A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkal), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.1. pontja szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított számlával igazolja. b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható módon vagy roncsolással megjelölni. c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.7. b) pontjában felsoroltak ese- tén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 5 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkal), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.1. pontja szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható módon vagy roncsolással megjelölni.
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.7. b) pontjában felsoroltak ese- tén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.meg.
Appears in 4 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.113.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállításhoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási ál- talános feltételek 14.713.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 2 contracts
Samples: Allianz Casco Expressz Biztosítás, Insurance Policy
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.113.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállítás- hoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.713.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 2 contracts
Samples: Allianz Casco Insurance Terms and Conditions, Casco Insurance Agreement
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.113.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.. AHE-12408/10P
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállítás- hoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.713.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 1 contract
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.113.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.. AHE-12408/8P
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállítás- hoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.713.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 1 contract
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.113.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.. AHE-12408/2PJ
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállítás- hoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.713.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.113.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó AHE-12408/4P napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállítás- hoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.713.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 1 contract
Samples: Casco Insurance Agreement
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.113.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.. AHE-12408/5P
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállítás- hoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.713.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 1 contract
A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések. a) Ha a motorkerékpár fel van szerelve utasvisszatartó rendszerrel (pl. biztonsági övvel vagy légzsákkalöv), és ennek elemei károsodnak, a biztosító a térítendő anyagköltséget úgy állapítja meg, hogy az általános biztosítási feltételek 14.2.114.2. pontja a) pont szerinti anyagárat – a károsodott elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított bizto- sított számlával igazolja.
b) A biztosító az utasvisszatartó rendszer alkatrészeit, a bukósisakot és a motoros ruházat elemeit kizá- rólag abban az esetben téríti, ha ezeket részére a káreseménykori állapotban bemutatták. A biztosító jogosult a motorkerékpár és az utasvisszatartó rendszer valamennyi cserélendő és térítésre kerülő elemeit, a térítendő bukósisakot és a motorosruházat cserélendő elemeit el nem távolítható távolítha- tó módon vagy roncsolással megjelölni.. AHE-12408/6P
c) A forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 4 évig a biztosító a javításhoz szüksé- ges helyreállítás- hoz szükséges új alkatrészek, tartozékok árából csak az általános biztosítási feltételek 14.714.3.b. b) pontjában felsoroltak ese- tén esetén von le értékemelkedést. Eltekint a biztosító az érték- emelkedés értékemelkedés levonásától, ha annak összege biztosítási eseményenként káreseményenként az 5 000 forintot nem haladja meg.
Appears in 1 contract