A felhívás célja mintaszakaszok

A felhívás célja. A felhívás szervezett keretek között támogatja és fejleszti a rászoruló háztartások megélhetését, hozzájárul az életminőségük javulásához, növeli a bevont háztartások önálló egzisztenciateremtési esélyeit. A felhívás a bevont családok önellátó képességének, valamint önfenntartó képességének kialakítását és fejlesztését célozza. A kiskert művelésére és kisállattartásra irányuló folyamatos tevékenység komoly munkatapasztalatot eredményez és egyben felelősséget is ró a család tagjaira. A szabadidő hasznos eltöltésén túl a család jövedelemszerző funkciója is megerősödik.
A felhívás célja. 1.1. ALAPVETŐ CÉL 3 1.2. Rendelkezésre álló keretösszeg 3 1.3. Saját forrás mértéke 3 1.4. Támogatás összege és formája 3
A felhívás célja. A Magyar Kultúráért Alapítvány kultúrstratégiai feladatellátásáról szóló 1073/2022. (II. 16.) Korm. határozat alapján a 1108/2021. (III.10.) Korm. határozatban foglalt feladatok ellátásáért a Magyar Kultúráért Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) a felelős, mely feladatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Kezelő) közreműködésével valósítja meg.
A felhívás célja. 4 1.1. Felzárkózó Települések Program 4 1.2. A pályázat tartalma 6 2. A pályázat benyújtásának feltételei 7 2.1. A pályázat benyújtására jogosultak köre 7 2.2. Pályázat benyújtására nem jogosultak köre 8
A felhívás célja. A 1404/2019. (VII. 5.) Korm. határozatban foglalt „Felzárkózó Települések” program keretében célzott, településspecifikus programmal szükséges segíteni az ország 300 leghátrányosabb helyzetű települését, amelynek célja a lakosság helyzetének javítását szolgáló fejlesztési munkához szükséges szakmai tudás és támogatások, szolgáltatások biztosítása. Jelen felhívás célja azon szervezetek (települési megvalósítók) kiválasztása, amelyek a Jelenlét módszertan alapján1 benyújtott szakmai programjukat megvalósítják.
A felhívás célja. A Felhívás célja olyan szakértői szolgáltató vállalkozások kiválasztása, amelyek szakértői szolgáltatást nyújthatnak a KKV Stratégia pilléreihez kapcsolódóan meghatározott pályázati konstrukciók keretében kedvezményezett vállalkozások (kkv-k) számára. Ezen pályázati felhívások keretében történő szakértői szolgáltatások nyújtásának megfelelőségi feltétele az, hogy a pályázó szakértői szolgáltató vállalkozás az MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban MGFÜ) által lefolytatott minősítési eljárás keretében megszerezett Minősítő tanúsítvánnyal rendelkezzen.
A felhívás célja. A Magyar Kultúráért Alapítvány kultúrstratégiai feladatellátásáról szóló 1073/2022. (II. 16.) Korm. határozat alapján a 1108/2021. (III.10.) Korm. határozatban foglalt feladatok ellátásáért a Magyar Kultúráért Alapítvány a felelős, mely feladatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Kezelő) közreműködésével valósítja meg. A külhoni (1) magyar nyelvű irodalmi, művészeti, kulturális és kritikai folyóiratok, továbbá (2) a magyar nyelvű tudományos, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő folyóiratok az egymást követő nemzedékeket sikeresen összekötő és kultúraközvetítő szerepükön túlmenően, a tömeges és szubkultúra rétegeinek elérésére, az országosan vagy regionálisan fontos történések közvetítésére alkalmas közeget képeznek, egyben magas színvonalú, valamint tudományos igényű kulturális elemmel gazdagítják a magyar nyelvű írásbeliséget. A folyóiratok a rendszerezett kommunikáció elemei, melyek az üzenetformálás révén a tömegérdeklődés és világnézet-formálás hatékony eszközei; közösségformáló szerepüknek és tevékenységüknek köszönhetően kiemelt szerepük van a tudásátadás rendhagyó formáiban, akár a műveltségi elemek közvetítésére, akár egyedi, speciális, rétegismeretekre helyezzük a hangsúlyt. Jelen Pályázati felhívás (a továbbiakban: Felhívás) célja külhoni magyar nyelvű irodalmi, művészeti, kulturális, kritikai vagy tudományos és tudománynépszerűsítő folyóiratok, ismeretterjesztő folyóiratok, valamint szakmai kiadványok (szaklapok) támogatása az ismeretek magas színvonalú átadása, a tudományos utánpótlás nevelés megerősítésének érdekében.
A felhívás célja. Az Alapítvány az Erzsébet Táborok keretein belül, jelentkezést hirdet nyári Élménytáborokban való részvételre. A kevésbé fejlett régiókból érkező gyermekek számára az EFOP-1.2.12-17- 2017-00006 azonosító számú „A tábor összeköt – Xxxxxxxx Xxxxxxx” című projekt és a 2022. évi hazai költségvetési támogatás biztosítja a minőségi, élményalapú táborozást. A nyári Élménytáborok célja, hogy az aktív részvételre épülő programokkal, élményalapú, keresztény értékrendet közvetítő foglalkozásokkal, hagyományőrző, magyarság- és honismereti, kulturális, tudományos és ismeretterjesztő, digitális kompetenciát fejlesztő, sport- és fizikai aktivitás növelő, közösségépítő programokkal szerepet töltsön be a gyermekek életmódjában és jövőképében, a társadalmi integráció elérésében. Célja továbbá, hogy az Alapítvány által szervezett táborokban részt vevő gyermekek közös élményekkel és örök emlékekkel térjenek haza. Kiemelt cél, hogy a Magyarország területén élő hátrányos helyzetű tanulók közösségei is hozzájussanak az Alapítvány táboroztatási szolgáltatásaihoz. A jelentkezéssel elnyerhető lehetőséget az Alapítvány táboroztatási szolgáltatás formájában nyújtja, amelyre kizárólag a felhívásban meghatározott feltételeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Related to A felhívás célja

  • A felügyeleti szervek elérhetősége (1) A Szolgáltató tevékenysége felett a felügyeleti jogokat hírközlési szempontból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa gyakorolja, e hatóság szervezetei és elérhetőségük az alábbi a.) pontban találhatók, honlapjának címe: xxx.xxxx.xx . a.) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervei és azok elérhetőségei Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács b.) Fogyasztóvédelmi hatóságok

  • A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint az érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR rendelkezéseit. Magyarországon az illetékes felügyeleti hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (weboldal: xxxx://xxxx.xx/; cím: 1125 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.; telefon: +00-0-000-0000; fax: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx).

  • A Szolgáltató rendkívüli felmondása A Szolgáltató jogosult az Előfizető szerződésszegése esetén felmondással élni, ilyen esetben a felmondási idő 15 nap: a) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, d) az előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. A Szolgáltató hálózatának rendeltetésellenes használatának minősül különösen: a) ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt eszközöket a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, használja, átalakítja, megrongálja; b) illetve ha nem teszi lehetővé a Szolgáltató vagy a Hivatalos szerelő számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy az ingatlanra belépjen; c) valamint, ha a szolgáltatás igénybe vételéhez számára a Szolgáltató által biztosított Berendezés kódolásának megfejtésére irányuló cselekményt végez. Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, Egyedi Előfizetői Szerződése nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt külön értesíteni. Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a jelen ÁSZF-ben foglaltakat, úgy a Szolgáltató jogosult a felmondást és jogkövetkezményeit az Előfizető valamennyi előfizetését érintően egyidejűleg, azonnali hatállyal alkalmazni.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,

  • A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA 8.1 A Cofidis felmondhatja a Kölcsönszerződést, ha a) az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az Adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot; b) az Adós a Cofidist megtévesztette, és ez a Kölcsönszerződés meg- kötését vagy annak tartalmát befolyásolta; c) az Adós a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza; d) az Adós a Kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezett- sége teljesítésével késedelembe esik, oly módon, hogy hátralékos tartozása a 2 havi törlesztő részlet összegét eléri vagy meghaladja és mulasztását felszólításra sem pótolja. Jelen pont alkalmazása szempontjából sikertelen felszólításnak minősül a Cofidis által az Adós részére írásban küldött felszólítás, amennyiben az Adós a felszólítás kézhezvételét követő 30 napon belül a felszólítás- ban foglalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tesz eleget. 8.2 A Kölcsönszerződés felmondásának időpontjában az Adós Kölcsön- szerződés alapján fennálló valamennyi tartozása lejárttá és egy ösz- szegben esedékessé válik. 8.3 Díj vagy költség Adós számára nem kedvező egyoldalú módosítá- sa esetén az Adós jogosult a Kölcsönszerződést díjmentesen azonnali hatállyal írásban felmondani, a felmondással a teljes tartozás egy ösz- szegben esedékessé válik. Díj vagy költség Adós számára nem kedve- ző egyoldalú módosítása esetén az Adós – a felmondási jog gyakorlá- sa helyett – a Kölcsönszerződésből származó követelés átütemezését, vagy a futamidő meghosszabbítását kérheti a Cofidistől, amennyiben jövedelmi és vagyoni helyzetét figyelembe véve az egyoldalú módosí- tás olyan aránytalan terhet jelent, hogy a Kölcsönszerződés teljesítése a módosított feltételek figyelembevétele mellett nem elvárható.

  • A szerződés célja Jelen Szerződés célja: a jelen Szerződés és az annak hatálya alatt létrejött Keretszerződéshez Tartozó Egyedi Hálózati Szerződés alapján a Partner részére a.) elektronikus hírközlési szolgáltatások, mint előfizetői szolgáltatások Partner által a vele szerződött előfizetők részére vagy b.) elektronikus hírközlési szolgáltatások, mint nagykereskedelmi szolgáltatások Partner által a vele szerződött Előfizetői szolgáltatást nyújtó szolgáltató részére történő nyújtása érdekében az INRUO-ban foglalt feltételek szerint a Kötelezett Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatához való hozzáférést biztosítani.