A kockázat jelentős növekedése mintaszakaszok

A kockázat jelentős növekedése. (1) Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerző- dést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredmé- nyezik, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést harminc napra írásban felmondhatja. (2) A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül a gazda- sági, demográfiai, népegészségügyi tényezők változásainak munka- erő piacra gyakorolt kedvezőtlen hatása, a munkanélküliségi ráta jelentős mértékű növekedése. A biztosító a biztosítási díjat a meg- változott körülményekkel arányos mértékben, de legfeljebb 100%- os mértékben módosíthatja. (3) A szerződésmódosításra irányuló javaslatban a biztosító részlete- sen tájékoztatja a szerződőt a szerződésmódosítás okáról, a biztosí- tási díj emelésére irányuló javaslat esetén a biztosítási díjmódosítás mértékéről és a módosítás elfogadása esetén annak hatályáról. A szerződésmódosításra irányuló javaslatot a biztosító a szerződésmó- dosítás tervezett hatályát legalább 45 nappal megelőzően küldi ki. Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 30 napon belül nem válaszol, a biz- tosító jogosult a szerződést a módosító javaslat közlésétől számított 45 nap elteltével 30 napra felmondani. A szerződésmódosítás elfoga- dása esetén a biztosítási kockázatvállalás mértékének változásáról, il- letve a díjmódosításról a szerződő a változás hatályba lépése előtt legalább 30 nappal, a jelen biztosítási feltételek aktualizálásán ke- resztül tájékoztatja a biztosítottakat. A mindenkor aktuális biztosítá- si feltételek a szerződő honlapján, illetve bankfiókjaiban elérhető. (4) Ha a szerződés egyidejűleg több személyre vonatkozik, és a biz- tosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyes biz- tosítottakkal összefüggésben merül fel, akkor a biztosító csak a megnövekedett kockázatúvá vált biztosítottak vonatkozásában gya- korolhatja a szerződés módosítás vagy szerződés felmondás jelen paragrafus (1) pontjában meghatározott jogát, a többi személy vo- natkozásában viszont nem. Ebben az esetben a biztosító a jelen pa- ragrafus (3) pontjában meghatározottak szerint és az ott meghatá- rozott határidőkkel gyakorolja a módosításra, illetve a jogviszony felmondására vonatkozó jogát. (5) Felek megállapodnak, hogy a biztosítási díj módosítására irányu- ló javaslat esetén, amennyiben a szerződő vagy a biztosított ...
A kockázat jelentős növekedése. 7 A biztosítási tartam, időszak és évforduló 8
A kockázat jelentős növekedése. Amennyiben a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változá- sáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvé- telétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat meg- tételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
A kockázat jelentős növekedése. 11.1. Amennyiben a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerző- dés jelen paragrafusban foglaltak szerinti módosítására, vagy a szerződést harminc napra írásban felmondhatja. 11.2. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül a statisztikai 11.3. A szerződésmódosítás elfogadása esetén a biztosítási kockázatválla- lás mértékének változásáról, illetve a díjmódosításról a szerződő a változás hatályba lépése előtt legalább 60 nappal, a jelen biztosítási feltételek aktu- alizálásán keresztül tájékoztatja a biztosítottakat. A mindenkor aktuális biz- tosítási feltételek a szerződő honlapján, illetve bankfiókjaiban elérhető. 11.4. Amennyiben a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése csak 11.5. Amennyiben a biztosított a megváltozott feltételekkel a biztosítást nem kívánja fenntartani, bármikor jogosult a rá vonatkozó biztosítási jogvi- szonyt 12.2. pont szerinti rendes felmondással megszüntetni.

Related to A kockázat jelentős növekedése

  • A biztosítási kockázat jelentős növekedése Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szer- ződést érintő, lényeges körülményekről vagy azok változá- sáról és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szer- ződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra, an- nak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi. 6.1.2.2. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza: - az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza a) az Előfizető nevét, értesítési címét , telefonszámát vagy más elérhetőségét, b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői azonosító számot, c) a hibajelenség leírását, d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra), - a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • Panaszok bejelentése Az Ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továb- biakban együtt: Ügyfél) az UNIQA Biztosító Zrt. (további- akban: Biztosító) továbbá az általa alkalmazott vagy meg- bízott ügynök vagy – adott termék kapcsán – általa megbí- zott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző sze- mély magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vo- natkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, pos- tai úton, telefaxon, elektronikus levélben) terjesztheti elő az alábbiak szerint:

  • A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.

  • A besorolásra vonatkozó szabályok (1) A rendszerbe újonnan belépő üzemben tartó szerződése A00 osztályba kerül, kivéve a hozott kárelőzményi igazolás figyelembevételével létrejött szerződést. (2) Egy adott biztosítási időszakon belül a szerződés besorolása – a (4) és (5) bekezdésben, az 5. § (3)-(5) bekezdésben, továbbá a 7. § (3) bekezdésében meghatározott esetkörök kivételével – nem változik. (3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szer- ződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biz- tosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vonatkozásában – a károkozás idő- pontjától függetlenül – kártérítési kötelezettsége (az első kárkifizetés vagy a biz- tosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté. (4) A biztosító az üzemben tartó által az adott szerződés vonatkozásában meg- szerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül figyelembe veszi – ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre – az új szerző- dés besorolásánál. Díjnemfizetés miatti szerződés megszűnés esetén a beso- rolás másik gépjárműre kötött szerződésre nem vihető át. (5) Ha az üzemben tartó egy adott gépjárműre már rendelkezik szerződéssel, és annak hatálya alatt másik, azonos gépjármű-kategóriába tartozó gépjár- műre is szerződést köt, az új szerződést A00 osztályba kell sorolni. Ha a ked- vezőbb besorolású gépjármű szerződése érdekmúlás miatt megszűnik, akkor a megszűnt szerződésen megszerzett besorolás a megszűnést követő nap- tól 2 éven belül az adott üzemben tartó másik szerződésére – a biztosítási időszakon belül is – érvényesíthető a kedvezőbb besorolású gépjármű előző besorolása által érintett biztosítási időszak kezdő napja és az érvényesítés időpontja közötti időtartam során ismertté vált biztosítói kártérítési kötelezett- ségek számának figyelembe vételével. (1) A biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján állapítja meg a szerződés előzetes besorolását, ennek hiányában a szerződést előzetesen az A00 osz- tályba sorolja. (2) A biztosító köteles a biztosítási időszak kezdetét követő 15. és 30. nap közötti időtartamon belül a Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényben meghatározott kártörténeti nyilvántartásból (a továbbiakban: kárnyilvántartás) lekérdezni a szerződés bonus-malus besorolásához szüksé- ges adatokat. A biztosító a kárnyilvántartásban az üzemben tartó által közölt hatósági jelzés és az előző biztosítást igazoló okirat száma vagy a kártör- téneti rendszer azonosító szám alapján végzi a beazonosítást, a besorolást a közvetlenül megelőző biztosítási időszak kárnyilvántartásban meglévő ada- tai (kockázatviselés időtartama, kártörténeti adatok) alapján állapítja meg. (3) A biztosító a biztosítási időszak kezdetét követő 45 napon belül megálla- pítja a szerződés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére visz- szamenő hatállyal, egyidejűleg a kárnyilvántartásba bejegyzi a bonus-malus besorolást és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak, amennyiben az az üzemben tartó nyilatkozata szerinti besorolástól eltér. (4) Ha az üzemben tartó közlése alapján a szerződés besorolásához szüksé- ges adatok a biztosítási időszak kezdetét követő 30. napig a kárnyilvántar- tásban nem beazonosíthatók, erről a tényről a biztosító az üzemben tartónak 15 napon belül értesítést küld. Ha a biztosítási időszak kezdetét követő 60. nap elteltével az adatok a kárnyilvántartásban továbbra sem beazonosítha- tók, akkor a biztosító 15 napon belül A00 osztályban állapítja meg a szerző- dés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatály- lyal, és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak. (5) Ha a biztosító tudomást szerez arról, hogy az üzemben tartó a kedvezőbb besorolás érdekében akár a gépjármű beazonosítására, akár a szerződés besorolására vonatkozóan valótlan adatokat közöl, melynek következtében a kárnyilvántartásban történő beazonosítás lehetetlenné válik, a biztosító a szerződést M04 osztályba sorolja. 5/A. § Ha az 5. § (4) bekezdésében foglaltak szerint - a kárnyilvántartásban vagy a kap- csolódó nyilvántartásban szereplő, és a valós adatokat tartalmazó szerződésben szereplő adatok eltérése miatt - valamely biztosító A00 osztályban állapította meg a szerződés végleges besorolását, és a kárnyilvántartási rendszerben a szerződés beazonosításához és besorolásához szükséges adatok később rendelkezésre áll- nak, az adatok helyesbítése időpontjával érintett biztosítási időszak biztosítója köteles a kárnyilvántartásban meglévő adatok alapján a szerződés végleges beso- rolását az adott biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatállyal megállapítani. (1) A biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást a besorolásra vonatkozó szabályok szerint figyelembe venni, amennyiben az igazolás tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, a kármentességet, vagy azt a tényt, hogy az üzemben tartó a szerződés hatálya alatt hány, a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kárt okozott. (2) A biztosító a besorolásnál kizárólag az utolsó, időben egybefüggő időtartamra vonatkozó igazolást vagy igazolásokat veheti figyelembe. (1) Az üzemben tartó jogosult arra, hogy a biztosítónak a kártérítés kifizetés teljes összegéről szóló írásbeli értesítését követő 45 napon belül a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizesse. (2) Ha az üzemben tartó a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizette, azt a besorolást illetően úgy kell figyelembe venni, mintha a biztosító részéről kár- térítési kötelezettség nem keletkezett volna. (3) Amennyiben a besorolásnál a későbbiekben megfizetett kártérítési összeg alapját képező kártérítési kötelezettség már figyelembe vételre került, az üzem- ben tartó jogosult a (2) bekezdésnek megfelelő besorolás érvényesítésére. (4) Kármegosztás esetén az adott biztosítási szerződés alapján történt kártérítés kifizetést kell figyelembe venni. (1) A biztosító – az igénylő erre irányuló meghatalmazása esetén – megkeresi a kár- nyilvántartó szervet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 51. § (10) bekezdésében meghatározott igazolás kiadása érdekében. (2) Ha az (1) bekezdés szerinti igazoláshoz szükséges adatok a biztosító ren- delkezésére állnak, az igazolást a kárnyilvántartó szerv megkeresése nélkül a biztosító is kiadhatja.

  • Kockázatfeltáró nyilatkozat Alulírott Ügyfél jelen okirat aláírásával kijelentem, hogy az SPB Befektetési Zrt. (székhely: Kifejezett figyelemfelhívó tájékoztatás alapján tudomásul veszem, hogy mind az azonnali mind a napon belüli ügyletek esetén, függetlenül attól, hogy az ügylet származékos ügyletnek minősül vagy sem, az általam befektetett teljes összeget, ideértve az SPB rendelkezésére bocsátott fedezetet (biztosítékot), illetve a pozícióim fenntartásához szükséges, az SPB-nél elhelyezett, óvadéki joggal terhelt valamennyi eszközömet teljes egészében elveszíthetem és ezeket meghaladó mértékben keletkezhet fizetési kötelezettségem, melynek teljesítésére köteles vagyok. Abban a nem várt esetben, amennyiben a piaci ármozgás a pozícióm ellen történik, köteles vagyok a pozíció tartása érdekében a szükséges pótfedezetet haladéktalanul az SPB rendelkezésére bocsátani, ennek elmaradása esetén az SPB jogosult arra, hogy a fedezetlen pozíciómat, előzetes értesítésem nélkül, lezárja, mely eljárás veszteségem realizálásához vagy növeléséhez is vezethet. Tudomásul veszem, hogy gyors piaci mozgásokból kifolyólag az árfolyamváltozásokat és a pozícióimat rendszeresen köteles vagyok figyelemmel kísérni, és azokkal kapcsolatos tájékozódási kötelezettség terhel. Tudomással bírok arról, hogy a nemzetközi tőkepiacokon történő befektetések esetében figyelembe kell venni a devizaárfolyamok mozgásából származó kockázatot is. Külföldi devizában denominált befektetési eszközök esetén a devizák közötti esetleges váltás befolyásolhatja, akár csökkentheti a külföldi devizában denominált befektetési eszközök értékét, még abban az esetben is, ha az eszköz saját devizájában kifejezett értéke emelkedett. Kifejezetten tudomásul veszem, hogy az SPB befektetési döntéseim eredményességéért, így az abból származó nyereségért vagy veszteségért nem felel. Az általam kötött ügyletekből származó nyereség kizárólagosan engem illet, ugyanígy, a veszteség is kizárólag engem terhel. Tudomással bírok továbbá arról, hogy veszteségeim mérséklése érdekében jogosult vagyok ún. stop loss megbízást adni az SPB-nek. Kifejezett figyelemfelhívó tájékoztatás alapján tudomásul veszem, hogy az általam megadott stop loss megbízás akár rosszabb szinten is teljesülhet, mint a stop loss megbízásban szereplő aktiválási ár. Az SPB a stop loss megbízás teljesülését az abban szereplő aktiválási áron nem garantálja, és annak szavatolására a piaci viszonyok függvényében nem képes. Kijelentem, hogy az SPB kifejezetten felhívta a figyelmemet arra, hogy a származékos ügyletek kiemelkedően magas kockázattal bírnak. Ilyen ügyletek kötésénél reális lehetőségként kell számolni a veszteség kockázatával. Tudomásul vettem továbbá, hogy a származékos tőzsdei, illetve tőzsdén kívüli ügyleteknél a tőkeáttétel alapján a termék ára az egyes piaci eseményekre a tőkeáttétel mértékétől függően, nagyobb mértékben reagál, eszerint a veszteség és a nyereség mértéke az alapul szolgáló termék árában bekövetkező elmozdulás többszöröse is lehet. Az SPB kifejezetten felhívta továbbá a figyelmemet arra, hogy jelen kockázatfeltárás nem teljes körű, az ebben leírt eseteken kívül a piac sajátosságaiból és a gazdasági eseményekből kifolyólag számolnom kell előre nem látható veszélyforrásokkal egyaránt. Aláírásommal elismeri, hogy a jelen Kockázatfeltáró nyilatkozatban foglaltakat megértettem, tudomásul vettem és az SPB- vel megkötött szerződéseimet a jelen nyilatkozatban foglalt kockázatok ismeretében és tudatában kötöm meg. Budapest, 201.. ………………….. … …………………………………………… Ügyfél

  • Változásbejelentési kötelezettség VIII.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor. VIII.2.2. A kockázatvállalás és a biztosítási szerződés szempontjából lényeges okiratok, szerződések, hatósági határo- zatok módosulása esetén, a változott tartalmú okiratokat a szerződő és a biztosított kötelesek 5 munkanapon belül átadni a biztosítónak. VIII.2.3. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg beje- lentésre köteles lett volna. VIII.2.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, to- vábbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a biztosítási szerződést 30 napos felmon- dási idővel felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következ- ményre a szerződő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor felhívta. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján elutasítaná a szerződés megkötését, kizárást alkalmazna vagy díjszabása szerint legalább 10% mérték- kel magasabb biztosítási díj ellenében vállalná a kockázatot. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.