Common use of A fedezetfeltöltés jogának kizárása Clause in Contracts

A fedezetfeltöltés jogának kizárása. Jelen feltétel VII.1.2. pontja szerint – eltérően a Ptk. 6:461. §-ától – a szerződő feleket nem illeti meg a fedezetfeltöltés joga, azaz az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkentett biztosítási ösz- szeggel marad hatályban a biztosítási szerződés a folyó biztosí- tási időszakra, a szerződő nem jogosult a biztosítási díj megfe- lelő kiegészítésével a biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeget eredeti értékére emelni. Amennyiben szerződő a közlési és változás-bejelentési kötele- zettségét azzal sérti meg, hogy a biztosítási díj számításához helytelen adatokat szolgáltat vagy nem tesz eleget a díjszámítás alapját képező adatok változására vonatkozó bejelentési köte- lezettségének, abban az esetben káresemény bekövetkeztekor – jelen feltétel VIII.5.1.3. pontja alapján, eltérően a Ptk. 6:446. §-ától – a biztosító csak a megállapított kár akkora részének a térítésére köteles, amekkora része a befizetett díj annak a díjnak, amelyet a szerződő helyes adatszolgáltatása esetén fel kellett volna számolni.

Appears in 5 contracts

Samples: biztositasifeltetelek.hu, biztositasifeltetelek.hu, biztositasifeltetelek.hu

A fedezetfeltöltés jogának kizárása. Jelen feltétel VII.1.2. pontja szerint – eltérően a Ptk. 6:461. §-ától – a szerződő feleket nem illeti meg a fedezetfeltöltés fedezet- feltöltés joga, azaz az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel ösz- szeggel csökkentett biztosítási ösz- szeggel összeggel marad hatályban a biztosítási szerződés a folyó biztosí- tási biztosítási időszakra, a szerződő nem jogosult a biztosítási díj megfe- lelő megfelelő kiegészítésével a biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeget eredeti értékére emelni. Amennyiben szerződő a közlési és változás-bejelentési kötele- zettségét kötelezettségét azzal sérti meg, hogy a biztosítási díj számításához helytelen adatokat szolgáltat vagy nem tesz eleget a díjszámítás alapját képező adatok változására változá- sára vonatkozó bejelentési köte- lezettségénekkötelezettségének, abban az esetben káresemény bekövetkeztekor – jelen feltétel VIII.5.1.3VI.5.1.4. pontja alapján, eltérően a Ptk. 6:446. §-ától – a biztosító csak a megállapított kár akkora részének a térítésére köteles, amekkora része a befizetett díj annak a díjnak, amelyet a szerződő helyes adatszolgáltatása esetén fel kellett volna számolni.

Appears in 2 contracts

Samples: biztositasifeltetelek.hu, www.generali.hu

A fedezetfeltöltés jogának kizárása. Jelen feltétel VII.1.2V.1.2. pontja szerint – eltérően a Ptk. 6:461. §-ától – a szerződő feleket nem illeti meg a fedezetfeltöltés joga, azaz az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény ese- mény miatt kifizetett összeggel csökkentett biztosítási ösz- szeggel összeggel marad hatályban a biztosítási szerződés a folyó biztosí- tási időszakrabiztosítási idő- szakra, a szerződő nem jogosult a biztosítási díj megfe- lelő kiegészítésével megfelelő kiegé- szítésével a biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeget eredeti értékére emelni. Amennyiben szerződő a közlési és változás-bejelentési kötele- zettségét azzal sérti meg, hogy a biztosítási díj számításához helytelen adatokat szolgáltat vagy nem tesz eleget a díjszámítás alapját képező adatok változására vonatkozó bejelentési köte- lezettségének, abban az esetben káresemény bekövetkeztekor – jelen feltétel VIII.5.1.3VI.5.1.7. pontja alapján, eltérően a Ptk. 6:446. §-ától – a biztosító csak a megállapított kár akkora részének a térítésére köteles, amekkora része a befizetett díj annak a díjnak, amelyet a szerződő helyes adatszolgáltatása esetén fel kellett volna számolni.

