Az együttműködés célkitűzései mintaszakaszok

Az együttműködés célkitűzései. A Felek vállalják, hogy kétoldalú kapcsolatuk megerősítése érdekében valamennyi közös érdekű területen átfogó párbeszédet folytatnak egymással, és támogatják a további együttműködést. Erőfeszítéseik különösen a következőkre irányulnak: a) együttműködés kialakítása kétoldalú szinten és valamennyi érintett regionális és nemzetközi fórumon és szervezetben; b) a Felek közötti kereskedelem és beruházások kölcsönösen előnyös fejlesztése; c) együttműködés kialakítása a kereskedelemmel és a befektetéssel kapcsolatos valamennyi közös érdekű területen annak érdekében, hogy a jelenlegi és jövőbeni regionális EU–ASEAN kezdeményezésekkel összhangban, illetve azokat kiegészítve segítsék elő a fenntartható kereskedelmi forgalmat és a befektetéseket, és hárítsák el, illetve szüntessék meg a kereskedelem és a befektetések akadályait; d) a szegénység felszámolását célzó fejlesztési együttműködés, a fenntartható fejlődés előmozdítása, az éghajlatváltozáshoz és a fertőző betegségekhez hasonló, felmerülő kihívások elleni küzdelem, a gazdasági reform elmélyítése és a világgazdaságba történő bekapcsolódás; e) együttműködés kialakítása az igazságügy és biztonság területén, beleértve a jogállamiságot és a jogi együttműködést, az adatvédelmet, a migrációt, a szervezett bűnözés, a pénzmosás és a tiltott kábítószerek elleni küzdelmet; f) az együttműködés támogatása valamennyi egyéb közös érdekű területen, ideértve az alábbiakat: emberi jogok, gazdaságpolitika, pénzügyi szolgáltatások, adózás, iparpolitika, kis- és középvállalkozások, információs és kommunikációs technológiák, tudomány és technológia, energiaügy, közlekedés, városi és regionális tervezés és fejlesztés, turizmus, oktatás és képzés, kultúra, éghajlatváltozás, környezetvédelem és természeti erőforrások, mezőgazdaság, erdészet, állattenyésztés, halászat és vidékfejlesztés, egészségügy, statisztika, munkaügyi, foglalkoztatási és szociális kérdések, a közigazgatás reformja, egyesületek és nem kormányzati szervezetek, a természeti katasztrófák megelőzése és enyhítése, nemek közötti egyenlőség; g) a Felek jelenlegi és jövőbeli részvételének támogatása a másik Fél részvétele előtt is nyitott, szubregionális és regionális együttműködési programokban; h) együttműködés kialakítása a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik elterjedésének megakadályozása terén; a kézi- és könnyűfegyverek tiltott kereskedelme elleni küzdelem valamennyi vonatkozása; háborús maradványok; i) együttműködés kialakítása a terrorizmus elleni küzdelem t...
Az együttműködés célkitűzései. A Felek vállalják, hogy kétoldalú kapcsolatuk megerősítése érdekében valamennyi közös érdekű területen átfogó párbeszédet folytatnak egymással, és támogatják a további együttműködést. Erőfeszítéseik különösen a következőkre irányulnak: a) politikai és gazdasági együttműködés kialakítása valamennyi megfelelő regionális és nemzetközi fórumon és szervezetben;
Az együttműködés célkitűzései. A Felek fejlesztési együttműködési stratégiái többek között a következőkre irányulnak: a) fenntartható gazdasági növekedés elérése; b) az emberi és társadalmi fejlődés támogatása; c) az intézmények reformjának és fejlesztésének előmozdítása; d) a környezeti fenntarthatóság és regeneráció, valamint a bevált módszerek és a természeti erőforrások megőrzésének elősegítése; e) az éghajlatváltozás következményeinek megelőzése és enyhítése; f) a világgazdaságba és a kereskedelembe történő fokozatos integrációt célzó politikák és eszközök támogatása.
Az együttműködés célkitűzései. Jól megalapozott partnerségükre figyelemmel a Felek egyetértenek a strukturáltabb és stratégiai perspektívával rendelkező, közös értékeken és közös érdekű kérdéseken alapuló, előremutató kapcsolat kialakításában, és vállalják, hogy valamennyi közös érdekű területen átfogó párbeszédet folytatnak egymással és támogatják a további együttműködést. Erőfeszítéseik különösen a következőkre irányulnak: (a) az együttműködés támogatása kétoldalú és többoldalú alapon, az e megállapodás által szabályozott területekkel foglalkozó valamennyi megfelelő regionális és nemzetközi fórumon és szervezetben;

Related to Az együttműködés célkitűzései

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem/stbox áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított . 13.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról. 13.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. 13.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: hírközlési berendezést, vezetéket) elhelyezzen. 13.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban. 13.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban és az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a2.1.3.8..és 13.4.1. pont szerint. 13.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.

  • Együttműködési kötelezettség 7.9.1. A Fióktelep és az Ügyfél az egyes szerződések és Megbízások teljesítésében együttműködni kötelesek. Mind a Fióktelep, mind az Ügyfél kötelesek a szerződésekhez és Megbízásokhoz kapcsolódó tényekről egymást késedelem nélkül értesíteni. A Fióktelepnek és az Ügyfélnek a szerződések megkötésénél és a Megbízások teljesítésénél figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. Kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítése érdekében úgy eljárni, ahogy az az adott helyzetben az Ügyfél esetében általában, a Fióktelep esetében pedig, mint befektetési vállalkozástól elvárható. A Felek kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítését ugyanilyen módon elősegíteni. A Fióktelep a félreérthető, ellentmondásos vagy hiányos Megbízást jogosult a Megbízás feltételeinek tisztázásáig függőben tartani. 7.9.2. Az Ügyfél köteles tisztességesen és rendeltetésszerűen, a Fióktelep és más ügyfelek, piaci szereplők érdekeire tekintettel használni az elektronikus kereskedési rendszereket. Rendeltetésellenes használatnak minősül a hálózat teljesítményének túlzott mértékű lekötése. Ez abban az esetben valósul meg, ha az Ügyfél olyan túlzott mértékben vagy helytelenül használja fel a rendszer erőforrásait, amely káros hatással bírhat a rendszer teljesítményére, vagy más ügyfelekre negatív hatással lehet. 7.9.3. A Fióktelep biztosítja, hogy az Ügyfelekkel, potenciális ügyfelekkel tisztességes, világos és nem félrevezető módon kommunikál azzal, hogy szakmai ügyfél és elfogadható partner esetében figyelembe vételre kerül a szakmai ügyfél / elfogadható partner minősítése és a vele folytatott üzlet jellege is.

  • Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség (1) Előfizető az előfizetői szerződés megkötése során, és a szerződéses jogviszony ideje alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a Szolgáltató részére a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatni. Előfizető különösen köteles a Szolgáltatóval együttműködni a hibaelhárítás során. (2) Az igénylő köteles biztosítani, hogy az általa felszerelési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges felmérések elvégzése céljából beléphessen.

  • Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei Határozott idejű szerződés esetén a szerződésben meghatározott idő elteltével;

  • Az előfizetői szolgáltatás szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei 4.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben meghatározott egyedi szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető által rendeltetésszerűen használt előfizetői hozzáférési ponton. 4.1.2. Ha a Szolgáltató a 4.1.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető a a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti (jelen ÁSZF hatálybalépésekor a 13./2011.(XII.27.) NMHH és 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet szerinti) kötbérre jogosult. 4.1.3. A minőségi célértékek értelmezését a 3. sz. melléklet tartalmazza. 4.1.4. A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató a 4. sz. mellékletben jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles tételesen feltüntetni a 3. sz mellékletben. Ezen szolgáltatás vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő minőség esetén tehet. 4.1.5. A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. 9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei 19 11.1. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.2. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.3. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20 11.4. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20

  • Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat: