Elszámolási időszak a Felek megállapodása alapján a Kereskedői Szerződésben meghatározott időintervallum, amely elteltével a Simple a Kereskedővel elszámolja a SimplePay rendszeren keresztül bonyolított Tranzakciók összegét és a Jutalékot.
Hordozott szám az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;
Számla az adott dolog újkori beszerzési értékét és tulajdonosát egyértelmûen meghatározó, névre szóló, a hatályos jogszabályoknak megfelelô számviteli bizonylat.
Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. (pl. diszkbővítés, stb.) Rendszeres karbantartási munkálatokat minden héten szerdán 24.00-06.00 között lehet elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.
Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.
Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés
Közhasznú szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésében közhasznúként meghatározott szervezet;
Átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át;
Ügymenet kiszervezése a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.
Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.
Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.
Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.
Végszámla a teljes Helydíj, a Regisztrációs és marketing díj, a kötelező felelősségbiztosítási díj és a megrendelt Szolgáltatási Díjak ellenértéke. A Szerződő Fél köteles a Regisztrációs és marketing díjat, a Helydíjat és a megrendelt Szolgáltatási Díjat az előlegbekérőn vagy számlán szereplő időpontig, maradéktalanul kiegyenlíteni. Kivételes esetben, amikor a Szerződő Fél nem tudja fizetni az általa megrendelt szolgáltatásokat, hanem egy általa megjelölt partner lesz a Fizető Fél, minden esetben a Fizető Félnek Kötelezettségvállalási Nyilatkozatot kell tenni a számla rendezésére.
határon átnyúló szolgáltatás a Bit.-ben meghatározott fogalom;
Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül
Hónapforduló egy adott naptári hónapnak a kockázatviselés kezdetének napjával megegyező napja, ha nincs ilyen nap, akkor a hónap utolsó napja.
Szolgáltatások A felkínált vagy keresett szolgáltatásnak meg kell felelnie a Társaság adott kategóriára vonatkozó előírásainak. A Társaság korlátozhatja vagy megtilthatja egyes szolgáltatások hirdetését.
Keretszerződés a Számlavezető hely és a Számlatulajdonos között létrejött olyan a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, amely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla megnyitását is.
Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.
Hibabejelentés a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik. Kizárt esetek különösen: − előfizetői végberendezés hibája, − ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés – a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt – nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az előfizető kéri a javítás elhalasztását.
értékelési szempont Nettó Vállalkozói Díj összesen (Ft) tartalékkeret nélkül értékelési szempont esetében a legjobb (legalacsonyabb nettó vállalkozói díj) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 227. szám, 2019. november 26.) alapján. Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat (az árazatlan költségvetési kiírás(ok)) kitöltésével, melyet a dokumentáció tartalmaz (excel és pdf. fileként is szükséges benyújtani). A felolvasólapon az ajánlattevő által beárazott költségvetés végösszegét kell feltüntetni.
Átvevő szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek jövőbeni előfizetője az előfizetői szerződés megkötésének keretében előfizetői számát egy másik szolgáltatótól hozza át;
Földrajzi kitettség nem koncentrált Szektoriális kitettség: nem koncentrált A táblázatban használt jelölések: • – jellemző; – nem számottevő. (Részletes információ a BRÁF II.2. fejezetében található) Az eszközalap olyan kedvező gazdasági mutatókkal rendelkező vállalatok részvényeibe fektet közvetlenül, vagy befektetési alapok segítésével in- direkt módon, amelyek a fejlődő piacokon végzik fő működésüket. Az eszközalap jelentős kitettséggel rendelkezik többek között az orosz, kínai, indiai, brazil, dél-koreai, dél-afrikai, török, mexikói piacokon. Az ezen piacoktól elvárható magasabb hozam nagyobb árfolyammoz- gásokkal párosulhat. Az eszközalap befektetése során a vagyonkezelő törekszik a lehető leg- magasabb (célzottan 95%-os) részvényhányad megtartására, de az ki- sebb mértékben készpénzt vagy bankbetétet is tartalmazhat. Az eszközalap kezelőjének csak értékpapír vételi és eladási ügyletek en- gedélyezettek, az eszközalap portfóliójával kapcsolatban nem megen- gedett az értékpapír-kölcsönzés, sem az ehhez kapcsolódó visszavásár- lási megállapodások kötése. Lehetőség van azonban fedezeti, arbitrázs, vagy a portfolió hatékony kialakítását elősegítő származtatott ügyletek kötésére. A vagyonkezelő a célzott eszközalap-összetételtől a mindenkori piaci helyzet és várakozásai függvényében a befektetési politikában megha- tározott minimum-maximum értékek között eltérhet. Az eszközalap magyar forintban, vagy külföldi devizában nyilvántartott eszközöket is tarthat; utóbbi esetben a vagyonkezelő a devizakockázatot részben, vagy egészben fedezi. Az eszközalap elszámolása és nyilvántartása forintban történik Összesített kockázat + + + + + Megcélzott ügyfélkör Mérsékelten kockázatvállaló Referenciaindex 100% MSCI World Index (az érvényes MNB árfolyamokon az eszközalap elszámolási devizájára váltva) Ajánlott minimális befektetési időtartam 10 év Kollektív befektetési formák (részvény, vagy hasonló kockáza- tosságú eszközök) 95% 60% 100% Egyedi részvények 0% 0% 50% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20%
részszámla a felhasználó részére az elszámolási időszakon belül, rendszeres időközönként statisztikai elemzéssel vagy adatszolgáltatással megállapított mennyiségről kiállított számla.
Kiegészítő Szolgáltatás Olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely az alapszolgáltatást kiegészíti, és annak meglétét feltételezi