A FOGLALKOZTATÁS-FELÜGYELETI HATÓSÁG SZEREPE mintaszakaszok

A FOGLALKOZTATÁS-FELÜGYELETI HATÓSÁG SZEREPE. Relevánsnak tartjuk azt a problémát, hogy ha a szakszervezetek Mt.-ben rögzített (tételes) jogai sérülnek, jelenleg a jogsérelem orvoslására a bírósági úton kívül érdemben nincs más lehetőség. Ezen jogok megsértése esetén a szakszervezet ugyan munkaügyi jogvitát kezdeményezhet [Mt. 285. § (1) bekezdés], a bíróság viszont legfeljebb csupán megállapíthatja a jogsértés tényét; szankciót a törvény nem nevesít („lex imperfecta”, azaz következmények nélküli szabály). Ezzel a problematikával sem a hatályos, sem a korábbi munkaügyi ellenőrzési jogszabály184 ) sem kezd(ett) érdemben semmit, azaz a hatóság hatásköre nem terjed ki ilyen esetekre. Ugyan a korábban hatályos Met. szövege tartalmazta, hogy a jogszabályi feltételeknek „meg nem felelő foglalkoztatás”, illetve munkavállalás visszaszorítására, valamint a munkavállalók és érdekképviseleti szervei jogainak védelmére lett alkotva, de ennek oka az volt, hogy a hatóságnak még 1996-ban léteztek konkrét jogosultságai ezen a területen.185 Így a munkaügyi ellenőrzés kiterjedt a munkavállalók gazdasági és társadalmi érdekei védelme céljából szakszervezet szervezését biztosító szabályokkal összefüggő munkáltatói kötelességekre, a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalónak, az üzemi és a közalkalmazotti tanács tagjának és a munkavédelmi képviselőnek a munkajogi védelmére, valamint kedvezményére vonatkozó szabályok ellenőrzésére, illetve a szakszervezet által kifogásolt intézkedésekkel összefüggő munkáltatói kötelességek végrehajtására vonatkozó szabályok betartására.186 Indokoltnak tartanánk ezért az ellenőrzési tárgykörök – körültekintő, jól átgondolt – bővítését. Ennek megfelelő iránya lehet, hogy az Mt.-ben foglalt egyes (hatósági eszközökkel is bizonyítható) munkavállalói érdekképviseleti jogok megfelelő érvényesülésének vizsgálata kerüljön ismét a munkaügyi (foglalkoztatás-felügyeleti) ellenőrzés hatáskörébe, a jogsértéshez pedig kapcsolódjon szankció (klasszikusan a munkaügyi bírság kiszabása). Ilyenek lehetnének például: - a szakszervezeti tájékoztatási jog, a „propaganda” jog; - a „helyiséghasználati” jog, a „belépési” jog; - az üzemi tanács működését biztosító bizonyos jogosítványok, - az információs és konzultációs jogok megsértése.

Related to A FOGLALKOZTATÁS-FELÜGYELETI HATÓSÁG SZEREPE

  • A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

  • A felügyeleti szervek elérhetősége (1) A Szolgáltató tevékenysége felett a felügyeleti jogokat hírközlési szempontból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa gyakorolja, e hatóság szervezetei és elérhetőségük az alábbi a.) pontban találhatók, honlapjának címe: xxx.xxxx.xx . a.) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervei és azok elérhetőségei Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács b.) Fogyasztóvédelmi hatóságok

  • A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint az érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR rendelkezéseit. Magyarországon az illetékes felügyeleti hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (weboldal: xxxx://xxxx.xx/; cím: 1125 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.; telefon: +00-0-000-0000; fax: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx).

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pontját, azaz a szolgáltatás Előfizetőnek való átadásának helyét, minden esetben jelen ÁSZF Mellékletei határozzák meg az egyes szolgáltatások kapcsán.

  • A személyes adatainak a kezelésével szembeni tiltakozás joga Amennyiben az Ön személyes adatainak a kezelése jogos érdeken alapul, ideértve a jogos érdeken alapuló profilalkotást vagy közvetlen üzletszerzési célú adatkezelést is, Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon ezen jogos érdeken alapuló adatkezeléssel szemben.

  • A hálózathasználati irányelvek szerepe A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások, hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni. A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy esetleg gondatlan felhasználók ellen. Az ISzT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását, továbbá javasolja, hogy a jelen hálózathasználati irányelvek a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeiben szerepeljenek. A felhasználóknak a hálózathasználati irányelvek megsértése ügyében a szolgáltatójukkal ajánlott felvenniük a kapcsolatot, a külön ilyen célra fenntartani javasolt abuse@<szolgáltatónév>.hu alakú e-mail címen.

  • Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése A szolgáltatáshoz való új hozzáférési pont létesítési ideje: a szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80 %-ában teljesített határideje napokban, egy napnál rövidebb határidő esetén órában kifejezve. Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Kizárt esetek különösen: − visszavont megrendelések, − az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás, − azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás), − ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti, b) a Szolgáltató halálával/jogutód nélküli megszűnése esetén, c) a természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes szolgáltatáscsomagokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ingatlanszektor jelentős súllyal szerepel, mely fenntarthatósági kockázatokat hordozhat. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek az ingatlanfejlesztések eredményességére nézve. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csök- kentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. Összesített kockázat + + + + + + Megcélzott ügyfélkör Kockázatvállaló Referenciaindex 100% Nasdaq100 Index (az érvényes MNB árfolyamokon az eszközalap Ajánlott minimális befektetési időtartam 10 év Új technológiák eszközalap Fenntarthatósággal kapcsolatos szerződéskötés előtti közzététel Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Kollektív befektetési formák 70% 40% 100% Egyedi részvények 25% 0% 60% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 50%