BIRS definíciója

BIRS a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12 és 15 év lejáratokra kerülnek publikálásra, és olyan jegyzések, melyek a bankközi piacon átlagos piaci feltételek mellett a bankok által egymás részére az adott futamidőre jegyzett HUF kamatswap (IRS) vételi és eladási kamatlábak számtani középértékének (midswap) átlaga, ahol az adott futamidőre vonatkozó éves fix xxxxx (ACT/365 bázison) kerül jegyzésre a 6 hónapos BUBOR (ACT/360) jegyzéssel szemben. A Magyar Forex Társaság a Magyar Nemzeti Bankkal közösen működteti a Budapesti Kamatswap Fixing (BIRS), napi megállapítását szolgáló fixingeljárást. A BIRS ráták elérhetők az MNB honlapján. KT: A 2015. január 1-én vagy azt követően hatályos jogszabályban (ideértve az Európai Unió kötelező jogi aktusát is) előírt olyan fizetési kötelezettség, amelyet a pénzügyi intézmények a fizetési kötelezettség alanyaként (nem a fizetési kötelezettség alanyai helyett vagy javára) teljesítenek, feltéve, hogy e fizetési kötelezettség a pénzügyi intézményt
BIRS a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató amely a Hitelező hitel- kockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és ki- fejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasz- tó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12 és 15 év lejáratokra kerülnek publikálásra, és olyan jegyzések, melyek a bankközi piacon átlagos pia- ci feltételek mellett a bankok által egymás részére az adott futamidőre jegyzett HUF kamatswap (IRS) vételi és eladási kamatlábak számtani középértékének (midswap) átlaga, ahol az adott futamidőre vonatkozó éves fix kamat (ACT/365 bá- zison) kerül jegyzésre a 6 hónapos BUBOR (ACT/360) jegy- zéssel szemben. A Magyar Forex Társaság a Magyar Nemzeti Bankkal közösen működteti a Budapesti Kamatswap Fixing (BIRS), napi megállapítását szolgáló fixingeljárást. A BIRS rá- ták elérhetők az MNB honlapján. A kamatváltoztatási mutató mindenkor hatályos mértékét a Magyar Nemzeti Bank honlapján (xxxx://xxx.xxx.xx) teszi közzé. A Cofidis Hitelszerződéseit 3 éves kamatperiódusokban rögzített ka- mattal nyújtja, akként, hogy a Hitelszerződés hitelkamatát – csak a 3 évet meghaladó hátralévő elméleti futamidejű Hitelszerző- dések esetében módosítja; – az első új kamatperiódus kezdőnapja 2015. október 1. és 2016. szeptember 30. közötti időtartamban az eredeti Hitelszerződésben meghatározott ügyleti év fordulónapjának hónapjával és naptári napjával megegyező hónap; – a kamatperiódusok alatt rögzített kamat mértékének az Adós hát- rányára történő módosítására első ízben csak az Általános Szerző- dési Xxxxxxxxxx jelen pontja hatálybalépését követő második kamat- periódus kezdőnapjával kerülhet sor; – a Cofidis a hitel elméleti futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal az egyes kamatperiódusok lejárta után módosíthatja. A COFIDIS – az ÁSZF módosításáról való értesítés szabályaival összhang- ban – a 6. pontban foglaltak szerint értesíti az ügyfeleket a változásról.
BIRS a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató, amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. A BIRS ráták elérhetők az MNB honlapján.

Examples of BIRS in a sentence

  • A 4 évet átfedő kamatperiódus esetén az 5 éves ÁKK és BIRS hozamokat kell behelyettesíteni a képletbe.

  • Amennyiben a BIRS nullánál kisebb értéket vesz fel, a kamatbázis mértéke 0,00 %.

  • A Magyar Forex Társaság a Magyar Nemzeti Bankkal közösen működteti a Budapesti Kamatswap Fixing (BIRS), napi megállapítását szolgáló fixingeljárást.

  • AH4K elnevezésű kamatváltoztatási mutató leírása: A mutató a 3 havi átlagos BIRS különbsége két egymást követő kamat- periódus között, valamint figyelembe lehet venni olyan bankrendszert érintő, bankoktól független működési költséget (új fiskális teher), amely 2014.

  • A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12 és 15 év lejáratokra kerülnek publikálásra, és olyan jegyzések, melyek a bankközi piacon átlagos piaci feltételek mellett a bankok által egymás részére az adott futamidőre jegyzett HUF kamatswap (IRS) vételi és eladási kamatlábak számtani középértékének (midswap) átlaga, ahol az adott futamidőre vonatkozó éves fix xxxxx (ACT/365 bázison) kerül jegyzésre a 6 hónapos BUBOR (ACT/360) jegyzéssel szemben.

  • A H4F3 Kamatfelár-változtatási mutató leírása: A mutató a 3 havi átlagos ÁKK referenciakamat és a BIRS különbségéből ragadja meg a likviditási prémiumot forinthitelek esetén.

  • AH4K el- nevezésű kamatváltoztatási mutató leírása: A mutató a 3 havi átlagos BIRS különbsége két egymást követő kamat- periódus között, valamint figyelembe lehet venni olyan bankrendszert érintő, bankoktól független működési költséget (új fiskális teher), amely 2014.

  • A mutató a 3 havi átlagos ÁKK referenciakamat és a BIRS különbségéből ragadja meg a likviditási prémiumot forinthitelek esetén.

  • AH4K elnevezésű kamatváltoztatási mutató leírása: A mutató a 3 havi átlagos BIRS különbsége két egymást követő kamatperiódus között, valamint figyelembe lehet venni olyan bankrendszert érintő, bankoktól független működési költséget (új fiskális teher), amely 2014.

  • BIRS: a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat.


More Definitions of BIRS

BIRS. Budapesti bankközi kamatswap fixing. A Magyar Nemzeti Bank által 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12 és, 15 év lejáratokra naponta publikált kamatfixing. A BIRS értéknek napi meghatározása a kamatjegyző bankok által beadott kamatjegyzéseken alapul. A kamatjegyzés a bankközi piacon, átlagos piaci feltételek mellett, a kamatjegyző bankok által, egymás részére, az adott futamidőre jegyzett kamatswap (fix és változó kamatozású forrás cseréje) ajánlati és kínálati kamatlábak számtani középértékének benyújtását jelenti az adott futamidőre.
BIRS a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató, amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. KT: A 2015. január 1-én vagy azt követően hatályos jogszabályban (ideértve az Európai Unió kötelező jogi aktusát is) előírt olyan fizetési kötelezettség, amelyet a pénzügyi intézmények a fizetési kötelezettség alanyaként (nem a fizetési kötelezettség alanyai helyett vagy javára) teljesítenek, feltéve, hogy e fizetési kötelezettség a pénzügyi intézményt
BIRS a Kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató, amely a hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan Kamatot/kamatfelárat. A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, KT: A 2015. január 1-én vagy azt követően hatályos jogszabályban (ideértve az Európai Unió kötelező jogi aktusát is) előírt olyan fizetési kötelezettség, amelyet a pénzügyi intézmények a fizetési kötelezettség alanyaként (nem a fizetési kötelezettség alanyai helyett vagy javára) teljesítenek, feltéve, hogy e fizetési kötelezettség a Bankot
BIRS jelenti az egy Kamatperiódusra vonatkozó azon referencia-kamatlábat, amely a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett pénzügyi referenciamutató, az éven túli HUF hitel/lízing ügyletekre vonatkozó kamatfixing, amely minden Munkanapon közép-európai idő szerint délután 15 óráig a Bank honlapján is közzétételre kerül. Biztosíték Nyújtó minden olyan személy (ideértve az Üzletfelet is), amely az Üzletfélnek a Szerződés alapján fennálló vagy azzal összefüggő kötelezettségeinek teljesítéséért biztosítékot nyújt. BUBOR egy adott Kamatperiódusra vonatkozó azon referencia-kamatláb, amely az adott Kamatperiódus első napját megelőző második Munkanapon közép-európai idő szerint déli 11 órakor vagy akörül forintra és az adott Kamatperiódussal megegyező vagy azzal összemérhető időszakra vonatkozóan a REUTERS képernyő "BUBOR=" oldalán (vagy, ha a megfelelő oldal kicserélődik vagy a szolgáltatás megszűnik, akkor a Bank által ésszerűen meghatározott más szolgáltatás olyan oldalán, amelynek jellemzői leginkább megfelelnek az eredeti oldal és szolgáltatás jellemzőinek) megjelenik. CIB Bankcsoport az Üzletszabályzatban meghatározott jelentéssel bír. CIB Prime Rate egy adott Kamatperiódusra vonatkozóan, az adott Kamatperiódus első napját megelőző, forint esetében első, más deviza esetében második Munkanapon a Kondíciós listában meghatározott módon számított és közzétett referencia-kamatláb, azzal, hogy az azonnali felülvizsgálat miatt a Kondíciós lista szerint megváltozott kamatláb, annak közzétételétől, a folyamatban lévő Kamatperiódusra is alkalmazandó. EUR IRS jelenti az egy Kamatperiódusra vonatkozó azon referencia-kamatlábat, amely a Bank által közzétett pénzügyi referenciamutató, az éven túli EUR hitel/lízing ügyletekre vonatkozó kamatfixing, mely minden Munkanapon közép- európai idő szerint délután 15 óráig a Bank honlapján közzétételre kerül. ESTR (€STR/Euro Short-term Rate) jelenti azon rövid lejáratú, egy napos futamidejű, eurokamatlábat, amely a biztosíték nélküli hitelfelvétel ára az euroövezetben és amely minden TARGET2 üzleti napra vonatkozóan kerül publikálásra az Európai Központi Bank által T+1 napon, a T napra vonatkozóan. Fél a Szerződésben félként szereplő személy.
BIRS. Budapesti bankközi kamatswap fixing. A Magyar Nemzeti Bank által 2, 3, 4, 5, 6, 7,
BIRS a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3, azaz három havi átlagolása az a pénzügyi mutató amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, azaz kettő, 3, azaz három, 4, azaz négy, 5, azaz öt, 6, azaz hat, 7, azaz hét, 8, azaz nyolc, 9, azaz kilenc, 10, azaz tíz, 12, azaz tizen­kettő és 15, azaz tizen­öt év lejáratokra kerülnek publikálásra, és olyan jegyzések, melyek a bankközi piacon átlagos piaci feltételek mellett a bankok által egymás részére az adott futamidőre jegyzett HUF kamatswap (IRS) vételi és eladási kamatlábak számtani középértékének (midswap) átlaga, ahol az adott futamidőre vonatkozó éves fix kamat (ACT/365 bázison) kerül jegyzésre a 6, azaz hat hónapos BUBOR (ACT/360) jegyzéssel szemben. A Magyar Forex Társaság a Magyar Nemzeti Bankkal közösen működteti a Budapesti Kamatswap Fixing (BIRS), napi megállapítását szolgáló fixingeljárást. A BIRS ráták elérhetők az MNB honlapján.-------------------------------------------------------

Related to BIRS

  • Munkanap az a nap, amelyen a Bank fizetési művelet teljesítése céljából nyitva tart.

  • Digitális elemeket tartalmazó áru ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában, vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit

  • kötelezettségvállalás országa bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a a) telephely szerinti ország, vagy

  • Kockázatviselés kezdete az az időpont, melyet követően bekövetkező biztosítási események esetén a biztosító szolgál- tatási kötelezettsége fennáll.

