Az Előfizető hozzájárulása és módosításának joga 4.1. A Szolgáltató az Előfizető adatkezeléshez való előzetes hozzájárulását köteles megszerezni minden olyan esetben, amikor az adatkezelést jogszabály számára kötelezően nem írja elő.
A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
A személyes adatok tárolásának időtartama és módja 2.1. Az 1.1. pont szerinti adatok az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelhetők, kivéve, ha más törvény az adatkezelésre eltérő határidőt ír elő. A szolgáltató az 1.1. pont szerinti adatokat tartalmazó, a rendszerében keletkezett fájlokat (CDR) az annak alapján kiállított számlára vonatkozó, a 143. § (2) bekezdése szerinti elévülést követő 1 év után, 30 napon belül törölni köteles. Külön törvény ilyen előírása esetén a szolgáltató az adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból kezelheti, az Eht. szerinti adatkezelést a fentiek szerint haladéktalanul meg kell szüntetnie. Az Igénylő 1.1. pont szerinti adatait a Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését követően az Előfizetők adataira vonatkozó szabályok szerint kezeli, az előfizetői szerződés megkötésének végleges elmaradása esetén pedig nyilvántartásából törli.
A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.- 6.2.6. pontja tartalmazza.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.
Villámcsapás másodlagos hatása Villámcsapás másodlagos hatása miatt az elektro- mos berendezésekben, felszerelésekben és készü- lékekben a túlfeszültség által okozott károk, ha a villám becsapódási helye a biztosított vagyontárgy 1000 méteres körzetében volt.
Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 Moduláris kártya felépítésű termékek száma (min. 0- max. 3) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra
Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.
A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.