Fogalom Meghatározás Jogosulatlan Úthasználat Minden olyan úthasználat jogosulatlan, ahol a Díjköteles Útszakaszok használatáért a Díjfizetésre Kötelezettek esetében nem vagy nem megfelelő mértékben történik díjfizetés. A mentesség eseteit kivéve.
Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében:
Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:
A szolgáltatás meghatározása a) A Pannónia Ügyfélportál lehetővé teszi az ajánlattevő számára, hogy Interneten, böngészőjén keresztül kérdéseket és kéréseket küldjön a biztosítóhoz, amit az Ügyfélportál azonnal és automatikus módon megválaszol.
Egyéb megállapodások XX.1. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a munka jellege megkívánja, úgy Megrendelő közműnyilvántartó csoportjától megrendeli az elkészült vezeték bemérését. XX.2. Amennyiben az egyedi szerződésben vállalt feladat tervek elkészítését is szükségessé teszi, az elkészült tervekre Megrendelő a Ptk. 412.§ (3) bek. a./ pontja szerint köti ki a rendelkezés jogát, amelybe felek a tervek Megrendelő általi megváltoztatásának jogát is beleértik. A Vállalkozó által készített tervek nem megfelelőségéből eredő valamennyi kárért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. XX.3. Szerződő felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés tartalmát – beleértve jelen ÁSZF-et is – bizalmasan, üzleti titokként kezelik és a másik fél írásos engedélye nélkül bíróságon, hatóságon kívül harmadik személlyel nem közlik, hacsak azt jogszabály, hatóság vagy bírósági rendelkezés nem írja elő. XX.4. A Vállalkozónak átadott és az általa készített tervek, dokumentációk, információk, stb. a Megrendelő kifejezett, írásbeli hozzájárulása nélkül sem tovább nem adhatók, sem az egyedi szerződés teljesítésén kívül fel nem használhatók. Továbbá tilos a Megrendelő előzetes hozzájárulása nélkül az elvállalt, illetve a már folyamatban lévő munkákról adatokat, vagy információkat harmadik fél részére kiszolgáltatni, azokról előadásokat tartani, videó- felvételt vagy kinyomtatott anyagot közzétenni. XX.5. A Vállalkozó köteles a Megrendelő helyett helyt állni, és Megrendelőt mentesíteni minden olyan igénnyel és peres eljárással szemben, amely bármiféle szerzői jog, szabadalmi jog, védjegy, védett név, vagy egyéb védett jog megsértése miatt felmerülne. XX.6. A szerződést érintő kérdésekben, szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. XX.7. A szerződés részeként, azzal összetartozóan kezelendő az egyedi szerződésben meghatározott valamennyi melléklet. XX.8. Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy az egyedi szerződésben, illetve a jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló többszörösen módosított 1959. évi IV. törvény, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok – amennyiben az egyedi szerződés megkötését közbeszerzési eljárás lefolytatása előzte meg, úgy különösen a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. Törvény – előírásai irányadóak. XX.9. Vállalkozó a munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Törvény és az 5/1993. (XII.26.) MüM rendelete a munkavédelmi törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, valamint az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 26.) BM rendelet rendelkezéseit köteles maradéktalanul betartani, és betartatni. Vállalkozó köteles a szerződés teljesítése során az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Kormányrendeletben foglaltakat maradéktalanul betartani. XX.10. Az egyedi szerződés elválaszthatatlan része a szerződéshez mellékletként csatolt, és dátum szerint részletes meghatározásokat tartalmazó műszaki – pénzügyi ütemezés. XX.11. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a szerződésből eredő vitás kérdéseiket elsődlegesen békés úton kívánják rendezni. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy felek a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben az egyedi szerződésben megjelölt bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Amennyiben erről felek a az egyedi szerződésben nem rendelkeznek, úgy az eljáró bíróság illetékességét a mindenkor hatályos idevonatkozó eljárási szabályok alapján állapítják meg. XX.12. Felek kijelentik, hogy rendelkeznek a szerződés aláírásához szükséges jog- és cselekvőképességgel, továbbá nem állnak csőd-, felszámolási-, végelszámolási eljárás alatt. Mindkét fél kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben ezen feltételekben változás áll be, azt 3 (három) munkanapon belül a másik fél tudomására hozza. XX.13. Jelen Általános Szerződési Feltételek az egyedi szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Amennyiben az Általános Szerződési Feltételek és az egyedi szerződés más feltétele egymástól eltér, az egyedi szerződésben írtak válnak a szerződés részévé. XX.14. Amennyiben az egyedi szerződést felek keretjelleggel kötik meg (keretszerződés), úgy jelen Általános Szerződési Feltételek a keretszerződésre és az annak alapján történő egyedi megrendelésre értelemszerűen alkalmazandók. XX.15. Felek az egyedi szerződés aláírásával megállapodnak abban, hogy amennyiben akár az egyedi szerződés, akár jelen Általános Szerződési Feltételek valamely rendelkezését bíróság, hatóság jogerősen érvénytelennek nyilvánítja, az adott rendelkezés érvénytelensége esetén az egész szerződés nem dől meg, az egyedi szerződés, illetve a jelen Általános szerződési Feltételek érvénytelenné nem nyilvánított rendelkezései továbbra is hatályban maradnak, az érvénytelen rendelkezés helyett pedig felek a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit alkalmazzák. XX.16. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen ÁSZF-ben hivatkozott jogszabályokban változás áll be, úgy felek az ezen megváltozott jogszabályok rendelkezései szerint kötelesek eljárni. Alulírott Vállalkozó kijelentem, hogy jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmát megismertem, azt kifejezetten elfogadom, és annak egy példányát átvettem. Budapest, ……………………….. …………………………………… Vállalkozó Tervező/kivitelező/partner/bérlő (továbbiakban Vállalkozó) a Fővárosi Vízművek Zrt. (továbbiakban Megbízó) területén végzett tevékenysége során köteles a tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi és vízbázisvédelmi jogszabályokat maradéktalanul megismerni, azokat betartani, illetve azokat alvállalkozóival/közreműködőivel betartatni. Vállalkozó köteles a Megbízó Környezetvédelmi politikáját megismerni, munkája során az abban foglalt elveket követni. Vállalkozó tevékenysége során - a vízbázisvédelmi előírások teljesítése mellett - a környezetre legkisebb kockázatot jelentő anyago(ka)t használja fel. Vállalkozó feladata a saját, vagy alvállalkozója tevékenysége során keletkező hulladékok hatályos jogszabályoknak megfelelő gyűjtése, kezelése - ha a szerződés másképpen nem rendelkezik. Vállalkozónak a hulladékok gyűjtésére saját munkahelyi gyűjtő edényzetről kell gondoskodnia. Külön írásos megállapodás esetén Vállalkozó a Megbízó szelektív hulladék gyűjtési előírásait betartva, kihelyezett munkahelyi gyűjtőit használhatja. Amennyiben vállalkozó Megbízó hulladékgyűjtő edényeit használja, köteles a Megbízó telephelyein bevezetett szelektív hulladékgyűjtési rend szerint eljárni, a hulladékokat hulladék fajtánként (papír, műanyag palack, fém italos doboz, használt elem, hulladék világítótest, elektronikai hulladék, gumihulladék, használt nyomtató patron/toner, kommunális hulladék, stb.) a megfelelő gyűjtőedényekben elhelyezni. Vállalkozó Megbízó részére folytatott saját, vagy alvállalkozója tevékenysége során keletkező minden hulladék mennyiségéről adatot szolgáltat Megbízó részére. Vállalkozó a tevékenység végzése során keletkező hulladék elszállítását vagy elszállíttatását követően köteles haladéktalanul elküldeni a szabályos lerakást vagy ártalmatlanítást igazoló dokumentumokat, mérlegjegyeket, egyéb bizonylatokat, Megbízó Környezetvédelmi csoportjának. Az adatszolgáltatás tartalmazza a keletkező hulladékokat EWC-kódok szerint, a hulladék fajtánként keletkezett mennyiséget, és a hulladékok kezelésének módját. Hulladékszállításról, -kezelésről szóló számla csak az igazoló dokumentumokkal együtt nyújtható be. Vállalkozó vagy alvállalkozója tevékenysége során termelt veszélyes hulladékokat köteles külön gyűjteni, illetve saját költségén az előírásoknak megfelelően elszállíttatni. A szállítást csak veszélyes hulladékok szállítására jogosult, érvényes engedéllyel rendelkező vállalkozás végezheti. A veszélyes hulladékokat, a környezetszennyezést kizáró módon fedett helyen, feliratozva, EWC kód feltüntetésével, fajtánként elkülönítve kell gyűjteni. Amennyiben nincs mód a fedett helyen való gyűjtésre, úgy a hulladékokat a gyűjtőedényzetekkel és kármentő eszközökkel együtt le kell fedni. Veszélyes hulladék egy évnél hosszabb ideig nem gyűjthető a telephelyen. A veszélyes hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról szóló igazolást vállalkozó köteles beszerezni és Megbízónak másolatban eljuttatni. A veszélyes anyagokat, a vonatkozó előírásoknak megfelelő módon kell tárolni és használni. Amennyiben vállalkozó olyan tevékenységet folytat, ahol veszélyes anyag használata szükséges, illetve nem zárható ki veszélyes hulladék keletkezése, az esetleges károk azonnali elhárítása érdekében vállalkozó köteles a helyszínen kármentesítő anyagokat tartani. A tevékenységhez használt veszélyes anyagok, készítmények 16 pontos, magyar nyelvű Biztonságtechnikai Adatlapjáról gondoskodni kell, és az előírásoknak megfelelően minden érintett számára elérhető helyen kell elhelyezni. A veszélyes anyagok veszélyességéről tájékoztatni kell az anyagot használó, vagy azzal érintkezésbe kerülő személyeket. Gondoskodni kell arról, hogy szennyező anyag csapadékvíz csatornába, víznyelő aknába, árokba, vagy szikkasztó aknába ne kerüljön, vállalkozó a tőle elvárható módon köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy a környezetszennyező anyagok bejutását megakadályozza. Vállalkozó köteles mindent elkövetni a zaj- és rezgéshatás csökkentése érdekében, illetve szükség esetén ideiglenes határérték túllépési engedélyt beszerezni. Vállalkozó az általa okozott környezetvédelmi károkat azonnal kezelni köteles (pl. olajfolyás felitatása és a szennyezett kármentő anyagok veszélyes hulladékként való kezelése). Vállalkozó az általa és/vagy alvállalkozói/közreműködői által okozott környezetvédelmi károkért teljes mértékben felelős. Vállalkozó tevékenységét köteles úgy végezni, hogy az ingatlanon környezeti kár ne keletkezzen. Amennyiben Vállalkozó tevékenységéből adódóan környezeti kár keletkezik, azt Vállalkozó köteles saját költségén megszüntetni, illetve a környezeti tényfeltárás és kármentesítés költségeit megtéríteni. Vállalkozónak a munka során az árvízi adottságokat figyelembe kell venni. Vállalkozó feladata az eredeti környezeti állapot, illetve növényzet helyreállítása. Vállalkozó kijelenti, hogy a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik, továbbá ha Vállalkozó alvállalkozót von be, úgy alvállalkozói a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkeznek. Amennyiben Vállalkozó feladata tervezés, úgy köteles tervezői nyilatkozatot adni, melyben nyilatkozik, hogy a terv a hatályos vízbázisvédelmi- környezetvédelmi előírásoknak megfelelően készült. Vállalkozó a munkavégzés során köteles minden környezetet érintő rendkívüli körülményről és káreseményről a Fővárosi Vízművek Zrt. Környezetvédelmi csoportját értesíteni (Xxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx, Tel: 000-0000, 000-0000, 000-0000, 000-0000, fax: 000-0000). Vállalkozó, előzetes egyeztetés alapján köteles a Fővárosi Vízművek Zrt. Környezetvédelmi csoportjának munkatársait környezetvédelmi ellenőrzés céljából tevékenységi területén fogadni, velük együttműködni.
Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.
Meghatározások Adóhálózat jelenti a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózatot, és a Szolgáltatóhoz kapcsolódó valamennyi eszközt, valamint a szolgáltatásban elérhető műsorok jeleinek a stúdióiktól a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózathoz történő továbbításához kapcsolódó valamennyi eszközt.
A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS 6.1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. 6.2. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. 6.3. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. 6.4. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta. 6.5. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot. 6.6. Az Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni. 6.7. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni. 6.8. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.
Díjmeghatározások Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:
Adatfeldolgozás Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.