A vállalkozói díj. 2.1. Vállalkozó kijelenti, hogy a vállalkozói díj megállapítására során az építési-szerelési tevékenységet végző vállalkozástól (Ptk. 8:1. § (1) 4. pont) elvárható legmagasabb gondossággal járt, ennek körében - többek között - részletesen áttanulmányozta a kiviteli tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetési kiírást, a közbeszerzési eljárásban kiadott kiegészítő tájékoztatást, megtekintette az építés helyszínét; és egyúttal a vállalkozói díj megajánlása során mindezekre figyelemmel volt. Az 1. pontban foglalt kivitelezés szerződésszerű teljesítése esetén a vállalkozási díj a következők szerint alakul: ……………….. Ft, azaz nettó ……………………………………………………………… Forint. + ÁFA
2.2. A 2.1 pont szerinti vállalkozói díj a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése szerinti valamennyi költséget tartalmazza. Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződésben meghatározott vállalkozói díj alapjául szolgáló, a tételes költségvetés szerinti egységárak képzését és ajánlatában való szerepeltetését megelőzően, minden az adott tételhez tartozó munkafolyamatot, anyagköltséget figyelembe vett, amely a Közbeszerzési dokumentáció részét képező és az ajánlattevőknek kiadott Közbeszerzési dokumentációban található minden feladatra vonatkozik, továbbá figyelembe vett minden valós és lehetséges körülményt, amely a munkavégzés során felmerülhet, illetőleg többletköltséget eredményezhet, különösen az eltakart szerkezet, közművek és anyagok lehetséges állapotát és az esetlegesen előkerülő veszélyes hulladékokat és anyagokat, és a jelen szerződést mindenre kiterjedő alapos megfontolás után kötötte meg.
2.3. Amennyiben a kivitelezés során – akár hatósági döntés értelmében, akár műszaki szükségszerűségből – valamely, a tervdokumentációban szereplő munka elvégzése nem szükségszerű, és ezzel a Megrendelő egyetért, továbbá írásban rendelkezik a munka el nem végzéséről, úgy ezen munka ellenértékével a fix átalányár összege csökkentésre kerül.
A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést felek [ADAT]Ft + ÁFA azaz [ADAT] Forint + ÁFA keretösszegre kötik, amely elérése esetén a szerződés – feltéve, hogy a keretösszeget a felek nem módosítják – automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnik.
2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2. számú mellékletében rögzített egységes alapú díjtételekben állapodnak meg.
3. Az egyedi árajánlat alapján meghatározott nettó vállalkozói díj teljes díj, amely magában foglalja a bevizsgálás, illetve a szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag- és egyéb költséget.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. 1. pontban meghatározott keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, azaz nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére, az eseti megrendelők kiállításáról és így a Vállalkozó tevékenységének igénybevételéről Megrendelő szabadon, érdekeinek megfelelően dönt. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés előbbiekből adódó nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
A vállalkozói díj. 5.1. A Vállalkozót szerződésszerű, hiánytalan, határidőben történő és I. osztályú teljesítése esetén adó összegű vállalkozói díj illeti meg.
5.2. Jelen vállalkozási szerződés átalánydíjas elszámolású a jelen vállalkozási szerződés mellékletét képező árajánlat és annak feltételei szerint, a vállalkozói díj a Vállalkozó I. osztályú teljesítésére vonatkozik, és tartalmazza mind a munkadíjat, mind pedig az anyagköltségeket, így a Vállalkozó jelen szerződés teljesítése érdekében felmerült valamennyi költségét és kiadását. A szerződő Xxxxx rögzítik, hogy a többletmunka elszámolására Vállalkozó nem jogosult.
5.3. A mellékletben nem szereplő tételekre vonatkozó pótmunka igény felmerülése esetén Vállalkozó a Felek műszaki tartalomra és árazásra vonatkozó egyedi megállapodása alapján, Megrendelő írásos megrendelése után vállalja azok elvégzését.
5.4. Felek megállapodnak abban, hogy Vállalkozó az Árajánlatban szereplő Anyag összegéről előlegszámla kiállítására jogosult, melyet felek megállapodása alapján Megrendelő köteles Vállalkozó részére a munkakezdést megelőzően, jelen szerződés aláírásától számított 8 (nyolc) banki napon belül megfizetni Vállalkozó bankszámlájára történő átutalás útján. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a szerződés szerinti munkálatokat mindaddig nem köteles megkezdeni, amíg a vállalkozói díjelőleg jelen pont szerinti összege bankszámláján jóváírásra nem kerül. Megrendelő jelen pont szerinti fizetési kötelezettségének 5 (öt) munkanapot meghaladó késedelme esetén Vállalkozó jogosult a jelen szerződéstől egyoldalú jognyilatkozattal elállni.
5.5. Felek megállapodnak, hogy Vállalkozó jogosult a munka 50 %-os készültségekor I. rész-számla, 75 %-os készültségekor II. rész-számla, 100 %-os készültségekor, műszaki átadás-átvétel és a teljesítési igazolás Megrendelő általi kiadása után végszámla kiállítására, mely számlák összegét Megrendelő 8 (nyolc) napon belül átutalással teljesíti Vállalkozó elszámolási számlájára.
5.6. Megrendelő kijelenti, hogy a vállalkozói díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségéhez szükséges fedezetet Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése által biztosított forrásból kívánja biztosítani. Megrendelő vállalja, hogy Vállalkozó szerződésszerű teljesítése esetén az elnyert támogatási forrásból a vállalkozói díjat megfizeti.
5.7. Megrendelő az ellenértéket a szabályszerűen kiállított és igazolt számla ellenében a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítést követően banki átutalással teljesíti. Az ellenérték kif...
A vállalkozói díj. 4.1. A vállalkozói díj a Vállalkozót a Szerződésben foglaltak teljes körű, hiba- és hiánymentes, I. osztályú minőségben történő teljesítéséért illeti meg, beleértve a jótállási és a szavatossági kötelezettségek teljesítését is.
4.2. Vállalkozó a vállalkozói díjat a Szerződés feltételeinek, a feladatnak, a helyszínnek és az egyéb körülményeknek ismeretében, az ellentmondások és az esetleges tervezési hiányosságok kiküszöbölésével határozta meg, és tévedésre, megtévesztésre, a körülmények megváltozására, számítási hibára stb. hivatkozással nem módosíthatja.
4.3. A vállalkozói díj teljes körűen magában foglalja az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 3. § (5) bekezdése szerinti valamennyi tételt és – a Szerződés eltérő rendelkezésének hiányában – tartalmazza a Szerződés teljesítéséhez szükséges minden közvetlen és közvetett költséget (beleértve az anyag- és az organizációs költségeket is), vállalkozói nyereséget, ár- és árfolyamváltozásokat, inflációt, adókat, vámokat és egyéb közterheket, még akkor is, ha ezek a Szerződésben nincsenek feltüntetve, vagy részletezve. A vállalkozói díj teljes körű fedezetet biztosít bármely, a Szerződés megkötését követően elfogadott/kihirdetett/hatályon kívül helyezett/módosított jogszabály, vagy a Szerződés megkötését követően támasztott hatósági kikötések/előírások következtében a Vállalkozónál felmerült valamennyi többletköltségre és teherre. A vállalkozói díj növelésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a Vállalkozó az erre vonatkozó igényét a Szerződésben meghatározott határidőn belül és módon bejelenti a Megrendelő számára, továbbá azt az Építtető a Megrendelő felé elismerte és megfizette.
4.4. Az időjárás miatt fellépő nehézségekért külön térítés nem jár. Az állásidők és az építkezés menetéből adódó üzemszünetek költségei nem számolhatók fel. Vállalkozót az el nem végzett munka díja nem illeti meg.
4.5. Megrendelő kijelenti, hogy a vállalkozói díj pénzügyi fedezete rendelkezésre áll.
A vállalkozói díj. 1. A jelen keretszerződést felek [ADAT],- Ft + ÁFA azaz [ADAT] forint + ÁFA keretösszegre kötik, amely elérése esetén a szerződés automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnik.
2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2. számú mellékletében rögzített egységes alapú díjtételekben állapodnak meg.
3. A nettó vállalkozási díj, magában foglalja munka szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag-, dokumentációs és egyéb költségét.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a
A vállalkozói díj. 1. A Vállalkozót a I. pontban meghatározott feladatok hibátlan és hiánytalan teljesítése esetén az alábbi egyösszegű átalánydíj (vállalkozói díj) illeti meg: ……………………..,-Ft (azaz forint) az alábbi bontásban:
2. A vállalkozói díjra eső mindenkori Áfa a hatályos jogszabályoknak megfelelően fizetendő. Vállalkozó kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy a szerződés tárgyát képező beruházás nem engedélyköteles építési tevékenység, ezért a számlázás a számviteli-, illetve adózási jogszabályoknak megfelelően a "egyenes ÁFA" szabályai szerint történik, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. §-a alapján, az ÁFÁ-t a Vállalkozó fizeti meg.
3. Szerződő Felek tartalékkeretet nem kötnek ki.
4. Megrendelő a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés m) pontjára figyelemmel kijelenti, hogy a következők szerint rendelkezik a jelen szerződés szerinti építőipari kivitelezési tevékenység ellenértékének pénzügyi fedezetével: A beruházás európai uniós forrásból támogatott, a Támogatási Szerződésben rögzített támogatási intenzitás: a projekt elszámolható összköltségének 50,553989 %-a. A projekt azonosító száma: TOP- 7.1.1-16-H-ERFA-2019-00050
5. A vállalkozói díj kifizetése a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szerinti utófinanszírozás szabályai szerint történik.
6. Vállalkozó a közbeszerzési eljárás dokumentumaiban rögzített teljes műszaki tartalom megvalósítására vállal kötelezettséget. Vállalkozó megerősíti és kijelenti, hogy:
a) figyelmesen megvizsgálta, szemügyre vette, áttanulmányozta és saját maga is átszámolta a Megrendelő által részére átadott projekt dokumentációkat a közbeszerzési ajánlattétel során;
b) az ajánlattétel során maga is átszámolta a közbeszerzési dokumentáció részeként kapott árazatlan részletes költségvetésben szereplő anyagmennyiségeket, a számításokat helyesnek és pontosnak találta, így azokat elfogadja, és ekképpen tökéletesen tisztában van a projekt terjedelmével;
c) a vállalkozói díjat annak tudatában fogadta el, hogy a szerződéskötéskor teljes mértékben ismerte a projekt terjedelmét, az előírt anyagokat és berendezéseket, azok mennyiségét, az építési technológiákat, valamint minden egyéb olyan körülményt, ami a vállalkozói díjat befolyásolhatta;
d) a Megrendelőtől kapott műszaki leírás és tervdokumentáció (ideértve az esetleges kiegészítő tájékoztatásokat, azok mellékleteit, az eljárást megindító felhívás korrigendumait) tökéletesen alkalmasak arra a célra, amelyre készültek és azok alapján az általa szolgáltat...
A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést felek
2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2. számú mellékletében rögzített egységes alapú, valamint a táblázatban nem szereplő hidraulikus elemek anyagköltségére készített egyedi árajánlatban szereplő díjtételekben állapodnak meg, a táblázatban szereplő árak nettó árak, az Áfát nem tartalmazzák. Felek megállapodnak, hogy a jelen keretszerződés hatálya alatt Vállalkozó a 2. számú mellékletben rögzített egységárakat nem emelheti
3. A nettó vállalkozási díj, magában foglalja bevizsgálás, javítás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag-, szállítási, és egyéb költségét.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. 1. pontban meghatározott Keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, és nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére. Felek rögzítik, hogy az előbbiekből adódó bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
A vállalkozói díj. Felek a munkák egyösszegű átalányáras ellenértékét ajánlattevő ajánlata szerint az alábbiakban rögzítik a megvalósítandó munkák ellenértéke nettó ………………….,- + Áfa, vagyis bruttó ………………,- Ft, azaz ……………………….. forint, A 3.1. alpont szerinti összeg a közbeszerzési eljárásban kiadott ajánlattételi felhívásban és dokumentációban előírt és részletezett, valamint az elfogatott ajánlat szerinti kifogástalan minőségben elvégzett munkákra vonatkozik, s tartalmazza a Vállalkozónál felmerülő valamennyi esetleges költség fedezetét is. Vállalkozó – feladata ellátásához – semminemű további költségtérítést, vagy többlet vállalkozói díjat nem igényelhet.
A vállalkozói díj. 1. A jelen vállalkozási szerződésben megállapított munkák ellenértéke a vállalkozói díja a befizetési határidőre prognosztizált egyösszegű átalányár:
2. Megrendelő a teljesítés igazolással leigazolt számlákat- összhangban a Kbt.305.§ (3) bekezdésében, valamint a Vállalkozó közbeszerzési ajánlatában foglaltakkal-a teljesítési igazolás kibocsátásától számított 30 napon belül utalja át a Vállalkozó Raiffeisen Bank: 12050002-00247422-00100008, vagy UniCredit Bank: 10917000-00000004-31950000 számú bankszámlájára. Az ellenérték ( vállalkozói díj) teljesítésének határideje egyaránt vonatkozik a megrendelő által biztosított önrészből történő, valamint a támogatásból megvalósuló kifizetésre.
3. A vállalkozó jogosult 5 rész-számla benyújtására akként, ahogy azt az ajánlati dokumentáció 3. számú melléklete tartalmazza, (Ezen melléklet jelen szerződés 3. sz. melléklete) a műszaki készültségi fokhoz tartozó részletes és pontos műszaki tartalom meghatározását a Vállalkozó ajánlatához csatolt pénzügyi- műszaki ütemterv (4. sz. melléklet) tartalmazza. Megrendelő 25.000.000.-Ft + áfa 5.000.000.-Ft előleget fizet a Vállalkozónak, jelen szerződés aláírásakor kiállított számla alapján.
4. A részteljesítések igazolására a végteljesítési igazolásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a számlákhoz kiadott műszaki ellenőr által igazolt teljesítés igazolást kell érteni.
A vállalkozói díj. 1. Szerződő felek az alábbi előirányzott vállalkozói díjban állapodnak meg:
2. A szerződésben megadott előirányzott vállalkozói díj tételes felméréshez és elszámoláshoz kötött, a 4. sz. mellékletként csatolt Tételes Költségvetésben meghatározott mennyiségek, valamint egységárak alapján került meghatározásra. A Tételes Költségvetésben meghatáro- zott egységárak a szerződés hatálya alatt nem módosíthatóak. Az előirányzott vállalkozói díj magában foglalja: – a szerződés és mellékletei által meghatározott műszaki tartalom megvalósításának teljes ellenértékét, – minden egyéb a kivitelezéssel kapcsolatos költséget (pl. hatósági és egyéb engedé- lyek, terhelési próba, különféle ellenőrző mérések, felvonulás, próbaüzem költsé- geit) a munkavállalókkal összefüggő valamennyi költséget. A Vállalkozó a ténylegesen elvégzett és leigazolt munka ellenértékére jogosult.
3. Vállalkozó pótmunkát kizárólag a jelen szerződés módosítása alapján, a módosítást követően végezhet.