A biztosító joga és kötelezettsége. 9.2.1. A biztosító az ajánlat elfogadása előtt kockázatelbírálást végezhet, melyhez a szerződő nyilatkozatát kérheti a biztosítottakat érintő tárgyévet megelőző évre vonatkozó saját jogú, egy főre jutó táppénzes napjainak átlagát, a biztosított egészségi nyilatkozatát, orvosi vizsgá- latát és egyéb nyilatkozatát. A biztosító jogosult ezen adatokat ellen- őrizni és további kérdéseket feltenni a kockázatvállaláshoz. 9.2.2. Amennyiben a biztosítottnak a szerződéskötés idején fennálló tényleges egészségi állapota, életviteli szokásai nem felelnek meg a kockázatelbírálás során tett egészségi nyilatkozatában foglaltak- nak, úgy a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt. 9.2.3. Automatikus meghosszabbítás esetén, ha a biztosító a szerződés- kötést követően szerez tudomást a szerződéskötéskor már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fenn- állásának az első 5 évében gyakorolhatja. 9.2.4. A közlési kötelezettség megsértése ellenére is beáll a biztosító kötelezettsége, ha a szerződéskötéstől a biztosítási esemény bekövetkeztéig már 5 év eltelt. 9.2.5. A 9.2.3. és 9.2.4. pontok rendelkezéseit a szerződésben meghatáro- zott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötele- zettség megsértésének következményeire is alkalmazni kell. A biztosí- tó ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitvaálló 5 éves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik. 9.2.6. A közlési kötelezettség vagy a változás bejelentési kötelezettség megsértése esetében a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövet- kezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig, illetve a változás bejelentési határidő leteltét követő naptól 5 év eltelt. 9.2.7. A biztosító kockázatelbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
Appears in 2 contracts
Samples: Privatemed Pro Csoportos Egészségbiztosítási Szerződés, Health Insurance Agreement
A biztosító joga és kötelezettsége. 9.2.1. A biztosító az ajánlat elfogadása előtt kockázatelbírálást végezhet, melyhez a szerződő nyilatkozatát kérheti a biztosítottakat érintő tárgyévet megelőző évre vonatkozó saját jogú, egy főre jutó táppénzes napjainak átlagát, a biztosított egészségi nyilatkozatát, orvosi vizsgá- latát és egyéb nyilatkozatát. A biztosító jogosult ezen adatokat ellen- őrizni és további kérdéseket feltenni a kockázatvállaláshoz.
9.2.2. Amennyiben a biztosítottnak a szerződéskötés idején fennálló tényleges egészségi állapota, életviteli szokásai nem felelnek meg a kockázatelbírálás során tett egészségi nyilatkozatában foglaltak- nak, úgy a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt.
9.2.3. Automatikus meghosszabbítás esetén, ha a biztosító a szerződés- kötést követően szerez tudomást a szerződéskötéskor már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fenn- állásának az első 5 évében gyakorolhatja.
9.2.4. A közlési kötelezettség megsértése ellenére is beáll a biztosító kötelezettsége, ha a szerződéskötéstől a biztosítási esemény bekövetkeztéig már 5 év eltelt.
9.2.5. A 9.2.3. és 9.2.4. pontok xxxxxx rendelkezéseit a szerződésben meghatáro- zott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötele- zettség megsértésének következményeire is alkalmazni kell. A biztosí- tó ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitvaálló 5 éves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik.
9.2.6. A közlési kötelezettség vagy a változás bejelentési kötelezettség megsértése esetében a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövet- kezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig, illetve a változás bejelentési határidő leteltét követő naptól 5 év eltelt.
9.2.7. A biztosító kockázatelbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
Appears in 1 contract
Samples: Health Insurance Agreement
A biztosító joga és kötelezettsége. 9.2.112.2.1. A biztosító az ajánlat elfogadása előtt kockázatelbírálást végezhetvégez het, melyhez kérheti a szerződő nyilatkozatát kérheti a biztosítottakat érintő tárgyévet megelőző évre vonatkozó vonat kozó nyilatkozatát a biztosítottak saját jogú, egy főre jutó táppénzes táp pénzes napjainak átlagátátlaga tekintetében, kérheti továbbá a biztosított bizto sított egészségi nyilatkozatát, orvosi vizsgá- latát vizsgálatát és egyéb nyilatkozatátnyilat kozatát. A biztosító jogosult ezen adatokat ellen- őrizni ellenőrizni és további kérdéseket feltenni a kockázatvállaláshoz.
9.2.212.2.2. Amennyiben a biztosítottnak a szerződéskötés idején fennálló tényleges egészségi állapota, életviteli szokásai nem felelnek meg a kockázatelbírálás során tett egészségi nyilatkozatában foglaltak- nakfoglaltaknak, úgy a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az nem hatott közre a biztosítási biztosí- tási esemény bekövetkezésében, illetve a szerződés megkötésétől megkötésé- től a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt.
9.2.312.2.3. Automatikus meghosszabbítás esetén, ha Ha a biztosító a szerződés- kötést szerződéskötést követően szerez tudomást a szerződéskötéskor már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fenn- állásának fennállásának az első 5 évében gyakorolhatja.
9.2.412.2.4. A közlési kötelezettség megsértése ellenére is beáll a biztosító kötelezettsége, ha a szerződéskötéstől a biztosítási esemény bekövetkeztéig már 5 év eltelt.
9.2.512.2.5. A 9.2.312.2.3. és 9.2.412.2.4. pontok rendelkezéseit a szerződésben meghatáro- zott meghatározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötele- zettség kötelezettség megsértésének következményeire is alkalmazni kell. A biztosí- tó biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitvaálló gyakor lására nyitva álló 5 éves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik.
9.2.612.2.6. A közlési kötelezettség vagy a változás bejelentési kötelezettség megsértése esetében a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor szerződéskötés- kor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövet- kezésébenbekövetkezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási biztosítá- si esemény bekövetkeztéig, illetve a változás bejelentési határidő határ- idő leteltét követő naptól 5 év eltelt.
9.2.712.2.7. A biztosító kockázatelbírálási és kárrendezési szerveivel szemben szem- ben a biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében érdeké- ben külön nyilatkozattételre hívja fel.
Appears in 1 contract