Common use of A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok Clause in Contracts

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet terheli.

Appears in 16 contracts

Samples: Általános Életbiztosítási Feltételek, General Life Insurance Terms, Best Doctors® Health Insurance

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar ma- gyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Országos Rehabilitációs és Szociális Hivatal Szakértői Intézet (ORSZI) szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon Az iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet terheli.

Appears in 4 contracts

Samples: Általános Életbiztosítási Feltételek, Általános Életbiztosítási Feltételek, General Life Insurance Terms

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti •halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet terheli.

Appears in 4 contracts

Samples: General Insurance Terms, Általános Életbiztosítási Feltételek, Cig Pannónia Életbiztosítási Feltételei

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet terheli.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Életbiztosítási Feltételek, Általános Életbiztosítási Feltételek, Általános Életbiztosítási Feltételek

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító Biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett Kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított Biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar ma- gyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági gyámható- sági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok ha- tározatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével meg- nevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon Az iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet Kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Életbiztosítási Feltételek

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító Biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett Kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított Biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági gyámható- sági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lésekkezelések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként feltétele- ként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító Biztosító a káresemény kárese- mény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet Kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító Biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet Kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett Kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet Kedvezményezettet terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Cig Pannónia Életbiztosítási Feltételei

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként feltételeként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet kedvezményezettet terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági gyámhatósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lésekkezelések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon Az iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Életbiztosítási Feltételek

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági gyámhatósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként feltételeként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet kedvezményezettet terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Nyugdíjbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítéséhez szükséges iratok. A biztosító a szolgáltatásának teljesítéséhez a következő iratokat kérheti: • biztosítási kötvény, az utolsó biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum, • kedvezményezett személyazonosságát igazoló dokumentum, • elérési szolgáltatás esetén a biztosított életben létét igazoló okirat, • társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot igazoló dokumentum, • halotti anyakönyvi kivonat másolata, • halottvizsgálati bizonyítvány másolata, • boncjegyzőkönyv másolata, • halotti epikrízis, • külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordítása, • jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata, • kiskorú örökös esetén (jogerős hagyatékátadó végzés szerinti) gyámhatóság által kiállított igazolás a gyámha- tósági betétkönyv megnyitásáról, mely tartalmazza a számlaszámot, • rendőrségi jegyzőkönyv másolata, • munkahelyi baleseti jegyzőkönyv másolata, • munkáltatói igazolás munkavállalói jogviszony meglétéről, • közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyvének másolata, • gépjármű vezetése során bekövetkezett biztosítási esemény esetén a jogosítvány és a forgalmi engedély másolatamá- solata, • véralkohol vizsgálati eredmény, drogteszt, • az első orvosi ellátás dokumentumainak másolata, • az első ellátástól a szolgáltatási igény bejelentés időpontjáig keletkezett valamennyi orvosi dokumentum (keze- lések, vizsgálatok iratai – röntgen lelet, MRI vizsgálat eredménye, CT vizsgálat eredménye, szövettani vizsgálat eredménye), kórházi zárójelentések másolata, • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményének másolata, • munkaképesség csökkenés megállapítására jogosult szerv által kiadott és hozzá benyújtott dokumentumok, határozatok másolata, • kórházi zárójelentés, mely tartalmazza az elvégzett műtét WHO kódját, • műtéti napló másolata, • szövettani vizsgálat eredménye, ha bármely szövet, szerv, szervrészlet eltávolításra került a műtét során, • orvosi nyilatkozat – a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a káresemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával, • ambuláns lap, orvosi dokumentumok másolata, • keresőképtelenségi igazolás hiteles másolata (diagnózis megjelölésével), • a kiadásokat igazoló eredeti számlák, • gondnokságot kirendelő határozat másolata, • igazolvány sportolói tagságról, • sportmérkőzésen, edzésen történt balesetről készült jegyzőkönyv másolata, • azon további nyilatkozatok, amelyeket a mindenkor hatályos jogszabályok a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leként feltételeként meghatároznak, • idegennyelvű iratok esetén azok fordítása. Azon iratok beszerzésének költségei, amelyek a bekérhető iratok listájában szerepelnek, s a biztosító a káresemény tisztázásához bekéri őket, a kedvezményezettet terhelik. Egyes különös szerződési feltételek a biztosító teljesítéséhez egyéb iratok benyújtását is előírhatja. Ezen egyéb iratok beszerzésének, esetleges magyar nyelvre fordításának költségei a kedvezményezettet terhelik. Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzésebeszerzé- se, illetőleg megadása a kedvezményezett kötelezettsége és az iratok beszerzésének költsége is a kedvez- ményezettet kedvezményezettet terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Életbiztosítási Feltételek