Aláírásra jogosult személy(ek) mintaszakaszok

Aláírásra jogosult személy(ek). Az ajánlatban lévő minden – az ajánlattevő, alvállalkozó vagy kapacitást biztosító szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén – joghatás kiváltására alkalmas módon – alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az aláírási jogosultság ellenőrzése érdekében ajánlattevő, alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát (hiteles cégaláírási nyilatkozatát) vagy aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak részét képező nyilatkozatokat aláírták (kivéve természetes személyek esetén). Amennyiben az ajánlatot, illetve a szükséges nyilatkozatokat az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában cégjegyzésre jogosult képviselőnek felhatalmazása alapján más személy írja alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet olyan formában működik, ahol nem szükséges aláírási címpéldány vagy aláírás- minta készítése, úgy kérjük az aláíró fél nyilatkozatát erre vonatkozóan, valamint a kötelezettség vállalásra jogosult személy aláírásának mintáját is tartalmazó teljes bizonyítóerejű magánokirat benyújtását egyszerű másolatban.
Aláírásra jogosult személy(ek). Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat az ajánlattevő, alkalmasságot igazoló szervezet nevében aláíró személy (továbbiakban: aláíró személy) vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz:
Aláírásra jogosult személy(ek). Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő bármilyen nyilatkozatot aláíró személy aláírási címpéldányának, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási – mintájának eredeti vagy egyszerű másolatát. Valamennyi cégszerű aláíráshoz kötött nyilatkozatot, a cégkivonat szerinti cégjegyzésre jogosult személy írhatja alá. Amennyiben a cég képviseletét az eljárás során nem a cégjegyzésre jogosult képviselő(k) látják el, az ajánlathoz kifejezett meghatalmazást kell csatolni a meghatalmazott és a meghatalmazó aláírás mintájával, eredeti vagy egyszerű másolati példányban. A meghatalmazásnak kifejezetten meg kell határoznia azon cselekmények és nyilatkozatok körét, amelyre a meghatalmazás kiterjed. Az ajánlatok elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie.
Aláírásra jogosult személy(ek). Az ajánlatban lévő minden – az Ajánlattevő, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén – joghatás kiváltására alkalmas módon – alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlathoz csatolni kell a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek minősülő Ajánlattevő részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányát/címpéldányait) vagy ügyvéd által a Ctv. 9. §-a szerint ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolatban. Amennyiben az aláíró/szignáló személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult személy által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás mintáját, vagy az ajánlathoz csatolni kell a meghatalmazott személy(ek) közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolati formában. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Ptk. 3:116. § (3) bekezdésében foglaltakra is. Az ajánlathoz csatolni kell a Ctv. szerint cégnek nem minősülő jogi személy, vagy személyes joga szerint jogképes szervezet Ajánlattevő, vagy kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő képviselő képviseleti jogának igazolását és aláírás mintáját a rá vonatkozó jogszabályok szerint. Amennyiben az Ajánlattevő (közös Ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet olyan formában működik, ahol nem szükséges aláírási címpéldány vagy aláírás- minta készítése, úgy kérjük az aláíró fél nyilatkozatát erre vonatkozóan, valamint a kötelezettség vállalásra jogosult személy aláírásának mintáját is tartalmazó teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtását egyszerű másolatban.

Related to Aláírásra jogosult személy(ek)

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Egyéb jogérvényesítési lehetőségek Amennyiben az Eladó és az Ügyfél között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Eladóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva az Ügyfél számára: - Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben Ügyfél fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok listája és elérhetőségei a xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx holnapon érhetők el. - Békéltető testülethez való fordulás. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából az Ügyfél eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testülethez. Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége, további kötelezettség a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”). Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki. A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel. Az Ügyfél lakóhelye (tartózkodási helye) alapján az alább felsorolt békéltető testületekhez fordulhat a fogyasztói jogvita rendezése érdekében. - Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. rendelkezései szerint. - Online adásvételi szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén a fogyasztók az online vásárláshoz kapcsolódó, határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan rendezni tudják a következő linken elérhető online platformon keresztül beadott elektronikus panasz útján. - Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a Békéltető Testület részére a platformon keresztül. Így a fogyasztók, a távolságok ellenére egyszerűen tudják érvényesíteni jogaikat. Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület (BBT) jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhez kapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban. Az online vitarendezési platform itt érhető el: xxxxx://xxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxx/xxxx/?xxxxx=xxxx.xxxx.xxxx&xxx=XX E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx; xxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx Fax száma: (0) 000-0000 Elnök: Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx Elnök: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxx@xxxxxx.xx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx; xxxxxxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxx.xx Fax száma: (56) 370-005 Elnök: Dr. Lajkóné xx. Xxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxx.xx E-mail cím: xxxx@xxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx Fax száma: (82) 501-046 Elnök: Xx. Xxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxx@xxxx.xx Fax száma: (42) 420-180 Elnök: Xxxxxxxxxx xx. Xxxxxx Xxxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti,

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • Előzetes tájékoztató Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Visszatartási jog Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.