A panaszbejelentés módja mintaszakaszok

A panaszbejelentés módja. A Szolgáltató az Előfizető szóban (telefonon), írásban (levélben) vagy más módon (e-mailben, faxon), valamint személyesen, az Ügyfélszolgálaton megtett panaszt a lehető legrövidebb időn belül megvizsgálja.
A panaszbejelentés módja. A Szolgáltató az Előfizető szóban (telefonon), írásban (levélben) vagy más módon (e-mailben, faxon), valamint személyesen, az Ügyfélszolgálaton megtett panaszt a lehető legrövidebb időn belül megvizsgálja. A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról és hibabejelentésről a szolgáltató köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon – az Eszr. 22. § (7) bekezdésében foglalt eset kivételével - a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. Az előfizető kérésére a szolgáltató köteles a hangfelvétel előfizető általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani. A hangfelvétel másolatát a szolgáltató köteles az előfizető kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A szolgáltató a hangfelvétel kiadását az előfizető azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. Az előfizető részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani.
A panaszbejelentés módja i. a szükse´ghelyzet ideje vagy ma´s hasonlo´ rendkív helyzet;
A panaszbejelentés módja. A Szolgáltató az Előfizető szóban (telefonon), írásban (levélben) vagy más módon (e-mailben, faxon), valamint személyesen, az Ügyfélszolgálaton megtett panaszt a lehető legrövidebb időn belül megvizsgálja. A szóbeli panaszt a Szolgáltató köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha az Előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni, egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan előírások szerint köteles eljárni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat: A Szolgáltató a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

Related to A panaszbejelentés módja

  • Hibabejelentő szolgálat Hibabejelentő telefonszám: +00 00 0000 000 E-mailcíme: xxxxxxxxxxxx@x-xxx.xx Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. E-mail: xxxx@xxxx.xx Postacím:1376 Budapest, Pf. 997. Fax: (+00 0) 000 0000 További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) 522 122 Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500 Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (+36 72) 508 800 Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (+36 99) 518 500 Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62) 568 300 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Média- és Hírközlési Biztos Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198. Telefon: (+00 0) 000 0000 Fax: (+00 0) 000 0000 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (0)000-00-00, fax: 1/000-00-00 Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Gazdasági Versenyhivatal 0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Keszthelyi Járási Bíróság Cím: 8360 Keszthely, Georgikon u. 16. Központi telefonszám: +36-83/515-400 Telefax: +36-83/515-429 E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Zala Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. (92) 550-514 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Kárbejelentés 7.1.1. A biztosított köteles a biztosítónak – haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül – bejelenteni, ha vele szemben kárigényt közölnek, vagy ha olyan körülményről szerez tudomást, amely ilyen kárigényre adhat alapot.

  • Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M1) Előzetes igazolási mód:Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján a Kbt.67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatában csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, a teljesítésre vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdései alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike a közös ajánlattételi szándékáról nyilatkozni köteles(ez megtehető egy közös nyilatkozatban is). Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik, abban az esetben - az ajánlatának részeként benyújtandó, az alkalmassági feltételeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatában - meg kell jelölnie ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának hivatkozásával azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek való megfelelés érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):M/1.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben (36 hónap) nem rendelkezik befejezett (azaz szerződésszerűen teljesített, befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett), referenciákkal: a) egy szerződés keretén belül teljesített legalább 3 db rendezvény teljes körű megszervezésére vonatkozó referenciával b) egy szerződés keretén belül teljesített marketingkommunikációs feladatok ellátására vonatkozó referenciával, melynek értéke minimum nettó 1 millió forint média és/vagy PR stratégia elkészítését tartalmazza. vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel. Ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek, a Kbt. 67. § (3) bekezdés szerinti tartalmú, a Kbt. 114. § (2) bekezdés szerinti egyszerű nyilatkozatát. Ajánlattevő arra vonatkozóan is nyilatkozni köteles, amennyiben nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására. Csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Utólagos igazolási mód: A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások, dokumentumok benyújtására. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző három év (36 hónap) legjelentősebb, befejezett (sikeres műszaki átadás- átvételi eljárással lezárt) referenciájának ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23.§ szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással legalább a következő tartalommal: • teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) • a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme), • a szerződés tárgya, valamint mennyisége (egyértelmű leírását, amely igazolja, hogy az alkalmassági követelményként előírt munka elvégzése megtörtént), • a kontaktszemély megnevezése, elérhetősége (cím és/vagy telefonszám és/vagy e-mail cím és/vagy fax), • a teljesítés helye • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. • ha a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen ellenértékkel vagy mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése nem szükséges)A referenciáknak teljesítésigazolással lezárt, megrendelő által átvett munkákra kell vonatkozniuk. A referencia időpontjaként a teljesítésigazolás kiállításának dátuma tekintendő.

  • Hibabejelentés az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével, így különösen a szolgáltatás minőségének romlásával, mennyiségi csökkenésével, vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos. Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Kárbejelentési kötelezettség 11.15. A szerződő (biztosított), illetve baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult, köteles a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapon belül – baleseti, egészségbiztosítási esemény és szolgáltatási igény esetén a biztosítási ese- mény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül –a biztosítónak

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség 58. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 5 mun- kanapon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását. Lényeges körülménynek mi- nősül minden olyan információ, amire a biztosító a koc- kázatelbírálás során rákérdezett, így különösen a biztosí- tott foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megváltozása.