Examples of Felmondási Esemény in a sentence
Nem tekinthető azonban egy adott Felmondási Esemény bekövetkezettnek, ha a Közvetítő a Társaság számára 5 munkanapon belül ésszerűen kielégítő módon igazolja az adott Felmondási Esemény alapjául szolgáló eljárás megszüntetését vagy, hogy az eljárást alaptalanul vagy rosszhiszeműen kezdeményezték.
A Felmondási Esemény bekövetkezésének időpontja ilyen esetekben az az időpont, amely a Társaságnak az adott eljárásról történő tudomásszerzésének időpontja, illetve az adott eljárás megindulására vonatkozó határozat jogerőre emelkedésének időpontja közül a korábbi.
Mindaddig, amíg az Adós visszatöltési kötelezettségének nem tesz eleget a Kölcsönszerződés tekintetében Felmondási Esemény áll fenn.
A Lízingbe adó Xxxxxxxxxx Esemény bekövetkezésekor és azt követően mindaddig, amíg a Felmondási Esemény fennáll a Lízingszerződést azonnali hatállyal felmondhatja.
A Hitelezőnek a Hitelkeret alapján fennálló kötelezettségvállalásai, amelyeket (i) a Rendelkezésre Tartási Időszak végéig nem használtak fel, a Rendelkezésre Tartási Időszak végén, továbbá (ii) valamely Felmondási Esemény bekövetkeztét követően a Hitelező szabad belátása szerint meghozott döntése alapján bármikor azonnal törlésre kerülnek.