JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI mintaszakaszok

JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI. Az Állattartó köteles átgondolni és felmérni, hogy a kisállat alkalmas-e arra, jól viseli e, hogyha más személy, nevezeten az Állatszitter felügyelete, gondozása alá kerül. Az Állattartó köteles gondoskodni róla, hogy a szittelés/ felvigyázás alatt kutya esetében érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkezzen a kutya. Az Állattartó a Szolgáltatás foglalását követően köteles a Szolgáltatás teljesítéséért járó díjat megfizetni. Az Állatszitter szolgáltatás lefoglalása a szolgáltatási díj átutalásával válik aktívvá. Az összeget számla ellenében a következő bankszámlaszámra szükséges átutalni: 11600006-00000000-95761091 Az Állattartó köteles pontos, valós és egyértelmű utasításokat adni az Állatszitternek, aki ezen utasítások alapján látja el feladatait. Az Állattartó köteles a Szolgáltatás megfelelő és problémamentes teljesítéséhez kapcsolódóan minden szükséges és rendelkezésére álló adatot, információt írásban közölni (ideértve kifejezetten, de nem kizárólagosan a kisállat előéletére, személyiségére, habitusára, szokásaira, agresszivitásra, betegségre vonatkozóan) minden információt. Amennyiben az Állattartó elmulaszt közölni bármilyen lényeges információt, amiről tudomással bírt, és ezen mulasztásból adódóan bármilyen probléma merül fel a szolgáltatás nyújtása során, azért a felelősséget az Állattartót terheli. Amennyiben a Szolgáltatás nyújtására az Állattartó otthonában kerül sor, úgy Állattartó köteles a Szolgáltatás Állatszitter általi történő megfelelő ellátásához szükséges minden biztonsági eszközt biztosítani. Például: Nyakörv, póráz, macska hordozó, védőkesztyű Amennyiben a szolgáltatás jellegéből ez adódik, az Állattartó köteles kulcsot biztosítani Állatszitternek a Szolgáltatás elvégzéséhez. Külön megegyezés hiányában az Állattartó köteles biztositani a kisállat részére az állateledelt és minden egyéb, a kisállat tartásához szükséges eszközt, így különösen de nem kizárólagosan: nyakörv, póráz, macska hordozó, védőkesztyű Amennyiben a Szolgáltatás nyújtása során sürgős és/vagy állatorvosi segítségre van szükség, úgy az ebből felmerülő minden költséget (gyógyszerek, műtét, útiköltség stb.) az Állattartó köteles megtéríteni az Állatszitternek. Az Állattartó kifejezetten hozzájárul és beleegyezését adja ahhoz, hogy az Állatszitter képet, hangfelvételt és videót készítsen a szolgáltatás teljesítése során a kisállatról, továbbá kifejezetten hozzájárul, és beleegyezését adja, hogy a Petwisecare ezeket a képeket, hangfelvételeket és videókat korláto...
JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI. 1. A Résztvevő jogosult - a jelen szerződés I. pontjában meghatározott képzési díj megfizetése ellenében – a Képző által szervezett I. pontban meghatározott Képzésen részt venni. Az I. pontban meghatározott képzési díj tartalmazza a képzéshez biztosított hallgatói jegyzet árát is. 2. A Résztvevő elkötelezi magát a szakmai továbbképzés óráinak rendszeres látogatására, ott magatartásával nem hátráltatja más Résztvevők és az oktató munkáját,az oktatóval és résztvevő társaival együttműködik. A vizsgával záródó képzés elméleti és gyakorlati ismeretanyagát a legjobb tudásának megfelelően sajátítja el. 3. A résztvevő köteles a szerződés I. pontjában meghatározott képzési díjat (az esetleges, az I. pontban meghatározott kedvezménnyel csökkentett képzési díjat) legkésőbb a képzés megkezdése előtti 5. napig a Képző részére megfizetni. A Résztvevő a képzés megkezdésekor köteles igazolni azt, hogy a képzési díjat egy összegű fizetés esetén maradéktalanul, részletfizetés esetén az első részletet megfizette. Amennyiben a képzési díjat a Résztvevő a képzést megelőző 5. napig nem fizette meg, vagy a megfizetést igazolni nem tudja, a Résztvevő a képzésen mindaddig nem vehet részt, ameddig a befizetést nem igazolja. A Képző köteles a befizetett képzési díjról számlát kiállítani Résztvevő részére. 4. Amennyiben a Résztvevő részletfizetést kíván igénybe venni (csak abban az esetben, ha a résztvevő magánszemély magának finanszírozza a képzést) úgy az erre vonatkozó 5. Ha a Résztvevő helyett a fizetendő képzési díj megfizetését más magánszemély vagy jogi személy vállalja, az erre vonatkozó II. sz. melléklet szerint nyilatkozatot szükséges kitölteni. Ebben az esetben a Nyilatkozatot aláíró magánszemély vagy jogi személy köteles a képzési díjat a Xxxxx által kiállított számla ellenében a képző bankszámlájára átutalni a számlán szereplő fizetési határidőig. 6. A Résztvevő jogosult a részvételi szándékától elállni az alábbi feltételek alapján: 5.1.A képzés megkezdése előtti 30. naptári napig térítésmentesen. 5.2.A képzés megkezdése előtti 30. naptári napot követően de a képzés tényleges megkezdése előtti utolsó munkanapig a szerződés I. pontjában meghatározott képzési díj 90% -ának megfizetésével. 5.3.A képzés tényleges megkezdésének napjától a szerződés I. pontjában meghatározott teljes képzési díj megfizetésével. 7. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Képző abban az esetben is a teljes képzési díjra jogosult, ha a Résztvevő a képzésen bármely okból nem vesz részt, és a képzésben ...
JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI. III.1.Megbízók jogai Megbízók a Megbízott/Almegbízott által közvetített ügyfelekkel kapcsolatban a saját jogkörükben egyedül, kizárólag a vonatkozó belső szabályaik alapján eljárva döntenek a szerződések aláírásáról vagy elutasításáról. Megbízók a Megbízott/Almegbízott tevékenységét személyesen vagy külső megbízottak révén, próbavásárlások útján jogosultak bármikor ellenőriztetni. A Megbízók a próbavásárlások eredményeit a saját szervezeti egységeik számára bemutathatják. A Megbízott/Almegbízott által közvetített, és a Megbízók által elfogadott ajánlatokból (aláírt szerződésekből) álló szerződésállomány teljes egészében a Megbízókat illeti.
JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI. 5.2.1. A központi termék minőségbiztosító feladatait a legnagyobb szakmai körültekintés és kockázatkerülés mellett köteles elvégezni. 5.2.2. A központi termék minőségbiztosító feladatai elvégzése során alkalmazott programok jogtiszta forrásból származnak. 5.2.3. A központi termék minőségbiztosító tevékenysége ellátásához esetlegesen szükséges engedélyek rendelkezésre állnak, ezzel összefüggésben minden felelősség a központi termék minőségbiztosítót terheli. 5.2.4. A központi termék minőségbiztosító rendelkezik a jelen ÁSZF szerinti feladatai ellátásához szükséges szakmai tapasztalattal, kompetenciával, valamint szabad erőforrással. 5.2.5. A központi termék minőségbiztosító jelenleg nincs harmadik fél irányában olyan kötelezettsége, amely feladatai teljesítését részben vagy egészben akadályozná. 5.2.6. Amennyiben a központi termék minőségbiztosító részére a feladatai hatékony ellátása érdekében szükséges a távoli elérés, akkor a Megrendelő szerv köteles ennek – a szükséges időtartamig és terjedelemben történő – biztosítására. Központi termék minőségbiztosító az ilyen hozzáférést illetéktelen személynek nem adhatja át. 5.2.7. A központi termék minőségbiztosító felelősséggel tartozik az általa végzett tevékenységgel összefüggésben használt vagy alkalmazott anyagok, eszközök – ideértve többek között a hardver és szoftver elemeket is –, módszerek megfelelőségért, beleértve azok vírusmentességét is. 5.2.8. A Megrendelő szerv köteles minden rendelkezésére álló, észszerű és szükséges információt, dokumentumot biztosítani, amelyre a központi termék minőségbiztosítónak a teljesítés érdekében indokoltan szüksége van. A Megrendelő szerv köteles a központi termék minőségbiztosító által meghatározott, a Megrendelő szervvel és a Szállítóval szemben támasztott követelményeknek eleget tenni. Ezen követelmények megtalálhatók a jelen ÁSZF 8. mellékletében (Nyújtott szolgáltatáselemek bemeneti követelményeinek gyűjteménye). 5.2.9. A központi termék minőségbiztosító a jelen ÁSZF szerinti feladatai teljesítése során jogosult közreműködőt bevonni, ezen tényről köteles a Megrendelő szervet tájékoztatni. A központi termék minőségbiztosító a közreműködő teljesítéséért úgy felel, mintha a tevékenységet maga végezte volna el. 5.2.10.A központi termék minőségbiztosító feladatai ellátásában részt vevő munkavállalói nemzetbiztonsági ellenőrzésen átestek. 5.2.11.A Megrendelő szerv tudomásul veszi, hogy csak jelen ÁSZF 3. illetve 4. pontban felsorolt szolgáltatásokat veheti igénybe.

Related to JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

  • Vállalkozó jogai és kötelezettségei 6.1 Vállalkozó Köteles a Szolgáltatások elvégzésére és azok elvállalása esetén az Opcionális Szolgáltatások elvégzésére. Vállalkozó kifejezetten jogosult a részteljesítésre. 6.2 A Vállalkozó köteles a Rendszer rendeltetésszerű használatával kapcsolatos tájékoztatást a Ügyfélnek megadni. Abban az esetben, ha a használatbavételhez, üzemszerű használathoz hatósági engedély szükséges, ezt a Vállalkozó köteles beszerezni, ennek időtartama azonban a teljesítési határidőbe nem számít bele. Vállalkozó képviselője szerződéskötéskor tájékoztatja a Ügyfélt az elektromos szolgáltató felé felmerülő, óracserével kapcsolatos költségekről, az Ügyfél ezt a Szerződés aláírásával tudomásul veszi. A vonatkozó költségek a szolgáltatók mindenkori szabályzataiban találhatók. 6.3 Vállalkozó nyilatkozik, hogy a Rendszerbe beszerezni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 6.4 Vállalkozó (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója) köteles Ügyfél (és/vagy a Munkavégzés helye tulajdonosa) nevében eljárni a Szolgáltatások teljesítéséhez szükséges engedélyek vagy jóváhagyások beszerzése érdekében. A Vállalkozó nem felelős az ilyen engedélyek vagy jóváhagyások megszerzéséből eredő késedelemért, ha a késedelmet rajta kívül álló körülmények indokolják. Ebben az esetben a késedelem automatikusan meghosszabbít minden a késedelem bekövetkeztét követően lejáró határidőt. 6.5 Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítése során együttműködni az Ügyféllel és mindenkor a szakmai gondosság követelményének megfelelően eljárni. 6.6 Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot és eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. 6.7 A teljesítés befejezése után Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 6.8 Vállalkozó köteles minden ésszerű lehetőséget megteremteni az Ügyfél számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 6.9 Vállalkozó jogosult a Szerződés teljesítésébe alvállalkozót, szerződött partnert bevonni, amelyek tevékenységéért a Ptk. rendelkezései szerint tartozik felelősséggel. 6.10 Vállalkozó a Rendszer kivitelezése során köteles betartani a kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó és hatályban levő technológiai utasításokat, előírásokat és szabványokat, különösen a kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, a Vállalkozó belső szabályai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok, 6.11 Vállalkozó jogosult készlethiány esetén vagy egyéb olyan esetben, amely a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme Vállalkozónak fel nem róható okból nem teljesíthető vagy biztosítható, a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme helyett azzal műszakilag és minőségileg egyenértékű vagy jobb elemet, illetve Rendszert beépíteni. Vállalkozó köteles minden esetben az Ügyfelet erről tájékoztatni. 6.12 Vállalkozó jogosult a Szerződésben meghatározott Díjat egyoldalúan bármikor csökkenteni, vagy egyéb kedvezményt adni az Ügyfél részére, különösen amennyiben nagyobb mértékű előleget ad az Ügyfél a Vállalkozónak. 6.13 Vállalkozó kötelessége a munkavédelem megszervezése, az óvó és balesetelhárítási jogszabályok, tűzvédelmi, rendészeti és környezetvédelmi előírások megtartása.

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.

  • A Vállalkozó jogai és kötelezettségei VII.1. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. VII.2. Vállalkozó jogosult bármely, a műszaki leírásban, illetve a költségvetésben meghatározott műszakilag és minőségileg teljes mértékben egyenértékű eljárás kivitelezésére, amelyek a Megrendelő igényét, előírásait kielégítik, és azt Megrendelő előzetesen írásban jóváhagyta. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy bármilyen, a kiviteli tervtől való eltérést a Megrendelővel előzetesen írásban jóvá kell hagyatnia. Amennyiben Vállalkozó Megrendelő írásos engedélye nélkül a kiviteli tervtől eltérően végzi a munkát, a Megrendelő kötelezheti a Vállalkozót, hogy az elkészült munkát Vállalkozó saját költségén bontsa el és az általa vállalt feladatot a jóváhagyott kiviteli terv szerint – az egyedi szerződésben vállalt határidőben – valósítsa meg. A jelen pontban foglaltakra a Vállalkozó határidő módosítás érdekében nem hivatkozhat. Vállalkozó jelen bekezdésben foglaltak megsértése esetén, a jelen pontban foglaltakra hivatkozással díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Felek rögzítik, hogy a jelen bekezdésben foglaltak nem érintik a jelen VII.2. pont első bekezdésében foglalt, technológiai eltérésre vonatkozó rendelkezéseket. VII.3. Vállalkozó – amennyiben felek részteljesítésben állapodtak meg, úgy a részteljesítés(eke)t, valamint –a teljesítést, annak befejezését megelőzően 72 (hetvenkettő) órával köteles Megrendelőnek készre jelenteni. VII.4. Vállalkozó köteles betartani a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírásokat a Megrendelő környezetvédelmi politikájába illeszkedő módon, valamint a közterületi rendre vonatkozó előírásokat. Köteles továbbá lehetővé tenni a hatóságok részére a munkaterület ellenőrzését, az általuk észrevételezett hiányosságokat köteles megszüntetni. VII.5. Kizárólag Vállalkozó felel a közvetlen megbízása alapján dolgozó más vállalkozók és szállítók kötelezettségeinek teljesítéséért, fizetségükért, valamint szolgáltatás-igényeik kielégítéséért, amely kötelezettségét Vállalkozó a vállalási árból teljesíti. Vállalkozó az egyedi szerződésben meghatározott munkák teljesítéséhez kizárólag érvényes munkaszerződéssel, munkavállalási engedéllyel rendelkező, Vállalkozóval megbízási vagy egyéb jogviszonyban álló személyeket vehet igénybe. A Vállalkozó személyzetének, megbízása alapján dolgozó harmadik személyeknek az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz. Az előírások durva, vagy ismétlődő megsértése esetén a Vállalkozó köteles a Megrendelő felszólítására az érintett személyeket a kivitelezés területéről eltávolítani és más alkalmas személyekkel pótolni. VII.6. Vállalkozó a teljesítés során Megrendelő vagy harmadik személy tulajdonát csak a teljesítéshez szükséges mértékben, a tulajdonos előzetes értesítésével, vele történt megegyezés után vehet igénybe. Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a teljesítéssel okozati összefüggésben történő, harmadik személy balesete, vagyoni- és egyéb kára vonatkozásában. VII.7. Vállalkozó tevékenységének megkezdésétől annak végleges befejezéséig köteles a Megrendelő által meghatározottak szerinti információs táblát a munkaterületen, a lakosság számára jól láthatóan elhelyezni. VII.8. A tábla megrongálódását, illetve hiányát Vállalkozó köteles az észlelést követő 12 (tizenkettő) órán belül Megrendelő egyedi szerződésben megjelölt megbízottjának írásban bejelenteni. Vállalkozó köteles arról gondoskodni, hogy az információs táblák a helyszínen folyamatosan kint legyenek. VII.9. Vállalkozó a Megrendelő csőhálózatán tervezett, fogyasztókat érintő munkavégzést köteles annak megkezdése előtt minimum 72 (hetvenkettő) órával az érintett fogyasztókat és a Megrendelő Üzemirányítási Osztályát írásban, szórólapokon, nyomtatványon vagy a helyben szokásos más, ellenőrizhető módon értesíteni. Vállalkozónak a kiértesítés szövegezését/formátumát a munkavégzés megkezdése előtt legalább 5 (öt) nappal Megrendelővel írásban jóvá kell hagyatnia. A be nem jelentett vagy pontatlanul megadott munkából adódó, a vízszolgáltatásban, illetve az üzemeltetésben fellépő esetleges zavarokból eredő mindennemű kárt Vállalkozó köteles viselni. Ugyanígy Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a fogyasztók értesítésének elmulasztásából eredő, a Megrendelőnek és/vagy harmadik személynek okozott mindennemű kárért. VII.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelő, valamint a Megrendelő forgalomtechnikai tevékenységet végző szerződött partnere által kialakított forgalomtechnikai, ideiglenes forgalomtechnikai keretek között végezni a kivitelezést és köteles a Megrendelő vonatkozó utasításai szerinti eljárásra. VII.11. Vállalkozó a munkálatokat a szakhatóságok és közmű üzemeltetők előírásai szerint köteles végezni – különös tekintettel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Műemlékvédelmi Szakhatóság (továbbiakban KÖH) előírásaira. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben bármely jogszabály, hatósági rendelkezés, előírás, szabvány előírja, a szakfelügyeletet köteles megrendelni. A jelen pontban foglaltak megszegéséért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. Jelen pontban foglalt kötelezettség teljesítésével kapcsolatban Vállalkozó külön díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Vállalkozónak fentieken túlmenően is együttműködési kötelezettsége van a többi közmű- és útépítő kivitelezővel és ezek lebonyolítójával, valamint érintett önkormányzatokkal. Vállalkozó köteles Megrendelőt haladéktalanul értesíteni minden olyan körülményről, amely az egyedi szerződésben vállalt feladatai teljesítésében akadályozza, vagy korlátozza. VII.12.1. Vállalkozónak a rekonstrukció / építés során a lefektetett, illetve a meglévő, később szolgáltatásba bevonásra kerülő csővezeték szabad csővégeit szakszerűen (külső behatolást megakadályozó módon pl: bebeccsel) le kell zárni, amennyiben a csővégen a munkavégzést ideiglenesen befejezte vagy a munkálatokat technológiai okok vagy más ok miatt a csővégen szünetelteti. Csak akkor nem kell lezárni a csővéget, pl. technológiai szünet esetében vagy más ok esetében, ha Vállalkozó a csővégnél folyamatos helyszíni felügyeletet biztosít (azaz valaki ott áll a szabad csővég mellett). Amennyiben a Vállalkozó jelen pontban meghatározott kötelezettségét megszegi, köteles a teljes érintett csőhossz kamerázását, fertőtlenítését és külön öblítését (tízszeres csőtérfogatú vízmennyiség felhasználásával valamint ezt követően negatív vízminta biztosításával) saját költségén, Megrendelő erre irányuló felszólítását követően haladéktalanul elvégeztetni (megrendelni). A Vállalkozó a fertőtlenítést és öblítést saját költségén mindaddig köteles folytatni, amíg ezen eljárás negatív vízminta eredményre nem vezet. Ezen munkálatok elvégzésének hiánya a kivitelezés átadás-átvételét kizárja. A kamerázás és az öblítés nem eredményezhetik az egyedi szerződés szerinti kivitelezési határidő meghosszabbítását! VII.12.2. A Vállalkozó a kivitelezési munka megkezdése előtt köteles a Megrendelő ügyfélszolgálatán tűzcsapra szerelhető mérőórát átvenni. Amennyiben a tűzcsapról való vízvételezés nem az átvett mérőórán keresztül történik, Vállalkozó alkalmanként az egyedi szerződésben meghatározott kötbér megfizetésére köteles.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.

  • Felek jogai és kötelezettségei 1. Megrendelő vállalja, hogy a feladatok ellátását befolyásoló eseményekről, azok bekövetkezését megelőzően 1 munkanappal írásban (elektronikus levélben) értesíti Vállalkozót. A tényleges elszámolás a tételesen megrendelt és Vállalkozó által ténylegesen teljesített feladat alapján utólagosan történik. 2. Vállalkozó kötelezi magát, hogy a jelen szerződés szerinti feladatokat az 1. számú mellékletben és a jelen szerződésben foglaltaknak megfelelően, a szükséges szakemberek és technikai eszközök folyamatos rendelkezésre állásának biztosításával, a jogszabályi és egyéb szakmai szabályok előírásának betartásával, valamennyi szükséges engedély birtokában látja el. 3. Megrendelő köteles Vállalkozó megfelelő teljesítését elfogadni, továbbá teljesítés esetén a vállalkozási díjat a jelen szerződésben foglaltak szerint részére megfizetni. 4. Vállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy megfelelő források állnak rendelkezésére a jelen szerződés teljesítésére, amelynek aláírásával érvényes és végrehajtható kötelezettségei keletkeznek. 5. Megrendelő a feladatok ellátását jogosult ellenőrizni és annak mindenkori állásáról a Vállalkozótól információt kérni. Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. 6. Megrendelő köteles mindazon tényt, információt, adatot vagy dokumentumot megfelelő időben Vállalkozó rendelkezésére bocsátani, amelyek a jelen szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükségesek. 7. Feleket a jelen szerződés hatálya alatt, különösen a tájékoztatás terén, fokozott együttműködési kötelezettség terheli. 8. Felek kötelesek egymást haladéktalanul tájékoztatni minden olyan körülményről, amely a szerződés teljesítését érinti, különösen azokról, amelyek a szerződés teljesítését akadályozhatják, vagy veszélyeztethetik. Megrendelő az értesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő kárért teljes felelősséggel tartozik. Amennyiben a szerződés teljesítése során bármikor a Vállalkozó számára olyan körülmény áll elő, amely akadályozza az időben történő teljesítést, úgy Vállalkozó haladéktalanul értesíti a Megrendelőt. 9. Vállalkozó alvállalkozó igénybevételére nem jogosult. 10. Vállalkozó felelős a képviselője, alkalmazottja által okozott károkért. Károkozás esetén a Megrendelő és a Vállalkozó kár felvételére megbízott képviselőjével jegyzőkönyvet vesz fel, amely tartalmazza a pontos káreseményt és az okozott kár mértékét. Megrendelő a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért teljes (anyagi) felelősséget vállal. Felek megállapodnak, hogy az eseményt követő 8 (nyolc) napon belül az esetleges kártérítés/kötbér összegével teljes körűen elszámolnak. 11. Vállalkozó feladata az 1. pontban meghatározott munkák elvégzésének megkezdése a megrendelés, vagy probléma felmerülésétől és Megrendelő jelzésétől számított legalább 3 órán belül. A rendelés menetét jelen szerződés 2. számú melléklete tartalmazza, melyre tekintettel Megrendelő kifejezetten nyilatkozza, hogy nevében a megrendelés leadására a jelen szerződésben megnevezett személy közvetlenül jogosult.

  • A Felek jogai és kötelezettségei 7.1. A Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtása során jogosult közreműködőt igénybe venni, mely közreműködő magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. 7.2. A Szolgáltató az egészségügyi szolgáltatási tevékenysége során mindig a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó érdekeinek figyelembevételével, a tőle elvárható legnagyobb körültekintéssel és gondossággal köteles eljárni, azonban (gyógy)eredmény megvalósítására (az általa nem befolyásolható és előre nem látható számos körülmény miatt) nem tud kötelezettséget vállalni. 7.3. Egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles az előzetesen lefoglalt időpontját 15 perccel megelőzően megérkezni és bejelentkezni a Medicover EÜ Intézmény fogadópultjánál/recepciójánál. Bármely okból bekövetkező késés esetén – a soron következő időpontok tartása miatt – a Szolgáltató az adott időpontban nem köteles szolgáltatást nyújtani. Ez esetben a Szolgáltató új időpontot biztosít Call Centerén keresztül történő időpontfoglalás keretében. 7.4. A gondos tervezés és az időpontok szigorú tartása ellenére is előfordulhat, hogy a szolgáltatásnyújtásban csúszás alakul ki. Ebben az esetben a Szolgáltató csak késedelemmel tudja fogadni a Szerződőt, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozót, vagy a Szolgáltató új időpont foglalását biztosítja Call Centerén keresztül. A késedelemből eredő esetleges károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a késedelem neki felróható okból következett be. 7.5. Amennyiben a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó bármely okból nem jelenik meg és jelentkezik be időben vagy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó oldaláról felmerülő bármely okból az egészségügyi Szolgáltatás nem nyújtható, a vizsgálat nem folytatható le, (így különösen, de nem kizárólagosan, ha az egészségügyi ellátáshoz adott beleegyezését alapos ok nélkül visszavonja, vagy ha nem működik együtt az egészségügyi személyzettel, vagy ha magatartásával akadályozza vagy megnehezíti a szolgáltatásnyújtást stb. – ide nem értve az orvosilag indokolt lemondás esetét) akkor az előzetesen befizetett összeg nem jár vissza, azt a Szolgáltató a fel nem használt időpont, el nem végzett vizsgálat miatti kiesés okán, kártérítés iránti követelésének kielégítésére jogosult felhasználni. 7.6. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos orvosválasztási joga a Szolgáltató működési rendjének függvényében, a Szolgáltató által biztosított keretek között gyakorolható. 7.7. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó az egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele során köteles a Szolgáltató működési rendjét, közzétett házirendjében foglaltakat tiszteletben tartani. 7.8. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles a Szolgáltatóval együttműködni, és tájékoztatni minden olyan körülményről, amely szükséges a kórtörténet megállapításához, a vizsgálat elvégzéséhez, kezelés folytatásához, így különösen: korábbi betegségeiről, kezeléseiről, beavatkozásairól, szedett gyógyszerekről és egyéb készítményekről, továbbá gyógyszerek egyes összetevőivel szembeni érzékenységéről, valamint egészségkárosító kockázati tényezőkről (pl.: életmóddal kapcsolatos károsító szokásokról). A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles továbbá tájékoztatni a Szolgáltatót minden olyan körülményről, amely mások életét, vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen fertőző betegségéről, illetőleg annak gyanújáról. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért, amelyek bekövetkezése arra vezethető vissza, hogy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a jelen ÁSZF és a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget. 7.9. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a Medicover EÜ Intézményekben köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a többi Ügyfél nyugalmát, ellátását zavarja. 7.10. A Medicover EÜ Intézmények területére élő állatot bevinni tilos, ide nem értve a vonatkozó jogszabály szerinti segítő kutyát (pl.: vakvezető kutya).

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei Megrendelő köteles a Szolgáltatótól kapott felhasználói jelszót a MAILEON kezelőfelületére történő első bejelentkezés alkalmával megváltoztatni. A Megrendelő köteles a jelszót titokban tartani. A Megrendelő minden, az ő felhasználói azonosítójával végzett tevékenységért úgy felel, mint ha azt ő maga kezdeményezte volna. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges számítógépet és internet hozzáférést a Megrendelőnek kell beszerezni. A MAILEON-t csak a szolgáltatási szerződésben megnevezett Megrendelő használhatja. Harmadik személy részére történő bármilyen továbbadása, értékesítése, használatba adása kizárólag a Szolgáltató beleegyezésével történhet. A hírlevél összeállítása a Megrendelő feladata és felelőssége. Megrendelő köteles a hírlevélben az alábbi adatait feltüntetni: A Megrendelő cégneve; székhelye; cégjegyzék- (vagy egyéb regisztrációs-) száma; a törvényes képviselő neve; kapcsolattartási információ (legalább telefonszám és e-mailcím). Megrendelő köteles biztosítani, hogy az email-kiküldés a következő paraméterek szerint történik: - Visszapattanási arány: max. 10% - Nyitási arány: min. 5% - SPAM-be kerülés miatti panasz arány: max. 0,1% Amennyiben Megrendelő nem teljesíti ezeket a paramétereket, Szolgáltató jogosult Megrendelőt alacsonyabb „SenderScore” IP-címtartományba helyezni. Megrendelő a hatályos szabályok szerint valamennyi címzettet köteles tájékoztatni a mindenkor hatályos szabályozásnak megfelelően arról, hogy a hírlevelet milyen módon mondhatja le. A Megrendelőnek a szolgáltatási szerződésben, szereplő adataiban, a képviselője személyében, valamint jogállásában bekövetkezett változást - ideértve a számlázási cím változását is - köteles haladéktalanul, de legkésőbb az adatváltozást követő 8 (nyolc) napon belül bejelenteni a Szolgáltatónak. A Megrendelő köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót, az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. A Szolgáltató a Megrendelői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Megrendelőtől. A Megrendelő köteles az általa igénybevett szolgáltatás díjának számláit határidőre kiegyenlíteni. A Megrendelő felel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megtartásáért.

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27

  • Jogok és kötelezettségek 6.3.1. A Társaság díjak, kamatok és jutalékok ellenében szerződésben arra vállal kötelezettséget, hogy az átruházott Követelés alapján – valamennyi szerződéses feltétel együttes megléte esetén – jelen Üzletszabályzatban meghatározott finanszírozó faktoring szolgáltatást nyújt a Szállító részére. 6.3.2. A folyó faktoring szerződés alapján a Társaság köteles a meghatározott előlegeket az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles az igénybevett előleget, annak járulékaival együtt a szerződésben foglalt feltételek bekövetkezése esetén visszafizetni. 6.3.3. A Társaság köteles a Követelés szerződésszerű teljesítését követően (a hiánytalan Követelés Társaság számláján történt jóváírása) 3 banki napon belül az Ügyféllel elszámolni, majd - az ezt követő 15 napon belül - az arra vonatkozó bizonylatokat rendelkezésére bocsátani. 6.3.4. A Társaság köteles nyilvántartásait naprakészen vezetni. 6.3.5. A Társaság tevékenysége során köteles mindenkor az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével a tőle elvárható legnagyobb gondossággal eljárni. 6.3.6. A Társaság az Ügyfél kérelmére köt faktoring szerződést és létesít ebből eredő jogviszonyt, amennyiben a Társaság mind az Ügyfél, mind pedig az ügyletben kötelezett Vevő hitelképességét megfelelőnek ítéli. Az Ügyfél által a Társaság részére nyújtott és általa befogadott iratok (szerződések, számlák, bizonylatok stb.) Társaság részéről nem jelentenek elkötelezettséget a vételárelőleg folyósítására, csupán az érdemi hitelképesség vizsgálat lefolytatásának elvállalását jelenti. A Társaság az Ügyfél/Vevő hitelképességére vonatkozó vizsgálati szempontjait maga határozza meg. 6.3.7. A szerződéskötést megelőzően az Ügyfélnek ismertetnie kell, illetve adatokat kell szolgáltatnia vagyoni helyzetére, likviditására, gazdasági helyzetének alakulására, illetve minden olyan körülményre vonatkozólag, amelyek a konkrét szerződési feltételeknek a megállapításához, vagy a faktoring jogügylet létrejöttéhez a Társaság számára szükségesek. 6.3.8. A Társaság az Ügyféllel szerződést (egyedi és/vagy keret) csak előzetes hitelképesség vizsgálat után, pozitív döntést követően, írásban köt. 6.3.9. A Társaság az Ügyfél és a Vevő hitelképességét a szerződéses kapcsolat fennállása alatt is folyamatosan figyelemmel kíséri. A hitelképesség előzetes és folyamatos megítéléséhez a Társaság elsősorban az Ügyféllel és a Vevővel kialakított üzleti kapcsolatai során szerzett ismereteit, a rendelkezésére bocsátott számszerű és egyéb információkat (mérlegbeszámolók, főkönyvi kivonatok, időközi adatszolgáltatások, szöveges információk, stb.) használja fel. 6.3.10. A szerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása, valamint mind a Társaság, mind az Ügyfél részéről a képviseleti jogosultság okirati igazolását követő cégszerű aláírása szükséges. A szerződés mellékletei annak elválaszthatatlan részét képezik azzal, hogy a szerződés a mellékleteivel együtt érvényes. A mellékletben foglaltakra a szerződésre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. Ha a szerződés megkötésekor nem határozható meg valamennyi lényeges kikötés vagy feltétel, akkor a Felek azokat - az „alapszerződés” rendelkezései alapján - külön szerződésben rögzítik. 6.3.11. A keretszerződéssel rendelkező Ügyfél a szerződés időtartama alatt (amennyiben a Társaság által támasztott feltételeket maradéktalanul teljesíti) a rendelkezésre álló szabad faktorkeret összegén belül bármilyen összeget jogosult igénybe venni a faktoring ügyletek keretein belül, az azokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél ilyen irányú jogosultsága azonban nem jelenti a Társaság feltétlen kötelezettségét az adott ügylet megelőlegezésére. 6.3.12. Az Ügyfél a faktoring szerződés (egyedi és/vagy keret) keretében végzett pénzügyi műveletek után a szerződésben, valamint a Kondíciós Listában meghatározott mértékű díjat, kamatot, jutalékot és egyéb költségeket tartozik fizetni. A Társaság jogosult az ügyletek kapcsán alkalmazott kamatait, díjait, jutalékait és egyéb költségeit, valamint egyéb szerződési feltételeit egyoldalúan módosítani jelen Üzletszabályzat meghatározott feltételek és körülmények fennállta esetén. A Társaság a kamatok, díjak, jutalékok és költségek, valamint egyéb szerződési feltételek módosításáról köteles az érintett Ügyfelet írásban értesíteni. Amennyiben az Ügyfél a változást nem fogadja el, úgy a Társaság jogosult a szerződést 15 napos felmondási idővel, írásban felmondani. Az Ügyfél az egyoldalú szerződésmódosítás hatályba lépéséig jogosult a szerződést felmondani. Ha 15 napon belül nem érkezik az Ügyféltől ellenvélemény, úgy a változtatásokat mindkét részről elfogadottnak kell tekinteni. 6.3.13. A Társaság saját belátása szerint, ha veszélyeztetve látja érdekeit – különös tekintettel a szerződésből fakadó Követelések megtérülésére – jogosult az adott szerződést felfüggeszteni akár azonnali hatállyal is. A felfüggesztés ideje alatt a Társaságnak teljesítési kötelezettsége nincs, és a felfüggesztés tényének indokolására sem kötelezhető. 6.3.14. Amennyiben az Ügyfél és a Társaság között megkötött szerződés, vagy jelen Üzletszabályzat másként nem rendelkezik, úgy az Ügyfél jogosult saját belátása szerint bármikor felmondani a faktoring szerződést (egyedi és/vagy keret). A felmondást minden esetben írásban kell közölni a Társasággal. Az Ügyfél rendes felmondása a szerződést megszünteti, amely alapján felek kötelesek egymással elszámolni jelen Üzletszabályzat, illetve az adott szerződés rendelkezései szerint. 6.3.15. A Társaság jogosult bármikor azonnali hatályú felmondással élni különösen, ha az Ügyfél súlyos szerződésszegést követett el, vagy valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával, vagy más módon a Társaságot megtévesztette. 6.3.16. Az Üzletszabályzat és az adott szerződés előírásai felmondás esetén is az elszámolások teljes lezárásáig alkalmazandók.