A szerződéstervezet mintaszakaszok

A szerződéstervezet. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás előkészítése során főszabályként szerződéstervezetet készít, amelyet az eljárást megindító felhívás feladásának vagy megküldésének időpontjától köteles rendelkezésre bocsátani. Tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd, vagy uniós értékhatár alatti, árubeszerzés és/vagy szolgáltatás megrendelés tárgyú eljárás esetén lehetséges az Ajánlatkérő által ismert szerződéses feltételek meghatározása is. A szerződés tartalmának meghatározása körébe tartozik minden olyan rendelkezés rögzítése, amely a szerződés teljesítésére kihat. Figyelemmel kell lenni a szabályozásban előírt kötelező és lehetséges tartalmi elemekre, illetőleg vannak tilos, jogszabályba ütköző rendelkezések is.

Related to A szerződéstervezet

  • SZERZŐDÉSTERVEZET VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • A szerződés létrejötte A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • A szerződés megszűnése (1) A Szerződés megszűnik

  • Különös szerződési feltetelek („KSZF”) csonttörés

  • A szerződő Szerződő az, aki ajánlatot tesz a biztosítási szerződés megkötésére és a biztosítási díj megfizetésére köteles. Szerződést az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, vagy a szerződést az érdekelt javára köti.

  • A Szerződő Felek egyrészről a rövidített elnevezés: MÁV FKG Kft. székhelye: 5137 Jászkisér, Xxxxxxxxxxx xx 00. levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 0/E. számlavezető pénzintézete: K&H Bank Zrt. számlaszáma: 10200971-21521542-00000000 számla beküldési címe: 1426 Budapest, Pf.: 24. adószáma: 11267425-2-16 cégbíróság és cégjegyzék száma: Szolnoki Törvényszék Cégbírósága Cg.00-00-000000 képviseli: Xxxx Xxxxx ügyvezető mint Bérlő (a továbbiakban: Bérlő) másrészről a rövidített elnevezés: székhelye: levelezési címe: számlavezető pénzintézete: számlaszáma: számlázási címe: adószáma: cégbíróság és cégjegyzék száma: képviseli: mint Xxxxxxxx (a továbbiakban: Xxxxxxx, a felek együtt: szerződő felek) az alábbiakban meghatározott feltételekkel eszközbérleti szerződést kötnek.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • A Szerződés Alanyai (1) A csoportos biztosítási szerződés alanyai a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett és a biztosító.