A Mérnök mintaszakaszok

A Mérnök. A Megrendelő által kijelölt Mérnök a jelen Szerződéses Feltételekben és a Megrendelő által vele megkötött megbízási szerződésben meghatározottak szerint teljes körűen gyakorolhatja a jelen Szerződéses Feltételekben számára meghatározott, vagy azokból szükségszerűen következő hatáskört, feltéve, hogy a Megrendelő a Szerződésben és/vagy a Mérnökkel kötött szerződésben nem köti ki, hogy az ilyen hatáskör gyakorlása előtt a Mérnök köteles külön jóváhagyást kérni és/vagy egyeztetni a Megrendelővel, vagy erre vonatkozóan nem ad utasítást. A Mérnök, a Mérnök képviselője az utasításait írásban köteles kiadni, kivéve, ha az utasítás írásba foglalása miatti késedelem személyi vagy vagyoni kár bekövetkezésének veszélyével jár. Az utasítást ilyen esetben is haladéktalanul meg kell erősíteni írásban. Amennyiben a Mérnök véleménye szerint a Szerződés teljesítésével összefüggésben végzett munkák során olyan szükséghelyzet áll fenn, amely veszélyezteti az életet, a Projektet vagy annak egy részét, továbbá a vagyon és mások tulajdona biztonságát, a Mérnök jogosult - anélkül, hogy ez felmentené a Vállalkozót bármely Szerződés szerinti feladata vagy felelőssége alól - utasítani a Vállalkozót minden olyan munka vagy dolog elvégzésére, amely a Mérnök véleménye szerint szükséges lehet a kockázatok mérséklésére vagy csökkentésére. A Vállalkozó köteles soron kívül teljesíteni - Megrendelői jóváhagyás hiányában is - a Mérnök ilyen utasítását. A Mérnök képviselőjét a Mérnök kiválasztására irányuló Közbeszerzési Eljárás során a Mérnök ajánlatában vagy a későbbiek során megnevezte, és Megrendelő elfogadta. A Mérnök képviselőjének megváltoztatása kizárólag a Megrendelő előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Mérnök képviselője a Mérnöknek tartozik felelősséggel. A Mérnök képviselője a Vállalkozóval szemben a Mérnök nevében jár el, a Vállalkozónak adott utasításait a Mérnök utasításainak kell tekinteni. A Mérnök képviselőjének képviseleti jogát a Mérnök vagy a Megrendelő bármikor visszavonhatja, illetve korlátozhatja. Az ilyen visszavonás vagy korlátozás a Vállalkozóval szemben a közléstől számítva hatályos.
A Mérnök. A Megbízottnak a műszaki ellenőri feladatok irányítására egy FIDIC-terminológia szerinti Mérnököt kell kijelölni. A Mérnök felelős az 1/5. pontban meghatározott jelentések, az 1/1. pontban meghatározott kooperációs megbeszélések, valamint az I/7. pontban meghatározott havi munkaértekezletek jegyzőkönyveinek személyes elvégzéséért. Továbbá felelős a kooperációs megbeszélések összehívásáért és az azokon való elnöklésért. Változtatási utasítást csak a Mérnök adhat ki, változtatási javaslatot és vállalkozói követelést csak a Mérnök hagyhat jóvá. A Projekt megvalósítása során kibocsátott számlák (rész- és végszámlák) alaki és tartalmi megfelelőségének igazolása (teljesítési igazolás aláírása), ugyancsak a Mérnök feladata. Feladata még az alábbi szakértők által a jelen Szerződésben meghatározott egyéb feladatok elvégzésének ellenőrzése, számonkérése és koordinációja. Mérnökként a Megbízott által az Ajánlatában ilyenként megjelölt szakértője köteles eljárni. A Mérnök helyettese (1 fő) Legalább egy szakértőt kell biztosítani, aki a Mérnök helyetteseként (a továbbiakban: a „Mérnök helyettese”) jár el. Feladata a Mérnök által részére kijelölt feladatok elvégzése és az általa átadott hatáskörének gyakorlása azzal a korlátozással, hogy Változtatási utasítást (FIDIC 13.1) a Mérnök helyettese nem adhat ki. Továbbá Változtatási javaslatot (FIDIC 13.2, 13.3) és Vállalkozói követelést (FIDIC 20.1) sem hagyhat jóvá. Mérnök képviselőjeként a Megbízott által az Ajánlatában ilyenként megjelölt szakértője köteles eljárni. Műszaki ellenőrök (2 fő) Helyszíni műszaki ellenőrök, akiket a különböző munkaterületekre osztanak be. A helyszíni műszaki ellenőröket a Mérnök felügyeli. Műszaki ellenőrként a Megbízott által az Ajánlatában ilyenként megjelölt szakértője köteles eljárni..
A Mérnök. A Megbízottnak a műszaki ellenőri feladatok irányítására 1 fő FIDIC-terminológia szerinti Mérnököt kell kijelölni, aki a szerződés teljesítésének időszakában (a szerződés hatálybalépésétől számítottan a szerződés teljesítésének időpontjáig) a 266/2013. (VII.13.) Korm. rendelet szerinti, ME-VZ jogosultsággal rendelkezik, továbbá gyakorlata van a FIDIC sárga könyv terminológia szerinti mérnök feladatok ellátásában. A Mérnök felelős a jelentések, a kooperációs megbeszélések, valamint a havi munkaértekezletek jegyzőkönyveinek személyes elvégzéséért. Továbbá felelős a kooperációs megbeszélések összehívásáért és az azokon való elnöklésért. Változtatási utasítást csak a Mérnök adhat ki és vállalkozói követelést is csak a Mérnök hagyhat jóvá. A Projekt tervezése, kivitelezése során kibocsátott számlák (rész- és végszámlák) alaki és tartalmi megfelelőségének igazolása (teljesítési igazolás aláírása), ugyancsak a Mérnök feladata. Feladata még az alábbi szakértők által a jelen Szerződésben meghatározott egyéb feladatok elvégzésének ellenőrzése, számonkérése és koordinációja. Mérnökként a Megbízott által az Ajánlatában ilyenként megjelölt szakértője köteles eljárni.
A Mérnök. A MÉRNÖK KÉPVISELŐJE...............................................................................................
A Mérnök 

Related to A Mérnök

  • A megállapodás célja 1. A Megállapodást Szerződő Felek a … hrsz.-ú ingatlanra/ingatlanokra tervezett … során az érintett vezeték kiváltása/ megfelelő védelem kialakítása és az Üzemeltetőt ebből következően jogszerűen ért károk megtérítése (kártalanítása) érdekében kötik. 2. A Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy az Üzemeltető részére a Kártalanító kártalanítást nyújt a fenti jogszerű kár megtérítése érdekében. Üzemeltető megbízásából a vezetékkiváltással/megfelelő védelem kialakításával kapcsolatos valamennyi feladatot a Kártalanító, illetve az általa megbízott vonatkozó jogszabályok szerinti szakmai képesítéssel rendelkező (al)vállalkozó (a továbbiakban: (al)Vállalkozó vagy Szakkivitelező) végzi el. 3. Szerződő Felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy kölcsönösen együttműködnek a beruházói, építtetői, kártalanítói, tulajdonosi és az üzemeltetői érdekek összehangolása érdekében a … által érintett, az Üzemeltető tulajdonában és üzemeltetésében lévő gázszállító vezetéket és/vagy tartozékát érintő munkálatok előkészítése és kivitelezése során. Ezzel kívánják biztosítani a gázszállító vezetéket és/vagy tartozékát érintő munkálatok szakszerű és biztonságos, valamint a … szükséges határidőben történő elvégzését.

  • A megállapodás tárgya Az Egyetem jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszi, hogy a Szakdolgozatban szereplő, a Szakdolgozattal összefüggésben a Társaságtól származó személyes, informatikai, üzleti, műszaki és egyéb információ (a továbbiakban együttesen: Információ) bizalmas természetű és a Társaság tulajdonát képezi. Felek jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszik és kijelentik, hogy az elkészült Szakdolgozat és mellékletei jelen titoktartási megállapodás hatálya alá tartoznak.

  • A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.- 6.2.6. pontja tartalmazza. 7.5.2. Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér mértéke az alábbi: 7.5.2.1. A 2.3.1. pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.2.9. b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató által fizetendő kötbér összege minden késedelmes nap után a bekapcsolási díj egy tizenötöd része, bekapcsolási díj hiányában az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa. 7.5.2.2. Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig fizetendő kötbér összege a szolgáltatásnyújtás késedelme miatti 7.5.2.1. pont szerinti kötbér fele. 7.5.2.3. Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizede. 7.5.2.4. Az áthelyezési igénybejelentés Szolgáltató általi elfogadása esetén a meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada. 7.5.2.5. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén az értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig az alábbi vetítési alap kétszerese. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4. pont szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra az alábbi vetítési alap - négyszerese, ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni, - nyolcszorosa, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni. A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap a) a hiba bejelentését megelőző hat hónapra az előfizető által az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg, b) hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén annak teljes időtartama alatt, az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg, c) ha a hiba bejelentését megelőzően az előfizető az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi előfizetési díj alapján egy napra vetített összeg. 7.5.2.6. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese.

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A számla megküldése (1) A (2) bekezdésben írt kivételekkel a Szolgáltató számlázási időszaka a naptári hónap első nap 0:00 órájától az utolsó nap 24:00 órájáig tart (tárgyhónap) azzal, hogy a tárgyhónapban kezdeményezett, de a következő hónapban befejezett hívás esetén a hívás tárgyhónapra eső része is következő hónapi használatnak számít, a díjazási időszaknak megfelelő elszámolással. (2) A Szolgáltató az esedékes díjakról a számlázási időszakot követő hónap 15. napjáig számlát állít ki az Előfizetőnek. A Szolgáltató a számlát havonta egyszer állítja ki, és küldi meg az Előfizető részére, fenntartja azonban a jogot arra, hogy amennyiben a számlázandó - pozitív előjelű - tételek összege nem éri el a bruttó 1016,- Ft-ot, akkor legfeljebb háromhavonta küldje meg a számlát az Előfizetőnek. A számla kiállításának dátuma ez esetben az a nap, amely napon a számlában szereplő pozitív előjelű tételek összege a bruttó 1016,- forintot elérte vagy meghaladta. Amennyiben ez az előző számlazárás napjától számított három hónapon belül nem következik be, úgy a számlát a Szolgáltató – annak végösszegétől függetlenül – az előző számlazárástól számított harmadik hónap elteltét követően küldi meg az Előfizetőnek (tárgyidőszak). (3) Ha az Előfizető a számlát a tárgyhó 25-ig nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató Ügyfélszolgálatának köteles bejelenteni és számlamásolatot igényelni. Azon számlák esetében, melyeket rendszeresen hó 15. napja után állít ki a Szolgáltató, az Előfizető a következő hó 8. napjáig köteles jelezni a Szolgáltató részére, ha nem kapta kézhez a számlát. A Szolgáltatónak értesítenie kell az Előfizetőt, ha a számla kiállítására rendszeresen hó 15. napja után kerül sor. Továbbá olyan esetben, ha a tárgyidőszakot tartalmazó számla a megállapított minimum összeghatárt (bruttó 1016,- Ft-ot) nem éri el és emiatt a számlát a Szolgáltató egy későbbi időpontban készíti el, úgy az Előfizető köteles bejelenteni a számla hiányát, amennyiben az előző számla kiállítását követő 100. napig nem kapja azt kézhez. Az ezen okokból kiállított számlamásolat díjtalan. Ha bármelyik határnap munkaszüneti napra esik, a fizetés határnapja a következő munkanap. Amennyiben a tárgyhónapban (tárgyidőszakban) a számlafizetés megtörtént akként, hogy az Előfizető által befizetett összeg a Szolgáltató bankszámláján jóváírásra került, úgy a Szolgáltató a tárgyhavi (tárgyidőszaki) számlában az Előfizető által befizetett összeget a számlában jóváírja. (4) A Szolgáltató a tárgyhóban (tárgyidőszakban) fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett díjat és szerelési költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. (5) Elektronikus számla szolgáltatás igénybe vétele esetén a számla megküldése a számla xxx.xxxxxx.xx (Díjnet Zrt.) weboldalán történő bemutatását és az erről – az Előfizető által megadott – elektronikus levélcímre küldött értesítő elektronikus levél elküldését jelenti. (6) A Szolgáltató az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. §-a szerint a folyamatosan igénybe vett, időszaki elszámolású szolgáltatások díjait tartalmazó számla teljesítési idejének meghatározásakor a számlán szereplő előfizetési és forgalmi díjak által érintett teljes időszakot, előfizetési díj hiányában pedig a forgalmi díj által érintett teljes időszakot veszi figyelembe.

  • A munkavégzés felfüggesztése 6.1. Ha a foglalkoztatás, a munkaeszközök használata, vagy a biztonsági intézkedések betartásának hiánya a MÁV Csoport munkavállalóit, ügyfeleit, a vasúti közlekedés biztonságát, illetve a vagyonbiztonságot veszélyezteti, úgy a felügyeletet ellátó, az ellenőrzésre jogosult, illetve a Vállalkozó erre feljogosított munkavállalója a munkavégzést azonnal leállíthatja. 6.2. A munkavégzés leállítását az elrendelő Félnek írásban a Felek tudomására kell hozni. 6.3. A Vállalkozó képviselője köteles a munkavégzés leállítására vonatkozó elrendelést tudomásul venni.

  • Befektetési egységekhez kötött rendszeres díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BRÁF”) ⏵„Life Planet Bonus” rendszeres díjas,

  • A szerződés megszűnése, megszüntetése 7.1. A Vevő egyoldalú, írásbeli, az Eladóhoz intézett nyilatkozatával azonnali hatállyal elállhat az adásvételi szerződéstől, amennyiben korábbi teljesítés nem történt, vagy elállhat az adott megrendeléstől vagy azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, ha: - az Eladó az egyes résszállításokkal több mint 15 napot késett; - szállítási kötelezettség teljesítésének késedelme vagy elmulasztása, amennyiben ilyen szerződésszegési eset második alkalommal is megismétlődnék, - a leszállított termék minőségi fogyatékossága esetén, de akkor is ha kiderül, hogy a termék típusában (rendszerében) nem felel meg az 1./ pont szerinti ajánlatban, foglalt minőségi követelményeknek, a Vevő a jelen szerződésben szabályozott mértékű minőségi kötbért és/vagy kártérítési igényt érvényesíthet, és amennyiben rendszerbeli minőségi eltérést tapasztalna, úgy érdekmúlásának igazolása nélkül az adott rendeléstől nyomban elállhat, vagy azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, meghiúsulási kötbért és kártérítést követelhet, - Ha az eladó a minőségi hibás terméket a hibabejelentést követő 15 munkanapon belül nem cseréli ki, a Vevőnek jogában áll a le nem szállított árucikkek tekintetében a megrendeléstől elállni és az adott terméket harmadik személytől beszerezni az Eladó költségére. Ebben az esetben a harmadik személynek fizetett ár, valamint valamennyi, a szállítással, beszerzéssel kapcsolatban felmerülő költségek kiterhelhetőek az Eladó részére. - a fizetési haladék időtartamának leteltét követően amennyiben az Eladó fizetésképtelenné vált, öncsődöt jelentett illetve ellene csődöt jelentettek be, felszámolási eljárás folyik ellene; - az Eladó szerződésellenesen beszüntette szállításait. Ha a Vevő a szerződést a fenti bármely okból megszünteti egyoldalú nyilatkozatával, az Eladó nem jogosult a Vevőtől további kifizetéseket követelni. 7.2. A Vevő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha a) az Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;

  • A kedvezmény mértéke A tanulók az általános menetjegy-kedvezményük alapján 50 %-os kedvezményű menetjegy használatára jogosultak. Az 50 %-os kedvezményű menetdíjakat a „Díjtermékek, díjtételek” fejezet tartalmazza. Feláras besorolású országos személyszállítást végző autóbuszjárat igénybevételekor a fizetendő díj a kedvezményes menetdíj és a kiegészítő díj együttes összege (II. Fejezet 1.2. pont). A kiegészítő díjból kedvezmény nem vehető igénybe. A kötelező helybiztosítással közlekedő járat igénybevételekor a helybiztosítás díja a menet- díjon, kiegészítő díjon (II. Fejezet 1.2. pont) felül 150 Ft. A helybiztosítás díjából kedvezmény nem vehető igénybe.

  • A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.