Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események mintaszakaszok

Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események. 5.1. A biztosítás nem terjed ki: – bármely olyan ellátásra vagy gyógyszervásárlásra, amely korábban fennálló egészségi állapot következménye és a biztosítás megkötésekor előreláthatóan vagy nagy valószínűséggel a biztosítás tartama alatt válik szükségessé, kivéve a sürgős szükség esetét, valamint abban az esetben, ha a kockázatviselés kezdetétől vagy a változásbejelentési határidő leteltétől már eltelt 5 év, – olyan szolgáltatásra, amely nem szükséges a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából és nem akut megbetegedés vagy baleseti sérülés miatt válik szükségessé, – azon többletköltségekre, amelyek meghaladják az ésszerű és szokásos díjat az adott ország- ban, – a kórházi kezelés azon többletköltségeire, amelyek abból adódtak, hogy bár orvosilag meg- engedett lett volna, Biztosított döntése miatt a Biztosító nem tudta a Biztosítottat (akár spe- ciális módon is) további gyógykezelés céljából Magyarországra szállítani, – a Biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeire, CP-61107/23 – az elvárható, ésszerű orvosi kockázat túllépése nélkül a (lehető legkorábbi) hazatérés utánra halasztható vizsgálatokra, műtétre, Érvényes: 2023.07.01-től – utókezelésre, pszichiátriai kezelésre, hozzátartozó, vagy útitárs által nyújtott kezelésre, ápo- lásra, – fizikoterápiára, akupunktúrára, természetgyógyász, illetve csontkovács által nyújtott kezelésre, – védőoltásra, rutin-, kontroll-, illetve szűrővizsgálatokra, – szexuális úton terjedő betegségekre, szerzett immunhiányos betegségekre (AIDS), illetve ezzel összefüggő betegségekre, – kontaktlencsére, – terhes gondozásra, szülészeti ellátásra, terhességgel kapcsolatos ellenőrző vizsgálat(ok)ra, terhességmegszakításra, – hivatásszerű fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset miatt felmerült egészségügyi ellátás költségeire, – kettőnél több fog kezelésére, definitív fogászati ellátásra, állkapocs-ortopédiai ellátásra, fog- szabályozásra, parodontológiai kezelésekre, fogkő eltávolításra, nem sürgősségi foggyökér- kezelésre, fogpótlásra, fogkorona, protézis és híd készítésére illetve javítására, – a kötelező védőoltások beadatásának hiánya miatt bekövetkezett orvosi és egyéb költségekre, – a nem orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszerek térítésére, – orvosi szakképzettséggel nem rendelkező személy által végzett bármely gyógyító tevékeny- ségre, – a Biztosított közeli hozzátartozója általi kezelésre. 5.2. A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra: ékszerekre (ideértve a 20 000 Ft érték feletti k...
Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események a felmerült nem vagyoni károk; ‒ személyiségi jog megsértéséből eredő károk, sérelemdíjak; ‒ a Biztosított, illetve a Társbiztosított(ak) által okozott felelősségi károk (kivétel a különös feltételekben felsorolt fele- lősségbiztosítási károk a kötvényben megjelölt biztosítási összeg erejéig); ‒ a Biztosított, illetve a Társbiztosított(ak) által sporttevékenység közben okozott kár, amennyiben Sport pótdíj meg- fizetése nem történt meg és/vagy az adott sport szerepel a 4.7.1. pontban található felsorolásban; ‒ közvetve vagy közvetlenül a jogszabály szerint ionizálónak minősülő sugárzás, nukleáris energia folytán bekövet- kezett események; ‒ háborús, polgárháborús cselekménnyel, harci eseménnyel, felkeléssel, lázadással, zavargással közvetlen összefüg- gésben bekövetkezett események; ‒ az orvosi műhibákból eredő felelősségi károk; ‒ külföldön, tartós vagy fizikai munkavégzés kapcsán bekövetkezett munkahelyi baleset és annak következményei; ‒ az általános vagy különös feltételekben meghatározott kizárási ok áll fenn; ‒ a káresemény autóversenyzés, vagy arra való felkészülés során keletkezett; ‒ olyan tűz és robbanáskárok esetén, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított gépkocsiban, az átalakítással közvetlen összefüggésben következtek be, ‒ a fuvarozó felelősségbiztosítása vagy más biztosítási szerződés alapján megtérülő károk mértékéig; ‒ a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén (kivéve, ha a Biztosított, illetve a Társbiztosított bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a csatlakozási nyilat- kozat megtételekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében); ‒ a gépjármű vezetője az adott jármű kategóriára érvényes gépjárművezetői engedély nélkül vezetett; ‒ a szállás vagy hazautazás szolgáltatását nem a Biztosító szervezi, vagy azt a Biztosított, illetve a Társbiztosított a Biztosító előzetes felhatalmazása nélkül szervezi vagy veszi igénybe. ‒ bármely olyan ellátásra vagy gyógyszervásárlásra, amely a kockázatviselés kezdetét megelőzően fennálló egész- ségi állapot következménye, és a biztosítás megkötésekor előreláthatóan vagy nagy valószínűséggel a biztosítás tartama alatt válik szükségessé, kivéve a sürgős szükség esetét; ‒ olyan szolgáltatásra, amely nem szükséges a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából és nem akut megbe- tegedés vagy baleseti sérülés miatt válik szükségessé; ‒ azon többletköltségekre, amelyek meghaladják az észszerű és...
Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események. 5.1. A biztosítás nem terjed ki: ‐ 28 ‐ 5.2. A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra: 5.3. A biztosítás nem terjed ki a következő poggyászbiztosítási eseményekre: 5.4. Személygépkocsi szervizbe szállításának szervezéséből kizárt kockázatok: ‐ 29 ‐

Related to Az utasbiztosításból kizárt kockázatok, események

  • Kockázatkizárás (a kockázatból kizárt események) A biztosítási védelem nem terjed ki a jogi érdekek védelmére az alábbi esetekben: a) a biztosított személyek érdekeinek egymással szembeni védelme esetén;

  • Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • Kockázatkizárás (kockázatból kizárt események) Nem terjed ki a biztosítás

  • Biztosított események 2.1. A biztosított testi épségét az üdülőhelyen veszélyeztető események, amelyek miatt nem várható el az utazás folytatása, valamint az Általános Feltételek 6.1.7 és 6.1.13. pontjában felsorolt valamennyi esemény esetén is, ha az a biztosított testi épségét veszélyezteti. 2.2. A 2.1., 2.2., 2.7. és 2.9.-es pontban az útlemondási védelemnél felsorolt események.

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • A Biztosító kockázatviselésének megszűnése A Biztosító kockázatviselése megszűnik – és nem nyújt a továbbiakban szolgáltatást - az alábbi esetekben: 3.2.1. Egy adott Biztosított illetve Társbiztosított tekintetében: a) a Biztosított vagy Társbiztosított halálával; b) annak a hónapnak az utolsó napjával, amelyben a Biztosított, illetve a Társbiztosított a rá irányadó biztosítási csomag szerinti felső korhatárt – Egyéni és Családi csomag esetén 80 év, Extra csomag esetén 70 év - betöltötte. Családi csomag esetén, amennyiben a Biztosított a 80. életévét eléri, rá vonatkozóan megszűnik a Biztosító szolgáltatása, de a Családi Társbiztosítottakra – változatlan díjfizetés mellett – érvényben marad, amíg életben vannak, vagy amíg a 80. életévüket be nem töltik és a rájuk vonatkozó biztosítási díj megfizetésre került. 3.2.2. Egy adott Egyéni Társbiztosított tekintetében (a 3.2.1. pontban foglaltakon túlmenően): a) az Egyéni Társbiztosítottra eső biztosítási díj áthárításához történő hozzájárulás (lásd 11.6. pont) Biztosított általi visszavonása esetén a visszavonó nyilatkozatnak a Szerződőhöz történő beérkezését követő hónap első napján 0.00 órakor; b) az Egyéni Társbiztosítottnak a Biztosítottal azonos lakcímre történő állandó lakcímbejelentése megszűnése esetén, a megszűnés napján 24 órakor. 3.2.3. A Biztosított és valamennyi Társbiztosított tekintetében: a) a Biztosított halálával, az elhalálozás napjával; b) a Biztosított Szolgáltatási Szerződésének megszűnése esetén annak a hónapnak az utolsó napján 24 órakor, amely hónapban a Szolgáltatási Szerződés megszűnt, c) távértékesítés esetén a biztosítotti jogviszony azonnali hatályú felmondásával a 3.2.4. pont szerinti időpontban, d) a biztosítotti jogviszony Biztosított általi felmondásával a 3.2.5. pont szerinti időpontban, e) amennyiben a Biztosított a rá vonatkozó biztosítási díjat nem fizeti meg a Szerződő részére a 3.4. pont szerinti időpontban. 3.2.4. Amennyiben a Biztosított távértékesítés útján – telefonon, vagy internetes felületen keresztül - csatlakozik a csoportos biztosítási szerződéshez, úgy a csatlakozását követő 14. napig postára adott (postacím: 7602 Pécs, Pf.: 197..) vagy telefaxon (faxszám: 06 72/ 501 208 ), elküldött, a Szerződőhöz intézett nyilatkozatával indokolás nélkül visszavonhatja a csatlakozási nyilatkozatát, mely esetben a Biztosító kockázatviselése a visszavonó nyilatkozat hatályosulásával megszűnik. 3.2.5. Családi és Egyéni csomag esetén a Biztosított jogosult a csomag szerinti biztosítotti jogviszonyát a Szerződőhöz intézett - a Szerződő ügyfélszolgálatán személyesen átadott vagy a Szerződő ügyfélszolgálati elérhetőségeire postai úton vagy faxon eljuttatott – írásbeli nyilatkozattal bármikor megszüntetni (továbbiakban: felmondó nyilatkozat). A biztosítotti jogviszony felmondása esetén a csomag szerinti biztosítotti jogviszony megszűnik a felmondást követő hónap utolsó napján 24 órakor. Extra csomag esetén a csomag szerinti biztosítási jogviszony a 3.1. szerinti, adott Biztosítottra/Társbiztosítottra vonatkozó biztosítási évfordulóra mondható csak fel. A felmondásra egyebekben az előző bekezdésben írtakat kell alkalmazni. 3.2.6. Valamennyi Biztosított vonatkozásában megszűnik a Biztosító kockázatviselése a Biztosítottak által megfizetett biztosítási díjjal fedezett időtartam utolsó napjának 24. órakor, ha a Szerződővel kötött csoportos szerződés megszűnik, de legkésőbb azon a napon, amikor a csoportos biztosítás átruházásra kerül. 3.2.7. A Biztosító kockázatviselésének megszűnése nem érinti a megszűnés előtt igényelt szolgáltatások, folyamatban lévő vagy függő szervezését, finanszírozását.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • A biztosító kockázatviselésének kezdete A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés létre- jöttének időpontjában kezdődik.

  • Biztosítási események A Biztosító és a Szerzôdô között létrejött Business csomag biztosítási szerzôdés emelt összegû poggyászbiztosítási szolgáltatása alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – a törvényes belföldi fizetôeszközben – megtéríti a jelen szerzôdéssel biztosított, jármûben illetve a jármûre szerelt zárt szekrényben szállított személyi használatú vagyontárgyakban a következô biztosítási esemény kapcsán keletkezett károkat. a) A biztosított vagyontárgyakban bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellépô, erôhatás által keletkezett törés, egyéb sérülés (a továbbiakban: töréskár). b) A biztosított jármûvet, alkatrészét károsító villámcsapás, földrengés, földcsuszamlás, kô- és földomlás, természetes üreg, vagy talajszint alatti építmény beomlása, szélvihar, felhôszakadás, árvíz (kivéve az árterület, hullámtér), egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás (a továbbiakban: xxxxx xxx). c) A gépjármûben, alkatrészben, tartozékban – a gépjármû elektromos berendezéseinek meghibásodása vagy külsô tûz átterjedése folytán – keletkezett tûz, illetve önrobbanás által okozott kár (a továbbiakban: tûzkár). d) A lezárt gépjármû kesztyûtartójából, illetve a csomagtartóból – dolog elleni erôszakkal – biztosított vagyontárgyak ellopása (a gépjármû önkényes elvétele), elrablása, valamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett sérülése (a továbbiakban lopáskár). Nem tekinthetô megfelelôen lezártnak a gépjármû, ha bármelyik zárbetét hiányzik, vagy oly módon rongálódott, hogy a zár a jármû kulcsainak használata nélkül mûködtethetô, illetve az ablakai nem voltak zárt állapotban.