ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS
ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS
I. A SZERZŐDÉS TÁRGYA
1. A jelen Általános Felhasználói Szerződés (a továbbiakban: ÁSZF) határozza meg - a Profátó Invest Kft - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény szerinti közvetítő szolgáltató, mint alkalmazásszolgáltató - (a továbbiakban: Szolgáltató) tulajdonában álló, és általa üzemeltetett - a xxxxx://xx.xxxxxxxx.xxxxxxxxxx.xx/ domain néven elérhető Pizza Capri elnevezésű weboldal (a továbbiakban: „Weboldal”) használatának a feltételeit, valamint a termékeket megvásárló, a szolgáltatásokat igénybe vevő Felhasználók (a továbbiakban: Felhasználó) jogait és kötelezettségeit.
2. A Szolgáltató jellemzően internetes felületét biztosítja a Felhasználók, illetve azon cégek, valamint magánszemélyek rendelkezésére, akik külön szerződések keretében megbízzák a Szolgáltatót termékeik vagy szolgáltatásaik megjelenítésével a Weboldalon (a továbbiakban: Partner, többes számban: Partnerek)1.
3. A Szolgáltató szolgáltatását a Felhasználók számára egyrészt - a Felhasználók és a Partnerek közötti - információ továbbítás formájában nyújtja, másrészt olyan voucherek (kuponok) értékesítésén keresztül, amelyeket a Felhasználók a Partnerek termékeire vagy szolgáltatásaira válthatnak be. A Szolgáltató a voucherek (kuponok) értékesítését Partnerei megbízása alapján végzi.
4. A jelen ÁSZF kizárólag a Szolgáltató és a Felhasználók közötti jogviszony tekintetében releváns, a Felhasználók és Partnerei közötti jogviszony tekintetében a partnerek szabályzatai és általános szerződési feltételei az irányadóak.
5. A Szolgáltató Pizza Capri név alatt egy többfunkciós olyan új, innovatív és integrált digitális megoldásokon alapuló rendszert fejlesztett, ami az interneten keresztül termékek és szolgáltatások megvásárlásának, illetve igénybevételének új és egyedi módját nyújtja a Felhasználóknak (a továbbiakban: Rendszer). A Rendszer számos
1 A Szolgáltató, a Partnerek, Felhasználó(k együttes említése esetén felek (a továbbiakban:
Felek).
korszerű megoldással támogatja a Felhasználók közvetlen kapcsolatát a Partnerekkel. A Partnerek számára pedig a Pizza Capri egy új marketing eszköz, amelynek célja az értékesítés különböző fázisainak és módszereinek hatékony támogatása.
6. A Szolgáltató úgy alakítja és működteti a Weboldalt, hogy a Felhasználók a termékek és a szolgáltatások lényeges tulajdonságairól, valamint a termékekért vagy szolgáltatásokért járó ellenszolgáltatás általános forgalmi adóval megnövelt teljes bruttó összegéről, a teljesítés feltételeiről a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II. 26.) Kormányrendeletben meghatározott tájékoztatást, az elállási és a felmondási jogra vonatkozó információkat minden estben megkaphassák, valamint a Felhasználók és a Partnerek közötti szerződések (továbbiakban: FPSz) részletes szabályai, beleértve a Partnerek szerződéses feltételeit és vásárlási szabályzatait is, elérhetően rendelkezésre álljanak. (Az FPSz-ek a Rendszerben elérhetők a partneri info tab-okon, illetve a „kosár kezelési” felületen megtalálhatók.) A Szolgáltató semmilyen körülmények között nem felelős a Partnerek FPSz-einek tartalmáért és azok betartásáért. Minden fizetési, megrendelési tranzakciónál a Felhasználónak kötelező jelölnie, hogy a megvásárolni kívánt terméket vagy szolgáltatást kínáló Partner szerződési feltételeit megismerte és elfogadja.
7. A Szolgáltató kisebb részben saját nevében is végez értékesítést a Rendszeren keresztül. Ez a tevékenység döntően a Pizza Capri marketing támogatása keretében valósul meg.
II. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI
Neve: Profátó Invest Kft
Székhelye: 1047 Budapest Attila u. 68.
Adószáma: 12824469-2-41
Nyilvántartó hatósága: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszáma: 01 09 705209
Honlapjának címe: xxxxx://xx.xxxxxxxx.xxxxxxxxxx.xx/
Tárhely szolgáltató neve: Xxxxxxx.Xx Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Tárhely szolgáltató székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. X. emelet 241. Tárhely szolgáltató neve: ATW Internet Kft.
Tárhely szolgáltató székhelye: X-0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xx 00. fsz. 1.
Ügyfélszolgálat e-mail címe: xxxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx
Szolgáltató telefonszáma: x00 0 000 00 00
III. A WEBOLDAL TARTALMÁNAK ÖSSZEFOGLALÁSA
1. A Rendszer egy összetett funkciójú elektronikus piactér, ahol a Felhasználók - széles termék és szolgáltatás kínálatból hagyományos módon, illetve a Pizza Capri által alkalmazott speciális megoldással2, - online vásárlásokat valósíthatnak meg.
2. A Weboldal kínálata 2 nagy csoportra osztható:
a) termék: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog (ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt).
b) szolgáltatás: termék értékesítésén kívül minden olyan - ellenszolgáltatás fejében végzett - tevékenység, amely a Felhasználó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában.
3. A Rendszerben minden termék és szolgáltatáscsoport (a továbbiakban: Funkció) külön-külön menüpontokban érhetők el, ahol a kínálat tetszés szerint szűrhető összes termék, futó és induló licitekre, termékekre/szolgáltatásokra beváltható voucherekre (kuponokra), illetve Partnerek szerinti megjelenítés szerint.
4. Az egyes Funkciók mögött az elnevezésekhez illeszkedő tartalmakat találhatnak a Felhasználók, amik közül részletes keresési szűrőkkel választhatják ki a számukra aktuálisan releváns kínálatot.
5. Minden Partnernek önálló aloldala van a Rendszeren belül, amiken egyaránt megtalálhatók a licites tételek, illetve a Partnerek normál kínálatai és ajánlatai. A
partneri aloldal a xxxxx://Xxxxx Capri/ (partner marketing név) címen közvetlenül is
elérhető.
6. A Partnerek kötelesek minden terméket, szolgáltatást, illetve az ezekre vonatkozó vouchereket (kuponok) részletes leírással, használati utasításokkal ellátni, fotókkal dokumentálni, hogy a Weboldalon minden Felhasználó a hatályos jogszabályoknak megfelelő tájékoztatást kaphasson.
7. A Felhasználó által kiválasztott termékek vagy szolgáltatások, illetve az ezekre beváltható voucherek (kuponok) funkciók és partnerek szerint vásárlói kosarakba kerülnek. A kosarakból a normál tételek szabadon törölhetők vagy módosíthatók mindaddig, amíg a Felhasználó a fizetést vagy megrendelést nem kezdeményezi.
8. A szabad törlési lehetőség nem vonatkozik a licites vásárlási tételekre. Egy Felhasználónak egyidejűleg maximum három olyan licites termék lehet a kosaraiban vagy állhat megrendelés alatt, ami nincs kifizetve, a negyediket már nem engedélyezi a
2 A speciális megoldás a holland típusú licit, amivel a Partnerek termékeikre, szolgáltatásaikra, illetve az ezekre beválható voucherekre (kuponokra) irányíthatják a Felhasználók figyelmét, illetve a Felhasználók a Pizza Capri liciteken keresztül különösen kedvező feltételekkel vásárolhatnak meg termékeket, vehetnek igénybe szolgáltatásokat.
Rendszer. A licites termék fizetéssel vagy megrendeléssel kerülhet ki a Felhasználó kosarából, illetve egy leütött licit a leütéstől számított egy hét eltelte után válik szabadon törölhető tétellé. (A leütött, kosárban lévő licitek számának és törölhetőségének korlátozása a visszaélések megakadályozása okán kerül alkalmazásra.)
9. A fizetés folyamatában lehetséges a kiszállítás feltételeit, paramétereit véglegesíteni. Fokozottan felhívjuk a Felhasználók figyelmét, hogy nem minden termék, illetőleg szolgáltatás esetében áll rendelkezésre kiszállítási lehetőség.
10. A Rendszerben a termékek, szolgáltatások kifizetésének teljesítése online módon bankkártyával, átutalással, bankpénztári befizetéssel vagy a kiszállításkor utánvétellel lehetséges.
11. A Felhasználók a legtöbb - nem voucherre vonatkozó - vásárlásaikat értékelhetik, az értékelés a Partnerre és a termékre/szolgáltatásra egyaránt vonatkozik.
12. A Felhasználók az értékeléseket követően - a vásárlásra fordított összeg 10%-nak erejéig - törzsvásárlói bónusz kedvezményre jogosultak (továbbiakban: Bónusz), mely kedvezményeket 6 hónapon belül használhatják fel a Bónuszt adó Partnernél történő voucherek (kuponok) megvásárlásra, melyek termékekre, szolgáltatásokra válthatóak be.
13. A Bónusz korlátozás nélkül átadható más Felhasználó számára a Rendszeren belül. Az átadott Bónusz az átadástól számított 7 napon belül használható fel.
IV. SZELLEMI TULAJDON
1. A Weboldal és a Weboldalon található minden tartalom és megoldás, (például: ábra, design, leírás, grafika, stb.) a Szolgáltató vagy a vele szerződéses jogviszonyban álló Partnerek kizárólagos tulajdonát képezik. A Weboldal a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint szerzői jogi védelem alatt áll, amik felett kizárólag a Szolgáltató vagy szerződéses Partnerei rendelkeznek szerzői vagyoni jogokkal és kizárólagos tulajdonjoggal.
2. A Weboldalon található tartalmakról tilos bármilyen formában másolatot készíteni, terjeszteni, akár digitális, akár analóg úton rögzíteni, újra előállítani, szerkeszteni, letölteni. A Weboldalon található minden tartalmat tilos bármilyen üzletinek tekinthető célra felhasználni.
3. A Rendszer, valamint a hozzá kapcsolódó minden jog (például: szerzői jog, védjegy, know-how, mintaoltalom, üzleti titok, szabadalom és egyéb szellemi alkotáshoz kapcsolódó jogok) (a továbbiakban: Jogok) kizárólag a Szolgáltatót illetik. A fenti jogok a Szolgáltatót minden korlátozástól mentesen illetik meg, függetlenül attól, hogy a Rendszerrel kapcsolatba kerülő vagy kapcsolatba hozható harmadik fél melyik ország
joghatása alá tartozik, és hogy az érintett ország jogszabályai szerint a Jogok külön bejegyzésre vagy elismerésre kerültek-e.
4. A Szolgáltató szellemi tulajdonának, a Jogok megsértése a jogsértő felelősségre vonását és kártérítési kötelezettségét vonhatja maga után.
V. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. A jelen ÁSZF-re a magyar jog az irányadó, az esetleges jogviták elbírálására a magyar hatóságok és bíróságok rendelkeznek kizárólagos joghatósággal. A jelen ÁSZF hatálya kiterjed az oldal böngészésére, bármilyen anyag, információ letöltésére, lemásolására, minden olyan elektronikus vásárlásra vagy kereskedelmi szolgáltatásra, amely a Weboldalon keresztül történik. (A Weboldalon szereplő termékre, szolgáltatásra vonatkozó megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül.) A Weboldalon történő vásárlást az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: „Ektv.”), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályozza, amely jogszabályok a Felek jogviszonyára minden tekintetben irányadók.
2. A Weboldalon a vásárlás elektronikus úton történő megrendeléssel történik, a jelen
ÁSZF-ben meghatározott feltételek szerint.
3. A Szolgáltató az aktuális funkciók és tartalmak elérhetőségéről a Weboldalon
tájékoztatja a Felhasználókat.
4. A Szolgáltató, illetve Partnereik önállóan és minden korlátozástól mentesen, egyoldalúan jogosultak a Weboldalon megjelenő termékek és szolgáltatások körét meghatározni, illetve módosítani.
5. A Szolgáltató szintén önállóan és minden korlátozástól mentesen, egyoldalúan jogosult a Weboldalon új szolgáltatások, funkciók és tartalmak bevezetésére, korábbiak korlátozására vagy megszüntetésére.
VI. A FELHASZNÁLÓ
1. Jelen szabályzat szerint Felhasználónak minősül minden 18 év feletti természetes személy, jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki
megtekinti és használja a Weboldalt vagy a Weboldalon felhasználóként regisztrálva saját fiókot hoz létre, ott terméke(ke)t vagy szolgáltatás(oka)t vásárol vagy szolgáltatás(oka)t vesz igénybe. (a továbbiakban: „Felhasználó”).
2. A Weboldalt kiskorúak nem használhatják, így kiskorú nem minősülhet
Felhasználónak.
3. Aki a jelen ÁSZF-et magára nézve kötelezőnek nem fogadja el, az nem lehet Felhasználó. Aki pedig nem minősül Felhasználónak, az sem a Weboldal használatára, sem a Weboldalon keresztüli vásárlási tranzakció végrehajtására nem jogosult.
VII. A REGISZTÁCIÓ LÉTREJÖTTE, MÓDOSULÁSA ÉS MEGSZŰNÉSE
1. A Weboldal használata regisztráció nélkül is lehetséges, de licites tétel kosárba helyezésére vagy értékelés végrehajtására kizárólag regisztrált Felhasználóknak van lehetősége. A Felhasználó - függetlenül a Weboldalon történő vásárlás tényétől - a Weboldal használatával, illetve a Weboldal által nyújtott bármely szolgáltatás igénybevételével, - például a hírlevélre való feliratkozással – tevőlegesen is nyilatkoznia kell, hogy magára nézve kötelezőnek fogadja el a mindenkor hatályos ÁSZF-et.
2. A Felhasználó a regisztrációt a Weboldal nyitólapján indíthatja el a „Regisztrálok” nyomógombon keresztül. A regisztráció lehetséges közvetlenül a Weboldalon,
- érvényes e-mail cím és jelszó megadásával - illetve Facebook vagy Google profilokkal. Facebook vagy Google profilokkal azok a Felhasználók tudnak regisztrálni, akik a xxx.xxxxxxxx.xxx, illetve a xxx.xxxxxx.xxx oldalon már regisztrált felhasználók, ebben az esetben a Rendszer átveszi a Felhasználó Facebook vagy Google profiljából az azonosító adatokat. A Felhasználó azt követően tud választani a különböző regisztrációs lehetőségek közül, ha a jelölőnégyzet bepipálásával nyilatkozik, hogy regisztrációval magára nézve kötelezőnek fogadja el a mindenkor hatályos ÁSZF-et és Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzatot.
3. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a felhasználói regisztrációt visszautasítsa, ha a regisztráció során a megadott adatokkal kapcsolatosan bármilyen visszaélés gyanúja merül fel.
4. A regisztráció során megadott személyes adatok nem nyilvánosak és harmadik személy számára nem hozzáférhetőek, az erre vonatkozó részletes szabályokat a Szolgáltató Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata tartalmazza.
5. A fiókhoz tartozó jelszó elfelejtése, megsemmisülése, elvesztése esetén - a Felhasználó kezdeményezésére - a Szolgáltató biztosítja az új jelszó beállításának lehetőségét.
6. A Felhasználók kötelesek adataikat a valóságnak megfelelően megadni.
7. A Felhasználó regisztrációjának módosítását - a Weboldalra történő bejelentkezés után - a felhasználói név alatt elérhető PROFILOM menüpontban bármikor szabadon megteheti, a Szolgáltató mindenkor az aktuális adatokat tekinti hatályosnak.
8. A Szolgáltató minden felelősségét kizárja a regisztráció során hibás vagy hamis adatok, e-mail cím megadásából eredő károkért. A Szolgáltató jogosult törölni a láthatóan hibás vagy hamis adatokat, illetve bármilyen kétely esetén jogosult a Felhasználó valódiságának alátámasztására további adatokat bekérni, illetve a megadott adatokat ellenőrizni. A Szolgáltató, amennyiben tudomására jut, hogy a Felhasználó által megadott adatok köre nem valós elemeket (is) tartalmaz, jogosult a Felhasználó hozzáférését részlegesen, vagy teljes egészében korlátozni.
9. A Szolgáltató a szándékosan hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásával kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Felhasználótól. A Felhasználót teljes körű felelősség terheli a regisztrációja, illetve az azon keresztül történő mindennemű tevékenységgel kapcsolatban. Az e-mail cím és a hozzá tartozó jelszó harmadik személy részére való átadásából, e-mail cím és a hozzá tartozó jelszó elvesztéséből, vagy harmadik személy általi bármilyen módon történő megszerzéséből fakadó károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
10. A Felhasználó köteles haladéktalanul értesíteni a Szolgáltató ügyfélszolgálatát (xxxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx), ha felmerül a gyanú, hogy a Felhasználó Rendszerhez kapcsolódó azonosítója és/vagy jelszava illetéktelen kezekbe kerülhetett, vagy azokkal bármilyen illetéktelen felhasználás történt.
11. A Szolgáltató a Felhasználó regisztrációját mindaddig hatályosnak tekinti, amíg a Felhasználó nem kéri annak törlését. A Felhasználó a Rendszer beállítások részén jogosult a regisztrációját törölni. A regisztráció, törlésével a profil adatok kerülnek törlésre. Amennyiben a Felhasználó tranzakciót hajtott végre a Rendszerben a tranzakciókhoz kapcsolódó adatok a Számviteli törvény mindenkori rendelkezése szerint kerülnek megőrzésre, azaz ezek a regisztráció megszüntetésével nem kerülnek törlésre.
12. A Felhasználó a felhasználói leiratkozást a Szolgáltatói értesítők és hírlevelek végén megtalálható leiratkozó link segítségével teheti meg. A Szolgáltató - a Felhasználói hozzájárulás visszavonást követően - a Felhasználó részére nem küld hírlevelet, illetve adott tárgyú értesítést és törli a Felhasználó adatait a hírlevél és/vagy az értesítési adatbázisaiból.
VIII. PARTNEREK
1. A Szolgáltató - belátása szerinti szempontrendszer alkalmazása mellett – külön szerződést köthet nagykorú természetes vagy jogi személlyel, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társasággal vagy egyéb szervezettel, aki terméket, szolgáltatást kíván értékesíteni a Weboldalon keresztül. A Szolgáltató és a Partnerek között létrejövő szerződés általános részének elnevezése: Általános Partneri Szerződéses Feltételek (továbbiakban: ÁPSzF), amely szerződés megismerhető a Weboldalon.
2. A Szolgáltató és a Partnerek belátásuk szerint külön egyedi szerződéses feltételekben is megállapodhatnak, amelyek eltérhetnek az ÁPSzF rendelkezéseitől.
3. A Szolgáltató és a Partnerek közötti egyedi szerződések nem nyilvánosak.
4. A Partnerek saját szolgáltatói aloldallal rendelkeznek a Weboldalon. Egy Partner a
Rendszer több funkciójában is kínálhatja termékeit, szolgáltatásait.
5. Partneri szerződést az köthet, aki magára nézve kötelezően elfogadja az ÁSZF rá vonatkozó releváns részeit és az ÁPSzF rendelkezéseit.
IX. A NORMÁL VÁSÁRLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
1. A Weboldalon elérhető termékek, szolgáltatások és az ezekre beválható voucherek (kuponok) lényeges tulajdonságait, jellemzőit a Felhasználó a konkrét termékre vagy szolgáltatásra kattintva ismerheti meg. A Szolgáltató minden Partnere köteles biztosítani, hogy a termékek vagy szolgáltatások megvásárlásához vagy igénybevételéhez a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfelelő termék leírás, használati útmutató kerüljön csatolásra, legyen elérhető a Felhasználók számára.
2. A Weboldalon bejelentkezés nélkül is lehetséges vásárlást kezdeményezni, amennyiben a megvásárolt termékek vagy szolgáltatások között nincs Pizza Capri Licites tétel. Bejelentkezés nélkül viszont nem lehetséges licites tétel vásárlása, valamint nem lehetséges értékelni a nem regisztrációhoz kötött vásárlásokat, ami nélkül a Bónusz pontok sem érhetők el.
3. A vételár mindig a kiválasztott termék vagy szolgáltatás bruttó ára. A Rendszerben feltüntetett árak nem minősülnek közvetlen ajánlattételnek és nem tartalmazzák az esetlegesen felmerülő kiszállítási és/vagy a csomagolási költségeket. Amennyiben ilyen költségelemek felmerülnek, ezek külön kerülnek szerepeltetésre a megrendelés összesítőjén, illetve a Partner által kiállított számlán.
4. Amennyiben a termékek vagy szolgáltatások és az ezekre beváltható voucherek (kuponok) mellett hibás ár (például 0 vagy 1 Ft) kerül feltüntetésre, úgy sem a Szolgáltató, illetve sem a Partnerek nem kötelesek az árukat vagy a szolgáltatásokat a hibás áron biztosítani a Felhasználó számára. Abban az esetben, ha ilyen helyzet áll elő az érintett Partner haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Felhasználót és a Szolgáltatót a tévedésről és a termék vagy szolgáltatás helyes áráról. A helyes ár ismeretében a Felhasználó kötelezettségek nélkül elállhat a vásárlási szándékától.
5. Némely tételekhez kiegészítők is vásárolhatók. Ha ez a lehetőség fenn áll, ez külön jelöléssel kerül feltüntetésre a termék vagy szolgáltatás listákban. (A kiegészítő termékek önállóan nem vásárolhatók meg.)
6. Az Étel-Ital funkciónál az egyes ételekhez egyedileg is lehetséges megjegyzések megadása, amiben az elkészítés módjára vagy hozzávalók tekintetében lehet jelzéseket rögzíteni.
X. A LICITES VÁSÁRLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
1. A Weboldalon a futó licitek a nyitóoldalon, illetve a funkciók szerinti menüpontokban érhetők el.
2. A Weboldal nyitóoldalán pozíciókban a kiemelt ajánlataink találhatók meg. Itt azon Partnerek kínálatai válnak elérhetővé egy-egy időszakra, akik a felületre eredményesen pályáztak a Szolgáltatónál. A Rendszer nyitóoldalán nem funkció szerinti bontásban jelennek meg a licitek.
3. Futó licites tételeket a MEGVESZEM nyomógombra kattintással lehet leütni (kosárba tenni), amennyiben a Felhasználó be van regisztrálva és jelentkezve a Rendszerbe. (Amennyiben a Felhasználó nincs bejelentkezve a futó licites kártyákon nem a MEGVESZEM feliratú nyomógomb, hanem A LICIT ELÉRÉSÉHEZ LÉPJ BE felirat látható.) Minden kosárnál lehetősége van a Felhasználónak további termékeket vagy kiegészítőket vásárolni az adott Partnertől.
4. Minden Pizza Capri Licit az adott termék vagy szolgáltatás Rendszerben érvényes árszintjéről indul árlejtéssel (holland típusú licit). Az árlejtés azt jelenti, hogy minden licitkörben (12 másodpercenként) véletlenszerű összeggel csökken az ár. Az ár csökkenését vizuálisan a visszafelé forgó óra szimbolizálja. A kedvezmény egy pillanatban érvényes százalékos mértéke a MEGVESZEM gomb fölött a bal oldalon, a forgó óra mellett, míg az érvényes kedvezményes ár a MEGVESZEM gomb fölött a jobb oldalon kerül kijelzésre. (Az induló ár a kedvezményes ár fölött áthúzva látható.)
5. Az árak 12 másodpercenként változnak, minden új ár kiemelkedik a változást követő pillanatokban.
6. A Pizza Capri Licit tervezését a Rendszer véletlenszerűen valósítja meg, ennek eredményeként egy-egy termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó licitek lefutásai jelentősen eltérhetnek.
7. Az árlejtés maximum addig az árszintig tart, amit a Partner megadott minimumárként a Rendszerben. Ez a maximális elérhető kedvezmény, és ha ezen az áron sem kattint senki a MEGVESZEM gombra, akkor az adott licit eredménytelenül zárul és a továbbiakban nem lesz elérhető a Felhasználók számára. (A kiszámíthatóság elkerülése érdekében a Rendszer véletlenszerűen – a maximális kedvezménynél magasabb árnál – is lezárhatja a licitet.)
8. Az eredménytelenül záródó licitek esetében formailag ugyanaz a lezárás, mint a tényleges vásárlásoknál, azaz a licit lezárása esetén is az ELKELT felirat jelenik meg a licitkártyán.
9. Minden licitkártyáról elérhető az adott termék vagy szolgáltatás egyedi adatlapja, a termék vagy szolgáltatás nevére vagy fotójára kattintva, ahol részletes információk találhatók a termékről vagy szolgáltatásról, illetve a vásárlás, a kiszállítás és szükség esetén a felhasználás feltételeiről.
10. Amennyiben egy termék vagy szolgáltatás alapára is kedvezményes (akciós), akkor a kedvezmény mértéke százalékos formában a kártya bal felső részében piros háttérrel látható, valamint a csökkentett ár az áthúzással jelölt alap ár felett jelenik meg.
11. Termékre vagy szolgáltatásra beváltható voucher esetében, amennyiben a Felhasználó rendelkezik elegendő bónuszponttal, a Rendszer a bónuszpontok beváltásával elérhető kedvezményt mutatja a licit elindulását megelőzően, majd a licit futása közben tovább növekszik a kedvezmény mértéke.
12. Egy termékre vagy szolgáltatásra beváltható voucher esetében, ha a Felhasználó nem rendelkezik elegendő bónuszponttal, a Rendszer az aktuális ár alatt kijelzi a kedvezményes vásárláshoz még szükséges bónuszpontok összegét és az ezen bónuszpontok megszerzése esetén elérhető kedvezményt százalékos formában.
13. Voucherre vonatkozó licit futása közben a Rendszer folyamatosan jelzi, hogy a maximális kedvezmény eléréséhez a Felhasználónak milyen összegű bónuszpontot szükséges felhasználnia.
14. A Felhasználók érdekében kiemelten hangsúlyozza a Szolgáltató, hogy a részletes információk megismerése, megértése elengedhetetlenül szükséges a megalapozott felhasználói vásárlási döntés meghozatala érdekében. Éppen ezért lényeges, hogy a Felhasználók minden vásárlás előtt alaposan tájékozódjanak a megvásárolni kívánt termékekről vagy szolgáltatásokról, ugyanis a nem megfelelő tájékozódásból adódó utólagos reklamációk tekintetében sem a Szolgáltató, sem a Partnerek nem kötelesek az utólagos módosítási kérelmek elfogadására, végrehajtására.
15. Különösen lényeges információ lehet a kiszállíthatóság. Annak érdekében, hogy egyértelmű legyen, hogy melyik termék az, ami nem szállítható ki vagy nem váltható be kiszállítható termékre, annak a termékkártya fotó jobb oldali része alatti területen jól láthatóan egy „CSAK SZEMÉLYESEN” szövegrész olvasható. Amennyiben egy tételt kiszállítással szeretne a Felhasználó megvásárolni, ne válasszon ilyen terméket!
16. A termékek, szolgáltatások és a voucherek (kuponok) esetében a másik lényeges információ a felhasználhatóság szempontjai. A Rendszerben a Partnereknek lehetőségük van feltételekhez kötött licitek indítására is. Ezen feltételek képezik a felhasználhatósági szempontokat, amik a licit kártyák alsó részében, a licit paraméterek feletti vonalon kerülnek feltüntetésre. (Amennyiben a felhasználási feltételek összetettebbek, azaz több időszakból állnak, akkor az egyedi termék nézetben, a FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉG fül alatt lehetséges a teljes körű felhasználási feltételek megismerése.
17. A Rendszer úgy került kialakításra, hogy bármely licit leütése esetén az adott tétel azonnal megszűnik elérhetőnek lenni minden más Felhasználó számára, ezzel gátolva, hogy olyan licitre történjen ismételt leütés, ami már elkelt. Mivel fizikailag nem lehetséges megakadályozni, hogy ugyanarra a licitre egy adott időpontban egyszerre két Felhasználó kattintson rá, azaz 100%-ban nem zárható ki, hogy annak ellenére sikertelen legyen egy liciten való részvétel, hogy a Felhasználó futó licitre kattint rá és a Rendszer el is indítja a leütött termék kosárba helyezését, de ezt követően már eredménytelenségről kap értesítést a Felhasználó. (Minden licitnél csak egy Felhasználó leütése kerülhet elfogadásra. Minden esetben az a licit leütés kerül elfogadásra, amelyről az információ hamarabb érkezik meg a Rendszer szervereihez.)
18. Egy-egy Pizza Capri Licitre a Felhasználó előzetesen ajánlatot is rögzíthet a Rendszerben. A rögzített ajánlat alapján a Rendszer figyeli az érintett licit lefutását és amennyiben a licit árszintje eléri vagy attól kisebbé válna, mint amilyen ajánlati árat megadott a Felhasználó, a Rendszer automatikusan lezárja a futó licitet és az ajánlat alapján az ajánlattevő kosarába helyezi a tételt, mint sikeres licites vásárlás.
19. Ha két Felhasználó azonos áron tesz ajánlatot egy licitre, akkor az az ajánlat lesz az elsődleges, amelyik hamarabb kerül rögzítésre a Rendszerben.
XI. LICITES ÉRTESÍTÉSEK
1. A Rendszerben a regisztrált Felhasználók értesítéseket kérhetnek az induló vagy a kiírásra kerülő licitekről. Ha a Felhasználó egy később induló liciten részt kíván venni és erről előzetes értesítést szeretne kapni, akkor az induló licitkártyákon található OLCSÓBBAN? gombra kell kattintania, majd a megjelenő felugró ablakban az ÉRTESÍTÉST KÉREK AZ
INDULÁSRÓL nyomógombot kell aktiválnia. A Rendszerben alapértelmezetten két értesítési időpont - 30 perc és az 5 perc –van beállítva, mely értékeket a Felhasználó módosíthatja a PROFILOM részben található BEÁLLÍTÁSOK menüpontban.
2. Figyelem, a Szolgáltató felelősségi köre kizárólag arra terjed ki, hogy a beállításoknak, illetve az értesítési kérésnek megfelelően a Rendszerben elindítsa az e-mail értesítést. Tekintettel arra, hogy az e-mail értesítések Felhasználóhoz történő megérkezéséhez a Szolgáltatótól független rendszereket és közreműködőket is igénybe kell venni, ezért az indított értesítési e-mailek megérkezéséért, illetve a kellő időben való megérkezésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
3. A licites értékesítés lehetősége egy alkalmi szolgáltatás. Folyamatos üzemeltetésére a szolgáltató kötelezettséget nem vállal.
XII. KOSÁR KEZELÉS
1. A Felhasználók a Weboldalon termék- vagy szolgáltatáslistákból adott tételekre, a termék- vagy szolgáltatáskártyákon található MEGVESZEM vagy KOSÁRBA gombokra kattintva választhatnak egyedi tételeket, melyek funkciónként és Partnerenként kerülnek elhelyezésre a virtuális kosarakban. A fejlécben található kosár ikon felett piros alapon mutatja a Rendszer a kosarakban lévő termék darab számát.
2. A Weboldal több kosarat is képes kezelni egyidejűleg, a kosarak külön-külön, Partnerenként és funkciónként kerülnek megnyitásra. A virtuális kosarak a fejlécben található kosár ikonra kattintva jeleníthetők meg. A Rendszer minden esetben azt a kosarat nyitja meg automatikusan, amiben legutoljára történt módosítás. Ha a Felhasználó más kosár tekintetében kívánja folytatni a vásárlást, akkor a megfelelőt a nyitott kosár feletti fejlécben lehet kiválasztani.
3. A Rendszerben nem licites termék vagy szolgáltatás vásárláshoz nem szükséges a regisztráció és a bejelentkezett státusz.
4. Licites tétel leütésére csak bejelentkezett Felhasználó jogosult.
5. A megrendelni kívánt termék(ek)nek és szolgáltatás(ok)nak a Felhasználó egyéni, virtuális kosarában történő elhelyezése nem minősül ajánlattételi felhívásnak, kötelező ajánlatnak, illetve megrendelésnek. A Felhasználó a kosarába helyezett normál (nem licites) tételeket minden következmény nélkül törölheti a megrendelés véglegesítése előtt.
6. Egy-egy kosárba tetszőleges számú normál tétel helyezhető el. A kosárban lévő tételek mennyisége növelhető vagy csökkenthető, illetve tételek akár törölhetőek is a kosarakból. Figyelem! Licit leütésével kosárba helyezett tételek azonnal nem törölhetők, csak 7 nap elteltével!
7. Felhasználónként a kosarakban lévő licites tételek száma, valamint a megrendelt, de nem kifizetett (készpénzes) kosarakban lévő licites tételek száma nem lehet több mint 3 db. Ha a licites tételek száma a 3-at eléri, akkor amíg nem kerül kifizetésre - vagy a 7 napos várakozási idővel törlésre - olyan kosár, amelyikben licites tétel található, a Felhasználó nem tud újabb licites tételt kosarába helyezni.
8. A nyitott kosarak 30 nap után automatikusan törlésre kerülnek, a törlésről a Rendszer
előzetesen e-mail értesítést küld.
XIII. MEGRENDELÉS, FIZETÉS
1. Egy kiválasztott kosár tekintetében a TOVÁBB A VÁSÁRLÁSHOZ nyomógomb segítségével lehetséges továbblépni a vásárlás folyamatában.
2. A megrendelés első állomása a megrendelő adatainak megadása. Belépett Felhasználó esetén a Rendszer automatikusan kitölti a Felhasználó adataival a megrendelői mezőket. Ha a Felhasználó módosítani kíván ezen adatokon, úgy azt manuálisan megteheti. Ha már korábban regisztrált a Felhasználó, de még nem lépett be, ezen a felületen is megteheti ezt a BELÉPÉS nyomógomb meghívásával. A belépést követően folytatható a megrendelés véglegesítése. Ha nem regisztrál a Felhasználó a Rendszerben, akkor első lépésként a megrendelő adatait kell megadnia.
3. A megrendelő adatainak megadása közben lehetősége van megadni egy jelszót és ezzel, illetve a korábban megadott email címmel a Rendszer elvégzi a Felhasználó számára az automatikus regisztrációt, amit a Felhasználónak hitelesítésként külön vissza kell igazolnia.
4. Következő lépésben - kizárólag az étel-ital funkcióhoz, partneri döntéstől függően3 - meg lehet határozni azt az időpontot, amikorra a Felhasználó megrendelés kiszállítását/elkészítését igényli. (Az alapbeállítás szerinti érték az azonnali rendelés.)
5. Minden rendelésnél - a megrendelést megelőzően - külön kell jelezni az ÁFÁ-s számla igényt.
6. A megrendelés folyamatának következő lépése az átvétel módjának kiválasztása. Jellemzően a házhozszállítás és a személyes átvételi lehetőség közül lehet választani. A személyes átvétel az üzletben való átvételt vagy beváltást jelent, míg a kiszállítással a megrendelt termék a Felhasználó által megadott szállítási címre kerül kiszállításra. Nem minden termékre érhető el kiszállítás, egyes esetekben kizárólag a Partner üzletében lehetséges az átvétel. A termékkártyákon minden esetben jelölve van, hogy az adott termék átvétele milyen formában biztosított. Ha egy kosárban nem kiszállítható tulajdonságú termék
3 A Partnernek opcionális joga, azaz döntésétől függ, hogy biztosítja-e az időpontra történő rendelés lehetőségét.
kerül elhelyezésre, akkor az adott kosár tekintetében nem lesz lehetőség a kiszállításra, csak a személyes átvételre. (Nem is lesz elérhető a kiszállításos átvételi módozat.)
7. Ha a Felhasználó a személyes átvételt választja, akkor az átvétel módjának szakasza lezárul, ha a kiszállítást, akkor további adatok megadása szükséges.
8. A Partnerek önállóan határozzák meg, hogy mely területekre és milyen feltételekkel vállalnak kiszállítást, illetve hogy a megrendelt termék(ek) házhozszállítását saját futárok vagy csomagküldő szolgálat(ok) által teljesítik. A megrendelt termék(ek) átvételének vagy kiszállításának várható időpontjáról a Partner vagy a kiszállítást/átadást végző/biztosító partneri alvállalkozó tájékoztatja a Felhasználót. Egy-egy szállítási címre többféle - a Felhasználóknak eltérő feltételekkel elérhető - kiszállítási lehetőség is megadható a Partnerek részéről. A Rendszer alapesetben a legolcsóbb kiszállítási módozatot ajánlja. Amennyiben egy-egy kosárra többféle kiszállítási lehetőség is elérhető a Felhasználó az igényeinek legjobban megfelelő módozatot választhatja.
9. Partnerenként a kiszállítási formák és lehetőségek jelentősen eltérhetnek. A Rendszer a Felhasználó számára az elérhető legalacsonyabb költségű kiszállítási módozatot ajánlja fel. A kiszállítás díja, - többek között - termék méretétől, súlyától, a szállítási távolságtól, a rendelési értéktől, átvétel időpontjától és módjától, valamint a kiszállítótól is függhet, termékenként, alkalmanként, esetenként más-más költséget is jelenthet, aminek megfizetése minden esetben a Felhasználót terheli.
10. A kiszállítás speciális módja az elektronikus úton történő átvétel. A Rendszerben a Partnerek fizikai termékeken és szolgáltatásokon kívül vouchereket (kuponokat), jegyeket, elektronikus termékeket is létrehozhatnak. A voucherek direkt termékekre vagy szolgáltatásokra válthatók, amiket a Szolgáltató - az ellenértékük megfizetését követően - a Felhasználó által regisztrált e-mail címre küldi meg elektronikus úton, illetve tárolja a Rendszeren belül. A voucher minden esetben részletes leírást tartalmaz az igénybevételének feltételeiről, a felhasználás módjáról és időpontjáról. (A jegy típusú termékek fizikailag jellemzően nem kerülnek előállításra, megvásárlásukat követően elektronikus úton kerülnek megküldésre az azokat megvásárló Felhasználóknak.)
11. ÁFÁ-s számla igény. Amennyiben a megrendelés folyamatában az ÁFÁ-s számla megjelölésre kerül, akkor ehhez a Rendszer megjeleníti, a számlázási cím beviteli mezőt. A Rendszer alapbeállítás szerint úgy veszi, hogy a megrendelő és a ÁFÁ-s számla vevője azonos. Amennyiben a vevő igénye ettől eltérő, akkor az ELTÉRŐ SZÁMLÁZÁSI NÉV / CÉG NÉV check box ikon be kell kattintani, és megadhatóvá válik a megrendelőtől eltérő név és opcionálisan az adószám.
12. Minden kiszállításos rendelésnél a szállítási cím külön lépésben kerül kiemelésre. A kiszállítási cím megadása nem bejelentkezett Felhasználó esetén:
A Rendszer alapbeállítás szerint úgy veszi, hogy a szállítási cím megegyezik a számlázási címmel és azt mutatja a kiszállítási címnek, ha az korábban már megadásra került. Ha a számlázási cím és a kívánt kiszállítási cím nem egyezik meg, akkor a Felhasználónak
lehetősége van új szállítási címet megadni. A sikeres kiszállítás érdekében meg kell adni a pontos címet és a cím megtalálását segítő egyéb adatokat - mint lépcsőház, emelet, ajtó, kapucsengő, egyéb megjegyzés, tudnivalók - a kiszállítás megkönnyítése érdekében.
A kiszállítási cím megadása bejelentkezett Felhasználó esetén:
Bejelentkezett Felhasználónál a Rendszer a házhozszállítás kiválasztására a SZÁLLÍTÁSI CÍMEK lenyíló mezőben felkínálja a Felhasználó összes, korábban rögzített címét, melyek közül kiválasztható a kívánt cím. Ha az adott kiszállítást olyan címre kéri a Felhasználó, ami nem szerepel a választhatóak között, akkor új szállítási címet is lehet rögzíteni.
13. Kiszállítási cím megadását követően a Rendszer ellenőrzi, hogy a kosárban lévő termékek kiszállíthatók-e a Felhasználó által megadott szállítási címre. (A kosárba tételkor a Rendszer a fejlécben megjelenő Felhasználói alapértelmezett vagy beállított címet összeveti a kiválasztott termék kiszállíthatóságával és visszajelzést ad, ha a kosárba helyezett tétel az adott címre aktuálisan nem szállítható ki.)
14. A kiszállítási cím megadását követően a Felhasználónak lenyíló ablakból kell kiválasztania az igényeinek megfelelő kiszállítási módozatot. A Rendszer a tervezett megrendelés paraméterei alapján a legkedvezőbb díjú szállítási módozatot ajánlja fel, ezt a Felhasználó módosíthatja, amennyiben a Partner több szállítási lehetőséget is biztosít a megadott kiszállítási címre.
15. Amennyiben az aktív kosárban voucher típusú termék is van, és a Felhasználó rendelkezik beváltható Bónusz pontokkal, akkor a Rendszer automatikusan felkínálja ezek beváltását, felhasználását. A Felhasználónak lehetősége van csökkenteni a beváltandó Bónusz pontok nagyságát, ha még később szeretne élni ezzel a lehetőséggel.
16. Amennyiben az aktív kosárban olyan termék van, amelyikre érvényes a korábban megvásárolt voucher (utalvány), akkor a Rendszer automatikusan felkínálja ezek beváltását, felhasználását. A beváltható voucher (utalvány) minden olyan tételnél megjelenik az adott kosárban, amire érvényes. Felhasználónak mindaddig tetszőleges sorrendben van lehetősége az egyes kosárban lévő tételeknél bejelölni a beváltást, amíg a voucher névértéke 100%-ban nem kerül felhasználásra. Figyelem, egy voucher (utalvány) csak egy kosárban használható fel, azaz a névérték azon része, ami nem kerül levásárlásra, elvész! A Rendszer erre minden esetben külön is felhívja a Felhasználó figyelmét.
17. A megrendelési fázis következő része a fizetési mód kiválasztása. A Rendszer jelenleg összesen négyféle fizetési lehetőséget kínál maximum. Bankkártyás fizetést, átutalást, befizetést bankszámlára, utánvétes fizetést. Hogy egy-egy Partnernél a Felhasználó számára milyen fizetési módozatok érhetők el az a Partnerek üzleti döntésének függvénye. Azon termékek esetében, ahol nincs lehetőség kiszállításra a készpénzes utánvét sem lehetséges.
18. Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I- 1064/2013
19. A Rendszerben bármely termék vagy szolgáltatás megrendelésének feltétele, hogy a Felhasználó kijelentse, hogy a felé teljesítő Partner és a Szolgáltató ÁSzF-ének - vagy az ezzel egyenértékű dokumentumának - tartalmát megismerte és elfogadja.
20. A fizetési módozat és az ÁSzF kiválasztásával a megrendelés véglegesítéséhez az összes paraméter megadásra kerül. Mielőtt a rendelés ténylegesen elküldésre kerülne, lehetséges az adatok végső ellenőrzése, ide a TOVÁBB AZ ADATOK ELLENŐRZÉSÉRE nyomógombon keresztül jut a Felhasználó.
21. A megrendelési adatok ellenőrzése során, ha bármi eltérést vagy hibát észlel vagy módosítást kíván végrehajtani a Felhasználó, akkor a VISSZA nyomógomb segítségével tudja módosítani, kiegészíteni a megrendelési adatait. Amennyiben valamennyi adat helyes, akkor a MEGRENDELÉS nyomógomb segítségével lehetséges a rendelési folyamat lezárása és a fizetési szakasz indítása. A megrendeléssel a Felhasználó pénzügyi kötelezettséget vállal!
22. A Partnereknek lehetőségük van más fizetési szolgáltatók választására is, akiket a Rendszer a BIG FISH segítségével és közreműködésével teszi elérhetővé a Felhasználó számára.
23. A fizetési lehetőségek egyes Partnereknél jelentősen eltérhetnek. Partner szintű beállítás szerint a fizetések érkezhetnek a Szolgáltatóhoz, illetve közvetlenül a Partnerhez. Minden esetben a Felhasználó felelőssége, hogy megrendelés előtt meggyőződjön arról, hogy az általa preferált fizetési lehetőség és módozat a kiválasztott Partnernél elérhető-e.
24. A Szolgáltató úgy alakította ki a Rendszert, hogy az a Felhasználó - a megrendelés során esetlegesen vétett - adatbeviteli hibáit lehetőség szerint feltárja és ezek kijavítását lehetővé tegye, elősegítse, illetve megkövetelje még a megrendelés elektronikus úton való elküldése előtt. (Amíg a Rendszer hibát, hiányosságot észlel, nem biztosítja a megrendelés beküldését.) Figyelem, a Rendszer nem képes minden adatbeviteli hiba kiszűrésére, ilyen eset lehet például az e-mail cím formailag helyes, de karakter szinten nem pontos megadása!
25. A termék vagy szolgáltatás - a Felhasználói ajánlati kötöttségét jelentő módon - megrendelésének időpontja az az időpont, amikor a Felhasználó a megrendelését rögzíti a Weboldalon, ami a MEGRENDELÉS nyomógomb aktiválásával valósul meg a Rendszerben.
26. A Felhasználó minden megrendelése megjelenik a VÁSÁRLÁSAIM menüpont alatt. A megrendelést követően a Felhasználó a Rendszer által automatikusan generált és kiküldött levelet kap a Rendszerben lévő e-mail címre, a megrendelés részleteinek feltüntetésével,
ami igazolja a megrendelés beérkezését a Rendszerbe. Az automatikus visszaigazoló e- mail üzenet a megrendelés Szolgáltatóhoz történő megérkezésének visszaigazolása, de az nem tekinthető a megrendelés Partneri megerősítésének, szerződéses nyilatkozatnak vagy visszaigazolásnak. Az automatikus visszaigazoló e-mail nem tekinthető úgy, hogy a megrendelt termék a Partner rendelkezésére áll, raktáron van, illetve a szolgáltatás az e- mailben megjelöltek szerint igénybe vehető lenne.
27. Nem minősül a megrendelés megerősítésének - többek között - a Partner azon visszajelzése sem, amiben esetlegesen a Felhasználótól pótlólagos információt, vagy adategyeztetést vagy más információt igényel.
28. A Partner a hozzá beérkezett megrendelést késedelem nélkül köteles megvizsgálni és amennyiben a termék szállítása vagy szolgáltatás teljesítése lehetséges, akkor azt visszaigazolni a Felhasználó felé, vagy ellenkező esetben a megrendelést visszautasítani. A Partner amennyiben nem lát akadályt a megrendelés teljesítése szempontjából elfogadja a megrendelést és teljesítési szakaszba helyezi azt.
XIV. SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE
1. A Szolgáltató a hozzá beérkezett megrendeléseket a Rendszeren belül automatikusan továbbítja az érintett Partner felé. A Partner a Szolgáltatótól beérkezett megrendelést feldolgozza és a megrendelést vagy elfogadja vagy visszautasítja. A Partner és a Felhasználó között a szerződés azzal jön létre, ha a Partner a hozzá beérkezett megrendelés státuszát elfogadottra állítja. A megrendelés elfogadásáról a Rendszer automatikusan visszaigazolást küld a Felhasználónak.
2. Amennyiben a Partner számára bármilyen okból nem lehetséges egy beérkezett megrendelés teljesítése a megrendelést visszautasíthatja. A Rendszer erről is automatikus tájékoztató üzenetet küld a Felhasználó számára.
