A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.
A biztosító szolgáltatásai 1. A Biztosító – teljesítési kötelezettsége esetén – vállalja a biz- tosítási esemény megtörténte időpontjától a Biztosított jo- gainak védelmével összefüggésben felmerülő indokolt költ- ségeket az alábbiak szerint. 2. A biztosítási esemény bejelentése előtt keletkezett költsé- gekre csak akkor vonatkozik a biztosítási védelem, ha azok a biztosítási esemény bejelentése előtt 30 napnál nem koráb- ban a Biztosítottal jogvitában álló fél, a bíróság intézkedései vagy a Biztosított érdekében tett halaszthatatlan intézkedé- sek által merültek fel. 3. A Biztosító az alábbiakat téríti: a) a jogi képviselő számlával igazolt munkadíját és költsé- geit, b) a peres és nem peres bírósági eljárással összefüggő, jog- szabályon alapuló díjakat és illetékeket; valamennyi fokon, beleértve a tanúk és tolmácsok díját és költségeit, c) a bíróság által kirendelt szakértő előírt díját és költségeit; d) a Biztosító hozzájárulásával felkért független szakértő te- vékenységéért járó díjakat; e) Biztosítottat megillető végrehajtási jogcím meglétét köve- tően (például ítélet) a jogi érvényesítés költségeit legfel- jebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig; f) jogerős bírósági határozat alapján a Biztosítottat terhelő, a Biztosítottal jogvitában álló fél vagy az állam oldalán felmerült díjakat és költségeket; g) utazási költségeket az illetékes bíróság székhelyére, ha a személyes megjelenést a bíróság rendeli el. A Biztosító ezen utazási költséget másodosztályú vasúti, vagy ezzel egyenrangú más közlekedési eszköz menetjegyének vé- teláráig vállalja megtéríteni. h) jogi tanácsadás költségét. A jogi tanácsadás egy biztosí- tási esemény megoldási lehetőségeivel kapcsolatos egy- szeri, szóban vagy írásban nyújtott alapvető állásfoglalás. i) Óvadék, biztosíték megelőlegezése: A Biztosító a kockázatviselése alatt bekövetkezett biztosí- tási eseménnyel összefüggésben arra vállal kötelezettsé- get, hogy a kötvényben az érintett biztosítási tárgyra meghatározott maximális biztosítási összeg erejéig meg- előlegezi az óvadékot vagy biztosítékot, amely a Biztosí- tottat érintő vizsgálati fogság vagy előzetes letartóztatás kiváltásának, illetve hatóságilag bevont útlevél kiadásá- nak célját szolgálja. A Biztosított köteles az óvadék vagy biztosíték összegét 15 napon belül visszafizetni, ha azt ré- szére a bíróság vagy más erre jogosult szerv visszaadja. Ha az ügyben más jogerős döntés születik, de legkésőbb az óvadék vagy biztosíték nyújtásától számított maximum 6 hónapon belül. 4. A Biztosító teljesítési kötelezettsége az alábbiak szerint áll fenn: a) A Biztosító által az egy biztosítási időszakban bekövetke- zett károkra a teljesítések felső határát az ajánlaton jelzett – a választott fedezettípusnak megfelelő – biztosítási összeg képezi, függetlenül attól, hogy az egy biztosítási esemény miatti igényérvényesítés milyen hosszú időn keresztül fo- lyik. b) Több biztosítási eseménynél, melyek okozatilag össze- függő egységes folyamatot alkotnak, a biztosítási összeg csak egyszer áll rendelkezésre. c) Perbeli egyezség esetén a Biztosító a bíróság által megál- lapított költségeket a pernyertességnek a pervesztesség- hez viszonyított, bíróság által megállapított arányában vi- seli. Peren kívüli egyezség esetén a költségeket a Bizto- sító viseli. d) A Biztosító fedezetet nyújt a folyamatban lévő bírósági, hatósági eljárásokban azok jogerős befejezéséig akkor is, ha a biztosítási szerződés időközben megszűnt, feltéve, hogy a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt kö- vetkezett be, és a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt a Biztosító részére bejelentésre került.
A biztosító szolgáltatásának korlátozása A biztosító biztosítási időszakonként, mindösszesen legfeljebb a fenti táblázatban a biztosítási időszakra meghatározott ösz- szeget, biztosítási eseményenként pedig a táblázat szerinti ká- ronként teljesítendő összeget téríti meg. Az önrészesedés mértéke biztosítási eseményenként 10.000 Ft. A biztosító a 10.000 Ft-ot meghaladó károk esetén a biztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
A biztosító szolgáltatása (1) A Biztosító a szolgáltatását akkor teljesíti, amikor a 3.1 pont szerinti maradandó egészségkárosodás mértéke véglegesnek tekinthetô. Ha az egészségkárosodás mértéke folyamatosan változik, a Biztosító legkésôbb a baleset bekövetkezésének idôpontját követô 2 év elteltével állapítja meg a szolgáltatás mértékét, az idôtartam utolsó napján fennálló állapot szerint. A Biztosító a biztosítási összegbôl a maradandó egészségkárosodás %-os mértékének megfelelôen arányos összegû szolgáltatást nyújt. A térítés mértékét (az egészségkárosodás fokát) a Biztosító orvosszakértôje állapítja meg a MABISZ balesetbiztosítási orvos szakértôi útmutatójának figyelembe vételével. Ha a baleset elôtt már meglévô betegségek, vagy fogyatékosságok közrehatottak a maradandó egészségkárosodás mértékében, a Biztosító a fizetendô összeget a közrehatás mértékével csökkenti. (2) Ha a maradandó egészségkárosodás mértékének megállapítása érdekében a Biztosító orvosa indokoltnak tartja, személyes orvosi vizsgálatot végezhet, illetve egyéb szükséges vizsgálatokat (pl. röntgen, ultrahang) írhat elô a Biztosított részére. A Biztosító orvosa által végzett személyes vizsgálat, illetve az általa elôírt vizsgálatok költségei a Biztosítót terhelik, a Biztosító vállalja továbbá a Biztosított lakhelyérôl a vizsgálat helyszínére történô utazás közlekedési többletköltségeinek megtérítését névre szóló számla alapján. A Biztosító által meghatározásra kerülô maradandó egészségkárosodás fokának mértéke más szakértôi testületek határozatától független. A munkaképesség-csökkenés, a sporttevékenység abbahagyása, az esztétikai, illetve szociális szempontok önmagukban nem képezik szolgáltatás jogalapját. (3) Ha a Biztosított a Biztosító orvosa által megállapított elsôfokú döntést a maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozóan nem fogadja el, akkor újabb szakvizsgálat céljából háromtagú orvosi bizottságot kell létrehozni. Az orvosi bizottság egyik tagját a Biztosított, másik tagját a Biztosító, a – baleseti sebészeti orvos szakértôi jogosítvánnyal rendelkezô – elnököt pedig a két fél együttes megállapodása alapján jelölik ki. Az orvosi bizottság mûködésével kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek a terhére a döntés születik. (4) Ha a Biztosított a balesetet követô 15 napon belül vagy az egészségkárosodás véglegessé válása elôtt meghal, a Biztosító nem nyújt baleseti egészségkárosodásra vonatkozó szolgáltatást.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA Ha a Biztosított a légitársaságnál saját nevére szólóan szabályszerûen feladott útipoggyásza az utazás célállomására történô odautazáskor külföldön az adott légijárat megérkezését követôen az utazási feltételekben meghatározott kiszolgáltatási idôpontot követô hat órán belül nem kapja meg, és a poggyász hiányát a megérkezést követôen – az utazási feltételekben foglalt szabályoknak megfelelôen, de – legfeljebb 2 órán belül a fuvarozó légitársaság képviselôjének írásban bejelentik, és ezt a légitársaság jegyzôkönyv kiállításával tanúsítja, akkor a Biztosító vállalja, hogy a járat érkezési idôpontja és a poggyász tényleges átvétele közti idôtartamban, de legfeljebb a biztosítás idôbeli hatályán belül a Biztosított részére külföldön szükségessé vált sürgôsségi vásárlások (tisztálkodás, ruhanemû) értékének valamint a légitársaság által a biztosítási esemény miatt térített összegnek a különbözetét megtéríti a poggyászkésés idôtartamától függôen legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban megadott összeghatárig. A Biztosított egy légi utazás vonatkozásában legfeljebb egyszeresen jogosult a szolgáltatásra, az érintett csomagok számától függetlenül, valamint a Biztosító a szolgáltatást legfeljebb egyszeresen nyújtja függetlenül a csomag feladójaként megjelölt személyek számától. a bejelentést elôször benyújtó Biztosított részére, vagy – egyidejû bejelentés esetén – az összes Biztosított részére, de arányosan csökkentett összegekkel. Az átszállási pont, és a visszautazás érkezési reptere nem minôsül célállomásnak, abban az esetben sem, ha az külföldön található. A Biztosító a szolgáltatást a Biztosított hazaérkezését követôen utólag nyújtja, az esemény helyszínén történô kifizetést nem vállal.
Biztosítással nem fedezett biztosítási események, költségek Az Általános biztosítási feltételekben és a Vagyonbiztosítási különös feltételek- ben felsorolt kizárások az alábbiakkal egészülnek ki: 3.1. A biztosítás nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított ingatlan esetében ezen átalakítással összefüg- gésben keletkeznek. 3.2. Nem terjed ki a biztosítás továbbá • a vészhelyzet elhárítását követően esetlegesen felmerülő helyreállítási költségekre; • a biztosított ingatlanban tartott ingó- ságokban bekövetkező károkra; • arra a veszélyhelyzetre, melynek elhárítását a biztosított a jelen biz- tosítás kockázatviselési kezdetét megelőzően kötött más biztosítási szerződés alapján igényelheti.
A biztosítási kötvény elvesztése A biztosítási kötvény elvesztése vagy megsemmisülése ese- tén a biztosító a szerződő (biztosított) kérésére a szerződés aktuális állapotának megfelelő új kötvényt állít ki, vagy az eredeti kötvény másolatát megküldi a szerződőnek. A biz- tosító kérheti az új kötvény kiállítási költségeinek megtérí- tését.
A Biztosítóra vonatkozó tájékoztató adatok Az Európai Utazási Biztosító Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság 1997. január 1-jén kezdte meg mûködését a magyar biztosítási piacon. Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00. Telefon: (00-0) 000-0000, fax: (00-0) 000-0000. Cégjegyzékszám: 00-00-000000, Fôvárosi Törvényszék Cégbírósága A társaság alaptôkéje: 400 000 000 Ft Fô tevékenységi köre: nem-életbiztosítás A társaság cégformája: részvénytársaság Mûködési módja: zártkörû A társaság tulajdonosai: Generali Biztosító Zrt. 61% Europäische Reiseversicherung AG, München 26% Europäische Reiseversicherung AG, Bécs 13%
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.
A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.