Kamatperiódus az a Szerződésben meghatározott időtartam, amely alatt a kamat mértéke egyoldalúan a Takarékszövetkezet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus a kölcsön folyósítása napján kezdődik és a folyósítás napját követő első kamatfizetési napig tart, illetve minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a kölcsön lejáratának napján végződik. Havi/negyedéves kamatperiódus esetén, ha a hónap/negyedév utolsó napja nem banki munkanapra esik, akkor a hónap/negyedév utolsó napjára eső kamatot is meg kell fizetni a kamatfizetési napot követő első munkanapon.
BIRS a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12 és 15 év lejáratokra kerülnek publikálásra, és olyan jegyzések, melyek a bankközi piacon átlagos piaci feltételek mellett a bankok által egymás részére az adott futamidőre jegyzett HUF kamatswap (IRS) vételi és eladási kamatlábak számtani középértékének (midswap) átlaga, ahol az adott futamidőre vonatkozó éves fix xxxxx (ACT/365 bázison) kerül jegyzésre a 6 hónapos BUBOR (ACT/360) jegyzéssel szemben. A Magyar Forex Társaság a Magyar Nemzeti Bankkal közösen működteti a Budapesti Kamatswap Fixing (BIRS), napi megállapítását szolgáló fixingeljárást. A BIRS ráták elérhetők az MNB honlapján. KT: A 2015. január 1-én vagy azt követően hatályos jogszabályban (ideértve az Európai Unió kötelező jogi aktusát is) előírt olyan fizetési kötelezettség, amelyet a pénzügyi intézmények a fizetési kötelezettség alanyaként (nem a fizetési kötelezettség alanyai helyett vagy javára) teljesítenek, feltéve, hogy e fizetési kötelezettség a pénzügyi intézményt
Nemzetközi hívás a külföldi telefon állomásra irányuló hívás.
Alapszolgáltatás Önállóan igénybe vehető elektronikus hírközlési szolgáltatás, vagy szolgáltatás csoport
Megállapodás ez a megállapodás, e megállapodás mellékletei és ezek módosításai;
Adóstárs A Hitelszerződést társigénylőként aláíró személy, aki együt- tesen és egyetemlegesen felelős az Adóssal a Hitelszerződésből eredő kötelezettségek teljesítéséért. Minden olyan esetben, amikor a Hi- telszerződés az Adósra utal, azon az Adóstársat is érteni kell. Mind az Adós, mind az Adóstárs a Hitelszerződésben foglaltakat, illetve a Hitelkeret felhasználásával kapcsolatos valamennyi cselekményt egyedül is végrehajthatja, oly módon, hogy az egyikük által végrehaj- tott cselekmény a másikat is egyetemlegesen kötelezi a COFIDIS-szel szemben. Az Adós vagy az Adóstárs közül bármelyikük részére a Hi- teligénylési nyomtatványhoz/Hitelszerződéshez kapcsolódóan átadott vagy megküldött dokumentum, illetve a Hiteligénylési nyomtatvány- hoz/Hitelszerződéshez kapcsolódóan kézbesített postai küldemény vagy más módon írásban megküldött értesítés mindkettőjük részére átadottnak (megküldöttnek), illetve kézbesítettnek minősül.
tiltakozás az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;
Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.
Elfogadóhely Mindazon hely, ahol a bankkártya rendeltetésszerűen használható, A bankkártya-használat helye lehet pl. ATM, postafiók, bankfiók, kereskedelmi egység: üzlet, stb. Elő- engedélyezés (elő-autorizáció): Olyan engedélyezés, amelyet időben nem közvetlenül követ az engedélyezéssel érintett tranzakció lebonyolítása. Az elfogadóhely a Banktól elő- engedélyezést kér a tranzakció várható összegére. A várható összeg eltérhet az elfogadó hely által utóbb ténylegesen elszámolt összegtől, amellyel a Bank megterheli a bankkártya- használat fedezetét biztosító bankszámlát. Az elő-engedélyezésre vonatkozó kérésben meghatározott összeget a Bank “foglalja” a bankkártya-használat fedezetét biztosító bankszámlán, de az elő-engedélyezés során nem terheli meg az összeggel a bankszámlát. Általában kérnek elő-autorizációt szállodák, autókölcsönző cégek, repülőjegy értékesítők, utazási irodák, stb. Engedélyezés (autorizáció): A Bank, illetve annak megbízottja által elektronikus úton az elfogadóhelyre továbbított, tranzakció lebonyolításának engedélyezését vagy elutasítását tartalmazó üzenet. Az engedélyezett tranzakció összegét a Bank “foglalja” a bankkártya- használat fedezetét biztosító bankszámlán, de az engedélyezés során nem terheli meg az összeggel a bankszámlát.
Díjtartozás az Előfizetőnek egy adott időpillanatban a Szolgáltató felé, az Előfizetői Szerződés alapján fennálló, lejárt fizetési határidejű, havi- és/vagy egyszeri díjakból álló tartozásainak összessége.
díjtarifa miniszteri rendeletben meghatározott gépjármű-kategóriánként és – a flotta kivételével – bonus-malus osztályonként a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi korrekciós tényező összessége;
Záradék Csoportos utazás szervezése esetén (1 főt meghaladó) a csoport nevében eljáró képviselő kijelenti, hogy a jelentkezők részéről teljes körű képviseleti, nyilatkozati és eljárási felhatalmazással rendelkezik. Felhatalmazása a megrendelésen túl kiterjed az előleg, illetve a teljes körű részvételi díj feletti rendelkezésre is. Az irodával kötött szerződés maradéktalan teljesítéséért teljes jogi és anyagi felelősséget vállal.
Felügyelet a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.
Profilalkotás személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják;
Hibabejelentés a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik. Kizárt esetek különösen: − előfizetői végberendezés hibája, − ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés – a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt – nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az előfizető kéri a javítás elhalasztását.
Hozzátartozó a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.
Protézis bármely olyan árucikk, amely átmenetileg vagy állandó jelleggel szerv, szövet, szervi folyadék, vagy azok bármely részének hiányosságát pótolja. Így például olyan mechanikus vagy biológiai árucikkek, mint a szívbillentyű részei, ízületi helyettesítések, szintetikus bőr, intraokuláris lencse, biológiai anyagok (szaruhártya), folyadékok, gélek valamint szintetikus vagy fél szintetikus folyadékok, amelyek biológiai nedvességet vagy folyadékokat helyettesítenek, gyógyszertároló, mobil oxigénterápiás rendszerek.
Osteosynthesis anyag műtéti beavatkozás során törött csontvégek összekapcsolására, illetve ízületi végek összekötésére használt, újrafelhasználható fém vagy bármely más anyagú alkatrészek illetve darabok.
Szokásos tartózkodási hely a Biztosított lakóhelye, ahová az utazásból visszatér és ami egyben a sürgősségi hazaszállítás célpontja. A szokásos tartózkodási helynek Magyarországon kell lennie.
Szolgáltatáscsomag olyan csomag, amely több elektronikus hírközlési szolgáltatásból, egy vagy több elektronikus hírközlési szolgáltatásból és elektronikus hírközlő végberendezésből, vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásból és más szolgáltatásból áll, és amelyet a szolgáltató ugyanazon szerződés vagy egymással szorosan összefüggő szerződések keretében nyújt vagy értékesít a felhasználók számára. A további fogalommeghatározásokat (értelmező rendelkezéseket) az Eht. 188.§ és az abban meghatározott további jogszabályok tartalmazzák.
Digitális elemeket tartalmazó áru ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában, vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit
gazdasági totálkár a káresemény következtében károsult gépjármű megjavíttatása gazdaságilag nem indokolható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást követően esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja;
Tartós adathordozó a technológia adott fejlettségi szintjén elérhető olyan eszköz, illetve platform, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze, az elektronikus levél, illetve az elektronikus tárhely.
Fizetési művelet a fizető fél, a kedvezményezett, a hatósági átutalási megbízás adására jogosult és az átutalási végzést kibocsátó által kezdeményezett megbízás - valamely fizetési mód szerinti - lebonyolítása, függetlenül a fizető fél és a kedvezményezett közötti jogviszonytól.
rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdon- jogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtar- tam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országá- tól eltérő – tagállam, a) ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve