A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai mintaszakaszok

A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Termékek darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Termékekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Termékek vonatkozásában Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb a Termékek 1. számú mellékletben megjelölt szállítási (utánpótlási) határideje felének megfelelő póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. Alulírott ………………….(név), a ……………………………. (cégnév) (székhely:……………………..; cégjegyzékszám ; adószám:………………………..) arra jogosult képviselőjeként - ……………-jaként (beosztás) – polgári és büntetőjogi felelősségem tudatában, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben (Kbt.) foglaltakkal összhangban visszavonhatatlanul kijelentem, hogy a ……………………… (cégnév), mint Szállító és a MÁV-START Zrt., mint megrendelő között a……………………………… tárgyában …………………..(dátum) napján kötött adásvételi szerződés teljesítésében a ……………………… (cégnév) részéről a teljesítésbe bevontan az alábbi alvállalkozók vesznek részt.
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Termékek darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Termékekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Termékek vonatkozásában Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb a Termékek 1. számú mellékletben megjelölt szállítási (utánpótlási) határideje felének megfelelő póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók.
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Berendezések darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Berendezésekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Berendezések vonatkozásában Vállalkozó a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb a Munka1.számú mellékletben megjelölt teljesítési határideje felének megfelelő póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Vállalkozót a jelen szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól.
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Felek rögzítik, hogy az átadás-átvételi eljárás során a mennyiségi és a minőségi átvétel egymástól elkülönül(het), melynek részletes leírását ilyen esetben a szerződés 1. sz. és 2. sz. melléklete tartalmazza/VAGY az adott eseti megrendelés tartalmazza. Vevő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Vevő részéről átvett Termékek darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Termékekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Termékek vonatkozásában Eladó a Vevő által meghatározott, de legfeljebb a Termékek 1. számú mellékletben megjelölt szállítási (utánpótlási) határideje felének megfelelő póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Vevő általi biztosítása nem mentesíti Eladót a jelen szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól.
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Termékek darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Termékekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Termékek vonatkozásában Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb a Termékek 1. számú mellékletben megjelölt szállítási (utánpótlási) határideje felének megfelelő póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. Felek rögzítik, hogy amennyiben a leszállított Termékek legalább 10%-ának a minősége nem szerződésszerű (sorozathiba), Megrendelő kizárólagos választása szerinti jogosult valamennyi, a Lehívás alapján leszállított Termék átvételét visszautasítani és a teljes Lehívásban meghatározott mennyiség ismételt, szerződésszerű leszállítását kérni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. MSZ EN 10204 szerinti 2.2. típusú MINŐSÉGAZONOSSÁGI BIZONYÍTVÁNY Az űrlap sz.: Lap / összes lap: 28 / 1
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Burkolatok darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Burkolatokkal kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Burkolatok vonatkozásában Vállalkozó a Xxxxx által egyeztetett, ennek hiányában a Megrendelő által meghatározott póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Vállalkozót a jelen szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól.
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Készletek darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Készletekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti.
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Termékek darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Termékekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Termékek vonatkozásában Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb a Termékek 1. számú mellékletben megjelölt szállítási (utánpótlási) határideje felének megfelelő póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. A szállító az elkészült berendezés telepítési, üzembe helyezési munkálatainak elvégzését készrejelenti a megrendelő részére. A megrendelő a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének időpontját kijelöli, és meghatározza a benyújtandó dokumentumok körét. A próbaüzem megkezdése, időtartama : egy hét, műszaki tartalma : üzemi emelési-forgatási feladatok elvégzése Eredményes próbaüzemet követően az oktatás megtartása és a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárása Kezelési és karbantartási utasítások (2 pld) Tervezői, kivitelezői nyilatkozatok (2 pld) Szilárdságtani számítások (2 pld) Gépészeti, villamossági műszaki leírás (2 pld) Villamos kapcsolási, hálózati rajzok (2 pld) Megfelelőségi nyilatkozatok (2 pld) Minőségi bizonyítványok (2 pld) Munkavédelmi megfelelőségi vizsgálat helyszíni jegyzőkönyve (2 pld) Terhelési próba jegyzőkönyv (2 pld) Érintésvédelmi jegyzőkönyv (2 pld) A fenti dokumentációt Szállító legkésőbb a Termékek üzembe helyezéséig köteles a Megrendelő részére átadni. Szabályozza a Külső munkavállalók és más, a MÁV-START Zrt. személyi állományába nem tartozók MÁV-START Zrt. területén történő tartózkodásának és munkavégzésének feltételeit, azokkal kapcsolatos társasági feladatokat, módszereket és felelősségeket.
A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai. Megrendelő az átadás-átvételi eljárás során jegyzőkönyvet vesz fel, melyben a mennyiségi, minőségi átvétellel kapcsolatos összes lényeges körülményt – különös tekintettel a Megrendelő részéről átvett Termékek darabszámára, az esetleges hiányokra, a visszautasított Termékekkel kapcsolatos körülményekre – rögzíti. Felek rögzítik, hogy az át nem vett Termékek vonatkozásában Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb a Termékek 1. számú mellékletben megjelölt szállítási (utánpótlási) határideje felének megfelelő póthatáridőn belül köteles a teljesítése hibáit orvosolni. A megismételt mennyiségi és/vagy minőségi átadás-átvétel vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. Az IBA-6503 Átvételi bejelentő lapot, az IBA-6522 számú minta lapot és az IBA-6504 számú minta lapot Megrendelő Szállító írásban jelzett kérésére rendelkezésre bocsátja. Szabályozza a Külső munkavállalók és más, a MÁV - START Zrt. személyi állományába nem tartozók MÁV - START Zrt. területén történő tartózkodásának és munkavégzésének feltételeit, azokkal kapcsolatos társasági feladatokat, módszereket és felelősségeket.

Related to A mennyiségi- és minőségi átvétel közös szabályai

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Üzleti előfizetőkre vonatkozó különös szabályok 2.1.4.1. Azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatotti létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet rendelkezéseitől.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.