  • Nemzetközi hívás a külföldi telefon állomásra irányuló hívás.

  • Protézis bármely olyan árucikk, amely átmenetileg vagy állandó jelleggel szerv, szövet, szervi folyadék, vagy azok bármely részének hiányosságát pótolja. Így például olyan mechanikus vagy biológiai árucikkek, mint a szívbillentyű részei, ízületi helyettesítések, szintetikus bőr, intraokuláris lencse, biológiai anyagok (szaruhártya), folyadékok, gélek valamint szintetikus vagy fél szintetikus folyadékok, amelyek biológiai nedvességet vagy folyadékokat helyettesítenek, gyógyszertároló, mobil oxigénterápiás rendszerek.

  • Kamatperiódus az a Szerződésben meghatározott időtartam, amely alatt a kamat mértéke egyoldalúan a Takarékszövetkezet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus a kölcsön folyósítása napján kezdődik és a folyósítás napját követő első kamatfizetési napig tart, illetve minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a kölcsön lejáratának napján végződik. Havi/negyedéves kamatperiódus esetén, ha a hónap/negyedév utolsó napja nem banki munkanapra esik, akkor a hónap/negyedév utolsó napjára eső kamatot is meg kell fizetni a kamatfizetési napot követő első munkanapon.

  • hivatalos szerelő A Szolgáltató által a szolgáltatás létesítésével, ellenőrzésével, javításával megbízott személy, aki e minőségét az Előfizető felé a Szolgáltatótól kapott megbízó levél felmutatásával kérésre köteles igazolni.

  • Alapszolgáltatás Önállóan igénybe vehető elektronikus hírközlési szolgáltatás, vagy szolgáltatás csoport

  • Szolgáltatáscsomag olyan csomag, amely több elektronikus hírközlési szolgáltatásból, egy vagy több elektronikus hírközlési szolgáltatásból és elektronikus hírközlő végberendezésből, vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásból és más szolgáltatásból áll, és amelyet a szolgáltató ugyanazon szerződés vagy egymással szorosan összefüggő szerződések keretében nyújt vagy értékesít a felhasználók számára. A további fogalommeghatározásokat (értelmező rendelkezéseket) az Eht. 188.§ és az abban meghatározott további jogszabályok tartalmazzák.

  • Közeli hozzátartozó a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, és a testvér.

  • Hozzátartozó a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.

  • Előtörlesztés a hitelszerződés alapján fennálló tartozás teljesítési idő előtt történő teljes vagy részleges teljesítése.

  • Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. A rendszeres karbantartási munkálatokat a Szolgáltató minden héten, kedden és csütörtökön 0-6 óra között hajtja végre. A Szolgáltatás szünetelésével járó rendszeres karbantartást, abban az esetben is, ha azt a fenti időtartamtól eltérő időpontban hajtja végre a Szolgáltató, az Előfizetőt a szünetelést legalább 15 nappal megelőzően, a törzsszöveg 9.2.5. pontjában meghatározott értesítési módokon, alapvetően elektronikus úton, előzetesen értesíti.

  • Profilalkotásnak minősül a személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a sze- mélyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egész- ségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődés- hez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási hely- hez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.

  • Internet-hozzáférés szolgáltatás a nyílt internet-hozzáféréssel és az EU-n belüli szabályozott hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó kiskereskedelmi díjakkal kapcsolatos intézkedések meghozataláról, továbbá a 2002/22/EK irányelv és az 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2015. november 25-i 2015/2120/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikkének 2. pontjában meghatározott szolgáltatás.

  • Sorozatkár A sorozatkárok egy biztosítási eseménynek minôsülnek. Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából sorozatkár az, ha egyazon biztosítotti károkozói magatartásból több kártérítési kötelezettség származik és az ok (a biztosított magatartása) és az okozatok közötti összefüggés fennáll.

  • Üzletszabályzat azon dokumentum, amely meghatározza a Bank és az Ügyfelek közötti jogviszony alapvető szabályait, és amelynek rendelkezéseit alkalmazni kell a Bank és valamennyi Ügyfél közötti minden olyan jogviszonyban, melynek során a Bank szolgáltatást nyújt az Ügyfelek részére, és/vagy az Ügyfelek valamely szolgáltatást vesznek igénybe a Banktól.

  • Számlatulajdonos A Számlavezető hellyel Pénzforgalmi Keretszerződést kötő fél.

  • rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdon- jogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtar- tam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országá- tól eltérő – tagállam, a) ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Pest-Center Zrt. Iroda helység bérlés 17 952 756 2015.12.21 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Pest-Center Zrt. Iroda helység bérlés 6 000 000 0000.01.25. Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Önkormányzata Bérleti szerződés 15 000 000 2014.02.07 Fix összegű Folyamatos szerződés vagyonhasznosítás Xxxxxxx Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Foglalkozás-egészségügyi és kapcsolódó szolgáltatások 11 515 748 2017.03.01. Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés WSH Számítástechnikai Xxxxxx és Xxxxx. Kft. Szerver hosting szolgáltatás 8 112 000 2015.07.31 2018.04.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Baranya Megyei Kirendeltség Baranya Megyei Kormányhivatal Pécs, Xxxxxxxxx xxx 0 üzemeltetési költségek 5 095 070 2013.12.18 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Deák F. tér 3. sz. ingatlan üzemeltetési kiadásai 13 000 000 2013.03.06 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamosenergia vásárlás 5 100 000 2016.09.01 2018.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés FŐGÁZ zrt. Földgáz szolgáltatás és rendszerhasználat 8 314 961 2017.01.02 2017.10.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Solo Security Biztonságcédelmi-, telefonközpont kezelési vlamint gépjármű üzemeltetési teendők ellátás 8 520 000 2016.09.01 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Békés Megyei Kirendeltség FŐGÁZ Zrt. Földgáz 6 976 198 2016.10.31. 2017.10.31. Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Gázdíj 6 511 583 2016.09.01. Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Incorp-Security Services Kft. Portaszolgálat, rendészeti, vagyonvédelem 7 100 956 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Használati megállapodás - Miskolc, Selyemré utca 1 szám alatti ingatlanra 6 023 656 2016.03.23 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Vitkó Security Kft. Őrző-védő szolgáltatás 7 542 270 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Csongrád Megyei Kirendeltség Bodrogi Bau Kft. Ingatlan tűzeset utáni állagmegóvási munka 9 948 064 2016.09.27 2017.10.01 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Xxxxx és Társa Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. Őrzés-védelmi feladatok ellátása 8 755 200 2016.09.19 Fix összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • Lopás a lezárt helyiségből vagy lezárt gépjármű csomagtartójából (ideértve a tetőcso- magtartót is) vagy belső terében kiképzett, fedéllel lezárt tároló rekeszéből erőszakos behatolással való eltulajdonítás, melynek során az erőszakos behatolás és idegenkezű- ség egyértelműen megállapítható, és amelyet az illetékes rendőrhatóság dokumentált.

  • Weboldal jelenti a xxx.xxxxxxx.xx weboldalt.

  • Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.

  • Hitelintézet Hitelintézet a Kártyakibocsátó Takarékbank Zrt., valamint a kártya társkibocsátó/forgalmazó Számlavezető Hely együttesen. A felelősségi és kárviselési szabályok alkalmazásában a jogszabály alapján a kibocsátót terhelő felelősség tekintetében Hitelintézeten a Takarékbank Zrt.-t kell érteni. A hitelkártya szolgáltatásokért felszámított kamatok, díjak vagy költségek, valamint ezek egyoldalú módosítására vonatkozó rendelkezések tekintetében Hitelintézeten a Számlavezető Helyet kell érteni.