Appears in 1 contract

Samples: medrisk.hu

A fedezetfeltöltés jogának kizárása. Jelen feltétel VII.1.2. pontja szerint – eltérően a Ptk. 6:461. §-ától – a szerződő feleket nem illeti meg a fedezetfeltöltés joga, azaz az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkentett biztosítási ösz- szeggel marad hatályban a biztosítási szerződés a folyó biztosí- tási időszakra, a szerződő nem jogosult a biztosítási díj megfe- lelő kiegészítésével a biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeget eredeti értékére emelni. Amennyiben szerződő a közlési és változás-bejelentési változásbejelentési kötele- zettségét azzal sérti meg, hogy a biztosítási díj számításához helytelen adatokat szolgáltat vagy nem tesz eleget a díjszámítás alapját képező adatok változására vonatkozó bejelentési köte- lezettségének, abban az esetben káresemény bekövetkeztekor – jelen feltétel VIII.5.1.3. pontja alapján, eltérően a Ptk. 6:446. §-ától – a biztosító csak a megállapított kár akkora részének a térítésére köteles, amekkora része a befizetett díj annak a díjnak, amelyet a szerződő helyes adatszolgáltatása esetén fel kellett volna számolni.

Appears in 1 contract

Samples: penzugyimonitor.hu

A fedezetfeltöltés jogának kizárása. Jelen feltétel VII.1.2VI.1.2. pontja szerint – eltérően a Ptk. 6:461. §-ától – a szerződő feleket nem illeti meg a fedezetfeltöltés joga, azaz az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkentett biztosítási ösz- szeggel marad hatályban a biztosítási szerződés a folyó biztosí- tási időszakra, a szerződő nem jogosult a biztosítási díj megfe- lelő kiegészítésével a biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeget eredeti értékére emelni. Amennyiben szerződő a közlési és változás-bejelentési változásbejelentési kötele- zettségét azzal sérti meg, hogy a biztosítási díj számításához helytelen adatokat szolgáltat vagy nem tesz eleget a díjszámítás alapját képező adatok változására vonatkozó bejelentési köte- lezettségének, abban az esetben káresemény bekövetkeztekor – jelen feltétel VIII.5.1.3VII.5.1.3. pontja alapján, eltérően a Ptk. 6:446. §-ától – a biztosító csak a megállapított kár akkora részének a térítésére köteles, amekkora része a befizetett díj annak a díjnak, amelyet a szerződő helyes adatszolgáltatása esetén fel kellett volna számolni.

Appears in 1 contract

Samples: Szakmai Felelősségbiztosítási Feltételgyűjtemény

A fedezetfeltöltés jogának kizárása. Jelen feltétel VII.1.2VI.1.2. pontja szerint – eltérően a Ptk. 6:461. §-ától – a szerződő feleket nem illeti meg a fedezetfeltöltés fedezet- feltöltés joga, azaz az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel ösz- szeggel csökkentett biztosítási ösz- szeggel összeggel marad hatályban a biztosítási szerződés a folyó biztosí- tási biztosítási időszakra, a szerződő nem jogosult a biztosítási díj megfe- lelő megfelelő kiegészítésével a biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeget eredeti értékére emelni. Amennyiben szerződő a közlési és változás-bejelentési kötele- zettségét kötelezettségét azzal sérti meg, hogy a biztosítási díj számításához helytelen adatokat szolgáltat vagy nem tesz eleget a díjszámítás alapját képező adatok változására változá- sára vonatkozó bejelentési köte- lezettségénekkötelezettségének, abban az esetben káresemény bekövetkeztekor – jelen feltétel VIII.5.1.3VI.5.1.3. pontja alapján, eltérően alapján a Ptk. 6:446. §-ától eltérően – a biztosító csak a megállapított kár akkora részének a térítésére köteles, amekkora része a befizetett díj annak a díjnak, amelyet a szerződő helyes adatszolgáltatása esetén fel kellett volna számolni.

Appears in 1 contract

Samples: Egészségügyi És Szociális Tevékenység Felelősségbiztosításának Feltételei