A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása mintaszakaszok

A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása. A biztosítási szerződést írásban bármelyik fél felmondhatja a biztosítási időszak végére, azt megelőzően legalább 30 nappal. A Szerződő a Vemoco PostaCasco (13503) szerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondhatja, ha a Vemoco Telematics Kft. a Szerződőn kívül álló okból nem nyújtja a Vemoco kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatokat. Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási érdek megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a jármű olyan mértékben károsodott, hogy a javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem indokolt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és ezzel összefüggésben a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra (egész évre) járó díj megfizetését követelheti. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles visszatéríteni. Ha a Szerződő az esedékes biztosítási díjat nem fizeti meg, a biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a Szerződőt a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatáridő tűzésével – a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. E díjat a biztosító 15 napon belül visszautalja, levonva belőle azt a díjrészt, amely a díj-nemfizetés miatti megszűnés előtti – díjjal fedezetlen – kockázatviselési időtartammal arányos. A 3.1.9. pont esetében a szankció, korlátozás, vagy a tilalom hatályba lépésének napjával. Megszűnik a biztosítási szerződés a jármű külföldi nyilvántartásba vételével. A biztosítási szerződés megszűnésével a biztosító kockázatviselése is megszűnik.
A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása. 3.5.1. A biztosítási szerződést írásban bármelyik fél felmondhatja a biztosítási időszak végére, azt legalább 30 nappal megelőzően.
A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása. A Biztosító kockázatviselése automatikusan megszűnik a következő feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén:
A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása 

Related to A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása

  • A biztosítási szerződés megszűnése A biztosítási szerződés megszűnik:

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 6.1. Megszűnik a biztosítási szerződés

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–65 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 75 évet (lejárati életkor).

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tar- tamú.

  • A biztosítási szerződés létrejötte 2.1. Biztosítási szerződést csak az köthet, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt (biztosított), vagy aki a szerződést érdekelt személy javára köti meg (szerződő).

  • A biztosítási szerződés módosítása 5.1. Felek a szerződést közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. A szerződés módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a szerződés változatlan tartalommal hatályban marad.

  • A biztosítási szerződés tartama 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.

  • A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS ALANYAI 1.1 A Biztosító, az Európai Utazási Biztosító Zrt., amely a biztosítási díj ellenében a biztosítási kockázatot viseli és a jogalap fennállása esetén a biztosítási szerzôdésben meghatározott szolgáltatások teljesítésére kötelezettséget vállal.

  • A biztosító szolgáltatásának szabályai 10.1. A biztosító a károkat eseményenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg – a Magyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve az egyes biztosítási összegeket.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.