3. Amennyiben a megrendelés elfogadása vagy elutasítása további kérdések tisztázását igényli, a Partner köteles az egyeztetést közvetlenül a Felhasználóval lebonyolítani, annak érdekében, hogy a beérkezett megrendelés végleges státuszba kerülhessen.
4. A szerződés magyar nyelven megkötött szerződésnek minősül, annak megkötést az elektronikusan elmentett adatok igazolják, amiket a Szolgáltató a számvitelre, és adózásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott határidőkig tárol.
5. Amennyiben a Felhasználó megrendelését a Partner visszautasítja és az adott megrendelés ellenértékét a Felhasználó megfizette, akkor a Szolgáltató vagy a Partner a megrendelés visszautasításának tudomására jutásától haladéktalanul, de legkésőbb a Felhasználói pénzügyi teljesítéstől számított 8 munkanapon belül intézkedik a - Felhasználó által korábban - a visszautasított megrendelésre kifizetett összeg
maradéktalan visszautalásáról. A megrendelés visszautasításáról a Szolgáltató automatikusan értesül, azaz a Felhasználónak semmilyen intézkedést nem kell tennie annak érdekében, hogy a visszautasított megrendelésre megfizetett összeget visszakapja.
XV. SZOLGÁLTATÓ ÉS A PARTNEREK KÖZÖTTI ELSZÁMOLÁS, FELHASZNÁLÓI TELJESÍTÉSI KIFOGÁSEMELÉS
1. A Szolgáltató -azon tételek tekintetében, amelyek ellenértéke a Szolgáltatóhoz került teljesítésre- általános esetben minden pénteki napon elszámol a Partnerekkel. A pénteki elszámolás azon megrendelésekre esedékes, amelyek korábban még nem kerültek elszámolásra, illetve amit a Partner legkésőbb a megelőző hét vasárnap 24.00 óráig visszaigazol, mint általa teljesített megrendelés.
2. Ha egy megrendelésre a Partner teljesített státuszt állít be, erről a Rendszer - biztonsági okokból - minden esetben e-mailben értesíti a Felhasználót.
3. A Felhasználó a VÁSÁRLÁSAIM menüpontban minden megrendelését időrendben visszafelé rendezetten találhatja meg. A Rendszer külön csoportban jeleníti meg a nyitott és a lezárt vásárlásokat.
4. Amennyiben a Felhasználó a Partner által legkésőbb a megelőző hét vasárnap 24:00 óráig teljesített státuszúként bejelentett termék vagy szolgáltatás vonatkozásában tárgyhét csütörtök 24.00 időpontig nem jelez vissza4 a teljesített státusz bejelentéséről kapott az értesítésre a Rendszer felé, azaz nem vitatja, hogy a Partner teljesített felé, akkor a Szolgáltató úgy tekinti, hogy a teljesítés visszaigazolásra került a Felhasználó részéről és a partneri elszámolásnak nincs akadálya az érintett megrendelés tekintetében.
5. Amennyiben a Felhasználó kifogást emel egy hozzá kapcsolódó partneri teljesítés jelentéssel kapcsolatosan, azaz vitatja annak megtörténtét, akkor az elszámolásra egyedi eljárás keretében kerül sor.
6. A Szolgáltató minden egyedi eljárásban felszólítja az érintett Partnert, hogy 8 napon belül minden kétséget kizárólag igazolja a Szolgáltató felé, hogy a Felhasználó felé részéről megtörtént teljesítését.
7. Amennyiben a Partner igazolja a Szolgáltató felé a teljesítését, a Szolgáltató az igazolást e-mailben megküldi a Felhasználónak és egyben felszólítja, hogy ismételten nyilatkozzon 8 napon belül, hogy fenntartja, hogy nem történt meg részére a teljesítés.
4 A Felhasználó a VÁSÁRLÁSAIM menüpontban, a teljesített megrendelések között találhatja a Partner által teljesítetté nyilvánított megrendelést és az adott megrendelési tétel jobb oldalán láthatja a megjelenő felhasználói teljesítési kifogás nyomógombot.
8. Amennyiben a Felhasználó változatlanul vitatja a partneri teljesítést, a Szolgáltató elszámolási letétbe veszi az adott megrendeléshez kapcsolódó, a Partner felé elszámolandó összeget és mindaddig letétben tartja, amíg a Felhasználó és a Partner közös akarattal vagy valamelyik fél jogerős bírósági határozattal nem igazolja, hogy az elszámolási letétben lévő összeg számára kifizethető.
9. Amennyiben a Partner 8 napon belül nem igazolja a vitatott teljesítését a Szolgáltató felé, a Szolgáltató meghiúsultnak tekinti a tranzakciót és a 8 napos határidő leteltét követő 15 napon belül visszafizeti a Felhasználónak az általa a Szolgáltató számára a vitatott teljesítésre korábban megfizetett teljes összeget.
10. Amennyiben az egyedi eljárás keretében beigazolódik, hogy a Felhasználó megalapozatlanul nyilatkozott, azaz számára a Partner mégis teljesített, a Szolgáltató és a Partner az egyedi eljárás minden költségét és 25.000,- Ft-ot azaz Huszonötezer forintot, mint káráltalányt jogosultak követelni külön-külön a Felhasználótól.
11. A Szolgáltató a megalapozatlan felhasználói nyilatkozatot minden esetben súlyos szerződésszegésnek tekinti, és kizárja a Felhasználót a rendszerből, valamint – az érintett vásárlási összeg nagyságától függően – jogi eljárásokat kezdeményezhet a Felhasználóval szemben5.
12. A Felhasználó is jogosult bármely megrendelését teljesítettként visszaigazolni a Szolgáltató felé. A pénteki elszámolásba azon a Felhasználók által visszaigazolt megrendelések kerülnek bele, amelyek korábban még nem kerültek elszámolásra a Szolgáltatóval, illetve amit a Felhasználó legkésőbb az adott hét szerda 24.00 óráig visszaigazol a Rendszerben, mint teljesített megrendelés.
XVI. Pizza Capri TÖRZSVÁSÁRLÓI RENDSZER, BÓNUSZ PONTOK
1. A Szolgáltató jellemzően egységes6 Pizza Capri törzsvásárlói rendszert (továbbiakban: Törzsvásárlói rendszer) működtet. A Partnerek a náluk történt vásárlások után - a fizetett összegre vonatkozóan - 10% levásárolható visszatérítést, utólagos engedményt biztosítanak a Felhasználók számára (továbbiakban: Bónusz), amit a Felhasználók
5 A Szolgáltató elszámolási gyakorlata a Felhasználó érdekeit védi az esetleges partneri visszaélésekkel szemben, viszont a Felhasználó sem gyakorolhatja visszaélésszerűen az érdekeit védeni hivatott jogokat, ellenkező esetben ezen visszaélésszerű magatartása nem marad jogi következmények nélkül.
6 Nem minden Partner részese a Törzsvásárló rendszernek. Az érintett Partnerek esetében ez a tény a partneri szolgáltatói oldal infó tabján minden esetben megjelenítésre kerül. Ezen Partnerek esetében a Felhasználóknak nincs lehetőségük értékelést leadni.
voucherek (kuponok) megvásárlására használhatnak fel, ezen összeg nem kerül a Felhasználó részére pénzben kifizetésre. A Bónusz jóváírás feltétele, hogy a Felhasználónak értékelnie kell a Rendszeren belül a Partnert, illetve a megvásárolt terméket, szolgáltatást. A Felhasználó virtuális számláján a Bónusz pontok formájában kerül jóváírásra, egy pont egy forint ellenértékre váltható be.
2. A Felhasználói vásárlás Partneri teljesítését követően minden tranzakció elérhetővé válik az ÉRTÉKELÉSEK menüpontban. Minden teljesített vásárlás értékelésére 30 nap áll rendelkezésére a Felhasználónak, ezt követően az adott vásárlásra már nem aktivizálódik az értékelői felület, a Felhasználó elveszíti a jogosultságát az adott tételhez kapcsolódó Bónusz jóváírására. A Rendszer az értékelési lehetőségekről e- mail értesítést és emlékeztetőt is küld a Felhasználóknak, viszont a Szolgáltató minden felelősséget kizár azzal kapcsolatban, hogy a tájékoztató e-mailek ténylegesen megérkeznek-e Felhasználóhoz vagy sem.
3. Az ÉRTÉKELÉSEK menüpontban a vásárlások listaszerűen, időrendben visszafelé rendezett sorban jelennek meg, amennyiben a Felhasználó regisztrált és bejelentkezett a Rendszerbe. Külön fülön érhetők el a még nem értékelt tételek, illetve a már korábban értékeltek. Azon tételsorok végén - amelyeket még nem értékelt a Felhasználó - színes háttérrel egy ÉRTÉKELÉS nyomógomb található, amelyre kattintva indítható az értékelés. (A korábban már értékelt, illetve lejárt határidejű vásárlási tételek esetében az ÉRTÉKELÉS nyomógomb háttere szürke.)
4. Az értékelési felületen az első tétel - a Szolgáltató és a szolgáltatási feltételek értékelése - a Partnerre, míg a következő(k) egyenként a megvásárolt
termék(ek)re/szolgáltatás(ok)ra - ár/érték arány tekintetében - vonatkoznak. Minden tétel vonatkozásában két választási lehetősége van a Felhasználónak, adhat pozitív véleményt, illetve negatívat. A Felhasználó mind Partnert mind a vásárolt terméke(ke)t, szolgáltatá(soka)t egyedileg egy ötös skálán adott értékekkel minősítheti, úgy hogy a
teljes megelégedettségét az ötcsillagos érték fejezi ki. A Felhasználó a MENTÉS nyomógombra kattintva rögzítheti az értékelését a Rendszerben. A mentést követően az értékelés bármikor megtekinthető, de már nem módosítható. (Ha egy vásárlás során a Felhasználó egyszerre több terméket vagy szolgáltatást vásárolt, akkor a termékekre vagy szolgáltatásokra tételesen kell megadni az ár/értékarány értékelést.)
5. Az értékelés mentését követően a Rendszer automatikusan megjeleníti a Felhasználói Bónusz pontokat, amik a PROFILOM részben tekinthet meg a Felhasználó.
6. A Rendszerben minden Bónusz pont a jóváírástól számított 180 napon belül használható fel. Amennyiben egy Bónusz pont a jóváírástól számított 180 napon belül nem kerül felhasználásra, akkor érvényét veszti, a Rendszer a lejárt felhasználhatóságú Bónusz pontokat automatikusan felhasznált státuszúvá minősíti.
7. A Felhasználó a Xxxxxxxx által jóváírt Bónuszpontokat elsődlegesen az azt nyújtó Partnernél történő voucherek megvásárlásánál használhatja fel, a Partneri ÁSzF szerint. (A Partnerek önálló üzletpolitikai döntésük függvényében határozhatják meg, hogy a Bónusz felhasználását minimum értékhez kötik-e vagy sem. Amennyiben egy Partner nem korlátozza a Bónusz felhasználását, akkor az – a jóváírást követően - akár azonnal felhasználható a következő voucher vásárlásnál, míg ha minimum korlát kerül beállításra, akkor a Bónusz csak akkor válik felhasználhatóvá, ha annak a rendelkezésre álló értéke eléri a beállított értékhatárt. (A Partnerek maximum 1.000 pontos limitet határozhatnak meg, mint bónuszpont beváltási küszöb.)
8. A Bónuszok felhasználása olyan vásárlások kifizetésénél, megrendelésénél történhet, amelyek tartalmaznak voucher típusú terméket. Ha a Felhasználónak van érvényesíthető Bónusz kerete a Rendszer automatikusan felajánlja a beváltást, azaz a rendelkezésre álló Bónusz összegével csökkenti az adott voucher típusú tétel(ek)re fizetendő összeget. Amennyiben a Felhasználó nem kívánja felhasználni a rendelkezésre álló Bónuszait vagy csak részlegesen, a Rendszer által felhasználásra felkínált Bónusz összegét szabadon módosíthatja. (A Bónusz pontok beváltásánál korlátozó tényező, hogy vásárlásonként – kosaranként - legalább 100 Ft összeget nem Bónusz pontok beváltásával kell kiegyenlíteni a Felhasználónak.)
9. A Rendszer a BÓNUSZPONTJAIM menüpont keretében Partnerenként vezeti és mutatja a Felhasználó rendelkezésre álló Bónusz pontjait, illetve külön kerül megjelenítésre a két héten belül lejáró bónuszpontok összege, mint „Közelgő lejárat”.
10. A Bónuszpontok nem csak voucherek vásárlásra használhatók fel, hanem más - a Rendszerben regisztrált - Felhasználó(k) számára át is adhatók. A BÓNUSZPONTJAIM menüpontban Partnerenként láthatók a mindenkor elérhető bónuszpont egyenlegek, minden partnersor végén található egy ÁTADOM nyomógomb. Az átadás erre kattintva indítható. Ha erre rákattint a Felhasználó megnyílik az átadási felület. Az átadáshoz meg kell adni a kedvezményezett e-mail címét. Az átadás csak a Rendszer Felhasználói között lehetséges. A beírt e-mail címről az ELLENŐRZÉS nyomógombbal vizsgáltatható meg, hogy az a Rendszerben szereplő Felhasználóhoz tartozik-e. Ha igen, akkor már csak azt kell meghatározni, hogy a meglévő Bónuszpontok közül mennyit szeretne átadni a küldő a kedvezményezett Felhasználónak. (A Rendszer a meglévő összes Bónuszpontot felajánlja átadásra, de az összeg módosítható.) Az átadás a BÓNUSZPONTOK ÁTADÁSA nyomógombbal zárható le. (Az átadás kronológiai sorrendben valósul meg, a legrégebbi bónusz kerül átadásra elsőként, és addig folytatódik, amíg az átadott pontok értéke el nem éri a Felhasználó által megjelölt egyenleget. Az átadott BÓNUSZOK az átadástól számítva 7 napon belül használhatók fel. Ha a Rendszer nem talál olyan Felhasználót, akihez a megadott e-mail cím tartozik, akkor vagy elírás történt vagy az adott e-mail címmel nincs regisztrált Felhasználó a Rendszerben. Ilyen esetben a Felhasználó ellenőrizheti,
hogy helyesen adta e meg az e-mail címet, ha itt nincs probléma, akkor regisztrációs e- mailt küldhet ismerősének, kérve őt a regisztrációra a sikeres bónuszpont átadás megvalósítása érdekében.
11. A Felhasználó minden olyan vásárlása után, amire saját maga állítja be a Partneri teljesítési státuszt minimum 25 bónuszpont jóváírásban részesül a Partnertől. A Partner ettől magasabb összegben is meghatározhatja a Felhasználói közreműködés ellentételezésének értékét.)
XVII. A FELHASZNÁLÓI FOGYASZTÓVÉDELMI JOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSE, A PARNER(EK) EZ IRÁNYÚ KÖTELEZETTSÉGEI
1. A Szolgáltatói oldalakon jellemzően a Partnerek határozzák meg, hogy egy adott pillanatban milyen kínálatból tud a Felhasználó választani. Mivel a partneri kínálatra a Szolgáltatónak nincs befolyása, így azok rendelkezésre állásáért, megrendelhetőségéért, megvásárolhatóságáért, a teljesíthetőségéért, minőségéért nem képes felelni, minden felelősség a terméket értékesítő, a szolgáltatást nyújtó Partnerek érdekkörébe tartozik. Ha a Felhasználónak egy-egy Partner - a Weboldalon elérhető - kínálatában szereplő termék vagy szolgáltatás elérhetőségével, megrendelhetőségével, megvásárolhatóságával kapcsolatosan merül fel kérdése, kifogása, panasza, ezekkel érdemben kizárólag az érintett Partnerhez fordulhat a Partner Weboldalon megadott elérhetőségein keresztül.
2. A Felhasználó a Weboldal működésével, szolgáltatásaival, a voucherek vásárlásval, illetve a vásárlásokkal kapcsolatban megvalósult fizetésre vonatkozó észrevételeit, kifogásait, panaszait a jelen ÁSZF rendelkezéseiben megadott elérhetőségeken tudja a Szolgáltatóhoz eljuttatni.
3. A Weboldalon bármely Partnertől történő vásárlás, megrendelés, voucher beváltás esetén a jogviszony és a szerződés a Partner és Felhasználó között jön létre, ezen szerződésben a Szolgáltató nem részes fél, így a szerződésszerű teljesítéséért semmilyen körülmények között nem tartozik felelősséggel. Ugyanez vonatkozik a kellék- és termékszavatosságra, a jótállásra, a felmondásra, valamint a fogyasztókat megillető elállási jog gyakorlására is.
4. A Partneri vásárlói szabályzatok minden Partner szolgáltatói oldalának kötelező elemei. Fizetés vagy megrendelés feltétele, hogy a Felhasználó megerősítse, hogy megismerte, tudomásul vette és elfogadja a Partner szerződési feltételeit. A
Szolgáltató nem felel a Partnerek általános és egyéb szerződési tartalmáért, feltételeiért, azok jogszerűségéért, megvalósíthatóságáért, elérhetőségéért.
XVIII. AZ ELADÓI SZABÁLYZATOK KÖTELEZŐ ÉS JELLEMZŐ TARTALMI ELEMEI A FOGYASZTÓVÉDELMI JOGOK VONATKOZÁSÁBAN
1. A Rendszer használó valamennyi értékesítő fél szerződéseinek rendelkezéseket kell tartalmazni az elállás vagy felmondás lehetőségéről:
A Felhasználókat a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 20. § (2),
(3) bekezdései szerint a Felhasználó az elállás és a felmondás jogát:
a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén aa) a terméknek,
ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,
ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától;
b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától
számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
Ez nem érinti a Felhasználó azon jogát, hogy a fentiekben meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.
2. A Rendszer használatával kapcsolatos szerződéseknek rendelkezéseket kell tartalmazni az elállás vagy felmondás módjáról:
A Rendelet szerint a Felhasználó a biztosított jogát a Rendelet 2. mellékletben található nyilatkozat minta felhasználásával vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja.
A Rendelet 2. melléklete: Elállási/Felmondási nyilatkozat minta Címzett:
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt
3. A Rendszeren keresztül értékesítést végző fél kötelezettségei a Felhasználói elállás vagy felmondás esetén a Rendelet szerint
Ha a Felhasználó a Rendeletnek megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, az Értékesítő félnek haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül vissza kell térítenie a Felhasználó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. A Rendeletnek megfelelő elállás vagy felmondás esetén az értékesítő félnek a Felhasználónak visszajáró összeget a Felhasználó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon kell visszatéríteni. A Felhasználó kifejezett beleegyezése alapján az értékesítő fél a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Felhasználót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. Ha a Felhasználó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az értékesítő fél nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Termék adásvételére irányuló szerződés esetén az értékesítő fél mindaddig visszatarthatja a Felhasználónak visszajáró összeget, amíg a Felhasználó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg az értékesítő felet a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötésével egyidejűleg a terméket kifuvarozták a Felhasználónak, az értékesítő fél saját költségén köteles visszafuvarozni a terméket, ha az jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza.
4. A Felhasználó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén a Rendelet szerint
Ha a Felhasználó a Rendeletnek megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az értékesítő félnek vagy a termék átvételére az értékesítő fél által meghatalmazott személynek
átadni, kivéve, ha az értékesítő fél vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Felhasználó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi. A Felhasználó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha az értékesítő fél vállalta e költség viselését. A Felhasználó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Nem felel a Felhasználó az értékcsökkenésért, ha az értékesítő fél nem tett eleget a Rendelet 11. § (1) bekezdésének i) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének. Ha a Rendelet 13. § vagy a 19. § szerinti esetben a Felhasználó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött szerződést, a felmondás az értékesítő féllel való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat kell az értékesítő fél számára megfizetnie. Az elszámolás során a Felhasználó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell kiszámítani. Ha azonban a Felhasználó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani. A Rendelet alkalmazásában a piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpontja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni.
5. A Felhasználót megillető elállási és felmondási jog alóli főbb kivételek
A Rendelet szerint a Felhasználó nem gyakorolhatja az elállási vagy felmondási jogát a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha az értékesítő fél a teljesítést a Felhasználó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Felhasználó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti. Szintén nem gyakorolható az elállási jog az olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Felhasználó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Felhasználó személyére szabtak. Nem gyakorolható az elállás a romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében, valamint az olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza, illetve a lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a Felhasználó a csomagolást felbontotta. Szintén nem gyakorolható az elállás a lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki. Nem gyakorolható az elállás a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom
tekintetében, ha az értékesítő fél a Felhasználó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a Felhasználó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a Rendelet 20. § szerinti jogát.
6. A szerződéskötést megelőző kötelező tájékoztatás az üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződéstől eltérő szerződés esetén az értékesítő fél köteles világosan és közérthető módon - még a Felhasználó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt - tájékoztatni a Felhasználót
a) a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, az adathordozónak és a terméknek vagy szolgáltatásnak megfelelő mértékben;
b) az értékesítő fél nevéről, a vállalkozás székhelyének postai címéről, és - ha azzal rendelkezik - a telefonszámáról, és az elektronikus levelezési címéről;
c) a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy - ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani - annak számítási módjáról, valamint az ezen kívül felmerülő valamennyi költségről (így különösen a fuvardíjról és a postaköltségről), vagy, ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetéséről, hogy további költségek merülhetnek fel;
d) a teljesítés feltételeiről, különösen a fizetésről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, valamint az értékesítő fél panaszkezelési módjáról;
e) a kellékszavatosságra, a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállásáról, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások és a jótállás meglétéről, feltételeiről;
f) határozott időre szóló szerződés esetén a szerződés időtartamáról, határozatlan időre szóló szerződés esetén a szerződés megszüntetésének feltételeiről;
g) a határozott időre szóló olyan szerződés esetén, amely határozatlan időtartamúvá alakulhat át, az átalakulás feltételeiről, és az így határozatlan időtartamúvá átalakult szerződés megszüntetésének feltételeiről;
h) a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről;
i) a digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való bármilyen vonatkozó együttműködési képességéről a vállalkozástól ésszerűen elvárható ismereteknek megfelelően;
j) a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről.
Az értékesítő fél az e) pont szerinti tájékoztatást a kellékszavatosság, a termékszavatosság és a jótállás fogalmak pontos és megfelelő használatával köteles megadni olyan módon, hogy a Felhasználó számára világos és egyértelmű legyen az e fogalmak jelentése közötti különbség. E tájékoztatás a Rendelet 3. mellékletben foglalt mintatájékoztató útján is megadható.
A Rendelet 3. melléklete szerinti, a kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató
Kellékszavatosság:
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a ...(értékesítő fél) hibás teljesítése esetén kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az értékesítő fél számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az értékesítő fél költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő , de legfeljebb egy év.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön az értékesítő fél szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az értékesítő fél nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után
azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Termékszavatosság:
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint - az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető, illetve a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Jótállás:
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Hibás teljesítés esetén szerződés / ……..… alapján a ...jótállásra köteles.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? Mikor mentesül az értékesítő fél a jótállási kötelezettsége alól?
Az értékesítő fél jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Xxxxxxxx a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
XIX. TÁJÉKOZTATÁS A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL A FELHASZNÁLÓKNAK NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEIRŐL, A SZOLGÁLTATÓ ÉS A FELHASZNÁLÓK, MINT TÁVOLLEVŐK KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐDÉS VONATKOZÁSÁBAN
1. A Szolgáltató az általa üzemeltetett Weboldalon, - mint platformon - döntően7 annak lehetőségét biztosítja, hogy a Partner(ek) megjeleníthessék termék és szolgáltatás kínálatukat és ezeket az információkat, adatokat a Felhasználók az internet keresztül elérhessék, megismerhessék és élhessenek velük.
2. Partneri szerződést az köthet, aki magára nézve kötelezően elfogadja az ÁSZF releváns részeit és az ÁPSzF rendelkezéseit. A Szolgáltató belátása szerinti szempontrendszer alkalmazása mellett dönt, hogy kivel köti meg az ÁPSzF alapján a Partneri szerződést, illetve mely Partnerrel tér el az ÁPSzF rendelkezéseitől.
3. A Rendszernek szerves részét képezi egy admin felület, amin a Partnerek mindenkori saját üzleti stratégiájuk szerinti feltételekkel – az ÁSZF, az ÁPSzF alapján létrejött egyedi szerződések, valamint ÁSZF és ÁPSzF rendelkezéseitől eltérően kötött egyedi szerződések feltételeinek folyamatos betartása mellett – kezelhetik kínálatukat, bármikor dönthetnek új termék vagy szolgáltatás megjelentetéséről, korábbiak visszavonásáról, vagy a meglévők feltételeinek módosításáról. Így a Szolgáltatónak nincs ráhatása,
7 A Szolgáltató saját nevében is végezhet direkt értékesítési tevékenységet, ebben az esetben rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a Partnereire.
hogy mikor, milyen kínálat érhető el a Weboldalon, illetve az aktuálisan elérhető kínálatból történő vásárlásnak mik a feltételei.
4. A Szolgáltató szolgáltatása a Felhasználók felé maga a Rendszer használhatósága.
5. A Szolgáltató a Rendszert megtekintett állapotban és minden hibájával együtt biztosítja a Felhasználóknak.
6. A Szolgáltató minden rendelkezésre álló eszközével, tudásával igyekszik biztosítani, hogy a Weboldal folyamatosan és magas fokon rendelkezésre álljon a Felhasználóknak, illetve hogy az minél inkább a jelen ÁSZF-ben leírtak szerint működjön, és hogy a Felhasználók minél szélesebb kínálatot érhessenek el rajta.
7. Szolgáltató azonban nem tudja szavatolni a Weboldal folyamatos rendelkezésre állását, nem tudja kizárni, hogy – például – számítógépes vírusok, hackerek vagy egyéb korlátozó tényezők akár huzamosabb ideig is akadályozzák, lassítsák, vagy végső esetben megakadályozzák a Rendszer működését.
8. A Szolgáltató azt sem tudja szavatolni, hogy azon harmadik felek, akik folyamatos magas színvonalú teljesítése elengedhetetlen a Rendszer működéséhez, állandó minőségben fognak tudni teljesíteni. A Szolgáltató ezért sem tud 100%-os működési garanciát vállalni a Rendszer tekintetében.
9. A Partnerek az ÁPSzF alapján létrejött, illetve esetenként az ÁPSzF rendelkezéseitől eltérően kötött egyedi szerződések alapján bízzák meg a Szolgáltatót kínálatuk megjelenítésével a Weboldalon, illetve az ott megvalósuló online vásárlások pénzügyi elszámolásának lebonyolításával.
10. A Szolgáltató – a vouchereket kivéve – a partneri nem kifogásolt vagy felhasználói teljesítés jelentést követően elszámol a Partnerekkel, még akkor is, ha az elszámolást megelőzően értesül arról, hogy valamely Felhasználó elállt az elszámolást érintő valamely korábbi online vásárlásától. Így – a vouchereket kivéve – bármilyen okból válik esedékessé – a Weboldalon keresztül történt, a Partner által teljesített online vásárlás után – pénzügyi visszatérítés a Felhasználó számára, azt alapértelmezettek szerint a Partner teljesítheti.
11. Az elszámolási szabályt a voucherek tekintetében úgy kell értelmezni, hogy ott a voucher vételárára vonatkozó elszámolási kötelezettsége a Szolgáltatónak a voucher beváltását követő értelmezendő. A voucherek értékesítését a Szolgáltató a Partnerek megbízásából végzi a saját nevében, így a vocher értékesítése a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött jogügyletként értelmezendő8. A Felhasználókat voucherek tekintetében is megilleti a vásárlástól számított 14 napon belül az elállási jog, amennyiben a voucher beváltására az elállás közlését megelőzően vagy egyidejűleg nem kerül sor. Tekintettel arra, hogy a voucher lényegében egy elektronikus kód, amit a Szolgáltató hoz létre, ezért ha a Felhasználó jogosan gyakorolja valamely általa
8 Szintén - az általános esettől eltérően - a Szolgáltató és a Felhasználó közötti jogügylet az autópálya matrica vásárlás.
megvásárolt voucher tekintetében az elállási jogát, a Szolgáltató megsemmisíti a vouchert megtestesítő elektronikus kódot, illetve teljesíti a Felhasználó felé a jogszerű elállás tárgyának vételár visszafizetését. Az elállás keretében visszafizetett összegre a Felhasználót kamat nem illeti meg, kamatot nem követelhet.
12. A voucherek beváltására, felhasználására a Felhasználó az azokon feltüntetett határidőig jogosult, vagy ha a voucheren nem kerül feltüntetésre külön beváltási, felhasználási határidő, akkor a voucher minden esetben a kibocsátásától számított 180 napon belül használható fel. A beváltási, felhasználási határidő elmulasztása miden esetben jogvesztő, a Felhasználó nem követelheti vissza az általa korábban megfizetett ellenértéket a Szolgáltatótól.
13. A Szolgáltató a vouchereket kivéve, – a Weboldalon keresztül megvalósult online vásárlás ellenértékével való, Partner felé való elszámolási kötelezettséget kivéve – semmi nemű felelősséget nem vállal a Partnerrel szembeni Felhasználói követelések tekintetében.
14. Szolgáltató jogszavatosságot vállal a Felhasználóval szemben azért, hogy az általa biztosított Rendszerre vonatkozóan teljes körű és kizárólagos jogosultsággal rendelkezik, harmadik félnek semmilyen joga vagy igénye nem áll fenn, ami a Felhasználót jelen ÁSZF alapján biztosított jogainak gyakorlását korlátozná vagy akadályozná.
15. A Rendszer forráskódja a Szolgáltató kizárólagos birtokában és tulajdonában marad, az semmilyen körülmények között nem kerül átadásra Felhasználó részére. A Felhasználó nem jogosult a Rendszer forráskódjának visszafejtésére, átdolgozására, többszörözésére, valamint nem jogosult a Rendszer működésének és felépítésének elemzésére, feltérképezésre sem.
16. A Felhasználó köteles a használatához szükséges hardvert és szoftveres környezetet biztosítani. A Rendszer csak jogtiszta és vírusmentes környezetben használható.
17. A Rendszer használata során a Felhasználó által tett, a Rendszer működésére vonatkozó észrevételeket, üzeneteket, javaslatokat a Szolgáltató korlátozás nélkül jogosult hasznosítani, közzétenni vagy átdolgozni, nyilvánosságra hozni anélkül, hogy a Felhasználó részére ezért bármilyen ellenszolgáltatást kellene kötelezően teljesítenie.
18. Amennyiben a Felhasználó – a jelen ÁSZF-hez, a Rendszer egyéb bármely hivatalos működési leírásához képest – a Rendszer eltérő működését tapasztalja, – és ezt saját szempontjából hátrányosnak, kockázatosnak tekinti – köteles haladéktalanul értesíteni a Szolgáltatót. A Felhasználó az értesítésben köteles a hibát részletesen leírni, illetve ezzel kapcsolatos minden lényegesnek tűnő körülményt is megadni, a Szolgáltatóval jóhiszeműen együttműködni a hiba meghatározása során.
19. A Rendszer nem a jelen ÁSZF szerinti működése esetén a Felhasználó – a Ptk. hibás teljesítésre vonatkozó szabályainak megfelelően – követelheti a hiba kijavítását (kicserélés teljesítése ugyanis lehetetlen). Amennyiben a Szolgáltató a hiba kijavítását
nem vállalja, vagy azt 60 munkanapon belül nem végzi el, a Felhasználó elállhat a szerződéstől és a hibával kapcsolatos kárának megtérítését követelheti a Szolgáltatótól.
20. Amennyiben a Felhasználót a jelen ÁSZF alapján kár éri, – amelyért a Szolgáltató felelős – a Felhasználó kárigényt érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. A Szolgáltató kizárólag csak azokért a közvetlen károkért felel, amelyek vonatkozásában a Felhasználó kárigényét – amennyiben jogszabály rövidebb elévülési vagy igényérvényesítési határidőt nem állapít meg – a kár bekövetkezésétől, illetve az arról való tudomásszerzéstől számított 6 (hat) hónapon belül írásban bejelenti a Szolgáltatónak.
21. A Felhasználó kifejezetten lemond - a törvény által biztosított körben - arról a jogáról, hogy a Szolgáltató vezető tisztségviselőjével szemben - a jelen szerződéssel összefüggésben - bármilyen kártérítési vagy egyéb igényt érvényesítsen. A Szolgáltató vezető tisztségviselője erre a felelősségkorlátozásra közvetlenül hivatkozhat.
22. A Felhasználó haladéktalanul köteles írásban jelezni a Szolgáltatónak, ha véleménye szerint a Weboldalon magára nézve vagy harmadik félre jogszabályba ütköző tartalmú információ található.
23. A Szolgáltató minden jogszabályba ütköző tartalomra vonatkozó bejelentést köteles megvizsgálni, a bejelentőt tájékoztatni álláspontjáról, és ha véleménye szerint is jogszabályba ütköző tartalom került a Weboldalra haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy a hozzáférés megszüntetéséről.
XX. A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA
1. A Szolgáltató a Weboldalon elérhető Partneri termékek megvásárlása, szolgáltatások igénybevétele és az ezekre beváltható voucherek beváltása tekintetében nem szerződő fél, így azokkal kapcsolatosan semmilyen felelősséggel nem tartozik a Felhasználók felé. Bármi nemű probléma, vita rendezés kezelése kizárólag a Partnerek és a Felhasználók között történhet.
2. A Szolgáltató Weboldalán elérhető termékek, szolgáltatások és az ezekre beváltható voucherek leírásait teljes mértékben a Partnerei által nyújtott termékleírások és információk – változtatás nélküli közlésével és minőség-ellenőrzés nélkül – alapján biztosítja a Felhasználók számára. Amennyiben az előzetes írásbeli vagy képi információk, illetve a valós termékek vagy szolgáltatások (vagy azok minősége, mennyisége, tartalma) között különbség, eltérés van, az ebből eredő esetlegesen a Felhasználónál vagy bármely más harmadik személynél keletkező károkért való felelősség minden esetben a teljesítő Partnert terheli.
3. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldal folyamatos, hibamentes
működéséért.
4. A Weboldal használata során a Szolgáltatót nem terheli felelősség a Felhasználó által az interneten továbbított adatok esetleges elvesztéséért.
5. A Szolgáltató kizárja felelősségét minden olyan okból eredő – a Felhasználót hátrányosan érintő – következményekért, amelyek nem tartoznak a Szolgáltató jelen szerződés tárgyába tartozó tevékenységéhez. A Szolgáltató kizárólag közvetlen kárért felel, közvetett kárért nem.
6. A Szolgáltató nem tartozik felelősséggel a Felhasználó által a Rendszerben rögzített bármilyen adat, információ elvesztéséből eredő semmilyen kárért.
7. Szolgáltató nem felelős a Rendszerbe kerülő semmiféle olyant tartalomért, amiknek a
Rendszerbe kerülése nem róható fel a Szolgáltatónak.
8. A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha valamely határidőt, vagy feladatot vis maior okán mulaszt el, illetve ha a teljesítés vis maior következtében lehetetlenül. Ugyanezt a rendelkezést kell alkalmazni abban az esetben is, amennyiben a vis major eseményei a Szolgáltató alvállalkozói, közreműködői, teljesítési segédei teljesítéséhez kötődnek.
9. Szolgáltató semmilyen kárért vagy következményért nem felel, amely abból adódik, hogy a Felhasználó Rendszerhez tartozó felhasználónevét vagy jelszavát ellopták, eltulajdonították vagy más módon jogellenesen megszerezték, vagy azt a Felhasználó elveszítette vagy maga adta át harmadik félnek.
10. A Szolgáltató kizárja felelősségét a jogosulatlan hozzáférésből, nem rendeltetésszerű használatból, hardver hibából, a nem beazonosítható hibából, a nem megfelelő üzemeltetési feltételekből (beleértve az áramkimaradást is) eredő következményekért, meghibásodásokért, károkért.
A Szolgáltató csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával okozott károkért felelős. A Szolgáltató kártérítési felelősségét a megrendelt Szolgáltatás vagy Xxxxxx árának az ötszörös összegében korlátozza.
XXI. JÓTÁLLÁS, KELLÉKSZAVATOSSÁG, TERMÉKSZAVATOSSÁG
1. A Szolgáltató döntően közvetítő szolgáltató, tevékenysége jellemzően kimerül a Weboldal rendelkezésre bocsátásában, ezért vele szemben ebben a tekintetben a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) kormányrendelet fogyasztóvédelmi rendelkezései a legtöbb tekintetben nem
relevánsak. Így a Felhasználó és a Szolgáltató szerződéses viszonyában jellemzően az elállás, felmondás, jótállás, termék- és kellékszavatosság nem értelmezhető9.
2. Amennyiben a Felhasználó nem kívánja tovább használni a Rendszert, profilját szeretné megszüntetni, akkor ezt bármikor a PROFILOK menüpont, BEÁLLÍTÁSOK almenüpontjában bármikor, korlátozásmentesen megteheti.
3. A Szolgáltató nem tagja olyan információs társadalommal kapcsolatos tevékenységet ellátó szervezetnek, amely rendelkezne az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozó a magatartási kódexszel, illetve magatartási kódexet önmaga sem hozott létre.
XXII. ADATVÉDELMI SZABÁLYOK, ADATKEZELÉS
1. A Szolgáltató a 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Info tv.) 3. § 9. pontja értelmében adatkezelőnek minősül. A Szolgáltató adatkezelésére a Szolgáltató mindenkori Adatvédelmi és adatkezelési szabályzata irányadó.
2. Az adatkezelés jogalapja az Info tv.5.§ (1) bek. a) pontja alapján a Felhasználó önkéntes hozzájárulása, amit a regisztráció alkalmával, a jelen ÁSZF elfogadásával egyidejűleg ad meg a Szolgáltató számára.
3. A Szolgáltató a regisztrációkor, illetve megrendeléskor kizárólag azokat az információkat kéri megadni a Felhasználótól, amelyek a Felhasználó azonosításhoz, a Partner és a Felhasználó közötti szerződés létrejöttéhez, így a Weboldalon leadott rendelés teljesítéséhez, a termék szállításához, a jobb, gyorsabb, pontosabb tájékoztatás érdekében szükségesek.
4. A Szolgáltató által fenntartott adatbázisokban a Felhasználóról tárolt információk felhasználhatók a Felhasználó és a Szolgáltató vagy a Szolgáltató Partnerei között felmerülő kérdések, viták megoldására, anonimizált látogatói statisztikák, felmérések, kimutatások, kérdőívek, piackutatások készítése céljára, előzetes hozzájáruláshoz kötött hírlevél küldésére, a Felhasználóval való kapcsolattartásra.
5. A Szolgáltató az adatokat a felvételüktől kezdve tárolja és azokat legfeljebb az adatkezeléssel elérni kívánt cél megvalósulásáig kezeli. A számlázási adatokkal kapcsolatos adatkezelés 8 évig kötelező a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. §
(2) bekezdése alapján.
6. A Felhasználó adataihoz a Szolgáltató mindazon munkatársai hozzáférhetnek, akik munkaköri leírásban meghatározott feladatai ellátásához ez szükséges. Amennyiben a
9 A Szolgáltató saját számlás értékesítést marketing célzattal végez. Minden ilyen értékesítésre a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) kormányrendelet fogyasztóvédelmi rendelkezései érvényesek.
Felhasználó házhozszállítást vagy egyéb szállítást rendel a Szolgáltató Partnerén vagy annak megbízottján keresztül, úgy a szállítást végző is hozzájut a szállítás teljesítéséhez szükséges adatokhoz.
7. A Felhasználó bármikor jogosult az adatainak helyesbítését vagy kijavítását kérni, illetve saját maga – a regisztrációhoz hasonló módon – a Weboldalon módosítani azokat. Amennyiben a Felhasználónak segítségre van szüksége, írásbeli kérelemmel fordulhat a xxxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx e-mail címen keresztül a Szolgáltatóhoz. A Szolgáltató köteles legkésőbb 25 napon belül eleget tenni a jelen ÁSZF-fel összhangban álló Felhasználói kéréseknek, valamint köteles haladéktalanul – email útján – jelezni Felhasználónak, amennyiben kérése az ÁSZF-fel nem összeegyeztethető.
8. A Szolgáltató alapvetően arra törekszik, hogy az adatkezelésével kapcsolatosan esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket békés úton rendezze. Amennyiben a vitás kérdések békés rendezése eredménytelen marad, a Felhasználó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (székhely: 1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/C) fordulhat, illetve igényét bírósági úton is érvényesítheti.
9. A Szolgáltató a Weboldal megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) helyez el. A sütik kis szövegfájlok, melyeket a webhely az oldalaira látogató Felhasználó számítógépén, illetve mobilkészülékén tárol el. A sütik segítségével a honlap bizonyos ideig megjegyzi a Felhasználói műveleteket és személyes beállításait (pl. a felhasználói nevet, a betűméretet és a honlap megjelenítésével kapcsolatos többi egyedi beállítást), így nem kell azokat újra megadni. A sütik engedélyezése lényegesen javítja a felhasználói élményt, azonban a Weboldal alapvető működése nem függ az engedélyezésüktől. A Felhasználó belátása szerint törölheti vagy letilthatja a sütiket, de ebben az esetben lehetséges, hogy a Weboldal egyes elemei nem fognak megfelelően működni.
XXIII. AZ ÁSZF MÓDOSÍTÁSAI
1. A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF-et bármikor egyoldalúan módosítani.
2. A Felhasználó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen ÁSZF változásait folyamatosan nyomon követi. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a regisztrált és saját fiókkal rendelkező Felhasználókat – regisztrált e-mail címük alapján – értesíti az aktuális ÁSZF változásokról.
3. Az ÁSZF módosításai az abban meghatározott hatálybalépési dátumok szerint lépnek életbe, de a mindenkori módosítás hatálybalépésének dátuma nem lehet korábbi, mint annak a Weboldalon történő közzétételét követő nap kezdete.
XXIV. AZ ÁSZF NYELVE, ÍRÁSBELISÉGE
1. Az ÁSZF nyelve a magyar, annak aktuálisan hatályos és nyomtatható verziója a
Weboldalon folyamatosan elérhető.
XXV. AZ IRÁNYADÓ JOG
1. A Szolgáltató, annak Partnerei és a Felhasználók közötti jogviszonyra a magyar jog szabályai alkalmazandók.
2. Amennyiben az ÁSZF valamely rendelkezése érvénytelennek bizonyulna, az nem érinti automatikusan a többi rendelkezés érvényességét. Az érvénytelen rendelkezés helyébe automatikusan a jogszabályoknak megfelelő rendelkezés lép.
XXVI. PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS
1. A Szolgáltató esetlegesen felmerülő – saját szolgáltatásával kapcsolatos - panaszokat a hatályos jogszabályok figyelembe vételével, a mindenkori panaszkezelési szabályzat alapján ügyfélszolgálatán kezeli. (A Partnerek teljesítésével kapcsolatos panaszokat a Felhasználó az adott Partner ÁSZF-ében meghatározott helyen és módon teheti meg, illetve jogorvoslatra is az ott megjelöltek szerint van lehetősége.)
2. Amennyiben a Felhasználónak panasza, kifogása van a Szolgáltató ÁSZF szerinti működésével kapcsolatban, a Felhasználó a panaszát a xxxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx e- mail címen jelezheti a Szolgáltatónak. A Szolgáltató a beérkezett panaszra 30 napon belül reagál.
3. Amennyiben a Felhasználó a Szolgáltató panaszkezelésével nem elégedett és nem fogadja el a panasz rendezésére tett intézkedését, jogosult a vitás eset rendezésének igényével a fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró területileg illetékes járási hivatalokhoz (xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx/), békéltető testülethez (eljárása megindításának feltétele, hogy a Felhasználó a Szolgáltatóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését), vagy bírósághoz fordulni.
4. A Felhasználó jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes járási hivatalokhoz. A fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró járási hivatalok hatásköre nem
terjed ki a szerződés létrejöttére, érvényességére, joghatásaira és megszűnésére vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzésére.
5. A Szolgáltató vállalja alternatív vitarendezési fórum igénybevételét a fogyasztói jogviták rendezéséhez, így a Felhasználó a fogyasztói jogvita gyors és hatékony peren kívüli rendezése érdekében alternatív vitarendezési fórumot is igénybe vehet. Az Európai Bizottság által fejlesztett és üzemeltetett online vitarendezési platform az online vásárolt termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok esetén az alábbi linkre kattintva érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU.
Az online vitarendezési platform használata regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, majd bejelentkezés után a Felhasználó benyújthatja panaszát a honlapon keresztül, ha nem sikerült közvetlenül rendeznie a jogvitáját a Szolgáltatóval. A panasz benyújtását követően az online vitarendezési platform azonnal továbbítja azt az ellenérdekű félnek. Ezt követően az érintetteknek 30 napon belül meg kell egyezniük, hogy melyik vitarendezési testületet (békéltető testület) választják, amely végső soron el fog járni a közöttük fennálló ügyben. Amint megszületik a megállapodás a vitarendezési testületről, az online platform oda továbbítja a panaszt. Ha a feleknek nem sikerül 30 napon belül megegyezniük a választott vitarendezési testületről, a panasz további feldolgozására nem kerül sor. A vitarendezési testület ezt követően 3 héten belül ellenőrzi, hogy rendelkezik-e hatáskörrel, és erről tájékoztatja az érintetteket is. Az eljárás átlagos időtartama 90 nap.
6. A Felhasználó jogosult a Szolgáltatóval szembeni fogyasztói jogvitájából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
XXVII. A WEBOLDAL HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOS EGYÉB KÉRDÉSEK
1. A Felhasználó a Weboldal használata során a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával köteles eljárni, nem használhatja a Weboldalt számítógépes vírusok, jogsértő tartalmak terjesztésére vagy jogosulatlan adatgyűjtésre.
2. Tilos a Weboldal politikai célra történő felhasználása.
3. Amennyiben a Szolgáltató tudomására jut bármilyen Felhasználói szabálytalan vagy jogellenes felhasználás, úgy a Szolgáltató jogosult a Felhasználó hozzáférését korlátozni, felfüggeszteni, illetve végső soron törölni.
4. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Weboldalon esetlegesen elérhető fórumokat, blogokat, chat szobákat vagy az ezekhez hasonló felületeket Szolgáltató felügyeli és moderálja.
5. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy fórumokat, blogokat, chat szobákat vagy az ezekhez hasonló felületeket jogellenes használata esetén a Szolgáltató jogosult a Felhasználó hozzáférését korlátozni, felfüggeszteni és/vagy törölni. A Weboldalon megjelenő Felhasználói vélemények, kritikák és egyéb kapcsolódó álláspontok minden esetben a Felhasználó személyes álláspontját tükrözik, tartalmukért a Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget.
6. A Felhasználó felelősséggel tartozik a Szolgáltatót ért valamennyi olyan kárért, amik a Felhasználó szabálytalan adatkezelési és/vagy jogellenes Weboldal használat következménye.
7. A Szolgáltató lehetőségeihez mérten segíti a Felhasználók és a Partnerek közötti vitás ügyek békés rendezésének elérését, de ennek sikertelensége esetén nem avatkozik bele a Felhasználók és a Partnerek közti jogvitákba.
Budapest, 2023. április 15.
Profátó Invest Kft