A mentés menete mintaszakaszok

A mentés menete. Szolgáltató vállalja, hogy a Szerződés 3. sz. mellékletében megadott felvonókból a beszerelt eszközökön indított vészhívást minden esetben, folyamatosan, az év minden napján, a nap 24 órájában központi rendszerében fogadja, naplózza, regisztrálja, a hívás helyét azonosítja és a vészhívást kezeli az előírásoknak megfelelően. A beérkező vészhívásra a rendszer a fülke utasainak azonnal automatikus választ ad, amely tájékoztat arról, hogy a jelzést fogadták, a mentési folyamat megkezdődött. Mentési szolgáltatással együtt értékesített szolgáltatás esetén a mentésért felelős személyzet lehetőleg azonnal, de legfeljebb 3 percen belül kétirányú, élő hangkapcsolatot létesít a felvonófülkében tartózkodókkal. A hangkapcsolat célja a fülkében rekedtek megnyugtatása és a helyzet pontos felmérése. A hangkapcsolat a kapcsolat felépülésétől kezdődően 180 mp hosszan tart, majd automatikusan bontásra kerül. A bontást követően újabb vészjelzés küldésére, ezzel a kapcsolat újbóli felépítésére lehetőség van. Mentési szolgáltatás nélkül értékesített szolgáltatás esetén a vészhívást követően a rendszer az 5.18-as pontban meghatározott módon élő hangkapcsolatot létesít az Előfizető által megadott mentési szám és a fülkében tartózkodók között. A hangkapcsolat a kapcsolat felépülésétől kezdődően 180 mp hosszan tart, majd automatikusan bontásra kerül. A bontást követően újabb vészjelzés küldésére, ezzel a kapcsolat újbóli felépítésére lehetőség van. A hangkapcsolat bontására a 180 mp-es időszakon belül a fülke utasai részéről nincs lehetőség. A vészjelzést adó felvonó azonosítását a mentőszemélyzet számára a rendszer automatikusan végzi. Jelen szolgáltatási szerződés kifejezetten a felvonói vészhelyzetek, kiemelten a felvonóba rekedt utasok kimentésének megszervezésére szolgál. Egyéb bejelentések (másik felvonó működésképtelensége, ház infrastruktúrájával kapcsolatos problémák stb.) a felvonó vészjelzőjén keresztül nem kezelhetőek. A központi rendszeren minden vészhívás és mentőcsapat riasztás ténye és adatai (eseménynapló), illetve a hangkapcsolatokban lefolytatott beszélgetések rögzítésre kerülnek. Az eseménynaplót és a rögzített hangfelvételeket Szolgáltató legalább egy évig, de legfeljebb a szerződés megszűnését követő egy évig őrzi meg. Előfizető a Szerződés 3. sz. mellékletében meghatározott felvonókra vonatkozó események naplóját jogosult megtekinteni, kikérni. A felvonó felügyelet számítógépes felhasználói felülete internet (web) alapú. A rendszerhez való hozzáféréshez egy i...

Related to A mentés menete

  • A közbeszerzés tárgya és mennyisége 4.1. A közbeszerzés tárgya: építési beruházás

  • A BIZTOSÍTÓ MENTESÜLÉSE, KIZÁRÁSOK 1. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kö- telezettség megsértése esetében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biz- tosító a szerződéskötéskor, illetve a szerződés módosítá- sakor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. 2. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosítási eseményt a megadott határ- időn belül nem jelentik be, és emiatt lényeges körülmé- nyek kideríthetetlenné válnak. 3. A biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól mentesül, ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatar- tása miatt bekövetkező baleset során vesztette életét. 4. Mentesül a biztosító a szolgáltatások teljesítése alól, ha a balesetet a biztosított szándékos vagy súlyosan gon- datlan magatartása, vagy szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye idézte elő. Súlyosan gondatlan maga- tartás által okozottnak minősül különösen az a baleset, amely a biztosított – súlyosan ittas (2,5 ezrelékes véralkohol szintet elérő) állapotával, vagy – bódító, kábító vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával, vagy toxikus anyagok szedése miatti függőségével, vagy – érvényes jogosítvány nélküli vagy alkoholos állapotban történő gépjárművezetésével közvetlen okozati össze- függésben következett be. 5. A biztosító kizárja kockázatviselési köréből azon esemé- nyeket, amelyek közvetlenül vagy közvetve összefüggés- ben állnak: – a szilárd, folyékony, légnemű anyagok szándékos be- vétele miatti mérgezésekkel, sérülésekkel, ideértve a drogok, kábítószerek elfogyasztását is; – a hasi- vagy altesti sérvvel (megemelést), ha az baleset- tel nincs okozati összefüggésben; – a porckorong sérüléssel, rándulással, ficammal továbbá a nem baleseti eredetű vérzéssel; – radioaktív magenergia vagy ionizáló sugárzás hatásá- val (kivéve a terápiás célú orvosi kezelést); – különösen kockázatos hobbi, sporttevékenység, ext- rém sport űzésével (többek között barlangászat, bú- várkodás, szikla-, fal- és hegymászás, bungee jum- ping), valamint a motoros meghajtású szárazföldi-, vízi-, illetve motoros vagy motor nélküli légi járművek használatával járó sportágak űzése közben bekövetke- zett eseményekkel; – repüléshez kapcsolódó eseményekkel (többek között ejtőernyős ugrással, sárkányrepüléssel), kivéve az utas- ként, pilótaként, személyzetként való részvételt a szer- vezett légi utasforgalomban; – háborús, polgárháborús eseményekkel, terrorcselek- ményekkel, felkeléssel, lázadással, zavargással, tünte- téssel. – a biztosított elme- vagy tudatzavarával, illetve öngyil- kosságával vagy annak kísérletével okozati összefüg- gésben bekövetkező eseményekkel, – a valamely balesettel összefüggésbe nem hozható – ember vagy állat terjesztette – bakteriális-, vagy vírus- fertőzésekkel, – a versenyszerű sportolás, edzés közben bekövetkezett eseményekkel, – a biztosított fegyveres szolgálatának teljesítése közben, illetve a biztosított fegyverviselésének vagy fegyver- használatának során, azzal összefüggésben bekövetke- zett eseményekkel.

  • A közbeszerzés mennyisége Aszód Város Önkormányzata az „Aszód Város főterének megújítása” tárgyú építési beruházás során az alábbiakban részletezett építési, kivitelezési munkákat kívánja megvalósítani. Az átalakítás célja, egy kulturált, rendezett teret létrehozni, amely méltó a Podmaniczky kastélyhoz való megérkezéshez és Aszód Polgármesteri Hivatalához. A tér elhanyagolt burkolatai elbontásra kerülnek. A világháborús emlékmű előtti burkolatot visszabontjuk a lépcsősorig. (A bontás nem tárgya a közbeszerzésnek) Az elbontott lépcsőelemek az új pavilonépületnél felhasználásra kerül. Az emlékmű eredeti kerítése visszaállításra kerül, és a szobrok díszkivilágítást kapnak. A tér közepén egy központi pozícióban szökőkút kerül kialakításra. Körülötte teresedés, pihenő padokkal. A központi szökőkút körül a burkolat virág mintázatban kerül lerakásra. A téren a Xxxxxxx Xxxxx utca felé egy zenepavilon kerül, időszakos rendezvényekhez. A fő közlekedési irányok mellett gyalogosösvények segítik a tér intenzívebb használatát. Zenepavilon építése (főbb munkanemek): Bontott keménymészkő elemekből padlóburkolat készítése: 28,3 m2; Bontott keménymészkő elemekből lépcső készítése 3 sorban: 96 fm; Fa pergolaszerkezet kialakítása: 58,9 m2; Deszkázás gyalult, hornyolt deszkával: 65 m2 Fémlemezfedés készítése állókorcos kialakítással: 124 m2; Külső fafelületek lazúrozása: 140 m2 Parkosítás (főbb munkanemek): Gyepnyesés 15-20 cm vastagságban, termőföld deponálása újrahasznosításhoz: 2444 m2; Tereprendezés: 3152 m2; Termőföld beszerzése, szállítása és elterítése: 541 m3; Járdák, gyalogutak építése: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 402 m2; Xxxxxx xxxxx kialakítása: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 424 m2; Vegyes használatú piactér építése: térkő burkolat építése autóforgalomra: 324 m2; Szórt burkolatú sétautak építése: 256 m2 Elektromos munkák; Gépészet (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

  • A megállapodás tárgya Az Egyetem jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszi, hogy a dolgozatban szereplő, a dolgozattal összefüggésben a Társaságtól származó személyes, informatikai, üzleti, műszaki és egyéb információ (a továbbiakban együttesen: Információ) bizalmas természetű és a Társaság tulajdonát képezi. Felek jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszik és kijelentik, hogy az elkészült dolgozat és mellékletei jelen titoktartási megállapodás hatálya alá tartoznak.

  • A szerződés tárgya és mennyisége Hajdúnánás, Xxxxx xxxx 00 xx. 0000 hrsz alatti ingatlanon a sporttelep meglévő szociális épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése és akadálymentesítése az öltözőrészben (a továbbiakban: I. épületrész) és a tribünrészben (a továbbiakban: II. épületrész). Az I. épületrésznél az elvégzendő feladatok: A sporttelep meglévő öltözőjének akadálymentessé tétele (bejárathoz vezető kültéri rámpa kiépítése, épület meglévő burkolati szintjeinek azonos magassági szintre való kialakítása, belső horizontális közlekedés akadálymentesítése, új padlóburkolat készítése, a nyílászárók cseréje). Az épület felújításának keretében a külső homlokzati falak utólagos hőszigetelése, illetve új hőszigetelt kivitelű műanyag nyílászárók kerülnek elhelyezésre, az épületrész vizesblokkjainak, közlekedőinek teljes felújítása, burkolat cserével, festéssel mázolással, a belső nyílászáró szerkezetek cseréje, az avult fűtési rendszer felújítása, új kazánház kialakításával korszerű fűtési rendszer kiépítése, meglévő öltözők felújítása (festés, burkolás). Felújításra kerül az épületrész villamos és épület gépészeti hálózata. Az épületrészben korszerűsítési munkaként kialakításra kerül két új önálló öltöző, a tömeg és iskolai, illetve a tömegsport kiszolgálásához. A II. épületrésznél az elvégzendő feladatok: Az épület tribünrészében lévő vizesblokk felújítási, korszerűsítési és akadálymentesítési munkái keretében a lelátó épületrészben felújításra kerül a bírói öltöző, illetve átalakításra kerül a meglévő vizesblokk úgy, hogy itt kerül kiépítésre az akadálymentes wc, illetve közvetlen elérhetőség kerül biztosításra a sporttelep további létesítményei számára. A felújítás keretében az épületrészben burkolás, festés, elektromos hálózat teljes körű felújítása és fűtéskorszerűsítés kerül kiépítésre. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá az elektromos és a gépészeti tervek elkészítése is.

  • A biztosító mentesülése I.22.1 Ha az életbiztosítási szerzôdés bármely okból a biztosítási összeg kifizetése nélkül szûnik meg, a biztosító köteles a szerzôdésben meghatározott visszavásárlási összeget – ha a szerzôdés rendelkezik visszavásárlási összeggel – kifizetni. A biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét. Ebben az esetben a visszavásárlási összeg – ha a szerzôdés ilyet tartal- maz – a biztosított örököseit illeti meg, abból a szándékos magatartást tanúsító kedvezményezett nem részesülhet. I.22.2 A szerzôdés a biztosítási összeg kifizetése nélkül szûnik meg, és a biztosító a visszavásárlási összeget köteles térí- teni, ha a biztosítási esemény a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bûncselekménye folytán, illetve azzal összefüggésben következett be. A biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatás kifizetése alól, ha a biztosítási ese- mény a biztosított (életbiztosítás esetén a szerzôdéskötéstôl számított 2 éven belüli) öngyilkossága, öncsonkítása vagy annak kísérlete miatt következett be – függetlenül attól, hogy azt a biztosított tudatzavarban követte-e el. I.22.3 A biztosító mentesül a balesetbiztosítási, illetve kárbiztosítás szabályai szerint kötött egészségbiztosítási szolgál- tatás teljesítése alól, ha a bekövetkezett eseményt (balesetet, egészségkárosodást vagy betegséget) jogellenesen a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta. • a biztosított súlyosan ittas állapotával (2,5 ezrelék, illetve ennél magasabb véralkoholszint) közvetlen okozati összefüggésben következett be, vagy • a biztosított által nem orvosi javallatra, vagy nem az elôírt adagolásban szedett altató- vagy nyugtatószer, illetve gyógyszer, kábítószer következtében áll be, vagy • a biztosított jogosítvány nélküli vagy ittas (0,5 ezrelék, illetve ennél magasabb véralkoholszint) gépjármûvezetése közben következett be, és mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy • engedélyhez kötött tevékenységnek a biztosított általi engedély nélküli végzése miatt, vagy • a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be.

  • A beszerzés mennyisége II.1.1) Elnevezés: II.1.2) Fő CPV-kód(ok): II.1.3) A szerződés típusa:

  • A szerződés meghatározása/tárgya Megbízási szerződés kerületőri feladatok ellátására.

  • Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól? A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Xxxxxxxx a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

  • A beszerzés mennyisége II.1.1) Elnevezés: Villamos energia beszerzése 2021. évre Hivatkozási szám: EKR000590042020