A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE mintaszakaszok

A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg az Előfizetői Szerződésből származó valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megszűnésekor az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlát, illetve az igénybe vett Szolgáltatás alapján a Szolgáltatónak még járó és ki nem egyenlített tartozásról kiállított számlát megküldi az Előfizetőnek, aki köteles a számlát a számlán feltüntetett időpontig kiegyenlíteni.
A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE. A szerződéses jogviszony a jelen pontban részletezettek szerint az alábbi esetekben szűnik meg: − az Egyedi Szolgáltatási Szerződésbe foglalt határozott időtartam lejártával − Xxxxx közös megegyezésével − az Egyedi Szolgáltatási Szerződésbe foglalt határozatlan idejű szerződéses jogviszony Szolgáltató vagy Ügyfél általi rendes felmondásával − Szolgáltató vagy Xxxxxx általi rendkívüli felmondásával − Szolgáltató vagy Ügyfél jogutód nélküli megszűnésével A szerződéses jogviszony megszűnésére minden más esetben a Ptk. szabályai az irányadóak.
A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE. A szerződéses jogviszony közös megegyezéssel, rendes felmondással vagy rendkívüli felmondással szűnhet meg az alábbiak szerint és az alábbi feltételekkel. A szerződéses jogviszony megszűnésére minden más esetben a Ptk. szabályai az irányadóak. A szerződéses jogviszony megszűnik: − a határozott időtartam lejártával − közös megegyezéssel − a határozatlan idejű szerződéses jogviszony rendes felmondásával − rendkívüli felmondással − Szolgáltató vagy Ügyfél jogutód nélküli megszűnésével
A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg az Előfizetői Szerződésből származó valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megszűnésekor az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlát, illetve az igénybe vett Szolgáltatás alapján a Szolgáltatónak még járó és ki nem egyenlített tartozásról kiállított számlát megküldi az Előfizetőnek, aki köteles a számlát a számlán feltüntetett időpontig kiegyenlíteni. Az előre fizetett szolgáltatást igénybe vevő Előfizető tudomásul veszi, hogy az előfizetői szerződés megszűnésekor egyenlegén található fel nem használt összeget az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg elveszti. Előfizető tudomásul veszi, hogy Előre Fizetett Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szerződés megszűnésekor az egyenlegén található pénzösszeget nem igényelheti vissza. Amennyiben az Előfizetői Szerződés az Előfizető díjtartozása miatt szűnt meg, és az Előfizető a díjtartozását késedelmi kamatokkal együtt 60 napon belül a Szolgáltatónak megfizeti, az Előfizetői Szerződés az Előfizető ráutaló magatartása következtében újból létrejön.
A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE. A jelen ÁSZF alapján létrejövő szerződés díjfizetési kötelezettség nélkül megszűnik: • ha Felhasználó jelentkezését a díjfizetést megelőzően visszavonja, a visszavonást követő 5 napon belül, • ha Szolgáltató a díjfizetést megelőzően elutasítja azonnali hatállyal a Felhasználó jelentkezését, vagy a díj visszafizetését követően, de a szerződés teljesítésének megkezdését megelőzően felmondja a szerződést. A díjfizetést követően Szolgáltató és Felhasználó (ide nem értve a Felhasználó általi 14 napon belüli, azonnali hatályú felmondás lehetőségét) közötti jogviszony a Szolgáltatásnak a jelen ÁSZF szerinti teljesítését követően automatikusan megszűnik, kivéve, ha a Felhasználó a 4.2. pont szerint a pályázati anyagának továbbítását kéri további tartományokba is.
A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE. A Szerződés megszűnik a felek közös írásbeli megállapodása alapján. Az Ügyfél a Szerződést a Szolgáltatónak címzett és elküldött egyoldalú írásbeli nyilatkozattal mondhatja fel, a felmondási idő 30 nap. A Szerződést a Szolgáltató szintén 30 napos rendes felmondással szüntetheti meg. Az Ügyfél jogosult az ÁSZF Szolgáltató általi egyoldalú módosítása esetén a módosítás hatályba lépését megelőző 8. napig a Szerződés azonnali hatályú felmondására. Az Ügyfél szerződésszegése esetén a Szolgáltató jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani írásban az Ügyfél részére emailen keresztül elküldött azonnali hatályú felmondással. Az Ügyfél szerződésszegése esetén az Egészségkártya Kft. határidő tűzésével írásban felszólítja a szerződésszegő magatartás megszűntetésére az Ügyfelet. Amennyiben a felszólításban kitűzött határidő eredménytelenül telik el, úgy a Szolgáltató a Szerződés azonnali hatályú felmondását írásban közli az Ügyféllel az elektronikus levelezési címére megküldött felmondásban. A Szerződés megszűnését követően az Ügyfél a Szolgáltatás igénybevételére nem jogosult. A Szerződés megszűnése miatt ínaktivált kártyák/felhasználói fiók/személyi portál mögötti adatok az inaktiválás időpontjától számított 30. napon törlésre is kerülnek az Egészségkártya Kft. rendszeréből, azok a továbbiakban nem használhatók fel. A Szerződés megszűnése esetén, a megszűnést követő 15 napon belül az Ügyfél kérheti az Egészségkártya Kft.-től a záródokumentumainak, leleteinek elektronikus megküldését.
A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE. Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg az Előfizetői Szerződésből származó valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megszűnésekor az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlát, illetve az igénybe vett Szolgáltatás alapján a Szolgáltatónak még járó és ki nem egyenlített tartozásról kiállított számlát megküldi az Előfizetőnek, aki köteles a számlát a számlán feltüntetett időpontig kiegyenlíteni. Az előre fizetett szolgáltatást igénybe vevő Előfizető tudomásul veszi, hogy az előfizetői szerződés megszűnésekor egyenlegén található fel nem használt összeget az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg elveszti. Előfizető tudomásul veszi, hogy Előre Fizetett Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szerződés megszűnésekor az egyenlegén található pénzösszeget nem igényelheti vissza.

Related to A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE

  • A szerződés megszűnése (1) A Szerződés megszűnik

  • A szerződés megszűnésének esetei A biztosítási szerződés megszűnik: – a főbiztosítás megszűnésével egyidejűleg; – ha a főbiztosítás díjmentessé válik, akkor a a díjmentessé válás napján; – a biztosított halála esetén a biztosított halála napján; – 100%-os közlekedési baleseti eredetű rokkantságra szóló szolgáltatás ki- fizetésével a szolgáltatási összeg kifezésének napján; – annak a biztosítási évnek a végén, amelynek során a biztosított a 75. élet- évét betölti; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (9)-(10) pontok- ban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (11) pontban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek 4.§ (2) pontban fel- tüntetett esetben; – a díjfizetés elmulasztása esetén a biztosító által küldött írásbeli felszólítás- ban megállapított 30 napos határidő eredménytelen elteltével az esedé- kességre visszamenő hatállyal.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • A Szolgáltató adatkezelésének szabályai 5.1. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és jelen Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé.

  • A Szolgáltató jogai 16.1. Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Xxxxxxxxx azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • A Szerződés megszüntetése Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

  • A szerződés megkötése Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését követő tizedik napnál korábbi időpontban. Amennyiben jogorvoslati eljárás indul, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144. § (4) bekezdés]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól az ajánlatkérő, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés)

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti,

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,