TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.
TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.
a
tagja
Általános Szerződési Feltételek
Helyhez kötött telefon szolgáltatás nyújtására
Hatályba lépés kelte: 2014.05.05. Utolsó módosítás kelte: 2014.03.28 Készült: 2006.09.01
szolgáltató cégszerű aláírása |
TARTALOMJEGYZÉK
1. Általános adatok, elérhetőség 5
1.1. A szolgáltató neve és címe 5
1.2. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők 5
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) 5
1.4. A szolgáltató internetes honlapjának címe 5
1.5. A felügyeleti szervek elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) 6
1.6. Az általános szerződési feltételek elérhetősége 6
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei 6
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai.6
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája 14
2.3. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő16
2.4. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban 19
3. Az előfizetői szolgáltatás tartalma 20
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma 20
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe 28
3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok használatára vonatkozó leírás 28
3.4. Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e 29
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye 29
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága 30
4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere 30
4.2. Amennyiben a Szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése 31
4.3. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet
....................................................................................................................................................31
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 32
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása 33
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke 33
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei 36
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 37
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 37
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 41
6.3. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 45
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 46
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 49
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése 49
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér 50
7.1. Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj 50
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések
....................................................................................................................................................54 7.3. Az akciók és akciós díjak elérhetősége ...............................................................................54
7.4. A kártérítési eljárás szabályai 55
7.5. A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 55
8. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 57
8.1. A számhordozás szolgáltatókra vonatkozó szabályai 57
8.2. A hívás- és jelzésirányítás szabályai 58
8.3. A számhordozás feltételei, kezdeményezése, eljárásrendje 58
9. A szerződés időtartama 61
9.1. A szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkívüli felmondásának esetei 61
9.2. Az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok 65
9.3. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 68
10. Adatkezelés, adatbiztonság 72
10.1. A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama
....................................................................................................................................................72
10.2. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről 72
11. Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (különösen előfizetői névjegyzékhez, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtásához, értéknövelt szolgáltatások nyújtásához, elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, tételes számla igényléséhez, az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóra vonatkozó nyilatkozatok, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat) 72
12. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő megjelölése, ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerződést felmondaná 73
13. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, a közvetítőválasztást biztosító összekapcsolási szerződésekben foglaltakkal összhangban 76
14. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 76
14.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 76
14.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 77
14.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 78
14.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 78
15. Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint - amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni - az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok 78
1. sz. melléklet: Ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő) 79
2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén 80
3. sz. melléklet: A szolgáltatás minőségi mutatói 85
4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések 89
5. sz. melléklet: Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat 108
1. Általános adatok, elérhetőség
1.1. A szolgáltató neve és címe
A szolgáltató neve: TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Rövidített neve: Xxxx Xxx.
Cégjegyzékszáma: 00-00-000000
Székhelyének címe: 7100, Szekszárd, Kadarka u. 18. Telephelyének címe: 0000 Xxxxxxxxx, Xxxxxxx X. x. 8. Telefonszám: 40/416-000,
Telefaxszám: 74/413-636
1.2. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők
Ügyfélszolgálat telefonszáma: 40/416-000 vagy 1223
Központi ügyfélszolgálat: 7100 Szekszárd, Xxxxxxxx X. u. 2. Nyitva tartás: Hétfő – Péntek 8:00-16:00
Az egyéb ügyfélszolgálatok elérhetőségei naprakészen megismerhetők:
- a szolgáltató internetes oldalán (honlap): xxx.xxxx.xx
- a központi ügyfélszolgálat elérhetőségein: Tel: 1223
- a szolgáltató székhelyén: Székhelyének címe: 7100, Szekszárd, Kadarka u. 18.
Az egyéb ügyfélszolgálatok azonosak a szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségeivel és amelyek adatait az 1. sz. melléklet tartalmazza.
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő)
A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségeit az 1. sz. melléklet tartalmazza
1.4. A szolgáltató internetes honlapjának címe
1.5. A felügyeleti szervek elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség)
A felügyeleti szervek megjelölését, elérhetőségeit a 2. sz. melléklet tartalmazza.
1.6. Az általános szerződési feltételek elérhetősége
1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.
1.6.2. A 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján üzleti előfizetők esetében az Eht. 117-118. §, 127. § (4b) bekezdés, a 129. § (2) és (4)-(6) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, 132. §, 134. § (1)-(3), (6)-(13) bekezdés, 135. §, és a Rendelet 3. § (9)-(10) bekezdés, 5. §, 6. § (3)-(6) bekezdés, 8. §, 21. § (2)-(3) és (6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.2., 2.1.1.3.4., 9.3.4.1., 2.2.1., 9.2.3., 9.2.4., 9.2.5., 9.2.6., 9.3.1., 12.1.2., 12.1.3., 12.3., 12.1.4., 12.1.5., 12.1.6., 5.1., 6.2.6., 2.1.1.2.9., 2.1.1.3.1., 2.1.1.2.12., 2.1.1.3.2., 2.1.1.2.10., 6.2.9. a), 6.2.9. b), 2.1.2.5., 2.1.2.6., 4.c.)melléklet 23. pontjainak alkalmazása nem kötelező.
A Rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 128. § (2) bekezdés, 134. § (14)-(15) bekezdés, 139-140. §, továbbá
a Rendelet 7. és 9. § rendelkezéseitől, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.11., 9.1.13., 4.1., 0.xx.
melléklet, 6.4.1., 2.2.1.+ EESZ, 6.1.1.3., 6.1.1.4., 6.1.1.5., 6.1.2., 6.1.2.7., 6.1.1.6., 6.1.1.7.,
6.1.2.9., 7.5.2.5. pontjainak alkalmazásától.
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
2.1.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás
2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelődje által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Ajánlattételi eljárás
2.1.1.2.1. Az ajánlattételt (előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve szolgáltatási szerződés megkötésére irányuló ajánlatot) az alábbiak szerint lehet megtenni:
- szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél,
- szóban a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál,
- írásban a Szolgáltató internetes oldalán levő elektronikus adatlap kitöltésével.
2.1.1.2.2. Amennyiben az ajánlattétel az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, úgy az ajánlattételi eljárás mellőzhető.
2.1.1.2.3. Az ajánlattétel szempontjából Igénylő vagy Ajánlattevő (továbbiakban: Ajánlattevő) az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, vagy egyéb szervezet, aki, illetve amely a szolgáltatást igénybe kívánja venni.
2.1.1.2.4. Az ajánlattétel akkor minősül teljeskörűnek, ha tartalmazza az előfizetői szerződéskötéshez szükséges és 2.2.1. pont szerinti adatokat, valamint az Ajánlattevőnek az ezen adatok szerinti szolgáltatásigénylésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát magánokirati formában, az Ajánlattevő vagy szerződéskötésre feljogosított képviselőjének aláírásával, vagy elektronikus úton tett ajánlat esetén az ezen személyektől származó ajánlati minőség hitelt érdemlő igazolásával.
2.1.1.2.5. Az Ajánlattevő az előfizetői hozzáférési pont kiépítését csak olyan ingatlanba kérheti, melyet jogszerűen használ és melyben az előfizetői szerződésből eredő kötelezettségeinek (különösen ellenőrzés, karbantartás, hibaelhárítás biztosítása) eleget tud tenni úgy a külön-, mint a közös tulajdonú ingatlan vonatkozásában. Szolgáltató az ingatlan jogszerű használatát az előfizetői hozzáférési pont kiépítése tekintetében vizsgálhatja.
2.1.1.2.6. A Szolgáltató a hiányosan vagy egyéb szempontból nem megfelelően megtett igénybejelentés kiegészítésére – annak a Szolgáltatóval való közlésétől számított legfeljebb 15 napon belül – határidő megjelölésével igazolható módon (írásban, vagy szóban hírközlési eszköz útján, vagy képviselője útján személyesen) felhívja az Ajánlattevőt.
2.1.1.2.7. Az igénybejelentés időpontja az az időpont, amikor a teljeskörű igénybejelentés a Szolgáltatóhoz megérkezik. A Szolgáltató jogosult valamely adat megadásától eltekinteni, ha az adat a Szolgáltató előtt már ismert, vagy a Szolgáltató rendelkezésére áll.
2.1.1.2.8. Az Ajánlattevő köteles biztosítani, hogy szükség esetén az általa előfizetői hozzáférési pont létesítési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges előzetes felmérések elvégzése érdekében, egyeztetett időpontban beléphessen.
2.1.1.2.9. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés megkötésére irányuló teljeskörű ajánlat (igény) szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között az Ajánlattevő erre irányuló ajánlatáról való tudomásszerzést követően - amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor - haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül a szerződéses ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti az ajánlattevőt arról, hogy
a) az ajánlatot elfogadja, és az ajánlat elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerződést átadja, megküldi, vagy távollévők között szóban kötött szerződés esetén az általa írásba foglalt szerződést hozzáférhetővé teszi, vagy
b) a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a 2.3.1. pontban foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot elfogadja, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az ajánlat beérkezésétől számított 3 hónapot vagy
c) az ajánlatot elutasítja.
2.1.1.2.10. Amennyiben a Szolgáltató a 2.1.1.2.8. pont szerinti felmérést követően vagy saját nyilvántartása alapján megállapítja, hogy az előfizetői hozzáférési pont létesítésére az igénybejelentés idejétől kezdődő 15 napon belül, vagy az Ajánlattevő által kért későbbi, de legfeljebb 3 hónapon belüli időpontban képes, az igénybejelentés alapján írásban megteszi normál csatlakozási feltételek (lásd 2.3.5. pont) esetén az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó aláírt ajánlatát, illetve nem normál csatlakozási feltételek esetén megfelelő indoklással nyilatkozik a hozzáférési pont létesítés egyedi díjkalkuláción alapuló vállalásának költségéről és annak fizetési feltételeiről.
2.1.1.2.11. Az Ajánlattevő a Szolgáltató ajánlatára – az ajánlat kézhezvételétől számított – 15 napon belül a Szolgáltatóhoz beérkezően jogosult írásban válaszolni a 2.1.1.2.9.b) pont szerinti időpont elfogadásáról, illetve a nem normál csatlakozási feltételek elfogadásáról, valamint elfogadó nyilatkozata esetén ugyanezen időtartamon belül a bekapcsolási díjat, illetve az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget megfizetni. Ha az Ajánlattevő az ajánlatot nem fogadja el, vagy arra az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, igénye a nyilvántartásból törlésre kerül.
2.1.1.2.12. A Szolgáltató jogosult az igénybejelentést nyilvántartásából törölni, ha az Ajánlattevő a bekapcsolási díjat, vagy nem normál csatlakozási feltételek esetén az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget nem fizeti meg, vagy ha a részére levélben megküldött ajánlatot a Szolgáltatónak a levélben megadott, de legfeljebb 15 napos határidőn belül annak elfogadásáról nyilatkozva nem küldi vissza.
2.1.1.3. Szerződéskötési eljárás
2.1.1.3.1. A 2.1.1.2. pont szerinti ajánlattételi és -elfogadási eljárás alapján az előfizetői szerződés az alábbi időpontban jön létre:
a) jelenlévők között - különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében - az egyedi előfizetői szerződés aláírásával, illetve jelenlévők között szóban tett szerződéses jognyilatkozatok esetében kifejezett elfogadással,
b) írásban a Szolgáltatóhoz beérkezett ajánlat esetében a Szolgáltató által aláírt egyedi előfizetői szerződés megküldése, illetve hozzáférhetővé tétel időpontjában, a c) pontban foglalt esetet kivéve,
c) amennyiben a Szolgáltatóhoz írásban beérkezett ajánlatban szereplő szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a szolgáltató a 2.3.1. pontban foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot a 2.1.1.2.9. b) pont szerint elfogadja, akkor az ezen értesítésben a szolgáltatásnyújtás megkezdésére meghatározott időpont Xxxxxxxxx általi elfogadásáról szóló nyilatkozat megküldésével,
d) távollévők között szóban (telefonon) tett szerződéses jognyilatkozatok esetében kifejezett elfogadással,
e) ráutaló magatartás esetében a ráutaló magatartás tanúsításával.
2.1.1.3.2. A Szolgáltató szóban, telefonon keresztül köthet egyedi előfizetői szerződést.
A telefon használata útján létrejött szerződések távollevők között kötött szerződéseknek minősülnek, ezért azok megkötésének módjára a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet, valamint a jelen ÁSZF szabályai vonatkoznak.
Az előfizetőt a Szolgáltató munkavállalója vagy megbízottja (ügynöke) hívja fel, majd a szóbeli szerződéskötési eljárás megkezdésekor részletesen tájékoztatja a hívás céljáról, (vagyis arról, hogy a beszélgetés célja Egyedi Előfizetői szerződésmegkötése), és a megkötendő Egyedi Előfizetői szerződés lényeges elemeiről, különös tekintettel
a) az általa képviselt Szolgáltató nevére, főbb adataira,
b) a szolgáltatás lényeges tulajdonságaira, igénybe vételének módjára, feltételeire, minőségére,
c) a díjakra,
d) arra a tényre, hogy amennyiben a szerződést nem köti meg a beszélgetés során, a Szolgáltatónak ajánlati kötöttsége a jövőre nézve nem áll fenn,
e) a szerződés időtartamára,
f) az esetleges hűségnyilatkozat fennállására, lényegére, tartalmára, időtartamára, következményeire, joghatásaira,
g) a szerződésben foglalt alapvető jogokra és kötelezettségekre, különös tekintettel az Előfizetőt megillető elállási jogra,
h) a szerződésmódosításának lehetőségére, feltételeire, következményeire,
i) a szerződés megszűnésére, megszüntetésére, különös tekintettel a felmondásának módjaira és annak jogkövetkezményeire,
j) az ÁSZF (honlap) elérhetőségére vonatkozóan.
Az Egyedi Előfizetői szerződés az Előfizetőnek a beszélgetés során az ajánlatra tett egyértelmű, kifejezett igenlő kinyilatkoztatása nyomán jön létre, a telefonbeszélgetés napján.
Az Egyedi Előfizetői szerződésmegkötésének dátuma a telefonbeszélgetés napja.
A Szolgáltató a szóban kötött szerződésekről hangfelvételt készíthet, ennek tényéről a beszélgetés megkezdésekor tájékoztatja az Előfizetőt. A hangfelvétel készítésének jogalapja az Előfizető hozzájárulása, mely hozzájárulás megadása önkéntes. A Szolgáltató az engedélyt akkor tekintheti megadottnak, amennyiben az Előfizető
a) az engedélyt kifejezett nyilatkozatával adja meg, és
b) a telefonkapcsolatot fenntartja.
A hangfelvétel készítésének célja a szerződés létrejöttének és tartalmának igazolása. A Szolgáltató a hangfelvételeket az Előfizetői adatokra vonatkozó előírások szerint, visszakereshető módon kezeli, amelynek részletes szabályait a jelen ÁSZF 5. számú mellékletét képező
Adatkezelési és Xxxxxxxxxxx Szabályzat határozza meg. Az adatkezelés időtartamának lejártát követően a Szolgáltató a hangfelvételeket törli.
A távollévők között szóban megkötött szerződés esetén az előfizető a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat a szerződéstől. Az előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását megkezdte.
Amennyiben a Szolgáltató a jelen pont szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy az Előfizető az elállási jogát a szerződéskötéstől számított 3 hónapon belül gyakorolhatja.
2.1.1.3.3. Ráutaló magatartással történ szerződéskötésnek minősül, ha az Előfizető oly módon fogadja el a Szolgáltató szolgáltatás nyújtásában megnyilvánuló szerződéses ajánlatát, hogy az igénybe vett Előfizetői szolgáltatás díját, vagy az annak igénybevételéhez szükséges eszközök, illetőleg kiegészítő szolgáltatások díját megfizeti.
2.1.1.3.4. Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési és módosítási felület, vagy elektronikus levél útján) kötött előfizetői szerződés írásba foglalt (írásban megkötött) szerződésnek minősül. A Szolgáltató a megrendelés tényéről 48 órán belül visszaigazolást küld, valamint ezt követően a szerződés tényét, létrejöttét, a megrendelés elküldését (a Szolgáltató számára hozzáférhetővé válását) követő 3 munkanapon belül a Megrendelő által megadott email címre történő elektronikus levél küldésével visszaigazolja a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően.
Előfizető online ajánlatának elutasítását Szolgáltató az Előfizető által megadott elérhetőségeken (telefonon, faxon, levélben, ügyfélkapun értesítésben vagy e-mailben) közli Előfizetővel, illetve ugyanígy jogosult Szolgáltató az adatok kiegészítését vagy pontosítását kérni.
Szolgáltató a megkötött Egyedi Előfizetői Szerződéseket elektronikus módon nyilvántartja, azokról kérésre Előfizetőnek e-mailben díjmentesen évente egyszer másolatot küld, illetve lehetőséget biztosít azok személyes megtekintésére az ügyfélszolgálaton.
Előfizető tudomásul veszi, hogy amennyiben az ajánlati kötöttség ideje alatt a szerződéskötési szándékától visszalép, akkor köteles a Szolgáltató ebből fakadó igazolt költségeit – így különösen a társszolgáltatóknak fizetendő díjakat – teljes körűen megtéríteni.
2.1.1.3.5. Amennyiben a szerződéskötésre – nem az Előfizető kifejezett kívánságára – a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül (pl. Előfizető lakása, munkahelye, átmeneti tartózkodási helye) kerül sor, az Előfizetőt a szerződéskötési ajánlat akkor köti, ha a Szolgáltató – képviselője útján – azt nyomban elfogadja. Az Előfizető a lakásán 19 és 9 óra között szerződéskötés céljából nem kereshető fel.
A Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül kötött szerződés esetén az Előfizető – a szerződéskötés napjától, vagy ha ez későbbi, a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított – 8 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, mely elállási jogról a Szolgáltató a szerződés megkötésekor írásban köteles az Előfizetőt tájékoztatni a Szolgáltató nevének és azon címének megjelölésével, akivel szemben az Előfizető az elállási jogát gyakorolhatja és amely
keltezéssel ellátott tájékoztató tartalmazza a megkötött szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat. A jelen pont szerinti elállás határidőben érvényesítettnek minősül, ha az Előfizető nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi (postára adja). A jelen pont szerinti elállás esetén a Szolgáltató nem köteles a bekapcsolási díj vagy a 2.3.7. pont szerinti díj visszafizetésére, ha a hozzáférési pont kiépítését, illetve a csatlakozást megvalósította, míg a csatlakozás megvalósítása hiányában a belépési vagy a 2.3.7. pont szerinti díjat kamatmentesen köteles visszafizetni. Amennyiben a csatlakozás megvalósításához a Szolgáltató kihelyezett hírközlési berendezést biztosít, az Előfizető általi elállás esetén az Előfizető köteles az elállásra vonatkozó nyilatkozat megtételétől számított legkésőbb 3 munkanapon belül a kihelyezett hírközlési berendezést a Szolgáltató részére visszaszármaztatni az Előfizető saját költségére, valamint köteles megtéríteni a berendezés azon értékcsökkenését, mely az Előfizetőnek felróható. Nem minősül az Előfizetőnek felróható értékcsökkenésnek a rendeltetésszerű használatból eredő értékcsökkenés. A Szolgáltató ugyancsak köteles az Előfizető által fizetett rendszeres szolgáltatási díjat kamatmentesen visszafizetni az Előfizető általi és jelen pont szerinti elállás esetén.
Nem gyakorolhatja az Előfizető a jelen pont szerinti elállási jogát, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását már megkezdte.
Amennyiben az Előfizetővel való szerződéskötésre a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül kifejezetten az Előfizető kívánságára kerül sor, úgy az nem minősül az Előfizetővel – az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről szóló jogszabály szerinti – ügyfélszolgálaton kívül kötött szerződésnek és arra a szerződésre, valamint szerződéskötési eljárásra a jelen pont rendelkezési nem alkalmazhatók.
2.1.1.3.6. Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést írásban, az ÁSZF-et pedig az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában - tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában - a rendelkezésére bocsátani. Egyéb módon történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSZF elérhetőségéről.
2.1.2. Az az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei
2.1.2.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe.
Az Előfizető díjcsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat.
Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő szolgáltatásokat (továbbiakban: szolgáltatások) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.
2.1.2.2. Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető.
2.1.2.3. A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különösen, ha
a) az Előfizetőnek hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy
b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy
c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak
d) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított.
2.1.2.4. Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – a távollévők között szóban megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni. Az Előfizető jogszerűtlen elállása esetén az Előfizető hátrányos jogkövetkezményként köteles a Szolgáltatónak az 4. sz. mellékletben megjelölt elállási díjat, valamint – ha az előfizetői hozzáférési pont már kiépítésre került - az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésével kapcsolatos és 4. sz. melléklet szerinti kiszállási díjat is megfizetni. Az Előfizető jogszerűtlen elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat – az elállási díjjal, illetve a kiszállási díjjal csökkentett összegben – legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig legkésőbb 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
2.1.2.5. Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésben a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult a szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg köteles a szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
2.1.2.6. A távollévők között szóban megkötött szerződés esetén az Előfizető a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat a szerződéstől. Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását megkezdte.
A jelen pont szerinti Előfizető általi elállásra jogszerű elállás esetén a 2.1.2.5. pont szerinti, jogszerűtlen elállás esetén a 2.1.2.4. pont szerinti eljárás az irányadó.
2.1.3. A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai
2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Xxxxxxxxxx szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre
lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele a megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi telefon szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött.
A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen és/vagy a multimédia (telefon) adapteren kívül – szükséges a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (telefonkészülék), és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató elvárása, hogy az Előfizető bizotsítsa a saját igényeinek megfelelő telefonkészüléket ( DTMF átvitel, LCD kijelző, stb.)Minden ettől eltérő fajtájú bekötést, pl. az Előfizető által igényelt telefonvonalnak telefonalközpontra való rákötését, illetőleg helyi hálózat aktiválálását a Szolgáltató jogosult megtagadni, illetőleg azt csak az Előfizető felelősségére, az Előfizető kockázatvállalásával és díjazás ellenében végzi el.
A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, vagy a multimédia (telefon) adapter áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére.
A Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kábelmodemet és telefon adaptert (mint kihelyezett hírközlési eszközt) a Szolgáltató bocsátja az Előfizető rendelkezésére. A kábelmodem és a telefon adapter átadásakor a Szolgáltató jelen ÁSZF 4. számú mellékletében meghatározott összegű óvadékot kérhet. Az óvadékból a Szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár (ideértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is) összegét levonni, – illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést - visszaszolgáltatja.
A Szolgáltató által nyújtott helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevétele alatt közvetítő szolgáltató nem választható.
2.1.3.2. A Szolgáltató által biztosított helyhez kötött telefon szolgáltatásoknak időbeli korlátja nincsen, de azok az Előfizető által biztosított folyamatos 230 V-os hálózati tápáramellátást igényelnek, ezért szünetmentes tápellátás (230V AC UPS) Előfizető általi biztosítása nélkül a szolgáltatás nem alkalmas életmentésre. A kábelhálózaton nyújtott telefonszolgáltatás műszaki jellege miatt az áramszolgáltatás szünetelése idején nem biztosítható a hívások indítása, beleértve a segélyhívó számok, a Szolgáltató ügyfélszolgálati és hibabejelentési számának hívása, a bejövő hívások fogadása, valamint a lakásriasztó és tűzjelző rendszerek folyamatos működése. Az áramszolgáltatás szüneteléséből adódó károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, csak ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy telefon szolgáltatást nyújt.
2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat.
2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a
szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.
2.1.3.6. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy amennyiben az Előfizető nem saját ingatlanán veszi igénybe a szolgáltatást, a bérlő/albérlő/költségviselő távozásakor felmerülő díj, és egyéb tartozásokért, úgy a szolgáltató háromhavi előfizetési díjnak megfelelő kauciót (biztosítékot) kérhet a szerződés megkötésekor, amit a Szolgáltató a szerződés megszűnését követően a fennmaradó tartozások kiegyenlítésére fordíthat. Amennyiben a bérlő/albérlő/költségviselő távozásakor tartozás nem áll fenn, a biztosíték összegét a szolgáltató visszafizeti az azt befizetőnek.
2.1.3.7. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy amennyiben az Előfizető harmadik személyt jelöl meg aki a Szolgáltatás díjainak megfizetését helyette vállalja („Költségviselő”), akkor a Szolgáltató az esedékes számlákat az Előfizetői Szerződésben meghatározott Költségviselő nevére és címére állítja ki és Költségviselő írásban nyilatkozzon arról, hogy a Szolgáltatás díjainak megfizetését magára vállalja.
Az Előfizetőt a jelen ÁSZF alapján terhelő kötelezettségek értelemszerűen vonatkoznak a Költségviselőre is a Szolgáltatás díja átvállalásának időtartama alatt, de további szolgáltatásokat csak az Előfizető írásbeli hozzájárulásának Szolgáltató felé történő bemutatásával együtt igényelhet.
A Költségviselő az Előfizetői Szolgáltatások lemondására vagy az előfizetői szerződés felmondására nem jogosult.
A Költségviselő és az Előfizető kötelesek a Szolgáltatást érintő minden lényeges információról egymást haladéktalanul értesíteni. Az értesítés elmulasztása és ennek következtében az ilyen lényeges információról való tudomás hiánya nem mentesíti sem az Előfizetőt, sem a Költségviselőt a kötelezettségeik megszegéséhez főzött jogkövetkezmények alól.
Amennyiben a Költségviselő a fizetési kötelezettségének az esedékességtől számított 15 napon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató a díjakat az Előfizetőtől is követelheti, az Előfizető a díjak kiegyenlítéséért készfizető kezesként felel.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére, illetve ha a Költségviselő a számlák megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalását írásban visszavonja, az ezt követő számlákat az Előfizető nevére és címére állítja ki.
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája
2.2.1. Az előfizetői szerződéskötéshez szükséges adatok azonosak az egyedi előfizetői szerződésben rögzítésre kerülő alábbi előfizetői adatokkal:
a) személyes adatok:
aa) az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye,
ab) az előfizetői hozzáférési pont helye, csatlakozó berendezések darabszáma,
ac) az előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
ad) egyéni előfizető esetén az előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje, azonosító okmány típusa*, száma*,
ae) korlátozottan cselekvőképes előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződésben a törvényes képviselő aa), ac)-ad) pont szerinti adatai,
af) nem egyéni előfizető esetén az előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint szükség esetén az előfizető pénzforgalmi számlaszáma
ag) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (telefon, telefax, e-mail),
b) a szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás,
c) a szolgáltatás megkezdésének határideje,
d) forgalomtól függő díjazású díjcsomagok esetében a rendellenes fogyasztási szokások vagy túlzott fogyasztás esetén a Szolgáltató által küldött ingyenes értesítés módja,
e) a díjfizetés módja, pénzintézeti úton történő fizetés esetén az előfizető pénzforgalmi számlaszáma,
f) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama,
g) Ajánlattevő előfizetői minősége (egyéni vagy üzleti),
h) nyilatkozat a hozzáférést biztosító ingatlan tulajdonjogáról,
i) kis- és középvállalkozásnak minősülő Ajánlattevő esetén az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazásának igénylése,
j) elektronikus számlázás esetén az Előfizető e-mail címe,
k) számhordozási igény esetén a hordozni kívánt telefonszám.
A *-gal megjelölt adatok megadása nem kötelező, mivel azok nem képezik részét az Egyedi Előfizetői Szerződések 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet 7.§-ában rögzített kötelező tartalmi elemeknek.
2.2.2. A Szolgáltató az Előfizető által szolgáltatott adatok valódiságának ellenőrzése céljából az alábbi eredeti dokumentumok vagy azok hiteles másolatának bemutatását (meghatalmazás, ingatlan tulajdonosi nyilatkozat esetén átadását) kérheti:
a) Cégjegyzékben nyilvántartott szervezetek (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, betéti társaság, közkereseti társaság, közös vállalat, szövetkezet, egyesülés, egyéni cég, oktatói munkaközösség, vízgazdálkodási társulat ) esetében:
- 30 napon belüli és hatályos adatokat tartalmazó cégbírósági bejegyzés, vagy cégkivonat, vagy cégmásolat, amennyiben még nincs bejegyezve a Cégbíróság által érkeztetett bejegyzési kérelem teljes példánya, (melyeknél hiteles iratnak minősül a Cégbíróság vagy IRM Cégszolgálat által papíralapon kibocsátott irat fizikai átadása, vagy az iratot tartalmazó elektronikus akta elektronikus úton való megküldése a Szolgáltató által megjelölt email-címre)
- aláírási címpéldány (közjegyző által hitelesített), vagy aláírás minta (ügyvéd által ellenjegyzett)
- a képviseletre jogosult személy azonosító okmánya,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el)
b) Cégjegyzékben nem nyilvántartott szervezetek (alapítványok, egyesületek, egyházak, politikai pártok, társadalmi szervezetek, szakszervezetek, ügyvédi irodák, stb.) esetében:
- az illetékes Megyei Bíróság végzése vagy bejegyzése előtt az alapszabály bíróság által érkeztetett példánya, vagy a nyilvántartást vezető egyéb szervezet nyilvántartási igazolása,
- a képviseletre jogosult személy azonosító okmánya,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el)
c) Egyéni vállalkozók esetében:
- a vállalkozó igazolvány eredeti példánya,
- egyéni vállalkozó azonosító okmánya,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el)
d) Természetes személy esetében:
- azonosító okmány,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
e) Minden személy esetén az ingatlanra vonatkozóan:
Az Előfizető az előfizetői szerződésben köteles nyilatkozni, hogy az előfizetői hozzáférési pontként megjelölt ingatlannak jogszerű használatának jogcíméről. Amennyiben az Előfizető az általa a hozzáférési pont helyeként megjelölt ingatlant bérleti szerződés vagy valamely használati jog alapján jogszerűen használja, köteles a szerződéskötéshez az ingatlan tulajdonosának (kezelőjének, használójának) az ingatlan díjmentes igénybevételéhez történő hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatát mellékelni. Az Előfizető saját tulajdonú ingatlan esetén az igénylés aláírásával adja meg a hozzájárulást az ingatlan (beleértve a különtulajdonú ingatlan és a közös tulajdonú ingatlanrészt is) díjmentes igénybevételéhez. Az előfizetői szerződés megkötésével az Előfizető a szolgáltatással érintett ingatlanra (beleértve a különtulajdonú ingatlan és a közös tulajdonú ingatlanrészt is) vonatkozóan kötelezettséget vállal arra, hogy:
- a Szolgáltató által elhelyezett, kiépített hírközlési hálózati elemeket, berendezéseket a károkozó hatásoktól védi,
- amennyiben a hálózat áthelyezése, átépítése az Előfizető érdekkörében merül fel, úgy viseli annak költségeit, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató külön ellenérték nélkül a hálózatot az ingatlanon elhelyezze és ott az előfizetői szerződés fennálltától függetlenül fenntartsa, továbbá külön tulajdonosi nyilatkozat alapján azt átvezesse további előfizetők számára történő szolgáltatásnyújtás érdekében, valamint a bármikori hálózattulajdonos kérésére szolgalmi jog (vezetékjog) kerüljön alapításra.
2.2.3. A Szolgáltató a fizetési mód választását csoportos banki díjbeszedés esetén csak akkor fogadja el, ha mellékletként a bank részére szóló megbízás, beszedési megbízás esetén a felhatalmazó levél eredeti példányban a Szolgáltató részére átadásra kerül.
2.3. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő
2.3.1. Az előfizetői szerződés alapján az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató- a 2.1.1.2.9. b) pontjában foglaltak kivételével - legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, vagy az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időpontban, de legfeljebb a szerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül köteles a szolgáltatás nyújtását megkezdeni.
A szolgáltató jogosult az előfizetői hozzáférési pont létesítésekor a 4. sz. melléklet szerinti egyszeri díjat (bekapcsolási díj) felszámítani. Már kiépített hozzáférési pont esetén a jeltovábbítás megkezdéséért a 4. sz. melléklet szerinti rácsatlakozási díj fizetendő.
Ha a szolgáltatás-hozzáférési pont kiépítése megtörtént, az Előfizető a továbbiakban a befizetett rácsatlakozási, szerelési, kiépítési díj visszatérítésére semmilyen jogcímen nem tarthat igényt.
2.3.2. A 2.3.1. pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.2.9. b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a 7.5. pont szerinti összegben.
2.3.3. Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig kötbért köteles fizetni a 7.5. pont szerinti összegben.
2.3.4. Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésben a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult a szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni a 2.1.2.6. pontban rögzítettek szerint.
2.3.5. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének díját (bekapcsolási díj) a 4. sz. melléklet tartalmazza és mely díj a szokásos (normál) csatlakozási feltételek esetén érvényes díj, azaz a már kiépített hálózathoz való olyan új előfizetői hozzáférési pont létrehozására vonatkozik, amely
a) a már kiépített hálózat előfizetői hozzáférési pontjától legfeljebb 10 méter kábelhossznyi távolságban van és
b) a létesítés nem jár új gerinchálózati szakasz kiépítésével, vagy új oszlop illetve egyéb alépítmény szakasz igénybevételével, továbbá
c) a kábelmodem, adapter áramvételezési helye a végberendezés közvetlen közelében biztosított.
2.3.6. A bekapcsolási díj egy darab hozzáférési pont létesítését tartalmazza. A fenti, előfizetői hozzáférési pont létesítésével kapcsolatos meghatározástól eltérő mennyiségi vagy minőségi előfizetői igény esetén kiegészítő bekapcsolási díj számítható fel a 4. sz. mellékletben foglaltak szerint.
Eltérő mennyiségi vagy minőségi igénynek minősülnek különösen az alábbiak:
a) Az Előfizető hozzáférési pontja a kábeltelevíziós csatlakozási ponttól több mint 10 méter távolságra van.
b) Az Előfizető több hozzáférési pont létesítését kéri.
c) Az Előfizető a Szolgáltatónál az érintett területre vonatkozóan alkalmazott technológiáktól eltérő megoldást igényel.
d) Az Előfizető ingatlanán a kábelvezetést nem az optimális, legrövidebb úton kéri.
e) Az Előfizető esztétikai elvárások miatt többlet kiépítési igénnyel él.
2.3.7. A 2.3.5. pontban megjelöltektől eltérő feltételek esetén a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont kiépítését megtagadhatja, vagy egyedi kalkuláción alapuló díjazásért vállalhatja, illetve a kiépítést egyéb feltételek fennállásától teheti függővé.
2.3.8. A 2.3.5. és 2.3.6. pontban megjelöltek szerinti díjak legfeljebb 1 db végberendezés működtetését biztosító csatlakozás kiépítésére vonatkoznak. Ha az Előfizető több készüléket kíván csatlakoztatni, a további kábelszakasz létesítését, illetve az esetlegesen szükségessé váló erősítő felszerelését a Szolgáltató az egyedi szerződésben rögzített többletdíjazás ellenében vállalja (további vételi hely díja). Amennyiben az Előfizető a normál feltételek szerinti minőségű és kivitelű eszközöktől eltérő minőségű vagy kivitelű eszközöket kíván beépíttetni, vagy az általa igényelt, a normál feltételektől eltérő kivitelezési technológia munkaidő többlet-felhasználást okoz, a Szolgáltató jogosult többletköltségei felszámítására vagy az igénylés teljesítésétől való elállásra.
2.3.9. A Szolgáltató jogosult az érvényes jogszabályok figyelembe vételével az Ajánlattevők vagy Előfizetők személye vagy az ingatlanok fekvése szerint kialakított egyes csoportjai számára az értékesítést elősegítő ideiglenes akciókat meghirdetni, melynek keretében jogosult a belépés és ezzel összefüggésben az előfizetés feltételeit oly módon átmenetileg meghatározni, amely az Ajánlattevők számára összességében jelen ÁSZF-ben foglalt feltételeknél kedvezőbb feltételeket tartalmaz.
2.3.10. Előfizetői hozzáférési pont létesítését célzó munkát és a telefonhasználattal kapcsolatos hálózaton bármilyen szerelést csak a Szolgáltató vagy az általa megbízott személy végezhet.
A Szolgáltató (ideértve a Szolgáltató megbízásából közreműködő vállalkozót is) az előfizetői hozzáférési pont kivitelezése során a vonatkozó szabványok, illetve szakmai és biztonságtechnikai előírások maradéktalan betartása mellett a tőle elvárható gondossággal jár el úgy, hogy a munka végeztével a szereléssel nem érintett terület eredeti állapotában maradjon, ideértve a szerelés során keletkezett hulladék és szennyeződések eltávolítását is.
2.3.11. A kivitelezés során az Ajánlattevő kivitelezésre vonatkozó indokolt kéréseit előzetes egyeztetés mellett a Szolgáltató figyelembe veszi és teljesíti, amennyiben az a hozzáférési pont létesítése és a szolgáltatás későbbi karbantarthatósága szempontjából megfelelő és megvalósítható, továbbá ha ennek esetleges többletköltségeit az Ajánlattevő viseli.
2.3.12. A kivitelezés időtartama alatt a munkaterület megközelíthetőségének, valamint a 220 V- os hálózati csatlakozás biztosítása az Előfizető feladata. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban.
A kivitelezés időpontjáról a Szolgáltató az Előfizetőt értesíti. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megadott kivitelezési időpontot nem fogadja el, az Előfizetőnek és a Szolgáltatónak is megfelelő új időpontot kell egyeztetni a Szolgáltató munkaidején belüli időpontra. Háromszori eredménytelen időpont-egyeztetés után, vagy ha az Előfizető a kivitelezést a Szolgáltató munkaidején kívüli időpontra igényli, a Szolgáltató jogosult az előfizetői
szerződéstől elállni. Az Előfizető hibájából történő és Szolgáltató általi elállás esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat
– az elállási díjjal csökkentett összegben – legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
2.3.13. A kivitelezés során bekövetkező, a munkavégzéssel együtt járó, elkerülhetetlen károkon túlmenő és bizonyíthatóan általa okozott kárért a Szolgáltató felelős.
2.3.14. A kiépített teljes csatlakozás a hozzáférési pontig (beleértve az interfészt is) valamennyi beépített eszközzel és a modemmel, acces pointtal, routerrel együtt a Szolgáltató tulajdonát képezi és azon sem az Előfizető, sem az ingatlan tulajdonosa nem szerez tulajdonjogot. A Szolgáltató által végzett létesítést követően, a Szolgáltatás nyújtásához szükséges végberendezés(ek) konfigurációját Előfizető nem jogosult megváltoztatni. Az Előfizető által történő módosításból eredő esetleges károkért, a Szolgáltatásban bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltatás helyreállításáért Szolgáltató jogosult hibaelhárítási díjat felszámolni.
2.3.15. Nem minősül a Szolgáltató vonatkozásában késedelmes teljesítésnek az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon túli, vagy az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időponton túli előfizetői hozzáférési pont létesítés vagy szolgáltatás megkezdés, ha
a) a felek későbbi időpontban állapodtak meg, vagy
b) az Előfizető a helyszíni munkálatok feltételeit az előzetesen egyeztetett időpontban nem biztosítja, vagy
c) az Előfizető vagy harmadik személy magatartása miatt a rendszerre való csatlakozás késve, vagy nem valósulhat meg.
2.4. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban
2.4.1. A Szolgáltató a bejelentett igényeket, az Ajánlattevő által tett ajánlatokat nyilvántartásba veszi.
A nyilvántartás tartalmazza
a) az írásbeli ajánlat Szolgáltatóhoz való érkezésének, a szóbeli ajánlat Szolgáltatóval való közlésének időpontját,
b) az ajánlat Szolgáltató általi elutasítása esetén az elutasítást tartalmazó dokumentum keltét és Ajánlattevő részére való megküldés időpontját, módját,
c) az ajánlat Szolgáltató általi elfogadása esetén az írásbeli előfizetői szerződés Xxxxxxxxx részére való megküldés időpontját és az előfizetői szerződés számát.
2.4.2. Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) kötött előfizetői szerződést a Szolgáltató köteles elektronikus úton haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül visszaigazolni és iktatni.
2.4.3. Ha az Ajánlattevő vagy Előfizető valamely, az ajánlatban vagy az előfizetői szerződésben szereplő személyes adata megváltozik, köteles azt előzetesen, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése és annak a Szolgáltató általi tudomásulvétele visszaigazolása esetén az előfizetői szerződés a változott adatokkal van hatályban.
Ha az Ajánlattevő vagy az Előfizető az adatváltozás bejelentését elmulasztja, vagy fenti határidőn túl teszi meg, az Ajánlattevő vagy Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Ajánlattevővel vagy Előfizetővel szemben jogosult érvényesíteni.
Nem minősül a jelen pont szerinti adatváltozásnak az Ajánlattevő vagy Előfizető személyváltozása, melyre az átírás szabályai az irányadók.
2.4.4. Ha az Előfizető valamely, a szerződésben szereplő és kapcsolattartásra megjelölt adata megváltozik, köteles azt lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni.
Ha ezt elmulasztja, az Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Előfizetőtől követelheti.
3. Az előfizetői szolgáltatás tartalma
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma
3.1.1. A Szolgáltató a nyilvánosság számára hozzáférhető helyhez kötött telefon szolgáltatást nyújt a Magyarország területén a mindenkor hatályos 4. sz. melléklet szerinti, szélessávú hírközlési hálózatokon, amelyet az Előfizető az Előfizetői Szerződés időtartama alatt bármikor igénybe vehet az Előfizetői Hozzáférési Ponthoz (a hálózaton biztosított interfészhez) csatlakoztatott telefon Végberendezéssel. A helyhez kötött telefon szolgáltatás keretében lehetőség van belföldi és nemzetközi, helyhez kötött, illetve helytől független, valamint mobil rádiótelefon hívások kezdeményezésére, illetve hívások fogadására.
Statisztikai besorolása: 64.20.11.0 Nyilvános helyi távbeszélő szolgáltatás
64.20.12.1 Nyilvános belföldi távolsági távbeszélő szolgáltatás
15.4.1.1 Nyilvános nemzetközi távolsági távbeszélő szolgáltatás (NMHH ESZOR: helyhez kötött telefonszolgáltatás)
A fenti szolgáltatások az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C törvény fogalmi meghatározása szerint „Helyhez kötött telefonszolgáltatás”-nak minősülnek, amelybe beletartoznak a korábban az Adathálózati szolgáltatások (SZJ szám: 64.20.16) körébe sorolt IP alapú hang (VoIP) szolgáltatások is.
Helyhez kötött telefonszolgáltatás: olyan nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatás, amely helyhez kötött előfizetői végponton keresztül vehető igénybe, és nem minősül mobil rádiótelefon szolgáltatásnak. A TARR Kft. jelen ÁSZF alapján ezt a szolgáltatást nyújtja.
Helyhez nem kötött telefonszolgáltatás: mobilitást nem biztosító, de helytől független használatot lehetővé tevő nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatás, melyet az előfizető egynél több földrajzi helyen is igénybe vehet a szolgáltató külön közreműködése nélkül arra alkalmas végberendezés segítségével, azonban a szolgáltatás igénybevétele közben a hozzáférési pont nem változtatható. A TARR Kft. jelen ÁSZF alapján ezt a szolgáltatást nem nyújtja.
3.1.2. Alapszolgáltatások
3.1.2.1. Az alapszolgáltatás keretében az Előfizető belföldi (helyi, helyközi és távolsági), nemzetközi és mobil rádiótelefon hálózatba irányuló hívást kezdeményezhet a végponthoz csatlakozott végberendezésről.
Helyhez kötött hívás: helyhez kötött telefon szolgáltatást igénybe vevő előfizető telefonszámára indított hívás. A TARR Kft. hálózatából lehetséges ilyen hívás indítása. Helytől független hívás: helyhez nem kötött telefon szolgáltatást igénybe vevő előfizető telefonszámára indított hívás. A TARR Kft. hálózatából lehetséges ilyen hívás indítása.
Hálózaton belüli hívás: A szolgáltató hálózatán belül kezdeményezett és azon belül végződött hívások, függetlenül attól, hogy ezen hívások azonos vagy eltérő földrajzi számozási területhez tartoznak.
Helyi hívás: az azonos földrajzi számozási területen belül elhelyezkedő telefon állomások között létrejött hívás, kivéve a hálózaton belüli hívásokat.
Belföldi távolsági hívás: a két különböző földrajzi számozási területen belül elhelyezkedő telefon állomások közötti hívás, a hálózaton belüli hívások kivételével.
Nemzetközi hívás: a külföldi telefon állomásra irányuló hívás.
Mobil telefon hálózatba irányuló hívás: a belföldi rádiótelefon szolgáltatók kapcsolási számainak hívása.
3.1.2.2. A Szolgáltató biztosítja az Előfizetői számára a segélyhívó szolgálatok elérését, valamint a jelentős piaci erővel rendelkező és az egyetemes telefonszolgáltatók által működtetett országos, minden helyhez kötött és mobil rádiótelefon kapcsolási számára kiterjedő tudakozó szolgáltatás igénybevételét.
Az Előfizető helyhez kötött telefon állomása telefonszámmal rendelkezik, és a nemzetközi és belföldi helyhez kötött vagy mobil rádiótelefon állomásokról hívható. A helyhez kötött telefonállomás azon belföldi helyhez kötött és mobil rádiótelefon állomásokról hívható, amelyek szolgáltatójával a Szolgáltató összekapcsolási szerződést kötött. A Szolgáltatás telefonbeszélgetések lebonyolítására alkalmas. Beszéd átvitelen kívüli célra történő használatból adódó problémákkal kapcsolatosan a VoIP műszaki tulajdonságaiból adódóan Szolgáltató felelősséget nem vállal.
A hívás létrejön akkor is, ha tényleges beszélgetés nem történik, azonban a hívott oldalon lévő végberendezés (pl. hangposta, üzenetrögzítő, alközpont) fogadja a hívást.
3.1.2.3. A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre számhordozási szerződést kötött. Ha az Előfizető másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
3.1.3. Kiegészítő szolgáltatások
A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódóan egyéb többlet (hálózati és/vagy információs) szolgáltatásokat nyújtanak az Előfizetőnek.
A kiegészítő szolgáltatás igénybevételének feltételei:
A kiegészítő szolgáltatások határozatlan időre (visszavonásig) kérhetőek.
A kiegészítő szolgáltatások között vannak olyanok, amelyek a jogosítás után azonnal működnek, és vannak amelyeket az Előfizető aktiválással és deaktiválással tud be-, illetve kikapcsolni. Egyes szolgáltatások igénybevételéhez meghatározott funkcióval rendelkező telefon-készülék szükséges.
Egyes kiegészítő szolgáltatások nem vehetők egyidejűleg igénybe. A kiegészítő szolgáltatás igénybevételének módja:
A kiegészítő szolgáltatások külön erre a célra rendszeresített nyomtatvány (szerződésmódosítás) alapján vehetők igénybe, mely tartalmazza az alapszolgáltatásoktól eltérő szerződési feltételeket. A kiegészítő szolgáltatások telefonon is megrendelhetőek. Az ügyfélszolgálat a megrendelés során tájékoztatja a megrendelőt az eltérő szerződési feltételekről. A telefonon történt megrendelés után az Előfizető köteles megrendelési szándékát írásban, faxon vagy postai levél útján megerősíteni.
Az igénybe vehető kiegészítő szolgáltatásokat az ÁSZF 3.1.3.1.-3.1.3.6. pontjai tartalmazzák.
3.1.3.1. Hívószámkijelzés
A hívószámkijelzés szolgáltatás a hívott személy számára lehetővé teszi, hogy a hívás felépítése és időtartama alatt a hívó vonal hívószámát a telefonkészülékbe beépített vagy különálló kijelző berendezésen megjelenítse, amennyiben a hívó fél a kijelzést megengedte.
A hívószámkijelzés szolgáltatás díjmentesen igénybe vehető a kijelzésre alkalmas végberendezés segítségével, amely tudja fogadni és megjeleníteni a központ által küldött jeleket. A központ a szabad előfizetői vonalra érkező minden hívásra a csengetéssel egyidőben kiküldi vagy azt a hívószámot, ahonnan a hívást kezdeményezték, vagy a hívószám hiányát szövegesen. A hívószám vagy a hívószám hiányának oka a készüléken az első csengetést követően jelenik meg. Alközpontok esetén a szolgáltatás az alközpont analóg fővonalára csatlakozó kijelző berendezésen biztosítható. A kiküldött információ további felhasználása az alkalmazott telefonkészülék vagy különálló alközpont és a kijelző berendezés képességeitől függ. Alközpontok esetén a szolgáltatás az alközpont analóg fővonalára csatlakozó kijelző berendezésen biztosítható.
Ha a hívó fél másik szolgáltató telefon szolgáltatásának előfizetője, vagy külföldi telefon állomás, a telefonszáma az Előfizető számára nem minden esetben jelenik meg, mivel más telefon szolgáltatók előfizetői nem minden esetben rendelkeznek az azonosítás letiltásának lehetőségével, illetve a külföldi partnerek nem minden esetben továbbítják a hívószámot.
A Szolgáltató a hívószámkijelzés szolgáltatást, ha azt az alapszolgáltatással egyidejűleg rendelték meg, az alapszolgáltatással egyidejűleg, egyébként pedig a kérelem beérkezésétől számított 3 munkanapon belül indítja. A szolgáltatás díjmentes és csatlakozásonként rendelhető meg.
3.1.3.2. Hívószámkijelzés letiltása
A hívószámkijelzés letiltása szolgáltatás az Előfizető számára díjmentesen lehetővé teszi, hogy hívószámát a hívott állomáson ne jelenítsék meg. A letiltás egy típusa létezik, az állandó letiltás Az egységes segélyhívószám (112) a Rendőrség, a Tűzoltóság, és a Mentők (segélykérő hívások) hívása esetén a hívó fél kapcsolási számának kijelzése nem tiltható le. A szolgáltatásért díjat nem kell fizetni. A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg.
3.1.3.3. Kapcsolt szám kijelzés tiltása
Üzemeltetői beállítás az Előfizető írásos nyilatkozata alapján, amellyel a hívó hívószámáral beérkező minden hívásnál a hívószám kijelzés letiltását továbbítja a telefonközpont.
3.1.3.4. Tartós híváskorlátozás
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató lehetővé teszi annak megakadályozását, hogy bármilyen, vagy előre meghatározott irányú kimenő hívást kezdeményezzenek az Előfizető vonaláról.
A tartós híváskorlátozás típusai:
nemzetközi távhívás (00 előtét) letiltása,
emeltdíjas hívószámok 06-90, 06-91) számok hívásának tiltása, segélykérő hívások kivételével minden hívás letiltása.
magyar mobil szám Kezelői szolgáltatások Tudakozók
Magyar fix szám Xxxxx hívás
A Szolgáltató a szolgáltatás megrendelése esetén garantálja, hogy korlátozás alá eső hívás
közvetlenül számbeadással nem kezdeményezhető a telefon állomásról. Az Előfizető vagy az Előfizető megbízottja által üzemeltetett alközpontokban beállított híváskorlátozások ellenére létrejött sikeres hívásokért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos híváskorlátozásokat (pl emeltdíjas irány) tartósan és egyoldalúan tiltson, és az Előfizető kifejezett kérésére sem engedélyezzen, vagy az engedélyezést feltételhez kösse (pl. óvadék befizetése).
Az igénybevétel feltételei:
A Szolgáltató a tartós híváskorlátozás bármelyik típusát, ha az alapszolgáltatással egyidejűleg rendelték meg, az alapszolgáltatással egyidejűleg elérhetővé teszi, egyébként pedig a kérelem beérkezését követő 3 munkanapon belül. A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg.
3.1.3.5. Hívásátirányítás
3.1.3.5.1. Hívásátirányítás feltétel nélkül
Az Előfizető, ha távolléte miatt nem tudja fogadni az állomására érkező hívásokat, azokat átirányíthatja az ügyfélszolgálatra tett kérelem alapján, egy aktiváláskor megadott másik telefon állomásra. Aktív hívásátirányítás alatt a bejövő hívásokat a központ minden esetben a megadott
telefon állomásra kapcsolja. A hívásátirányításra a központ a szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőt speciális tárcsahanggal figyelmezteti.
Az igénybevétel feltételei:
A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg. Az igénybevétel korlátai:
A szolgáltatás csak ügyfélszolgálaton keresztül rendelhető meg. A szolgáltatás forgalmi díjköteles.
Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő Előfizető telefon állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefon állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő Előfizetőnek számlázzák.
3.1.3.5.2. Hívásátirányítás foglaltság esetén
Az Előfizető, aki a telefon állomásának foglaltsága miatt nem tudja fogadni az érkező hívásokat, átirányíthatja azokat egy aktiváláskor megadott másik telefon állomásra. Aktív átirányítás alatt a központ csak azokat a hívásokat továbbítja az aktiváláskor megadott telefon állomásra, melyek az Előfizető telefon állomásának foglaltsága alatt érkeznek, a többi hívást az Előfizető telefon állomására kapcsolja. A hívásátirányításra a központ a szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőt speciális tárcsahanggal figyelmezteti.
Az igénybevétel feltételei:
A szolgáltatás igénybevételére alkalmas előfizetői készülék). A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg.
Az igénybevétel korlátai
A szolgáltatás csak ügyfélszolgálaton keresztül rendelhető meg.
Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő Előfizető telefon állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefonállomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő Előfizetőnek számlázzák.
3.1.3.5.3. Hívásátirányítás „nem felel” esetén
Az Előfizető azokat a hívásokat, amelyekre megadott időn belül nem felel, átirányíthatja az aktiváláskor megadott másik telefon állomásra. Aktív átirányítás alatt a központ csak azokat a hívásokat irányítja át az aktiváláskor megadott telefon állomásra, melyek csengetik az Előfizető telefon állomását, de a megadott időn belül nem veszik fel a kézibeszélőt.
A hívásátirányításra a központ a szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőt speciális tárcsahanggal figyelmezteti.
Az igénybevétel feltételei:
A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg. Az igénybevétel korlátai:
A szolgáltatás csak ügyfélszolgálaton keresztül rendelhető meg.
Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő Előfizető telefon állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefon állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő Előfizetőnek számlázzák.
3.1.4. A Szolgáltató ingyenesen biztosítja az Előfizető írásbeli kérelme alapján
a) a hívó Xxxxxxxxxxxx, hogy letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készüléken;
b) a hívó Előfizetőnek, hogy Előfizetői Hozzáférési Pontonként letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készüléken;
c) a hívott Xxxxxxxxxxxx, hogy készülékén a hívó azonosítója ne jelenjék meg;
d) a hívott Előfizetőnek, hogy megtagadja azon hívások fogadását, amelyek esetében a hívó az azonosítója kijelzését letiltotta.
Az a) és b) pontokban meghatározott letiltás nem alkalmazható a 24/1997. (III. 26.) BM-rendelet szerinti - az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos - létesítmények, valamint a segélyhívó szolgálatok (a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat) hívószámaira, beleértve a "112" egységes európai segélyhívószámra irányuló hívások esetén. A segélyhívások megválaszolása céljából a Szolgáltató a hívó fél azonosítása továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is rendelkezésre bocsátja a segélyhívó szolgálatok kérésére a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.
A Szolgáltató a nyomozó hatóságokkal történő közreműködés keretében jogosult figyelmen kívül hagyni ideiglenes jelleggel a hívó vonal azonosításának letiltását, amennyiben az Előfizető olyan rosszakaratú vagy zaklató jellegű hívások nyomon követése érdekében kéri ezt, amelyek esetén az életet, a testi épséget, a vagyont veszélyeztető fenyegetés vagy zsarolás alapos gyanúja merül fel. Ebben az esetben a hívó Xxxxxxxxx azonosítását tartalmazó hívásadatokat a Szolgáltató tárolja és az arra feljogosítottak részére hozzáférhetővé teszi.
A Szolgáltató ingyenesen biztosítja a hívott Előfizetője számára, hogy annak kérésére az Előfizető hívószámára irányuló hívások esetén a hívott vonal azonosítója ne jelenjen meg a hívó fél készülékén (kapcsolt vonal azonosító kijelzésének letiltása).
Hordozott számról, illetve hordozott számra történő hívás esetén a hívó azonosító kijelzés, illetve a kapcsolt azonosító kijelzés nem utalhat a hordozottság tényére.
A Szolgáltató az azonosítókijelzéssel kapcsolatban fentiekben meghatározottakat nemzetközi hívások esetén is biztosítja azon Előfizetők számára, amelyek Előfizetői Hozzáférési Pontja analóg központokhoz kapcsolódik feltéve, hogy ez műszakilag és gazdaságilag megvalósítható.
A Szolgáltató kiegészítő szolgáltatásként biztosítja az Előfizetők számára, hogy amennyiben a készülékükre érkező hívásokat kérésükre, a Szolgáltató automatikusan egy másik hívószámú készülékre irányítja át, abban az esetben rendelkezhessenek, hogy a hívó készüléken ne jelenjék meg olyan adat, amely
arra a hívószámra utalna, amelyre az átirányítás történt, vagy
annak az előfizetőnek a személyére utalna, akihez az átirányítás történt.
A Szolgáltató kiegészítő szolgáltatásként biztosítja, hogy az Előfizető megtilthassa az átirányító előfizető hívószámára érkező hívásoknak az átirányító előfizető rendelkezése alapján, az Előfizető saját hívószámára történő automatikus átirányítását, amennyiben az műszakilag megoldható.
3.1.5. A Szolgáltató évente legalább egy alkalommal valamennyi olyan telefon szolgáltatását igénybe vevő előfizetőjéről névjegyzéket készít, aki e névjegyzékben való szerepeltetéséhez hozzájárult. A névjegyzéket a Szolgáltató köteles elektronikusan - legalább interneten keresztül - hozzáférhetővé tenni, és legalább havi rendszerességgel frissíteni.
A Szolgáltató köteles az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatónak az általa készített előfizetői névjegyzék adatait térítésmentesen rendelkezésre bocsátani. Az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed a számozási körzet valamennyi olyan Előfizetőjének nevére, címére és
előfizetői hívószámára, akik az adataik előfizetői névjegyzékben történő megjelenéséhez hozzájárultak.
A Szolgáltató minden Előfizető számára biztosítja, hogy az előfizetői névjegyzékben külön térítés nélkül feltüntethesse nevét, lakcímét (székhelyét) és előfizetői hívószámát, igény esetén az előfizetői hívószámhoz tartozó végberendezés felhasználási módját (telefon/fax). Egyéni Előfizető díjmentesen kérheti továbbá neve után a foglalkozása és iskolai végzettsége, szakképesítése feltüntetését is, legfeljebb 24 karakter hosszúságig.
Az előfizetői névjegyzék természetes személynek nem minősülő Előfizetők esetében az - előfizetői névjegyzékben való feltüntetéséhez hozzájáruló - Előfizető nevét és legalább egy előfizetői hívószámát tartalmazza.
Az országos belföldi tudakozó szolgáltatás nyújtásához az adatainak abban történő felhasználásához hozzájárulását adó Előfizető nevét, lakcímének a Szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és kapcsolási számát az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató térítésmentesen kapja meg az előfizetői hozzáférést nyújtó érintett telefonszolgáltatóktól. Az e célból átadott információk csak az egyetemes tudakozó szolgáltatáshoz használhatók fel.
3.1.6. Forgalom-megfigyelést a Szolgáltató csak forgalmi, illetve méretezési és ellenőrzési célból végezhet, de a hívást nem hallgathatja ki, és nem rögzítheti. A hívás adatokat a Szolgáltató bizalmasan kezeli, és kizárólag tervezési és méretezési célokra hasznosítja.
A Szolgáltató a közönségkapcsolati munkahelyeire (call center, ügyfélszolgálatok) irányuló hívások tartalmát – az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések megtartásával –a Szolgáltatás megfelelő teljesítése érdekében, megismerheti és rögzítheti.
Az elektronikus hírközlő hálózaton, vagy azt helyettesítő elektronikus hírközlő rendszerek útján továbbított közlés tartalmát csak az erre törvényben feljogosított szervek ismerhetik meg, illetve rögzíthetik technikai eszközzel a törvény által szabályozott esetekben és módon.
3.1.7. Az Előfizető köteles a Szolgáltatást jogszerű és törvényes célokra és módon használni. Tilos a Szolgáltatást a hatályos vonatkozó magyar és nemzetközi jogszabályok alapján üzleti és magántitoknak minősülő, szerzői jogi védelemben részesülő stb. adatokkal vagy bűncselekménnyel kapcsolatosan vagy ilyenre alkalmas módokon használni. Szolgáltató kizárja ezzel kapcsolatban teljes felelősségét harmadik személyekkel szemben is.
Az információvédettségért az Előfizető tartozik felelősséggel. Az Előfizető felelősséggel tartozik minden olyan Szolgáltatás felhasználásáért, amelyhez a hozzáférés az IP címén keresztül, vagy a részére biztosított jelszó felhasználásával történik.
3.1.8. Az Előfizető az Előfizetői Hozzáférési Pontján köteles a Szolgáltatás igénybevételét másnak díjmentesen lehetővé tenni, ha a személy vagy vagyon biztonság megőrzéséhez szükséges (segélykérés).
Rendkívüli állapot és szükségállapot esetén honvédelmi érdekből a telefon, és egyéb hírközlési berendezés használatra való átengedésére a Honvédelemről szóló 2004. évi CV. törvény alapján kerülhet sor.
Egyéb esetekben az Előfizetői Hozzáférési Pont használatának átengedéséhez a Szolgáltató hozzájárulása szükséges.
3.1.9. A Szolgáltató költségellenőrzés szolgáltatást biztosít oly módon, hogy az Előfizető által az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott összeghatár elérése esetén a kimenő hívás keretén belül hangbemondással tájékoztatja az Előfizetőt a számlaegyenleg összeghatárt elérő mértékéről, továbbá az Előfizető bármikor jogosult költségmértékéről a Szolgáltató ügyfélszolgálatánál tudakozódni. A Szolgáltató az egyéni Előfizetőt ingyenes figyelmezteti az összeghatár elérésekor hangbemondással.
3.1.10. Az Előfizető kérésére a Szolgáltató az adatkezelési szabályok figyelembe vételével biztosítja, hogy az Előfizető a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse az általa fizetendő díj kiszámításához és a díjvita eldöntéséhez szükséges mértékben azokat a forgalmazási és számlázási adatokat, amelyek annak érdekében szükségesek, hogy az Előfizető megismerhesse és ellenőrizhesse a díjszámítás helyességét. Ennek érdekében a Szolgáltató az Előfizető kérésére a kiállított számlához tételes számlamellékletet (hívásrészletező) csatol.
A Szolgáltató sem a számlán, sem a számlamellékletben nem jelöli meg a hívó Előfizető számára ingyenes hívásokat, beleértve a hírközlési hatóság által „nem azonosítható hívószámként” megjelölt hívószámokra kezdeményezett hívásokat.
A tételes számlamelléklet (hívásrészletező) nem tartalmazhat a hívott fél egyértelmű azonosítására alkalmas adatot, az alábbi kivétellel:
A Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt jelen ÁSZF-ben arról, egyben felhívja a figyelmét arra, hogy amennyiben az Előfizető a Szolgáltatótól a fent meghatározottaknál részletesebb adatokat tartalmazó kimutatást kér és a kimutatással együtt az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő, az Előfizetőn kívüli természetes személy felhasználók személyes adatainak birtokába juthat, úgy az ilyen személyes adatok megismerésére az Előfizető kizárólag akkor jogosult, ha ahhoz az érintett felhasználók tájékoztatásukat követően kifejezetten, írásban hozzájárultak.
A Szolgáltató nem köteles a hozzájárulás beszerzésére, továbbá a Szolgáltató a hozzájárulás meglétét vagy annak tartalmát nem vizsgálja, annak beszerzése az Előfizető feladata és annak hiányáért az Előfizetőt terheli a felelősség. Erről a Szolgáltató az Előfizetőt a kimutatás megrendelésével egyidejűleg tájékoztatja.
A hívásrészletező visszavonásig igényelhető. Az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető a hívásrészletezőt a Szolgáltatótól a szerződéskötéskor vagy azt követően írásban igényelje.
A hívásrészletező egyéni Előfizetők részére havonta egy alkalommal díjmentes.
Az egyéni Előfizető a hívásrészletező kiállítását utólag, két évre visszamenőleg is igényelheti a Szolgáltatótól. Visszamenőleges igénylés esetén minden, már kiállított számlához egy esetben kérhető hívásrészletező díjmentesen.
Az Előfizetőnek az ugyanazon időszakra vonatkozó ismételt kérelme esetén a második alkalomtól a Szolgáltató az adatok nyomtatott formában történő kiszolgáltatásért oldalanként az ÁSZF 0.xx. mellékletében meghatározott adatkezelési és nyomtatási díjat, elektronikus formában történő kiadás esetén adatkezelési díjat számíthat fel.
3.1.11. Az előfizetői hívószámot a Szolgáltató az alábbi esetekben változtathatja meg:
a) ha az Előfizető kéri;
b) ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hírközlési hatóság igazolta;
c) ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az előfizetői hívószámot megváltoztatni, ha a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató választja ki a rendelkezésére álló számtartományból.
Ha a Szolgáltató az Előfizető által kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, köteles az elutasítást részletesen megindokolni.
A Szolgáltató köteles b)-c) pontban meghatározott esetekben az Előfizetőt az előfizetői hívószám megváltozásáról legalább 30 nappal előre értesíteni, valamint az Előfizetőt tájékoztatni a hívószám más előfizetőhöz való rendelésének körülményeiről és az új előfizetői hívószámról történő tájékoztatás feltételeiről.
Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz, a korábbi előfizetői hívószámon az új előfizetői hívószámról a Szolgáltató - a szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel - tájékoztatást adjon. Amennyiben a változásra a b)-c) pontban meghatározott esetekben kerül sor, az Előfizető kérésének megfelelő ideig, de legfeljebb 3 hónapig a tájékoztatás díjmentes.
A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján köteles mindaddig tájékoztatást adni, amíg a hívószámot nem rendeli más előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított egy évig.
A szolgáltató az előfizetői hívószámot 60 nap után rendeli más előfizetőhöz.
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe
A szolgáltatást az Előfizető csak a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott, az ÁSZF 4. sz. mellékletében tételesen felsorolt azon földrajzi területen (vételkörzet) veheti igénybe, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik. Amennyiben az Előfizető részéről felmerül az igény, hogy egy olyan ingatlanba kérje a szolgáltatást ahol az adott szolgáltatást már valaki más igénybe veszi azt a Szolgálatató csak úgy tudja biztosítani, hogy az új Előfizető részére a Szolgáltató önálló, új bekötőkábelt épít ki!
3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok használatára vonatkozó leírás
Az alábbiakban megjelölt hívószámokon az Előfizető gyors és egyszerű módon adhat hírt valamilyen válságos helyzetről az erre szolgáló szervezetnek: Mentők: 104, Tűzoltóság: 105, Rendőrség: 107, Európai egységes segélyhívó: 112.
A Szolgáltató biztosítja az Előfizetői számára a segélyhívó szolgálatok, valamint segélyszolgálati állomások elérését.
Az egységes segélyhívószám (112) a Rendőrség, a Tűzoltóság, és a Mentők (segélykérő hívások) hívása esetén a hívó fél kapcsolási számának kijelzése nem tiltható le.
Kiegészítő szolgáltatások keretén belül igénybe vehető tartós híváskorlátozás csak a segélykérő hívásokon kívüli minden hívás letiltására vonatkozik.
A hívó Xxxxxxxxx jogosult annak igénylésére, hogy hívásonként letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készüléken, azonban a letiltás nem alkalmazható a 24/1997. (III. 26.) BM- rendelet szerinti - az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos - létesítmények, valamint a segélyhívó szolgálatok (a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat) hívószámaira, beleértve a "112" egységes európai segélyhívószámra irányuló hívások esetén. A segélyhívások megválaszolása céljából a Szolgáltató a hívó fél azonosítása továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is rendelkezésre bocsátja a segélyhívó szolgálatok kérésére a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.
A kábelhálózaton nyújtott telefonszolgáltatás műszaki jellege miatt az áramszolgáltatás szünetelése idején nem biztosítható a segélyhívó számok hívása.
Az előfizetői szolgáltatás korlátozása esetén a Szolgáltató az Előfizető számára a segélykérő számok (104, 105, 107, 112) hívását lehetővé teszi.
A segélykérő hívások díjmentesek.
3.4. Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e
A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye
Előfizetői hozzáférési pont (Eht. 188.§ 23. pont) azon hálózati végpont, amelyen keresztül az előfizető vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe.
Az előfizetői hozzáférési pont helye az Ajánlattevő által ajánlatában megjelölt létesítési helynek megfelelő ingatlanon belüli azon hely, ameddig a Szolgáltató a hálózatot kiépíti és a csatlakoztatáshoz szükséges előfizetői interfészt biztosítja. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja. A Szolgáltató által biztosított kábelmodem és/vagy a multimédia (telefon) adapter esetén a szolgáltatás átadási pont a kábelmodem és/vagy a multimédia (telefon) adapter a szolgáltatás igénybe vételére dedikált kimeneti pontja. A hozzáférési pont helyét Xxxxxxxxx a szolgáltatási igénybevétele során nem változtathatja meg úgy, hogy a Szolgáltató kizárásával a hálózatot módosítja, átépíti.
Az Előfizető felel a Szolgáltatás átadási és a Szolgáltatás hozzáférési pontja közötti, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész (kábelezés, kábelezést helyettesítő eszköz stb.), illetve hálózati eszköz a szolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért.
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága
4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere
4.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben meghatározott szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető által rendeltetésszerűen használt előfizetői elsődleges hozzáférési ponton. Elsődleges hozzáférési pontot a Szolgáltató a szerződés alapján biztosítja. További egy szavatolt minőségű vételi hely is igénylehető, de a Szolgáltató csak az általa vagy által megbízott alvállalkozó által kiépített további vételi helyekre vállalja a szolgáltatási minőséget. A plusz kiépítés és az ezen pontokhoz tartozó egyéb költségek tételes listáját az 4. sz. melléklet tartalmazza. Amennyiben az Előfizető nem kívánja a plusz hozzáférési pont üzemeltetési díját megfizetni szerződéses időtartama alatt, akkor a Szolgáltató a munka elvégzését követően csak 6 hónapig vállalja ingyen a szolgáltatásminőségi célértékeket és a 72 órás hibaelhárítási kötelezettséget. Ezt követően a Szolgáltató természetesen mindent megtesz a minőségi és akadálymentes szolgáltatás nyújtásáért, de az ilyen hozzáférési pontok esetében hibaelhárításért minden egyes esetben egyszeri költséget számol fel! A Szolgáltató így jár el minden üzemletetési díj megfizetés nélkül használt plusz végpont esetén.
A Szolgáltató az ingatlanban már rendelkezés álló kiépített rendszert is minősítheti, olyannak melyre az előfizető kérhet minőségi célérték és hibaelhárítási kötelezettséget a Szolgáltatótól. Ilyen esetben a megfelelőnek minősített rendszeren. A minősítés megszerzését követően a Szolgáltató 6 hónapig ingyen majd azt követően díjazás ellenében (plusz hozzáférési pont üzemeltetési díját)vállalja a ÁSZF-ben foglalt minőségi célérték és hibaelhárítási kötelezettséget, természetesen az elsődleges vételi helyre ebben az esetben vállalja a Szolgáltató kötelezettségeit.
4.1.2. Ha a Szolgáltató a 4.1.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető az ÁSZF 7.5. pontja szerinti kötbérre jogosult.
4.1.3. A minőségi célértékek értelmezését a 3. sz. melléklet tartalmazza.
4.1.4. A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi
a) a fejállomáson méréssel legalább félévente rendszeresen,
b) az előfizetői hozzáférési pontokon időszakonkénti szúrópróbaszerű méréssel, illetve
c) az Előfizető minőségre vonatkozó panasza esetén az Előfizető előfizetői hozzáférési pontján a panasztól függően objektív módon méréssel.
A méréshez a Szolgáltató megfelelő műszert és szükség esetén ellenőrző végberendezést alkalmaz.
A mérés eredményeit a Szolgáltató dokumentálja.
4.1.5. Ha az előfizetői panasz miatt lefolytatott mérés eredményét az Előfizető vitatja, a vita eldöntése érdekében az Előfizető jogosult a hírközlési hatóságtól minőség vizsgálatot kérni. Amennyiben a hatóság által elvégzett mérés eredményeként bebizonyosodik, hogy a szolgáltatás minősége nem megfelelő, a Szolgáltató köteles a szolgáltatás minőségét a vállalt minőségi célértékeknek megfelelőre kijavítani. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak igazolt és indokoltan felmerült költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
4.2. Amennyiben a Szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése
A Szolgáltató a hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, azonban ez nincs hatással a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre.
4.3. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet
4.3.1. Amennyiben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére az Előfizető egyidejű értesítésével. . Amennyiben az Előfizető olyan átalakítást eszközöl a hálózaton mellyel a Szolgáltatás minőségét a Szolgáltató rendszerén bárhol rontja a Szolgáltató jogosult az így kialakított rendszer kiiktatására.
A Szolgáltató jogosult a 4.4.6. pont szerinti eredménytelen felszólítás esetén az előfizetői szerződést az Előfizető hibájából felmondani.
4.3.2. Ha a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató legalább ügyfélszolgálatán és internetes honlapján haladéktalanul tájékoztatja az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről, és azok várható költségeiről. A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az Előfizetőtől.
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei
4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és a telefonszolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (analóg telefonkészülék) csatlakoztathat és az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények); és meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek, valamint CE vagy H megfelelőségi jelöléssel kell rendelkeznie.
Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.
4.4.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni.
4.4.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól.
4.4.4. A bekötéskor a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges telefonkészülék beüzemelését, azonban amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség.
A hálózatra történő csatlakozást követő további telefonkészülék beüzemelést az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási díj ellenében végzi el.
4.4.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
4.4.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja.
4.4.7. Az Előfizető – ingatlanon belül – elosztón keresztül jogosult saját felelősségére második telefonkészüléket csatlakoztatni az előfizetői hozzáférési pontra.
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke
5.1.1. A szolgáltatás szünetelhet
a) Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból, vagy
b) az Előfizető kérésére, vagy
c) mindkét fél érdekkörén kívüli okból (vis major), vagy
d) a Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) a jogszabályok által előírt módon,
e) a Médiatanács határozata alapján,
f) az ÁSZF 5.1.6. pontjában megjelölt esetekben.
5.1.2. A szolgáltatás a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a hírközlési hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása (rendszeres vagy rendkívüli) miatt – amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – átmenetileg szünetelhet és mely szüneteltetés naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató az Előfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal megelőzően értesíti.
A szolgáltatás a rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése alatti időtartam, de maximum havonta 16 óra, a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele. Az ÁSZF vonatkozásában rendszeres karbantartásnak minősül a Szolgáltató által saját hatáskörében előre meghatározott olyan tervszerű, hibamegelőző tevékenység, mely havonta a 16 óra időtartamot nem haladja meg. A Szolgáltató a rendszeres karbantartást minden naptári hónap első szerdáján 00:00-12:00 közötti időtartamban végzi. Az ÁSZF-ben megjelölt időponttól és időtartamtól eltérő rendszeres karbantartás esetén a Szolgáltató az Előfizetőket a tevékenység megkezdése előtt legalább 15 nappal korábban értesíti.
Ha a szolgáltatást a Szolgáltató a 5.1.1.a), c), d), e) és f) pont alapján – kivéve a rendszeres karbantartás esetét – 48 óráig szünetelteti, a szüneteltetés idejére az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli. Ha a szünetelés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a Szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat.
A Szolgáltató a hálózat karbantartását a szolgáltatásminőség Szolgáltató általi ellenőrzésének adatai vagy az Előfizető megalapozott bejelentése alapján végzi, amennyiben a hálózat vagy annak része állapota miatt a karbantartás szükséges, továbbá a Szolgáltató a rendszeres karbantartás keretén belül általános ellenőrzést is végez a hírközlő hálózaton.
Jelen pont, valamint az ÁSZF vonatkozásában rendszeres karbantartás a szolgáltató által időszakonként visszatérően meghatározott és az előfizetőkkel legalább 15 nappal korábban közölt időpontban és időtartamban, a szolgáltatásnak az ÁSZF-ben meghatározott minőségi célértékei fenntartása, a távközlési hálózat műszaki állapotának fenntartása vagy fejlesztése érdekében végzett tevékenység, rendkívüli karbantartás a hibaelhárításon és rendszeres karbantartáson kívül végzett munkálat.
5.1.3. A Szolgáltató a szolgáltatást az Előfizető kérésére szünetelteti a jelen pont rendelkezései szerint. Az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését írásban, az esedékes előfizetési díjak megfizetése mellett, legalább 5 munkanappal a szünetelés kért kezdő időpontja előtt, a tárgyhónapot követő hónap elsejétől kezdődően kérheti. A szüneteltetés az Előfizető által kért visszakapcsolásig vagy – ha ezen körülmények korábban következnek be – a szerződés felmondásáig tart. A visszakapcsolást az Előfizető a szüneteltetés kérésekor, vagy a kért visszakapcsolást megelőzően legalább 5 munkanappal, írásban, a következő hónap első napjától kérheti.
A szünetelés időtartamára az Előfizető a 4. sz. mellékletben meghatározott és – szüneteltetett díjcsomagtól függő összegű – csökkentett előfizetési díj fizetésére köteles.
A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni. Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, a Szolgáltató külön díjat nem számít fel. Amennyiben a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges, a Szolgáltató a 4. sz. mellékletben meghatározott és kiszállási díjat is magában foglaló visszakapcsolási díjat számíthat fel.
A szüneteltetés végi visszakapcsolás feltétele a szüneteltetés idejére a 4. sz. mellékletben meghatározott és – szüneteltetett díjcsomagtól függő összegű – csökkentett előfizetési díj és – a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükségessége esetén – a visszakapcsolásért fizetendő díj megfizetése. A visszakapcsolást a Szolgáltató a díjak kiegyenlítését követően legkésőbb az Előfizető által kért munkanapig elvégzi. Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés ideje a rendelkezésre állás idejébe beleszámít.
Az Előfizető kérésére történő szünetelés leghosszabb időtartama 6 hónap. E szabály alkalmazása alól a Szolgáltató az Előfizető kérésére indokolt esetben eltekinthet.A szüneteltetés leghosszabb időtartama 6 hónap. 6 hónapnál hosszabb szünetelés esetén az Előfizetői Szerződés automatikusan megszűnik. E szabály alkalmazása alól a Szolgáltató az Előfizető kérésére indokolt esetben eltekinthet.
Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését határozott időtartamú szerződések vonatkozásában kéri, úgy ebben az esetben az előfizetői szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
5.1.4. Ha a szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást - vagya szolgáltatás mindkét félen kívül álló előre nem látható és el nem hárítható külső okok (vis major) miatt szünetel, az Előfizető annak időtartama alatt díjfizetésre nem köteles. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat.
Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve, hogy a szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett. Az előfizetői szolgáltatások teljesítése szempontjából vis majornak minősül különösen a háborús helyzet, sztrájk, természeti katasztrófa, a hálózat valamely elemét működésképtelenné tevő, természeti erő vagy harmadik fél által okozott erőhatás, illetve a szolgáltatást megtiltó vagy szüneteltetését elrendelő, jogszabályon alapuló hatósági rendelkezés.
A szünetelés idejére az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli akkor, ha a Szolgáltató a jelen pont szerinti igazolási kötelezettségét nem teljesíti. A jelen pont szerinti díjcsökkentés összege a kieső napok számának és a havi előfizetési díj egy napra eső részének szorzata. Minden megkezdett nap egész napnak számít. A szolgáltatás ezen ok miatti szüneteltetése a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele.
5.1.5. Az 5.1.1. d) pont szerinti szünetelésre az 5.1.4. pont szabályai irányadók.
5.1.6. Üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az Előfizető nem ad a 7.1.10. pontban meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő vagyoni biztosítékot.
5.1.7. Egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki.
5.1.8. A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja.
5.1.9. Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni.
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei
5.2.1. Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult:
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, (tiltott telefon-használat),
b) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt - de legalább 30 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot,
c) a Szolgáltató rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette
d) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
e) az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy hívás, üzenet, illetve adatmennyiséget.
Az 5.2.1.e) pont szerinti esetkör kapcsán
- Szolgáltató saját egyoldalú elhatározása alapján dönthet úgy, hogy szerződő felenként vagy telefonszámonként forgalmi limitet állapít meg (perc vagy forint alapon). Amennyiben az Előfizető által igénybevett szolgáltatás (beszéd forgalom) eléri ezt a limitösszeget, úgy a Szolgáltató jogosult kár megelőzési céllal a szolgáltatás egyoldalú korlátozására oly módon, hogy a szolgáltatást egyirányúsítja, azaz a kimenő hívásokat korlátozza. Amennyiben ilyen esetben az Előfizető kéri a szolgáltatás visszaállítását, úgy Szolgáltató jogosult vagy előleget kérni, vagy rész számlát kibocsájtani, és annak a rendezését kérni, vagy jogosult magasabb limitet megállapítani, saját belátása szerint. Amennyiben az Előfizető nem teljesíti a szolgáltató kérését, úgy Szolgáltató jogosult fenntartani a korlátozást mindaddig, míg az Előfizető nem működik közre a kár megelőzésben.
- Amennyiben az 5.2.1.e) pont alapján kerül sor a korlátozásra, Xxxxxxxxx tudomásul veszi, hogy a korlátozás úgy működik, hogy Szolgáltatónak kizárólag a hívás befejezését követő 20 percen belül áll csak módjában a szolgáltatást korlátozni. Ezért szinte bizonyos, hogy a forgalom nem az Előfizetői Szerződésben meghatározott limitösszegnél kerül korlátozásra, hanem annál nagyobb összegnél, ezért Xxxxxxxxx vállalja, hogy az előfizetői szerződésben foglalt limitösszeg feletti így keletkezett magasabb összeget is megfizeti. Előfizető lemond minden olyan jogáról, vagy követeléséről, ami a limit ítt leírt okból történő túllépéséből adódóan keletkezett-.
5.2.2. Az előfizetői hozzáférést biztosító Szolgáltató a közreműködő szolgáltató megkeresése esetén is korlátozhatja az előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltatás igénybevételét, ha 5.2.1.b) pontjában meghatározott feltételek az Előfizető által – a szolgáltató-választás bevezetésének és alkalmazásának feltételeiről szóló jogszabály szerint – választott közreműködő szolgáltató vonatkozásában állnak fenn.
5.2.3. A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve, valamint – amennyiben az Előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe az 5.2.1. pont c) pontjában szabályozott díjtartozás esetét kivéve – a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki.
A Szolgáltató az előfizetés korlátozásának megkezdésekor az Előfizetőt írásban értesíti.
Az előfizetői szolgáltatás korlátozásaként a Szolgáltató az Előfizető számára csak a segélykérő számok (104, 105, 107, 112), valamint a Szolgáltató központi ügyfélszolgálati számának hívását teszi lehetővé. A korlátozás a bejövő hívások Előfizető általi fogadását nem érinti, a bejövő hívások fogadása a korlátozási időtartam alatt is lehetséges.
Amennyiben az előfizető a szerződésszegést a szolgáltató jogkövetkezményekre történő felhívása esetén sem szünteti meg, a szolgáltató jogosult a szerződést felmondani.
A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos és a 4. sz. mellékletben feltüntetett korlátozási díjat számol fel.
5.2.4. Ha az Előfizető az 5.2.1. pont szerinti korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles az Előfizető kérésétől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni.
A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltatót kötbérfizetési kötelezettség terheli a 7.5. pont szerint.
A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 4. sz. mellékletben
feltüntetett díjat számít fel.
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
6.1.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek
6.1.1.1. A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan működésének biztosítása érdekében az ÁSZF 1.2. pontja szerinti ügyfélszolgálat mellett hibabejelentő szolgálatot is működtet, melynek elérhetőségét jelen ÁSZF 1.3. pontja tartalmazza. Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál jelentheti be, amelyet a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán keresztül vagy közvetlenül köteles elérhetővé tenni, az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerint.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított
- hibabejelentő szolgálatnál szóban telefonon vagy
- az ügyfélszolgálatnál szóban személyesen vagy telefonon,
- az ügyfélszolgálathoz küldött levélben, vagy egyéb elektronikus hírközlés útján jelentheti be. Az Előfizető azonosíthatósága érdekében a bejelentéskor közölni, illetve feltüntetni szükséges az Előfizető nevét, címét és ügyfélazonosító számát.
A telefonhálózaton elérhető ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségét a 3. sz. mellékletben megjelölt időtartamon belül biztosítja.
6.1.1.2. Hibabejelentés az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével (hibás teljesítés), így különösen a szolgáltatás csökkent minőségével vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos.
Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha
a) a hiba az Előfizető érdekkörében keletkezett,
b) a Szolgáltató által biztosított telefon szolgáltatás „csúcsidőben” várakozással vehető igénybe, azonban a vállalt célértéken belül,
c) a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be,
d) az Előfizető az ÁSZF 3. sz. mellékletében vállalt szolgáltatás minőségétől eltérő szolgáltatás vagy szolgáltatási feltételek teljesítését várja el.
A hibabejelentés akkor minősül megtettnek és a határidők számítása szempontjából kezdő időpontnak, amikor abból megállapítható a beazonosítható előfizetőtől való származása, valamint a hibajelenség megjelölése, leírása.
6.1.1.3. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az Előfizetőt értesíteni arról, hogy
a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet), vagy
b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
A Szolgáltató a jelen pont szerinti értesítési kötelezettségének a 6.4.6.4.a)-c) pontok szerint tesz eleget azzal, hogy közvetlen írásbeli értesítésnek minősül a hibaelhárításkor a munkalap Előfizető részére történő átadása és az átadás Előfizető általi elismerése is.
6.1.1.4. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani.
A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig eltelt idő nem haladhatja meg a 72 órát.
Nem minősül valós hibának az, amennyiben a szolgáltatás az Előfizető előzetes értesítése mellett, a jogszabályi követelményeknek megfelelően történve korlátozásra került, és Előfizető hibaként tesz bejelentést a Szolgáltató felé.
6.1.1.5. Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a 6.3. és 6.4. pont szerinti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, azonban a hozzájárulást a szolgáltatónak a 6.1.1.3. pont szerinti határidőn belül meg kell kérnie.
6.1.1.6. Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges és a Szolgáltató által a 6.1.1.3.a) pont szerinti értesítésben az arra javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe.
Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.
6.1.1.7. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
6.1.2. A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított a fogyasztóvédelemről szóló törvényben illetve a 6/2011. (X.6.) NMHH rendeletben előírt időtartamig megőrzi.
6.1.2.2. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza:
- az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza
a) az Előfizető nevét, értesítési címét , telefonszámát vagy más elérhetőségét,
b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői azonosító számot,
c) a hibajelenség leírását,
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
- a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza
e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
f) a hiba okát,
g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát),
h) az Előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját. (A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet.)
6.1.2.3. A Szolgáltató az Előfizető általi hibabejelentést visszaigazolja:
a) telefonon, vagy ügyfélszolgálaton szóban tett bejelentés esetén a bejelentett hibára vonatkozóan rögzített szöveg visszaolvasásával,
b) a telefonos üzenetrögzítőre mondott vagy írásban benyújtott bejelentés esetén az Előfizető által megadott telefonszámon a bejelentett hibára vonatkozóan rögzített szöveg beolvasásával.
6.1.2.4. A hibabejelentés kapcsán elvégzett vizsgálat alapján a Szolgáltató a 6.1.1.3. pontban foglaltaknak megfelelően értesíti az Előfizetőt.
6.1.2.5. Az Előfizető a hibaelhárítás során kizárólag annyiban köteles a Szolgáltatóval együttműködni, hogy a hiba behatárolása és elhárítása során az Előfizető helyiségébe történő belépést biztosítja.
A Szolgáltató a hibaelhárítás megkezdéséről csak akkor köteles az Előfizetőt előzetesen értesíteni, ha a hiba elhárításához az Előfizető helyiségébe szükséges bejutni. Ez a szabály különös tekintettel azokra az esetekre is kiterjed, amikor a hiba elhárításához olyan közös helyiségbe kell bejutni, amely a társasház vagy ahhoz hasonló ingatlan esetében nem az Előfizető tulajdonában van, hanem közös használatban van, és az Előfizető jogosult a helyiség közös használatára. Amennyiben az Előfizető nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a Szolgáltató szakembere bejusson a javításhoz szükséges helyiségekbe, úgy az nem tekinthető a Szolgáltató hibás teljesítésének.
6.1.2.6. Amennyiben a Szolgáltató a hiba kivizsgálása során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (a csatlakoztatott végberendezés illetve az Előfizető által üzemeltetett saját belső hálózati szakasz vagy azok beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató a hiba elhárítására nem köteles, azonban – amennyiben a Szolgáltató tevékenységi köre és kapacitása azt lehetővé teszi – egyedi megállapodás szerinti díjazásért elvégezheti.
6.1.2.7. A Szolgáltató az Előfizető által bejelentett, a Szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, a Szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel.
Az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles a 4. sz. mellékletben megjelölt mértékben, ha
a megrendelt munkától eláll, vagy neki felróható okból a munka meghiúsul az előre egyeztetett időpontban.
6.1.2.8. Amennyiben az Előfizető kéri és a Szolgáltató azt teljesíteni tudja a feltételek adottsága miatt, úgy a Szolgáltató a hibabejelentés nyilvántartásba vételétől számított 6 órán belül megkezdi a helyszíni hibaelhárítást a 4. sz. mellékletben megjelölt mértékű expressz kiszállási díj ellenében.
6.1.2.9. A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles a 7.5. pont szerinti módon és mértékben
a) a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig,
b) a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra.
Mentesül a Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a hibát az Előfizető az Előfizetőnek felróható okból nem, vagy utólag, a hiba Szolgáltató általi elhárítása után jelentette be, továbbá a
6.1.2.7. a)-d) pontjai szerinti esetben.
6.1.2.10. Az Előfizető nem jogosult a hálózatot érintő javítási vagy karbantartási munkálatokat önmaga végezni, vagy a Szolgáltatón kívüli személlyel végeztetni.
Amennyiben a hibakivizsgálás vagy elhárítás során megállapításra kerül, hogy az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot vagy hálózati berendezést az Előfizető önmaga kívánta javítani vagy a javításra harmadik személyt vett igénybe és ezzel a Szolgáltatónak kárt okozott, úgy köteles az okozott kárt (beleértve a más előfizetőket is érintő hibaelhárítás meghiúsításából eredő kárt is), valamint a hibaelhárítással kapcsolatban felmerült költséget a Szolgáltató részére megtéríteni.
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése)
6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában
a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és a hibabejelentés,
b) előfizetői panasz: az előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek.
A Szolgáltató a hibabejelentésekkel kapcsolatban a 6.1. pontban foglaltak szerint jár el.
A Szolgáltató az Előfizetőktől származó panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt az 5. sz. mellékletben megjelölt szerinti időtartamig megőrzi.
6.2.2. A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az Előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben az Előfizetőnek átadni telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén az Előfizetőnek legkésőbb a 30 napon belüli érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a Szolgáltató köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a) az Előfizető neve, lakcíme,
b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
c) az Előfizető panaszának részletes leírása, az Előfizető által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a Szolgáltató nyilatkozata az Előfizető panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - az Előfizető aláírása,
f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
A Szolgáltató a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató - - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb időt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles az Előfizetőt írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét.
Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
A fenti, Szolgáltatóhoz – nem ügyfélszolgálatra – beérkezett panaszoktól eltérően az ügyfélszolgálathoz érkezett panaszok esetében az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a Szolgáltató panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és az Előfizető a panasz beérkezését követő tizenöt napon belül megküldeni, kivéve, ha az Előfizető panaszát szóban közli és a Szolgáltató az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz.
Az ügyfélszolgálatra vonatkozó 15 napos válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbítható. A válaszadási határidő meghosszabbításáról és annak indokáról az Előfizetőt írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.
Az ügyfélszolgálat az előfizetői panaszok intézése és a fogyasztók tájékoztatása során köteles együttműködni a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekkel.
6.2.3. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi és szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és megválaszolja. A Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést díjtartozás miatt a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint felmondani.
A Szolgáltató jogosult a 6.2.1. pont szerinti, valamint a díjreklamációra vonatkozó nyilvántartást egységes nyilvántartásként kezelni.
Ha az Előfizető a díjreklamációt a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a Szolgáltatóhoz, és a díjreklamációt a Szolgáltató nem utasítja el annak nyilvántartásba vételét követő 5 napon belül, a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik. Egyéb esetben az Előfizető a vitatott díj eredeti fizetési határidőre történő megfizetésére köteles és a díjreklamációnak a vitatott díjon (díjtételen) kívüli díjakra nincs halasztó hatálya.
Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a díjreklamáció elbírálásától számított 30 napon belül – az Előfizető választása szerint – a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az Előfizető részére egy összegben visszafizeti. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az Előfizetőt megillető kamat mértéke azonos a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével.
Ha az Előfizető a Szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a hálózata az illetéktelen hozzáféréstől védett és számlázási rendszere zárt, a díj számlázása, továbbá megállapítása helyes volt.
Amennyiben az Előfizető/Költségviselő bármely felszámított díj összegét vitatja, akkor Xxxxxxxxx/Költségviselő kizárólag az adott díjat tartalmazó számla egészével kapcsolatosan nyújthat be reklamációt.
6.2.4. Az Előfizető kérésére a Szolgáltatónak az adatkezelési szabályok figyelembe vételével biztosítania kell, hogy az Előfizető a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse az általa fizetendő díj számításához szükséges számlázási adatokra vonatkozó kimutatást.
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató ezen adatokat 12 havonta legfeljebb egy alkalommal köteles díjmentesen átadni. Az Előfizetők részére a 12 hónapon belüli második alkalomtól a Szolgáltató az adatok szolgáltatásért az ÁSZF 4. sz. mellékletében meghatározott adminisztrációs díjat számíthat fel.
Amennyiben az Előfizető az adatokat nyomtatott formában vagy tartós adathordozón kéri, úgy az adminisztrációs díj tartalmazza a nyomtatás vagy adathordozó költségét is.
6.2.5. A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles az alábbi esetekben:
a) ha az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén,
b) a szolgáltatás nyújtása megkezdésének jogszabályban meghatározott vagy a szolgáltató által vállalt határidejének elmulasztása esetén,
c) a szolgáltató az átírást az általános szerződési feltételeiben vállalt határidőn belül nem teljesíti,
d) az áthelyezési igénybejelentést elfogadása esetén az irányadó határidő be nem tartása esetén,
e) a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén,
f) a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4. pont szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén,
g) korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén, minden megkezdett késedelmes nap után.
Az egyes kötbérek mértékét a 7.5. pont tartalmazza.
6.2.6. Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától esedékes.
A Szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a Szolgáltató a szerződésszegő magatartás vagy a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül - az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről és a kötbér teljesítésének módjáról szóló tájékoztatással együtt - köteles eleget tenni. E kötelezettség teljesítését a Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez.
A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy
a) a kötbért a havi számlán, vagy előre fizetett szolgáltatás esetén az Előfizető egyenlegén jóváírja,
b) az előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető részére egy összegben, jelenlévők esetében az ügyfélszolgálaton, amennyiben a szolgáltató az Előfizető szükséges adataival rendelkezik banki átutalással, egyéb esetben postai úton fizeti meg. A postai úton vagy banki átutalással történő kifizetés esetében a Szolgáltató a fizetendő kötbérből levonhatja a postai úton történő kifizetés vagy a banki átutalás igazolható költségét.
6.2.7. Ha az Előfizető a Szolgáltatónak kártérítési igényét írásban bejelenti, a Szolgáltató a bejelentést haladéktalanul nyilvántartásba veszi, annak jogosságát szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és postai úton kézbesített tértivevényes levélben értesíti az Előfizetőt a vizsgálat eredményéről.
Ha a kártérítési igény kivizsgálásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni.
Nem kell a Szolgáltatónak megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.
6.3. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
6.3.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni.
Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.
6.3.2. Az előfizetői szerződésekből eredő polgár igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
6.3.3. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.5. pont tartalmazza.
6.3.4. Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.2. pontja tartalmazza.
Az Előfizető díjreklamációja elintézésével kapcsolatos panasza, kötbérigénye elintézésével kapcsolatos panasza, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza, valamint a Szolgáltatóval szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni.
A Szolgáltató az Előfizetővel szembeni igényével, valamint az Előfizetővel szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni, amennyiben a szervezetnek vagy hatóságnak van hatásköre az ügy elbírálására.
Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tárgyában (kérelemmel, bejelentéssel) a hírközlési hatóság eljárása a hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kezdeményezhető.
Amennyiben a kérelmező a jelen pontban foglalt hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezéséről csak később szerzett tudomást, vagy a kérelem, bejelentés előterjesztésében akadályoztatva volt, úgy a jelen pontban foglalt határidő a tudomásszerzéstől vagy az akadály megszűnésével veszi kezdetét. Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tekintetében egy éven túl hatósági eljárás nem kezdeményezhető. E határidő jogvesztő.
Az előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitákra a felek kikötik a Szolgáltató székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét.
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje
6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza.
A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson.
Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.
6.4.2. A Szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is biztosítani. E szabályt a belföldi hálózatból indított hívásokra kell alkalmazni. A Szolgáltató által működtetett telefonos ügyfélszolgálat emelt díjas szolgáltatással nem működtethető.
Az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató – a műszaki szolgáltatási feltételek megléte esetén – saját hálózatából díjmentesen köteles biztosítani ügyfélszolgálatának elérhetőségét.
A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a Szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie.
A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői bejelentésről a szolgáltató hangfelvételt készít, amelyet visszakereshető módon – a hibaelhárítással kapcsolatos hibabejelentésre vonatkozó bejelentés kivételéve, melyet a Szolgáltató a hibaelhárítástól számított egy éves elévülési időtartam végéig köteles megőrizni – a bejelentés időpontjától számítva a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti időpontig megőriz.
Ha a hangfelvétel tartalmazza a 6.2.2. pontban megjelölt és panaszfelvételi jegyzőkönyv szerinti tartalmi elemeket - ide nem értve a panasz előterjesztésének helyét, az Előfizető által bemutatott bizonyítékok jegyzékét, a jegyzőkönyvet felvevő személy aláírását, valamint a jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét -, a jegyzőkönyv felvétele az Előfizető beleegyezésével mellőzhető. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és az Előfizető kérésére, a jelen pont szerinti módon, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A Szolgáltató a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról az Előfizetőt a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítése keretében a Szolgáltató köteles az ügyfélszolgálat által bonyolított telefonos beszélgetésről készített hangfelvételnek az érintett Előfizető általi visszahallgatását - kérésre - a Szolgáltató által biztosított ügyfélszolgálati helyiségben lehetővé tenni az erre vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 5 munkanapon belül, ami a hangfelvétel rendelkezésre bocsátásának minősül.
A hangfelvétel másolatát a Szolgáltató köteles az Előfizető kérelmére 30 napon belül, vagy a Hatóság felhívására a felhívásban megjelölt határidőn belül rendelkezésre bocsátani. Az Előfizető részére előfizetői bejelentésenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani.
6.4.3. Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat és információt kérhet, hibabejelentést tehet, bejelentést tehet és panasszal élhet.
6.4.4. A panaszok kezelési rendjét a 6.2. pont tartalmazza.
6.4.5. . Az ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje az ügyfél igényének kielégítéséhez szükséges folyamatok lebonyolításának időigényétől függ, valamint az adott időpontban az ügyfélszolgálaton megjelenő ügyfelek számától. A Szolgáltató minden tőle elvárhatót megtesz az ügyfelek gyors, pontos kiszolgálása érdekében és több ügyfél egyidejű megérkezése esetén az ügyfélszolgálat vezetője azonnal intézkedik az ügyfelek mielőbbi kiszolgálása érdekében. A Szolgáltató törekszik arra, hogy az ügyfél és az ügyfélszolgálati munkatárs közvetlen kommunikációja során az időintervallum minimalizálásra kerüljön az ügyfélszolgálati munkatársak felkészült ügyintézése, gyors, pontos, értelmezhető válaszadása útján.
6.4.6. Az Előfizető nyilatkozatainak, valamint a Szolgáltató értesítéseinek, tájékoztatásainak és közzétételeinek megtételére az alábbiak szerint kerülhet sor:
6.4.6.1. Az Előfizető nyilatkozatait a Szolgáltató székhelyére vagy központi avagy illetékes ügyfélszolgálatára írásban (postai úton feladva, telefaxon, vagy elektronikus levélben megküldve vagy személyesen benyújtva) jogosult megtenni, ha az ÁSZF másként nem rendelkezik.
Az előfizetői szerződést az Előfizető minden olyan formában (írásban, szóban, stb.) jogosult felmondani, mint amilyen formát a Szolgáltató a szerződés megkötésére is alkalmaz.
6.4.6.2. Ha jogszabály vagy a hírközlési hatóság valamely általános szerződési feltételnek vagy más tájékoztatásnak a Szolgáltató ügyfélszolgálatán történő közzétételét rendeli el, ennek a Szolgáltató a következők teljesítésével tesz eleget:
a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben, ennek hiányában internetes honlapján közzéteszi, és
b) az abban foglaltakról a telefonszolgáltatás igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad.
6.4.6.3. Ha a Szolgáltató a papír alapú számlával együtt jogszabályi kötelezettségen alapuló mellékletet küld, akkor az elektronikus számla esetében az Előfizető az értesítő elektronikus levélhez csatolva kapja meg a mellékletet.
6.4.6.4. Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és a Szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél előfizetőnek történő, Szolgáltató általános szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint - a 6.4.6.5. pont szerinti korlátozásokra figyelemmel - az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget:
a) az Előfizető közvetlen, írásbeli értesítésével (értesítés postai úton vagy más módon megküldött dokumentumban),
b) az Előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon (pl. SMS, MMS),
c) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre,
d) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással,
e) az értesítendő előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni.
A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon - az ellenkező bizonyításáig - úgy kell tekinteni, hogy azzal a szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
Az elektronikus levelet, SMS-t vagy MMS-t a kézbesítési visszaigazolás napján - az ellenkező bizonyításáig - úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
Amennyiben az elektronikus levélben, SMS-ben vagy MMS-ben történő értesítés megtörténte az Előfizető érdekkörében fennálló körülmény miatt nem állapítható meg, az értesítést - az ellenkező bizonyításáig - a Szolgáltató legalább két alkalommal, legalább 5 napos időközzel megtett kézbesítési kísérletét követő napon úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
6.4.6.5. A 6.4.6.4.b)-d) pontjában meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy
a) a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, vagy
b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó Előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték.
A 6.4.6.e) pontban meghatározott értesítési módot a szolgáltató kizárólag a szolgáltatás szünetelésére vonatkozó és az ÁSZF módosítására vonatkozó értesítések esetén alkalmazhatja. Nem alkalmazhatja a 6.4.6.4.e) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik.
6.4.6.6. Az Előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani.
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele
A Szolgáltató tudakozó szolgáltatást nem tart fenn. A Szolgáltató – az Előfizető hozzájárulásától függően – az Előfizető nevét, lakcímének a szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és kapcsolási számát köteles a tudakozó szolgáltatást nyújtó egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató részére átadja és amely így átadott információk csak az egyetemes tudakozó szolgáltatáshoz használhatók fel.
A telefonszolgáltató köteles biztosítani, hogy az előfizető igénybe vehessen bármely országos tudakozó szolgáltatást, valamint hogy az országos belföldi tudakozó szolgáltatás az Európai Gazdasági Térség más végfelhasználói számára hanghívás vagy SMS útján közvetlenül hozzáférhető legyen
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése
6.6.1. A Szolgáltató az Előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes honlapján, valamint az ÁSZF-ben tájékoztatja arról, hogy
a) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a Szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve az illetékes hatóságoknál,
b) az ügyfélszolgálathoz érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül és milyen módon értesíti az előfizetőt,
c) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
Az a) és c) pont szerinti tájékoztatásokat a 2. sz. melléklet, a b) pont szerinti tájékoztatásokat a
6.2. pont tartalmazza.
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér
7.1. Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj
7.1.1. Az Előfizető a Szolgáltató egyes nem rendszeres szolgáltatásaiért, tevékenységéért alkalmanként a 4. sz. melléklet szerinti egyszeri díjakat köteles fizetni.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatásokért a 4./a) sz. melléklet szerinti rendszeres díjakat köteles fizetni. Rendszeres díjak: havi előfizetési díj, csökkentett előfizetési díj.
A Szolgáltató a 4./a) sz. mellékletben megjelölt havi díj alapján számítja a díjakat. Tört hónap esetén a szerződés hatálybalépésének napjától a hó végéig eltelt napok és a hónap napjai hányadosának, valamint a havi díj szorzatának az eredménye adja meg a kiszámlázandó összeget. A forgalmi díjak mérése másodperc alapon, elszámolása minden esetben (számítása és számlázása) perc alapon történik..A 4. sz. mellékletben megjelölt kapcsolási díj a segélyhívó és zöld szám kivételével minden hívást terhel
A 4./b) sz. melléklet tartalmazza – többek közt – az egyszeri díjakat, a hibajavításhoz kapcsolódó díjakat, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjakat.
Az egyes rendszeres és eseti díjak, költségtérítések fogalmát az ÁSZF 4./c) sz. melléklet
tartalmazza.
7.1.2. A rendszeres előfizetési díjak és az előfizetési díj jellegű díjak, valamint a belépési, a kiegészítő belépési, a rácsatlakozási díj, az aktiválási díj előre, az egyéb egyszeri díjak valamint a forgalmi díj pedig a Szolgáltató tevékenységével egyidejűleg, vagy utólag esedékesek. Az előfizetési díjak közvetített szolgáltatást is tartalmaznak.
7.1.3. A folyamatos előfizetői szolgáltatások díjfizetési gyakorisága az Előfizető választása szerint
- naptári havi előfizetés és csoportos beszedés esetén a tárgyhónap 15. napjáig,
- naptári havi előfizetés és nem csoportos beszedés esetén a tárgyhónap 21. napjáig. esedékes.
7.1.4. A Szolgáltató az esedékes, illetve jövőben esedékessé váló díjakról az esedékesség hónapjában, vagy azt megelőzően számlát küld az Előfizetőnek, a számla összegét az azon feltüntetett határnapig köteles az Előfizető kiegyenlíteni. A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 13 naptári napnál.
A Szolgáltató a számlát postai úton küldi meg az alábbi kivétellel: Amennyiben az Előfizető ehhez hozzájárul, a Szolgáltató a számlát postai út helyett elektronikus levélben, vagy elektronikus számla bemutatási rendszer (Ügyfélkapu) útján, vagy saját kihordóval is megküldheti az Előfizető részére. A Szolgáltató ebben az esetben az Előfizető részére díjkedvezményt adhat.
Ha az Előfizető a számlát a tárgyhó 25-éig nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul bejelenteni és számlamásolatot igényelni. Az ezen okból kiállított számlamásolat díjtalan. Amennyiben Xxxxxxxxx számlamásolatot nem igényel, az ebből eredő Előfizetőt ért károkért Szolgáltató nem felel.
Ha bármelyik fizetési határnap munkaszüneti napra esik, a fizetés határnapja a következő munkanap.
A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül jogosult az Előfizető felé számlázni és érvényesíteni.
A Szolgáltató az Előfizető által választott díjfizetési gyakoriságtól, valamint a jelen pont szerinti számlakibocsátási gyakoriságtól jogosult eltérni az egyedi előfizetői szerződésben az Előfizetővel történt megállapodás alapján, továbbá abban az esetben, ha a kibocsátásra kerülő számla összege a bruttó 1.000.- Ft összeget nem haladja meg.
7.1.5. A számla kiegyenlítése elsősorban az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt módon, vagy a jogszabályban megállapított bármely fizetési mód igénybevételével történhet. A Szolgáltató az összeg folyószámlájára kerülését – a befizetés azonosításához szükséges adatok rendelkezésre állása esetén – ellenőrzi és nyilvántartásában kimutatja, ügyfélszolgálata útján az Előfizetőt érdeklődése esetén befizetéseiről tájékoztatja.
7.1.6. A Szolgáltató által kibocsátott számla megfizetésének napja és egyben az Előfizető részéről történő pénzügyi teljesítés napja az a naptári nap, amikor a számla szerinti összeg a Szolgáltatóhoz megérkezik (készpénzes fizetés esetén a Szolgáltató részére átadásra kerül, pénzintézeti teljesítés esetén a Szolgáltató bankszámláján jóváírják). A Szolgáltató jogosult késedelmi kamat felszámítására abban az esetben, ha az Előfizető a számlán feltüntetett időpontig a számla összegét nem fizeti meg. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő napja a számlán feltüntetett fizetési határidőt követő nap. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség mindaddig fennáll, amíg az Előfizető a számla szerinti összeget nem fizeti be. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti.
Az Előfizetőt alaptalan számlareklamáció esetén - a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig - késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli.
7.1.7. A Szolgáltató a tévesen felszámított és beszedett díjat köteles a tévedés észlelése után haladéktalanul visszafizetni.
A Szolgáltató az 5.1.4. vagy 6.1.2.4. pont szerinti díjcsökkentés (díjvisszatérítés) összegét a 6.2.6. pont szerinti fizetési módon teljesíti az Előfizető részére.
A Szolgáltató késedelmi kamatfizetési kötelezettségének a kezdő napja a számla befizetésének a napja, végső napja az összeg visszafizetésének napja.
7.1.8. A késedelmi kamat mértéke az Előfizető és a Szolgáltató kamatfizetési kötelezettsége esetén egyaránt a mindenkor hatályos Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamat mértékével azonos.
A Szolgáltató és az Előfizető jogosult a másik féllel szembeni lejárt követelését beszámítás útján érvényesíteni.
7.1.9. A Szolgáltató az Előfizető által teljesített befizetéseket a Ptk. 293. §-a szerinti módon számolja el, így ha az Előfizető kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra kell elszámolni. Az Előfizető eltérő rendelkezése hatálytalan. A jelen pont szerinti elszámolási és egyben beszámítási sorrendet követően fennálló túlfizetést vagy az Előfizető döntésén alapuló előrefizetést a Szolgáltató az Előfizető ügyfélszámához rendelten nyilvántartja az Előfizető folyószámláján. A Szolgáltató – az Előfizető érdekkörében bekövetkezett okú – előrefizetés vagy túlfizetés után nem fizet kamatot az Előfizető részére.
7.1.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőtől vagyoni biztosítékot kérni,
- a szerződés felmondása helyett, továbbá az esetleges díjhátralék biztosítékaként az Előfizető olyan szerződésszegő magatartása esetén, mely miatt a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződés felmondására vagy a szolgáltatások körének illetve használatának korlátozására, vagy
- üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén az.
5.1.6. pont szerint.
A Vagyoni Biztosíték/Biztosíték fajtái:
a) ingón vagy ingatlanon alapított jelzálogjog, amelynek alapításával kapcsolatos költségek ugyancsak az Előfizetőt terhelik.
b) pénzbeli óvadék.
A Vagyoni Biztosíték/Biztosíték mértékét a Szolgáltató az eset körülményei függvényében határozza meg a jelen pont szerinti eltéréssel azzal, hogy az nem haladhatja meg a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő összeget.
Amennyiben az Előfizető egy éven belül kétszer felmondásra vagy korlátozásra okot adó fizetési késedelembe esik, a Szolgáltató jogosult az Előfizetőt pénzbeli vagyoni biztosíték, mint óvadék nyújtására felhívni és amely óvadék összege megegyezik az Előfizető előfizetői szerződése alapján egy hónapra vetített összeg kétszeresével. Negyvenöt napos fizetési késedelem esetén a Szolgáltató jogosult díjigényét az óvadékból kielégíteni. Az Előfizető köteles a szerződés időtartama alatt az óvadék összegét folyamatosan a Szolgáltatónál letétbe helyezni. Amennyiben az óvadék összegéből a Szolgáltató díjhátralék címén érvényesíti igényét, az Előfizető köteles az óvadék összegét a levont összeggel a levonásról szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő tizenöt napon belül kiegészíteni.
Amennyiben az Előfizetői jogviszony megszűnik, a Szolgáltató az óvadéknak a tartozásokkal csökkentett összegét kamatmentesen, egy összegben átutalja az Előfizető által megjelölt pénzforgalmi számlára, vagy azt ügyfélszolgálati pénztárából kifizeti, vagy postai úton megküldi.
7.1.11.1. A Szolgáltató az Előfizető igénye esetén elektronikus úton bocsátja ki a számlát. Az elektronikus számla - fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva kerül
kibocsátásra. A Szolgáltató a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő elektronikus számlát bocsájt ki, és az erre vonatkozó jogszabályi kötelezettségeknek megfelel. Az elektronikus számla adóigazolásra alkalmas, tartalmazza mindazon adatokat, amelyeket a papíralapon kibocsátott számla.
7.1.11.2. Az elektronikus számla igényelhető: az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy
az előfizetői szerződés módosítása keretében (ld.: előfizetői szerződés módosítására vonatkozó szabályok).
7.1.11.3. Az elektronikus számla igénylésének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzen a TARR Kft. által üzemeltetett Ügyfélkapu hozzáféréssel, melynek kötelező eleme egy állandó és létező e- mail cím, továbbá, hogy az Előfizető írásban nyilatkozzon az ÁSZF, különösen az elektronikus számlázásra vonatkozó részei megismeréséről. Elektronikus számla csak a tárgyhót követő hónaptól igényelhető.
7.1.11.4. Az Előfizető tartozik felelősséggel azért, hogy létező, számára hozzáférhető, illetéktelen személyek elöl védett e-mail címet adjon meg a Szolgáltatónak, melyre a Szolgáltató a számlázás rendjére vonatkozó ÁSZF rendelkezéseknek és egyéb jogszabályoknak megfelelően elküldi az Előfizető elektronikus számlájáról szóló értesítést. Az Előfizető szavatol azért, hogy az általa megadott e-mail címet fenntartsa, ahhoz hozzáférési joggal rendelkezzen. Az Előfizető a megadott e-mail címének megszűnéséről, vagy az e-mail cím megváltoztatásáról 15 nappal korábban köteles a Szolgáltatót írásban értesíteni az adatváltozásra vonatkozó szabályok szerint, a módosított e-mail cím egyidejű megadásával.
7.1.11.5. A Szolgáltatót semminemű felelősség nem terheli abban az esetben, ha az elektronikus számlát az Előfizető a Szolgáltató érdekkörén kívül eső körülmény – különösen a megadott e- mail cím megszűnéséről vagy módosulásáról való értesítés elmaradása, illetve a szükséges beállítási módosítások elmaradása – miatt nem kapja meg, illetve ilyen vagy hasonló okból nem fér hozzá.
7.1.11.6. Az elektronikus számla elkészültéről szóló értesítés a megadott e-mail címre történő elküldésekor az elektronikus számla kézbesítettnek minősül.
7.1.11.7. Az Előfizető a részére elkészített elektronikus számlát az Ügyfélkapu portálon „xml” és
„pdf” kiterjesztésű formátumban kapja meg.
7.1.11.8. Az elektronikus számlázás esetén - a számlázás jellegéből adódóan - az Előfizető postai úton számlát és mellékelten befizetési csekket (sárga csekket) nem kap, így a teljesítés banki átutalással, postai átutalással (rózsaszínű csekken), valamint bármilyen más online fizetési formában történhet, valamint a Szolgáltató kizárólag az ügyfélszolgálati helységében elfogad kézpénzes teljesítést is.
Elektronikus számlázást választó Előfizető részére - a számla nem megfelelő teljesítése esetén - küldött fizetési emlékeztető is elektronikus úton kerül a Szolgáltató részéről megküldésre. Hasonlóan az elektronikus számlához, az emlékeztető is kézbesítettnek minősül az Előfizető által megadott e-mail címre történő értesítés továbbításával.
7.1.11.9. Az elektronikus számlázási mód lemondására személyesen, a Szolgáltató ügyfélszolgálati helységeiben vagy az Ügyfélkapun keresztül van lehetőség. A lemondás feltétele, hogy az Előfizető más alkalmas számlázási módot válasszon, melyet a Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett szolgáltatásokra és az előfizetői szerződésre tekintettel elfogad.
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések
7.2.1. Az Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben meghatározhatja fizetés módját, mely a következők valamelyike lehet:
a) készpénzzel az ügyfélszolgálati irodában, díjbeszedőnél illetve helyi megbízottnál,
b) a Szolgáltató által biztosított vagy az Előfizető által indított készpénz átutalási utalvánnyal (csekkel),
c) csoportos beszedési megbízás alapján lakossági folyószámláról pénzintézeti átutalás,
d) Előfizető részéről történő pénzintézeti átutalás (átutalási megbízás vagy bankkártyával történő utalás útján),
e) felhatalmazó levél alapján az Előfizető pénzforgalmi számlája terhére azonnali beszedési megbízás.
A Szolgáltató által kibocsátott csekken kívüli bármely más
A Szolgáltató által kibocsátott csekken kívüli bármely más fizetési módnál az Előfizető kötelezettsége a befizetés azonosításához szükséges adatok feltüntetése, melynek elmulasztásából vagy hiányos teljesítéséből eredő következmények az Előfizetőt terhelik.
7.3. Az akciók és akciós díjak elérhetősége
7.3.1. A Szolgáltatónak jogában áll az Előfizetők egyes rétegei, csoportjai számára az értékesítést elősegítendő, kedvezményes akciót szervezni.
A Szolgáltató jogosult arra, hogy a kedvezményes akcióban történő részvétel feltételeit az ÁSZF rendelkezéseitől eltérően, az Előfizető részére összességében az ÁSZF-nél előnyösebben, az azonos helyzetben levők számára azonos feltételekkel, akciónként eltérően szabályozza. A Szolgáltató ezen akciók nyilvánosságát saját érdekében biztosítja. Az akciók részleteiről az Előfizetők a Szolgáltató internetes oldalán, számlalevéllel küldött szórólapról, és ügyfélszolgálati irodásában értesülhetnek. A Szolgáltató az akció ideje alatt is köteles az Előfizetővel az ÁSZF- nek megfelelő szerződést kötni, ha az Előfizető az akcióban nem kíván részt venni, vagy nem felel meg a meghirdetett feltételeknek
7.3.2. Akciós kedvezmény lehet:
a) a bekapcsolási díj mértékének csökkentése vagy részletekben történő kiegyenlítése,
b) valamely egyszeri díj elengedése vagy csökkentése,
c) valamely szolgáltatás terjedelmének növelése, vagy díjmentesen illetve csökkentett díjjal történő, határozott időre szóló biztosítása,
d) egyéb eseti kedvezmény(-ek),
e) ajándéksorsolás
f) az a)-e) pontok közül több lehetőség együttese.
Az akció keretében a Szolgáltató a belépés és a határozott időre igénybe vett szolgáltatás díját összekapcsolhatja.
A Szolgáltató az akcióba bevont földrajzi területet meghatározhatja és/vagy az akcióban részt vevők számát a jelentkezés sorrendjének megtartásával korlátozhatja.
7.3.3. Akció meghirdetése esetén a Szolgáltató jogosult a részvétel feltételeit, valamint az akció keretén belül megkötött szerződése felmondása esetére szóló jogkövetkezményeket meghatározni. A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az akció keretén belül megkötött szerződés, határozott időtartam lejárta előtti felmondása esetén, valamint amennyiben a Szolgáltató Eht. 134. § (6)-(7), és (13) bekezdése szerinti felmondásra az előfizető szerződésszegésével okot szolgáltat, akkor kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követeli, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondési idő lejártáig jogosult felszámítani.
7.3.4. A Szolgáltató jogosult az Igénylőt az akcióból kizárni, ha nem felel meg az akciós szabályoknak. A kizárás okai különösen az, ha
a) az Előfizető akciós igényével egyidejűleg, illetve az akciót megelőző és követő, pontosan meghatározott időtartam alatt meglévő előfizetői szerződését felmondja,
b) az Előfizetővel szemben a Szolgáltatónak lejárt díjkövetelése van.
7.3.5. Valamely akció keretében megkötött előfizetői szerződést a Szolgáltató jogosult nem kedvezményes szerződésként kezelni, ha utóbb kiderül, hogy az Előfizető az igény beadásakor nem felelt volna meg az akciós feltételeknek, azonban ettől ellentétes nyilatkozatával a Szolgáltatót megtévesztette. A Szolgáltató ezen Xxxxxxxxxxxx a kedvezményt megvonja, a már megkötött előfizetői szerződést a Felek megegyezése esetén az ÁSZF-nek megfelelően módosítják és az Előfizető a díjkülönbözetet – ha van – megfizeti, vagy ha ilyen megegyezés nem jön létre, a Szolgáltató jogosult a szerződést felmondani.
7.4. A kártérítési eljárás szabályai
A kártérítési eljárás szabályait a 6.2.7. pont tartalmazza.
7.5. A kötbér meghatározása, mértéke és módjai
7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.-
6.2.6. pontja tartalmazza.
7.5.2. Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér mértéke az alábbi:
7.5.2.1. A 2.3.1. pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.2.9. b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató által fizetendő kötbér összege minden késedelmes nap után a bekapcsolási díj egy tizenötöd része, bekapcsolási díj hiányában az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa.
7.5.2.2. Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig fizetendő kötbér összege a szolgáltatásnyújtás késedelme miatti 7.5.2.1. pont szerinti kötbér fele.
7.5.2.3. Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizede.
7.5.2.4. Az áthelyezési igénybejelentés Szolgáltató általi elfogadása esetén a meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada.
7.5.2.5. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén az értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig az alábbi vetítési alap kétszerese.
A hibás teljesítéssel kapcsolatban a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4. pont szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra az alábbi vetítési alap
- négyszerese, ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni,
- nyolcszorosa, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni.
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap
a) a hiba bejelentését megelőző hat hónapra az előfizető által az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
b) hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén annak teljes időtartama alatt, az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
c) ha a hiba bejelentését megelőzően az előfizető az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi előfizetési díj alapján egy napra vetített összeg.
7.5.2.6. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az előfizetői szerződés alapján az adott
előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese.
8. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai
A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre számhordozási szerződést kötött. Ha az Előfizető másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak. A jelen fejezethez tartozó értelmező rendelkezéseket/fogalom magyarázatokat a 2/2012. (I. 24.) NMHH rendelte tartalmazza részletesen.
8.1. A számhordozás szolgáltatókra vonatkozó szabályai
8.1.1. A Szolgáltatónak díjmentes tájékozódási lehetőséget biztosít amennyiben számhordozás esetén a hívott szám hívásának díjazása megváltozhat. Ezen kötelezettségét a Szolgáltató saját hálózatában díjmentesen hívható ügyfélszolgálati, illetve egyéb díjmentesen hívható számán keresztül valósítja meg.
8.1.2. A szolgáltató biztosítja a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlát mentes szolgáltatás, valamint a nomadikus beszédcélú szolgáltatás előfizetői számainak hordozhatóságát, amennyiben a Felek között számhordozási szerződés jött létre.
8.1.3. A számhordozás megvalósítása során biztosítani kell a hordozott számokra mindazokat a szolgáltatásokat, ideértve a jelzésirányítással megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatásokat (a továbbiakban: szolgáltatások) is, amelyek mind az átadó, mind az átvevő szolgáltató hálózatában egyenértékű alkalmazásként rendelkezésre állnak, továbbá amelyeket mind az átadó, mind az átvevő szolgáltató nyújt előfizetői számára, és amelyek fenntartásához az átadó és az átvevő szolgáltató együttműködése szükséges.
8.1.4. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával, vagy az előfizetői hurok átengedésével együtt megvalósuló számhordozás esetén a különböző szolgáltatások átadásának vagy az előfizetői hurok átengedésének és a szám átadásának időpontját az előfizető érdekében a szolgáltatók kötelesek egyeztetni, összehangolni.
8.1.5. A szolgáltató a számhordozási eljárás kezdeményezését köteles lehetővé tenni saját ügyfélszolgálatán, ideértve a telefonos és on-line ügyfélszolgálatokat is, amennyiben a jognyilatkozatot tevő előfizető megfelelően azonosítható, és valamennyi olyan kereskedelmi képviselőjénél, aki ügyfélszolgálati feladatokat is ellát.
8.1.6. Az átadó szolgáltató a szolgáltatások folyamatosságát a számátadási időablak kezdetéig köteles biztosítani.
8.2. A hívás- és jelzésirányítás szabályai
8.2.1. A hordozott számokra irányuló hívások megfelelő irányításáért az a szolgáltató a felelős, amelynek a hálózatában a hívást belföldön - közvetítőválasztás igénybevétele nélkül - kezdeményezik, vagy
amelyet az adott híváshoz kiválasztanak, amennyiben a hívást belföldön, közvetítőválasztás alkalmazásával kezdeményezik, vagy
amely a hívást a nemzetközi hálózatból fogadja.
8.2.2. A hordozott számról kezdeményezett segélyhívás irányítását az átvevő szolgáltató biztosítja a területileg illetékes segélyhívást fogadó szolgálatokkal kötött megállapodásnak megfelelően.
8.3. A számhordozás feltételei, kezdeményezése, eljárásrendje
8.3.1. A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a) természetes személy esetében:
aa) magyar állampolgár: személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
ab) nem magyar állampolgár: útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány, valamint az előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
b) gazdálkodó szervezet esetében:
ba) 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány, ennek hiányában az egyéni vállalkozói nyilvántartási szám,
bb) a cégjegyzésre jogosult közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldánya vagy ügyvéd által cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban való közreműködés során ellenjegyzett aláírás-mintája,
bc) az eljáró képviselő személyazonosító igazolványa és
bd) meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el;
c) költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet esetében:
ca) a szervezetet, szervet, illetve társasházat nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság által kiállított eredeti okirat, vagy általa vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely legalább tartalmazza a szervezet, szerv, illetve társasház nevét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját, amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak,
cb) az eljáró képviselő személyi igazolványa, és
cc) meghatalmazás, amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el.
8.3.2. Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány - alközponti beválasztás alkalmazása esetén - csak egybefüggően kerülhet hordozásra. A kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása esetében az előfizető köteles a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében az átadó szolgáltatóval előzetesen egyeztetni.
8.3.3. A fennálló előfizetői szerződésben szereplő azon számokra, amelyekre az előfizető nem igényelte a számhordozást, az átadó szolgáltató a szolgáltatást az érvényes előfizetői szerződés módosításával fenntartja vagy az előfizető kérésére a szolgáltatást megszünteti. Az előfizetői szerződés megszüntetését az előfizető az átadó szolgáltatónál kezdeményezheti.
8.3.4. Az előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is, azzal, hogy előfizető a hordozott számot a hordozástól számított 30 napig újból nem tudja elhordozni.
8.3.5. Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben az új előfizetőkre vonatkozó rendelkezéseknek.
8.3.6. Az átadó szolgáltató a számhordozási igényt kizárólag abban az esetben tagadhatja meg, ha
a) a számhordozást kérő előfizető nem azonosítható a 8.3.1.pontnak megfelelően közölt adatok alapján, vagy
b) az előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben több mint 30 napja lejárt számlatartozása van, amelyről az átadó szolgáltató az előfizetőt az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 144. §-a szerint igazolhatóan értesítette.
Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezés telepítése szüksége, úgy a számátadási időablak figyelembevételével Előfizető és Szolgáltató megállapodnak a berendezés telepítésének időpontjában (év, hó, nap, 4 órás időintervallum, mely 8 és 20 óra közé eshet). Ezen időpontban az Előfizető köteles biztosítani a telepítéshez szükséges helyiség(ek) megközelíthetőségét. Amennyiben ezt elmulasztja, úgy egyrészt kiszállási díjat köteles fizetni, másrészt köteles tűrni, hogy a számhordozás a számátadási időablakban a telepítés hiányában is megvalósul, így a szolgáltatás nem fog működni. Az ilyen eset nem tekinthető a szolgáltató hibás teljesítésének. A telepítés előfizetőnek felróható okból történő meghíusulásának bizonyítása szolgáltatót terheli. Elfogadott bizonyítási módszernek tekintik a felek azt, hogy a szolgáltató dolgozója telefonon értesíteni próbálja az Előfizetőt vagy annak azon képviselőjét (kapcsolattartó) azon a telefonszámon, amit Xxxxxxxxx a számhordozási megbízás megadásakor megadott, és a telefon beszélgetésről, vagy magáról a telefonszám hívásáról hangfelvétel készül, és a TARR Kft. rögzíti a hívás tényét a Call Center rendszerében. Amennyiben a fenti körülmények bekövetkezése mellett a telepítés Előfizetőnek felróható okból meghiúsul, úgy az újabb időpontban való megegyezés kezdeményezése Előfizető feladata. Amennyiben ezt Xxxxxxxxx elmulasztja, a szolgáltató törölheti ezt az igényt a nyilvántartásából, annak ellenére is, hogy a számhordozás megtörtént..
8.3.7. A számhordozási megállapodás a hordozási igény KRA-ba történő bejelentésével lép hatályba.
8.3.8. Az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződés a 8.3.2-3 pontok szerint a számhordozás megvalósulásával megszűnik, illetve módosul.
8.3.9. Az átvevő szolgáltató írásban köteles tájékoztatni az előfizetőt arról, hogy
a) a számátadási időablak alatt a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet,
b) a hangposta üzenetek nem vihetők át,
c) az előre fizetett csomag esetén a fel nem használt összeg számátadáskor elvész, kivéve, ha az átvevő szolgáltató ettől eltérően rendelkezik,
d) az átadó szolgáltató által kedvezménnyel értékesített, hálózati zárral ellátott készülék kizárólag akkor használható az átvevő szolgáltató hálózatában, ha az átadó szolgáltató a hálózati zárat a
8.3.9. pont szerint feloldotta.
e) az előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában az 5. § (7) bekezdése szerint lejárt számlatartozása keletkezik, melyet az előfizető az átadó szolgáltatónál köteles 8 munkanapon belül kiegyenlíteni, vagy az 5. § (8) bekezdése szerint az átvevő szolgáltatónál az általa megadott feltételekkel,
f) a 3. § (8) bekezdés szerinti esetekben az átadó szolgáltató kérésére az átvevő szolgáltató köteles számhordozást az átadó szolgáltatóval egyeztetni, amely az előfizető közreműködését is igényelheti.
8.3.10. Az átvevő szolgáltató köteles az előfizető számhordozási igényének megfelelően az átadó szolgáltatónál az előfizetői szerződés megszűnése, illetve módosítása, valamint a számhordozási eljárás lebonyolítása során az előfizető képviseletében eljárni. Az előfizető számhordozási igényét és a képviseletére vonatkozó meghatalmazást, a szolgáltatók eltérő megállapodása hiányában, az átvevő szolgáltató a dokumentum eredeti képi formáját változtathatatlanul rögzítve elektronikus úton köteles az átadó szolgáltatónak átadni.
8.3.11. Az átvevő szolgáltató köteles a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényről az átadó szolgáltatót adott munkanap 20 óra 00 percig értesíteni. Az átvevő szolgáltató köteles ezen értesítést követő második munkanap számátadási időablakára a hordozást legkésőbb a számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00 percig a KRA-nak bejelenteni, kivéve 8.3.16. pontban foglalt esetet. E kötelezettség elmulasztása esetén az átvevő szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5000 forint kötbért köteles fizetni az előfizetőnek.
8.3.12. Amennyiben
a) az előfizető nem a legkorábbi számátadási időablak alkalmazását kéri, vagy
b) a számhordozáshoz az előfizetői hurok átengedése vagy előfizető hozzáférési pont kiépítése szükséges, vagy
c) tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozását igénylik, akkor az átvevő szolgáltató legkésőbb a számhordozási megállapodásban rögzített számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00 percig köteles a KRA-nak a számhordozást bejelenteni. E kötelezettség elmulasztása esetén az átvevő szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5000 forint kötbért köteles fizetni az előfizetőnek.
8.3.13. Az átadó szolgáltató a számhordozás elfogadásáról vagy elutasításról és annak indokáról, legkésőbb az átvevő szolgáltató általi értesítést követő munkanap 20 óra 00 percig értesíti az átvevő szolgáltatót. Az átadó szolgáltató legkésőbb a számhordozás KRA-ba való bejelentésének időpontja után 23 órán belül a KRA-ban jóváhagyja vagy elutasítja a számhordozást.
8.3.14. A számhordozási igény elutasításáról az átvevő szolgáltató köteles az előfizetőt az Eht.
144. § (4) bekezdésének megfelelően egy munkanapon belül értesíteni, és amennyiben szükséges újra azonosítja a 8.3.1 pont szerint. A határidők az azonosítást követően, vagy a 8.3.6. pont bekezdés b) pontja szerint lejárt követelések kiegyenlítésének előfizető általi bejelentését követően újrakezdődnek.
8.3.15. A számhordozás kizárólag a 8.3.6. pontban meghatározott okból utasítható el.
Amennyiben az átadó szolgáltató a számhordozási igényt
a) indoklás nélkül,
b) a 8.3.1. pontnak megfelelő azonosítás ellenére,
c) nem a 8.3.6. pont b) pontja szerint lejárt és értesített tartozás miatt, vagy
d) a 8.3.17. pont szerinti elfogadást követően a KRA-ban utasítja el,
számhordozási megállapodásonként és jogellenes elutasításonként 5000 forint kötbért köteles fizetni az előfizetőnek.
8.3.16. Az előfizető a számhordozási igényét az átvevő szolgáltatónál a számátadási időablakot megelőző 3. munkanapon 16 óráig törölheti. Az átvevő szolgáltató az igény törléséről az átadó szolgáltatót a következő munkanap 20 óra 00 percig értesíti, valamint a KRA-ba bejelentett hordozást az előfizető visszalépett indoklással törli.
9. A szerződés időtartama
9.1. A szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkívüli felmondásának esetei
9.1.1. Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott.
9.1.2. A határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 24 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a 12 hónapig tartó, valamint a határozatlan időtartalmú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és bemutatni azok részletes feltételeit.
9.1.3. A határozott idejű szerződés legrövidebb időtartama legalább a szerződéskötés hónapjának utolsó napjától számított 6 hónap. Az Előfizető kérésére kötött határozott idejű szerződés megkötésének feltétele az Előfizető általi tudomásul vétel arról, hogy az előfizetett díjcsomag tartalma és díja a szerződés időtartama alatt a mindenkori hatályos ÁSZF szerint módosulhat. A Szolgáltató jogosult a határozott időtartamra fizetendő díjat egy összegben igényelni azzal, hogy
a Szolgáltató ilyen esetben biztosítja – amennyiben ilyet az ÁSZF tartalmaz – a féléves vagy éves gyakoriságú díjfizetés esetén a határozatlan időtartamú szerződéssel rendelkező Előfizetőket megillető kedvezményt.
9.1.4. A Szolgáltató az általa szervezett ideiglenes akció keretében a 9.1.3. pont szerinti időtartamnál hosszabb vagy rövidebb minimális előfizetési időszakot is megállapíthat valamely szolgáltatás(ok)ra vonatkozó kedvezmény igénybe vételének feltételéül, mely esetben az akcióban részt vevő Előfizetőre az akcióban meghirdetett feltételek az érvényesek.
9.1.5. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltató mindenkori ÁSZF-ében meghatározott feltételektől kedvezőbb feltételekkel a szolgáltatás igénybevételét olyan módon lehetővé tenni, hogy az Előfizető által vállalt kötelezettségvállalás (ún.”hűségnyilatkozat”) ellenében a Szolgáltató feltételes kedvezmény biztosít meghatározott időtartamra (ún. „hűségidő”), határozott időtartamra kötött elfizetői szerződés alapján.
9.1.6. Az Előfizető úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez az alapvető követelményeknek megfelelő elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni.
9.1.7. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozására jogosult úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában az 5.2. pontban meghatározott esetekben.
9.1.8. A szolgáltatás szünetelésére az 5.1. xxxxxxx foglaltak szerint úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában sor kerülhet azzal, hogy amennyiben a Szolgáltató az Előfizető kérésére szünetelteti a szolgáltatást, úgy a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama a szünetelés időtartamával meghosszabbodik.
9.1.9. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnik
a) valamelyik fél általi rendes felmondással,
b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
c) a természetes személy Xxxxxxxxx halála esetén,
d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,
e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes szolgáltatáscsomagokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 30 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
f) a Szolgáltató szolgáltatási jogosultsága teljes egésze vagy meghatározott földrajzi területre vonatkozó megszűnésével,
g) a felek közös megegyezésével,
h) a számhordozásra vonatkozó szabályok szerint az átvevő szolgáltató és az Előfizető között létrejövő új előfizetői szerződés létrejöttével,
i) amennyiben a Szolgáltató a jelen ÁSZF értelmében jogosan – az Előfizető magatartása okán – korlátozza az Előfizetőnek nyújtott szolgáltatást, és ez a korlátozás 6 hónapon keresztül folyamatosan fennáll.
9.1.10. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik
a) a határozott idő leteltével, amennyiben a felek az egyedi előfizetői szerződésben eltérően nem állapodtak meg,
b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
c) a természetes személy Xxxxxxxxx halála esetén
d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,
e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes szolgáltatáscsomagokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 30 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
f) a Szolgáltató valamennyi, vagy egyes szolgáltatási területekre vonatkozó szolgáltatási jogosultságának megszűnésével,
g) a felek közös megegyezésével,
h) a Szolgáltató általi és az Előfizető szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás esetén,
i) az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás esetén.
j) az Előfizető vagy a Szolgáltató általi rendes felmondás esetén,
k) amennyiben a Szolgáltató a jelen ÁSZF értelmében jogosan – az Előfizető magatartása okán – korlátozza az Előfizetőnek nyújtott szolgáltatást, és ez a korlátozás 6 hónapon keresztül folyamatosan fennáll.
A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetése miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt egyéb díjak megfizetésének kötelezettsége alól.
9.1.11. A határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. A szerződés megszűnését megelőzően a Szolgáltató köteles az Előfizetőt a számlalevél mellékletében, számlalevél hiányában írásban, postai úton vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton tájékoztatni a határozott idejű szerződés megszűnésének időpontjáról. A felek a határozott időtartamú előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott időtartamú előfizetői szerződés megszűnését követő új előfizetői szerződés szerződéses feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az Előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek.
9.1.12. A határozott idejű szerződés rendkívüli felmondására a Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult:
9.1.12.1. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést legfeljebb 8 nap felmondási határidővel rendkívüli felmondással mondhatja fel, ha
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg,
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
9.1.12.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel rendkívüli felmondással mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha
a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén az
10.000 Ft-ot, vagy ha
b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti,
c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta.
9.1.12.3. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és
a) a 9.1.12.1.a)-d) vagy 9.1.12.2. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint
b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
9.1.12.4. Amennyiben a Szolgáltató az ÁSZF-et vagy az ÁSZF-et az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítja és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja a határozott időtartamú előfizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. . Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.
9.1.13. Amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésekor vagy módosításakor a Szolgáltató által közzétett ajánlat alapján határozott időtartamú szerződés keretén belül kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást igénybe veszi és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg és így olyan feltételes kedvezményt vett igénybe, amelyet a Szolgáltató az ajánlatban (akcióban) megjelölt szolgáltatási szinthez és meghatározott kötelező szerződéses időtartamhoz kötött, abban az esetben ezen időszak alatt az Előfizető a feltételes kedvezmény összegét elveszti az alábbi esetekben:
a) amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződését rendes felmondással megszünteti, vagy
b) amennyiben a Szolgáltató az ÁSZF-et vagy az ÁSZF-et az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítja és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket nem tartalmaz és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti, azonban az Előfizető a szerződést felmondja, vagy
c) amennyiben az előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizető szerződésszegése (különösen a 9.1.12.1.a)-d) vagy 9.1.12.2. pont esetei) miatt mondja fel, vagy
d) amennyiben az Előfizető az igénybe vett szolgáltatási szinttől alacsonyabb szintre vonatkozó szerződés-módosítást kezdeményez, vagy
e) amennyiben az Előfizető a szolgáltatás áthelyezését kéri olyan földrajzi területre, ahol a Szolgáltató nem nyújtja az igénybevett szolgáltatást, vagy a Szolgáltató alkalmas műszaki hálózattal nem rendelkezik, vagy
f) amennyiben az Előfizető érdekkörébe tartozó okból a szolgáltatás korlátozására kerül sor.
A fenti esetek bármelyikének bekövetkeztekor az Előfizető a feltételes kedvezményt elveszti, és a kapott kedvezmények összegének a Szerződés megszüntetéséig (felmondási idő lejártáig), vagy megszűnéséig történő, egyösszegű visszafizetésére köteles, amit a Szolgáltató kötbérként érvényesít.
A jelen pont szerinti általános szabályok abban az esetben alkalmazandók, amennyiben az ÁSZF Melléklete(i), vagy a Szolgáltató által meghirdetett kedvezményes ajánlatok (akciók) vagy az egyedi előfizetői szerződés feltételei ezen általános szabályoktól nem térnek el.
9.1.14. A határozott idejű szerződés rendkívüli felmondására az Előfizető abban esetekben jogosult, ha a Szolgáltató a hibabejelentéseit követően a hibát 30 napig nem tudja elhárítani.
9.2. Az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok
9.2.1. Az egyedi előfizetői szerződés Előfizető vagy Szolgáltató indítványára történő módosítása
– az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – írásban az előfizetői szerződés megkötésének szabályai szerint történhet, a jelen ÁSZF-ben részletezett eltérésekkel.
A Szolgáltató által kezdeményezett egy-, vagy kétoldalú szerződésmódosítás esetén a Szolgáltató az Előfizetőt olyan szerződésmódosítási ajánlattal köteles megkeresni, amely közérthetően és áttekinthetően tartalmazza, hogy a módosítás esetén a szerződés mely feltételei milyen módon változnak meg, és megfelelően tájékoztatja az Előfizetőt a módosítás menetéről.
9.2.2. Az egyedi előfizetői szerződést a felek közös megegyezéssel bármikor jogosultak módosítani.
Az előfizetői szerződés kétoldalú, közös megegyezésen alapuló módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. A ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződések kivételével a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat - jogszabályban meghatározott kivételekkel - csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt az előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta. Szóban kötött előfizetői szerződés esetén az előfizető kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozata, írásban kötött előfizetői szerződés esetén az előfizető kifejezett írásos nyilatkozata szükséges kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat elfogadásához. A szóban és írásban kötött előfizetői szerződés esetén az előfizető tevőleges és kifejezett elfogadó nyilatkozata hiányában a szolgáltatás további igénybevétele, mint ráutaló magatartás elfogadásnak nem tekinthető, ettől érvényesen eltérni nem lehet. Amennyiben az előfizető kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatot kifejezett, tevőleges magatartással nem fogadja el, a szerződés változatlan feltételekkel hatályban marad.
A kétoldalú szerződésmódosítás további szabályait egyebekben az ÁSZF alábbi részei tartalmazzák:
Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető által kezdeményezett és a felek közös megegyezésével történő módosítására a 9.3. pont szerinti esetekben kerülhet sor.
Az egyedi előfizetői szerződésnek a Szolgáltató által kezdeményezett és a felek közös megegyezésével történő módosítására a 9.2.3. pont szerinti esetekben kerülhet sor.
9.2.3. Ha a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevétele feltételeinek módosítására (díjmódosítás, díjcsomag változtatás) vagy minőségi célértékekre vonatkozó változtatást javasol és az erre vonatkozó szerződésmódosítás iránti ajánlatáról értesíti az Előfizetőt, az Előfizető pedig az értesítésben megjelölt határidőn belül az ajánlatra elfogadó nyilatkozatot tesz, úgy a felek között a szerződésmódosítás létrejön.
Amennyiben az előfizetői szerződés módosítására díjváltozás miatt kerül sor, a nyilatkozattétel elmulasztása – a feleknek az egyedi előfizetői szerződésben rögzített, erre vonatkozó megállapodása esetén –, mint ráutaló magatartás, elfogadásnak minősül abban az esetben, ha a Szolgáltató a 6.4.6.3.-6.4.6.5. xxxxxxxxx megfelelően tett eleget értesítési kötelezettségének. Amennyiben ezen esetben a Szolgáltató által a szerződésmódosításról szóló értesítésében megadott határidőn, de legalább 8 napon belül – az Előfizetőre hátrányos rendelkezés esetén 15 napon belül – az Előfizető nem nyilatkozik, azonban a díj összegére irányuló módosítás esetén az Előfizető a módosított díjat megfizeti, úgy ezen magatartások az Előfizető részéről a módosított feltételek elfogadását jelentik a feleknek az egyedi előfizetői szerződésben rögzített, erre vonatkozó megállapodása esetén.
Amennyiben az Előfizető a módosítással szemben a szolgáltatói értesítéstől számított 8 napon belül a Szolgáltatónál kifogással vagy észrevétellel él, a módosítás nem tekinthető elfogadottnak és a Szolgáltató bírósághoz fordulhat az előfizetői szerződés módosítása iránt.
A Szolgáltató köteles az Előfizető figyelmét felhívni a jelen pont szerinti értesítésben észrevétel tételi jogára, valamint annak jogkövetkezményeire.
9.2.3.1. Díjmódosítás
A Szolgáltató a szabadáras szolgáltatás díját közvetlen költségei és egyéb ráfordításai megtérülésének elemzésével, az igénybevett díjcsomag tartalma és jellege alapján állapítja meg. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatások díját módosítani évente legalább a hivatalos
(KSH által leközölt) fogyasztói árindex mértékével, továbbá minden olyan esetben, amikor a szolgáltatás fenntartásának költségeit befolyásoló tényezők a KSH árindexet meghaladó mértékben megváltoznak, ideértve
a) üzemeltetési, működési költségek,
b) a hálózatépítés, korszerűsítés, fenntartás költségei,
c) szolgáltatáscsomag tartalmának módosítása,
d) jogszabályi, hatósági kötelezettségen alapuló fizetési kötelezettségek megváltozását.
9.2.4. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-re és az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy – amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását,
b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja,
c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás indokolja,
d) az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg.
9.2.4.1. A 9.2.4. a) pont szerint az ÁSZF-ben foglalt feltételnek minősül:
- az ÁSZF szövegére irányuló egyéb módosítás, amely nem érinti a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit, és amely a szöveg helyesbítésére, pontosítására, átfogalmazására irányul,
- a szolgáltatást biztosító hálózat műszaki paramétereinek megváltozása (fejállomás cseréje, hálózati fejlesztések).
A 9.2.4. a) pont vonatkozásában lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás. Nem minősül ugyanakkor lényeges módosításnak a szolgáltatásra vonatkozó nem alapvető díjszabásra vonatkozó változtatás.
9.2.4.2. A 9.2.4. c) pont szerint a körülményekben bekövetkezett lényeges változásnak minősül, ha
- az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak, ideértve a műszaki indokoltságú csomagtartalom-változtatást,
- a fejállomás cseréje, a hálózat jellegének megváltozása miatt szolgáltatás igénybevételi feltételei módosulnak,
- a Szolgáltató helyébe - a Szolgáltató gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, és mely esetben a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket;
- a fogyasztói árindex változása.
9.2.4.3. A Szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződés a 9.2.4. pont b) illetve c) pontjára hivatkozva egyoldalúan módosítani, ha jogszabály olyan adó-, vagy illetékfizetési kötelezettséget ír elő, amelynek alanya a Szolgáltató.
9.2.5. A Szolgáltató általi egyoldalú szerződésmódosítás esetén a módosításról az Előfizetőket a Szolgáltató a 6.4.6.3.-6.4.6.5. pont szerinti módon minden esetben, annak hatályba lépése előtt legalább 30 nappal korábban értesíteni köteles, az Előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt.
A szolgáltató nem köteles a fenti értesítési határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
9.2.6. Amennyiben a Szolgáltató az ÁSZF-et a 9.2.4. pontban megjelölt esetekben a 9.2.4.1.-
9.2.4.3. pontok alapján módosítja, és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető a 9.2.5. pont szerinti értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető az előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja az előfizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.
9.2.7. Amennyiben a Szolgáltató a 9.2.6. ponton kívüli esetben módosítja az előfizetői szerződést az Előfizetőt a 9.2.3. pont szerinti jogok illetik.
9.3. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje
9.3.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik.
Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza:
- a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és
- a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és
- mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel bírósági végzéssel, ítélettel vagy hagyatékátadó végzéssel vagy más dokumentummal).
Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi.
Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap.
A Szolgáltató köteles az általa az átírás teljesítésére vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni.
Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.5. pont szerint.
Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni.
Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan díjcsomag vonatkozásában igényli, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított díjcsomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni.
Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza.
A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).
9.3.2. Az előfizetői hozzáférési pont tulajdonos Előfizető áthelyezés címén kérheti a Szolgáltatótól az előfizetői hozzáférési pont helyének megváltoztatását a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül, ha egyidejűleg az Előfizető személye nem változik.
Az áthelyezés iránti kérelem akkor minősül hiánytalannak, valamint alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza:
- az Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az áthelyezés igényléséről, és
- az Igénylő/Előfizető, valamint az új hozzáférési pont mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és
- mellékletként az áthelyezés alapjául szolgáló tények vagy az áthelyezés okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását.
A Szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezését követő 15 napon belül végzi el az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az Igénylőt arról, hogy
a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az ÁSZF-ben meghatározott határidőn, legfeljebb azonban az igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az Előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény Szolgáltatóhoz való beérkezésétől számított 3 hónapon belüli időpontban teljesíti,
b) az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyidejűleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstől számított 3 hónapot, vagy
c) az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában elutasítja.
Az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az előfizetői szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra a szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg.
Az áthelyezési igénybejelentést Szolgáltató általi elfogadása esetén az áthelyezés teljesítésére irányadóként meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a
7.5. pontban foglaltak szerint.
Ha az áthelyezésre az eredeti előfizetői hozzáférési pont megszüntetését követő 3 hónapon belül nem kerül sor, vagy az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában a Szolgáltató elutasítja az előfizetői szerződés az Előfizető – a kiépítés hiányáról szóló – előzetes írásbeli értesítésével megszűnik azzal, hogy jogkövetkezmények szempontjából határozott idejű szerződés esetén az Előfizető általi felmondás szabályai az irányadók.
Amennyiben az Előfizető az áthelyezést olyan helyre kéri, ahol az előfizetői hozzáférési pont már kiépítésre került, az Előfizető áthelyezési díj fizetésére köteles, kiépítetlen előfizetői hozzáférési pont esetén pedig kizárólag bekapcsolási díj fizetésére köteles az Előfizető. Az áthelyezés díját a
4. sz. melléklet tartalmazza.
0.0.0.Xx áthelyezési díj előre fizetendő, és abban az esetben is meg kell fizetni, ha az áthelyezés műszaki okokból nem valósítható meg. Az áthelyezési díj magába foglalja az áthelyezés kapcsán a régi szolgáltatás címen történő leszerelést (kikötést), az új vételi helyen a beköthetőség megvizsgálását, és az új helyen történő felkapcsolást.
Az áthelyezés során az Előfizető kérésének megfelelően a bekapcsolás történhet az előző szolgáltatás helyen történő lekapcsolással egyidejűleg, azt megelőzően (átfedéssel), vagy időben késve is (szüneteléssel). A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy az áthelyezés ilyen jellegű „időzítése” az Előfizető kérésének megfelelően történjen, de amennyiben erre nincs
mód, úgy Előfizető köteles tűrni, hogy az áthelyezést a kérés benyújtásától számított 30 napon belül bármikor elvégezheti a Szolgáltató.
Az Előfizető az igénybe venni kívánt szolgáltatás(oka)t igénye szerint, de díjmentesen évente egy alkalommal módosíthatja, - kivéve, amikor a Szolgáltató egyoldalúan változtatja a szolgáltatáscsomagot és/vagy annak előfizetési díjait – mely igényt a Szolgáltató legkésőbb
a) a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása miatt, amennyiben az Előfizető a módosítási igényét a Szolgáltatónak a szerződésmódosításra vonatkozó értesítése közlését követő 15 napon belül a Szolgáltatóhoz írásban bejelenti, a Szolgáltató általi szerződésmódosítás hatálybalépésével egyidejűleg
b) szolgáltatáscsomag más szolgáltatási szintű szolgáltatáscsomagra történő módosítása esetén legkésőbb a megrendelés napját követő hónap első napjától
teljesíti.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére vagy valamely általa szervezett ideiglenes akció keretében fentiektől eltérő módosítási igényt is elfogadhat illetve ajánlhat.
Az Előfizető által indítványozott szerződésmódosítás feltétele, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben.
A Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződés Előfizető indítványára történő módosításáért a 4. sz. mellékletben meghatározott díjakat jogosult érvényesíteni az Előfizetővel szemben.
9.3.4. Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető egyoldalú nyilatkozatával történő módosítására a következő esetekben kerülhet sor azzal a feltétellel, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben:
9.3.4.1. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja előfizetői minőségét (egyéni, üzleti), feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 15 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. A Szolgáltató az előfizetői minőség módosítása hatályba lépésétől kezdődően a módosult előfizetői kategóriára vonatkozó díjakat számítja fel.
Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan szolgáltatáscsomag vonatkozásában igényli, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
9.3.4.2. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja a fizetési módot, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 45 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi.
Folyószámlás fizetési módra történő módosítás esetén az Előfizető köteles az előfizetési díj teljesítésével kapcsolatban a bank megnevezését és a számlaszámot a Szolgáltatónak megadni.
A Szolgáltató a díjbeszedést az Előfizető nyilatkozata szerinti fizetési móddal köteles megkísérelni a módosítás hatályba lépésétől kezdődően. Ha ez a Szolgáltatón kívüli okból (pl.
banki elutasítás megbízás hiánya vagy hibás pénzforgalmi számlaszám miatt) nem vezet eredményre, a Szolgáltató – az Előfizető egyidejű értesítésével – visszatérhet a módosítás előtti fizetési módhoz. Ha a díjbeszedés folyamatosságában a pénzforgalmi számlás fizetésre való átállás során kimaradás történik, a Szolgáltató jogosult az Előfizető első sikeres pénzforgalmi számla terhelésekor vagy azt követően az aktuális díj mellett az időközben kialakult díjhátralék összegének leemelésére is.
10. Adatkezelés, adatbiztonság
10.1. A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama
10.1.1. A Szolgáltató által nyilvántartott, az Előfizetőre vonatkozó személyes adatok körét, azok részletes felhasználási és nyilvántartási szabályait jelen ÁSZF 5. sz. melléklete szerinti Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat tartalmazza.
10.2. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről
10.2.1. A Szolgáltató az általa nyilvántartott személyes adatokról az Előfizetőnek kérésére köteles az Előfizető saját adatairól felvilágosítást adni.
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által kezelt adataiban bekövetkezett változást a Szolgáltató felé nem jelenti be, úgy az Előfizető mulasztásának időtartamára a Szolgáltató mentesül az adatok kezelésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése alól.
10.2.2. A Szolgáltató az általa nyilvántartott adatokat csak az előfizetői szerződés fennállása alatt illetve azután annyi ideig tárolhatja, ameddig arra a hálózat kiépítettségének műszaki dokumentálása szükségessé teszi, illetve az Előfizetők tájékoztatásával, a díjszámlázással, továbbá az előfizetői szolgáltatások igénybe vételére vonatkozó panaszok ügyintézésével kapcsolatos jogai és kötelezettségei fennállnak.
10.2.3. A Szolgáltató az Előfizető adatkezelési nyilatkozatával ellentétes adatszolgáltatást csak kizárólag erre jogszabályban felhatalmazott szervek megkeresésére teljesíthet.
10.2.4. A Szolgáltatót külön jogszabályok alapján adatvédelmi és titoktartási kötelezettség terheli Az adatvédelmi és titoktartási kötelezettség a Szolgáltató tagjait, alkalmazottait és megbízottját egyaránt terhelik.
11. Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (különösen előfizetői névjegyzékhez, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtásához, értéknövelt szolgáltatások nyújtásához, elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, tételes számla igényléséhez, az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóra vonatkozó nyilatkozatok, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat elektronikus
hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat)
11.1. A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását.
A Szolgáltató a kérést akkor teljesíti, ha a kérelmező egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy nem minősül üzleti előfizetőnek, és gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
11.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1. xxxx szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 9.3.4.1. pont szabályai az irányadók.
11.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni
a) az előfizetői névjegyzékben való feltüntetésről és a feltüntetendő adatok köréről,
b) értéknövelt szolgáltatások nyújtásáról,
c) tételes számla (hívásrészletező) igényléséről,
Az Előfizető a 11.3. pont szerinti nyilatkozatát a 9.3.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani.
11.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
11.5. A Szolgáltató az Előfizetőnek az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) hatálybalépése előtt megtett nyilatkozatait az Eht. és a rendelet szerint érvényesnek és megadottnak tekinti.
12. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő megjelölése, ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerződést felmondaná
12.1.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.1.9. pont tartalmazza.
A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.
12.1.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést legfeljebb 8 naptári napos felmondási határidővel, indoklás nélkül bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondási idő azon időponttól kezdődik, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek...
A Szolgáltató a felmondás azonosításához szükséges adatokat tekinti:
a) személyes adatok:
aa) az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, értesítési/elérési címe ab) az előfizetői hozzáférési pont helye, csatlakozó berendezések darabszáma
ad) egyéni előfizető esetén az előfizető neve/születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje
ac) nem természetes személy előfizető esetén cégjegyzékszám, nyilvántartási szám
b) a szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás,
Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát.
12.1.3. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.
12.1.4.A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, vagy
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
12.1.5. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak
kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha
a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a
10.000 Ft-ot, vagy ha
b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti,
c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta.
12.1.6. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és
a) a 12.1.4.a)-e) vagy 12.1.5. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint
b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
12.2. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.1.10.-9.1.13. pontok tartalmazzák.
A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól.
12.3. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti.
Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza.
12.4. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell
a) a felmondás indokát, és
b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját,
c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával.
12.5. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF
5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
12.6. A Szolgáltató általi 12.1.4., 12.1.5. és 12.1.6. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.
12.7. Ha az Előfizető a felmondási idő alatt a felmondásra okot adó szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást a felmondási idő alatt korlátozta, köteles azt haladéktalanul megszüntetni és a szerződés szerinti állapotot visszaállítani.
13. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, a közvetítőválasztást biztosító összekapcsolási szerződésekben foglaltakkal összhangban
Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
14. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei
14.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség
14.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított .
14.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról.
14.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért.
Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni.
14.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges
-, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: távközlő berendezést, vezetéket) elhelyezzen.
14.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban.
14.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban bekövetkező változás esetén a 2.4.3. pont szerint, az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a 2.4.4. pont szerint.
14.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 5 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli.
14.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata
14.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).
14.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek
14.3.1. Az Előfizetőt a végberendezéssel kapcsolatban terhelő kötelezettségekre vonatkozóan a
4.3. pont szabályai az irányadók.
14.3.2. Az Előfizetőt az Előfizetőnek átadott, de a Szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatban egyrészről az ÁSZF-ben foglalt kötelezettségek terhelik.
Az Előfizető másrészről a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket a jó gazda gondosságával köteles megőrizni és kezelni, valamint azokat az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén haladéktalanul, de legfeljebb az ÁSZF-ben megjelölt időtartamon belül köteles a Szolgáltató birtokába visszaadni.
14.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás
14.4.1. Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni.
14.4.2. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
15. Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint - amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni - az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok
Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
1. sz. melléklet: Ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő)
Ügyfélszolgálat telefonszáma: +36/40/416-000 vagy 1223
Ügyfélszolgálati irodák | Nyitva tartás |
7100 Xxxxxxxxx, Xxxxxxxx X. u. 2. | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
7200 Dombóvár, Jókai M. u. 9. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxx X. x. 2. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx X. x. 19. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
0000 Xxxx, Xxxxxxx X. x. 5-7. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxxx X. u. 1. | hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 8:00-16:00 |
szerda 8:00-18:00 | |
8300 Tapolca, Deák F. u. 9. | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
8960 Lenti, Dózsa Gy. u. 1. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
0000 Xxxxxx, Xxxxxxxxx x. 18. | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
0000 Xxxxxx, Xxxxxxxxx x. 45. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
7100 Szekszárd Tartsay V. u. 40 Tesco áruház | H,K,Sze.,P, Szo.: 9:00-20:00 |
CS: 8:00-20:00 | |
V:9:00-19:00 |
Hibabejelentés: 8:00-21:00 | 40/416-000 |
Üzenetrögzítő: 21:00-8:00 | 40/416-000 |
Fax szám: | 74/413-636 |
Honlap címe: xxx.xxxx.xx, ahonnan az Ügyfélkapu szolgáltatás is elérhető, amelyen keresztül hibabejelentés is lehetséges.
2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén
A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő szolgálat működtetésével, az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmával kapcsolatos vita esetén, valamint nem természetes személy esetén a 2. pontban megjelölt ügykörökben az NMHH Hivatalához: [Eht. 10.§ (1) m)]
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Cím: 1015 Budapest Ostrom u. 23-25. Levelezési cím: 1525 Budapest Pf.75. Telefon: 06 1 / 457-7100
Telefax: 06 1 / 356-5520 E-mail: info@nmhh.hu
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Cím: 1133 Budapest Visegrádi u. 100.
Levelezési cím: 1376 Budapest 62. Pf.997.
Telefon: 06 1 / 468-0500
Telefax: 06 1 / 468-0509 E-mail: info@nmhh.hu
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala – Pécs
Cím: 7624 Pécs, Alkotmány utca 53.
Levelezési cím: 7602 Pécs Pf. 459.
Telefon: 06 72 / 508-800
Telefax: 06 72 / 508-808
Az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht-ben. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények fogyasztókkal szembeni megsértése, továbbá a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén (természetes személy ügyében): [Eht. 150/A.§, Fttv. 10.§ (1)]
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (1)459-48-00, fax: 1/210-46-77
Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.
Telefon: +36 74 510 414
E-mail: fogyved_ddf_szekszard@nfh.hu
Baranya Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Cím: 7622 Pécs, Szabadság u. 7.
Postacím: 7622 Pécs, Szabadság u. 7.
Telefon: +36 72 510 494, +36 72 510 790
E-mail: fogyved_ddf_pecs@nfh.hu
Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Cím: 8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24.
Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24.
Telefon: +36 92 510 530
E-mail: fogyved_nydf_zalaegerszeg@nfh.hu
Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Cím: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.
Telefon: +36 88 564 136
E-mail:fogyved_kdf_veszprem@nfh.hu
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütköző magatartása, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények – az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve – fogyasztókkal szembeni megsértése esetén: [Tpvt. 45.§, Fttv. 10.§ (3)]
Gazdasági Versenyhivatal
1054 Budapest V, Alkotmány u. 5. (levélcím: 1245 Budapest 5., Pf. 1036.) Tel: (1) 472-8900
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvénybe ütköző magatartása esetén:
Gazdasági Versenyhivatal
Cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
Levelezési cím: 1245 Budapest 5. Pf. 1036
Telefon: 06 1 / 472-88-51; Fax: 06 1 / 472-89-05
E-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
A Szolgáltató általános helyi vállalkozási tevékenységével kapcsolatos jogvita esetén:
Szekszárd Város jegyzője – Dr. Kilián Orsolya
7100 Szekszárd, Béla tér 8.
Telefon: 06 74 / 504-103
Telefax: 06 74 / 510-251
Bonyhád Város jegyzője – Kovács Péter
Cím: 7150 Bonyhád, Széchenyi tér 12.
Telefon: 06 74 / 500-202
Telefax: 06 74 / 500-280
Dombóvár Város jegyzője – Dr. Gábor Ferenc
Cím:7200 Dombóvár, Szent István tér 1. Telefon: 06 74 / 564-510
Dunaföldvár Város jegyzője – Bárdos Lászlóné dr.
Cím: 7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2. Telefon: 06 74 / 541-551
Telefax: 06 74 / 541-555
Lenti Város jegyzője – Dr. Csizmadia Bernadett
Cím: 8960 Lenti, Zrínyi utca 4..
Telefon: 06 92 / 553-911 E-mail: jegyzo@lenti.hu
Mohács Város jegyzője – Dr. Kovács Mirella
Cím: 7700 Mohács, Széchenyi tér 1.
Telefon: 06 69 / 505-521
Telefax: 06 69 / 505-505
E-mail: kovacsmirella@mohacs.hu
Paks Város jegyzője – Dr. Blazsek Balázs
Cím: 7030 Paks, Dózsa György u. 55-61. Telefon: 06 74 / 500-533
Tapolca Város jegyzője – Dr. Imre László
Cím: 8300 Tapolca, Hősök tere 15.
Telefon: 06 87 / 510-126
Telefax: 06 87 / 511-164
Tamási Város jegyzője - Dr. Schutzbach Ferenc
Cím: 7090 Tamási, Szabadság u. 46-48
Telefon: 06 74 / 570-801
Telefax: 06 74 / 471-623
Zalaegerszeg Város jegyzője – Dr. Kovács Gábor
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19. Telefon: 06 92 / 502-102
Telefax: 06 92 / 502-119
E-mail: jegyzo@zalaegerszeg.hu
Az első fokon illetékes bírósági fórum: Szekszárdi Városi Bíróság
Cím: 7100 Szekszárd, Augusz I. u. 1-3.
Levelezési cím: 7101 Szekszárd, Pf. 246.
Telefon: 06 74 / 419-511, 06 74 / 419-511
Telefax: 06 74 / 419-511
E-mail: birosag@szekszard.birosag.hu
Az előfizető és a szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése, e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala ügyében (amennyiben az előfizető a szolgáltatóval már közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését) esetén az illetékes Békéltető Testület: [Fgytv. 18.§ (1)]
Baranya Megyei Békéltető Testület
7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Telefon: 72 / 507-154 Email: bekelteto@pbkik.hu
Tolna Megyei Békéltető Testület
7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefon: 74 / 411-661 Email: kamara@tmkik.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefon: 92 / 550-514 Email: zmkik@zmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefon: 88 / 429-008
Email: vkik@veszpremikamara.hu
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
Fogyasztóvédelmi ügyben általában
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) 1012 Budapest, Logodi u. 22-24.
Telefon: (1) 311-7030
Telefax: (1) 331-7386
A panaszok és bejelentések módját tartalmazó jogszabályok, szabályok: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
Az érintett fogyasztóvédelmi szervezet eljárásrendje szerint.
3. sz. melléklet: A szolgáltatás minőségi mutatói
Az előfizetői szolgáltatások vállalt minőségi célértékei
Egyedi szolgáltatásminőségi mutató megnevezése | ÁSZF hivatkozás | Célérték |
Telefonszolgáltatás beszédminősége | - | > 2,5 az esetek 95%-ában |
Hálózati szolgáltatásminőségi mutató megnevezése | ||
A szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő új előfizetői hozzáférési pont létesítésének és a szolgáltatásnyújtás megkezdésének vállalási határideje | 2.3 | 15 nap |
Az Eszr. 2. § c) pontja szerinti hibabejelentés alapján lefolytatott hibaelhárítás határideje | 6.1.1.4 | 72 óra |
A bejelentett díjreklamációk kivizsgálásának és elintézésének határideje | 6.2.2 | 30 nap |
A szolgáltatás éves szintű rendelkezésre állása | - | 90% |
A szolgáltató telefonos ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60 másodpercen belüli élőhangos bejelentkezésének százalékos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén | - | 75.00% |
Sikeres hívások aránya | - | 90% |
Hívás felépítési idő | - | 12 másodperc |
Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése, mérése
1./ Telefonszolgáltatás beszédminősége: Az előfizetői hozzáférési ponton igénybe vett telefonszolgáltatás esetén az ITU-T P862.1 szabvány szerint mért beszédminőségre vonatkozó százalékban kifejezett érték, mely méréssorozaton valamint beszédmodellen alapul.
Meghatározása egyedi előfizetői hibabejelentésen alapuló, beszédminőséget kifogásoló panaszok alapján indított hibaelhárítás során végzett mérések százalékos eredményének legkisebb értékeként történik.
2./ A szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő új előfizetői hozzáférési pont létesítésének és a szolgáltatásnyújtás megkezdésének vállalási határideje: a szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő új előfizetői hozzáférési pont
létesítésének és a szolgáltatásnyújtás megkezdésének az előfizetői szerződés létrejöttétől számított, a vizsgálati
tervben meghatározott mérések száma szerinti esetek 80%-ában vállalt határideje napokban (egy napnál rövidebb határidő esetén órában)
A szolgáltatásnyújtás megkezdési idő meghatározása a szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartása alapján
történik. Az előfizetői szerződés létrejötte és a szolgáltatásnyújtás megkezdése között eltelt idő alapján számítással kerül meghatározásra.
Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból.
Kizárt esetek különösen:
visszavont megrendelések,
az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás, számhordozás esete
azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás),
ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben, ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.
3./ Az Eszr. 2. § c) pontja szerinti hibabejelentés alapján lefolytatott hibaelhárítás határideje: a hibabejelentés alapján lefolytatott hibaelhárításnak a vizsgálati tervben meghatározott mérések száma szerinti esetek 80%-ában teljesítendő határideje órában.
A megkezdett órákba beleszámítandók az ünnep- és munkaszüneti napok is.
Hibabejelentés: az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével, így különösen a szolgáltatás csökkent minőségével vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos olyan bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik.
A hibaelhárítási idő meghatározása a szolgáltató támogató rendszere, a hibabejelentésekről vezetett nyilvántartások alapján számítással történik.
Kizárt esetek különösen:
előfizetői végberendezés hibája,
ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés — a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt — nem lehetséges a megkívánt időben,
ha az előfizető kéri a javítás elhalasztását.
4./ A bejelentett díjreklamációk kivizsgálásának és elintézésének határideje: bejelentett díjreklamációk kivizsgálásának és elintézésének a vizsgálati tervben meghatározott mérések száma szerinti esetek 80%-ában teljesítendő határideje napokban kifejezve
Díjreklamáció a szolgáltatás igénybevételéről kiállított számlával kapcsolatos olyan reklamáció, melyben az előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja.
A bejelentett díjreklamációk kivizsgálási és elintézési határidejének meghatározása az iktató rendszerből az adott időszakra lezárt tételek szolgáltatásra megbontva történő legyűjtésével és összegzésével történik.
Kizárt esetek különösen:
a számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel),
a nem a számlában szereplő díj(ak)kal kapcsolatos (hanem pl. számla kiállításával), nem a számlázással összefüggő panaszok.
5./ A szolgáltatás éves szintű rendelkezésre állása: a szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez viszonyított százalékban kifejezve.
A szolgáltatás-kiesés teljes időtartamának meghatározása a szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartása alapján történik.
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető.
A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik:
a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése,
a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése.
Kizárt esetek különösen:
a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése,
a Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése,
Sem a Szolgáltatónak, sem az Előfizetőnek fel nem róható (harmadik fél által előidézett, vis maior) ok, mely elháríthatatlan, és tartósan fennáll
az Előfizető érdekkörében keletkező ok miatti szünetelés,
az Előfizető szerződésszegése miatti Szolgáltatás korlátozás,
a 230 V-os hálózati feszültség kimaradásából eredő szünetelés,
a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb okból (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) eredő szünetelés.
6./ A szolgáltató telefonos ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60 másodpercen belüli élőhangos bejelentkezésének százalékos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén: a szolgáltató ÁSZF-ben közzétett telefonos ügyfélszolgálati telefonszám(ok)ra érkezett és az ügyintéző által 60 másodpercen belüli bejelentkezéssel fogadott hívások havi átlagos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén az összes beérkezett híváshoz képest, százalékban kifejezve (max. 2 tizedesre).
Amennyiben a szolgáltató az ügyfélszolgálatra irányuló hívások megfelelő kezelése érdekében hívássoroló, illetve meghatározott menürendszer alapján csoportosító és a hívó fél választását kiszolgáló híváskezelő rendszert (a továbbiakban: call center) üzemeltet, a bejelentkezést az ügyfélszolgálati ügyintéző előhangos elérhetőségét biztosító menüpont hívó általi választását követően kell számítani
A mérésekre vonatkozó alapadatok forrását a Call Center hívássoroló, adatgyűjtő és feldolgozó rendszere jelenti. 7./ Sikeres hívások aránya: a sikeres hívások aránya a megkísérelt hívások számához képest.
A sikeres hívások arányának meghatározása a Szolgáltató által előre meghatározott és elvégzett próbahívások alapján vagy a támogató rendszerből vett valós forgalmi adatok alapján számítással történik. A megfigyelt forgalom vonatkozásában (helyi, belföldi és nemzetközi) a sikeres hívások száma osztva az ebben az időszakban megkísérelt összes hívás számával, és szorozva 100-zal.
Sikertelen az a távbeszélő hálózatban érvényes, tárcsahang után megfelelően tárcsázott hívószámmal kezdeményezett hívás, amely során 30 másodpercen belül sem csengetési visszhang, sem foglalt jelzés, sem egyéb válaszjel nem észlelhető.
A 30 másodpercen belül felépült hívás abban az esetben is sikertelen hívásnak minősül, ha a beszédkapcsolat téves számra épül fel, a hívó vagy hívott fél általi bontás nélkül megszakad, vagy ha az összeköttetés minősége beszédátvitelre alkalmatlan. A 30 másodperc akkor kezdődik, amikor a hálózat a hívás felépítéséhez szükséges hívószám utolsó jegyét fogadta.
8./ Hívásfelépítési idő: a távbeszélő hálózatban az Előfizető által megfelelően tárcsázott hívószámmal kedvezményezett hívás esetén, a hívás felépítéséhez szükséges adatok hálózat általi fogadását követően a csengetési visszhang, foglalt jelzés, vagy ezzel egyenértékű válaszjel megérkezéséig eltelt időtartam.
Meghatározása havonta, nagy forgalmú időszakban elvégezett próbahívások eredményeinek kiértékelésével történik. Az érték a leggyorsabban felépülő 95%-nyi hívás átlagos felépítési ideje.
4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések
4./a)sz. melléklet: Helyhez kötött telefonszolgáltatás és díjai
A Szolgáltató az alábbi hívószám körzetekben nyújtja szolgáltatását: 22, 25, 69, 72, 74, 75, 78,
82, 87, 92
A Forgalmi Tarifák napszaki bontása következő:
a) csúcsidő (hétköznap és a naptár szerinti munkarendtől eltérő munkanapokon 07.00 órától – 18.00 óráig, kivéve a munkaszüneti napok és a naptár szerinti munkarendtől eltérő pihenőnapok);
b) csúcsidőn kívül (hétköznap és a naptár szerinti munkarendtől eltérő munkanapokon
18.00 órától – 07.00 óráig, munkaszüneti és pihenőnapokon, valamint naptár szerinti munkarendtől eltérő pihenőnapokon egész nap);
A csomagok díjait és az egyéb díjakat a TARR KFT nettóban állapítja meg. Ennek értelmében a közölt bruttó árak a 2014.05.05-én érvényes 27%-os ÁFÁ-t tartalmazzák, de ÁFA változás esetén a nettó díjak továbbra is érvényesek.
Havi díjak és perc díjak
Telefon Szolgáltatás | TeleTARR csomag | |
Havidíj nettó | 1 600 Ft | |
Kapcsolási díj nettó, Ft/hívás | 4 Ft | |
Elszámolás | perc alapú | |
Percdíjak (nettó) | ||
csúcsidő | csúcsidőn kívül | |
Hálózaton belül (Tarr szám hívása) | 0.00 Ft | 0.00 Ft |
Helyi hívás (azonos körzetszámon belüli hívás) | 9,38 Ft | 4,17 Ft |
Távolsági hívás (más körzetbe indított hívás, valamint helytől független telefonszám hívása) | 19,00 Ft | 9,00 Ft |
Telenor hálózatba | 48,12 Ft | 27,50 Ft |
T-Mobile hálózatba | 48,12 Ft | 27,50 Ft |
Vodafone hálózatba, valamint TESCO Mobile irányba | 48,12 Ft | 37,50 Ft |
Nemzetközi | Percalapú nettó díjak | |
Nemzetközi 1. díjzóna | 23,33 Ft | |
Nemzetközi 2. díjzóna | 37,50 Ft | |
Nemzetközi 3. díjzóna | 41,66 Ft | |
Nemzetközi 4. díjzóna | 50,00 Ft | |
Nemzetközi 5. díjzóna | 66,66 Ft | |
Nemzetközi 6. díjzóna | 83,33 Ft | |
Nemzetközi 7. díjzóna | 100,00 Ft | |
Nemzetközi 8. díjzóna | 116,66 Ft | |
Nemzetközi 9. díjzóna | 150,00 Ft | |
Nemzetközi 10. díjzóna | 216,66 Ft | |
Nemzetközi 11. díjzóna | 533,33 Ft | |
Speciális | Percalapú nettó díjak | |
Zöld szám (minden időben) | 0,00 Ft | |
Kék szám | Helyi hívásnak minősül | |
1223 - TARR Kft. Ügyfélszolgálat | TARR Kft. hálózatából ingyenesen hívható | |
112, 104, 105, 107, 1817 | ingyenes | |
180 - Pontos idő | Hívásonként 19,70 Ft | |
185 - Egyszerűsített foglalkoztatást bejelentő vonal | Kék szám hívásként díjazva | |
188 - Magyar Autóklub Segélyhívás | Távolsági hívásként díjazva | |
1818 - Kormányzati ügyféltájékoztató vonal | Kék szám hívásként díjazva | |
193 - Ébresztő | 102,40 Ft |
197 - belföldi Tudakozó Plusz | 146,00 Ft |
198 - belföldi Tudakozó | 75,00 Ft |
199 - nemzetközi tudakozó | 133,00 Ft |
12xx és 14xx számok | Kék szám hívásként díjazva |
135x és 136xx adománygyűjtő vonalak | az adománygyűjtő szervezetek által meghirdetett Ft összeg |
1820 - OMSZ betegszállítás rendelés | Kék szám hívásként díjazva |
116000 - Eltűnt gyermekek felkutatására fenntartott forróvonal | ingyenes |
116111 - Gyermekek segélyvonala | ingyenes |
14541 - Invitel Neophone szolgáltatás | 118,20 Ft |
14555 - Magyar telekom hívókártya szolgáltatás | |
14567 - Europ Assistance, Gépjármű-balesetek és meghibásodások segélykérője | |
14888 - Postafon ügyfélszolgálat |
112, 104, 105, 107, 1817 és 1223-as számok hívása esetén nincsen kapcsolási díj.
Az emeltdíjas hívások esetében alkalmazott nettó perc díjak:
Hívás irány | Nettó díj |
90982000-tól 90982099-ig | 19,68 Ft/perc |
90982100-tól 90982199-ig | 39,37 Ft/perc |
90982200-tól 90982299-ig | 122,04 Ft/perc |
90982300-tól 90982399-ig | 59,05 Ft/perc |
90982400-tól 90982499-ig | 157,48 Ft/perc |
90982500-tól 90982599-ig | 236,22 Ft/perc |
90982600-tól 90982699-ig | 400 Ft/perc |
90982700-tól 90982799-ig | 787,4 Ft/perc |
90982800-tól 90982899-ig | 1181,1 Ft/perc |
90982900-tól 90982999-ig | 1574,8 Ft/perc |
90983000-tól 90983999-ig | 177,16 Ft/perc |
90984000-tól 90984999-ig | 236,22 Ft/perc |
90985000-tól 90985299-ig | 362,2 Ft/perc |
90985300-tól 90985399-ig | 400 Ft/perc |
90985400-tól 90985499-ig | 787,4 Ft/perc |
90985500-tól 90985599-ig | 1181,1 Ft/perc |
90985600-tól 90985699-ig | 1574,8 Ft/perc |
90985700-tól 90985799-ig | 1968,5 Ft/perc |
90985800-tól 90985999-ig | 400 Ft/perc |
91110000-tól 91110999-ig | 86,61 Ft/perc |
91114000-tól 91114999-ig | 400 Ft/perc |
91115000-tól 91115099-ig | 86,61 Ft/perc |
91115100-tól 91115199-ig | 600 Ft/perc |
91115200-tól 91115299-ig | 400 Ft/perc |
91115300-tól 91115399-ig | 19,68 Ft/perc |
91115400-tól 91115499-ig | 39,37 Ft/perc |
91115500-tól 91115599-ig | 59,05 Ft/perc |
91115600-tól 91115699-ig | 196,85 Ft/perc |
91115700-tól 91115799-ig | 400 Ft/perc |
91115800-tól 91115899-ig | 590,55 Ft/perc |
91115900-tól 91115999-ig | 787,4 Ft/perc |
91121000-tól 91121999-ig | 122,04 Ft/perc |
91123000-tól 91123999-ig | 236,22 Ft/perc |
91124000-tól 91124299-ig | 400 Ft/perc |
91124300-tól 91124399-ig | 39,37 Ft/perc |
91124400-tól 91124499-ig | 59,05 Ft/perc |
91124500-tól 91124699-ig | 78,74 Ft/perc |
91124700-tól 91124799-ig | 122,04 Ft/perc |
91124800-tól 91124899-ig | 157,48 Ft/perc |
91124900-tól 91124999-ig | 236,22 Ft/perc |
91125000-tól 91125299-ig | 600 Ft/perc |
91125300-tól 91125399-ig | 122,04 Ft/perc |
91125400-tól 91125499-ig | 236,22 Ft/perc |
91125500-tól 91125599-ig | 400 Ft/perc |
91125600-tól 91125799-ig | 629,92 Ft/perc |
91125800-tól 91125999-ig | 787,4 Ft/perc |
90186xxx | 240,15 Ft/perc |
90822xxx | 122,04 Ft/perc |
90823xxx | 181,1 Ft/perc |
90824xxx | 240,15 Ft/perc |
90825xxx | 362,2 Ft/perc |
91822xxx | 122,04 Ft/perc |
91823xxx | 181,1 Ft/perc |
91824xxx | 240,15 Ft/perc |
91825xxx | 362,2 Ft/perc |
901800xx | 122,04 Ft/perc |
901801xx | 122,04 Ft/perc |
901802xx | 122,04 Ft/perc |
901803xx | 122,04 Ft/perc |
901804xx | 122,04 Ft/perc |
901810xx | 181,1 Ft/perc |
901811xx | 181,1 Ft/perc |
901812xx | 181,1 Ft/perc |
901813xx | 181,1 Ft/perc |
901814xx | 181,1 Ft/perc |
901880xx | 362,2 Ft/perc |
901881xx | 362,2 Ft/perc |
901882xx | 362,2 Ft/perc |
901883xx | 362,2 Ft/perc |
901884xx | 362,2 Ft/perc |
901890xx | 362,2 Ft/perc |
901891xx | 362,2 Ft/perc |
901892xx | 362,2 Ft/perc |
901893xx | 362,2 Ft/perc |
901894xx | 362,2 Ft/perc |
906020xx | 381,88 Ft/perc |
906021xx | 122,04 Ft/perc |
906022xx | 161,41 Ft/perc |
906023xx | 181,1 Ft/perc |
906024xx | 200 Ft/perc |
906025xx | 240,15 Ft/perc |
906026xx | 322,83 Ft/perc |
906027xx | 381,88 Ft/perc |
906028xx | 600 Ft/perc |
906029xx | 800 Ft/perc |
906030xx | 77,95 Ft/perc |
906031xx | 125,98 Ft/perc |
906032xx | 200 Ft/perc |
906033xx | 259,84 Ft/perc |
906034xx | 300 Ft/perc |
906035xx | 400 Ft/perc |
906036xx | 500 Ft/perc |
906037xx | 400 Ft/perc |
906038xx | 400 Ft/perc |
906039xx | 500 Ft/perc |
906330xx | 125,98 Ft/perc |
906331xx | 153,54 Ft/perc |
906332xx | 200 Ft/perc |
906333xx | 259,84 Ft/perc |
906334xx | 300 Ft/perc |
906335xx | 400 Ft/perc |
906336xx | 452,75 Ft/perc |
906337xx | 500 Ft/perc |
906660xx | 318,89 Ft/perc |
906661xx | 381,88 Ft/perc |
906662xx | 381,88 Ft/perc |
906663xx | 381,88 Ft/perc |
906664xx | 381,88 Ft/perc |
906665xx | 381,88 Ft/perc |
906666xx | 381,88 Ft/perc |
906667xx | 476,37 Ft/perc |
906668xx | 559,05 Ft/perc |
906669xx | 637,79 Ft/perc |
909005xx | 180,31 Ft/perc |
909006xx | 260,63 Ft/perc |
909007xx | 360,63 Ft/perc |
909008xx | 600 Ft/perc |
909009xx | 800 Ft/perc |
911806xx | 240,15 Ft/perc |
911809xx | 362,2 Ft/perc |
912000xx | 66,92 Ft/perc |
912001xx | 122,04 Ft/perc |
912002xx | 161,41 Ft/perc |
912003xx | 181,1 Ft/perc |
912004xx | 200 Ft/perc |
912005xx | 240,15 Ft/perc |
912006xx | 322,83 Ft/perc |
912007xx | 381,88 Ft/perc |
913000xx | 77,95 Ft/perc |
913001xx | 125,98 Ft/perc |
913002xx | 153,54 Ft/perc |
913003xx | 200 Ft/perc |
913004xx | 259,84 Ft/perc |
913005xx | 300 Ft/perc |
913006xx | 393,7 Ft/perc |
916330xx | 125,98 Ft/perc |
916331xx | 153,54 Ft/perc |
916332xx | 200 Ft/perc |
916333xx | 259,84 Ft/perc |
916334xx | 300 Ft/perc |
916335xx | 400 Ft/perc |
916336xx | 452,75 Ft/perc |
919995xx | 80,31 Ft/perc |
919996xx | 120,47 Ft/perc |
919997xx | 160,63 Ft/perc |
919998xx | 240,16 Ft/perc |
919999xx | 280,31 Ft/perc |
9118000x | 122,04 Ft/perc |
9118001x | 122,04 Ft/perc |
9118002x | 122,04 Ft/perc |
9118003x | 122,04 Ft/perc |
9118004x | 122,04 Ft/perc |
9118010x | 181,1 Ft/perc |
9118011x | 181,1 Ft/perc |
9118012x | 181,1 Ft/perc |
9118013x | 181,1 Ft/perc |
9118014x | 181,1 Ft/perc |
90182xxx | 161,41 Ft/ db hívás |
90183xxx | 240,15 Ft/ db hívás |
90184xxx | 400 Ft/ db hívás |
90185xxx | 600 Ft/ db hívás |
90640xxx | 62,99 Ft/ db hívás |
90641xxx | 125,98 Ft/ db hívás |
90642xxx | 259,84 Ft/ db hívás |
90643xxx | 400 Ft/ db hívás |
90644xxx | 452,75 Ft/ db hívás |
90645xxx | 555,11 Ft/ db hívás |
90646xxx | 755,9 Ft/ db hívás |
90647xxx | 1000 Ft/ db hívás |
90648xxx | 1500 Ft/ db hívás |
90649xxx | 4000 Ft/ db hívás |
90720xxx | 240,15 Ft/ db hívás |
90730xxx | 400 Ft/ db hívás |
91229xxx | 787,4 Ft/ db hívás |
91330xxx | 43,3 Ft/ db hívás |
91331xxx | 77,95 Ft/ db hívás |
91332xxx | 125,98 Ft/ db hívás |
91333xxx | 177,16 Ft/ db hívás |
91334xxx | 259,84 Ft/ db hívás |
91335xxx | 300 Ft/ db hívás |
91336xxx | 400 Ft/ db hívás |
91337xxx | 500 Ft/ db hívás |
91338xxx | 750,9 Ft/ db hívás |
91339xxx | 787,4 Ft/ db hívás |
91400xxx | 100 Ft/ db hívás |
91410xxx | 161,41 Ft/ db hívás |
91420xxx | 240,15 Ft/ db hívás |
91430xxx | 400 Ft/ db hívás |
91460xxx | 122,04 Ft/ db hívás |
901805xx | 90,55 Ft/ db hívás |
901806xx | 90,55 Ft/ db hívás |
901807xx | 90,55 Ft/ db hívás |
901808xx | 90,55 Ft/ db hívás |
901809xx | 90,55 Ft/ db hívás |
901815xx | 122,04 Ft/ db hívás |
901816xx | 122,04 Ft/ db hívás |
901817xx | 122,04 Ft/ db hívás |
901818xx | 122,04 Ft/ db hívás |
901819xx | 122,04 Ft/ db hívás |
901870xx | 900 Ft/ db hívás |
901871xx | 900 Ft/ db hívás |
901872xx | 900 Ft/ db hívás |
901873xx | 900 Ft/ db hívás |
901874xx | 900 Ft/ db hívás |
901875xx | 1500 Ft/ db hívás |
901876xx | 1500 Ft/ db hívás |
901877xx | 1500 Ft/ db hívás |
901878xx | 1500 Ft/ db hívás |
901879xx | 1500 Ft/ db hívás |
901885xx | 2000 Ft/ db hívás |
901886xx | 2000 Ft/ db hívás |
901887xx | 2000 Ft/ db hívás |
901888xx | 2000 Ft/ db hívás |
901889xx | 2000 Ft/ db hívás |
901895xx | 4000 Ft/ db hívás |
901896xx | 4000 Ft/ db hívás |
901897xx | 4000 Ft/ db hívás |
901898xx | 4000 Ft/ db hívás |
901899xx | 4000 Ft/ db hívás |
906100xx | 66,92 Ft/ db hívás |
906101xx | 66,92 Ft/ db hívás |
906102xx | 66,92 Ft/ db hívás |
906103xx | 66,92 Ft/ db hívás |
906107xx | 100 Ft/ db hívás |
906110xx | 122,04 Ft/ db hívás |
906111xx | 122,04 Ft/ db hívás |
906112xx | 122,04 Ft/ db hívás |
906113xx | 122,04 Ft/ db hívás |
906114xx | 122,04 Ft/ db hívás |
906120xx | 161,41 Ft/ db hívás |
906121xx | 161,41 Ft/ db hívás |
906122xx | 161,41 Ft/ db hívás |
906123xx | 161,41 Ft/ db hívás |
906124xx | 161,41 Ft/ db hívás |
906130xx | 200 Ft/ db hívás |
906131xx | 200 Ft/ db hívás |
906132xx | 200 Ft/ db hívás |
906133xx | 200 Ft/ db hívás |
906134xx | 200 Ft/ db hívás |
906140xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906141xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906142xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906143xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906144xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906145xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906146xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906147xx | 240,15 Ft/ db hívás |
906151xx | 322,83 Ft/ db hívás |
906152xx | 322,83 Ft/ db hívás |
906153xx | 322,83 Ft/ db hívás |
906161xx | 381,88 Ft/ db hívás |
906162xx | 381,88 Ft/ db hívás |
906163xx | 381,88 Ft/ db hívás |
906164xx | 381,88 Ft/ db hívás |
906170xx | 400 Ft/ db hívás |
906171xx | 400 Ft/ db hívás |
906172xx | 400 Ft/ db hívás |
906173xx | 400 Ft/ db hívás |
906174xx | 400 Ft/ db hívás |
906175xx | 400 Ft/ db hívás |
906176xx | 400 Ft/ db hívás |
906179xx | 600 Ft/ db hívás |
906190xx | 800 Ft/ db hívás |
906191xx | 800 Ft/ db hívás |
906192xx | 800 Ft/ db hívás |
906193xx | 800 Ft/ db hívás |
906194xx | 800 Ft/ db hívás |
906195xx | 800 Ft/ db hívás |
906196xx | 800 Ft/ db hívás |
906197xx | 800 Ft/ db hívás |
906198xx | 800 Ft/ db hívás |
906199xx | 1600 Ft/ db hívás |
906360xx | 125,98 Ft/ db hívás |
906361xx | 153,54 Ft/ db hívás |
906362xx | 200 Ft/ db hívás |
906363xx | 259,84 Ft/ db hívás |
906364xx | 300 Ft/ db hívás |
906365xx | 400 Ft/ db hívás |
906366xx | 452,75 Ft/ db hívás |
906367xx | 500 Ft/ db hívás |
909000xx | 120,47 Ft/ db hívás |
909001xx | 240,16 Ft/ db hívás |
909002xx | 500 Ft/ db hívás |
909003xx | 760,63 Ft/ db hívás |
909004xx | 1200 Ft/ db hívás |
911803xx | 240,15 Ft/ db hívás |
911804xx | 400 Ft/ db hívás |
911805xx | 600 Ft/ db hívás |
912200xx | 66,92 Ft/ db hívás |
912201xx | 66,92 Ft/ db hívás |
912202xx | 66,92 Ft/ db hívás |
912203xx | 66,92 Ft/ db hívás |
912207xx | 100 Ft/ db hívás |
912210xx | 122,04 Ft/ db hívás |
912211xx | 122,04 Ft/ db hívás |
912212xx | 122,04 Ft/ db hívás |
912213xx | 122,04 Ft/ db hívás |
912214xx | 122,04 Ft/ db hívás |
912220xx | 161,41 Ft/ db hívás |
912221xx | 161,41 Ft/ db hívás |
912222xx | 161,41 Ft/ db hívás |
912223xx | 161,41 Ft/ db hívás |
912224xx | 161,41 Ft/ db hívás |
912230xx | 200 Ft/ db hívás |
912231xx | 200 Ft/ db hívás |
912232xx | 200 Ft/ db hívás |
912233xx | 200 Ft/ db hívás |
912234xx | 200 Ft/ db hívás |
912240xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912241xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912242xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912243xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912244xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912245xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912246xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912247xx | 240,15 Ft/ db hívás |
912249xx | 259,84 Ft/ db hívás |
912250xx | 300 Ft/ db hívás |
912251xx | 322,83 Ft/ db hívás |
912252xx | 322,83 Ft/ db hívás |
912253xx | 322,83 Ft/ db hívás |
912254xx | 322,83 Ft/ db hívás |
912261xx | 381,88 Ft/ db hívás |
912262xx | 381,88 Ft/ db hívás |
912263xx | 381,88 Ft/ db hívás |
912264xx | 381,88 Ft/ db hívás |
912270xx | 400 Ft/ db hívás |
912271xx | 400 Ft/ db hívás |
912272xx | 400 Ft/ db hívás |
912273xx | 400 Ft/ db hívás |
912274xx | 400 Ft/ db hívás |
912275xx | 400 Ft/ db hívás |
912276xx | 400 Ft/ db hívás |
912279xx | 600 Ft/ db hívás |
916360xx | 125,98 Ft/ db hívás |
916361xx | 153,54 Ft/ db hívás |
916362xx | 200 Ft/ db hívás |
916363xx | 259,84 Ft/ db hívás |
916364xx | 300 Ft/ db hívás |
916365xx | 400 Ft/ db hívás |
916366xx | 452,75 Ft/ db hívás |
916367xx | 500 Ft/ db hívás |
919990xx | 80,31 Ft/ db hívás |
919991xx | 280,31 Ft/ db hívás |
919992xx | 400 Ft/ db hívás |
919993xx | 600 Ft/ db hívás |
919994xx | 787,4 Ft/ db hívás |
9118005x | 90,55 Ft/ db hívás |
9118006x | 90,55 Ft/ db hívás |