A megrendelés lemondása mintaszakaszok

A megrendelés lemondása. 7.1.1. Amennyiben az Előfizető bármikor, a Megrendelés aláírását követően, de a Szolgáltatás aktiválása (a Szolgáltatás Megrendelésben meghatározott módon és határidőre történt telepítése és elérhetővé tétele) előtti napon lemondja azt, akkor ez esetben az Előfizető minden, a Szolgáltatónál az Előfizetőnek történő Szolgáltatás nyújtás érdekében és azzal kapcsolatban ténylegesen felmerült költségért felel, beleértve a Szolgáltató által bármely harmadik félnek kifizetett díjakat, előlegeket és foglalókat is. 7.1.2. Amennyiben az Előfizető bármely Megrendelést annak lejárata előtt felmond, úgy az Előfizető ún. idő előtti felmondási díjat köteles fizetni az Egyedi Előfizetői Szerződés szerint.
A megrendelés lemondása. Vásárló a megrendelését lemondhatja a következők szerint:
A megrendelés lemondása. A Megrendelő a megrendelt, illetve lekötött adásidőt lemondási díj megfizetése mellett mondhatja le. A Megrendelő a megrendelést kizárólag írásban (lsd. I./6. pont) mondhatja le. A lemondás a Szolgáltató által történő írásos visszaigazolás esetében tekinthető elfogadottnak. A lemondási díj mértékének meghatározásánál a lemondás napjának azt a napot kell tekinteni, amikor a lemondásról szóló értesítést elfogadását a Szolgáltató írásban visszaigazolta. A Megrendelő nem jogosult arra, hogy a lemondott adásidőt más Megrendelőnek átadja. A Szolgáltató jogosult a lemondás következtében felmerülő lemondási díjat meghaladó, igazolt költségeit a Megrendelőnek kiszámlázni. A lemondási díj mértékét a 2. számú melléklet tartalmazza. / A lemondási díj mértékének függvénye lehet, hogy a sugárzást megelőző hány nappal hatályosul a lemondás, határozott időtartamú, vagy nem rendszeres, illetőleg egyszeri promócióhoz, vagy kampányhoz kapcsolódik a lemondás/
A megrendelés lemondása a/ Ha a Megrendelő eláll a már visszaigazolt megrendelésétől, lemondási díjat köteles fizetni az alábbi feltételek szerint: i. a tárgynapot megelőző 7 (hét) naptári napon kívüli elállás esetén mentesül a fizetési kötelezettség alól ii. a tárgynapot megelőző 7 (hét) naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 30%-a (harminc százaléka) iii. a tárgynapot megelőző 3 (három) naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 80%-a (nyolcvan százaléka) iv. a tárgynapot megelőző egy naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 100%-a (száz százaléka) b/ A lemondás csak írásban (levél, e-mail) érvényes, közöltnek az Alaphoz történt megérkezése napján tekintendő. c/ A várólistára bejegyzett megrendelés Megrendelő által történő lemondása díjmentes.
A megrendelés lemondása. A Megrendelő a megrendelt, illetve lekötött adásidőt lemondási díj megfizetése mellett mondhatja le. A Megrendelő a megrendelést kizárólag írásban (lsd. I./6. pont) mondhatja le. A lemondás a Szolgáltató által történő írásos visszaigazolás esetében tekinthető elfogadottnak. A lemondási díj mértékének meghatározásánál a lemondás napjának azt a napot kell tekinteni, amikor a lemondásról szóló értesítést elfogadását a Szolgáltató írásban visszaigazolta. A Megrendelő nem jogosult arra, hogy a lemondott adásidőt más Megrendelőnek átadja. A Szolgáltató jogosult a lemondás következtében felmerülő lemondási díjat meghaladó, igazolt költségeit a Megrendelőnek kiszámlázni. A lemondási díj mértékét a 2. számú melléklet tartalmazza. Xxxxxxxxx csak egyedi reklámspotot lehetséges, a kampány jellegű, vagy tartós megrendelést nem. REKLAMÁCIÓ 5.1. A reklamációt a megrendelés teljesítésével kapcsolatos kifogás felmerülését követően legkésőbb 5 munkanapon belüli beérkezéssel kell a Szolgáltatóhoz írásban benyújtani. 5.2. Amennyiben Megrendelő a fenti határidőt elmulasztotta a Szolgáltatóval szemben semmilyen reklamációra nem jogosult az adott kifogás vonatkozásában. 5.3. A Szolgáltató a Reklámról és annak megjelenési környezetéről felvételt készít, melyet a megjelenésétől számított 1 hónapig megőriz. Ezen felvételek alapján minősíti a Szolgáltató a beérkező reklamációkat. 5.4. Alapos a reklamáció akkor, ha a Szolgáltató által elvégzett vizsgálat alapján a Megrendelő által kifogásolt időtartam alatt nem a Megrendelő által megfelelő időben és/vagy technikai állapotban leadott reklámanyag volt elérhető a Szolgáltató által visszaigazolt idősávban, illetve a Szolgáltató a Megrendelővel megkötött szerződést sértette. A Szolgáltató akkor tartozik felelősséggel az alapos reklamációért, ha az a Szolgáltatónak felróható. 5.5. Nem tartozik felelősséggel a Szolgáltató az olyan alapos reklamációkért, melynek oka a Szolgáltatónak nem felróható, ilyennek kell tekinteni különösen a vis maiort, nem a Rádiók érdekkörében felmerülő műszaki, technikai rendellenességet ( pl.: műsorszórás kiesés), műsorváltozást, harmadik személy cselekményét, a megrendelés visszautasítását, a sugárzás felfüggesztését, vagy a Szolgáltatónak valamely hatóság határozata alapján tett cselekményét. Ilyen esetben a Szolgáltató nem tartozik kártérítési felelősséggel a Megrendelő felé. 5.6. Olyan alapos reklamáció esetén, amelyért a Szolgáltató felelőséggel tartozik, a Szolgáltató a Megrendelő választása szerint, vagy a...
A megrendelés lemondása. 4.1. A szállítási megbízás lemondása költségmentesen történhet meg az Interneten vagy telefonon keresztül mindaddig, amíg a Fuvarozó meg nem kezdte a csomagok begyűjtését az érintett országban. A meghiúsult kiállás díja 20 euro 4.2. A már felvett, de a Feladó által továbbítás előtt visszakért, illetve a Feladó hibájából visszaküldött küldemény esetén, a Fuvarozó jogosult az összes ezzel kapcsolatosan felmerült költségeit a Feladóval megfizettetni.
A megrendelés lemondása. A Megrendelő a megrendelt, illetve lekötött adásidőt lemondási díj megfizetése mellett mondhatja le. A Megrendelő a megrendelést kizárólag írásban (lsd. I./6. pont) mondhatja le. A lemondás a Szolgáltató által történő írásos visszaigazolás esetében tekinthető elfogadottnak. A lemondási díj mértékének meghatározásánál a lemondás napjának azt a napot kell tekinteni, amikor a lemondásról szóló értesítést elfogadását a Szolgáltató írásban visszaigazolta. A Megrendelő nem jogosult arra, hogy a lemondott adásidőt más Megrendelőnek átadja. A Szolgáltató jogosult a lemondás következtében felmerülő lemondási díjat meghaladó, igazolt költségeit a Megrendelőnek kiszámlázni. A lemondási díj mértékét a 2. számú melléklet tartalmazza. Xxxxxxxxx csak egyedi reklámspotot lehetséges, a kampány jellegű, vagy tartós megrendelést nem.
A megrendelés lemondása a/ Ha a Megrendelő eláll a már visszaigazolt megrendelésétől, lemondási díjat köteles fizetni az alábbi feltételek szerint: i. a tárgynapot megelőző 7 (hét) naptári napon kívüli elállás esetén mentesül a fizetési kötelezettség alól ii. a tárgynapot megelőző 7 (hét) naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 30%-a (harminc százaléka) iii. a tárgynapot megelőző 3 (három) naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 80%-a (nyolcvan százaléka) iv. a tárgynapot megelőző egy naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 100%-a (száz százaléka) v. szcenikai eszköz(ök) már visszaigazolt lemondásával kapcsolatban az elállási díjak a következők: i. a tárgynapot megelőző 5 (öt) naptári napon kívüli elállás esetén mentesül a fizetési kötelezettség alól ii. a tárgynapot megelőző 5 (öt) naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 10%-a (tíz százaléka) iii. a tárgynapot megelőző 3 (három) naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 20%-a (húsz százaléka) iv. a tárgynapot megelőző egy naptári napon belüli elállás esetén a megrendelés kapcsán visszaigazolt bérleti díj 50%-a (ötven százaléka) b/ A lemondás csak írásban (levél, e-mail) érvényes, közöltnek az Alaphoz történt megérkezése napján tekintendő. c/ A várólistára bejegyzett megrendelés Megrendelő által történő lemondása díjmentes.

Related to A megrendelés lemondása

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei Megrendelő köteles a Szolgáltatótól kapott felhasználói jelszót a MAILEON kezelőfelületére történő első bejelentkezés alkalmával megváltoztatni. A Megrendelő köteles a jelszót titokban tartani. A Megrendelő minden, az ő felhasználói azonosítójával végzett tevékenységért úgy felel, mint ha azt ő maga kezdeményezte volna. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges számítógépet és internet hozzáférést a Megrendelőnek kell beszerezni. A MAILEON-t csak a szolgáltatási szerződésben megnevezett Megrendelő használhatja. Harmadik személy részére történő bármilyen továbbadása, értékesítése, használatba adása kizárólag a Szolgáltató beleegyezésével történhet. A hírlevél összeállítása a Megrendelő feladata és felelőssége. Megrendelő köteles a hírlevélben az alábbi adatait feltüntetni: A Megrendelő cégneve; székhelye; cégjegyzék- (vagy egyéb regisztrációs-) száma; a törvényes képviselő neve; kapcsolattartási információ (legalább telefonszám és e-mailcím). Megrendelő köteles biztosítani, hogy az email-kiküldés a következő paraméterek szerint történik: - Visszapattanási arány: max. 10% - Nyitási arány: min. 5% - SPAM-be kerülés miatti panasz arány: max. 0,1% Amennyiben Megrendelő nem teljesíti ezeket a paramétereket, Szolgáltató jogosult Megrendelőt alacsonyabb „SenderScore” IP-címtartományba helyezni. Megrendelő a hatályos szabályok szerint valamennyi címzettet köteles tájékoztatni a mindenkor hatályos szabályozásnak megfelelően arról, hogy a hírlevelet milyen módon mondhatja le. A Megrendelőnek a szolgáltatási szerződésben, szereplő adataiban, a képviselője személyében, valamint jogállásában bekövetkezett változást - ideértve a számlázási cím változását is - köteles haladéktalanul, de legkésőbb az adatváltozást követő 8 (nyolc) napon belül bejelenteni a Szolgáltatónak. A Megrendelő köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót, az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. A Szolgáltató a Megrendelői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Megrendelőtől. A Megrendelő köteles az általa igénybevett szolgáltatás díjának számláit határidőre kiegyenlíteni. A Megrendelő felel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megtartásáért.

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.

  • Megrendelő kötelezettségei 5.1. A Megrendelő - szerződésszerű teljesítés esetén - köteles a jelen Szerződés 7. pontjában meghatározott összegű szolgáltatási díjat a hivatkozott pontban meghatározott módon és feltételekkel a Szolgáltató részére megfizetni. 5.2. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által szolgáltatott adatok lekérdezéséről gondoskodni, az ehhez szükséges technikai és személyi feltételeket biztosítani. 5.3. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott adatok lekérdezését, felhasználását a Megrendelő adatkezelő és hálózat felügyelő rendszere biztosítja. 5.4. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által meghatározott adathozzáférési, lekérdezési és biztonsági szabályokat betartani. 5.5. Rendellenes üzemmenet (adatszolgáltatás teljes vagy részleges leállása) esetén a Megrendelő köteles elsődlegesen a saját felelősségi körébe tartozó infrastruktúra szakértői szintű

  • A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS 6.1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. 6.2. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. 6.3. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. 6.4. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta. 6.5. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot. 6.6. Az Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni. 6.7. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni. 6.8. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.

  • Megrendelési feltételek Egy ügyfél 2 db Zenit vagy Zenit Plusz díjcsomag igénybevételére jogosult. A díjcsomagban a számlázás csatlakozásonként a számmező kezdő hívószámára történik. A díjcsomagot csak üzleti előfizetők rendelhetik meg, akik nem kérték az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazását. Tekintettel arra, hogy a csomag kialakítása üzleti előfizetők szokásos üzletmenethez igazított felhasználási igényei alapján készült, a díjcsomag telemarketing, telesales, ügyfélszolgálat, más hasonló, tömeges hívások generálásával járó üzleti tevékenységre nem használható. A szokásos üzletmenethez igazított felhasználásba nem értendő bele, ha a Zenit és Zenit plusz díjcsomaghoz tartozó hozzáféréseket az Előfizető; hívások automatizált - a felhasználó személyes közreműködését nem igénylő – indítására használja; hívások tömeges (a kimenő hívások összidőtartamának 10 %-át meghaladó időtartamban) indítása automatikus hívásfogadó eszközök, berendezések (pl., de nem kizárólag IVR) felé; hívások tömeges indítása szolgáltatások, műszaki eszközök, berendezések, stb. tesztelése, próbaüzeme, terhelhetőségének vizsgálata, sérülékenységének vizsgálata, stb. céljából; hívások hangcsatornánként havi 3000 percet rendszeresen (legalább 2 egymást követő hónapban) meghaladó időtartamban történő indítása; hívások indítása vagy átirányítása napi 24 órát meghaladó összidőtartamban; olyan hívások indítása, melyekről a Szolgáltató alappal feltételezheti, hogy a hívások létrehozásának célja az Előfizető, Felhasználó vagy bármely harmadik fél közvetlen haszonszerzése a Szolgáltató kárára. A nem szokásos üzletmenethez igazított használat észlelése esetén a Szolgáltató az előfizető egyidejű értesítése mellett az előfizetést határozatlan időtartamú Bázis díjcsomagba váltja, illetve ha a nem szokásos üzletmenethez igazított használat esetén az előfizető veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, vagy hálózati szolgáltatás céljára használja azt, a Szolgáltató az ÁSZF-ben foglaltak szerint korlátozza a szolgáltatást. A díjcsomag üzleti analóg fővonal, Business Voice Classic 2 PMP, Business Voice Classic 2 PP, Business Voice Classic 30, digitális telefon (VOIP), DUAL VOIP, kábeltelefon (VOCA), DUAL VOCA hozzáférés esetén vehető igénybe. * VOIP, DUAL VOIP hozzáférés esetén az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető az adott hozzáférésen rendelkezzen ConnectNet szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel vagy a Zenit díjcsomag igénybevételére vonatkozó megrendelés benyújtásával egyidőben ConnectNet csomagot is rendeljen az adott hozzáférésre. A díjcsomag (12/24 hónapos) határozott időtartamú szerződéssel vagy határozatlan tartamú szerződéssel vehető igénybe, eltérő díjazási feltételekkel. A díjcsomag által biztosított kedvezmények azon hozzáférésre vehetők igénybe, amelyre a csomag megrendelése történik. Zenit díjcsomagra vonatkozó szerződés hatálya alatt az Előfizető az alábbi díjcsomagok/kiegészítő díjcsomagok / kedvezmények / hozzáférés egyidejű igénybevételére nem jogosult: Bármely más választható lakossági és üzleti díjcsomag, szolgáltatás, Üzleti integrált csomagok (pl: Connect Ráció, Connect Business, Compleo Connect, Connect ÉnCégem, ÉnIrodám csomagok.), GSM/RLL típusú hozzáférés, Lakossági net csomagok, Egyedi kedvezményes ajánlatok, egyedi ár alkalmazása, Zöld szám szolgáltatás. A Zenit díjcsomag nem igényelhető olyan hozzáférésre, amelyhez tartozó hívószámemelt díjas szám (06 90, 06 91, a 16-tal kezdődő emelt díjas rövid számok). A díjcsomag kizárólag vonali szinten vehető igénybe, fizetési megállapodás szinten nem.

  • Megrendelés 5.1. A Webáruházban megtalálható termékek lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni, illetve a termék részletes tulajdonságait a termékhez mellékelésre kerülő használati utasítás is tartalmazza. Ha a vásárlás előtt a termékekkel kapcsolatban kérdése merülne fel, a Szolgáltató az 1.pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül készséggel áll a Vásárló rendelkezésére. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól. Szolgáltató mindent megtesz, hogy a Webáruház felületén megjelenő termékképek, színek megfeleljenek a valóságnak, azonban a Szolgáltató által tett erőfeszítések ellenére adott esetben a megjelenített termékek színe - főként színárnyalatban - eltérhet a valóságtól, mivel azok nagymértékben függnek a Vásárló által használt monitortól, illetve annak beállításától. Kérjük, hogy a megrendelés leadását megelőzően figyelmesen olvassa el a termékleírást. 5.2. A megrendelést a Szolgáltató kizárólag Webáruházon keresztül, a megrendelés leadásával fogadja el. A Szolgáltató a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősséget nem vállal. 5.3. A Vásárló a kiválasztott termékeket az egyes termékekre kattintást követően megjelenő, a termék részletes adatait ismertető oldalon található „Kosárba” vagy a „Kosárba rakom” gomb használatával teheti virtuális kosarába. A kosár tartalmának módosítására a Kosár felületen van lehetőség, a Webáruház jobb felső sarkában található „Kosár” ikonra vagy feliratra kattintást követően, ahol módosítható a termékek mennyisége, a kosár tartalma törölhető. Ha a kosárba helyezett termékekkel a Vásárló mindent rendben talált, akkor ugyanezen a felületen a megrendeléshez szükséges adatokat is meg kell adnia a Vásárlónak. 5.4. Ha rendelkezik regisztrációval és eddig még nem tette meg, akkor a megrendeléshez be tud jelentkezni vagy választhatja a „Vásárlás regisztráció nélkül” opciót. A Webáruházban történő regisztráció előnye, hogy a Vásárló a Webáruházban gyorsabban tudja leadni a megrendelését, azt könnyen nyomon tudja követni. Ha a Vásárló regisztrált korábban a Webáruházba, de elfelejtette jelszavát, lehetősége van a jelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. 5.5. Belépést követően, vagy a rendeléshez szükséges személyes adatok megadását követően a „Tovább” gombra kattintással tud a rendelkezésre álló szállítási módok közül választani. Ha kiszállítást választ a Megrendelő, úgy a szállítás díja hozzáadásra kerül a kosárban elhelyezett termékek értékéhez. Ezt követően a „Tovább” gombra kattintva a fizetési módok közül kell a Vásárlónak választania. A „Rendelés összesítése” felületen tudja a Vásárló a megadott adatait, illetve a kosárba helyezett termékeket ellenőrizni. Ha minden adatot rendeben talált, helyesen adott meg, úgy a megrendelés elküldéséhez a Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat. A ”Megrendelés” gombra kattintással a Vásárló véglegesen elküldi a megrendelését a Szolgáltató részére. Szolgáltató a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és emailben is értesíti a Vásárlót, ahol a Vásárló megrendelésének száma is megtalálható. A rendelés feladása tehát a „Megrendelés” gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelések beérkezésekor, amennyiben az Vásárló adatainak valódisága kérdéses vagy értelmezhetetlen, az adatokat törölje és az ezekkel az adatokkal feladott megrendeléseket érvénytelennek minősítse.

  • Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 4.1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. 4.2. A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, illusztrációként szerepelhetnek. Nem vállalunk felelősséget a webshopban megjelenő kép és a termék tényleges kinézete miatti különbözőség miatt. 4.3. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról. 4.4. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. 4.5. Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.

  • A számlával összefüggő további rendelkezések Új Előfizető esetében a Szolgáltató jogosult az Egyedi Előfizetői Szerződés aláírásakor készpénzben kérni az esedékes egyszeri és havi díjakat, melyről külön számlát állít ki. A számlák kiküldése folyamatosan történik az Előfizetők részére, mely időpont nem változtatható meg az Előfizető kérelmére sem. Az Előfizető által kezdeményezett díj- illetve szolgáltatáscsomag-módosítás a következő tárgyhavi számlában jelenik meg.

  • A telefonszolgáltatásra vonatkozó speciális rendelkezések (1) Az előfizetői jogviszony megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles igazolást kiállítani, melyben feltünteti a Szolgáltató megnevezését, székhelyét, az Előfizető nevét, a helyhez kötött telefonállomás kapcsolási számát, a felszerelés helyét, valamint a befizetett díj, vagy díjelőleg összegét és a befizetés dátumát, illetve – ha történt ilyen – a Szolgáltató által visszafizetett összeg nagyságát és a visszafizetés dátumát (2) Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást más szolgáltatóval az előfizetői hurok átengedésére kötött szerződés alapján nyújtja, köteles az Előfizetőt az előfizetői hurok átengedésére irányuló szerződés felmondásáról az (1) bekezdésben írott módon haladéktalanul értesíteni.

  • A szerződés létrejötte és megszűnése A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.