Garancia definíciója

Garancia az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerinti kötelező jótállás a Készülék hibáiért, amennyiben a Készülék vásárlója fogyasztó: a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év, b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
Garancia. A Takarékszövetkezetnek az Adóssal kötött garancia-szerződés, illetve garancia-keret szerződés alapján nyújtott olyan kötelezettségvállalása, amely szerint ezen megállapodásokban meghatározott feltételek esetén és határidőn belül a Takarékszövetkezet az Adós által a garancia- szerződésben, illetve a garancia-keret szerződés alapján benyújtott kibocsátási megbízásban megjelölt kedvezményezettnek a megállapodásban, illetve a megállapodás alapján a Bankgaranciában megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni. A garancia lehet feltételhez kötött, illetve feltétel nélküli.
Garancia az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerinti kötelező jótállás a Készülék hibáiért, amennyiben a Készülék vásárlója fogyasztó: a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év, b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, c) 250 000 forint eladási ár felett három év. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.

Examples of Garancia in a sentence

  • Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Garancia Biztosító Zrt.

  • A Lízingbeadó a Lízingbevevő hozzájárulásával meghatározott adatokat – elsősorban a biztosítóval megkötött szerződések megszűnésének megelőzése, illetve biztosítási termékek értékesítése céljából – a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-nek, valamint az OTP csoport bármelyik tagjának a pénzügyi és egyéb szolgáltatásainak értékesítése céljából átadhatja.

  • A kárbejelentés, kárrendezés vonatkozásában a Garancia Plusz kiegészítő biztosítás 7.B.5 pontjának rendelkezései az irányadók.

  • A biztosító szolgáltatása vonatkozásában a Garancia Plusz kiegészítő biztosítás 7.B.4. pontjának rendelkezései az irányadók, azzal az eltérés- sel, hogy a szolgáltatás nem haladhatja meg a jelen feltétel 8.B.3. pontban foglalt biztosítási összeget.

  • Amennyiben a biztosított Magyarországon élő közvetlen hozzátartozója: házastársa, szülője, gyermeke meghal vagy életveszélyes állapotba kerül, a biztosító a biztosított és a vele együtt külföldön tartózkodó és Utazási Garancia Biztosítással rendelkező hozzátartozója váratlan hazautazásából eredő, számlával igazolt többletköltségeket a kötvényben feltüntetett összegig átvállalja, feltéve, hogy a biztosítás tartamából legalább 3 nap még hátravan.

  • A kockázatkizárás vonatkozásában a Garancia Plusz kiegészítő biztosítás 7.B.6 pontjának rendelkezései az irányadók.

  • A Garancia Plusz, valamint az Autósegély kiegészítő biztosításokban részletezett biztosítási eseményeket a biztosító Különös feltételek V.

  • A biztosított megbetegedése, balesete vagy elhalálozása következtében a biztosítottal együtt utazó, Utazási Garancia Biztosítással rendelkező, 18 éven aluli gyermek felügyelet nélkül maradása esetén a biztosító a kötvényben szereplő összeghatáron belül megtéríti egy Magyarországon bejelentett la- kóhellyel rendelkező hozzátartozónak a helyszínre, majd Magyarországra történő utazási költségeit annak érdekében, hogy a hozzátartozó a gyer- meket hazakísérje.

  • Ez esetben a Takarékszövetkezet a garancia alapján akkor köteles fizetést teljesíteni, ha a Jogosult a Garancia Nyilatkozatban meghatározott okiratokat az írásbeli igénybejelentéshez hiánytalanul mellékelte.

  • Az Utazási Garancia Biztosítási kár- és összegbiztosítási szerződés jelen feltételek alapján jön létre a Groupama Biztosító Zrt.


More Definitions of Garancia

Garancia a biztosító nem vállal tőke- és hozamgaranciát, a szerződő viseli a befektetési kockázatot. Referencia index: MSCI World (EUR) index.
Garancia. A Hitelintézet határozott időre vállalt, visszavonhatatlan fizetési ígérete arra az esetre, ha a szerződő fél nem, vagy nem a vállaltak szerint teljesíti kötelezettségét. A bankgarancia önálló kötelezettségvállalás, a szerződő felek közötti jogviszonytól független és visszavonhatatlan.
Garancia bármilyen jelzálog, díj, biztonsági kamat vagy bármilyen más díj, amely garantálja az Ügyfél bármely szállítási szerződés szerinti kötelezettségét.
Garancia. Az akcióban részt vevő termékek esetében a Vidanet Zrt. eleget tesz a törvényi előírásokban meghatározott garanciális kötelezettségének. • A Vidanet Zrt. fenntartja a jogot, hogy új ügyfelek esetén szerződéskötéskor kaucióként a belépési díj kifizetését kérje. A befizetett belépési díj az akciós szolgáltatás havidíjából jóváírásra kerül. • Az akcióban szereplő kedvezmények nem halmozhatók, egyedi ajánlatokkal és régebbi akciókkal nem összevonhatók. • A határozott idejű szerződések esetén magasabb értékű termékekre történő váltás engedélyezett, viszont ilyen esetekben az Ügyfél azon kívül, hogy az új terméket határozott idejű áron veheti igénybe, más kedvezményre nem jogosult. Az ilyen jellegű tranzakciók a határozott idejű szerződés közös megegyezéssel történő módosításának minősülnek. • A magasabb értékű szolgáltatásra váltás szerződésmódosításnak minősül, ezért kötbér fizetése nélkül lehetséges.
Garancia. A jótállási, illetve szavatossági idő alatt felmerülő, jótállás, illetve szavatosság körébe tartozó hibákat az Eladónak költségmentesen ki kell javítania, vagy a terméket cserélnie kell. Amennyiben ilyen hibák a Felhasználó tudomására jutnak, a Felhasználó haladéktalanul köteles az Eladót írásban értesíteni jótállási, illetve szavatossági igényeiről.

Related to Garancia

  • Mentesített ártér a folyók és egyéb vízfolyások melletti olyan területek (völgyek), amelyek védelmére elsőrendű árvízvédelmi műnek minősített árvízvédelmi töltés épült.

  • Garantált sebesség az internet hozzáférési szolgáltatáshoz rendelt a Szolgáltató által az adott előfizetői hozzáférési ponton le- és feltöltési irányban a besugárzási (lefedettségi) terület bármely kültéri pontján, bármely időpontban teljesíteni vállalt legkisebb adatátviteli sebesség, Mbit/s-ban megadva.

  • Keretszerződés a Számlavezető hely és a Számlatulajdonos között létrejött olyan a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, amely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla megnyitását is.

  • Hordozott szám az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;

  • értékelési szempont Nettó Vállalkozói Díj összesen (Ft) tartalékkeret nélkül értékelési szempont esetében a legjobb (legalacsonyabb nettó vállalkozói díj) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 227. szám, 2019. november 26.) alapján. Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat (az árazatlan költségvetési kiírás(ok)) kitöltésével, melyet a dokumentáció tartalmaz (excel és pdf. fileként is szükséges benyújtani). A felolvasólapon az ajánlattevő által beárazott költségvetés végösszegét kell feltüntetni.

  • Feladat áramerõsség szabályozó készülékek összeszerelése, minõségellenõrzése. Megváltozott munkaképességû munkavállalók jelentkezését is várja a foglalkoztató. Munkaidõ: 7.30-16.00.. Fizetés megbeszélés, megegyezés szerint, 219.000,- Ft/hó-tól. Jelentkezéseket személyesen, telefonon és e-mailben is várja a munkáltató. Tel.: 92/331-201 illetve 30/491-2375 E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxx.x-xxxxxx.xx személyesen, telefonon: 92/331-201 e-mailben: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxx.x-xxxxxx.xx

  • Sorozatkár A sorozatkárok egy biztosítási eseménynek minôsülnek. Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából sorozatkár az, ha egyazon biztosítotti károkozói magatartásból több kártérítési kötelezettség származik és az ok (a biztosított magatartása) és az okozatok közötti összefüggés fennáll.

  • Funkcionalitás a digitális elemeket tartalmazó áru, a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy a céljának megfelelő funkciókat betöltse

  • Átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át;

  • Kölcsönszerződés a Társaság és az Ügyfél közötti olyan Egyedi Szerződés, amely a Társaság által az Ügyfél részére való Kölcsön nyújtására irányul. Ahol a jelen Üzletszabályzat Kölcsönszerződésre hivatkozik, azt szükség szerint úgy kell értelmezni, hogy az a Társaság és az Ügyfél közötti finanszírozási szerződést (keretszerződést) jelenti;

  • Közhasznú szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésében közhasznúként meghatározott szervezet;

  • Tranzakció Bankkártya használatával végrehajtott fizetési művelet az elfogadóhelyen. A tranzakció kétféle lehet: vásárlási vagy készpénzfelvételi.

  • Nagyvízi meder a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít. A nagyvízi meder területét a mértékadó árvízszint, vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöli ki. A nagyvízi meder rendeltetése a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése.

  • Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.

  • Hirdetmény a Bank által a fiókjaiban és az internetes honlapján a banki ügyletekre, információkra vonatkozó adatokat tartalmazó, bárki számára megismerhető módon közzétett tájékoztató (pl. a kondíciós lista). IBAN (International Bank Account Number, nemzetközi bankszámlaszám): a fizetési számlák jelölésére szolgáló – ISO 13616 szabvány szerint képzett – nemzetközi pénzforgalmi jelzőszám, amely a fizetési számla nemzetközi azonosítására szolgál. A Magyarországon kiadott IBAN 28 karakter hosszú. Az IBAN első két karaktere: HU, amit 26 számjegy követ. Ebből két karakter IBAN ellenőrzőszám, amit a 16, vagy 24 jegyű BBAN követ. A 16 karakteres pénzforgalmi jelzőszám után nyolc nullát kell írni.

  • Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • Kedvezményezett Az a jogalany, aki a fizetési művelet tárgyát képező pénz jogosultja.

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • Biztosítási évforduló minden naptári évben a biztosítás technikai kezdetének megfelelő naptári nap.

  • díjtarifa miniszteri rendeletben meghatározott gépjármű-kategóriánként és – a flotta kivételével – bonus-malus osztályonként a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi korrekciós tényező összessége;

  • Rendszámegyezmény a nemzeti irodák között létrejött olyan megállapodás, amely alapján az egyezményben részes országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolás helyett az illető országban megkövetelt gép- jármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául a jármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;

  • kárrendezési megbízott a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosító székhely szerinti tagállamától eltérő tagállamban működő megbízottja, aki a biztosító által biztosított gépjármű üzemeltetésével kapcsolatban felmerült kártérítési igényeket a károsult lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban kezeli és rendezi, valamint a biztosítót a károsulttal szemben képviseli;

  • Hibabejelentés a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik. Kizárt esetek különösen: − előfizetői végberendezés hibája, − ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés – a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt – nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az előfizető kéri a javítás elhalasztását.