A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén. 5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásban, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást. 5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel. 5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind , feltételei, az Előfizetőelőfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, mind a Szolgáltató díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei:
5.1.1 Az Előfizető által kérhető, illetve az Előfizető érdekkörében felmerült okból, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. felmerülő szüneteltetés A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti az Előfizető – kérésére ‐ amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik ‐ szüneteltetni. A szolgáltatás szüneteltetése határozatlan időre kötött szerződés esetén nem kérhető. A szünetelésre vonatkozó igény telefonon történő bejelentésére Szolgáltató nem biztosít lehetőséget. Az Előfizető írásbanelőzetes írásbeli bejelentése esetén az üzemszünet kezdő napja az igénybejelentésben megjelölt időpont, vagy szóban közli ellenkező esetben a bejelentés kézhezvételét követő hónap első napja. A szüneteltetés kezdő időpontjátkért kezdeti időpontja nem eshet távolabbi időpontra, valamint mint az aktuális dátum +30 (harminc) nap. A szüneteltetés időtartama minimum egy hónap és maximum 6 hónap lehet. Amennyiben az Előfizető kérésére a szüneteltetés időtartamátszolgáltatás szüneteltetésére kerül sor, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappalidőtartama nem számít bele az esetleges határozott tartamú előfizetői szerződés határozott időtartamába. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott Egy naptári évben az előfizető két szünetelést kérhet. Két szünetelés közt minimum 1 hónap időnek kell eltelnie. Egy naptári évben a szünetelés maximális időtartama 6 hónap lehet. Amennyiben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónapszüneteltetést igényel, az adott hozzáféréshez közvetlenül kapcsolódó egyéb kiegészítő szolgáltatások is szüneteltetésre kerülnek. A szünetelés időtartama alatt szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja kivéve az Előfizetői jogviszonyt – előfizetői jogviszony szünetelését ‐ az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazzajogviszony folytonosságát nem érinti. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében szünetelés időtartamára az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetniszüneteltetési díj fizetésére köteles, amelynek mértéke a 4. Az sz. mellékletben került meghatározásra. Egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2kért szolgáltatásra terjedjen ki. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti által kért szünetelési időszak végén a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek szolgáltatást köteles visszakapcsolni (a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy visszakapcsolás feltétele a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy szüneteltetés idejére a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 34. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3és ‐ szüneteltetett díjcsomagtól függő összegű ‐ csökkentett előfizetési díj és ‐ a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükségessége esetén ‐ a visszakapcsolásért fizetendő díj megfizetése) és erről az előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. Ha Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor külön díjat nem számít fel. Felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a szünetelésre – ide nem értve Szolgáltató jogosult a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt amíg az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor ad minimálisan a szolgáltatás szünetelésére3 havi díjának megfelelő, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek de legfeljebb a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges12 havi díjának megfelelő vagyoni biztosítékot.
Appears in 4 contracts
Samples: Adathálózati Szolgáltatás Igénybevételére Vonatkozó Szerződés, Adathálózati Szolgáltatás Igénybevételére Vonatkozó Szerződés, Adathálózati Szolgáltatás Igénybevételére Vonatkozó Szerződés
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásban, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére (info-, vagy mozaikcsatornára történő lekapcsolás) a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használjakódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 3 contracts

5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére (sebesség) a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést a sávszélességet jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind , feltételei, az Előfizetőelőfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, mind a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke: Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató érdekkörében felmerült okbóla szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint amennyiben ezt a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetniszolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető írásbanilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 30 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy szóban közli a az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónapelőfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. A szünetelés kérhető leghosszabb időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az egyéni Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre kötelesesetén 6 hónap, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazzaegyéb előfizetők esetén 3 hónap. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető előfizető kérésére szünetel, úgy a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni, amelynek mértékét az 1.b. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, számú melléklet tartalmazza. A határozott idő lejártával – amennyiben az Előfizető előfizető másként nem nyilatkozik, nyilatkozik – a Szolgáltató szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei: A szolgáltatás Szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – - legalább 30 (harminc) napos – - határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető nem adott az ilyen díjtartozások fedezetére a Szolgáltatónak vagyoni biztosítékot. Az Előfizető A Szolgáltatás korlátozása – a korlátozás első három hónapjában – csak olyan módon alkalmazható, hogy a korlátozás az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezielőfizetőnek más szolgáltatóval elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevétele céljából fennálló előfizetői jogviszonyából eredő jogainak gyakorlását ne akadályozza. A szolgáltató nem köteles alkalmazni e szabályt, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítjaha az előfizető magatartása a díjfizetési, vagy illetőleg a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használjaszerződésből eredő egyéb kötelezettségeinek megszegésére irányul. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszüntetiszolgáltatás használata során a szolgáltatást oly módon veszi igénybe, és erről hogy annak következtében a szolgáltatást, vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, illetve az internet etikai szabályok dokumentumban foglaltakat megszegi, úgy a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szereza szolgáltatás nyújtását szüneteltetheti. Ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását szüneteltetheti. Ezekben az esetekben, az Előfizető teljes díjfizetésre kötelezhető. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az 1. szc. számú mellékletben szereplő díjat számolhat fel. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3. Ha A szolgáltatásnak az Előfizető érdekkörében felmerülő szünetelésével kapcsolatban okozott károkért a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetségesvállal felelősséget.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Internet Service Agreement
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének eseteibármely esetében a szüneteltetés időtartama alatt az Előfizető hívást kezdeményezni és fogadni nem tud. Ez vonatkozik a segélyhívó számokra is. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okbólérdekkörébe tartozó okból a hálózat átalakítása, Előfizetőifelújítása, cseréje, rendkívüli karbantartása vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1hálózaton végzett havi rendszeres karbantartás miatt átmenetileg szünetelhet. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéniElőfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal értesíti, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásbanés a munkát úgy szervezi, vagy szóban közli hogy a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint - amennyiben a szüneteltetés időtartamátszüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2rendszeres karbantartás idején túl. A szolgáltatás rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése miatti időtartam, de maximum havonta 1 nap a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele. Az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére korlátozására a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi a következő esetekben jogosult: Ha a) az Előfizető akadályozza, akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, b) az Előfizető az előfi zetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja, c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló első felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy megjelölt - de legalább 8 napos; 50 000 Ft feletti díjtartozás esetén a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – fizetési határidő lejártát követő 5 napos határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben és az Előfizető a korlátozás okát megszüntetidíjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot, d) Tiltott használat miatti szolgáltatás-korlátozás: amennyiben Xxxxxxxxx súlyosan megszegi a jelen ÁSZF-ben szabályozott szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi vagy magyarországi törvényeket, jog-, etikai szabályokat, elveket.
e) Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatónál több szerződéssel is rendelkezik, és erről azok bármelyikén legalább 8 napos lejárt díjtartozása van, Szolgáltató jogosult valamennyi szerződésen korlátozni a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja felnyújtott szolgáltatást.
5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 2 contracts
Samples: Egyéni Előfizetői Szerződés, Egyéni Előfizetői Szerződés
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás A Szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind , feltételei, az ElőfizetőElőfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okbóldíjfizetéshez kötött szünetelés esetei, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint és a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.fizetendő díj mértéke
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Szolgáltatás szünetelésének kérése Az Előfizető írásbanbármikor kérheti a Szolgáltatás szünetelését. A szüneteltetés ideje minimum 1 hét, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen legfeljebb 6 (hat) hónaphónap lehet. A szünetelés időtartama alatt – miután igényét az Előfizető köteles legalább 30 munkanappal a szüneteltetés kezdőnapját megelőzően írásban bejelenteni. A szünetelést határozott időtartamra lehet kérni. A határozott időre kért szünetelés esetén a szünetelés megszűnik a határozott idő lejártával. Ilyen esetben a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – a határozott idő lejártát követő napon az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre kötelesSzolgáltatását visszakapcsolja. A határozott idejű szünetelés esetén az Előfizető bármikor írásban kérheti a Szolgáltatás visszakapcsolását. Szolgáltató a Szolgáltatást a visszakapcsolási kérelem kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül teljesíti. Előfizető a visszakapcsolás hónapjára a teljes díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a Szolgáltatást köteles visszakapcsolni. Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, amelynek mértékét a 3Szolgáltató külön díjat nem számíthat fel. sz. melléklet tartalmazzaAmennyiben a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges, a Szolgáltató indokolt, méltányos egyszeri díjat számíthat fel. Ha az előfizetői szolgáltatás a Szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében szünetelés időtartamára az Előfizető csökkentett szüneteltetési díj fizetésére köteles, amelynek mértékét jelen ÁSZF II. számú mellékletének 2.14. pontja tartalmazza. A szünetelés esetén fizetendő díj indokolt és méltányos, mert a Távközlési Alapszolgáltató által Szolgáltató felé alkalmazott díj és a kapcsolódó költségek figyelembevételével került meghatározásra önköltségi áron. A visszakapcsolási díjat köteles fizetniés alkalmazási körét az ÁSZF II. Az sz. mellékletének 2.2.2. pontja határozza meg. A szüneteltetési díj megfizetése esetén Előfizető által kérelmében felhasználói nevét és egyéb műszaki adatait Szolgáltató a Szolgáltatás szünetelésének ideje alatt fenntartja. Amennyiben Xxxxxxxxx a meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozikszüneteltetési díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozásáraélhet az Előfizetői Szerződésben feltüntetett, a szolgáltatás minőségidíjfizetés elmaradása miatti felmondási jogával. Az Előfizetői jogviszony fenti okból történő szünetelése nem érinti Előfizetőnek azon kötelezettségét, vagy más jellemzőinek csökkentésére hogy az igénybe vett egyéb Szolgáltatás ellenértékét megfizesse Szolgáltató részére. Egy Előfizetői szerződésben foglalt több Szolgáltatás esetén a Szolgáltató felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztatáltal kért Szolgáltatásra terjedjen ki. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszüntetiTávközlési Alapszolgáltatónál szünetelteti telefonvonalát, amelyen a DSL szolgáltatás üzemel, a szüneteltetés időszaka alatt a DSL szolgáltatás szüneteltetési díjait köteles megfizetni a Szolgáltató felé, illetve a szünetelésre vonatkozó feltételek vonatkoznak a Szolgáltatásra. Amennyiben az Előfizető Távközlési Alapszolgáltatójánál szünetelést kér a CPS szolgáltatás nyújtásába bevont telefonvonal tekintetében, a szünetelési kérelem teljesítésével a CPS szolgáltatás automatikusan megszűnik. A Szolgáltatás szünetelése alatt a kiegészítő, illetve mellékszolgáltatások is szünetelnek, és erről azokra – amennyiben nem díjmentesek – Előfizető köteles az ÁSZF II. számú mellékletének 2.14. pontja szerinti szünetelési díjat megfizetni. A szünetelés az Előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti, azonban a szünetelés ideje az Előfizetői szerződés vállalt határozott időtartamába nem számít bele.
5.1.2. A Szolgáltatás szüneteltetése, karbantartás Túl a fenti 5.1.1. pontban írtakon (szünetelés Előfizető általi kérése) a szünetelésre a következő szabályozás terjed ki. A Szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet:
a) az Előfizető a szünetelést legalább 15 nappal megelőző előzetes értesítése mellett a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt - amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - amely naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg;
b) előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis maior) esetén;
c) a Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon. Üzleti Előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerezjogosult a Szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az Előfizető nem ad a Szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő vagyoni biztosítékot. A Szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a 12.4.2. pont első bekezdésében biztosított felmondási jogosultságával, a Szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért Szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. Amennyiben a 3Szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a Szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az Előfizetői szerződést felmondhatja. szAmennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3A karbantartási munkák elvégzését mind a Szolgáltató, mind a Távközlési Alapszolgáltató saját maga biztosítja saját hálózata és az ahhoz tartozó hálózati eszközei, illetve az általa biztosított végberendezések tekintetében. Függetlenül attól, hogy a karbantartási munka a Szolgáltató, vagy a Távközlési Alapszolgáltató hálózatát, hálózati eszközeit, vagy végberendezését érinti, a jelen pont második bekezdés a) pontjában hivatkozott értesítési kötelezettség az Előfizető irányában a Szolgáltatót terheli. A fenti feltételeknek megfelelő karbantartási munka az Előfizetői szerződés határozott idejébe beleszámít. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szüneteléséreRendszeres karbantartást –, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj megfizetésére nem köteles, Szolgáltató az ÁSZF II. sz. mellékletének 2.2.2. pontjában meghatározott visszakapcsolási díjat sem alkalmazza. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat. Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat oka vis maior, feltéve, hogy a következő havi számlában Szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett. Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet 15. § (4) bekezdése szerint a rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltak esetén az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig a Szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra a Szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg. A vállalt határozott időtartam az áthelyezés idejével meghosszabbodik.
5.2. A Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető számára jóváírja. által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei A Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítése mellett az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalmat korlátozhatja, illetve a hálózat átalakításaSzolgáltatás minőségi vagy más jellemzőit csökkentheti, felújításaha:
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, cseréjeígy különösen, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben ha az Előfizető az Előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott,
b) Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltatást a Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodábanhozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy / azt hálózati szolgáltatás céljára használja,
c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az előfizető a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott a 17. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás pontban meghatározott kellő vagyoni biztosítékot;
d) az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetségesfogyasztása túllépte az adott Szolgáltatás tekintetében az ÁSZF-ben, illetve az Egyedi Előfizetői Szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy adatmennyiséget
e) a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Szolgáltatás igénybe vétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Electronic Communications and Media Services
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás A Szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind , feltételei, az ElőfizetőElőfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okbóldíjfizetéshez kötött szünetelés esetei, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint és a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.fizetendő díj mértéke
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Szolgáltatás szünetelésének kérése Az Előfizető írásbanbármikor kérheti a Szolgáltatás szünetelését. A szüneteltetés ideje minimum 1 hét, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen legfeljebb 6 (hat) hónaphónap lehet. A szünetelés időtartama alatt – miután igényét az Előfizető köteles legalább 30 munkanappal a szüneteltetés kezdőnapját megelőzően írásban bejelenteni. A szünetelést határozott időtartamra lehet kérni. A határozott időre kért szünetelés esetén a szünetelés megszűnik a határozott idő lejártával. Ilyen esetben a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – a határozott idő lejártát követő napon az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre kötelesSzolgáltatását visszakapcsolja. A határozott idejű szünetelés esetén az Előfizető bármikor írásban kérheti a Szolgáltatás visszakapcsolását. Szolgáltató a Szolgáltatást a visszakapcsolási kérelem kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül teljesíti. Előfizető a visszakapcsolás hónapjára a teljes díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a Szolgáltatást köteles visszakapcsolni. Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, amelynek mértékét a 3Szolgáltató külön díjat nem számíthat fel. sz. melléklet tartalmazzaAmennyiben a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges, a Szolgáltató indokolt, méltányos egyszeri díjat számíthat fel. Ha az előfizetői szolgáltatás a Szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében szünetelés időtartamára az Előfizető csökkentett szüneteltetési díj fizetésére köteles, amelynek mértékét jelen ÁSZF II. számú mellékletének 2.14. pontja tartalmazza. A szünetelés esetén fizetendő díj indokolt és méltányos, mert a Távközlési Alapszolgáltató által Szolgáltató felé alkalmazott díj és a kapcsolódó költségek figyelembevételével került meghatározásra önköltségi áron. A visszakapcsolási díjat köteles fizetniés alkalmazási körét az ÁSZF II. Az sz. mellékletének 2.2.2. pontja határozza meg. A szüneteltetési díj megfizetése esetén Előfizető által kérelmében felhasználói nevét és egyéb műszaki adatait Szolgáltató a Szolgáltatás szünetelésének ideje alatt fenntartja. Amennyiben Xxxxxxxxx a meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozikszüneteltetési díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozásáraélhet az Előfizetői Szerződésben feltüntetett, a szolgáltatás minőségidíjfizetés elmaradása miatti felmondási jogával. Az Előfizetői jogviszony fenti okból történő szünetelése nem érinti Előfizetőnek azon kötelezettségét, vagy más jellemzőinek csökkentésére hogy az igénybe vett egyéb Szolgáltatás ellenértékét megfizesse Szolgáltató részére. Egy Előfizetői szerződésben foglalt több Szolgáltatás esetén a Szolgáltató felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztatáltal kért Szolgáltatásra terjedjen ki. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszüntetiTávközlési Alapszolgáltatónál szünetelteti telefonvonalát, amelyen a DSL szolgáltatás üzemel, a szüneteltetés időszaka alatt a DSL szolgáltatás szüneteltetési díjait köteles megfizetni a Szolgáltató felé, illetve a szünetelésre vonatkozó feltételek vonatkoznak a Szolgáltatásra. A Szolgáltatás szünetelése alatt a kiegészítő, illetve mellékszolgáltatások is szünetelnek, és erről azokra – amennyiben nem díjmentesek – Előfizető köteles az ÁSZF II. számú mellékletének 2.14. pontja szerinti szünetelési díjat megfizetni. A szünetelés az Előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti, azonban a szünetelés ideje az Előfizetői szerződés vállalt határozott időtartamába nem számít bele.
5.1.2. A Szolgáltatás szüneteltetése, karbantartás Túl a fenti 5.1.1. pontban írtakon (szünetelés Előfizető általi kérése) a szünetelésre a következő szabályozás terjed ki. A Szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet:
a) az Előfizető a szünetelést legalább 15 nappal megelőző előzetes értesítése mellett a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt - amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - amely naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg;
b) előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis maior) esetén;
c) a Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon. Üzleti Előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerezjogosult a Szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az Előfizető nem ad a Szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő vagyoni biztosítékot. A Szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a 12.4.2. pont első bekezdésében biztosított felmondási jogosultságával, a Szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért Szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. Amennyiben a 3Szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a Szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az Előfizetői szerződést felmondhatja. szAmennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3A karbantartási munkák elvégzését mind a Szolgáltató, mind a Távközlési Alapszolgáltató saját maga biztosítja saját hálózata és az ahhoz tartozó hálózati eszközei, illetve az általa biztosított végberendezések tekintetében. Függetlenül attól, hogy a karbantartási munka a Szolgáltató, vagy a Távközlési Alapszolgáltató hálózatát, hálózati eszközeit, vagy végberendezését érinti, a jelen pont második bekezdés a) pontjában hivatkozott értesítési kötelezettség az Előfizető irányában a Szolgáltatót terheli. A fenti feltételeknek megfelelő karbantartási munka az Előfizetői szerződés határozott idejébe beleszámít. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szüneteléséreRendszeres karbantartást –, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj megfizetésére nem köteles, Szolgáltató az ÁSZF II. sz. mellékletének 2.2.2. pontjában meghatározott visszakapcsolási díjat sem alkalmazza. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat. Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat oka vis maior, feltéve, hogy a következő havi számlában Szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett. Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 6/2011. (X.6.) NMHH rendelet 17. § (4) bekezdése szerint a rendelet 17. § (2) bekezdésében foglaltak esetén az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig a Szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra a Szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg. A vállalt határozott időtartam az áthelyezés idejével meghosszabbodik.
5.2. A Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető számára jóváírja. által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei A Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítése mellett az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalmat korlátozhatja, illetve a hálózat átalakításaSzolgáltatás minőségi vagy más jellemzőit csökkentheti, felújításaha: az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, cseréjeígy különösen, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben ha az Előfizető az Előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodábanhozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a azt hálózati szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.céljára használja,
Appears in 1 contract
Samples: Internet Services Agreement
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének eseteibármely esetében a szüneteltetés időtartama alatt az Előfizető hívást kezdeményezni és fogadni nem tud. Ez vonatkozik a segélyhívó számokra is. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okbólérdekkörébe tartozó okból a hálózat átalakítása, Előfizetőifelújítása, cseréje, rendkívüli karbantartása vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1hálózaton végzett havi rendszeres karbantartás miatt átmenetileg szünetelhet. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéniElőfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal értesíti, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásbanés a munkát úgy szervezi, vagy szóban közli hogy a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint - amennyiben a szüneteltetés időtartamátszüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2rendszeres karbantartás idején túl. A szolgáltatás rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése miatti időtartam, de maximum havonta 1 nap a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele. Az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére korlátozására a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi a következő esetekben jogosult: Ha a) az Előfizető akadályozza, akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, b) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja, c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló első felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy megjelölt - de legalább 8 napos; 50 000 Ft feletti díjtartozás esetén a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – fizetési határidő lejártát követő 5 napos határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben és az Előfizető a korlátozás okát megszüntetidíjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot, d) Tiltott használat miatti szolgáltatás-korlátozás: amennyiben Xxxxxxxxx súlyosan megszegi a jelen ÁSZF-ben szabályozott szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi vagy magyarországi törvényeket, jog-, etikai szabályokat, elveket.
e) Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatónál több szerződéssel is rendelkezik, és erről azok bármelyikén legalább 8 napos lejárt díjtartozása van, Szolgáltató jogosult valamennyi szerződésen korlátozni a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja felnyújtott szolgáltatást.
5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 1 contract
Samples: Egyéni Előfizetői Szerződés
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke,
5.1.1. Az előfizető érdekkörén kívül eső szünetelés A Kormány az állami feladatok közül átmenetileg szüneteltetheti a hírközlési szolgáltatásokat a vonatkozó jogszabályokban foglaltak alapján, illetőleg erre a minisztert felhatalmazhatja. Rendkívüli állapot, szükségállapot, továbbá az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek elhárítása érdekében - az Országgyűlés eseti felhatalmazása alapján - a miniszter a hírközlési tevékenységet átmenetileg szüneteltetheti. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizetőrendes vagy rendkívüli karbantartása, mind vagy váratlan üzemkiesése esetén a szolgáltatás nyújtása ugyancsak szünetelhet. Az előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis major) esetén nem kell visszatéríteni a díjat, ha a Szolgáltató érdekkörében felmerült okbóligazolja, Előfizetőihogy határidőn belül minden tőle elvárható intézkedést meg tett annak megszűntetésére. Tervezett szüneteltetés esetén az előfizető a szünetelést legalább 15 nappal megelőző előzetes értesítése mellett a hálózat átalakítása, vagy Szolgáltatói kezdeményezésrefelújítása, valamint cseréje, karbantartása miatt - amennyiben a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. A Szolgáltató köteles szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - amely naptári hónaponként az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásban, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként napot nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3haladhatja meg. Ha a Szolgáltató szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – - ide nem értve a az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésérekarbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és a szünetelés időtartama alatt az előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban a szolgáltató köteles visszatéríteni az esetben egy hónapra eső előfizetési díjat. Nem kell visszatéríteni a Szolgáltató díjat, ha a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat oka vis maior, feltéve, hogy a következő szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett. Üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az előfizető nem ad a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi számlában az Előfizető számára jóváírjadíjának megfelelő vagyoni biztosítékot. A Szolgáltató a hálózat átalakításaszolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést szolgáltató nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – él az Előfizetőket 15 Eht. 134. §. (tizenöt7) nappal korábbanbekezdésében biztosított felmondási jogosultságával, előzetesen értesítia szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek szolgáltató a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésrefelfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezniAmennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás a szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az Előfizető előfizetői szerződést felmondhatja. Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetségesnapos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind , feltételei, az Előfizetőelőfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, mind a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke: Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató érdekkörében felmerült okbóla szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint amennyiben ezt a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetniszolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető írásbanilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 30 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy szóban közli a az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónapelőfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. A szünetelés kérhető leghosszabb időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az egyéni Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre kötelesesetén 6 hónap, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazzaegyéb előfizetők esetén 3 hónap. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető előfizető kérésére szünetel, úgy a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni, amelynek mértékét az 1. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, c. számú melléklet tartalmazza. A határozott idő lejártával – amennyiben az Előfizető előfizető másként nem nyilatkozik, nyilatkozik – a Szolgáltató szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei: A szolgáltatás Szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – - legalább 30 (harminc) napos – - határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető nem adott az ilyen díjtartozások fedezetére a Szolgáltatónak vagyoni biztosítékot. Az Előfizető A Szolgáltatás korlátozása – a korlátozás első három hónapjában – csak olyan módon alkalmazható, hogy a korlátozás az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezielőfizetőnek más szolgáltatóval elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevétele céljából fennálló előfizetői jogviszonyából eredő jogainak gyakorlását ne akadályozza. A szolgáltató nem köteles alkalmazni e szabályt, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítjaha az előfizető magatartása a díjfizetési, vagy illetőleg a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használjaszerződésből eredő egyéb kötelezettségeinek megszegésére irányul. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszüntetiszolgáltatás használata során a szolgáltatást oly módon veszi igénybe, és erről hogy annak következtében a szolgáltatást, vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, illetve az internet etikai szabályok dokumentumban foglaltakat megszegi, úgy a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szereza szolgáltatás nyújtását szüneteltetheti. Ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását szüneteltetheti. Ezekben az esetekben, az Előfizető teljes díjfizetésre kötelezhető. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az 1. szc. számú mellékletben szereplő díjat számolhat fel. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3. Ha A szolgáltatásnak az Előfizető érdekkörében felmerülő szünetelésével kapcsolatban okozott károkért a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetségesvállal felelősséget.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásban, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést jelet jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásban, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 12 (hattizenkettő) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére (info-, vagy mozaikcsatornára történő lekapcsolás) a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Az Előfizető az internet hozzáférést a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használjakódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel.
5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat arányosan a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 010-6 16 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 1 contract
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei. A szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból, Előfizetői, vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Feleken kívül álló, elháríthatatlan okok (vis maior) következtében, vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. A Szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást – akár egyéni, akár üzleti Előfizető – kérésére szüneteltetni. Az Előfizető írásban, vagy szóban közli a szüneteltetés kezdő időpontját, valamint a szüneteltetés időtartamát, a szüneteltetés kezdő időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal. Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. A szünetelés időtartama alatt – miután a Szolgáltató időtartama alatt fenntartja az Előfizetői jogviszonyt – az Előfizető csökkentett előfizetői díj megfizetésre köteles, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díjat köteles fizetni. Az Előfizető által kérelmében meghatározott szünetelési időtartam lejártával, amennyiben az Előfizető másként nem nyilatkozik, a Szolgáltató – külön értesítés nélkül – visszakapcsolja a szolgáltatást.
5.1.2. A szolgáltató az előfizető által kért szüneteltetési időszak végén – amely nem lehet hosszabb, mint a szolgáltató általános szerződési feltételeiben a szüneteltetés leghosszabb időtartamaként meghatározott időtartam – a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, a szolgáltató külön díjat nem számíthat fel. Amennyiben a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges, a szolgáltató indokolt, méltányos, egyszeri díjat számíthat fel. Üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az előfizető nem ad a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő összegű vagyoni biztosítékot. Egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki.
5.2. A szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a szolgáltatás minőségi, vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével az alábbi esetekben jogosult: Ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést csatlakoztat. Ha az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban (amely történhet külön levélben, vagy a Szolgáltató által megküldött számlalevélen) megjelölt – legalább 30 (harminc) napos – határidő lejártát követően is esedékes díjtartozása van. Ha az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételek 1. mellékletében az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott adatmennyiséget. Az Előfizető a jogosulatlanul veszi igénybe az internet hozzáférést jogosulatlanul vételezihozzáférést, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a hálózatot a hozzáférés korlátozási rendszer megkerülésével használja. (4.3. pont) A Szolgáltató a korlátozást 24 órán belül megszünteti, amennyiben az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 3. sz. mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel. A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve, valamint – amennyiben az előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe a díjtartozás esetét kivéve – a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. A szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. A szolgáltató köteles a korlátozó feltételeket, és az azok bekövetkezéséhez fűződő jogkövetkezményeket átlátható és ellentmondásmentes módon meghatározni. Amennyiben a szolgáltatás természete lehetővé teszi, a korlátozó feltételt számszerű és egyértelmű mértékben (értékhatár, adatmennyiség stb.) kell meghatározni. Az adatforgalmi korlát 80%-ának elérését követően a szolgáltató köteles haladéktalanul e-mail, vagy a számítógépen felugró ablak formájában az előfizetőt erről értesíteni és figyelmeztetni a korlát túllépésének következményeire. Az adatforgalmi korlát túllépéséről a szolgáltató köteles értesíteni az előfizetőt és tájékoztatni a teljes körű szolgáltatás további igénybevételéhez szükséges teendőiről, feltüntetve a határértéken felüli igénybevétel költségeit.
5.3. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a meghatározott rendszeres karbantartások esetét-, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik (különösen ideértve a vis maior esetét), a szünetelés időtartama alatt az Előfizető díj fizetésére nem köteles. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szolgáltatás szünetelésére, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, és az egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, abban az esetben a Szolgáltató a szünetelés hónapjára járó előfizetési díjat a következő havi számlában az Előfizető számára jóváírja. A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről- amennyiben a szünetelést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – az Előfizetőket 15 (tizenöt) nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 (egy) napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy / és a hálózatán fogható megtekinthető információs képújság csatornán csíkon keresztül, vagy az ÁSZF 9.2.3. pontja szerinti egyéb módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőt. Rendszeres karbantartás, azon technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Appears in 1 contract
Samples: Internet Service Agreement