A kölcsönszerződés megszűnése. 16.4.1 Az Értékpapírkölcsön Szerződés megszűnésekor az óvadék a kölcsönvevőnek visszajár, kivéve, ha annak igénybevételére sor került. Az óvadéki jog megszűnéséig az óvadék tárgyai a kölcsönadó birtokából a kölcsönvevő által nem vonhatók ki, s azokkal a kölcsönvevő egyéb módon sem jogosult rendelkezni, azaz azokat nem ruházhatja át, nem terhelheti meg.
16.4.2 Ha a kölcsönvevő az Értékpapírkölcsön Szerződés lejáratakor az értékpapírt visszaszolgáltatni nem tudja, kártérítés fizetésére köteles. A kártérítés mértékének megállapításakor a kölcsönbe adó részére fizetendő pénzbeli kártérítés legkisebb összegeként a kölcsönbe adás, illetőleg az esedékesség napjának árfolyamai közül a magasabbat kell figyelembe venni. A kölcsönbe adó kártérítési igényét az óvadék terhére közvetlenül kielégítheti. Ha a Xxxxxxxxx az értékpapír tulajdonosa által meghatározott korlátozásokat túllépi, a túllépéssel okozott kárért felelősséggel tartozik.
A kölcsönszerződés megszűnése. 9.1. A Kölcsönszerződés megszűnik, ha:
a) Adós a Kölcsönszerződésből eredően a Hitelintézettel szemben fennálló valamennyi (tőke, kamat-, díj-, költség-, jutalék és egyéb járulék) fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett;
A kölcsönszerződés megszűnése. 1. Teljes tartozás megfizetése. A Szerződés a Teljes tartozás megfizetésével és annak napjával szűnik meg, kivéve ha Hitelező a Kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondja. Amennyiben Adós Teljes tartozását hiánytalanul és határidőre megfizette, és az a Hitelező bankszámláján jóváírásra került, Hitelező ennek megállapítása után haladéktalanul átadja Adósnak mindazon dokumentumokat és nyilatkozatokat, amelyek a – közúti forgalomban résztvevő Berendezés esetén – a Berendezés forgalmi engedélyébe Hitelező javára bejegyezett korlátozó bejegyezések törléséhez szükségesek, amely hatósági eljárás költségeit Adós viseli.
2. A Teljes tartozás futamidő lejárata előtti megfizetése (előtörlesztés). Amennyiben Xxxx úgy dönt, hogy a Teljes tartozását a futamidő lejárta előtt önként meg kívánja fizetni, ezt a szándékát Hitelezőhöz intézett írásbeli előtörlesztési kérelem formájában jelezheti Hitelezőnek. A jelen pontban rögzített előtörlesztés feltétele, hogy bejelentéséhez mellékelje az utolsó vagyon- illetve CASCO és – amennyiben jogszabály a Berendezés vonatkozásában kötelezően előírja érvényes gépjármű felelősségbiztosítás meglétét - gépjármű felelősségbiztosítási díj befizetését igazoló dokumentum (pl. csekk, bankszámlakivonat) másolatát. Adós előtörlesztési kérelmének Hitelező általi kézhezvételét követő 15 munkanapon belül Hitelező megküldi Adósnak a Kölcsönszerződés előtörlesztéssel történő megszüntetéséhez szükséges végelszámolást (amely tartalmazza a legutolsó esedékes törlesztő részlet esedékessége és a végelszámolásban meghatározott esedékesség közötti időszakra számított kamatot is), közölve abban a végelszámolásban meghatározott összeg megfizetésének határidejét. Ha Adós a végelszámolást írásban elfogadta és a végelszámolásban meghatározott összeget határidőre megfizette, a Szerződés a IX.1. pont szerint megszűnik.
3. Természetes személy Xxxx halála. Amennyiben a természetes személy Adós meghal, úgy - az Adós valószínűsített Örökösével (aki ezt ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéssel igazolja) vagy az Adós Örökösével (aki ezt öröklési bizonyítvánnyal vagy teljes hatályú, jogerős hagyatékátadó végzéssel igazolja) történő ellenkező tartalmú megállapodás hiányában - a Kölcsönszerződés az Adós halálának Hitelező általi tudomásszerzését követően, de a halál napjára visszamenőleges hatállyal megszűnik és Adós Teljes tartozása egy összegben esedékessé válik. A Berendezés birtokosa köteles gondoskodni a Berendezés Hitelező által megjelölt telephelyre történő ...
A kölcsönszerződés megszűnése. A Bank és az Adós, valamint a Zálogkötelezett, az Óvadékot nyújtó és a Kezes közötti jogviszony a kölcsön visszafizetésével és annak járulékai teljes megfizetésével szűnik meg. A bejegyzett jogoknak az érintett ingatlan-nyilvántartásban, vagy MOKK által vezetett ingó jelzálogjogra és vagyont terhelő zálogjogra- vonatkozó nyilvántartásban vagy a hitelbiztosítéki nyilvántartásban történő törlése érdekében a Bank a vonatkozó szerződés megszűnés napját követő 10 (Tíz) napon belül kiadja a törlési engedélyt az Adós, illetve a Zálogkötelezett részére. Amennyiben az érintett nyilvántartási eljárásban igazgatási szolgáltatási díj megfizetése szükséges, úgy a Bank e díj Adós illetőleg Zálogkötelezett általi megfizetését és ennek Bank felé történő igazolását követően állítja ki törlési nyilatkozatát. Jelen szabályok vonatkoznak arra az esetre is, ha a kölcsönszerződés a kölcsön összegének határidőben történő igénybevétele hiányában szűnik meg.
A kölcsönszerződés megszűnése. 1.1. A Kölcsönszerződés megszűnik:
(a) a futamidő eltelte esetén vagy Előtörlesztés esetén akkor, ha az Adós a Kölcsönszerződésből származó valamennyi fizetési kötelezettségének a Kölcsönszerződésben foglaltak szerint határidőben eleget tett;
(b) a szerződő felek erre irányuló közös megegyezése esetén;
(c) Fogyasztó Adós felmondása esetén;
(d) a Hitelező vagy Adós elállása esetén;
(e) a Hitelező felmondása esetén;
(f) az Ingatlanokban bekövetkezett helyre nem állítható kár esetén.
A kölcsönszerződés megszűnése. 14.1. A kölcsönszerződés az Üzletfél fizetési kötelezettségeinek teljes kiegyenlítésével, vagy azonnali felmondással szűnik meg.
14.2. Az Üzletfél jogosult a kölcsönszerződést a futamidő előtt megszüntetni, amennyiben minden fizetési kötelezettségének eleget tett.
14.3. A Zrt. a kölcsönszerződést azonnali hatállyal a következő esetekben jogosult felmondani, ha: - az Üzletfél jelen Általános Szerződési Feltételek – mely a kölcsönszerződés elválaszthatatlan részét képezi – 10.2.-3., 11.1. pontban foglalt kötelezettségeinek nem tesz eleget, mely súlyos szerződésszegésnek minősül, - az Üzletfél fizetési kötelezettségeinek késedelme a 60 napot meghaladja, - az Üzletfél ellen csőd-, felszámolási eljárást kezdeményezett harmadik személy, illetve - az Üzletfél végelszámolási eljárást kezdeményezett önmaga ellen.
14.4. A kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondása esetén az Üzletfél minden fizetési kötelezettsége a felmondással egyidejűleg esedékessé válik. A Zrt. jogosult az esedékessé vált kintlévőségeinek megfizetése érdekében a szükséges jogi intézkedéseket megtenni.
A kölcsönszerződés megszűnése. 1.1. A Kölcsönszerződés megszűnik:
IX. 1. 1. (a) a Futamidő eltelte esetén vagy teljes előtörlesztés esetén akkor, ha az Adós a Kölcsönszerződésből származó valamennyi fizetési kötelezettségének a Kölcsönszerződésben foglaltak szerint határidőben eleget tett;
IX. 1. 1. (b) a szerződő felek erre irányuló közös megegyezése esetén;
IX. 1. 1. (c) a Hitelező vagy Adós elállása esetén;
IX. 1. 1. (d) a Hitelező felmondása esetén.
A kölcsönszerződés megszűnése. 3.5.1. A Bank a kölcsön folyósítását (kifizetését) megtagadhatja, illetve a szerződést, valamint az annak alapján folyósított (kifizetett) kölcsönöket azonnali hatállyal felmondhatja: • amikor a Polgári Törvénykönyv szerint a kölcsön folyósítása (kifizetés) megtagadható, illetőleg a kölcsönszerződés felmondható; • amennyiben az Ügyfél Banknál kezelt és mentesség alá nem eső pénzeszközeire, vagy biztosítékként felajánlott valamely vagyontárgyára vonatkozóan a bíróság, vagy arra jogosult (nyomozó)hatóság által biztosítási intézkedés elrendelésére kerül sor (a zárlatot, a zár alá vételt és a bűnügyi zárlatot, valamint azok speciális esetköreit egyaránt ideértve), vagy a kölcsön fedezeteként felajánlott ingatlan tulajdoni lapjára az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó szabályok szerint perfeljegyzés kerül feltüntetésre; • a szerződésben rögzített egyéb esetekben. A Bank megtagadhatja továbbá a kölcsön folyósítását abban az esetben is, amennyiben a biztosítási intézkedés elrendelésére az Ügyfélnek a kölcsön fedezeteként nem szolgáló valamely vagyontárgya terhére kerül sor.
3.5.2. A természetes személy Ügyfél halálával – szerződés eltérő rendelkezésének hiányában - (az egyéni vállalkozót ide nem értve) a kölcsönszerződés megszűnik, a szerződésből eredő tartozás megfizetése azonnal esedékessé válik.
A kölcsönszerződés megszűnése. 9.1. A Kölcsönszerződés megszűnik, ha:
a) Adós a Kölcsönszerződésből eredően a Bankkal szemben fennálló valamennyi (tőke, kamat-, díj-, költség-, jutalék és egyéb járulék) fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett;
b) ha a Bank a Kölcsönszerződést írásban felmondja − azonnali hatállyal vagy − 30 (harminc) napos felmondási idő mellett rendes felmondással;
c) az Adós halálával, (ha az ügyletben Adóstársak vannak, az egyik Adóstárs halála a Kölcsönszerződést nem szünteti meg);
d) az Adós a Szerződés megkötésétől számított 14 (tizennégy) napon belül (közös) kérelemmel, írásban gyakorolja az őt, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló jogszabály alapján megillető elállási, illetve amennyiben a Kölcsön ezen időtartam alatt már folyósításra került, a díjmentes felmondási jogát.
9.2. A Bank jogosult a Kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Szerződésszegési Esemény következik be. Szerződésszegési Eseménynek minősül különösen, ha:
a) a Bank tudomására jut bármely olyan körülmény, amely alapján a Ptk. 6:384. §. értelmében a Bank megtagadhatja a Kölcsön nyújtását;
b) a Ptk. 6:387. §-ában meghatározott esemény következik be;
c) az Adós az őt terhelő együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget megszegi;
d) amennyiben a Kölcsön folyósításának feltétele(i) – amennyiben a Bank a Visszaigazoló levélben eltérően nem rendelkezik – a Visszaigazoló levél keltétől számított 15 (tizenöt) napon belül nem teljesül(nek);
e) az Adós a Bankkal vagy a Takarék Csoport egyes tagjai (akik jelen ÁSZF hatálya alatt a volt FHB Bankcsoport tagjai) bármelyikével szemben fennálló bármilyen fizetési kötelezettségét nem vagy késedelmesen teljesíti, vagy az ilyen fizetési kötelezettség az eredeti lejárat előtt esedékessé és visszafizetendővé válik;
f) az Adós a jelen ÁSZF-ben, a Kölcsönszerződést alkotó egyéb dokumentumokban foglalt bármely kötelezettségét nem teljesíti;
g) az Adós a Bank felhívására, fedezet kiegészítési kötelezettségének nem vagy nem kellő mértékben tesz eleget.
9.3. Azonnali hatályú felmondás esetén a Kölcsönszerződés azon a napon szűnik meg, amikor a Bank felmondó levelét az Adósok bármelyike kézhez veszi, illetve amely napon az, az Üzletszabályzatban/ÁSZF-ben foglaltak szerint kézbesítettnek tekintendő. A Bank írásban értesíti az Adóst a tartozás megfizetésének határidejéről. A megjelölt fizetési határidő elmulasztása esetén a Bank a Szerződésben, illetve a vonatkozó jogszabályokban foglalt jogaival élve elégíti ki fennálló követelését. A követelés...
A kölcsönszerződés megszűnése. A kölcsönszerződés megszűnik, ha a kölcsönszerződéssel kapcsolatban mindkét fél maradéktalanul teljesítette kötelezettségeit, és a feleknek egymással szemben a kölcsönszerződés alapján további kötelezettsége már nem is keletkezhet. Amennyiben az adott kölcsönszerződésből más nem következik, bármelyik fél jogosult a kölcsönszerződést 30 (harminc) naptári napos felmondási idő mellett a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal indokolás nélkül felmondani. A Zrt. jogosult a kölcsönszerződést azonnali hatállyal írásban xxxxxxxxxx, ha a szerződésszegésként, ill. súlyos szerződésszegésként meghatározott események bármelyike bekövetkezik. Az Ügyfél felmondását a Zrt. csak abban az esetben fogadja el, ha a felmondás időpontjában az Ügyfélnek a kölcsönszerződés alapján nincs tartozása (azaz a Zrt. követelésének jóváírása maradéktalanul megtörtént) a Zrt-vel szemben, és az Ügyfél az esetleges Zrt-vel szembeni követelésének kifizetéséről vagy átutalásáról rendelkezik. Bármely okból szűnik meg a kölcsönszerződés, az önmagában nem jelenti azt, hogy a kölcsönszerződés alapján a Zrt-t az Ügyféllel szemben megillető bármely követelés vagy annak érvényesítési lehetősége is megszűnik. A kölcsönszerződés rendelkezései értelemszerűen alkalmazandóak mindaddig, amíg a kölcsönszerződés alapján a Zrt-nek követelése áll fenn vagy keletkezhet az Ügyféllel szemben. A Zrt. követelésének érvényesítésével kapcsolatban felmerült valamennyi költség – beleértve a jogi eljárás költségeit, a követelés behajtására kötött megbízás költségeit is – az Ügyfelet terhelik. Amennyiben az Ügyfél jogi, pénzügyi, illetve vagyoni helyzetének változása, az Ügyfél szerződésszegő magatartása, illetve az Ügyfél érdekkörébe tartozó lényeges külső körülmény miatt a Zrt. a követelése megtérülését veszélyeztetve látja, a Zrt. - a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően - jogosult a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani, illetve a még igénybe nem vett szolgáltatás teljesítését megtagadni. Az Ügyfél érdekkörébe tartozó külső körülménynek kell tekinteni az Ügyfél kereskedelmi partnereinek, tulajdonosainak, illetve az Ügyfél kötelezettségei teljesítéséért helytállást vállalt személyek jogi-, pénzügyi-, piaci helyzetében vagy gazdálkodásában bekövetkezett olyan változást is, amely az Ügyfél Zrt-vel szemben fennálló kötelezettségének teljesítését veszélyeztetheti.