EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD) mintaszakaszok

EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD). Az egységes európai közbeszerzési dokumentum a gazdasági szereplő olyan nyilatkozata, amely a hatóságok vagy harmadik felek által kibocsátott igazolásokat helyettesíti előzetes bizonyítékként. A 2014/24/EU irányelv 59. cikkében foglaltak szerint ebben a gazdasági szereplő előzetesen, hivatalosan kinyilvánítja, hogy nincs azon helyzetek egyikében sem, amelyek miatt a gazdasági szereplőket ki kell, illetve ki lehet zárni; hogy megfelel a vonatkozó kiválasztási (alkalmassági) szempontoknak, és adott esetben megfelel az objektív szabályoknak és kritériumoknak, amelyeket a részvételre felhívandó, alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának korlátozása céljából határoztak meg. Célja a kizárási és a kiválasztási kritériumokhoz kapcsolódó jelentős számú igazolás, illetve egyéb dokumentum benyújtásának kötelezettségéből eredő adminisztratív terhek csökkentése. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése során a gazdasági szereplők feladatát megkönnyítendő a tagállamok útmutatót bocsáthatnak ki az egységes európai közbeszerzési dokumentum használatáról, például jelezve, hogy a nemzeti jog mely rendelkezései relevánsak a III. rész A. szakaszára43 vonatkozóan, hogy az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzéke vagy azzal egyenértékű igazolás esetleg nem létezik, vagy ilyet nem bocsátanak ki egy adott tagállamban, vagy pontosítva, hogy mely hivatkozásokat és információkat kell megadni ahhoz, hogy az ajánlatkérő szervek vagy a közszolgáltató ajánlatkérők elektronikusan hozzáférjenek egy adott igazoláshoz. Egy adott közbeszerzési eljárás dokumentumának elkészítése során az ajánlatkérő szerveknek és a közszolgáltató ajánlatkérőknek az eljárást megindító felhívásban hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban vagy a szándék megerősítésére vonatkozó felhívásban jelezniük kell, hogy mely információkat fogják bekérni a gazdasági szereplőktől, beleértve annak egyértelmű kijelentését, hogy a II. és III. részben meghatározott információt44 meg kell adni vagy nem kell megadni azon alvállalkozók tekintetében, amelyek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe45. Azáltal is megkönnyíthetik a gazdasági szereplők feladatát, hogy ezt az információt közvetlenül az egységes európai közbeszerzési dokumentum elektronikus változatában jelzik, például az ESPD-szolgáltatás felhasználásával (xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxx-
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD). A Kbt. 67. § (1) bekezdése alapján a gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való megfelelés, valamint – adott esetben – a Kbt. 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani kizárólag az EKR rendszeren keresztül. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, valamint az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek, másrészt megadja az eljárásban kért információkat, köztük az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó adatokat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. Az ajánlatkérő az alábbiak szerint ad iránymutatást arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelésről a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban milyen részletességű nyilatkozatot köteles tenni. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat kitöltése a kizáró okok kapcsán:
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD). 3. Nyilatkozat a kizáró okok hatálya alatt nem állásról – a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD). 3. Nyilatkozat Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint (az ajánlati felhívás feltételeinek elfogadásáról)
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD). Az EEKD egy, az Európai Unióban használt iratminta, amely a kizáró okok hiányának és alkalmassági követelményeknek előzetes, nyilatkozat útján történő igazolására szolgál. Az EEKD-val – az egységes európai közbeszerzési dokumentum mintájának a dokumentáció részeként történő kiadásával - kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettségeket az 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. §-a tartalmazza.
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD). 10.1. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, valamint az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek, másrészt megadja az eljárásban kért információkat, köztük az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó adatokat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kr.) 6. § (1) bekezdésében foglaltakra, azaz, hogy azon adatbázisok elérhetőségét nem szükséges feltüntetni az EEKD-ban, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Kr. előírja, tehát ezen esetekben az EEKD űrlapon szükséges jelölni, hogy az információ elektronikusan elérhető, azonban az adatbázis elérhetőségét nem szükséges feltüntetni.

Related to EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD)

  • Az Előfizetői Szerződés Módosításának Esetei És Feltételei Az Előfizetői Szerződés az ÁSZF-ből és az Egyedi Előfizetői Szerződésből áll. Az Előfizetői Szerződésnek, annak megkötésekor a részévé válik az Előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizetőnek megküldött Előzetes tájékoztatás, az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója is. Az Egyedi Előfizetői Szerződés módosítására az Előfizetői Szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kínált lakásbiztosítási termék korábbi feltételeitől, valamint a korábban al- kalmazott szerződési gyakorlattól a GB529 jelű Groupama e-Lakásbiz- tosítás jelen feltételei több ponton eltérnek, mert a Polgári Törvény- könyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. 03. 15. napján történő hatály- ba lépésére tekintettel társaságunk több módosítást eszközölt (pl. szer- ződés létrejötte, kockázatviselés kezdete, díjnemfizetés miatti megszű- nés, érdekmúlás miatti megszűnés, fedezetfeltöltés, megtérítési igény, felelősségbiztosításra vonatkozó kárbejelentési határidő, sérelemdíj ki- zárása, felelősségbiztosításra vonatkozó egyéb változások stb.). Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a bizto- sító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerző- désben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési feltétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk továbbá, hogy jelen általános szerződési feltétel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépése miatt szükséges módosításokon túl a GB529 jelű Groupama e-Lakás- biztosítás korábbi feltételeitől az alábbiakban tér el lényegesen: – az általános kizárások köre bővült a gazdasági vagy kereskedelmi szankcióval; – a szerződő telefon útján tett ajánlattal is kezdeményezheti a szer- ződéskötést; – szerződés létrejöttének módja változott; – fogyasztó, vállalkozás fogalma bekerült a feltételbe; – az elévülési idő 2 évre rövidült; – változtak a díjkedvezményre, díjfizetés mód változására vonat- kozó szabályok; – a besurranás biztosítási esemény fogalma módosult; – változtak a kárrendezés során bekérhető iratok; – a kárkifizetés főszabályként banki átutalással történik; – rögzítésre került, hogy a 15 napos teljesítési időbe a biztosító által teljesített postai befizetés és a posta általi kifizetés közötti időtartam nem számít be; – biztosító felé tett jognyilatkozat hatályosulása; – rögzítésre került, hogy a biztosító a szolgáltatás összegéből le- vonja a díjtartozást, és ha a szerződés biztosítási esemény bekö- vetkezése miatt szűnik meg, a biztosítási időszak végéig járó dí- jakat; – antik bútorok, tárgyak fogalma meghatározásra került; – alapbiztosítás esetén az ingóság vagyoncsoportban nem biztosí- tott vagyontárgyaknál pontosításra került, hogy nem tekintendő közúti járműnek a kerékpár, a mozgáskorlátozottak közlekedé- sére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék; – kiegészítő balesetbiztosítás esetén a temetési költségtérítés meg- szüntetésre került; – megszűnt a padlófűtések vezetéktörése miatti károk helyreállítá- si költségeinek káreseményenkénti limitálása; – a kiegészítő felelősségbiztosításban: – rögzítésre került a területi és időbeli hatály; – a biztosítottak meghatározása; – a biztosítási esemény módosításra került; – a sérelemdíj megtérítése kizárt; – mentesülési ok a szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás; – a járadék meghatározásának szabályai bekerültek a feltételbe, a járadékkal kapcsolatos tartalékképzésre vonatkozó szabályo- zás kikerült a feltételből; – a kizárt kockázatok köre módosult; – a biztosító meghatározott esetekben a biztosított felelősségel- ismerő nyilatkozatának hiányában is jogosult a károsultnak tel- jesíteni; – az ügyvédi költség fogalma pontosításra került; – rögzítésre került a biztosítottat képviselő ügyvéd ügyvédi költ- ségeinél, hogy ha a bíróság mérsékli az ügyvédi munkadíjat, akkor a biztosító ennek összegéig áll helyt; – földcsuszamlás biztosítási esemény meghatározása pontosításra került; – munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál, a balesetbiztosításnál módosult a kizárt kockázatok köre; – munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szó- ló díjvisszatérítési szolgáltatásnál pontosításra került, hogy a biz- tosítási esemény bekövetkezését követő időszak vehető figye- lembe a díjvisszatérítésnél és a biztosítási szolgáltatás teljesíté- sének befejezését követő 12 havi – folyamatos díjfizetéssel lefe- dett – időszak után nyílik újra lehetőség biztosítási szolgáltatás teljesítésére; – munkanélküliség idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál a szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító nem kéri a megál- lapított járadék vagy segély havi összegéről szóló szelvény fény- másolatát; – pontosításra került a munkanélküliség vagy hosszan tartó beteg- állomány idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál a biztosítá- si esemény meghatározása; – módosult a kiegésző balesetbiztosítás és a munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szóló díjvisszatérítési szol- gáltatás biztosítottjának meghatározása; – a kiegészítő balesetbiztosítás esetén a biztosítottnak a kockázat- viselés kezdetét megelőzően keletkezett maradandó egészségká- rosodása a szerződés hatálya alá tartozó biztosítási eseményből következő egészségkárosodás, rokkantság mértékének számítá- sakor nem vehető figyelembe akkor sem, ha súlyosítja a jelen szerződés hatálya alá tartozó biztosítási esemény következmé- nyét, a rokkantság fokát; – a kiegészítő balesetbiztosítás esetén a független orvosi bizottság funkciója megszűnt; – pontosításra került a kiegészítő balesetbiztosításnál a kedvezmé- nyezett, a területi és időbeli hatály, a biztosított és kedvezmé- nyezett kötelezettsége, a biztosított kárenyhítési kötelezettsége és új fogalmak kerültek meghatározásra; – rögzítésre került, hogy villámcsapás másodlagos hatása esetén a biztosító szolgáltatásának feltétele, hogy a villámcsapás tényét az időjárási adatok alátámasszák; – a betöréses lopás biztosítási esemény meghatározása pontosítás- ra került; – változott a betörésvédelmi szintek meghatározása és módosultak az azokhoz kapcsolódó kártérítési összeghatárok; – bővült a biztosított vagyontárgyak köre és pontosításra került a meghatározásuk; – az épület, a lakás, illetve a melléképület hasznos alapterületének kiszámítási módszere meghatározásra került; – a biztosító avult értéken téríti meg a vályogból vagy döngölt fal- ból, illetve az előbbiek vegyes alkalmazásával készített mellék- épületek árvíz, felhőszakadás és vezetékes vízkár által okozott részleges vagy teljes károsodásának helyreállítási, illetve újraépí- tési költségeit. – a kiegészítő baleset biztosításban pontosításra került a csonttörés szolgáltatás; – pontosításra kerültek az értékkövetés szabályai; – az internetes szolgáltatások igénybevételével történő szerződés- módosítás kezdeményezése törlésre került.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,

  • Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája 2.2.1. Az előfizetői szerződéskötéshez szükséges adatok azonosak az egyedi előfizetői szerződésben rögzítésre kerülő alábbi előfizetői adatokkal: