOTT ÍTÉLETEKKEL KAPCSOLATOS OKOK
A 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése a következő kizárási okokat határozza meg:
1.
Bűnszervezetben való részvétel13;
2.
3.
4.
5.
6.
Korrupció14; Csalás15;
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmény16; Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása17;
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái18
Az irányelv 57. cikke (1) bekezdésében foglalt okokat végrehajtó nemzeti rendelkezések szerinti büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok: | Válasz: |
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a fent felsorolt okok valamelyikéért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? | [ ] Igen [ ] Nem Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][ ]19 |
Amennyiben igen, kérjük,20 adja meg a következő információkat: a) Elítélés dátuma, adja meg, hogy az 1-6. pontok közül melyik érintett, valamint az ítélet okát (okait), b) Xxxxxxxxx meg az elítélt személyét [ ]; c) Amennyiben az ítélet közvetlenül megállapítja: | a) Dátum: [ ], pont(ok): [ ], ok(ok): [ ] b) [ ] c) A kizárási időszak hossza [ ] és az érintett pont(ok) [ ] Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][ ]21 |
Ítéletek esetén hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek a releváns kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát22 (Öntisztázás)? | [ ] Igen [ ] Nem |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket23: | [......] |
B: ADÓFIZETÉSI VAGY A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK FIZETÉSÉRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSÉVEL KAPCSOLATOS OKOK
Adó vagy társadalombiztosítási járulék fizetése: | Válasz: |
Teljesítette-e a gazdasági szereplő összes kötelezettségét az adók és társadalombiztosítási járulékok megfizetése tekintetében, mind a székhelye szerinti országban, mind pedig az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti | [ ] Igen [ ] Nem |
országtól? | ||
Adók | Társadalombiztosítási hozzájárulás | |
Ha nem, akkor kérjük, adja meg a következő információkat: a) Érintett ország vagy tagállam b) Mi az érintett összeg? c) A kötelezettségszegés megállapításának módja: 1) Bírósági vagy közigazgatási határozat: | a) [ ] b) [ ] | a) [ ] b) [ ] |
- Ez a határozat jogerős és végrehajtható? | c1) [ ] Igen [ ] Nem | c1) [ ] Igen [ ] Nem |
- Kérjük, adja meg az ítélet vagy a határozat dátumát. | - [ ] Igen [ ] Nem | - [ ] Igen [ ] Nem |
- Ítélet esetén, amennyiben erről közvetlenül rendelkezik, a kizárási időtartam hossza: | - [......] - [......] | - [......] - [......] |
2) Egyéb mód? Kérjük, részletezze: | c2) [...] | c2) [...] |
d) Teljesítette-e a gazdasági szereplő kötelezettségeit oly módon, hogy az esedékes adókat, társadalombiztosítási járulékokat és az esetleges kamatokat és bírságokat megfizette, vagy ezek megfizetésére kötelezettséget vállalt? | d) [ ] Igen [ ] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [ ] | d) [ ] Igen [ ] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [ ] |
Ha az adók vagy társadalombiztosítási járulékok befizetésére vonatkozó dokumentáció elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): 24 [......][......][......] |
C: FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL, ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGGEL VAGY SZAKMAI KÖTELESSÉGSZEGÉSSEL KAPCSOLATOS OKOK25
Felhívjuk a figyelmet, hogy e közbeszerzés alkalmazásában lehetséges, hogy a következő kizárási okok valamelyikét a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok pontosabban meghatározzák. Így például a nemzeti jog rendelkezhet úgy, hogy a „súlyos szakmai kötelességszegés” fogalma több különböző magatartásformát takarhat.
Esetleges fizetésképtelenség, összeférhetetlenség vagy szakmai kötelességszegés | Válasz: |
A gazdasági szereplő tudomása szerint megszegte-e kötelezettségeit a környezetvédelmi, a szociális és a munkajog terén26? | [ ] Igen [ ] Nem |
Ha igen, hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek e kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát (Öntisztázás)? [ ] Igen [ ] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | |
A gazdasági szereplő a következő helyzetek bármelyikében van-e: a) Csődeljárás, vagy b) Fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás | [ ] Igen [ ] Nem |
alatt áll, vagy c) Hitelezőkkel csődegyezséget kötött, vagy | |
d) A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló | |
eljárás következtében bármely hasonló helyzetben van27, | |
vagy | |
e) Vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli, vagy | |
f) Üzleti tevékenységét felfüggesztette? | |
Ha igen: | |
- Kérjük, részletezze: | - [......] |
- Kérjük, ismertesse az okokat, amelyek miatt | - [......] |
mégis képes lesz az alkalmazandó nemzeti | |
szabályokat és üzletfolytonossági intézkedéseket | |
figyelembe véve a szerződés teljesítésére28. | |
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a |
kérjük, adja meg a következő információkat: | dokumentáció pontos hivatkozási adatai): |
[......][......][......] | |
Elkövetett-e a gazdasági szereplő súlyos szakmai kötelességszegést29? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem, [......] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [ ] Igen [ ] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | |
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [ ] Igen [ ] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | |
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen összeférhetetlenségről30 a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
Tapasztalta-e a gazdasági szereplő valamely korábbi közbeszerzési szerződés vagy egy ajánlatkérő szervvel kötött korábbi szerződés vagy korábbi koncessziós szerződés lejárat előtti megszüntetését vagy az említett korábbi szerződéshez kapcsolódó kártérítési követelést | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
vagy egyéb hasonló szankciókat? Ha igen, kérjük, részletezze: | |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [ ] Igen [ ] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | |
Megerősíti-e a gazdasági szereplő a következőket? a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során nem tett hamis nyilatkozatot, b) Nem tartott vissza ilyen információt, c) Késedelem nélkül be tudta nyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat, és d) Nem kísérelte meg jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket. | [ ] Igen [ ] Nem |
D: EGYÉB, ADOTT ESETBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ SZERV VAGY A KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐ TAGÁLLAMÁNAK NEMZETI JOGSZABÁLYAIBAN ELŐÍRT KIZÁRÁSI OKOK
Tisztán nemzeti kizárási okok | Válasz: |
Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak? Ha a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban megkívánt dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | [ ] Igen [ ] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......]31 |
Amennyiben a tisztán nemzeti kizárási okok fennállnak, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: | [ ] Igen [ ] Nem [......] |
IV. rész: Kiválasztási szempontok
A kiválasztási szempontokat illetően (α szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
α: AZ ÖSSZES KIVÁLASZTÁSI SZEMPONT ÁLTALÁNOS JELZÉSE
A gazdasági szereplőnek csak ezt a mezőt kell kitöltenie abban az esetben, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban jelezte, hogy a gazdasági szereplő szorítkozhat a IV. rész α szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie:
Minden előírt kiválasztási szempont teljesítése | Válasz: |
Megfelel az előírt kiválasztási szempontoknak: | [ ] Igen [ ] Nem |
A: ALKALMASSÁG SZAKMAI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban.
Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére | Válasz: |
1) Be van jegyezve a letelepedés helye szerinti tagállamának vonatkozó szakmai vagy cégnyilvántartásába32: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [...] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
2) Szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseknél: A gazdasági szereplőnek meghatározott engedéllyel kell- e rendelkeznie vagy meghatározott szervezet tagjának kell-e lennie ahhoz, hogy a gazdasági szereplő letelepedési helye szerinti országban az adott szolgáltatást nyújthassa? Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [ ] Igen [ ] Nem Ha igen, kérjük, adja meg, hogy ez miben áll, és jelezze, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e ezzel: [...] [ ] Igen [ ] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
B: GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HELYZET
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban.
Gazdasági és pénzügyi helyzet | Válasz: |
1a) A gazdasági szereplő („általános”) éves árbevétele a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú pénzügyi évben a következő: | [......] év: [......] árbevétel: [......][...] xxxxxxx év: [......] árbevétel: [......][...] pénznem év: [......] árbevétel: [......][...] pénznem |
Vagy 1b) A gazdasági szereplő átlagos éves árbevétele a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú évben a következő33 (): Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (évek száma, átlagos árbevétel): [......],[......][...] pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
2a) A gazdasági szereplő éves („specifikus”) árbevétele a szerződés által érintett üzleti területre vonatkozóan, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott módon az előírt pénzügyi évek tekintetében a következő: Vagy | [......] év: [......] árbevétel: [......][...] pénznem év: [......] árbevétel: [......][...] xxxxxxx év: [......] árbevétel: [......][...] xxxxxxx |
2b) A gazdasági szereplő átlagos éves árbevétele a területen és a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú évben a következő34: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (évek száma, átlagos árbevétel): [......],[......][...] pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
3) Amennyiben az (általános vagy specifikus) árbevételre vonatkozó információ nem áll rendelkezésre a kért időszak egészére vonatkozóan, kérjük, adja meg a gazdasági szereplő létrejöttének dátumát vagy azt az időpontot, amikor megkezdte üzleti tevékenységét: | [......] |
4) A vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott pénzügyi mutatók35 tekintetében a gazdasági szereplő kijelenti, hogy az előírt mutató(k) tényleges értéke(i) a következő(k): Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (az előírt mutató azonosítása - x és y36 aránya - és az érték): [......], [ ]37 (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
5) Szakmai felelősségbiztosításának biztosítási összege a következő: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [......],[......][...] pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
6) Az esetleges egyéb gazdasági vagy pénzügyi követelmények tekintetében, amelyeket a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatároztak, a gazdasági szereplő kijelenti a következőket: Ha a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban esetlegesen meghatározott vonatkozó dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | [......] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |