ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. 20.1. Jelen Szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó. A jelen Általános Felhasználási Feltételek elfogadásával a Felhasználó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy az eMAG a jelen ÁFF-ből származó jogai és kötelezettségei összességét az eMAG cégcsoportba tartozó más társaságok, illetve harmadik személyek részére átruházza. A Felhasználó ezennel előzetesen hozzájárul az ilyen szerződésátruházáshoz.
20.2. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően, amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is.
20.3. Az eMAG és a Ptk. szerint vállalkozásnak minősülő Ügyfelek/Vásárlók közöttük esetleg felmerülő vitás kérdéseket békés úton rendezik, vagy, amennyiben ez nem lehetséges, a vitás ügyeket megoldás céljából a Székesfehérvári Törvényszék elé kell terjeszteni. A Ptk. szerint fogyasztónak minősülő Ügyfél/Vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás
20.4. Az Eladó fenntartja a jogot, hogy jelen Weboldalak Általános Felhasználási Feltételek rendelkezéseit frissítse, illetve időközönként módosítsa, hogy az tükrözze a weboldal működési módját és feltételeit, vagy a jogszabályi környezet változását. Ilyen esetekben az Általános Felhasználási Feltételek módosított változata jelenik meg az oldalon. Az Általános Felhasználási Feltételek tartalmát érdemes időről-időre figyelni a Weboldalon. Az Általános Felhasználási Feltételek ellen, azok Weboldalon történő közzétételét követően, a Vásárló/Felhasználó tiltakozhat.
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. Jelen Szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó. A fogyasztókra vonatkozó jogszabályok tekintetében (különösen, de nem kizárólagosan jótállás, szavatosság, elállás) a magyar jog az irányadó. A Vásárló (amennyiben Fogyasztó) panaszának elutasítása esetén a fogyasztóvédelemről szóló1997. évi CLV. törvényrendelkezéseinek megfelelően a Budapesti Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti fogyasztói jogvita rendezése érdekében. Amennyiben a Vásárló a fogyasztói jogvitát online szeretné lefolytatni és rendezni, azt megteheti ahttp://xx.xxxxxx.xx/xxx alatt található online vitarendezési platformon keresztül. A Budapesti Békéltető Testület elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxx.xx/ ; 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310., Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.; e-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx, Fax: 00 (0) 000 00 00, Telefon: 00 (0) 000 00 00. A Vásárló (amennyiben Fogyasztó) fogyasztói panaszával kapcsolatosan a területileg illetékes járási hivatalhoz fordulhat. Erről bővebb információ az alábbi linken érhető el: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx/. A Vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. rendelkezései szerint.
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. Jelen megállapodás vonatkozásában a magyar jog az irányadó.
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. Jelen magyar nyelvű Általános Szerződési Feltételek és szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó, a szerződés nyelve a magyar. A fogyasztókra vonatkozó jogszabályok tekintetében (különösen, de nem kizárólagosan jótállás, szavatosság, elállás) a magyar jog az irányadó.
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. Az Üzemeltető a jelen ÁFF-ben foglaltakat magára nézve kötelezőnek tekinti. Az Üzemeltető célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a Vásárlók maximális elégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben a Vásárlónak az adásvételi szerződéssel vagy annak teljesítésével összefüggésben bármilyen panasza merül fel, úgy azt az ÁFF-ben meghatározott elérhetőségeken és módokon keresztül közölheti az Üzemeltető. Az Üzemeltető a beérkező panaszt a beérkezéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről, vagy annak elutasítása esetén a jogorvoslati lehetőségekről a Vásárlót a panasz közlésével azonos módon tájékoztatja.
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. 14.1. Jelen Szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó.
14.2. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően, amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint
14.3. A xxxxxxxxxxxxxxx.xx és az Ügyfelek/Vásárlók közöttük esetleg felmerülő vitás kérdéseket békés úton rendezik, vagy, amennyiben ez nem lehetséges, a vitás ügyeket megoldás céljából a Zalaegerszegi Törvényszék elé kell terjeszteni, amennyiben az nem
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. 19.1. Jelen Szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó. A jelen Általános Felhasználási
19.2. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően, amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint
19.3. Az eMAG és a Ptk. szerint vállalkozásnak minősülő Ügyfelek/Vásárlók közöttük esetleg felmerülő vitás kérdéseket békés úton rendezik, vagy, amennyiben ez nem lehetséges, a vitás ügyeket megoldás céljából a Székesfehérvári Törvényszék elé kell terjeszteni. A Ptk. szerint fogyasztónak minősülő
19.4. Az Eladó fenntartja a jogot, hogy jelen Weboldalak Általános Felhasználási Feltételek
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. Xxxxx XXXX vonatkozásában a magyar jog az irányadó. Felek a szolgáltatásból eredő esetleges jogvitájukat elsődlegesen békés úton, egyeztetés útján kívánják rendezni. Amennyiben a peren kívüli tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy felek az értékhatár függvényében alávetik magukat az Érdi Járásbíróság, vagy a Budapest Környéki Törvényszék kizárólagos illetékességének.
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. 19.1. Jelen Szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó. A jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával a Felhasználó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy az Üzemeltető a jelen ÁSZF-ből származó jogai és kötelezettségei összességét az LDSZ cégcsoportba tartozó más társaságok, illetve harmadik személyek részére átruházza. A Felhasználó ezennel előzetesen hozzájárul az ilyen szerződésátruházáshoz.
19.2. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően, amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is. Az LDSZ székhelye szerint illetékes békéltető testület neve: Baranya Megyei Békéltető Testület székhelye: 7625 Pécs, Majorossy
ALKALMAZANDÓ JOG, PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉS. 19.1. Jelen Szerződés vonatkozásában a magyar jog az irányadó. A jelen Általános Felhasználási
19.2. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően,
19.3. Az eMAG és az Ügyfelek/Vásárlók közöttük esetleg felmerülő vitás kérdéseket békés úton
19.4. Az Eladó fenntartja a jogot, hogy jelen Weboldalak Általános Felhasználási Feltételek