Common use of Adatvédelem Clause in Contracts

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantálja. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy a Sprinter a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bek.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelem. Az adatszolgáltatás előfeltétele szerződéskötésnek. A SPRINTER elkötelezett Szolgáltató az Előfizetők személyes adatait az Európai Parlament és a postai szolgáltatásait igénybevevők Tanács (EU) 2016/679 rendeletének - a természetes személyeknek a személyes adatainak védelme irántadatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Általános Adatvédelmi Rendelet) - megfelelően kezeli. A szerződésben megadott személyes adatokat szerződés teljesítése és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátXxxxxxxxx által kezdeményezett árajánlatadás jogcímén kezeli. A szerződésben megadott adatok címzettjei: a Szolgáltató ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, eseti megrendelések teljesítésekor bevont Alvállalkozói és adatfeldolgozói. A személyes adatokat adatok tárolásának időtartama: a szerződés megszűnését követő 5 év. A személyes adatok adatfeldolgozásra átadásra kerülnek adózás, könyvelés céljából a Szolgáltató által megbízott könyvelő irodának. Jogi személy esetén a személyes adatok megadása nem kötelező. Az adatszolgáltatás elmaradása nehezítheti a kapcsolattartást. Az érintett természetes személy jogairól, az Ügyfelek hozzájárulásávaladatfeldolgozók személyéről információk a Szolgáltató honlapján elérhető Adatkezelési Szabályzatban elérhető. A szerződés megkötésével Xxxxxxxxx kijelenti, hogy a Szolgáltató Általános Adatvédelmi Szabályzatában foglaltakat megértette és tudomásul vette. A megadott személyes adatait megjelölt célú kezeléséhez önkéntesen, minden külső befolyás nélkül beleegyezését adja. Információt, adatszolgáltatást a Szolgáltató a szolgáltatással, illetve az információs önrendelkezési jogról őrizendő objektummal / objektumokkal kapcsolatban tudomására jutott adatokról, kizárólag az “1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról” az “1994. évi XXXIV. törvény a rendőrségről” és az információszabadságról szóló 2011“2004. évi CXIICV. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) a honvédelemről és a Magyar Honvédségről” alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantálja. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásávalad az arra feljogosított szerveknek. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében Előfizető illetve a FeladóSzolgáltató közti telefonon történő beszélgetések rögzítésre kerülnek. Kivizsgálás, mint adatkezelő szavatol azértellenőrzés során a Szolgáltató felhasználhatja azokat a hangfelvételeket, hogy melyek a távfelügyeleti központ diszpécserének és az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át Előfizetőnek a SPRINTER részére, továbbá párbeszédét rögzítik. Az Előfizető a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhozszerződés aláírásával hozzájárul, hogy a Sprinter Szolgáltató a Címzetteket 2005. CXXXIII törvény értelmében az Előfizető nevét, lakcímét nyilvántartsa és ebbe a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeressenyilvántartásba a rendőrhatóság a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény alapján ellenőrzés során betekinthessen. A Feladó hozzájárul – valamint szükség fizetési kötelezettség elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhozdíjtartozás rendezése érdekében, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekpénzügyi behajtás céljából külső követeléskezelőnek átadni.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, Az Eladó garantálja és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantálja. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azértvállalja, hogy az átadott adatokat Arconic (és / vagy az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli Arconic alkalmazottai, ügyfelei vagy beszállítói nevében) általa kapott, számára elérhetővé tett és/vagy általa kezelt valamennyi személyes adat kezelése során alkalmazott folyamatai, szolgáltatásai és adja át adatkezelése megfelel a SPRINTER részéreszemélyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályoknak és az ilyen jogszabályok implementálására vonatkozó belső jogszabályoknak, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg szabályozásnak és másodlagos jogszabályoknak (és ezek mindenkori módosításainak, együttesen: "Adatvédelmi Jogszabályok"), és az adatok feldolgozásávalEladó minden erőfeszítést megtesz az ilyen Adatvédelmi Jogszabályok betartása érdekében. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhozAz Eladó köteles biztosítani, hogy a Sprinter Személyes Adatok kezelése kizárólag a Címzetteket jelen Szerződéses kötelezettségek teljesítéséhez szükséges módon történjék. Adott esetben az Eladó vállalja, hogy adatfeldolgozási szerződést köt az Arconic-kal a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozómagánszemélyek magánéletének és személyes adataik védelméhez fűződő jogainak folyamatos védelme érdekében. Az Eladó írásban haladéktalanul értesíti az Arconicot: (i) e szakasz tényleges vagy feltételezett megsértéséről; és (ii) ha bármely személy panaszt vagy kérelmet nyújt be a személyes adatokkal vagy az Arconic Adatvédelmi Jogszabályok alapján fennálló kötelezettségeivel kapcsolatosan. Az Eladó teljes körű együttműködést és segítséget biztosít az Arconicnak az ilyen panaszok vagy kérelmek tekintetében. Ha az Eladó nem tartja be az Adatvédelmi Jogszabályok bármelyikét, valamint szolgáltatásfejlesztésiakkor az Arconic a Szerződést - bármely felelősség nélkül - azonnali hatállyal felmondhatja. Ha az Eladó bármely módon megsérti a jelen szakaszban, az alkalmazandó adatfeldolgozási szerződésben vagy az Adatvédelmi Jogszabályokban foglalt kötelezettségét, akkor az Eladó köteles minden szükséges intézkedést megtenni, amelyet az incidenssel érintett személyre vonatkozó helyi jogszabályok megkövetelnek. Az Eladó és alkalmazottjai kapcsolattartói és személyes adatainak Arconic részére történő megadásával az Eladó hozzájárul az adatok Arconic és Arconic által felügyelt, az Amerikai Egyesült Államokban, Európában és másutt található összes entitása, leányvállalata és alvállalkozója, illetve piackutatási célú felméréssel efelhatalmazott harmadik fél vállalkozói vagy ügynökei általi adatgyűjtéshez, adatkezeléshez, tárolásához, felhasználáshoz és átadáshoz a következő célokra: az Eladó üzleti kapcsolatának megkönnyítése Arconic-mailben (egyéb írásos úton)kal, illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhozArconic Eladóval és alkalmazottaival való kapcsolattartásának elősegítése, és annak lehetővé tétele, hogy Arconic feldolgozza és nyomon kövesse az Eladónak Arconic-kal folytatott tranzakcióit különféle belső rendszerei és külső harmadik felek segítségével ("Cél"). Arconic a küldemények továbbításirészére átadott adatokat kizárólag a Célra használhatja fel, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton)és azokat csak addig tárolhatja, annak utolsó részében elhelyezve ameddig ez a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekCél eléréséhez feltétlenül szükséges.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions for Procurement, General Terms and Conditions for Procurement

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett Webáruház üzemeltetésével összefüggésben a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, adatokkal kapcsolatos adatkezelést a Szolgáltató az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR)1 és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezelibetartásával végzi. A Webáruházban történő vásárláshoz és a megrendelt termékek kiszállításához, valamint a vásárlásról kiállított ÁFÁ-s számla elkészítéséhez szükséges, hogy a Vásárló a vásárlást megelőzően a Webáruház erre alkalmas felületén érvényes adatait megadja. A regisztráció során a Vásárló által megadott adatok személyes adatnak minősülnek, ezért ezeket az adatokat a Szolgáltató bizalmasan kezeli és megtesz minden olyan biztonságiharmadik fél számára nem adja ki. Ez alól kivételt képeznek azok az információk, technikai és szervezési intézkedéstamelyek az adott termék kézbesítéséhez vagy kiszállításához szükségesek, amely ezen adatok biztonságát garantáljaátadásához a Vásárló a megrendelés leadásával hozzájárul. 1 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről A Szolgáltató kijelenti, hogy a regisztráció és a vásárlás során kizárólag a rendeléshez és a rendelés teljesítéséhez feltétlenül szükséges adatokat rögzíti. A küldemény feladásával Felhasználónak a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azértVásárlás beküldését megelőzően nyilatkoznia kell arról, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat megismertette, megértette és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásávaltudomásul vette. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhozAz Adatkezelési Tájékoztató részletesen tartalmazza, hogy a Sprinter vásárlás során Adatkezelő mely célból és mennyi ideig kezeli a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresseFelhasználó személyes adatait. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén Felhasználó továbbá részletes tájékoztatást talál a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatosSzolgáltató adatbiztonsági intézkedéseiről, illetve a szolgáltatás Felhasználót megillető adatvédelmi jogokról. Adatkezelési Tájékoztató elérhetősége: A Vásárló a regisztrációját és ezzel együtt minden – a regisztráció céljából kezelt személyes adatát az xxxx@xxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre küldött írásos kérelme alapján a törlési kérelem beérkezését követő 3 munkanapon belül töröljük. A Vásárlás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, megadott személyes adatait pedig a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekszámlázást követően töröljük.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelem. Ösztöndíjas a szerződésben foglaltak teljesítése céljából aláírásával hozzájárul, hogy Támogató és a Tempus Közalapítvány a személyes adatait a szerződésben meghatározottak szerint kezelje. Minden a szerződésben foglalt személyes adatot az 45/2001/EK Rendelete a személyek védelméről, különös tekintettel a Közösség intézményeinek és testületeinek személyes adatkezelésére, valamint ezen adatok szabad mozgására vonatkozó szabályok figyelembe vételével kell kezelni. A SPRINTER elkötelezett kezelt adatok köre minden olyan adatra kiterjed, amelyet Ösztöndíjas a postai szolgáltatásait igénybevevők pályázati dokumentációban, a támogatási szerződésben, valamint annak mellékleteiben Támogató rendelkezésére bocsát, illetve mindazokra az adatokra, amelyeket Ösztöndíjas a projekt életciklusa alatt Támogató számára megküld. Az adatkezelés célja a kapcsolattartás; a projekt életciklusának nyomonkövetése, pénzügyi és szakmai monitoringja; a program eredményeinek disszeminációja; Támogató és a Tempus Közalapítvány beszámolási kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges jelentések és statisztikák elkészítése; információs anyagok készítése; kutatások, felmérések végzése. Az adatkezelés időtartama a Tempus Közalapítvánnyal kötött főszerződésében, illetve a belső szabályzataiban foglalt ideig tart. Az adatokhoz hozzáférhetnek az adatbevitelt végzők; a Támogató, Tempus Közalapítvány, Miniszterelnökség és Finanszírozási Mechanizmus Iroda illetékes munkatársai; a bírálati és monitoring folyamat szereplői; az ellenőrzésre jogosult és felügyeleti szervek; valamint a program megvalósulását és hatásait elemző Támogató vagy a Tempus Közalapítvány, Miniszterelnökség és Finanszírozási Mechanizmus Xxxxx által megbízott szakértők és kutatók. Támogató Ösztöndíjas személyes adatainak védelme irántadatait védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátsérülés ellen. Támogató a személyes adatok technikai védelmének biztosítása érdekében külön védelmi intézkedéseket tesz, ha a személyes adatok továbbítása hálózaton vagy egyéb informatikai eszköz útján történik. Ösztöndíjas írásban kérelmezheti, hogy személyes adataihoz hozzáférhessen, azokat javíthassa, amennyiben pontatlanok vagy hiányosak. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásávaladatok kezelésével kapcsolatban Ösztöndíjas Támogatóhoz és a Tempus Közalapítványhoz fordulhat. Ösztöndíjas panasszal élhet személyes adatainak kezelésével kapcsolatban Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonsági Hivatalánál (xxxx://xxx.xxxx.xx/), illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantálja. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy a Sprinter a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekEurópai Adatvédelmi Biztosnál.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett Az adatkezelés célja a megbízási szerződésben foglalt, Biztosításközvetítő által vállalt szolgáltatások és kötelezettségek teljesítése, jogok érvényesítése, a megbízó azonosítása, a megbízóval való kapcsolattartás és kommunikáció. Ügyfél kifejezetten hozzájárul, hogy a Biztostásközvetítő részére postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme irántúton levelet, elektronikus úton e-mailt küldjön. Ezen hozzájáruló nyilatkozat nem vonatkozik a kezelt adatok harmadik személyek részére történő átadására, ugyanakkor jelen szerződés teljesítése vonatkozásában a Biztosítótársaságok és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátinformatikai háttérszolgáltatók nem tekintendőek harmadik személynek. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve Biztosításközvetítő az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról információ szabadságról szóló 2011. CXII évi CXIItv. törvény előírásainak betartásával, valamint a GDPR szabályai szerint kezeli az Ügyfél, valamint a jelen megbízási szerződés kapcsán érintettnek minősülő harmadik személyek személyes adatait, ideértve azon személyes adatokat is, melyek a GDPR alapján a személyes adatok különleges kategóriáiba sorolandók (továbbiakbankülönös tekintettel az egészségügyi adatokra). Az adatok kezelése és feldolgozása a Biztosítókon kívül, a Biztosításközvetítő informatikai hátterrendszereinek üzemeltetőinek bevonásával történik. Bővebb információ a Biztosításközvetítő által végzett adatkezelésről és az általa alkalmazott adatfeldolgozókról elérhető a Biztosításközvetítő adatkezelési tájékoztatójában, mely megtekinthető itt: „Infotörvény”xxxx://xxxxxxxxxxx.xx/xxxx/Xxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxx/000 Biztosításközvetítő adatvédelmi szabályzatát és tájékoztatóit kérésre megküldi, illetve az bármikor elérhető a Biztosításközvetítő székhelyén. Ügyfél a jelen nyilatkozat aláírásával kijelenti, hogy személyes adatainak kezeléséről szóló előzetes tájékoztatást megkapta és tudomásul vette. Ügyfél a jelen nyilatkozat aláírásával kijelenti, hogy kifejezettem hozzájárul személyes adatainak az Alkusz Megbízási szerződésben foglaltak kapcsán történő kezeléséhez. Felek rögzítik, hogy ezen személyes adatok a Bit. rendelkezéseinek megfelelően egyben biztosítási titoknak minősülő (személyes) adatok, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggenek. Fentieknek megfelelően Biztosításközvetőt adatkezelési tevékenységét a saját szabályzatai és tájékoztatói alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantáljalátja el. A küldemény feladásával megbízási szerződés aláírásával Ügyfél kifejezetten és visszavonhatatlanul akként nyilatkozik, hogy a Feladó megbízza szerződéskötést és az azáltal szabályozott adattovábbítást megelőzően a SPRINTER-t Biztosításközvetítő által alkalmazott adatvédelmi dokumentumokat és intézkedéseket megismerte és megfelelőnek találta. Amennyiben az Alkuszi Megbízással összefüggésben kezelt adatokhoz az Ügyfél munkavállalóinak vagy bármely harmadik személynek a Feladóhozzájárulása szükséges – így különösen, mint adatkezelő de nem kizárólag csoportos biztosítás, munkavállalói kárrendezés, harmadik személy kedvezményezett részére kötött biztosítási szerződések esetén – úgy azok beszerzése és dokumentálása Ügyfél kizárólagos feladata. Ezzel összefüggésben Ügyfél köteles tájékoztatni a jelen pontban ismertetett érintetteket személyes adataik Biztosításközvetítő részére történő továbbításáról és elérhetővé kell tegye számukra a Biztosításközvetítő adatkezelési tájékoztatóját. Amennyiben Ügyfél jelen kötelezettségének nem tesz eleget, azaz a hozzájárulások beszerzését és továbbítását, illetve az arról való tájékoztatást elmulasztja, úgy az ebből eredő bármilyen kárért – ideértve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Xxxxxxx által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásávalezen okok miatt Biztosításközvetítővel szemben kiszabott adatvédelmi bírságot is – Ügyfél kizárólagos felelősséggel tartozik. Felek rögzítik továbbá, hogy amennyiben az Ügyfél általi adattovábbítás az Ügyfél jogos érdekén alapul, úgy a jogos érdek alátámasztására vonatkozó érdekmérlegelési teszt elvégzése Ügyfél kizárólagos feladata, az annak elmulasztásából eredő károkért Biztosításközvetítő nem tartozik felelősséggel. Ügyfél kifejezetten vállalja, hogy bármely, az Ügyfél által elmulasztott adatvédelmi kötelezettségből eredő kár kapcsán Biztosításközvetítőt kártalanítja. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy Biztosításközvetítő a Feladó, mint adatkezelő szavatol azértfelek között fennálló szerződés teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat megkapja. Ezzel összefüggésben Ügyfél kötelezettsége, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli adattovábbítást megelőzően törölje azon személyes adatokat, melyekre a jelen megbízás alapján kötendő biztosítások kapcsán Biztosításközvetítőnek nincs szüksége. Jelen hozzájáruló nyilatkozat bármikor korlátozás, feltétel és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásávalindokolás nélkül visszavonható. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azértÜgyfél kijelenti, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentetteezen hozzájárulást önkéntesen, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy a Sprinter a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételévelminden külső befolyás nélkül, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel megfelelő tájékoztatás és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekvonatkozó jogszabályi rendelkezések ismeretében tette meg.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Proposal

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantálja. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával12.1. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és Adós hozzájárulását adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy a Sprinter Finanszírozó az Adós Szerződésben foglalt adatait, a Címzetteket vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozóSzerződéssel kapcsolatos adminisztráció keretében számítógépes úton feldolgozza. Az Adós hozzájárul továbbá az adatok bankszerű formában, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeressehitelezővédelmi célból történő továbbításához. 12.2. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhozAz Adós jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy a küldemények továbbításiFinanszírozó a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően megőrzi és tárolja a banktitoknak minősülő tényeket, információkat, megoldásokat vagy adatokat, azokat refinanszírozás céljából vagy jogszabályban meghatározott egyéb esetekben, - így különösen adatszolgáltatatási kötelezettség esetén - jogszabályban meghatározott módon, harmadik személynek átadhatja, csoportosíthatja, vagy törölheti. 12.3. Az Adós tudomásul veszi, hogy a Finanszírozóval szemben fennálló vagy a jövőben keletkező bármely fizetési kötelezettségének elmulasztása esetén Finanszírozó jogosult követelések behajtásával foglalkozó harmadik személynek megbízást adni a tartozás beszedésére. Az Adós ezennel felhatalmazza Finanszírozót arra, hogy a Finanszírozó a megbízottja részére az Adósra valamint az Adós fennálló kötelezettségére és a Gépjárműre vonatkozó valamennyi szükséges információt és adatot átadja és a követelés beszedésével megbízott harmadik személy ezeket az adatokat és információkat nyilvántartsa és kezelje. 12.4. Adós ezennel felhatalmazza Finanszírozót arra, hogy amennyiben Finanszírozót szabálysértési hatóságok, rendészeti szervek, egyéb hatóságok (APEH, VPOP), önkormányzatok vagy parkolási díj beszedésére jogosult társaságok a Gépjármű, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve Adós kapcsán a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételévelhatályos jogszabályoknak megfelelő módon megkeresik, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel megkeresés teljesítéséhez szükséges adatokat ezen hatóságoknak és továbbíthatjatársaságoknak a Finanszírozó átadja. 12.5. Az adatkezelés célja: Xxxx ezennel felhatalmazza Finanszírozót arra, hogy a postai szolgáltatási szerződés teljesítésekorlátozó bejegyzések közúti közlekedési nyilvántartásba történő feltüntetése iránti eljárás lefolytatásához szükséges információt és adatot az illetékes hatóság részére átadja. 12.6. Adós felhatalmazza végül Xxxxxxxxxxxxx, hogy a mindenkori Teljes tartozásának összegéről az Eladót tájékoztassa. Jelen felhatalmazás az Adós Finanszírozóhoz intézett nyilatkozatával bármikor visszavonható. Jelen felhatalmazás nem zárja ki és nem korlátozza az Adós Szerződésnek megfelelő adatszolgáltatással kapcsolatos felelősségét, és nem korlátozza az információk közvetlen kérésére vonatkozó jogát. 12.7. Adós a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a jelen 12. pontban foglalt felhatalmazások az e pontban részletezett adatok tekintetében a banktitok alóli felmentésnek minősülnek és ezen felhatalmazások kiterjednek valamennyi, a teljesítés elszámolása, igazolása Szerződéssel összefüggő adatra és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekinformációra.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: Loan Agreement

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett Felek megállapodnak abban, hogy a postai szolgáltatásait igénybevevők Viszonteladó a Szerződés teljesítése során a Végfelhasználók személyes adatainak védelme iránt, adataihoz való hozzáférés során a legnagyobb körültekintéssel és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve a vonatkozó jogszabályoknak (ideértve különösen az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: törvényt - „Infotörvény”) ), valamint az illetékes hatóságok által jogszabály alapján kezelimeghatározott kötelezettségeknek megfelelően jár el. A Szolgáltató nem felelős olyan esetekben, amikor a Viszonteladó a vonatkozó adatvédelmi szabályozásokban és egyéb adatvédelmi kötelezettségeinek nem tesz eleget. A Viszonteladó kijelenti, és szavatolja, hogy harmadik személyek adatait kizárólag az Infotörvényben foglaltak maradéktalan betartása mellett használja fel. A Viszonteladó haladéktalanul elvégzi a szükséges – a vonatkozó jogszabályoknak és a Szolgáltató kérésének megfelelő – tájékoztatási, nyilvántartási, betekintési, helyesbítési, törlési, zárolási, nyilvánosságra hozatali kötelezettségeket. A Viszonteladó vállalja azt is, hogy az illetékes hatóság által elvárt tartalmú, a személyes adatok Xxxxxxxxxxxx általi jogszerű kezelését, illetve feldolgozását (az esettől függően) biztosító írásbeli megállapodást megköti a Szolgáltatóval. A Viszonteladó ezen túlmenően megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedéstlépést, amely ezen adatok biztonságát garantáljaa Szerződés teljesítése során felmerülő adatkezelés, illetve adatfeldolgozás (az esettől függően) jogszerűségét biztosítja (például az érintett személyek hozzájárulásának beszerzése, eljárás az érintett személyek és hatóságok felé az Infotörvényben Törvényben meghatározott adatkezelői kötelezettségekkel kapcsolatban). A küldemény feladásával Viszonteladó mentesíti a Feladó megbízza Szolgáltatót és a SPRINTER-t Szerződés teljesítésével összefüggésben igénybe vett szerződéses partnereit bármilyen, a FeladóSzerződés teljesítésével összefüggésben felmerülő adatvédelmi követeléssel, mint adatkezelő veszteséggel, kárral vagy felelősséggel szemben (vagy bármilyen harmadik személyek által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében kezdeményezett eljárással szemben), amely a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át Viszonteladónak a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásávalszemélyes adatokkal kapcsolatos kötelezettségei megszegésből ered. A FeladóViszonteladó köteles az eljárások során a Szolgáltatóval teljes körűen együttműködni, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy például az adatkezelést érintett személyes adatokhoz hozzáférést biztosítani és a Szolgáltató kérésének megfelelően az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozótegyes eljárási cselekményekben részt venni. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy a Sprinter a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételévelViszonteladó köteles megtéríteni minden, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítésefentiekkel összefüggésben indult eljárással vagy követeléssel kapcsolatosan felmerült, a teljesítés elszámolásaSzolgáltatónak okozott kárt, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekköltséget.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett személyi adatok biztonságos kezelése, a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, látogatók és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek vásárlók információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátbiztosítása alapvető fontosságú. A Szolgáltató és Ügyfél a látogatók személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásávaladatait bizalmasan, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, és megtesz minden olyan biztonságigondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéstintézkedéseket, amely ezen adatok biztonságát garantáljavalamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések és más ajánlások érvényre juttatásához szükségesek. SHOP szolgáltatásnál az áruházakban történő vásárlásokhoz a vásárlónak meg kell adniuk alapvető személyes adataikat (név, cím, telefonszám, e-mail stb.). A küldemény feladásával regisztrált felhasználók adatait Szolgáltató az Ügyfélhez beérkezett megrendelések teljesítése és Ügyfél és a Feladó megbízza vásárló között létrejött szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. Ügyfél adatai a SPRINTER-t jogszabályoknak megfelelően ezen esetben nyilvánosak, a Feladóvásárlók számára elérhetőek. Szolgáltató a szolgáltatások működtetése során birtokába került információkat, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásávaladatokat, illetve dokumentációkat, beleértve a regisztrált vásárlók, a feltöltött termékek és a leadott rendelések adatait bizalmasan kezeli, azokat harmadik félnek Ügyfél kifejezett kérése nélkül nem adja át. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében Ez alól kivételt képez a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásávalhatósági felszólítás. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így SHOP szolgáltatásokban a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozótlátogatónak lehetősége van hírlevél igénylésére is. A Feladó hozzájárul ahhozhírlevélre feliratkozott látogatók számára Ügyfél, hogy bizonyos esetben Szolgáltató ingyenes tájékoztatást küldhet. A hírlevél igény bármikor visszamondható. Ez után már sem Szolgáltató, sem Ügyfél nem küld hírlevelet a Sprinter látogatónak. Szolgáltató Ügyfél által a Címzetteket regisztrációkor vagy megrendeléskor rendelkezésére bocsátott személyes információkat bizalmasan kezeli, harmadik fél számára nem adja ki, kivéve SHOP szolgáltatás esetén, amikor is Ügyfél adatai a kézbesítési Partner általi szolgáltatás minőségére vonatkozónyújtásához szükségesek, valamint szolgáltatásfejlesztésiés SHOP szolgáltatás esetén jogszabályok értelmében nyilvánosak. Szolgáltató a megadott adatokat a szolgáltatásokkal kapcsolatban használja fel, illetve piackutatási célú felméréssel azokat saját belső partner adatbázisában tárolja. Szolgáltató jogosul Ügyfél által megadott e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeressemail címre tájékoztató leveleket küldeni. EasyCompany szolgáltatás esetén Szolgáltató Ügyfél felhasználóinak személyes adatait a szolgáltatás keretében tárolja. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén Felhasználók adatait bizalmasan kezeli, azokat harmadik félnek Ügyfél kifejezett kérése nélkül nem adja át. Ez alól kivételt képez a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtsonhatósági felszólítás. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER Szolgáltatás megszűntetését követő 60 napon belül az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekrendszeréből törli.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett Felhasználó adatait a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, Szolgáltató az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően tárolja és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátkezeli. A webáruház látogatóinak a regisztráció folyamán meg kell adniuk adataikat (név, cím, telefonszám, e-mail stb.). A webáruház használata során a Szolgáltató a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásávalbizalmasan kezeli. Vevő kifejezetten hozzájárul ahhoz, illetve az információs önrendelkezési jogról hogy a Szolgáltató a szerződéskötés során közölt személyes adatait a Szerződés teljesítése céljából kezelje, azokat közreműködő, így különösen futárszolgálat részére továbbítsa valamint hogy Szolgáltató a saját termékeiről és szolgáltatásairól e-mailben, SMS-ben, faxon, vagy postai úton információkat, valamint reklámokat küldjön Vevő részére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat és az információszabadságról szóló adatvédelmi nyilatkozatot a xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xxx/xx/xxxxxxxxxxx oldalon találja, melynek elfogadása a rendelés és a regisztráció leadásának feltétele! A Szolgáltatót kötelezik az alábbi, adatkezeléssel kapcsolatos jogszabályok: - az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet – a továbbiakban: „GDPR”) - a 2011. évi CXII. törvény - Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról, - az 1998. évi VI. törvény - Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezeliStrasbourg 1981. január 28.), és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantálja- 2001. évi CVIII. törvény (Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről). A küldemény feladásával Megrendelő a Feladó megbízza megrendelés elküldésével a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó részére adott megfelelő tájékoztatás alapján kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy adatait a Sprinter Szolgáltató a Címzetteket vonatkozó jogszabályok keretein belül saját nyilvántartásába, kimutatásaiba felhasználja. A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból (IP cím, látogatás időtartama, stb.). A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezni a kézbesítési cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás minőségére vonatkozóbizonyos elemei csak részben, valamint szolgáltatásfejlesztésivagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, illetve piackutatási célú felméréssel amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. A megrendelés folyamán rögzített adatokat (név, e-mailben (egyéb írásos úton)mail cím, illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén számlázási és szállítási cím,) a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy Szolgáltató a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatosmegrendelés teljesítéséhez, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételévelkedvezmények mértékének megállapításához használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán magadott adatokkal rögzítésre, és továbbíthatjatárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra. Az adatkezelés célja: A webáruház böngészése folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat a postai szolgáltatási szerződés teljesítéseSzolgáltató bizalmasan kezeli, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatásleiratkozás lehetősége minden kiküldött hírlevél alján biztosított, továbbá kérhető a Postatörvényben maghatározott megadott elérhetőségek valamelyikén. Megrendelő az adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban a thesteel@koenigfrankstahl.huemail címen. Ebben az esetben a Szolgáltató a visszavonást követően a felhasználó részére több hírlevelet, illetőleg egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: reklám levelet nem küld, továbbá törli a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában Felhasználó adatait a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekhírlevélre feliratkozott felhasználók adatai közül.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Értékesítési És Szállítási Feltételek

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett Szállító kijelenti, hogy a postai szolgáltatásait igénybevevők 2018. május 25. napjától alkalmazandó, a személyes adatainak védelme irántadatok védelméről és kezeléséről szóló Európai Uniós adatvédelmi rendelet (GDPR-rendelet), és kiemelten fontosnak tartja továbbá az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátInfotv. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló (2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”törvény) rendelkezései alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantáljaa Szállító adatkezelési tevékenysége a GDPR-rendelet előírásainak megfelel. A küldemény feladásával Szállító, mint adatkezelő, az általa végzett adatkezelési műveletekre vonatkozó adatvédelmi hatásvizsgálatot elvégezte. A Szállító belső adatkezelési szabályzata elkészítésre, továbbá kihirdetésre került. A Szállító megfelelő eljárási szabályokat dolgozott ki és alkalmaz az adatvédelem biztosítása érdekében, melynek körében megfelelő jogosultságkezelési eljárásrend bevezetésére, továbbá Üzletmenet-folytonossági terv, Informatikai biztonsági politika és Informatikai biztonsági szabályzat elfogadására és kihirdetésére került sor. A Szállító által, az adatáramlási folyamatoknak megfelelő külső adatkezelési tájékoztató, továbbá ennek részeként az anonim felhasználó azonosítók használatára vonatkozó tájékoztató elkészítésre, illetőleg közzétételre került. A Szállító által kizárólag megfelelő jogalap mellett kerül sor a Feladó megbízza személyes adatok gyűjtésére. Az önkéntes és kifejezett hozzájáruláson alapuló adatkezeléshez szükséges nyilatkozatok beszerzése megtörtént, továbbá a SPRINTER-t jogos érdeken alapuló adatkezelés tekintetében szükséges érdekmérlegelési tesztek elvégzésre kerültek. Az adatkezelés mindenkor megfelel a Feladócélhoz kötöttség, az adattakarékosság, az adatpontosság és a korlátozott tárolási idő követelményét rögzítő alapelveknek. A Szállító által igénybe vett adatfeldolgozókkal fennálló jogviszony alapjául szolgáló szerződések maradéktalanul kiegészítésre kerültek a GDPR 28. cikkével összhangban. A Szállító által a belső szabályzatok, illetőleg külső adatkezelési tájékoztató mellett az adatkezelési tevékenység, az esetleges adatvédelmi incidensek és érintetti megkeresések rögzítésére vonatkozó nyilvántartási rendszer és eljárásrend kialakításra került. Tekintettel arra, hogy a Szállító nem minősül közhatalmi szervnek, illetőleg közfeladatot nem lát el, emellett a Szállító, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladófő tevékenységét nem képezi sem különleges adatok, mint adatkezelő szavatol azértsem bűnügyi adatok kezelése, hogy illetőleg adatkezelőként fő tevékenysége olyan adatkezelési műveleteket nem foglal magában, amely az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli érintettek rendszeres és adja át a SPRINTER részéreszisztematikus, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentettenagymértékű megfigyelését teszik szükségessé, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját Szállító által DPO (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezeléseadatvédelmi tisztviselő - data protection officer) és feltüntette a SPRINTER-tkijelölésére nem, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozótde adatvédelmi felelős kijelölésére sor került. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy Szállító adatkezelési tájékoztatója elérhető az alábbi linken: xxxxx://xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxx.xxxx Az egyedi megrendelés megkötésével a Sprinter a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról Megrendelő elfogadja az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekadatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett Szolgáltató tiszteletben tartja a postai szolgáltatásait igénybevevők Megrendelő személyes adatainak védelme irántadatait, és kiemelten fontosnak tartja a Megrendelők személyes adatait a hatályos jogszabályok tiszteletben tartásával és Megrendelő hozzájárulása alapján kezeli, és célja, hogy kiemelt figyelmet fordítson a személyes adatok védelmére, melynek érdekében minden olyan biztonsági és technikai intézkedést megtesz, amely az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátadatok biztonságát biztosítja. A Megrendelőknek a szolgáltatások igénybevétele során megadott személyes adatait a Megrendelők beleegyezése nélkül csak jogszabályi vagy hatósági kötelezés esetén szolgáltatja ki harmadik fél részére. Személyes adatok kizárólag a Weboldalon található árajánlatkérő, illetve megrendelő űrlapok kitöltésével, valamint az xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre történő eljuttatással kerülnek a Szolgáltató birtokába. A Szolgáltatót nem terheli felelősség a Megrendelők által a Szolgáltató Weboldalának használata során az interneten továbbított adatok esetleges elvesztéséért. Az árajánlatkéréshez, illetve megrendeléshez az alábbi személyes adatok megadása és kezelése szükséges: • Megrendelő személy, • Számlázási cím, • Postacím, • E-mail cím. Megrendelő a fenti adatok megadásával Szolgáltató számára az árajánlat-készítéshez szükséges legszükségesebb adatokat szolgáltatja, amely adatokat Szolgáltató a megbízásra küldött dokumentumokkal együtt bizalmasan kezeli. Szolgáltató a fenti személyes adatokat kizárólagosan szolgáltatásának biztosítása és a szolgáltatási díjak kiszámlázása végett kezeli és használja fel. Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a megbízások során keletkező fordítási memóriát, szószedeteket - megtisztítva a személyes adatoktól - a későbbi munkái során kezelje és felhasználja, továbbá, hogy a Megrendelők személyes adatait saját alkalmazottaival, képviselőivel megossza. A személyes adatokat Szolgáltató székhelyén és informatikai rendszerén keresztül tárolja és kezeli. Az adatkezeléssel kapcsolatos döntéseket Szolgáltató hozza meg. A papíralapú adatokat Szolgáltató az Ügyfelek hozzájárulásávaliratkezelési jogszabályoknak megfelelően kezeli. Szolgáltató minden tőle elvárható intézkedést megtesz a személyes adatok biztonsága érdekében. Ennek megfelelően folyamatosan gondoskodik a megfelelő biztonsági és technikai háttér biztosításáról. A Szolgáltató a fordított anyagokat és a fordítás érdekében részére átadott anyagokat a kész fordítás megküldésétől számított 5 (öt) évig őrzi, ezt követően selejtezi, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantáljatörli azokat. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladóselejtezés, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azértilletve törlés során az anyagokat Szolgáltató olyan módon semmisíti meg, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy a Sprinter a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekabból illetéktelen személyek adatokhoz semmilyen formában ne férjenek hozzá.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett személyi adatok biztonságos kezelése, a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, látogatók és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek vásárlók információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátbiztosítása alapvető fontosságú. A Szolgáltató és Ügyfél a látogatók személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásávaladatait bizalmasan, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, és megtesz minden olyan biztonságigondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéstintézkedéseket, amely ezen adatok biztonságát garantáljavalamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések és más ajánlások érvényre juttatásához szükségesek. SHOP szolgáltatásnál az áruházakban történő vásárlásokhoz a vásárlónak meg kell adniuk alapvető személyes adataikat (név, cím, telefonszám, e-mail stb.). A küldemény feladásával regisztrált felhasználók adatait Szolgáltató az Ügyfélhez beérkezett megrendelések teljesítése és Ügyfél és a Feladó megbízza vásárló között létrejött szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. Ügyfél adatai a SPRINTER-t jogszabályoknak megfelelően ezen esetben nyilvánosak, a Feladóvásárlók számára elérhetőek. Szolgáltató a szolgáltatások működtetése során birtokába került információkat, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásávaladatokat, illetve dokumentációkat, beleértve a regisztrált vásárlók, a feltöltött termékek és a leadott rendelések adatait bizalmasan kezeli, azokat harmadik félnek Ügyfél kifejezett kérése nélkül nem adja át. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében Ez alól kivételt képez a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásávalhatósági felszólítás. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így SHOP szolgáltatásokban a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozótlátogatónak lehetősége van hírlevél igénylésére is. A Feladó hozzájárul ahhozhírlevélre feliratkozott látogatók számára Ügyfél, hogy bizonyos esetben Szolgáltató ingyenes tájékoztatást küldhet. A hírlevél igény bármikor visszamondható. Ez után már sem Szolgáltató, sem Ügyfél nem küld hírlevelet a Sprinter látogatónak. Szolgáltató Ügyfél által a Címzetteket regisztrációkor vagy megrendeléskor rendelkezésére bocsátott személyes információkat bizalmasan kezeli, harmadik fél számára nem adja ki, kivéve SHOP szolgáltatás esetén, amikor is Ügyfél adatai a kézbesítési Partner általi szolgáltatás minőségére vonatkozónyújtásához szükségesek, valamint szolgáltatásfejlesztésiés SHOP szolgáltatás esetén jogszabályok értelmében nyilvánosak. Szolgáltató a megadott adatokat a szolgáltatásokkal kapcsolatban használja fel, illetve piackutatási célú felméréssel azokat saját belső partner adatbázisában tárolja. Szolgáltató jogosul Ügyfél által megadott e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeressemail címre tájékoztató leveleket küldeni. EasyDays szolgáltatás esetén Szolgáltató Ügyfél felhasználóinak személyes adatait a szolgáltatás keretében tárolja. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén Felhasználók adatait bizalmasan kezeli, azokat harmadik félnek Ügyfél kifejezett kérése nélkül nem adja át. Ez alól kivételt képez a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtsonhatósági felszólítás. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER Szolgáltatás megszűntetését követő 60 napon belül az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekrendszeréből törli.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett Szállító kijelenti, hogy a postai szolgáltatásait igénybevevők 2018. május 25. napjától alkalmazandó, a személyes adatainak védelme irántadatok védelméről és kezeléséről szóló Európai Uniós adatvédelmi rendelet (GDPR-rendelet), és kiemelten fontosnak tartja továbbá az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátInfotv. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló (2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”törvény) rendelkezései alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantáljaa Szállító adatkezelési tevékenysége a GDPR-rendelet előírásainak megfelel. A küldemény feladásával Szállító, mint adatkezelő, az általa végzett adatkezelési műveletekre vonatkozó adatvédelmi hatásvizsgálatot elvégezte. A Szállító belső adatkezelési szabályzata elkészítésre, továbbá kihirdetésre került. A Szállító megfelelő eljárási szabályokat dolgozott ki és alkalmaz az adatvédelem biztosítása érdekében, melynek körében megfelelő jogosultságkezelési eljárásrend bevezetésére, továbbá Üzletmenet-folytonossági terv, Informatikai biztonsági politika és Informatikai biztonsági szabályzat elfogadására és kihirdetésére került sor. A Szállító által, az adatáramlási folyamatoknak megfelelő külső adatkezelési tájékoztató, továbbá ennek részeként az anonim felhasználó azonosítók használatára vonatkozó tájékoztató elkészítésre, illetőleg közzétételre került. A Szállító által kizárólag megfelelő jogalap mellett kerül sor a Feladó megbízza személyes adatok gyűjtésére. Az önkéntes és kifejezett hozzájáruláson alapuló adatkezeléshez szükséges nyilatkozatok beszerzése megtörtént, továbbá a SPRINTER-t jogos érdeken alapuló adatkezelés tekintetében szükséges érdekmérlegelési tesztek elvégzésre kerültek. Az adatkezelés mindenkor megfelel a Feladócélhoz kötöttség, az adattakarékosság, az adatpontosság és a korlátozott tárolási idő követelményét rögzítő alapelveknek. A Szállító által igénybe vett adatfeldolgozókkal fennálló jogviszony alapjául szolgáló szerződések maradéktalanul kiegészítésre kerültek a GDPR 28. cikkével összhangban. A Szállító által a belső szabályzatok, illetőleg külső adatkezelési tájékoztató mellett az adatkezelési tevékenység, az esetleges adatvédelmi incidensek és érintetti megkeresések rögzítésére vonatkozó nyilvántartási rendszer és eljárásrend kialakításra került. Tekintettel arra, hogy a Szállító nem minősül közhatalmi szervnek, illetőleg közfeladatot nem lát el, emellett a Szállító, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladófő tevékenységét nem képezi sem különleges adatok, mint adatkezelő szavatol azértsem bűnügyi adatok kezelése, hogy illetőleg adatkezelőként fő tevékenysége olyan adatkezelési műveleteket nem foglal magában, amely az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli érintettek rendszeres és adja át a SPRINTER részéreszisztematikus, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentettenagymértékű megfigyelését teszik szükségessé, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját Szállító által DPO (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezeléseadatvédelmi tisztviselő - data protection officer) és feltüntette a SPRINTER-tkijelölésére nem, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozótde adatvédelmi felelős kijelölésére sor került. A Feladó hozzájárul ahhoz, hogy Szállító adatkezelési tájékoztatója elérhető az alábbi linken: xxxxx://xxxx.xx/xxxxxxxxx_xxxxxxxxxx_xxxxxxxxxx/ Az egyedi megrendelés megkötésével a Sprinter a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról Megrendelő elfogadja az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekadatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme iránt, és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásával, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantálja. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul Páciens hozzájárul ahhoz, hogy a Sprinter Szolgáltató a Címzetteket Páciens által megadott és a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozóPáciensről az ellátás során rögzített egészségügyi adatokat, valamint szolgáltatásfejlesztésiszemélyazonosító adatait, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton)az irányadó jogszabályok szerint, illetve telefonon megkeresseaz egyéb adatokat üzleti titokként kezelje, nyilvántartsa. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén Páciens tudomásul veszi, hogy az Kezelési Tervhez mellékelt, általa aláírt Anamnézis adatlapon az egészségi állapotáról szolgáltatott adatok, információk a Címzett hozzájárulását is beszerzi – fogorvosi ellátások, gyógykezelések tartalmának megválasztásához szükségesek, úgy nyilatkozik, hogy a szolgáltatott adatok teljes körűek és a kezelések időtartama alatt bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót tájékoztatni köteles. A Páciens hozzájárul ahhoz, hogy elérhetőségi adatait a Szolgáltató adatbázisában rögzítse abból a célból, hogy a Szolgáltató aktuális hírlevelekkel, a kezelési időpontokról vagy azok esetleges változásairól, a Szolgáltató újdonságairól őt tájékoztassa. A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a Páciens ezen adatait harmadik személyeknek nem adja ki. A Szolgáltató a rendelőben kifüggeszti a Betegjogi Tájékoztatót. A Kezelési Terv aláírásával a Páciens kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a küldemények továbbításiSzolgáltató a rá vonatkozó, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató eesetlegesen a szolgáltatása során keletkezett és jogszerűen tárolt adatokat ügyfél-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtsonértékelési szempontok kialakítása céljából felhasználja. A Feladó Páciens tudomásul veszi, hogy amennyiben számláját vagy egyéb tartozását a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást számlán vagy egyéb érvényes iraton feltüntetett esedékesség napjáig nem kéregyenlíti ki, a Szolgáltató a számlatartozás behajtását egy, az általa ezzel a feladattal megbízott, titoktartásra kötelezett harmadik személlyel is elvégeztetheti. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatosPáciens kijelenti és szavatol azért, illetve hogy valamennyi általa a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célbólSzolgáltatónak átadott személyes adatot jogosult volt a Szolgáltató tudomására hozni, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételévelehhez szükséges valamennyi hozzájárulást beszerezte és a Szolgáltató ezen adatokat a Szolgáltatás teljesítéséhez felhasználhatja továbbá a szolgáltatás teljesítését követően is 5 évig ezen adatokat tárolhatja. A Szolgáltató tájékoztatja a Pácienst az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről. Amennyiben a Páciens módosítani kívánja az adatkezelési móddal kapcsolatban tett nyilatkozatát, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: Szolgáltató a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bek.]megfelelő eljárást díjmentesen biztosítja. A SPRINTER Páciens a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így jogszabályok által biztosított legteljesebb mértékben felhatalmazza a kézbesítési okiratot is – Szolgáltatót, hogy részére új szolgáltatásokat vagy más feltételeket bemutató anyagokat és információkat küldjön. A Páciens elfogadja továbbá a kiállítástól vagy Szolgáltató adatvédelmi nyilatkozatát, amely a xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/XXXX oldalon az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.alábbi linken érhető el:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelem. A SPRINTER elkötelezett 13.1. Vevő kijelenti, hogy a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme irántxxx.xxxx-xxxxx.xx/xx weboldalon található Adatkezelési tájékoztatót megismerte, az abban foglaltakat elfogadja és kiemelten fontosnak tartja szavatol azért, hogy alvállalkozóival / munkavállalóival is megismerteti fenti rendelkezéseket. Ennek elmaradásáért az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartásátEladót semminemű felelősség nem terheli. 13.2. A Szerződő Felek az Adásvételi Szerződés teljesítése során tudomásukra jutott kapcsolattartói személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásávala mindenkor hatályos jogszabályok szerint, illetve különös tekintettel az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvény, valamint az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (továbbiakban: EU) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (InfotörvényGDPR”) alapján kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely ezen adatok biztonságát garantáljaszóló 2016/679 rendelet rendelkezései szerint jogosultak kezelni. 13.3. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azértSzerződő Felek kijelentik, hogy az átadott adatokat Adásvételi Szerződés teljesítése során, amelyhez a Feleknek jogos gazdasági érdeke fűződik, az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli Adásvételi Szerződés keretén belül átadják egymásnak a szerződés teljesítéséhez szükséges kapcsolattartóik személyes adatait. Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk 1. b. pontja. Szerződő Xxxxx erre tekintettel kijelentik, és adja át szavatolják, hogy a SPRINTER részérekapcsolattartói adatok átadását megelőzően saját kapcsolattartójukat a GDPR rendelkezéseivel összhangban tájékoztatták az adattovábbításról, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azérttovábbá, hogy az adatkezelést általuk kezelt, a másik szerződő Féltől kapott kapcsolattartói adatok tekintetében eleget tesznek az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentetteérintett tájékoztatási kötelezettségének. Vevő a szerződés teljesítéséhez árufogadó(k) adatait is xxxxxxxxxx Xxxxxxxx, ám velük kizárólag a Vevő tart fent szerződéses kapcsolatot, így vállalja, hogy az árufogadó(i)t tájékoztatja az Eladó adatkezeléséről, miszerint az árufogadó(k) adatait a bejelentésben megjelölte Rendelettel összhangban a termék(ek) Vevő által megrendelt teljesítési helyre (árufogadóhoz) történő szállítása, és ezzel összhangban a szerződésszerű teljesítés céljából kezeli. 13.4. Szerződő Felek kijelentik, hogy egyéni vállalkozóval vagy magánszeméllyel kötött Adásvételi Szerződés teljesítése során a rendelkezésre bocsátott személyes adatok tekintetében az adatkezelés célját (pljogalapja a GDPR 6. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelésecikk 1. f.) és feltüntette pontja; az adatkezelés az adatkezelő jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges. Mindezzel összefüggésben - a SPRINTER-t, mint jogérvényesítést elősegítve – Felek teljes bizonyító erejű magánokirati formában kötik meg az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozótAdásvételi Szerződést. 13.5. A Feladó hozzájárul ahhozSzerződő Xxxxx kijelentik, hogy a Sprinter kapcsolattartói adatok kezelése tekintetében minden Fél a Címzetteket a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozó, valamint szolgáltatásfejlesztési, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton), illetve telefonon megkeresse. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhoz, hogy a küldemények továbbítási, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtson. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kér. A SPRINTER az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célból, az Infotörvényben foglaltak figyelembevételével, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatja. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb cél. Az adatkezelés időtartama: a Postatörvény vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bekmegkapott kapcsolattartói személyes adatok vonatkozásában önálló adatkezelőnek minősül.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásra.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Sale

Adatvédelem. Az internetes felületen történő regisztráció, illetve a megrendelés során a Szolgáltató rögzíti azokat az adatokat, amelyek a Vásárló azonosításához szükségesek:: • magánszemély esetében: név, cím, elérhetőség (a megrendelő és az átvevő személy telefonszáma, email címe) • cég esetében: név, cím, elérhetőség (a megrendelő cég és az átvevő személy telefonszáma, email címe), adószám • magánszemély és cég esetében is: megrendelés ideje, termék átvevőjének neve/cégneve; teljes szállítási cím, a megrendelés száma, megrendelés összege szállítási díjjal együtt A SPRINTER elkötelezett Szolgáltató a postai szolgáltatásait igénybevevők személyes adatainak védelme irántVásárló adatait a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. A megrendelések kiszállítása érdekében a Szolgáltató a következő adatokat bocsátja a kiszállítást végző futárszolgálat rendelkezésére: megrendelés ideje, átvevő neve, cég neve, teljes szállítási cím, a megrendelés összege szállítási díjjal együtt (utánvétes megrendelés esetén), megrendelésszám, a megrendelő telefonszáma és egyéb elérhetősége. A kiszállítást végző futárszolgálat ezeket az adatokat köteles szigorúan bizalmasan kezelni, és kiemelten fontosnak tartja az Ügyfelek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat az Ügyfelek hozzájárulásávala kézbesítés után azokat a Szolgáltató részére visszaszolgáltatni, illetve megsemmisíteni. Adatainak kezelésekor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotörvény”) alapján kezelitörvénynek megfelelően járunk el. Emellett a Szolgáltató magára nézve kötelezőnek ismeri el az 11. § Adatvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek a tartalmát, és vagyis a Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy szolgáltatásával, az internetes kereskedelmi működtetésével kapcsolatos adatkezelése megfelel a jelen pontban illetve a hatályos jogszabályokban meghatározott rendelkezéseknek. A Szolgáltató vállalja, hogy a Vásárlók adatainak kezelését illetve az ezzel kapcsolatos műveleteket úgy hajtja végre, hogy az a vonatkozó jogszabályokba foglalt rendelkezéseknek megfeleljen. A Szolgáltató emellett vállalja, hogy az adatkezelő illetve adatfeldolgozó tevékenysége során az általa kezelt adatmennyiség teljes körű védelme érdekében - a technika mindenkori fejlettségére tekintettel - megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, szükséges intézkedést amely ezen a személyes adatok biztonságát garantáljamegfelelő védelmét biztosítja. A küldemény feladásával a Feladó megbízza a SPRINTER-t a Feladó, mint adatkezelő által átadott küldemények kézbesítéséhez szükséges címzetti adatbázist érintő adatfeldolgozási feladatok ellátásával. Az átadott címzetti adatbázis tekintetében a Feladó, mint adatkezelő szavatol azért, hogy az átadott adatokat az Infotörvény rendelkezéseinek megfelelően jogszerűen kezeli és adja át a SPRINTER részére, továbbá a SPRINTER-t jogszerűen bízza meg az adatok feldolgozásával. A Feladó, mint adatkezelő szavatol továbbá azért, hogy az adatkezelést az adatvédelmi nyilvántartásba megfelelően bejelentette, így a bejelentésben megjelölte az adatkezelés célját (pl. webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezeléseadatokhoz való jogosulatlan hozzáférés megakadályozása, személyes adatok nyilvánosságra hozatalának megakadályozása stb.) és feltüntette a SPRINTER-t, mint az adatkezeléssel összefüggésben postázási/kézbesítési tevékenységet végző adatfeldolgozót. A Feladó hozzájárul ahhozJelen adatkezelésre vonatkozó rendelkezés célja, hogy a Sprinter weboldalon eladásra kínált termékek megrendelése során megadott és a Címzetteket Szolgáltató számára hozzáférhetővé vált személyes adatok és egyéb adatok kezelésére vonatkozó elveket és szabályokat meghatározza. Jelen Nyilatkozat hatálya kizárólag az oldal használatához szükséges, a kézbesítési szolgáltatás minőségére vonatkozóSzolgáltató rendelkezésére bocsátott adatokra terjed ki, rendelkezései nem vonatkoznak arra az esetre, ha valaki önszántából nyilvánosságra hozza saját személyes adatait vagy azok egy részét az oldalon vagy az oldal közvetítésével. A Vásárló tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint szolgáltatásfejlesztésikérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve piackutatási célú felméréssel e-mailben (egyéb írásos úton)törlését. A Vásárló a személyes adatainak törlését, vagy módosítását, illetve telefonon megkeresseadatkezeléssel kapcsolatos információkat az alábbi módon kérheti: Emailen/Telefonon. A Feladó hozzájárul – valamint szükség esetén Vásárló kérelmére a Címzett hozzájárulását is beszerzi – ahhozSzolgáltató tájékoztatást ad az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Az Szolgáltató köteles a küldemények továbbításikérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában megadni a tájékoztatást. A Vásárló bármikor kérheti adatai helyesbítését, illetve kézbesítési folyamatának státuszáról az Ügyfél részére küldött tájékoztató e-mailben (egyéb írásos úton), annak utolsó részében elhelyezve módosítását. Szolgáltató tiszteletben tartja és megóvja a SPRINTER a saját postai szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást is nyújtsonszemélyes adatokat. A Feladó a hozzájárulás megadása tekintetében ellenszolgáltatást nem kérVásárló adatainak felhasználása az Adatvédelmi törvény hatályos szabályozásának értelmében történik. A SPRINTER Szolgáltató a Vásárló adatait csak a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja a szerződés fennállásának ideje alatt. A Szolgáltató a Vásárló adatit a 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig őrzi meg. Ezen időtartam alatt a Vásárló adatait csak kifejezett kérésre töröljük az általa nyújtott postai szolgáltatás teljesítésével kapcsolatosadatbázisból. A Szolgáltató magán vásárló számára hírlevelet nem küld, illetve kizárólag világítástechnikai, nagykereskedelmi partnereinek, kik annak kiküldését visszajelzéssel törölhetik. A Szolgáltató a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat közérdeken alapuló célbólxxx.xxxxxxxxxxx.xx honlapon alkalmazott cookie-kkal kapcsolatban az alábbi információkat hozza a Vásárló tudomására: Webáruházakra jellemző cookie-k az úgynevezett „jelszóval védett munkamenethez használt cookie”, „bevásárlókosárhoz szükséges cookie-k” és „biztonsági cookie-k”, melyeket –egyébként a xxx.xxxxxxxxxxx.xx honlap is használ és amelyek - használatához nem szükséges előzetes hozzájárulást kérni az Infotörvényben foglaltak figyelembevételévelérintettektől. Fentiekre mellett a Szolgáltató a 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) rendelkezéseinek megfelelően a következő tájékoztatást adja a Vásárló részére a cookie-k kezelésével kapcsolatban: • Az adatkezelés ténye, a Postatörvény felhatalmazása alapján adatkezelőként eljárva használhatja fel és továbbíthatjakezelt adatok köre: egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok • Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi érintett. Az adatkezelés célja: a postai szolgáltatási szerződés teljesítésefelhasználók azonosítása, a teljesítés elszámolása, igazolása „bevásárlókosár” nyilvántartására és utólagos ellenőrzése, az NMHH részére történő adatszolgáltatás, továbbá a Postatörvényben maghatározott egyéb célLátogatók nyomon követése. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelés időtartama a Postatörvény session cookie-k esetén a honlapok látogatásának befejezéséig tart. • Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával. • Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintettnek lehetőségük van a cookie-kat törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében általában az Adatvédelem menüpont beállításai alatt. • Az adatkezelés jogalapja: Az érintettől hozzájárulás nem szükséges, amennyiben a cookie-k használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a Szolgáltatónak feltétlenül szüksége van. A Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldalon elhelyezett, idegen weblapokra irányító linkekről elérhető honlapok tartalmáért illetve adatkezelési magatartásáért. Ha a Szolgáltató az érintett Vásárló/Látogató adatainak jogellenes kezelésével vagy az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában adatbiztonság követelményeinek megszegésével Vásárlónak/Látogatónak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha a küldemény feladását követő naptári év vége [Postatörvény 54.§ (1)-(2) bek.]. A SPRINTER a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi okiratot – így a kézbesítési okiratot is – a kiállítástól Szolgáltató az érintett Vásárló/Látogató adatainak jogellenes kezelésével vagy az okirat érvényességi idejének lejáratától számított egy évig megőrzi [Postatörvény 55.§ adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett Vásárló/Látogató személyiségi jogát megsérti, az érintett Vásárló/Látogató a Szolgáltatótól sérelemdíjat követelhet. Adatvédelemre vonatkozó hazai hatályos jogszabályok: • Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény; • Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során szóló 1998. évi VI. törvény; • Az 2001.évi CVIII., az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról rendelkező törvény; • Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény; Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. CXII törvény (7) bekezdés]. SPRINTER a küldemény kézbesítésekor a Címzett részére – a Címzettet érintő adatkezelés nélkül – nyomtatott reklámújságot, kuponfüzetet, egyéb marketing célú kiadványt ajánlhat fel átadásratovábbiakban: Infotv.).

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek