A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 22 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés szolgáltató a küldeménynek szerződéskötés kezdeményezésének kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a Szolgáltató által történő felvételévelszerződési ajánlatát (szerződéstervezetet) elkészíteni és a másik félnek átadni, vagy megküldeni. A szolgáltató a szolgáltatás elvállalásával felhasználó részére szerződési ajánlatot küld, de a szerződés végleges tartalmát felek – a jogszabályi, valamint a jelen ÜSZ-ben foglalt feltételek keretein belül, egyeztetések alapján – együttesen határozzák meg. Ha a szerződési ajánlat elkészítéséhez szükséges adatot, okiratot vagy a feltételek teljesítésére vonatkozó igazolást, engedélyt a szerződési ajánlat elkészítését kezdeményező nem bocsátotta a szolgáltató rendelkezésére, hiánypótlási igényről a szolgáltató 15 napon belül köteles értesíteni a másik felet. Ebben az esetben az ajánlattételre előírt határidő a hiánypótlás teljesítésével kezdődik. Ha a felhasználó a szerződés tervezetet véleményeltéréssel írta alá, a szerződés nem jön létre, a véleményeltérést új ajánlatnak kell tekinteni. Ez esetben a szolgáltató a kézhezvételtől számított 15 napon belül egyeztetést köteles kezdeményezni. A szerződés – az eredményes egyeztetést követő – együttes aláírással jön létre. A küldemény felvétele szolgáltató a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését szerződési ajánlatát azzal köteles megküldeni a Szolgáltató dátumozásafelhasználónak, hogy az aláírt szerződést 30 napon belül kell a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazoljaszolgáltató részére visszaküldeni. Ha az Általános Szerződési Feltételek igénybejelentő a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előszerződéstervezetet a kézhezvételtől számított 30 napon belül aláírva nem küldi vissza a távhőszolgáltatónak, akkor vagy arról érdemben nem nyilatkozik, a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létretávhőszolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – Ha az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról közszolgáltatási szerződés tartalmában a szerződő felek másként nem állapodtak meg tudnak megállapodni, akkor felhasználó írásbeli kérésére a szolgáltató a jelen ÜSZ-nek és az általános szerződési feltételeknek megfelelően köteles távhőt szolgáltatni. Amennyiben a szerződés időbeli hatálya alatt a távhőszolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogi szabályozás, illetőleg az áralkalmazás jogszabályi feltételei megváltoznak, a szerződésnek a változással érintett részei helyébe – a Szolgáltató abban felhasználó írásbeli értesítése mellett – az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetúj jogszabályi rendelkezések lépnek. A szolgáltató és a felhasználó között a közszolgáltatási szerződés - a jogszabályokban és az üzletszabályzatban meghatározott feltételekkel - a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiigénybevételével is létrejön.
Appears in 7 contracts
Samples: Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat, Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat, Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés szolgáltató a küldeménynek szerződéskötés kezdeményezésének kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a Szolgáltató által történő felvételévelszerződési ajánlatát (szerződéstervezetet) elkészíteni és a másik félnek átadni, vagy megküldeni. A szolgáltató a szolgáltatás elvállalásával felhasználó részére szerződési ajánlatot küld, de a szerződés végleges tartalmát felek – a jogszabályi, valamint a jelen ÜSZ-ben foglalt feltételek keretein belül, egyeztetések alapján – együttesen határozzák meg. Ha a szerződési ajánlat elkészítéséhez szükséges adatot, okiratot vagy a feltételek teljesítésére vonatkozó igazolást, engedélyt a szerződési ajánlat elkészítését kezdeményező nem bocsátotta a szolgáltató rendelkezésére, hiánypótlási igényről a szolgáltató 15 napon belül köteles értesíteni a másik felet. Ebben az esetben az ajánlattételre előírt határidő a hiánypótlás teljesítésével kezdődik. Ha a felhasználó a szerződés tervezetet véleményeltéréssel írta alá, a szerződés nem jön létre, a véleményeltérést új ajánlatnak kell tekinteni. Ez esetben a szolgáltató a kézhezvételtől számított 15 napon belül egyeztetést köteles kezdeményezni. A szerződés – az eredményes egyeztetést követő – együttes aláírással jön létre. A küldemény felvétele szolgáltató a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését szerződési ajánlatát azzal köteles megküldeni a Szolgáltató dátumozásafelhasználónak, hogy az aláírt szerződést 30 napon belül kell a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazoljaszolgáltató részére visszaküldeni. Ha az Általános Szerződési Feltételek igénybejelentő a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előszerződéstervezetet a kézhezvételtől számított 30 napon belül aláírva nem küldi vissza a távhőszolgáltatónak, akkor vagy arról érdemben nem nyilatkozik, a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létretávhőszolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – Ha az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról közszolgáltatási szerződés tartalmában a szerződő felek másként nem állapodtak meg tudnak megállapodni, akkor felhasználó írásbeli kérésére a szolgáltató a jelen ÜSZ-nek és az általános szerződési feltételeknek megfelelően köteles távhőt szolgáltatni. Amennyiben a szerződés időbeli hatálya alatt a távhőszolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogi szabályozás, illetőleg az áralkalmazás jogszabályi feltételei megváltoznak, a szerződésnek a változással érintett részei helyébe – a Szolgáltató abban felhasználó írásbeli értesítése mellett – az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetúj jogszabályi rendelkezések lépnek. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy szolgáltató és a felek eltérően nem rendelkeznek felhasználó között a közszolgáltatási szerződés – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint jogszabályokban és az üzletszabályzatban meghatározott feltételekkel – a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiszolgáltatás igénybevételével is létrejön.
Appears in 4 contracts
Samples: Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat, Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat, Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat
A szerződés létrejötte. 1. A szolgáltatási Felek közti jogviszony a gépjármű szállítására vonatkozó Megrendelés vagy a megvásárlására vonatkozó tulajdonjog átruházási okirat aláírásával jön létre.
2. Felek rögzítik, hogy Xxxxx által a Vevőnek megküldött, vagy kifüggesztett, reklámban, vagy más módon közzétett tájékoztatása, ajánlattételi felhívása nem minősül a Ptk. szerinti ajánlatnak, vagy más egyéb, kötelezettséget keletkeztető jogviszonynak. Az ezen tájékoztatásához kapcsolódó ajánlati kötöttséget az Eladó kizárja a tájékoztatás elküldése, közzététele módjától függetlenül. A megrendelést megelőző alku-folyamat, előzetes levelezés és tájékoztatás során tett nyilatkozatok kizárólag tájékoztató jellegűek, azokra egy esetleges későbbi jogvita esetén hivatkozni nem lehet, elismerő vagy kötelezettséget vállaló nyilatkozatnak sem közvetlenül, sem kiterjesztő értelmezéssel nem tekinthetőek.
3. Vevő a gépjárművet a Megrendelés és annak elválaszthatatlan részét képező ÁSZF egyidejű aláírásával rendeli meg Xxxxxxxx. A Felek tudomásul veszik, hogy megrendelő okirat kitöltésére adminisztratív és/vagy technikai okból már legyártott és készleten lévő gépjármű esetében is sor kerülhet, ebben az esetben az ilyen megrendelésre az ÁSZF erre vonatkozó szabályai érvényesek.
4. A Felek kölcsönösen tudomásul veszik azt a tényt, hogy a Megrendelés hatálybalépésének feltétele – amennyiben a Xxxxx ettől eltérően írásba foglalt külön Megállapodásban nem állapodnak meg - Vevő részéről az előleg befizetése, Xxxxx vonatkozásában pedig az, hogy a Gyártó a megrendelt gépjárművet a megrendelésben szereplő paraméterekkel, gyártási számmal lássa el. A Felek tudomásul veszik, hogy a gyártási szám elmaradása olyan elháríthatatlan külső körülmény, amelyet befolyásolni egyik Félnek sem áll módjában. Amennyiben a Megrendelés hatálybalépése, a szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételévelmegkötése, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létremár megkötött szerződés teljesítése ezen ok miatt válik késedelmessé vagy lehetetlenné, ebben az esetben a Felek egymással szemben, erre alapozottan jogi követeléssel nem élhetnek. A küldemény felvétele Már legyártott, és készleten lévő gépjármű vonatkozásában a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését fenti rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Szolgáltató dátumozásagépjármű pontos paramétereire, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése vételárára, és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha teljesítési határidőkre a Feleknek az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés ismert körülmények alapján történő végleges megállapodása az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiirányadó.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. 1.1. A szolgáltatási szerviztevékenységre vonatkozó szolgáltatói szerződés a küldeménynek a szolgáltatás igényének Megrendelő általi bejelentésével és annak Szolgáltató által részéről történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával elfogadásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történikszolgáltatási igény bejelentése történhet szóban személyesen és telefonon, írásban levélben, valamint elektronikusan e- mailben. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a igény Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvennielfogadása szintén történhet szóban személyesen és telefonon, ha azt a feladója a tartalom jellegénekírásban levélben, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakiságavalamint elektronikusan e- mailben. A szolgáltatási igény szóban történő elfogadása akkor váltja ki a hozzá fűződő joghatásokat, ha a szóbeli elfogadást követő 24 órán belül Szolgáltató írásban, legalább e-mail útján megerősíti a szolgáltatási igény elfogadását.
1.2. A szóban történő szerződés kizárólag akkor elfogadott, ha a megrendelés szerszámgép meghibásodás miatt történik, és a Megrendelő azonnali intézkedést igényel, valamint a szolgáltatás előkalkulált vagy várható értéke nem lépi túl a 100.000, - Ft-ot. Amennyiben ez a bejelentett szervizigény a Szolgáltató cég által eladott gép esetében történik, a Szerződés a szolgáltatói igény bejelentésével automatikusan létrejön.
1.3. Amennyiben 100.000, - Ft-ot meghaladja a szolgáltatás vélt vagy előkalkulált értéke, Szolgáltató köteles tételes ajánlatot adni Megrendelő részére, amennyiben ez lehetséges, illetve nem hátráltatja a hibajavítás gyorsaságát. A szerződés ennek írásban, sürgős esetben szóban történő elfogadásával jön létre.
1.4. A rendszeres karbantartási és/vagy hibajavítási szolgáltatások kifejtésének kizárólag írásban, külön okiratban megkötött egyedi szerződés alapján van helye. A rendszeres karbantartási és/vagy hibajavítási szerződést minden esetben meg kell, hogy előzze a szerződés tárgyát képező gépek előzetes állapotfelmérése, amelynek költségét Megrendelő viseli.
1.5. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől (a felek közös megegyezéssel eltérhetnektovábbiakban: ÁSZF) irányadó egyedi szerviztevékenységre vonatkozó szolgáltatói szerződés esetén az e-mailben megjelölt szolgáltatáson és annak részletein és tartalmán túlmenően, kivévemíg rendszeres karbantartási és/vagy hibajavítási szolgáltatásokra vonatkozó írásbeli szerződések esetén a jelen ÁSZF rendelkezései irányadók valamennyi, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiadott szerződésben nem rögzített esetre.
Appears in 2 contracts
Samples: Szerviztevékenység Általános Szerződési Feltételei, Szerviztevékenység Általános Szerződési Feltételei
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés Szolgáltatással és a küldeménynek felhasznált alkatrészekkel, tartozékokkal kapcsolatos fontos tudnivalókat - így különösen azok lényeges tulajdonságait, jellemzőit; műszaki / technikai paramétereket, használatra vonatkozó utasításokat, a Szolgáltatás teljesítésre a Szolgáltató által történő felvételévelvállalt határidőt, vagy valamint a szolgáltatás elvállalásával fizetendő Árat - a Vásárló Webfelületen ismerheti meg még a Megrendelése leadása előtt. A Vásárló a Szolgáltatás nyújtására vonatkozó Megrendelését oly módon véglegesíti, ha
(1) kifejezetten kéri és jelzi, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítését - azaz a javítási és karbantartási szolgáltatásokat - a fogyasztónak minősülő Vásárlót jogszabály rendelkezése alapján megillető 14 napos felmondási jog határidejének lejárta előtt kezdje meg; ÉS
(2) a Vásárló javítási és karbantartási Szolgáltatás azonnali megkezdéséhez a kifejezett beleegyezését megadja, ÉS
(3) a Vásárló kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás egészének teljesítését követően a felmondási jogát elveszti; ÉS
(4) a Szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, Szolgáltató irányába fennálló fizetési kötelezettségét tudomásul veszi. Amennyiben az online megrendelés folyamatát az ott kért adatok megadásával és nyilatkozatok megadásával a Vásárló véglegesítette és a "Megrendelés" gombra rákattint, mellyel a fizetési kötelezettségét tudomásul veszi, akkor ezzel a Vásárló Megrendelést ad le, mely a Vásárló részéről a Szolgáltatás igénybe vételére vonatkozó kötelező érvényű ajánlatnak minősül és az ajánlati kötöttséget eredményez. A Megrendelés megérkezésének azonnali visszaigazolását Szolgáltató automatikus visszaigazoló e-mail útján küldi meg Vásárló részére. Ezzel az azonnali visszaigazolással Szolgáltató a Megrendelés beérkezését, és az abban meghatározott feltételeket, a Megrendelés tartalmát igazolja vissza Vásárló felé, azonban e visszaigazolással még nem jön létre a gépjármű javítási és karbantartási Szolgáltatások Megrendelése (ideértve a Szolgáltatáshoz felhasznált gépjármű alkatrészekre vonatkozó termék megvásárlására vonatkozó szerződést). A szerződés a gépjármű javítási és karbantartási Szolgáltatások Megrendelésével (ideértve a Szolgáltatás nyújtásához felhasznált gépjármű alkatrészekre vonatkozó termékek megvásárlását is) és a Szolgáltató szerződést visszaigazoló nyilatkozatával jön létre, melyet elektronikus úton, a Megrendelés elfogadásáról szóló e-mail formájában küld meg a Vásárló részére, a Vásárló által annak regisztrációja során megadott e-mail címre. Tehát a szerződés akkor jön létre, ha a Szolgáltató visszaigazolta Vásárlónak azt, hogy elfogadta a Megrendelést (ez nem tévesztendő össze azzal az automatikus elektronikus visszajelzéssel, mely arról tanúskodik csupán, hogy a Vásárló Megrendelése beérkezett a Szolgáltatóhoz). A szerződés a javítási és karbantartási Szolgáltatások teljesítésének idejére, határozott időre jön létre. A küldemény felvétele Vásárló köteles az általa megrendelt gépjármű javítási és karbantartási Szolgáltatás (ideértve a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését Szolgáltatás nyújtásához felhasznált gépjármű alkatrészek és tartozékok) ellenértékét (azaz az Árat) a Szolgáltató dátumozásafent leírt módon feltüntetett bruttó, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése forintban és a felvevő megbízott aláírása igazoljajelen ÁSZF rendelkezései szerint megfizetni, valamint Szolgáltató szerződésszerű teljesítéséhez szükséges, jelen ÁSZF-ben rá vonatkozóan meghatározott feltételeket teljesíteni. Ha Vásárló kötelezettsége a jelen ÁSZF és az Általános Szerződési Feltételek abban hivatkozott további dokumentumok megismerése, az ezekben írt, rá vonatkozó rendelkezések betartása, valamint a valós adatok szolgáltatása, amelyek a Megrendelések szerződésszerű teljesítéséhez szükségesek. E kötelezettségek megszegése szerződésszegésnek minősül. Ebben az esetben Szolgáltató elállhat a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor teljesítésétől és a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagoláselőtti állapotot visszaállíthatja, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetteljesítés megkezdése, valamint már teljesített és mindkét Fél részéről teljesítéssel végbement ügyletek esetén a jövőre nézve azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek bármilyen mértékben már teljesített ügyletek tekintetében Felek a teljesítésük arányában kötelesek egymással elszámolni. Kiskorú, vagy cselekvőképességében korlátozott személy csak törvényes képviselője beleegyezésével veheti igénybe a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiSzolgáltatást.
Appears in 2 contracts
Samples: Service Agreement, Service Agreement
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés Szolgáltató a küldeménynek Szolgáltatói Tevékenysége körében Szolgáltatói Szerződés alapján jár el a Megrendelővel szemben. A Felek között Szolgáltatói Szerződés a Megrendelőnek az ÁSZF elfogadására vonatkozó ajánlatának a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával általi elfogadásával jön létre. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató rendelést szóban, személyesen a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve telefonon nem fogad, a Szolgáltató által kért minden adatot elektronikusan kell megküldeni. A megrendelés megküldését követően a Szolgáltató visszaigazolása esetén a Megrendelő vállalja, hogy a Szolgáltató által elektronikus formában elküldött fuvarokmányokat kinyomtatja, a kinyomtatott fuvarokmányokat a csomagot felvevő partner futárával aláíratja. Ehhez kapcsolódóan Megrendelő tudomásul veszi, hogy a küldemény felvétele a küldemény átvételének futár által történő írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a küldeményt felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a megrendelő és az Általános Szerződési Feltételek ahhoz kapcsolódó adatlap kitöltésével büntetőjogi felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előfeladott küldemény nem tartalmaz illegális, akkor bármely állam által törvénybe ütköző, illetve veszélyes tartalmat, mely nyilatkozattal a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által küldemény tartalmáért teljes jogi és anyagi felelősséget vállal függetlenül attól, hogy személyesen jelen volt-e a küldemény csomagolásánál, illetve a csomag futárnak történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítaniátadásánál. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Megrendelő vállalja, hogy betartja (a Szolgáltató választott partnerének) csomagolási kötelezettségekre vonatkozó előírásokat (nem okozhat kárt vagy sérülést a fuvarozási eszközben, a Partnerek munkatársaiban, más csomagokban). Amennyiben ennek nem tesz eleget, és ennek köszönhetően a megjelenő futár a csomag felvételét megtagadja, úgy a Megrendelő köteles a csomagküldés díjának 15%-át és azon felül felmerült kiszálláshoz vagy a Szolgáltató partnerének teljesítése megkezdésével kapcsolatban felmerült díjat is a Szolgáltató részére az alábbiak szerint megfizetni. Amennyiben a Megrendelő a csomagküldés meghiúsulásakor a csomagküldés díját már megfizette, a Szolgáltató jogosult annak 15%-át visszatartani. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. Ügyfelek tudomásul veszik, hogy a jelen ÁSZF írásbeli megállapodásnak minősül, melyet a Szolgáltató saját nyilvántartásában egyedileg azonosíthatóan iktat, mely a teljesítést követően is hozzáférhető a Szolgáltató nyilvántartásában. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – díjbekérő számla alapján történik. A megrendelt szolgáltatás a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakiságadíjbekérő számla kiegyenlítését követően kerül rögzítésre és teljesítésre. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti. A Szolgáltatói Szerződésre a jelen ÁSZF rendelkezései irányadóak azzal, hogy a Megrendelő esetleges általános szerződési feltételei a Szolgáltatóra csak abban az esetben alkalmazhatóak, ha azokat a Szolgáltató előzetesen írásban kifejezetten elfogadta.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés szolgáltató a küldeménynek szerződéskötés kezdeményezésének kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a Szolgáltató által történő felvételévelszerződési ajánlatát (szerződéstervezetet) elkészíteni és a másik félnek átadni, vagy megküldeni. A szolgáltató a szolgáltatás elvállalásával felhasználó részére szerződési ajánlatot küld, de a szerződés végleges tartalmát felek – a jogszabályi, valamint a jelen ÜSZ-ben foglalt feltételek keretein belül, egyeztetések alapján – együttesen határozzák meg. Ha a szerződési ajánlat elkészítéséhez szükséges adatot, okiratot vagy a feltételek teljesítésére vonatkozó igazolást, engedélyt a szerződési ajánlat elkészítését kezdeményező nem bocsátotta a szolgáltató rendelkezésére, hiánypótlási igényről a szolgáltató 15 napon belül köteles értesíteni a másik felet. Ebben az esetben az ajánlattételre előírt határidő a hiánypótlás teljesítésével kezdődik. Ha a felhasználó a szerződés tervezetet véleményeltéréssel írta alá, a szerződés nem jön létre, a véleményeltérést új ajánlatnak kell tekinteni. Ez esetben a szolgáltató a kézhezvételtől számított 15 napon belül egyeztetést köteles kezdeményezni. A szerződés – az eredményes egyeztetést követő – együttes aláírással jön létre. A küldemény felvétele szolgáltató a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését szerződési ajánlatát azzal köteles megküldeni a Szolgáltató dátumozásafelhasználónak, hogy az aláírt szerződést 30 napon belül kell a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazoljaszolgáltató részére visszaküldeni. Ha az Általános Szerződési Feltételek igénybejelentő a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előszerződéstervezetet a kézhezvételtől számított 30 napon belül aláírva nem küldi vissza a távhőszolgáltatónak, akkor vagy arról érdemben nem nyilatkozik, a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létretávhőszolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – Ha az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról közszolgáltatási szerződés tartalmában a szerződő felek másként nem állapodtak meg tudnak megállapodni, akkor felhasználó írásbeli kérésére a szolgáltató a jelen ÜSZ-nek és az általános szerződési feltételeknek megfelelően köteles távhőt szolgáltatni. Amennyiben a szerződés időbeli hatálya alatt a távhőszolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogi szabályozás, illetőleg az áralkalmazás jogszabályi feltételei megváltoznak, a szerződésnek a változással érintett részei helyébe – a Szolgáltató abban felhasználó írásbeli értesítése mellett – az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetúj jogszabályi rendelkezések lépnek. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy szolgáltató és a felek eltérően nem rendelkeznek felhasználó között a közszolgáltatási szerződés – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint jogszabályokban és az ÜSZ-ben meghatározott feltételekkel – a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiszolgáltatás igénybevételével is létrejön.
Appears in 2 contracts
Samples: Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat, Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés Szolgáltató a küldeménynek Szolgáltatói Tevékenysége körében Szolgáltatói Szerződés alapján jár el a Megrendelővel szemben. A Felek között Szolgáltatói Szerződés a Megrendelőnek az ÁSZF elfogadására vonatkozó ajánlatának a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával általi elfogadásával jön létre. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által elektronikus formában elküldött fuvarokmányokat kinyomtatni, azokat a Megrendelő által választott Partner futárával aláíratni. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató rendelést szóban, személyesen a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve telefonon nem fogad, a Szolgáltató által kért minden adatot elektronikusan kell megküldeni. A megrendelés megküldését követően a Szolgáltató visszaigazolása esetén a Megrendelő vállalja, hogy a kinyomtatott fuvarokmányokat a csomagot felvevő partner futárával aláíratja. Ehhez kapcsolódóan Megrendelő tudomásul veszi, hogy a küldemény felvétele a küldemény átvételének futár által történő írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a küldeményt felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a megrendelő és az Általános Szerződési Feltételek ahhoz kapcsolódó adatlap kitöltésével büntetőjogi felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előfeladott küldemény nem tartalmaz illegális, akkor bármely állam által törvénybe ütköző, illetve veszélyes tartalmat, mely nyilatkozattal a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által küldemény tartalmáért teljes jogi és anyagi felelősséget vállal függetlenül attól, hogy személyesen jelen volt-e a küldemény csomagolásánál, illetve a csomag futárnak történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítaniátadásánál. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Megrendelő vállalja, hogy betartja a csomagolási kötelezettségekre vonatkozó előírásokat (nem okozhat kárt vagy sérülést a fuvarozási eszközben, a Partnerek munkatársaiban, más csomagokban). Amennyiben ennek nem tesz eleget, és ennek köszönhetően a megjelenő futár a csomag felvételét megtagadja, úgy a Megrendelő köteles a csomagküldés díjának 15%-át és azon felül felmerült kiszálláshoz vagy a Szolgáltató partnerének teljesítése megkezdésével kapcsolatban felmerült díjat is a Szolgáltató részére az alábbiak szerint megfizetni. Amennyiben a Megrendelő a csomagküldés meghiúsulásakor a csomagküldés díját már megfizette, a Szolgáltató jogosult annak 15%-át visszatartani. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. Ügyfelek tudomásul veszik, hogy a jelen ÁSZF írásbeli megállapodásnak minősül, melyet a Szolgáltató saját nyilvántartásában egyedileg azonosíthatóan iktat, mely a teljesítést követően is hozzáférhető a Szolgáltató nyilvántartásában. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – díjbekérő számla alapján történik. A megrendelt szolgáltatás a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakiságadíjbekérő számla kiegyenlítését követően kerül rögzítésre és teljesítésre. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti. A Szolgáltatói Szerződésre a jelen ÁSZF rendelkezései irányadóak azzal, hogy a Megrendelő esetleges általános szerződési feltételei a Szolgáltatóra csak abban az esetben alkalmazhatóak, ha azokat a Szolgáltató előzetesen írásban kifejezetten elfogadta.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. - A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. 1. A szolgáltatási Felek közti jogviszony a gépjármű szállítására vonatkozó Megrendelés vagy a megvásárlására vonatkozó tulajdonjog átruházási okirat aláírásával jön létre.
2. Felek rögzítik, hogy Xxxxx által a Vevőnek megküldött, vagy kifüggesztett, reklámban, vagy más módon közzétett tájékoztatása, ajánlattételi felhívása nem minősül a Ptk. szerinti ajánlatnak, vagy más egyéb, kötelezettséget keletkeztető jogviszonynak. Az ezen tájékoztatásához kapcsolódó ajánlati kötöttséget az Eladó kizárja a tájékoztatás elküldése, közzététele módjától függetlenül. A megrendelést megelőző alku-folyamat, előzetes levelezés és tájékoztatás során tett nyilatkozatok kizárólag tájékoztató jellegűek, azokra egy esetleges későbbi jogvita esetén hivatkozni nem lehet, elismerő vagy kötelezettséget vállaló nyilatkozatnak sem közvetlenül, sem kiterjesztő értelmezéssel nem tekinthetőek.
3. Vevő a gépjárművet a Megrendelés és annak elválaszthatatlan részét képező ÁSZF egyidejű aláírásával rendeli meg Xxxxxxxx. A Felek tudomásul veszik, hogy megrendelő okirat kitöltésére adminisztratív és/vagy technikai okból már legyártott és készleten lévő gépjármű esetében is sor kerülhet, ebben az esetben az ilyen megrendelésre az ÁSZF erre vonatkozó szabályai érvényesek.
4. A Felek kölcsönösen tudomásul veszik azt a tényt, hogy a Megrendelés hatálybalépésének feltétele – amennyiben a Xxxxx ettől eltérően írásba foglalt külön Megállapodásban nem állapodnak meg - Vevő részéről az előleg befizetése, Xxxxx vonatkozásában pedig az, hogy a Gyártó a megrendelt gépjárművet a megrendelésben szereplő paraméterekkel, gyártási számmal lássa el. A Felek tudomásul veszik, hogy a gyártási szám elmaradása olyan elháríthatatlan külső körülmény, amelyet befolyásolni egyik Félnek sem áll módjában. Amennyiben a Megrendelés hatálybalépése, a szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételévelmegkötése, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létremár megkötött szerződés teljesítése ezen ok miatt válik késedelmessé vagy lehetetlenné, ebben az esetben a Felek egymással szemben, erre alapozottan jogi követeléssel nem élhetnek. Már legyártott, és készleten lévő gépjármű vonatkozásában a fenti rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a gépjármű pontos paramétereire, vételárára, és a teljesítési határidőkre a Feleknek az ismert körülmények alapján történő végleges megállapodása az irányadó.
5. Eladó a Megrendelés aláírását követően megkeresi a Gyártót, aki gyári számot ad a megrendelt gépjárműnek. Ha a Xxxxx a megrendelésben előleg megfizetését kötötték ki, az Eladó fenntartja magának a jogot, hogy a Gyártó felé a megrendelés továbbítását az előleg beérkezésétől tegye függővé.
6. Amennyiben Gyártó a gyártási számot a megadott határidőn belül nem küldi meg az Eladónak, úgy a megrendelés minden további jogkövetkezmény nélkül hatályát veszti, a fenti 4. pont rendelkezéseire tekintettel. A küldemény felvétele gyártási szám elmaradása miatt Eladó a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történikVevő felé akadályközléssel él, Xxxxx a megrendelés további jogi sorsát illetően egyeztetnek egymással, és ezt követően az egyeztetésnek megfelelően járnak el. A szolgáltatási Készleten lévő gépjármű esetében a Felek a megrendelő vagy az adásvételi szerződés teljesítésének megkezdését aláírását követően csak a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha jelen ÁSZF-ben rögzített esetekben állhatnak el az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében elállás jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiÁSZF-ben meghatározott jogkövetkezményeinek viselése mellett.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, felvételével vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat online programot (eBox/ WEBCAS) a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – szolgáltató díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A WEBCAS ügyfélprogram használatához szükséges etikett beszerzése a feladó feladata. Eseti megbízók számára biztosított eBox ügyfélprogramon keresztül csak alap szolgáltatások vehetők igénybe, mely szolgáltatásokat és a hozzájuk tartozó tarifákat a 2. sz melléklet tartalmazza. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta csomagolta, és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Szerződött partner esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét kiállítását követő nyolc munkanapon 12 naptári napon belül esedékes. Szerződés Eltérő megállapodás esetén a szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Eseti megbízó esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha a felek eltérően nem rendelkeznek az áru felvételekor készpénzben vagy bankkártyával esedékes. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket szállítóleveleket/AWB-ket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a feladó kötelessége a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint Szolgáltató általi átvételének pillanatában, az AWB létrehozásakor a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakiságamegrendelt szolgáltatás xxx.xxxxxxxxxxx.xx vagy xxx.xxxxxx.xx weboldalon szereplő díjszabás szerint. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Postal Service Agreement
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre3.1. A küldemény felvétele Felek a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történikjelen ÁSZF mellékletét képező Egyedi Szerződésben rögzítik a szerzői alkotás/kapcsolódó jogi teljesítmény, egyéb vagyoni értékű (sport)jog felhasználására vonatkozó speciális szabályokat. Az Egyedi Szerződést a Felek szerződést keletkeztető jognyilatkozatnak tekintik, melynek mindkét fél általi aláírásával a Felek között létrejön a Szerződés. Felek rögzítik, hogy közöttük a Szerződés joghatályosan létrejön, ha annak cégjegyzése, aláírása mindkét fél részéről:
a) a papír alapú okirat aláírásával valósul meg;
b) az elektronikus okirat harmadik szolgáltató általi minősített elektronikus aláírással történő hitelesítés útján valósul meg;
c) vegyes eljárásrendben, amely alapján az egyik fél általi papír alapon történő, valamint a másik fél általi minősített elektronikus aláírás használatával valósul meg, amely esetben az elektronikus aláírás hitelességét igazoló tanúsítványt az MTVA elektronikus úton iktatja, őrzi meg. Elektronikus aláírással történő cégjegyzés esetén a kezelt személyes adatok tekintetében jelen XXXX XXX. számú pontjában foglaltak irányadóak.
3.2. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése szerződéskötést megelőző tárgyalások megkezdése és a felvevő megbízott az Egyedi Szerződés valamennyi részes fél általi aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés közötti időre – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvennikivéve, ha azt jogszabály kógens rendelkezésébe ütközik – az MTVA működésének összetettsége, működési ritmusa, valamint a feladója piaci viszonyok gyors változása miatt a tartalom jellegénekPtk. 6:64. §-a szerinti ajánlati kötöttségét kizárja, természetének így az okirat hiánytalan aláírásáig az MTVA-t terhelő kötelezettség
3.3. Felek a szerződés tárgyát, a teljesítés határidejét és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetdíjat minden esetben az Egyedi Szerződésben határozzák meg.
3.4. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha teljesítéshez kapcsolódó speciális előírásokat, mennyiségi és minőségi paramétereket a Felek szükség szerint az Általános Szerződési Feltételek Egyedi Szerződésben vagy az annak mellékletét képező dokumentumokban rögzítik.
3.5. A jelen ÁSZF-en, az Egyedi Szerződésen és az ahhoz csatolt dokumentumokon kívül más nem képezi a Szerződés tartalmát, így a Felek között előzetesen folytatott egyeztetések során keletkezett dokumentumok vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetneklevelezések tartalma sem, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok Felek az eltérést tiltjákEgyedi Szerződésben írásban rögzített módon, kifejezetten ellenkező tartalmú rendelkezést tettek.
3.6. Nem térhetnek el Az Egyedi Szerződésben határozzák meg a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetbenXxxxx a mindazon tevékenységek és szolgáltatások körét, ha az eltérés következtében amelyek teljesítésére a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészségetSzerződő Fél kötelezettséget vállal. Az Egyedi Szerződésben meghatározott tevékenységeket és szolgáltatásokat a jogszabályok, a testi épségetszakmai szokványok és a magyar nyelv szabályai szerint kell értelmezni, kiterjesztésének e vonatkozásban nincs helye.
3.7. A Szerződés létrejöttéhez az MTVA jogosult a képviseleti jog alátámasztására szolgáló, – vagy a Szerződő Fél hazai joga szerint ezzel egyenértékű – hiteles dokumentumok bekérésére (pl. cégkivonat, aláírási címpéldány).
3.8. A szerződéskötés során, a szerződéses jogviszonyra vonatkozóan a Xxxxx kifejezetten kizárják a köztük korábban hatályban volt, vagy jelenleg is hatályos egyéb szerződéses jogviszonyok valamennyi szerződéses szabályozását, továbbá az azokhoz kapcsolódó valamennyi szerződéses gyakorlatot és feltételt. Szerződő fél a Ptk. 6:78. § (3) bekezdésére hivatkozással kifejezetten akként nyilatkozik, hogy a fenti tájékoztatást megértette és elfogadta.
3.9. Szerződő Fél kijelenti és feltétlen szavatosságot vállal azért, hogy az Egyedi Szerződésben kötelezettséget vállaló cselekvőképtelen illetve korlátozottan cselekvőképeskiskorú, illetve a címzettnek cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen nagykorú, valamint az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában belátási képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló, támogatott nagykorú személy nevében jogosult a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetijognyilatkozat megtételére, valamint, hogy minden a jognyilatkozat megtételéhez szükséges törvényes jogszabályban meghatározott dokumentum, igazolás, hozzájárulás a szerződéskötés pillanatában a rendelkezésére áll. Amennyiben a Szerződő Fél nevében törvényes képviselő jár el, a törvényes képviselő kijelenti és feltétlen szavatosságot vállal, hogy a törvényes képviselet joga önállóan illeti meg, illetve meghatalmazással rendelkezik
3.10. Szerződő Fél tudomásul veszi, hogy az MTVA kiemelkedő társadalmi, kulturális, gazdasági szerepére, valamint feladataira, továbbá jogszabályokból fakadó kötelezettségeire tekintettel, szükség esetén jogosult a Szerződő Fél szerződésben biztosított jogait korlátozó egyedi intézkedést is foganatosítani, amely azonban nem minősül az egyedi szerződésben és vagy/ jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezések MTVA részéről történő megsértésnek azzal, hogy a fenti intézkedés nem eredményezheti a Szerződő fél lényeges jogi érdekeinek jelentős mértékben történő terhesebbé válását.
Appears in 1 contract
Samples: Felhasználási Szerződés
A szerződés létrejötte. 2.1. A szolgáltatási szerződés Társaság az Ügyfél megkeresése esetén, az Ügyfél által igényelt szolgáltatásra egyedi, a küldeménynek napokban meghatározott teljesítési határidőt, illetve a Szolgáltató által szolgáltatás díját is tartalmazó ajánlatot (a továbbiakban: Ajánlat) állít össze, mely Ajánlatot az Ügyfél a – környezetvédelem, élelmiszer-biztonság és egészségvédelem – üzletáganként (a továbbiakban: Üzletág vagy Üzletágak) külön-külön előkészített, és a xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxx/ címre feltöltött megrendelő lap kitöltésével, és annak a Társaság részére történő felvételévelmegküldésével fogadhat el (a továbbiakban: Megrendelés). A Megrendelés, mint elfogadó nyilatkozat kézhezvételével – a 2.4. pontba foglalt kivétellel – a Szerződés az Ajánlatban, a Megrendelésben és a jelen ÁSZF-ben írt tartalommal a Megrendelés Társasággal való közlésének időpontjában, minden további jogcselekmény nélkül létrejön. Az Ajánlat eltérő rendelkezése hiányában a Társaság ajánlati kötöttsége a tárgyi naptári év december 31. napjáig áll fenn.
2.2. Az Ügyfél a megrendelő lap aláírásával (a Megrendelés leadásával) tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy amennyiben a Társaságot bármely jogszabály alapján a Megrendelés szerinti vizsgálatok eredménye alapján bejelentési kötelezettség terheli, a Társaság a jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségét az Ügyfél hozzájárulása nélkül köteles teljesíteni, azonban a Társaság a bejelentési kötelezettség jogszabályban rögzített feltételeinek beálltáról haladéktalanul írásban értesíti az Ügyfelet.
2.3. A Megrendelés – és adott esetben a Megrendelés tárgyát képező vizsgálati minta – beérkezését követően a Társaság megvizsgálja, hogy
a. a Megrendelés az Ajánlatban foglalt tartalommal (szolgáltatásra) került-e kibocsátásra,
b. a Megrendelés tartalmazza-e az irányadó jogszabályok alapján kötelező adatszolgáltatást, nyilatkozatokat az Ügyfél részéről,
c. a Megrendelés közlésével egyidejűleg átadott mennyiségű és minőségű vizsgálati mintán az Ajánlatban vállalt szolgáltatás elvégezhető-e,
2.4. Kifogás közlése esetén,
2.5. Amennyiben a Társaság a Megrendelés és – amennyiben a teljesítéshez szükséges, úgy – a vizsgálati minta beérkezését követő két (2) munkanapon belül külön Visszaigazolást vagy Kifogást az Ügyféllel nem közöl, úgy Kifogás közlésére a továbbiakban nincs lehetőség és a Társaság teljesítését megkezdettnek kell tekinteni.
2.6. Amennyiben a Társaság a jelen ÁSZF 3.1. pontja szerinti Szolgáltatást formális (írásbeli) Ajánlat és/vagy Megrendelés nélkül (i) szóbeli felkérésre, vagy (ii) ráutaló magatartással a minta átvételével, illetve a vizsgálat elvégzésével teljesíti, úgy a Szerződés jelen ÁSZF szerint az (i) pont szerinti esetben szóbeli felkérés elfogadásával a szóbeli felkérés elfogadásakor, míg a (ii) pont szerinti esetben a minta átvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozásavizsgálat megkezdésével, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolásminta átvételének, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetvizsgálat megkezdésének időpontjában jön létre.
2.7. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek Szerződés jelen ÁSZF 2.1. és 2.6. pontjaiban szabályozott létrejötte nélkül a Társaság nem köteles a jelen ÁSZF 3.1. pontja szerinti Szolgáltatás, vagy bármely egyéb tevékenység teljesítésére.
2.8. Megrendelő jogosult arra, hogy a felek eltérően nem rendelkeznek – Megrendelésben (megrendelő lapon) a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Társasággal közölt, bármely jogszabály alapján fennálló adatszolgáltatási, nyilatkozattételi kötelezettsége körébe tartozó nyilatkozatokat a vizsgálat lezárásáig a Társasághoz intézett egyoldalú nyilatkozatával módosítsa, amelyhez a Társaság hozzájárulása és ily módon a Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakiságamódosítása sem szükséges. A szolgáltatási szerződés esetében Szerződés módosítására egyébként kizárólag az Ügyfél és a Társaság legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozatával kerülhet sor, függetlenül attól, hogy az a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltjákÁSZF 2.1. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti2.6. pontja szerint jött létre.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének küldemények átvételével, továbbá az átvételnek a feladó által megfelelően kitöltött nyomtatványokon írásbeli elismerésével elismeréssel történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató feladó köteles kitölteni, melyeket a szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, felvételével vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat online programot (eBox/ WEBCAS) a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – szolgáltató díjmentesen köteles az igénybevevő igénybe vevő számára biztosítani. A WEBCAS ügyfélprogram használatához szükséges etikett beszerzése a feladó feladata. Eseti megbízók számára biztosított eBox ügyfélprogramon keresztül csak alap szolgáltatások vehetők igénybe, mely szolgáltatásokat és a hozzájuk tartozó tarifákat a 2. sz melléklet tartalmazza. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta csomagolta, és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Szerződött partner esetén - akinek/amelynek a feladás időpontjában az Express One-nal érvényben lévő, egyedi szerződése van - a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét kiállítását követő nyolc munkanapon 12 naptári napon belül esedékes. Szerződés Eltérő megállapodás esetén a szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Eseti megbízó esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha a felek eltérően nem rendelkeznek az áru felvételekor készpénzben vagy bankkártyával esedékes. Bankkártyás fizetés esetében Express One ún. paypass (érintéses) fizetési technológiára alapozott fizetést tud biztosítani. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés szolgáltató a küldeménynek szerződéskötés kezdeményezésének kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a Szolgáltató által történő felvételévelszerződési ajánlatát (szerződéstervezetet) elkészíteni és a másik félnek átadni, vagy megküldeni. A szolgáltató a szolgáltatás elvállalásával felhasználó részére szerződési ajánlatot küld, de a szerződés végleges tartalmát felek – a jogszabályi, valamint a jelen ÜSZ-ben foglalt feltételek keretein belül, egyeztetések alapján – együttesen határozzák meg. Ha a szerződési ajánlat elkészítéséhez szükséges adatot, okiratot vagy a feltételek teljesítésére vonatkozó igazolást, engedélyt a szerződési ajánlat elkészítését kezdeményező nem bocsátotta a szolgáltató rendelkezésére, hiánypótlási igényről a szolgáltató 15 napon belül köteles értesíteni a másik felet. Ebben az esetben az ajánlattételre előírt határidő a hiánypótlás teljesítésével kezdődik. Ha a felhasználó a szerződés tervezetet véleményeltéréssel írta alá, a szerződés nem jön létre, a véleményeltérést új ajánlatnak kell tekinteni. Ez esetben a szolgáltató a kézhezvételtől számított 15 napon belül egyeztetést köteles kezdeményezni. A szerződés – az eredményes egyeztetést követő – együttes aláírással jön létre. A küldemény felvétele szolgáltató a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését szerződési ajánlatát azzal köteles megküldeni a Szolgáltató dátumozásafelhasználónak, hogy az aláírt szerződést 30 napon belül kell a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazoljaszolgáltató részére visszaküldeni. Ha az Általános Szerződési Feltételek igénybejelentő a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előszerződéstervezetet a kézhezvételtől számított 30 napon belül nem küldi vissza a szolgáltatónak, akkor vagy arról érdemben nem nyilatkozik, a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létreszolgáltató a szerződést elfogadottnak tekinti. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – Ha az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról közszolgáltatási szerződés tartalmában a szerződő felek másként nem állapodtak meg tudnak megállapodni, akkor felhasználó írásbeli kérésére a szolgáltató a jelen ÜSZ-nek és az általános szerződési feltételeknek megfelelően köteles távhőt szolgáltatni. Amennyiben a szerződés időbeli hatálya alatt a távhőszolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogi szabályozás, illetőleg az áralkalmazás jogszabályi feltételei megváltoznak, a szerződésnek a változással érintett részei helyébe – a Szolgáltató abban felhasználó írásbeli értesítése mellett – az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetúj jogszabályi rendelkezések lépnek. A szolgáltató és a felhasználó között a közszolgáltatási szerződés - a jogszabályokban és az üzletszabályzatban meghatározott feltételekkel - a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiigénybevételével is létrejön.
Appears in 1 contract
Samples: Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat
A szerződés létrejötte. 1. (ÁR)AJÁNLATOK: A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozásaMegrendelő írásban, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése szükséges mennyiségi, minőségi paraméterek megadásával, (ár)Ajánlatot kér a Szállítótól. Szállító, a Megrendelő ajánlatkérésére az (Ár)Ajánlatot az ajánlatkérés kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül küldi meg írásban Megrendelő részére, a Termék minőségi paraméterei, az egységár, a fizetési és a felvevő megbízott aláírása igazoljaszállítási határidő valamint az Ajánlat érvényességének feltüntetésével. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előSzállító Ajánlatában nyilatkozik arra vonatkozóan is, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagoláshogy jelen ÁBF rendelkezéseit ajánlattétele, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetkésőbbi esetleges Megrendelés teljesítése során elfogadja, és irányadónak tekinti.
2. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha megrendelés: A Megrendelő az Általános Szerződési Feltételek Ajánlat ismeretében részletes Megrendelést küld, melyben hivatkoznia kell a Szállító által tett ajánlatra. A Megrendeléshez szükséges ábrák, rajzok, grafikai tervek és egyéb dokumentáció vonatkozásában a tulajdon- és szerzői jogok a Megrendelőt illetik meg, ezek kifejezett írásbeli hozzájárulás nélkül harmadik fél részére át nem adhatók. Ezek kizárólag a Megrendelő megrendelései teljesítése érdekében történő gyártás során használhatók fel. Megrendelő jogosult, Szállítóval történt előzetes egyeztetés alapján, a még nem teljesített megrendelések vonatkozásában módosításokat tenni a mennyiséget, szállítást és szállítási határidőt érintően. Az ezzel kapcsolatos többletköltség, költségcsökkenés, illetve szállítási határidő tekintetében a Felek közösen állapodnak meg. Amennyiben a Felek egymással egyedi- vagy keretszerződést kötnek, úgy továbbiakban ezek, mint Szerződés kerülnek meghivatkozásra. Jelen ÁBF rendelkezései a felek Szerződés részét képezik, és annak teljesítése során alkalmazandóak mindazon vonatkozásokban, melyekben a Felek kifejezetten az abban leírtaktól eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiállapodnak meg.
Appears in 1 contract
Samples: General Procurement Terms
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő igénybe vevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató SAMEDAY által történő felvételével, vagy ,a szolgáltatás elvállalásával vagy a csomag csomagautomatában történő elhelyezésével jön létre. A küldemény felvétele Ha külön írásba foglalt egyedi szolgáltatási szerződés nem jön létre, úgy a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történikFeladó és a Szolgáltató által felvett és aláírt Fuvarlevél vagy a csomag csomagautomatában történő elhelyezése után annak beolvasása minősül az egyedi szolgáltatási szerződésnek. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató SAMEDAY dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató SAMEDAY – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. .A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató SAMEDAY abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő igénybe vevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek ASZF vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc 10 munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek ASZF rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek ASZF szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával küldemény felvételének pontos időpontjának feltüntetésével jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének küldemények átvételével, továbbá az átvételnek megfelelően kitöltött nyomtatványokon írásbeli elismerésével elismeréssel történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – - valamennyi szerződő fél által történő – - aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – - ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – - a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – - ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – - a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat online programot (eBox/ WEBCAS) a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – szolgáltató díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A WEBCAS ügyfélprogram használatához szükséges etikett beszerzése a feladó feladata. Eseti megbízók számára biztosított eBox ügyfélprogramon keresztül csak alap szolgáltatások vehetők igénybe, mely szolgáltatásokat és a hozzájuk tartozó tarifákat a 2 sz melléklet tartalmazza. . A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta csomagolta, és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Szerződött partner esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét kiállítását követő nyolc munkanapon 12 naptári napon belül esedékes. Szerződés .. Eltérő megállapodás esetén a szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. MD_72_28 Általános szerződési feltételek 2015.05.20. 1/14 A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Eseti megbízó esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha a felek eltérően nem rendelkeznek az áru felvételekor készpénzben vagy bankkártyával esedékes. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. AHE-19317/2P A szolgáltatási biztosítási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával felek megállapodásával jön létre. A küldemény felvétele szerződés akkor is létrejön, ha a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történikbiztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik. A szolgáltatási Ilyen esetben a szerződés teljesítésének megkezdését visszamenő hatállyal jön létre azon időponttól, amikor az ajánlatot a Szolgáltató dátumozásabiztosító vagy képviselője részére átadták. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nélkül nem kifogásolja, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és szerződés a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával kötvény tartalma szerint jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat Ha a Szolgáltató biztosító a fenti tizenöt napos határidőn belül – írás- ban – visszautasította az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles ajánlatot, a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli helytállási kötelezettség. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a befizetett díjat az igénybevevő számára biztosítaniajánlattevőnek visszautalja. A küldeményt jelen kiegészítő assistance biztosítás kizárólag az Allianz Hungária Zrt.-nél személygépkocsira (M1 kategó- ria) vagy motorkerékpárra (L3e, L4e, L5e, L7e kategória) érvényes, határozatlan időtartamra szóló – ha arról nem flottá- ban nyilvántartott – kötelező gépjármű-felelősségbiztosí- tási szerződéshez, mint alapbiztosításhoz köthető. A biztosítás nem köthető meg taxiként vagy bérbeadással hasznosított járművekre. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult. Az ügynök szerződéskö- tésre nem jogosult, és a szerződő, illetőleg a biztosított jognyilatkozatot nem intézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a nyilatkozathoz a biztosítóval szemben attól az esetben köteles felvenniidőponttól kezdődően fűződik joghatály, ha azt amikor a feladója nyilatkozat a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetbiztosítóhoz beérkezett. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha függő biztosításközvetítő az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően ügyféltől nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhatvehet át díjat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakiságadíjelőleget. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől függő biztosításközvetítő a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok biztosítótól az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiügyfélnek járó összeget nem vehet át.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés Szolgáltató a küldeménynek Megrendelővel köt Szerződést a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint. A Szolgáltatás megkezdése előtt a Szerződés megkötéséhez és teljesítéséhez szükséges iratokat és egyéb dokumentumokat a Megrendelő díjmentesen a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létrerendelkezésére bocsátja. A küldemény dokumentumokon szerepeltetett adatok kezelésére vonatkozóan az Adatkezelési Tájékoztatóban leírtak szerint jár el a Szolgáltató. A Szerződés tartalmazza a Küldemények felvételének és kézbesítésének részletes feltételeit. A Küldemények felvétele a küldemény küldemények átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését Küldemények felvételét a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt Küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója Megrendelő a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás Szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakiságarendelkezéseinek megfelelően történik. A szolgáltatási szerződés esetében Szerződésben a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is (fuvarleveleket) is– díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta csomagolta, és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét kiállítását követő nyolc munkanapon naptári napon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, felvételével vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat online programot (eBox/ WEBCAS) a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – szolgáltató díjmentesen köteles az igénybevevő igénybe vevő számára biztosítani. A WEBCAS ügyfélprogram használatához szükséges etikett beszerzése a feladó feladata. Eseti megbízók számára biztosított eBox ügyfélprogramon keresztül csak alap szolgáltatások vehetők igénybe, mely szolgáltatásokat és a hozzájuk tartozó tarifákat a 2. sz melléklet tartalmazza. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta csomagolta, és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Szerződött partner esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét kiállítását követő nyolc munkanapon 12 naptári napon belül esedékes. Szerződés Eltérő megállapodás esetén a szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Eseti megbízó esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha a felek eltérően nem rendelkeznek az áru felvételekor készpénzben vagy bankkártyával esedékes. Bankkártyás fizetés esetében Express One ún. paypass (érintéses) fizetési technológiára alapozott fizetést tud biztosítani. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés 3.1. Az MTVA a küldeménynek jelen ÁSZF mellékletét képező Egyedi Szerződésben rendeli meg a Szolgáltató által Szerződő Féltől szolgáltatást, feladat ellátását vagy kivitelezését. Az Egyedi Szerződést a Felek szerződést keletkeztető jognyilatkozatnak tekintik, melynek mindkét fél általi aláírásával a Felek között létrejön a Szerződés. Felek rögzítik, hogy közöttük a Szerződés joghatályosan létrejön, ha annak cégjegyzése, aláírása mindkét fél részéről:
a) a papír alapú okirat aláírásával valósul meg;
b) az elektronikus okirat harmadik szolgáltató általi minősített elektronikus aláírással történő felvételévelhitelesítés útján valósul meg;
c) vegyes eljárásrendben, vagy amely alapján az egyik fél általi papír alapon történő, valamint a szolgáltatás elvállalásával jön létremásik fél általi minősített elektronikus aláírás használatával valósul meg, amely esetben az elektronikus aláírás hitelességét igazoló tanúsítványt az MTVA elektronikus úton iktatja, őrzi meg. Elektronikus aláírással történő cégjegyzés esetén a kezelt személyes adatok tekintetében jelen XXXX XXX. számú pontjában foglaltak irányadóak.
3.2. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése szerződéskötést megelőző tárgyalások megkezdése és a felvevő megbízott Szerződés valamennyi részes fél általi aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előközötti időre, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvennikivéve, ha azt jogszabály kógens rendelkezésébe ütközik – az MTVA működésének összetettsége, működési ritmusa, valamint a feladója a tartalom jellegénekpiaci viszonyok gyors változása miatt az ajánlati kötöttségét kizárja, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolásígy az okirat hiánytalan aláírásáig az MTVA-t terhelő kötelezettség nem keletkezhet. Szerződés érvényes létrehozásához, módosításához, illetve megszüntetéséhez teljes bizonyító erővel rendelkező okirat szükséges. Az Egyedi Szerződés aláírásának tekinthető az is, ha a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetFelek külön elektronikus úton tett jognyilatkozataikkal az Egyedi Szerződést elfogadják. Ez esetben a Szerződés akkor jön létre, amikor az utolsó jognyilatkozat is megérkezett a másik Félhez.
3.3. Felek a szerződés tárgyát, a teljesítés határidejét és a díjat minden esetben az Egyedi Szerződésben határozzák meg.
3.4. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha teljesítéshez kapcsolódó speciális előírásokat, mennyiségi és minőségi paramétereket a Felek szükség szerint az Általános Szerződési Feltételek Egyedi Szerződésben vagy az annak mellékletét képező dokumentumokban rögzítik.
3.5. A jelen ÁSZF-en, az Egyedi Szerződésen és az ahhoz csatolt dokumentumokon kívül más nem képezi a Szerződés tartalmát, így a Felek között előzetesen folytatott egyeztetések során keletkezett dokumentumok vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetneklevelezések tartalma sem, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok Felek az eltérést tiltjákEgyedi Szerződésben írásban rögzített módon, kifejezetten ellenkező tartalmú rendelkezést tettek.
3.6. Nem térhetnek el Az Egyedi Szerződésben határozzák meg a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetbenXxxxx a mindazon tevékenységek és szolgáltatások körét, ha az eltérés következtében amelyek teljesítésére a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészségetSzerződő Fél kötelezettséget vállal. Az Egyedi Szerződésben meghatározott tevékenységeket és szolgáltatásokat a jogszabályok, a testi épségetszakmai szokványok és a magyar nyelv szabályai szerint kell értelmezni, kiterjesztésének e vonatkozásban nincs helye.
3.7. A Szerződés létrejöttéhez az MTVA jogosult a képviseleti jog alátámasztására szolgáló, – vagy a Szerződő Fél hazai joga szerint ezzel egyenértékű – hiteles dokumentumok bekérésére (pl. cégkivonat, aláírási címpéldány).
3.8. Szerződő Fél kijelenti és feltétlen szavatosságot vállal azért, hogy az Egyedi Szerződés 3. pontjában meghatározott speciális szakértelmet igénylő feladatot személyesen teljesítő cselekvőképtelen illetve korlátozottan cselekvőképes kiskorú, illetve a címzettnek cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen nagykorú, valamint az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában belátási képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló, támogatott nagykorú személy nevében jogosult a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti jognyilatkozat megtételére, valamint, hogy minden a jognyilatkozat megtételéhez szükséges törvényes jogszabályban meghatározott dokumentum, igazolás, hozzájárulás a szerződéskötés pillanatában a rendelkezésére áll. Amennyiben a Szerződő Fél nevében törvényes képviselő jár el, a törvényes képviselő, kijelenti és feltétlen szavatosságot vállal, hogy a törvényes képviselet joga önállóan illeti meg, illetve meghatalmazással rendelkezik a törvényes képviseleti jog önálló gyakorlására, továbbá amennyiben azt jogszabály írja elő a kiskorú véleményét előzetesen kikérte és figyelembe vette a jelen szerződés tárgyát képező jogviszony tekintetében. Szerződő Fél továbbá kijelenti, hogy tisztában van a Ptk. 6:14. § álképviselet fogalmával és jogkövetkezményeivel, valamint azzal, hogy a képviseleti jogosultság szabályainak megszegésével vagy veszélyeztetiszínlelésével e szerződés megkötése során felmerült valamennyi kárt, teljes mértékben köteles megfizetni az MTVA részére.
3.9. A szerződéskötés során, a szerződéses jogviszonyra vonatkozóan a Xxxxx kifejezetten kizárják a köztük korábban hatályban volt, vagy jelenleg is hatályos egyéb szerződéses jogviszonyok valamennyi szerződéses szabályozását, továbbá az azokhoz kapcsolódó valamennyi szerződéses gyakorlatot és feltételt.
3.10. Szerződő Fél tudomásul veszi, hogy az MTVA kiemelkedő társadalmi, kulturális, gazdasági szerepére, valamint feladataira, továbbá jogszabályokból fakadó kötelezettségeire tekintettel, szükség esetén jogosult a Szerződő Fél szerződésben biztosított jogait korlátozó egyedi intézkedést is foganatosítani, amely azonban nem minősül az egyedi szerződésben és vagy/ jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezések MTVA részéről történő megsértésnek, azzal, hogy a fenti intézkedés nem eredményezheti a Szerződő fél lényeges jogi érdekeinek jelentős mértékben történő terhesebbé válását.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés általános esetben a csomagszállítási szerződés megkötésével, egyedi esetekben a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A futár darabszám alapján veszi át a csomagot. A csomagok tételes regisztrálása és mérlegelése a központi csomagfeldolgozó üzemben történik meg. Beérkeztetéskor a Zippy Futár automatikusan, elektronikus mérlegen mérlegel, és a mérlegelt súlyadatot a csomagszámhoz társítva automatikusan regisztrálja azokat. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. A feladó által a Zippy Futár ügyfélszoftverében, illetőleg bármilyen árufeladáshoz kapcsolódó adatbeforgatás során megjegyzésként, kiegészítő információként stb. feltüntetett adatok nem minősülnek szolgáltatásnak. Ezek kiegészítő információkként kezelendők, melyeket a Zippy Futár a megbízás teljesítése során igyekszik figyelembe venni, de maradéktalan betartásukért felelősséget nem vállal. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés szolgáltató a küldeménynek szerződéskötés kezdeményezésének kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a Szolgáltató által történő felvételévelszerződési ajánlatát (szerződéstervezetet) elkészíteni és a másik félnek átadni, vagy megküldeni. A szolgáltató a szolgáltatás elvállalásával felhasználó részére szerződési ajánlatot küld, de a szerződés végleges tartalmát felek – a jogszabályi, valamint a jelen ÜSZ-ben foglalt feltételek keretein belül, egyeztetések alapján – együttesen határozzák meg. Ha a szerződési ajánlat elkészítéséhez szükséges adatot, okiratot vagy a feltételek teljesítésére vonatkozó igazolást, engedélyt a szerződési ajánlat elkészítését kezdeményező nem bocsátotta a szolgáltató rendelkezésére, hiánypótlási igényről a szolgáltató 15 napon belül köteles értesíteni a másik felet. Ebben az esetben az ajánlattételre előírt határidő a hiánypótlás teljesítésével kezdődik. Ha a felhasználó a szerződés tervezetet véleményeltéréssel írta alá, a szerződés nem jön létre, a véleményeltérést új ajánlatnak kell tekinteni. Ez esetben a szolgáltató a kézhezvételtől számított 15 napon belül egyeztetést köteles kezdeményezni. A szerződés – az eredményes egyeztetést követő – együttes aláírással jön létre. A küldemény felvétele szolgáltató a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését szerződési ajánlatát azzal köteles megküldeni a Szolgáltató dátumozásafelhasználónak, hogy az aláírt szerződést 30 napon belül kell a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazoljaszolgáltató részére visszaküldeni. Ha az Általános Szerződési Feltételek igénybejelentő a szerződés alakiságára írásbeli formát ír előszerződéstervezetet a kézhezvételtől számított 30 napon belül aláírva nem küldi vissza a távhőszolgáltatónak, akkor vagy arról érdemben nem nyilatkozik, a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létretávhőszolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – Ha az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról közszolgáltatási szerződés tartalmában a szerződő felek másként nem állapodtak meg tudnak megállapodni, akkor felhasználó írásbeli kérésére a szolgáltató a jelen ÜSZ-nek és az általános szerződési feltételeknek megfelelően köteles távhőt szolgáltatni. Amennyiben a szerződés időbeli hatálya alatt a távhőszolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogi szabályozás, illetőleg az áralkalmazás jogszabályi feltételei megváltoznak, a szerződésnek a változással érintett részei helyébe – a Szolgáltató abban felhasználó írásbeli értesítése mellett – az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehetúj jogszabályi rendelkezések lépnek. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy szolgáltató és a felek eltérően nem rendelkeznek felhasználó között a közszolgáltatási szerződés – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint jogszabályokban és az ÜSZ- ben meghatározott feltételekkel – a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyeztetiszolgáltatás igénybevételével is létrejön.
Appears in 1 contract
Samples: Távhőszolgáltatási Üzletszabályzat
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, felvételével vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat online programot (eBox/ WEBCAS) a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – szolgáltató díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A WEBCAS ügyfélprogram használatához szükséges etikett beszerzése a feladó feladata. Eseti megbízók számára biztosított eBox ügyfélprogramon keresztül csak alap szolgáltatások vehetők igénybe, mely szolgáltatásokat és a hozzájuk tartozó tarifákat a 2. sz melléklet tartalmazza. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta csomagolta, és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Szerződött partner esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét kiállítását követő nyolc munkanapon 12 naptári napon belül esedékes. Szerződés Eltérő megállapodás esetén a szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Eseti megbízó esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha a felek eltérően nem rendelkeznek az áru felvételekor készpénzben vagy bankkártyával esedékes. Bankkártyás fizetés esetében Express One ún. paypass (érintéses) fizetési technológiára alapozott fizetést tud biztosítani. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató szolgáltató által történő felvételével, felvételével vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő az árufelvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat online programot (eBox/ WEBCAS) a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – szolgáltató díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A WEBCAS ügyfélprogram használatához szükséges etikett beszerzése a feladó feladata. Eseti megbízók számára biztosított eBox ügyfélprogramon keresztül csak alap szolgáltatások vehetők igénybe, mely szolgáltatásokat és a hozzájuk tartozó tarifákat a 2. sz melléklet tartalmazza. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta csomagolta, és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A Szerződött partner esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét kiállítását követő nyolc munkanapon 12 naptári napon belül esedékes. Szerződés Eltérő megállapodás esetén a szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Eseti megbízó esetén a szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha a felek eltérően nem rendelkeznek - az áru felvételekor készpénzben vagy bankkártyával esedékes. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az MD_72_28 Általános szerződési feltételek 2015.05.20. 1/14 életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek