A jelöléз mintaszakaszok

A jelöléз. 5.3.1. Tisztségviselőnek (IT tag és elnök, FB tag és elnök) az Egyesület bármely természetes személy tagja jelölhető, aki az adott tisztségre előírt jogszabályi, illetve alapszabályi feltételeinek megfelel. 5.3.2. Tisztségviselőt jelölni kizárólag Küldött jogosult a saját nevében, vagy az általa képviselt tagok esetleges javaslatai alap- ján. Egy Küldött több személyt, illetve azonos személyt több tisztségre is jelölhet. 5.3.3. A jelölés írásban, minimálisan teljes bizonyító erejű magánokiratban (jelölő lap), a jelölt és a jelölő személyének (név, lakcím) beazonosításra alkalmas adatainak feltüntetésével történhet. A Küldöttválasztást követő tisztségviselő választás- ra a jelölőlapokat a Küldöttválasztás utáni első Küldöttgyűlést követő 30. napig lehet érvényesen leadni. Megválasztott tisztségviselő kiesésekor szükséges pótlása esetében az IT erre vonatkozó, küldötti értesítését követő 30. napig lehet a jelölőlapo(ka)t leadni. (Az értesítés kiküldésére a Küldöttgyűlési meghívó alakszerűsége az irányadó) A jelölő lapnak az IT elnökének címezve, a KÖBE székhelyére ezen határidőn (30 nap) belül úgy kell megérkeznie, hogy a jelölés érvé- nyességéhez szükséges, hogy ahhoz egyidejűleg a jelöltnek a fenti alakszerűségekkel megadott elfogadó nyilatkozatát, valamint az adott tisztség tekintetében a szakmai felügyelet engedélyezési útmutatójában meghatározott okiratokat, nyi- latkozatokat is csatolni kell. 5.3.4. Az IT elnöke a fenti határidőn belül beérkezett érvényes jelöléseket haladéktalanul felterjeszti a szakmai felügyelet ré- szére a felügyeleti engedélyezés érdekében. 5.3.5. A Küldöttgyűlés elé csak olyan személyek terjeszthetők, akik személye az adott tisztség tekintetétben a vonatkozó jog- szabályi rendelkezések szerint engedélyezettnek minősül, vagy akik tekintetében az engedélykérelem a tisztségviselő választó Küldöttgyűlést megelőzően benyújtásra került. Amennyiben a tisztségviselő választó Küldöttgyűlés időpontjáig valamely tisztségviselő jelölt engedélye még nem áll rendelkezésre, az így megválasztott tisztségviselő a tisztség betöl- tésére és az abból eredő jogok gyakorlására csak az engedély kézhezvételét követően jogosult. 5.3.6. A tisztségviselő jelölt, amennyiben a tisztségviselő választó küldöttgyűlésen nincs személyesen jelen, a tisztségre nem választható meg, kivéve, ha megválasztása esetére előzetesen írásban elfogadó nyilatkozatot tett. 5.3.7. Az Igazgatótanács a tisztségviselő választást az 5.2.1. pontban meghatározott határidőben, az 5.3.5...

Related to A jelöléз

  • A közbeszerzés tárgya és mennyisége 4.1. A közbeszerzés tárgya: építési beruházás

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A szerződés tárgya és mennyisége Hajdúnánás, Xxxxx xxxx 00 xx. 0000 hrsz alatti ingatlanon a sporttelep meglévő szociális épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése és akadálymentesítése az öltözőrészben (a továbbiakban: I. épületrész) és a tribünrészben (a továbbiakban: II. épületrész). Az I. épületrésznél az elvégzendő feladatok: A sporttelep meglévő öltözőjének akadálymentessé tétele (bejárathoz vezető kültéri rámpa kiépítése, épület meglévő burkolati szintjeinek azonos magassági szintre való kialakítása, belső horizontális közlekedés akadálymentesítése, új padlóburkolat készítése, a nyílászárók cseréje). Az épület felújításának keretében a külső homlokzati falak utólagos hőszigetelése, illetve új hőszigetelt kivitelű műanyag nyílászárók kerülnek elhelyezésre, az épületrész vizesblokkjainak, közlekedőinek teljes felújítása, burkolat cserével, festéssel mázolással, a belső nyílászáró szerkezetek cseréje, az avult fűtési rendszer felújítása, új kazánház kialakításával korszerű fűtési rendszer kiépítése, meglévő öltözők felújítása (festés, burkolás). Felújításra kerül az épületrész villamos és épület gépészeti hálózata. Az épületrészben korszerűsítési munkaként kialakításra kerül két új önálló öltöző, a tömeg és iskolai, illetve a tömegsport kiszolgálásához. A II. épületrésznél az elvégzendő feladatok: Az épület tribünrészében lévő vizesblokk felújítási, korszerűsítési és akadálymentesítési munkái keretében a lelátó épületrészben felújításra kerül a bírói öltöző, illetve átalakításra kerül a meglévő vizesblokk úgy, hogy itt kerül kiépítésre az akadálymentes wc, illetve közvetlen elérhetőség kerül biztosításra a sporttelep további létesítményei számára. A felújítás keretében az épületrészben burkolás, festés, elektromos hálózat teljes körű felújítása és fűtéskorszerűsítés kerül kiépítésre. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá az elektromos és a gépészeti tervek elkészítése is.

  • A közbeszerzés mennyisége Aszód Város Önkormányzata az „Aszód Város főterének megújítása” tárgyú építési beruházás során az alábbiakban részletezett építési, kivitelezési munkákat kívánja megvalósítani. Az átalakítás célja, egy kulturált, rendezett teret létrehozni, amely méltó a Podmaniczky kastélyhoz való megérkezéshez és Aszód Polgármesteri Hivatalához. A tér elhanyagolt burkolatai elbontásra kerülnek. A világháborús emlékmű előtti burkolatot visszabontjuk a lépcsősorig. (A bontás nem tárgya a közbeszerzésnek) Az elbontott lépcsőelemek az új pavilonépületnél felhasználásra kerül. Az emlékmű eredeti kerítése visszaállításra kerül, és a szobrok díszkivilágítást kapnak. A tér közepén egy központi pozícióban szökőkút kerül kialakításra. Körülötte teresedés, pihenő padokkal. A központi szökőkút körül a burkolat virág mintázatban kerül lerakásra. A téren a Xxxxxxx Xxxxx utca felé egy zenepavilon kerül, időszakos rendezvényekhez. A fő közlekedési irányok mellett gyalogosösvények segítik a tér intenzívebb használatát. Zenepavilon építése (főbb munkanemek): Bontott keménymészkő elemekből padlóburkolat készítése: 28,3 m2; Bontott keménymészkő elemekből lépcső készítése 3 sorban: 96 fm; Fa pergolaszerkezet kialakítása: 58,9 m2; Deszkázás gyalult, hornyolt deszkával: 65 m2 Fémlemezfedés készítése állókorcos kialakítással: 124 m2; Külső fafelületek lazúrozása: 140 m2 Parkosítás (főbb munkanemek): Gyepnyesés 15-20 cm vastagságban, termőföld deponálása újrahasznosításhoz: 2444 m2; Tereprendezés: 3152 m2; Termőföld beszerzése, szállítása és elterítése: 541 m3; Járdák, gyalogutak építése: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 402 m2; Xxxxxx xxxxx kialakítása: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 424 m2; Vegyes használatú piactér építése: térkő burkolat építése autóforgalomra: 324 m2; Szórt burkolatú sétautak építése: 256 m2 Elektromos munkák; Gépészet (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • A KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSÉRTÉSE, MENTESÜLÉSEK, KIZÁRÁSOK 18 XI.1. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértésének következményei 18

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27

  • A beszerzés mennyisége II.1.1) Elnevezés: II.1.2) Fő CPV-kód(ok): II.1.3) A szerződés típusa: